Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

berber

Észak-Afrika őslakos népének tagja. A berber törzsek hatalmas területen szóródtak szét Marokkóban, Algériában, Tunéziában, Líbiában és Egyiptomban.

Bár a rómaiak gyarmatosították ezt a területet, és a Kr. u. VII. században az arabok is elfoglalták, a földműves berber törzsek, egészen a XII. századig bizonyos mértékig megőrizték autonómiájukat. Ekkor azonban a beduin arabok támadásaikkal tönkretették a berber paraszti gazdaságokat és számos, már letelepedett törzset nomád életre kényszerítettek.

Ma a berberek nagy számban dolgoznak vendégmunkásként például Spanyolországban és Franciaországban. Sok berber azonban a mai napig letelepedett földművesként él. Telente síkvidéki földeket művelnek, nyáron pedig a hegyekben legeltetik nyájaikat. Mások egész évben vándorló nomád pásztorok, akik a sivatagi fennsíkokon és az oázisokban élő jobbágyoktól és szolgáktól szerzik be a növényi eredetű élelmiszereket. Legfőbb terményük a búza, az árpa, a gyümölcs- és zöldségfélék, a diófélék és az olajbogyó. Szarvasmarhát, birkát és kecskét tartanak, igás állatnak ökröt, szamarat, tevét és lovat használnak. A letelepedett gazdák egyszintes kőházakban élnek. A nomád törzsek döngölt földfalú erődöket emelnek védelem és raktározás céljára, és amikor legeltetnek, kecskeszőr sátrakban élnek. A háziipar nagy része - például a fazekasság és a szövés-fonás - az asszonyok dolga.

A legegyszerűbb berber politikai és társadalmi intézmény az Algéria és az Atlasz-hegység független falvaiban működő jamáah, vagyis az összes tiszteletreméltó felnőtt férfi gyűlése a falu főterén. A teljesen nomád törzsek állandó főnököt és tanácsot választanak, míg az évszak szerint vándorlók évente választanak nyári főnököt a vándorlás vezetésére.

Minden berber csoport egy vagy több rituális kasztot ismer el sorain belül. Ezeket a próféta vagy a szentek leszármazottainak tartják, akiket szent mivoltuk miatt nem érhet baj. A legtöbb berber a muszlim vallást követi.

berberek: térkép

 

berber nyelvek

más néven BERBER-LÍBIAI nyelvek; nyelvcsoport, amelyet Észak-Afrika különböző területein, Egyiptomtól az Atlanti-óceánig és a Niger folyótól a Földközi-tengerig használnak. A berber nyelvek a sémi, a kusita és a csádi nyelvekkel együtt a hámi-sémi nyelvcsaládhoz tartoznak.

A csoport tagjai: a közép-szaharai és a Niger-folyótól északra élő tuaregek által beszélt tamasek (tamahak, tamazsek) vagy tuareg nyelv; az algériai saviák beszélte savia (chaouia) és kabil (zuáv) nyelv; a marokkói rif és tamazight; a marokkói és mauritániai sluhok által használt sluh (taszhelhajt vagy chleuch); a szenegáli zenaga; valamint az ókorban beszélt, kihalt líbiai (numídiai) nyelv. Némely tudós a Kanári-szigetek őslakóinak nyelvét, a kihalt guans nyelvet is e csoportba sorolja, de a rokonságot még nem sikerült bebizonyítani. A berber nyelvek jelentősen különböznek hangrendszerükben, de nyelvtanuk és szókincsük alig tér el egymástól.

A csoport ma használatos valamennyi nyelve az arab írást használja, kivéve a tamaseket, amelyet az ősi líbiai nyelvre alkalmazott írásrendszer módosított változatával írnak le. A nyelvek számos szót kölcsönöztek az arabból, és egyik-másik az ókorban sok szót vett át a latinból és a punból. Az ókori líbiai nyelven fellelt számos rövid felirattól és néhány modern vallásos szövegtől eltekintve a berber nyelveknek gyakorlatilag nincs írásbeliségük.

 

berber kalózok

muszlim kalózok az észak-afrikai partvidéken. A XVII. században a legerősebb, de még a XIX. században is aktív kalózflották támaszpontjai az algériai és tunéziai kikötővárosok voltak; hajóikat gazdag támogatóik állították ki és szerelték fel, akiknek tíz százalék járt a zsákmányból. A XVII. századig a kalózok gályákat használtak, akkor azonban egy Simon Danser nevő flamand renegát megtanította őket a vitorláshajók használatának előnyeire.

Az észak-afrikai kalózkodás ősi eredető; politikai jelentőségre a XVI. században tett szert, főleg Barbarossa (Hajreddin) révén, aki Algériát és Tunéziát katonai államként egyesítette és elismerte a török szultán fennhatóságát. Barbarossa jövedelmező kalóztevékenységet folytatott. Amikor Rabatba és Tétuanba erős mór törzsek érkeztek (1609), Marokkó lett a kalózok legújabb központja, csakúgy, mint az alaví szultánoké, akik csakhamar uralmuk alá hajtották a két köztársaságot, és ők is a kalózkodásból gyarapították bevételeiket. A XVII. században az algériai és tunéziai kalózok egyesültek - 1650-ben egyedül Algírban több mint harmincezer foglyot tartottak bebörtönözve. A XIX. században a kalózkodás több háborúhoz vezetett Tripolitánia és az Egyesült Államok között. 1815 után az angolok két kísérletet tettek az algériai kalózkodás elfojtására, végül a franciák számolták fel 1830-ban.