Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Benkő Mihály

(Bp., 1940. nov. 22.) történész, orientalista, író. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen végezte. 1979 óta dolgozik a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Könyvtárában. Írt népszerű és más újságcikkeket, ifjúsági történelmi regényeket. 1988-2005 között tizenhat alkalommal járt Közép- és Belső-Ázsiában, elsősorban a Mongol Altaj kazaklakta területein és a Kazak Köztársaságban.
A magyar őstörténet néprajzi-történeti-régészeti párhuzamait, a keleti magyar néptöredékek emlékeit kutatja. Tudományos cikkeit magyar és külföldi akadémiai és más tudományos folyóiratokban tette közzé. (Antik Tanulmányok; Acta Orientalia Academiae Scientarium Hungariae; Information Bulletin of the Russian Academy of Sciences, the Institute of Oriental Studies).


Bibliográfia

Könyvek:
- Új törvény Spártában, Móra Kiadó, Budapest, 1983;
- Csata Nikápolynál, Móra Kiadó, Budapest 1986;
- Révész László - Siklódi Csilla - Hidán Csaba - Benkő Mihály: A honfoglalók hétköznapjai. Szerk. Siklódi Csilla. Bp., 1996.,
- Nomád Világ Belső Ázsiában - László Gyula ajánlásával, TIMP Kiadó, Budapest 1998;
- Julianus nyomdokain Ázsiában - Harmatta János előszavával, TIMP Kiadó, Budapest, 2001;
- A Torgaji Madiarok - Erdélyi István előszavával, TIMP Kiadó, Budapest, 2003.

Könyvfordítás orosz nyelvből:
- Nurszultan Nazarbajev: A XXI század küszöbén. Budapest, 1997.,
- Szaginbek Turszynov: Kazakisztán és Magyarország Történelmi kapcsolatok és az együttműködés napjainkban, Budapest, 2005.,

Akadémiai és egyéb tudományos folyóiratok:
- Benkő Mihály, Halotti maszk és sírobulus. A honfoglaló magyarok halotti álarcának eredetéről: Antik Tanulmányok 33:2(1987-1988) pp. 169-200.
- Benkő, Mihály: Burial masks of Eurasian mounted nomad peoples in the migration period. /1st millennium A. D./ = Acta Orientalia Academiae Scientiarum Hungaricae. 46. (1992/93.) 2-3. 113-131. 1 térk. 6 t.
- Benkő Mihály: A halotti arctakaró történetéhez. = Antik Tanulmányok. 36. 1992. 1-2. 106-108.
- Benkő Mihály, Aranymaszkos ősmagyar vezérsír (a koropcsinói leletről a Dnyeper középső folyásánál) Antik tanulmányok 57. (2003.) 111-125.
- Benkő Mihály: Avagy vannak-e mazsarok a Mongol-Altajban? Válasz Kun Péternek Turán 2001. augusztus-szeptember 95-101.
- Benkő Mihály - Erdélyi István: Néhány érdekes tudománytörténeti momentum a kazárok kutatása egykori lehetőségeiről Eleink II. évfolyam 1. szám (2003) 83-90.
- Benkő Mihály- Babakumar Khinayat: Keleti magyar néptöredékek a kazak törzsszövetségekben Eleink III. évfolyam 2. szám (2004) 5-20.
- Benkő Mihály: Egy ajándékba kapott könyv margójára Eleink III. évfolyam 2. szám (2004) 20-31.
- Benkő Mihály: Addenda Eleink IV. évfolyam 1. szám (2005) 94.
- Benkő Mihály: Közép-Ázsiai krónikák a keleti magyarok részvételéről a kazak kánságok megalapításában. Eleink IV. évfolyam 2. szám (2005) 18-29.
- Erdélyi István-Benkő Mihály: Szargatkai kultura és a hunok Eleink IV. évfolyam 2. szám (2005) 5-18.
- Benkő Mihály: Hozászólás írásban. Eleink V. évfolyam 1. szám (9.) 92-96.
- Benkő Mihály: A turgaji madiar törzs. - In: Valóság, ISSN 0324-7228, 2003. (46. évf.), 1. sz., 44-56. p.
- Benkő Mihály: Az otrári katasztrófa. - In: História, ISSN 0139-2409, 1985. (7. évf.), 4. sz., 4-6. p.
- Benkő Mihály: Állam és hadsereg. - In: História, ISSN 0139-2409, 1984. (6. évf.), 5-6. sz., 61-63. p.

Könyv, folyóirat hivatkozások:
- László Gyula: Árpád népe Budapest 1988. 54. 106. sz. jegyzet
- Kristó Gyula: A magyar állam megszületése Szeged 1995. 107. 36. sz. jegyzet
- Dienes István: Benkő Mihály ajánlása Eleink 2003. 2. szám 101-103.
- Makkai János: Türkmagyarok, Budapest 2005. 57-58. 236. sz. jegyzet
- Babakumar Khinayat: Mazsarsztandük kazahsztanusü Benkö Mihaly, Altyn Beszik 2005/6 36-39.
- Zsilinszky Éva: Mihály Benkő , On the Tracks of Friar Julian. Journeys across Mongolia, Magyar Nyelv 2003/1. szám 94.

Újságcikkek, riportok:
- Benkő Mihály: Az ezüstmaszkok türk származásra utalnak, Magyar Nemzet 1986. VI. 7. 4. oldal
- Hovanyecz László: Madiarok között Kazahsztánban, Népszabadság 2003. december 31.

Illusztrációként felhasznált fotók:
- Magyar kézműipar története, Budapest, 2006. 70. o. Fodor István: Magyar kézműipar a honfoglalás korában c. cikkének illusztrációja
- Honfoglalás és néprajz (Szerk.: Győrffy György) Budapest,
- Révész László: Emlékezzetek utatok kezdetére, Budapest,
- História XXIII. évf. (2001) 1. Címlap, 4., 6., 7. Győrffy György: Magyarok a steppén c. cikkének illusztrációi
- Kilenc égben, Mongol kortárs szépirodalmi antológia, Budapest 2006, címlapfotó: három dia (két hentiji és egy arhangaji) felhasználásával

Fotókiállítások:
- Százhalombatta, Matrica Múzeum 1996. március-szeptember
- Budapest, Vendéglátóipari és Kereskedelmi Főiskola, 1996. október
- Budapest, Orosz Kultúra Háza, 1997. június
- Budapest, Környezetvédelmi Minisztérium Zöld Galéria 2002. április
- Esztergom, Duna Múzeum: 2003. március-április
- Budapest, Környezetvédemi és Vízügyi Minisztérium Zöld Galéria 2006. január

http://www.eco-invest.hu/b01.htm
http://www.hetek.hu/node/7361

 

Benkő Mihály: Két honfoglalás

A közelmúltban ünnepeltük a Honfoglalás 1100 éves, majd az Államalapítás 1000 éves évfordulóját. A legújabb kutatások szerint a Kárpát-medencei magyarság által számon tartott honfoglaláson kívül ázsiai magyar csapatok részt vettek a mai Kazahsztán és Üzbekisztán történeti elődjeinek számító kazak és üzbég kánságok megalapításában, és a kazak és üzbég nép alkotóelemeiként - ezekben és a környező országokban - ma is élnek magukat magyarnak valló törzsek, államalapító, államalkotó népként.
A közép-ázsiai honfoglalásról Bromjlej Ju. V, Podolnij R.G. orosz írók Az emberiség népekből áll című könyvükben (Moszkva, 1990, 207-211. o.) így írnak:
"… A XVI. században első pillantásra különös események mentek végbe Közép-Ázsiában. A terület nyugati részéről nomád törzsek törtek be annak keleti és déli területeire. Ezek a törzsek győzelmet arattak, és kiűzték a mai Üzbekisztán (Szamarkand és Fergana) területéről annak uralkodóját, Babur emírt. (Maguk a nomád törzsek a mai üzbégek elődei közé kerültek). Az elűzött emír, akiről egyébként elmondhatjuk, hogy Dzsingisz kán és Timur Lenk leszármazottja volt, serege maradványaival Délre, Afganisztánba futott, majd később… Indiára támadt, és ott hatalmas birodalom, a Nagymogul Birodalom megalapítója lett."
Néhány szó az előzményekről, melyek a XIII. századba nyúlnak vissza, amikor Julianus barát - 1236-os útja során - megtalálta Magna Hungaria magyarjait, majd ezt követte Batu kán támadása:
"A Volgánál, a bolgároknál, Julianus találkozott egy "ázsiai magyar" nővel, aki egy volgai bolgár felesége volt. Az asszony és rokonai segítségével eljutott "Magna Hungáriá"-ba, a magyarok őshazájába. Itt magyar szót hallott. Újonnan fellelt rokonainak nyíltan beszélt a Duna mentén elterülő, hatalmas magyar keresztény királyságról.
Azonban ez a hétszáz és egynéhány évvel ezelőtti figyelemreméltó felfedezés elkésett. A nyugati magyarok csak azért találták meg a keleti Magna Hungáriát, hogy rövidesen arról értesüljenek, hogy az már nem létezik többé. Batu kán szörnyű támadása az uráli magyarok földjét is elpusztította.
Meg kell azonban jegyezni, hogy a mongol-tatárok rögtön sikeres hódításuk után, régen őrzött hagyományaik alapján, a magyar harcosokat is felvették saját hadseregükbe. A tatár Aranyhordában bizonyos ideig, más, ahogy ma mondanánk, "nemzeti harci egységek" között magyar egységek is voltak. A szétzúzott és egymástól szétválasztott magyarok, végül is keveredtek a környező népekkel."
A kutatások teljes mértékben igazolják az idézett mű szavait. Egyrészt a későbbiekben a magyar "nemzeti harci egységek" részt vettek az Aranyhorda kűzdelmeiben, másrészt a magyar törzsek a mai Kazahsztán és Üzbekisztán valamint a környező országok területén egymástól elválasztva sokszor többezer kilométerre egymástól találhatók.
Nézzük tovább a történelmi eseményeket.
Az Aranyhorda a XIII-XV. században megszállva tartotta a mai Oroszország és Ukrajna területén élő szláv törzseket, majd a XVI. század elején - Abulhair és később Sejbani kán vezetésével - elindult új hazát keresni. Ennek oka az volt, hogy a XV. század elején szembetalálkoztak Timur Lenk félelmetes seregével, majd a felemelkedő moszkvai nagyhercegség különösen III. Iván és IV. (Rettenetes) Iván cár nehezítette a nomád uralom további fenntartását. A honfoglalásban részt vevő törzsek között az erről szóló krónikák szerint magyarok is voltak a következő - közelmúltban feltárt - bizonyítékok szerint.
A Torgaj-kapu-i magyarok között kutató, 1989-ben elhunyt antropológus, Tóth Tibor - Magyar Antropológiai Intézetben őrzött - hagyatékában kutató Benkő Mihály történész olyan levélre bukkant, mely szerint az 1960-as években megkezdték az orosz nyelvre fordítását a Szamarkandban található XVIII. században arab betűkkel írt, közép-ázsiai török és perzsa nyelvű, a kazak és üzbég kánságok megalapításáról szóló krónikáknak. A levélíró, Szeitbek Nurhanov, kazak tudós arra is felhívta a figyelmet, hogy a krónikákban magyar vonatkozású részek találhatók, és azt is megjelölte, hogy melyik oldalakon.
Benkő Mihály először megpróbálta a krónikák megfelelő lapjainak lefotóztatását és megszerzését. Szamarkandban lakó ismerőseit kérte meg ennek elintézésére, de nem járt sikerrel.
Ekkor arra a következtetésre jutott, hogy a kívánt cél eléréséhez nem kell feltétlenül Szamarkandba utazni. Az a fordítás, melyre a kazak tudós utalt, bizonyára elkészült. Kérésére a könyv egy példányát kutatótársa, Babakumar Kinayat megküldte és így sikerült megtalálni a magyar "nemzeti harci egységek"-re utaló krónika-részeket.

Materialy po istorii kazakhskikh khanstv XV-XVII vekov. Alma Ata, 1969:

1) Tavarih-i Guzida-ij Nuszrat Name
(Sejbani Muhammad kán (1499-1510) a kazak és üzbég kánságok megalapításában döntő szerepet játszó hadjáratainak története. P. A. Jugyin szerint, aki a művet közép-ázsiai törökről oroszra fordította, a Tavarih-i Guzida-ij Nuszrat Náme-t maga Sejbani Muhammad kán, vagy legalább is a kán udvarában, hozzá közel álló személy írta.) [Id. mű: 21-22 o.]

"Annak a találkozásnak idején Szujuics-Hodzsa szultán Musza-Mirza sógora lett. Ezután, hadjáratra indulva, a Szulak völgyében, száz emberükkel szétzúzták Dzsanibek kán fiának, Mahmud szultánnak a seregét. Ezután, ismét összegyűlve, harcra kényszeríttették Szuzak és Kara-Köz valamennyi lakóját, valamint Burunduk kánt, és a Szogunluk hágón kegyetlen csata dúlt. Azt mondják, úgy harcoltak ott, mint azelőtt soha senki sehol.
"Nem lévén képesek támadni, szétfutottak minden irányba.
Madárként repülve, átkeltek a hegyeken."
Ennek a támadásnak a során Sahbaht kán fiatalabb testvére szétzúzta Mahmud szultánnak, Dzsenibek kazak kán fiának az arcát.
Hogy milyen nagyszámú volt az ellenség, azzal kapcsolatban a Korán következő sorait idézzük:
"Milyen kis sereg győzött le egy hatalmas ellenséges sereget Allah nevében! Allah a türelmesek oldalán áll."
A harcban kitűnt hősök /bagaturok/ nevei: Mahmud-szultán bagatur, Samun Szeid Kara Szeid fia; Bajan-Kara oglan, valamint Karacsin bagatur fiatalabb testvére, Jakup bagatur, a kuscsi törzsből.
Amikor valamennyien megérkeztek, és visszaverték az ellenség támadását, Saikh Mazid bagatur a madzsar (omakból) (törzsi területről) kétszer eltalálta nyílvesszővel magát Burunduk kánt. Ali-Mardan bagatur az ujsun törzsből szintén sok dicső tettet hajtott végre. Mamas-bagatur a tatár törzsből jól hadakozott szablyával.
Ebben a csatában esett el Hodzsamkuli, Hudankuli fia, Burunduk kán rokona, valamint Szadri Maulana Harun. Részt vettek még az ütközetben Mikaj-divan az ujgur törzsből, Mirsza-Ali bagatur a kongrat törzsből. A turkesztáni jigitek közül való Bek-ata bagatur is szereplője volt ezeknek a dicsőséges eseményeknek. Idősebb testvérével, Aba-Bakr bagaturral együtt bátran vetette magát a harcba. A hősök közé tartozott még Ahmed fia Jav-Böri bagatur, az ujgur Jav-bek bakatur, valamint Szignak városából Csakmag juzbegi."

2) Mahmud ben Emir Vali: Bahr al-Aszrar, VI. köt. (XVII. század közepe)
(Ez a mű eredeti források, szemtanúk összegyűjtött leírásai alapján írja le a kazak kánságok megalapításával kapcsolatos XV. századi eseményeket, többek között a Sejbanida Abulhair kán, Dzsucsi kán leszármazottja keleti hadjáratait)
B. A. Ahmedov a mű legértékesebb részének tekinti Abukhair kán utolsó hadjáratának és halálának szépirodalmi igényű leírását. (Bahr al-Aszrar, VI, 132b-133a), [Id. mű: 362 skk.]. .Az eseményekben - ahogy látni fogjuk - fontos szerepe volt a madzsaroknak is. A művet K. A. Piscsulin fordította perzsáról oroszra.

Elbeszélés Abulhair kán Mogulisztán ellen indulásáról, a hadjárat lefolyásáról, és Abulhair kán távozásáról ebből a világból.
"…Röviden szólva, amikor az Atil folyó partja lett az a hely, amely Abulhair kán hatalmát a nagyvilág számára nyilvánvalóvá tette, a kán hadseregének tenger hullámaihoz hasonlóan vonuló ezredei a parancs értelmében mindenfelől, Tokmak minden kerületéből, és az ország széleiről is, abba az irányba fordították lovaik fejét. Az összes törzs megjelent a káni főhadiszálláson a gyülekezésre kijelölt időpontban.
A hadsereg nagysága és a tábor nagy kiterjedése miatt az Atil folyó partján úgy nyüzsögtek az emberek, mint a hangyák egy bolyban, pedig néhány törzs és állataik a környező vidékről még nem is egyesültek a káni fősereggel. A legelők hiánya miatt felmerült az a gondolat, hogy mielőbb üssék meg a dobokat, és induljon el a hadsereg. Abulhair kán lábát félhold alakú kengyelébe helyezve, szerencséjének tisztavérű lova gyeplőjét a kirgizek és kalmükök legelői felé fordította.

"A Mindenség Kánja hadba indulásának hangjaitól
Megrendült a Föld és az Ég,
A föld megindult a hegyekben, és megremegett a puszta.
A katonák harci kiáltását meghallották a Mennyben is.
Mindenfelől zászlók tűntek fel,
Közeledett a menetelő hadak sokasága.
Csapatok viharos hullámai nyüzsögtek mindenfelé a sztyeppén,
Országúton és úttalan utakon egyaránt."

A Szaturnusz magasságáig emelkedő zászló a Naphoz hasonló Abulhair kán jóvoltából átvonult Ala-Tak körzetén, majd a Teremtő segítségével a had keresztülvonult Kizil Nadiron. Ezután, amikor néhány rövidebb menet és átrendeződés után a Császár főhadiszállása Jeti-Kuduk lett, elsötétült az Ég alja, komor felhők jelentek meg az égen és vastag, nehéz hó hullott a földre. Vihar keletkezett, erős szél kezdett fújni, a fagy szinte elviselhetetlenné vált. Úgy esett, hogy ebben az évben a téli szezon különösen hideg volt, a Nap szégyenében többnyire felhőkbe rejtette arcát, és a felhőkből eső és hó fehér gyöngyei hullottak.
Azonban Abulhair kán lelkében és szívében annyira meggyökeresedett és megerősödött a Dzsihád folytatásának vágya, hogy nem szándékozott kivárni a hideg megszűntét, hanem szilárd elhatározással, Allah segítségének reményében, ismét felemelte az előrenyomulás zászlaját. A Naphoz hasonló Abulhair kán arra az elhatározásra jutott, hogy előreküldi Kucskuncsi királyfit (sahzádét) egy jelentős nagyságú előhaddal, Emir-Julluz tarhannal, az ojrat Haszan bekkel, Dzsalan-oglannal, a najman Szatilmissel, a kongrat Szaid-bekkel, a madzsar Timurral, a kipcsak Tasbekkel, és még néhány más emírrel és hivatalnokkal együtt.
Amikor Ak-Kislak lett a császári főhadiszállás, a hideg ismét olyan dermesztő lett, hogy lehetetlenné vált a további előnyomulás. Ezért maga Abulhair kán rendelt el pihenőt hadseregének.
Ebben az időben Abulhair kán egészsége megrendült. A nagy út következtében állapota eltért a megszokottól. Hirtelen nagy forróság öntötte el. Ez a szerencsétlenség három napon keresztül tartott, és vérhassal végződött. Annak ellenére, hogy a Kán egyik orvosa a nagyhírű Abd ar Razzak Hanicseváni volt, és hogy mindenki remélte és várta a Kán egészségének jobbrafordulását, a betegség napról napra jobban erőt vett rajta, és egyre újabb, pusztító és gyógyíthatatlan betegségek léptek fel nála.
A boldog Abulhair kán tisztában volt azzal, hogy betegsége gyógyíthatatlan, így teljes mértékben belenyugodott sorsába. A Kába és az Ég felé fordult. Arra kérte nagyhatalmú fiait és boldog utódait, hogy éljenek egymással békében és barátságban. Sokat szólt az egyet nem értés és a testvérek közötti ellenségeskedés súlyos következményeiről.
Ezután a Kán lélegzése nehézzé vált. Muzulmán hitét bizonyító imákat rebegett. Így lélekben eggyé vált Allahhal, teljesen felkészülten várta a Halál angyalát, aki gyengéden leszállott hozzá, és így szólt: "Itt vagyok, én vagyok az". Abulhair kán lelke, testének kalitkájából elrepült az Öröklét virágos mezejére. "Valamennyien Allahhoz tartozunk, és hozzá is térünk vissza".

Amint láthatjuk, A Tavarih-i Guzida-ij Nuszrat Name-ban név szerint említenek egy madzsar törzsbéli hírneves vitézt, Saikh Mazid bagaturt, és annak hőstettét, mármint hogy nyilaival kétszer is eltalálta az ellenséges sereg vezérét, Burunduk kán hétfolyóközi uralkodót. ("A magyarok nyilaitól, ments meg, Uram, minket" szövegű, a magyar honfoglalás idején Nyugat-Európában közismert fohászt úgy látszik, Közép-Ázsiában is tanácsos lehetett elmondani, még a XV - XVI. század fordulóján is.). Mahmud ben Emir Vali pedig az Abulhair kán által fiának, Kucskuncsi sahzádénak a hadjárat folytatására küldött serege vezérkarába kinevezett emírként említi meg "a madzsar Timurt", szintén név szerint megemlített kipcsak, najman és kongrat vezérek, vagyis a napjainkban is létező hat kazak törzsszövetség közül háromnak a képviselői társaságában.
Mindez arra vall, hogy a keleti magyaroknak (madzsaroknak) a XV-XVI. századokban még jelentős szerepük lehetett a Sejbanida kánok által uralt, Abulhair kán idején a Volgától az Irtis folyóig terjedő Keleti Dest-i-Kipcsak-ban, sőt, a káni udvarban, a hadsereg vezetésében is. Vitézeik nagyhírűek voltak az egész kánság területén. Valószínű, hogy abban az időben a keleti magyarok (madzsarok) még nem csatlakoztak egyik nagy törzsszövetséghez sem, az Aranyhordának a Sejbani kán utódaihoz tartozó területein belül ("Ak Orda", vagyis a Fehér Horda, a Volgától keletre) viszonylag önállóak lehettek. Ezek az adatok történeti mélységet adnak a későbbiek során a kazak (kipcsak, argün) törzsszövetségekbe betagolódott magyar (madiar, madijar) törzsek eredetével kapcsolatos feltételezéseknek. Nyilvánvaló, hogy Julianus magyarjainak azokról a törzseiről van itt szó, amelyek a Volga mellől Abulhair és Muhammad Sejbani kánok vezetése alatt átköltöztek a kazak kánságokat megalapító kipcsak és más török törzsekkel együtt Közép-Ázsia pusztáira, vagyis a XVI. század során nem hódoltak be az oroszoknak és nem olvadtak be a Volga-Oka-menti tarka népességbe.
Az általunk idézett két krónikában kiemelt helyen említett "madzsar"-ok Magna Hungaria magyarjainak utódai voltak, azoknak a magyaroknak a leszármazottai, akiknél Julianus barát járt a Volga mentén, 1236-ban, még a tatárjárás előtt. A "madzsar" volt ősi népnevük, amelyet közép-ázsiai utódaik napjainkig megőriztek, a Kacska-darjai (Üzbekisztán) kipcsak-magyarok között "madzsar, mazsar", a kazak törzsszövetségekben pedig "madijar" formában.

Van egy kazak mondás, mely szerint aki nem tudja legalább hét férfi felmenőjét, tudatlan. Kazahsztánt 92 törzs alapította, és minden kazak tudja, melyik törzsből származik. A sírkövekre felírják az elhúnyt neve mellé a törzs nevét is. Gondosan vezetik nemzetségtábláikat is. Mindez lehetővé teszi, hogy a XIII. században az Aranyhordába olvasztott, XVI. században a kazak és üzbég kánságok megalapításában résztvevő magyarok ma is megtalálhatók legyenek. A témával foglalkozó kazak-magyar kutatócsoport, melynek tagjai Babakumar Kinajat, Aibolat Kuskumbajev és Benkő Mihály történészek, eddig a Ölgüjben (Nyugat-Mongólia), a Torgaj-kapunál (Kazahsztán), Kara-Talban (Nyugat-Szibéria, Oroszország), és a Kacska-Darja mentén (Üzbekisztán) találtak magyar törzseket.

Forrásanyagok

1. Benkő Mihály- Babakumar Kinayat: Keleti magyar néptöredékek a kazak törzsszövetségekben Eleink III. évfolyam 2. szám (2004) 5-20.,
2. Benkő Mihály: Közép-Ázsiai krónikák a keleti magyarok részvételéről a kazak kánságok megalapításában. Eleink IV. évfolyam 2. szám (2005) 18-29.).
3. Nomád Világ Belső Ázsiában - László Gyula ajánlásával, TIMP Kiadó, Budapest 1998;
4. Julianus nyomdokain Ázsiában - Harmatta János előszavával, TIMP Kiadó, Budapest, 2001;
5. A Torgaji Madiarok - Erdélyi István előszavával, TIMP Kiadó, Budapest, 2003.
6. Szaginbek Turszynov: Kazakisztán és Magyarország Történelmi kapcsolatok és az együttműködés napjainkban, Budapest, 2005.,
7. Babakumar Khinayat: Mazsarsztandük kazahsztanusü Benkö Mihaly, Altyn Beszik 2005/6 36-39.
8. Kuskumbajev: A. K. Az aranyhorda hadtörténetének forrásai és kutatástörténete Eleink V. évfolyam 1. szám (2006.) 50-58.