Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

beduin

arabul BADAVI, többes száma BADV, a közel-keleti sivatagok, különösen Arábia, Irak, Szíria és Jordánia arab nyelvű nomád népei.

A beduinok a Közel-Kelet népességének csupán kis részét alkotják, de ők birtokolják vagy használják a földterület jelentős hányadát. Többségük állattartó; az esős tél alatt nyájaikat a sivatagba hajtják, a száraz nyári hónapokban pedig visszafelé, a megművelt területek irányába mennek. Bár a kasztrendszer miatt a beduinok hagyományosan megvetik a földművelést, de a kétkezi munka egyéb formáit is, a politikai és gazdasági változások következtében - különösen a II. világháború vége óta - sokan tértek át a letelepedett életmódra. Az 1950-es években Szaúd-Arábia és Szíria államosította a beduinok hagyományos legelőit, Jordánia pedig drasztikusan korlátozta a kecskelegeltetést. A földhasználat kérdésében azóta is egyre élesebbek a beduin pásztorok és a letelepedett földművesek konfliktusai.

A beduinokat hagyományosan a megélhetésük alapját jelentő állatfajták szerint osztályozzák. A legtekintélyesebbek a tevés nomádok, akik hatalmas területeket járnak be, és nagy törzsekben élnek a Szaharában, valamint a Szír- és az Arábiai-sivatagban. Rangban utánuk a birka- és kecskepásztor nomádok következnek, akik többnyire Jordánia, Szíria és Irak megművelt területeinek peremén élnek. Marhatartó nomádokat leginkább Dél-Arábiában és Szudánban találni, itt a nevük bakkára.

Az I. világháború után a beduin törzsek kénytelenek voltak elfogadni azoknak az államoknak a fennhatóságát, amelyeknek a területén vándoroltak. Ez azzal is járt, hogy abba kellett hagyniuk a belső viszálykodást és a távoli falvak fosztogatását, s ezeket békésebb kereskedelmi kapcsolatokkal kellett felváltaniuk. Mind többen vállaltak szolgálatot valamelyik hadseregben, sőt - különösen a II. világháború után - építkezésekre is elszegődtek. A beduin társadalom azonban megőrizte törzsi jellegét, és a beduin nagycsalád ma is jellemzően az apaági leágazáson, az endogámián és a többnejűségen alapul.

Az arab nyelvű törzsekben a családfőt és minden egyes nagyobb társadalmi egység fejét - a törzsfőnököt is - sejknek nevezik. A sejket az idősebb férfiakból álló törzsi tanács segíti az irányításban.

A „nemes” törzseken kívül, akik vagy kajszi (észak-arábiai) vagy jamani (dél-arábiai) ősökre vezetik vissza eredetüket, a hagyományos beduin társadalomban vannak szétszórtan „ős nélküli”, vazallus törzsi töredékcsoportok is. Ezek egy-egy nagy törzs védelmében húzzák meg magukat, és megélhetésüket e „nemes” törzsek szolgálatában mint kovácsok, bádogosok, mesteremberek vagy mutatványosok teremtik meg.