Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
I.
Bajbarsz
Bajbarsz,
I., teljes nevén AL-MALIK AZ-ZÁHIR RUKN AD-DÍN BAJBARSZ AL-BUNDUKDÁRÍ vagy ASSZÁLHÍ,
Bajbarsz más írásmóddal BAIBARSZ (szül. 1223. a Fekete-tengertől északra - megh.
1277. július 1. Damaszkusz, Szíria), az Egyiptomban és Szíriában uralkodó legjelentősebb
mamlúk szultán 1260-tól; a mongolok és a keresztes lovagok ellen folytatott hadjáratairól,
valamint belső közigazgatási reformjairól vált híressé. A Szirat Bajbarsz c. népi
legenda, amely életének állítólag hiteles történetét beszéli el, ma is népszerű
az arab világban.
A Fekete-tenger északi partján, a kipcsak törökök országában
született. A mongolok 1242 körül törtek be a kipcsakok földjére, és Bajbarszt
sokakkal együtt eladták rabszolgának. Végül az egyiptomi Ajjúbida-dinasztiából
származó asz-Szálih Nadzsam ad-Dín Ajjúd szultán tulajdonába került. Bajbarszt,
akárcsak a szultán valamennyi új rabszolgáját, a Nílus egy szigetére küldték katonai
kiképzésre. Miután felszabadították és felavatták, kinevezték a szultáni testőrség
egyik osztagának az élére.
Első kiemelkedő katonai sikerét akkor érte el, amikor
az Ajjúbida-hadsereg parancsnokaként 1250 februárjában al-Manszúra városánál megütközött
a IX. Lajos vezette francia keresztes seregekkel. Magát Lajost is foglyul ejtették,
majd később hatalmas váltságdíj fejében szabadon engedték. A mamlúk tisztek egy
csoportja Bajbarsszal az élén még ugyanebben az évben meggyilkolta Túrán Sáhot,
az új szultánt. Az utolsó Ajjúbida-szultán halálát a zűrzavar időszaka követte,
és a rend még a Mamlúk Szultánság első éveiben sem állt helyre.
Bajbarsz, aki
magára haragította az első mamlúk szultánt, Ajbakot, más mamlúk vezetőkkel együtt
Szíriába menekült. 1260-ban hívta vissza őket Egyiptomba a harmadik szultán: al-Muzzafar
Szajf ad-Dín Kutuz. A visszatérő mamlúk vezetők ismét a hadsereg élére kerültek,
és a szultán ráadásul egy falut is adományozott Bajbarsznak.
Néhány hónappal
Bajbarsz visszatérte után, 1260 szeptemberében, a mamlúk csapatok Palesztinában
legyőzték a mongol hadsereget Nábulusz mellett. A csatában, melyben számos mongol
vezér elesett, Bajbarsz az előhad vezetőjeként tűnt ki.
Bajbarsz arra számított,
hogy katonai érdemeiért jutalmul megkapja Aleppó városát, a szultán azonban nem
tett eleget kérésének. Útban hazafelé Szíriába, Kutuz szultán elé járult, és egy
foglyul ejtett mongol lányt kért magának ajándékba. A szultán beleegyezett, mire
Bajbarsz kezet csókolt neki. Erre az előre megbeszélt jelre a mamlúkok Kutuzra
vetették magukat, Bajbarsz pedig kardjával nyakon döfte a szultánt. Ezzel magához
ragadta a hatalmat, és negyedik mamlúk szultánként a birodalom élére állt.
Bajbarsz
a becsvágytól hajtva arra törekedett, hogy a keresztesek ellen Szíriában folytatott
szent háborúban felülmúlja Szaladinnak, az Ajjúbida-dinasztia megalapítójának
érdemeit. Miután elismertette magát szultánként, nekilátott katonai ereje megszilárdításának
és növelésének. Újjáépíttette a mongolok által lerombolt szíriai várakat és erődöket,
új teherszállító és csatahajókat állított hadrendbe. A keresztesek elleni erők
központi irányítása érdekében egy államban egyesítette Szíriát és Egyiptomot,
a három legjelentősebb város megszerzésével pedig véget vetett az Ajjúbida-hercegek
uralmának Szíriában. 1265 és 1271 között szinte évente indított hadjáratot a keresztesek
ellen. 1265-ben visszavette Arzsúfot a máltai lovagrendtől. Elfoglalta Atlitot
és Haifát, majd 1266 júliusában hosszú ostrom után bevette a templomos lovagok
helyőrségét, Szafed városát. Két évvel később Jaffa ellen indult, és ellenállás
nélkül elfoglalta a települést. A bevett városok közül Antiochia (1268. máj.)
volt a legjelentősebb 1271-ben további erődítményekre tette rá a kezét, végleg
megpecsételvén a keresztesek sorsát, akik területi veszteségeik után nem tudtak
többé talpra állni, s így végül is Bajbarsz hadjáratai tették lehetővé, hogy a
későbbi mamlúk szultánok végleges győzelmet arassanak az európai seregek fölött.
Szultánsága
idején végig arra törekedett, hogy feltartóztassa azokat a mongol hadakat, amelyek
Szíriát északról és keletről folyamatosan fenyegették. Uralkodásának 17 éve alatt
kilenc alkalommal ütközött meg a perzsiai mongolokkal, azonban nemcsak külső,
hanem belső ellenségekkel is meg kellett küzdenie. Miután 1271 és 1273 között
elfoglalta a fanatikus iszlám szekta, az asszaszinok fő erősségeit, felszámolta
a csoport szír tagjainak tevékenységét.
Bajbarsz a mongolok szövetségeseiként
harcoló keresztény örmények ellen is felvette a küzdelmet; elpusztította földjeiket,
és kifosztotta főbb városaikat. 1276-ban, a szeldzsuk csapatok és mongol szövetségeseik
leverése után, a személyes vezetése alatt álló mamlúk csapatok elfoglalták a kappadókiai
Caesarea városát (ma Kayseri, Törökország). Egyiptom déli és nyugati határainak
megerősítése érdekében Núbia és Líbia ellen is hadjáratot szervezett.
A
Bizánci Császársággal jó diplomáciai kapcsolatokat igyekezett kiépíteni. Ennek
érdekében követeket küldött Konstantinápolyba, VIII. Palaiologosz Mikháél udvarába.
A bizánci uralkodó válaszul elrendelte az ősi mecset helyreállítását, és engedélyezte,
hogy az egyiptomi kereskedők és követek átkeljenek a Hellészpontoszon és a Boszporuszon.
Uralkodása alatt Bajbarsz arra törekedett, hogy minél több török rabszolgával
bővítse a mamlúk hadsereget. Másik célja az volt, hogy a perzsiai mongolokkal
szemben a dél-oroszországi Arany Hordával szövetségre lépjen. 1261-ben követeket
küldött Manfréd szicíliai királyhoz, majd a következő években közeledésének újabb
itáliai követségekkel adta tanújelét. Válaszul Anjou Károly (később Nápoly és
Szicília királya) 1264-ben küldötteket menesztett Kairóba, Bajbarsznak szánt levelekkel
és ajándékokkal megrakodva. A király küldöttsége ékes bizonyítéka volt a mamlúk
szultán befolyásának és hatalmának. Bajbarsz e távoli országok uralkodóival is
kapcsolatba lépett, így például kereskedelmi szerződéseket kötött I. Aragóniai
Jakabbal, valamint X. Alfonzzal, León és Kasztília urával. Egyik legzseniálisabb
politikai lépése volt, hogy Kairóba hívta a bagdadi Abbászida-dinasztia egyik
száműzött leszármazottját, akit 1261-ben kalifának (azaz a muszlim közösség vezetőjének)
nevezett ki. Bajbarsz így kívánta törvényesíteni, és az iszlám világ első hatalmává
tenni szultánságát. A kairói Abbászida-kalifáknak azonban nem volt valóságos hatalmuk
a mamlúk államban.
Bajbarsz nemcsak tehetséges katonai vezető és diplomata
volt: csatornákat építtetett, kikötőket hozatott rendbe, valamint Kairó és Damaszkusz
között kialakított egy rendszeres és gyors postaszolgálatot, amely négy nap alatt
juttatta el céljához a küldeményeket. Bajbarsz építtette a nevét viselő nagy kairói
mecsetet és iskolát, továbbá az első egyiptomi uralkodó volt, aki főbírákat nevezett
ki az iszlám jog négy legfontosabb iskolájának képviseletére.
Bajbarsz rajongott
a vadászatért, a lovaspólóért, a harci játékokért és az íjászatért. De nemcsak
a játékban jeleskedett, hívő muszlim volt: nagylelkűen osztogatott alamizsnát,
és szigorúan vigyázta alattvalói erkölcseit - 1271-ben például betiltotta a borfogyasztást.
Bajbarsz
Damaszkuszban halt meg: egy pohár, valójában nem is neki szánt méreg vetett véget
életének. Itt temették el, az általa alapított, ma az-Záhiríjának nevezett könyvtár
kupolája alatt.
