Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
I. Bajazid (Oszmán-dinasztia)
Bajazid,
I., közkeletű nevén JILDIRIM ("Mennykő, Villám") (szül. 1360. k. - megh.
1403. márc. Aksehir, Oszmán Birodalom), oszmán szultán 1389 és 1402 között; megalapította
az első - hagyományos török és muszlim intézményeken alapuló - központosított
oszmán államot, és az oszmán uralmat Anatóliára is kiterjesztette.
Uralmának
első éveiben az oszmán hadak hatalmas balkáni területeket vontak fennhatóságuk
alá. Később a velenceiek előnyomulása Görögországban, Albániában és Bizánc területén,
valamint az, hogy a magyarok kiterjesztették befolyásukat Havasalföldre és Bulgáriára,
arra kényszerítette Bajazidot, hogy blokád alá helyezze Konstantinápolyt (1391-98),
megszállja a mai Bulgária területén lévő Tirnovót (1393. júl.), és elfoglalja
Szalonikit (1394. ápr.). Magyarország elleni támadásának eredményeként 1395-ben
közös magyar-velencei keresztes hadjárat indult a törökök ellen. A nikápolyi csatában
(1396. szept. 25.) megsemmisítő vereséget mért a keresztes hadakra.
Birodalmát
erős muszlim és török alapokra kívánta helyezni, ezért az oszmán hűbéri fennhatóságot
az anatóliai török-muszlim uralkodókra is igyekezett kiterjeszteni. Birodalmához
csatolta az anatóliai türkmén emirátusokat, és 1397-ben Akçaynál legyőzte a Karamán
Emírséget. Terjeszkedései miatt összeütközésbe került a közép-ázsiai hódítóval,
Timur Lenkkel, aki az anatóliai türkmén uralkodók hűbérurának tekintette magát,
és a Bajazid által elűzött vazallusainak menedéket nyújtott. Az Ankara közelében
lévő Çubukovas melletti csatában (1402. júl.) Timur legyőzte Bajazidot, aki fogságban
halt meg.
II. Bajazid
Más
írásmóddal BAYEZID vagy BAYAZID, közkeletű nevén ADLÍ ("Igazságos")
(szül. 1447. dec./1448. jan.? Demotika, Trákia, Oszmán Birodalom - megh. 1512.
máj. 26. Demotika), oszmán szultán 1481-től; megszilárdította a török uralmat
a Balkánon, Anatóliában és a Földközi-tenger keleti részén, és sikeresen szállt
szembe a perzsa Szafavida-dinasztiával.
II. Mehmed szultánnak, Konstantinápoly
meghódítójának az idősebbik fia volt. Amikor 1481-ben apja meghalt, fivére, Dzsem
trónkövetelőként lépett fel. Bajazidnak azonban a konstantinápolyi udvari tisztségviselők
egy erős csoportjának támogatásával sikerült a trónt megszereznie. Dzsem a rodoszi
Johannita-rend lovagjainál keresett menedéket, és 1495-ben bekövetkezett haláláig
fogságban maradt.
Az új uralkodó trónra lépése után nyomban hozzáfogott II.
Mehmed politikai irányvonalának megváltoztatásához. Az ulemák (hit- és jogtudósok)
és a hozzájuk csatlakozott főurak befolyására visszaadta a Mehmed szultán által
állami célokra elkobzott, eredetileg vallási és jótékony célokat szolgáló javakat.
Megtagadta apja határozott európai irányultságát, például azzal is, hogy eltávolítatta
a szultáni palotából a festményeket, amelyeket II. Mehmed megbízásából olasz művészek
készítettek.
Ugyanakkor folytatta az apja által megkezdett hódítások megszilárdítását.
1483-ban közvetlen török irányítás alá vonta a Balkánon Hercegovinát. A Duna és
a Dnyeszter torkolatvidékén megszerzett két erődöt, s ezzel megerősödött a Krím-félszigetre
vezető szárazföldi út fölötti török ellenőrzés. A félszigeten a krími tatár kán
1475 óta - legalábbis névleg - a török szultán hűbérese volt. A velencei birodalom
ellen a Levantében és a Balkánon kibontakozott 1499-1503-as háború tovább erősítette
a konszolidációs folyamatot. Ennek eredményeképpen a törökök Moreában (a Peloponnészoszon)
és az adriai partvidéken több, velenceiek által tartott erődöt foglaltak el -
ez a diadal igazolta Bajazidnak az évekkel a háború kitörése előtt megkezdett
hadihajó-építési programját.
Bajazid
már korábban kiterjesztette uralmát Anatólia jelentős részére, s ezzel összeütközésbe
került az egyiptomi mamlúk szultánsággal és Szíriával - mindegyik fél arra törekedett,
hogy uralma alá hajtsa az őket elválasztó, bizonytalanul megjelölt határövezeteket,
és hogy az ott levő kis fejedelemségeket kézben tartsa. Bajazidnak sikerült a
török flotta révén a velencei birodalom java részét szétverni, viszont nagyon
tartott attól, hogy a keresztény hatalmak szövetségre lépnek, és felhasználják
ellene fivérét, Dzsemet, ezért a mamlúkok ellen csupán kisebb katonai erőt vetett
be. A hosszan tartó háború holtpontra jutott. Ennél súlyosabb volt az Anatóliától
keletre eső területeken kialakult helyzet. A Szafavidák, egy muszlim eretnek rend
hívei 1499-ben mesterük, I. Iszmáíl vezetésével Perzsiában erős hatalmi rendszert
hoztak létre; vallási tanításaik gyorsan terjedtek az anatóliai nomád türkmén
törzsek között, amelyeknek harcosai Iszmáíl sah seregeinek legfőbb bázisát alkották.
Világossá vált, hogy ha eszméik továbbra is akadálytalanul terjedhetnek, akkor
az könnyen alááshatja a török uralmat Ázsiában. Ennek veszélye élesen mutatkozott
meg 1511-ben, amikor is a sah hívei fellázadtak a török ellen Anatóliában.
Ugyanebben
az időben örökösödési viszály tört ki Bajazid fiai között. Egyikük, Szelim Trabzon
kormányzója 1511-ben a Krím félszigetre ment, ott a tatár kántól segítséget szerzett,
és a Dunán átkelve benyomult a Balkánra. Megütközött Bajaziddal, de vereséget
szenvedett, és a Krím félszigetre menekült. Közben leverték a Szafavidák lázadását,
és Bajazid másik fia, Ahmed, aki osztozott a győzelemben, Konstantinápoly ellen
vonult. Minthogy azonban nem sikerült a janicsárok (az elit testőrség) támogatását
megnyernie, visszafordult, és megpróbálta Anatólia nagy részét elfoglalni. Bajazid
attól tartott, hogy Ahmed Iszmáíl sahhoz fordul segítségért, ezért engedve egyes
tanácsadói és a Szelim pártján álló janicsárhadtest nyomásának, visszahívta a
Krím félszigetről Szelimet, és 1512 áprilisában lemondott javára a trónról. Egy
hónappal később Bajazid meghalt.
Bajazid hívő muszlim volt, szigorúan megtartotta
a Korán tanításait és a muszlim törvényeket. Uralkodása alatt az állami jövedelem
nagy hányadát mecsetek, iskolák, kórházak és hidak építésére fordították. Támogatta
a jogászokat, a tudósokat és a költőket is, az Oszmán Birodalom határain belül
és azokon túl is. Lelki beállítottságát tekintve - a velencei követ szavaival
(1503) - "igen búskomor, babonás és nyakas" ember volt, aki érdeklődött
a filozófia és a kozmográfia iránt.
