Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára


Wojtilla Gyula: Kik voltak az árják?
História 1994:8, 3-5.

Mítosz és valóság

A legújabb kori fajelmélet, így a fasizmus fajelmélete az európai kultúrából az árja mítosz segítségével szerette volna kiszorítani a sémi, mindenekelőtt a zsidó népet. Az „újabb divat”, a fajelmélet egyik alapelemének, az árja-kérdésnek megvilágítására kérte fel szerkesztőségünk Wojtilla Gyulát, a kérdés ismert szakértőjét. (A szerk.)

A modern nyelvtudomány és az őstörténet mint önálló tudományszak megszületésében döntő mozzanat volt a 18. század végén annak felismerése, hogy India ősi, szent nyelve, a szanszkrit rokonságban áll Irán ősi nyelveivel, azon túl pedig a göröggel, latinnal, a germán és a szláv nyelvekkel. Ezt a nyelvi rokonságot egy feltételezett alapnyelvből próbálták magyarázni, és azt is feltételezték, hogy ezt az alapnyelvet egy „ősnép” (Urvolk) egy őshazában (Urheimat) beszélte. A szanszkrit nyelvemlékek ismertté válásával került be először az árja fogalom a tudományos köztudatba és szóhasználatba, és a 19. század közepe táján nagyjából az indoeurópai (más néven: indogermán) nyelvi közösségbe tartozó népek gyűjtőneveként tartották számon.

Ezt a csakhamar túlhaladottá vált nézetet a hitleri Németország propagandagépezete saját céljaira próbálta felhasználni, és kékszemű, szőke hajú, északi „fajú” népekről beszélt, pedig, mint az egykorú angol kritika már megjegyezte: „Az az etnológus, aki árja fajról, árja vérről, árja szemről és hajról beszél, akkora hibát követ el, mint az a nyelvész, aki hosszúfejű szótárról és rövidfejű nyelvtanról szól.” Vagyis nem lehet antropológiai, etnikai, nyelvi és szociológiai tényezőket összekeverni. Az árja fogalom megértéséhez a fenti szempontok világos megkülönböztetésével juthatunk el.

Szabad előkelők

Mit mondanak a történeti források? Kétségtelennek látszik, hogy Írország, Irán, egyes iráni népek, például az alánok neve valamiféle kapcsolatban áll az indiai – árja – szóhasználattal. Magában Indiában (Kr. e. II. évezred vége–I. évezred eleje) a társadalmi elit neve volt az árja megjelölés. Mint nyelvi terminus pedig ma is az indoeurópai eredetű nyelvek gyűjtőneve (indoárja nyelvek), megkülönböztetésül India más (dravida, ausztro-ázsiai) nyelvcsaládjaitól.

Beszélhetünk-e az „árja” fogalom Indián kívüli, eurázsiai kapcsolatairól, esetleg a szó valamiféle alapjelentéséről?

Egyes tudósok egy ar igetőből, jelentése „telket, tulajdont birtokolni”, „földtulajdonos” értelmezést olvasnak ki. Ez azonban a korai történet azon szakaszaiban, amikor a földművelés csak részben terjedt el, nem állja meg a helyét. Mások a hettita ára („szabad”), ír aire („vezér” – többes számban airig „szabadok”, „akik királyválasztó joggal rendelkeznek”), skandináv arjósztér („nemesek, tekintélyesek”) kifejezéseket állítják egymás mellé. Ebben a magyarázatban vannak reális elemek, de az elmélet nem terjeszthető ki „össz-indoeurópai” szintre.

Hérodotosz, a történetírás atyja, az összes médeket árjáknak nevezte. Xerxész, a nagy perzsa király, híres daiva-feliratán magát perzsának, Akhaimenész (Kr. e. 700 k. perzsa uralkodó) leszármazottjának és árjának vallotta. A terminus sok helyen előfordul. Ma a kutatók úgy látják, hogy az óperzsa feliratok „árja” fogalma és az indiai árja elnevezés közös vonása, hogy a társadalmi elithez tartozásra vonatkozhat.

Idegen jövevény

Egy sor tekintélyes tudós úgy véli, hogy a fogalom Indián kívüli értelmezése nem lehetséges, és kétségbe vonja az ismertetett elképzeléseket, illetve teljesen elutasítja Paul Thieme mindmáig elevenen ható elméletét is.

Thieme 1936-ban közzétett és manapság vallott felfogásának a lényege a következő. Az árja szó őszerinte az ari („idegen”) kifejezésből magyarázható. Az ari hagyományosan „ellenséget” jelent, de elsődleges jelentése „idegen jövevény” volt. Az idegen, a jövevény lehet ellenség, de barát is.

Így az árja fogalom a vendégbarátsággal függhet össze, és így olyan valakikre vonatkozhat, akik vendégbarátok. Ha ezt a felfogást tovább gondoljuk, akkor arra is gondolni lehet, hogy az árja olyan valaki, aki az ellenségeket vendéggé, vazallussá, csatlóssá tette. Ez a szerep jól illik az Indiában hódítóként megjelenő indoeurópai nyelveket beszélőkre, így a Kr. e. 15–14. században Mitanniban a hurrita népességen belül megfigyelhető idegen eredetű uralkodórétegre, esetleg a szintén korábbi népességre rátelepülő hettitákra. Ebben az értelmezésben tehát az árja társadalmi fogalom. De mit mondanak az indiai tudósok?

L. Basham professzor azt vallja, hogy az árja fogalom a Kr. e. II. évezred közepe táján nagyobb számban megjelenő hódítók neve volt. Az árjákat jellemzi: az apajogú társadalmi rendszer, az égi istenek tisztelete, a lovak és kocsik használata. Mint hódítók, legyőzték a helyi népességet, majd azokkal összeolvadva egy új uralkodó osztályt alakítottak ki.

Társadalmi elit?

Vannak olyan tudósok, akik szerint az árják az indus-völgyi civilizáció (Kr. e. IV. évezred–II. évezred eleje) társadalmán belül kiemelkedő elitet képviselték, és nem tekintették magukat idegennek a szó etnikai értelmében. Megint mások még tovább mennek, és azt hangoztatják, hogy a Rigvédából, azaz a legfontosabb számba jövő forrásból nehéz bármiféle társadalmi, vallási vagy rasszbeli különbséget megállapítani a feltételezett hódító árják és a meghódítottak, a daszjuk között. És az is bizonytalan, hogy az indiai árják tudatában lettek volna annak, hogy valamiféle rokonságban állnának például a fentebb említett iráni lakosság egy részével.

Daszjuk és árják

Az az állítás, hogy a Rigvéda nem teszi lehetővé markáns különbségek megvonását az árják és daszjuk között, szerintünk korrekcióra szorul. A daszjukról vagy dászákról forrásunk ugyanis megállapítja, hogy Phallosz-imádók (sisnavéda). Beszédük ellenséges (mridhra-vács) „emberi népeket” és „fekete népeket” különböztet meg. Az utóbbiak elleni harcról szól az Agni istenhez intézett egyik himnusz következő sora: „A tőled (azaz Agnitól) való félelemtől menekülnek a fekete népek, harc nélkül hátrahagyva tulajdonaikat.” Vagy: „Te, ó Agni, elűzöd a daszjukat hazájukból, az árja számára tágas fényt teremtve.” A daszjuk egyik jelzője anásza, amit sokan „orrnélküli”-nek fordítanak, egy mongoloid típusra utal. A szó másik értelmezési lehetősége „szájtalan, beszédtelen, aki képtelen az árják nyelvét beszélni”. Maga a Rigvéda szókincse világosan bizonyítja az indoeurópai, dravida és ausztro-ázsiai elemek egymásmellettiségét, ami utalás a beszélők különböző eredetére. Az indoeurópai szókincs és főleg nyelvszerkezeti sajátosságok közeli rokonsága az iráni nyelvekkel és számos rokon vonása a távoli indoeurópai nyelvekkel semmiképpen nem magyarázható egy tisztán Indiában lejátszódott folyamattal. A Rigvéda nyelvének meghatározó hányada Indián kívülről származik.

Szerintünk a Rigvéda már az indoeurópai nyelveket beszélők és az általuk Indiában talált és legyőzött más nyelveket beszélők szimbiózisát tükrözi. A kialakult új elit azonban elsősorban az erősebb fél, a hódítók társadalmi elvárásait kellett, hogy utánozza. Lehet, hogy egy eredetileg más nyelvcsoporthoz vagy etnikai közösséghez tartozó egyén a Rigvéda korában árjának számított, de ez tőle egy örökölt korábbi viselkedési módot követelt.

*

Áttekintve a szakirodalomban található véleményeket és fordításokat, azt mondhatjuk, hogy az árja fogalom az indoeurópai nyelveket beszélő népek körében igen elterjedt volt. Az egyes népeknél (írek ősei, hettiták, irániak, indek) egy társadalmi csoport megjelölésére szolgált. Ez a társadalmi csoport a Rigvéda által megelevenített Indiában vezető szerepet játszott. A fogalom nem kötődik feltétlenül egy etnikumhoz, legfeljebb egy rövid ideig, mint például az Indiába érkező indoeurópai nyelvet beszélő hódítók esetében. A fogalom semmiképpen nem jelenthet fajt vagy rasszt. Ugyanakkor azoknak sincs igazuk, akik azt állítják, hogy az egész árja-probléma mesterkélt, a 18. századi filozófusok egy csoportjának a találmánya abból a célból, hogy az európai kultúra genezisében olyan fontos biblikus hagyományból a sémi elemeket kiszorítsák.