Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

arabeszk

díszítőstílus, amelyet egybefonódó növényi minták és absztrakt, csavart vonalú motívumok jellemeznek. Kis-Ázsiában dolgozó hellenisztikus kézművesek munkájából származik, s eredetileg nagyon természethű környezetben ábrázolt madarak is előfordultak benne. Amikor Kr. u. 1000 k. átvették a muszlim kézművesek, vallási okokból elhagyták a madarak, állatok és emberi alakok ábrázolását. Az arabeszk az iszlám kultúra iparművészeti és építészeti hagyományának lényeges eleme lett.

Európában a reneszánsztól a XIX. sz.-ig kéziratok, falak, bútorok, fémmunkák és kerámiák díszítésére használták. A mintákat rendszerint ágak és levelek kúszónövényszerű, tekergő szalagmintái vagy a belőlük elvont tárgyú díszítővonalak alkották. A nyugati arabeszkdíszítményekben gyakran szerepeltek emberi alakok is. Habár az arabeszk szó a XVI. sz.-i Franciaországban egyszerűen „arab”-ot jelentett, egy 1611-ből való szótár „kicsiny, különös, tekergő díszítés”-ként határozta meg.

A kora reneszánsz itáliai művészeit a római sírokban talált stukkók, gipszmodellek ihlették az első nyugati arabeszkek megalkotására. Kőarabeszkeket már a XV. sz. közepén készítettek, s a következő században Giulio Romano és Raffaello tanítványai ebben a stílusban alkották meg a Vatikán nyitott galériáit, a loggiákat. Észak-itáliai, később spanyolországi remekmívű ezüstkészítményeknél ugyancsak alkalmaztak arabeszkmotívumokat, amelyek aztán megjelentek az urbinói majolikákon, a milánói vérteken, a firenzei szőnyegeken és a mantovai illuminált kéziratokon is.

A reneszánsz arabeszkek megőrizték a szimmetria klasszikus hagyományait, a szabadságot a részletek kidolgozásában és a díszítés sokféleségét. Ennek a kornak az arabeszkjeiben a díszítőelemek széles körének nyílt tere: emberi alakok, állatok, madarak, halak, virágok jelennek meg fantáziadús jelenetekben, rendszerint szőlőtőkék, szalagok s hasonló motívumok között.

A barokk korszak beköszöntésével az arabeszk kiment a divatból, egészen a XVIII. sz. közepéig, amikor Herculaneumban igen sok római arabeszket tártak fel. Caylus gróf 1757-ben megjelentette Recueil de peintures antiques (Régi festmények gyűjteménye) c. kötetét, és 1770-ben már arabeszk minták jelentek meg metszetek formájában Párizsban. A késői domborművek és festmények a valaha is alkotott arabeszkek legszebbjei közé tartoztak, de a directoire és az empire korszakának formalizmusa a francia forradalom után véget vetett az arabeszkek divatjának.