Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Allah
más írásmóddal ALLÁH (arab: „Isten”), az egyetlen Isten az iszlám vallás szerint. A szó valószínűleg az arab al-Iláh („az Isten”) szóból keletkezett összevonással. A név eredete a legrégibb sémita írásokig vezethető vissza, ahol az istent az Il vagy Él szó jelentette, ez utóbbi a Jahve ószövetségi szinonimája volt. Az Allah az általánosan elterjedt arab szó az Istenre, mind a keresztény, mind a muszlim arabok ezt használják.
Allah a muszlim hit tengelye. A muszlimok szent könyve, a Korán mindvégig Allah valóságát, felfoghatatlan titokzatosságát, különféle neveit és teremtményeiért végzett tetteit hirdeti. Három gondolat emelkedik ki a Koránban: 1. Allah a teremtő, a bíró és a jutalmazó; 2. Allah egyetlen (vahíd) és természeténél fogva egy (ahad); és 3. Allah mindenható és végtelenül irgalmas. Isten „a világok ura”, a legfönségesebb, „hozzá semmi sem hasonló”, és ez már önmagában arra készteti a hívőt, hogy Allahot védelmezőként imádja, és együttérző, könyörületes volta miatt magasztalja.
Isten - mondja a Korán - „szereti azokat, akik jót tesznek”, két szakasz pedig Isten és ember kölcsönös szeretetéről beszél, de az a zsidó-keresztény parancs, hogy „szeresd Istent teljes szívedből”, az iszlámban sehol sincs megfogalmazva. A hangsúly inkább Isten kifürkészhetetlen fenségén van, amelyre az embernek rá kell hagyatkoznia. Az ember „aláveti magát Allahnak” (iszlám); lényegileg ez a vallás.
A muszlim jámborság összegyűjtötte a Koránban és a Hadíszban (Mohamed próféta mondásaiban) Isten 99 „legszebb nevét” (al-aszmá al-huszná), ezeket áhítattal idézik és elmélkednek róluk. Allah nevei között van az Egyetlen és Egységes, az Élő, a Létező (al-Hajj al-Kajjúm), a Való Igazság (al-Hakk), a Magasztos (al-Ázim), a Bölcs (al-Hakím), a Mindenható (al-Azíz), a Meghalló (asz-Szamí), a Látó (al-Baszír), a Mindentudó (al-Alím), a Tanú (Sáhíd), az Oltalmazó (al-Vakíl) a Jótevő (ar-Rahmán), az Irgalmas (ar-Rahím) és a Mindig Megbocsátó (Ghafúr, Ghaffár).
Szabadgondolkodók mindig akadtak az iszlámban, de igen ritka volt az olyan muszlim gondolkodó, aki Isten létét is tagadta volna. Már az a hitvallás (saháda) is, amely által valakit a muszlim közösség befogad, azt tartalmazza, hogy Allahon kívül nincs más isten, és hogy Mohamed az ő prófétája. Jámbor muszlimok minden cselekedete az isteni név (baszmala) segítségül hívásával kezdődik. Az insáa Alláh fordulat („ha Isten így akarja”) gyakran fordul elő a mindennapi beszédben. Ez a szólás arra emlékeztet, hogy Isten tevékenysége mindig jelen van a világ rendjében és az emberek cselekedeteiben. A muszlimok hite szerint semmi sem történik, semmi meg nem valósul, ha Allah nem úgy akarja vagy parancsolja. Ezért a muszlim hívő személyes magatartása önmaga teljes alávetése Istennek, „akit senki nem von kérdőre”, de akiről mindenki tudja (a Koránban olvasható) igéje szerint, hogy igazságos bíró, egyszerre félelmetes és jóságos, és a legfőbb segítő.
