Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E
F G
H I
J K
L M
N O
P Q
R S
T U
Ü V
W X
Y Z
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
ÁLDOZATTÉTEL
A szertartások kezdettől fogva jelentős szerepet játszottak Kínában, e vallásos
rituális ceremóniák elengedhetetlen része volt az áldozat. Áldozati szertartást
rendeztek az Ég, a Föld, az ősök és a szellemek tiszteletére. A Shang-Yin-kortól
kezdve igen sok adat áll a rendelkezésünkre az áldozatok jellegére vonatkozóan.
A yin törzsbeliek áldozatot mutattak be isteneik és őseik tiszteletére, amely
szorosan összekapcsolódott a jóslás folyamatával, gyakorta ugyanazok a személyek
végezték, mint magát a jóslást is. A Zhou-dinasztia idején az áldozatok köre
kiszélesedett, ekkor elsősorban Shangdi-nak, az Égnek, a Földnek és az arisztokratikus
ősöknek a kultuszáról van szó. Az áldozat már nem feltétlenül a legfelsőbb réteg
privilégiuma volt, a kisebb faluközösségekben is kialakultak a helyi kultuszok,
amelynek keretein belül áldoztak az ősöknek és a helyi földistennek. Rendszerint
a legöregebbek vagy a családfők végezték az áldozatot. Az áldozat részletesen
szabályozott formája alakult ki, részben az ekkoriban tért hódító konfucianizmusnak
köszönhetően. A Zhou-korban a Szertartások feljegyzéseiben (Li ji) leírják az
áldozatok különböző fajtáit, módját, a hozzájuk szükséges kellékeket és idejét.
Külön ceremóniarend volt érvényes az uralkodó, külön a fejedelemségek és részfejedelemségek
uralkodói és a faluközösségek számára. A legrégibb időktől fogva a legjobb,
legértékesebb dolgokat áldozták föl, rendszerint meghatározott színű és korú
lovakat, bikákat; eggyel alacsonyabb rangú rítusokban bárányokat, sertéseket,
kutyákat és tyúkokat. Az áldozati szertartásokban fontos szerep jutott a különböző
gabonafajtáknak, különösen a kölesnek. Kölesből készítették a bort is, amelyet
ugyancsak előszeretettel ajánlottak fel az isteneknek és ősöknek. Az áldozati
ételeket mindig a legjobb edényekben tálalták fel, ügyelve arra, hogy a felkínált
ajándékok mennyisége és minősége szigorú arányban legyen az isten jelentőségével
vagy az ős rangjával. Az áldozatra templomban vagy szabadtéri oltárokon végezték.
Az áldozati ételeket vagy vízbe vetették vagy ünnepélyesen elfogyasztották a
szertartást követő lakomán. A Zhou-korban még szokásban volt az emberáldozat
is. Az áldozat a történelem folyamán végig a szartartások legjelentősebb aktusának
számított, áldoztak a gyermek születésekor, az esküvőkör és atemetéskor. Az
áldozatok sorában kiemelt helyet kapott az uralkodó, a császár által elvégzett
áldozatok. Az Ég tiszteletére általában újév előestéjén és a téli napéjegyenlőség
idején mutattak be áldozatot az Ég oltárán, az Ég templomában (ma ismert formája
a 15. században épült, és Peking egyik legszebb épületegyüttese). Bizonyos meghatározott
napokon, elsősorban a nyári napforduló idején hasonló szertartásokra került
sor a Föld tiszteletére a Föld templomában (a 16. században épült, és ma is
épségben áll). Az Ég templomának jellegzetes kör alaprajzával ellentétben a
Föld oltárár kettős, négyzetes alaprajzú teraszra építették. Újév napján a császár
itt végezte el az első szántás szertartását, azaz saját kezűleg felszántotta
az első néhány barázdát a szent templomi földön, melynek termését áldozati célokra
használták. A császár felesége ilyenkor áldozatot mutatott be a legendás Huangdi
feleségének, a selyemhernyó-tenyésztés istennőjének tiszteletére. A nép körében
az áldozati szertarások köre kiterjedt a kisebb és nagyobb istenekre éppúgy,
mint az ősökre, de áldozatot mutattak be szellemeknek vagy csodálatos állatok
tiszteletére is.
