Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

I. Abdul-Hámid

Abdul-Hámid, I., más írásmóddal ABDÜLHAMID (szül. 1725. márc. 20. - megh. 1789. ápr. 7.), oszmán szultán 1774-től; a megalázó Küçük Kajnarca-i béke aláírásával fejezte be az Oroszország elleni háborút. A szerződés értelmében Oroszország megszerezte az Azovi-tenger partján lévő erődítményeket, a Dnyeper és a Bug folyók közötti területeket, valamint további hajózási és kereskedelmi jogokhoz jutott az Oszmán Birodalom területén. 1775-ben a törökök átengedték Ausztriának Bukovinát. 1783-ban Oroszország annektálta a Krím félszigetet (amely oszmán vazallusállam volt), s az Oszmán Birodalom felosztását tervezte. Az orosz tervek meghiúsítására 1787-ben Abdul-Hámid háborút indított, amely csak halála után ért véget.

Abdul-Hámid vallásos és jóindulatú ember volt, élénken érdeklődött az államügyek iránt, pártolta a reformokat. Jó képességű nagyvezíreket nevezett ki, akiket széles körű hatalommal ruházott fel. Katonai reformokat kezdeményezett, és létrehozta a Birodalmi Haditengerészeti Mérnökiskolát. Igyekezett megerősíteni a központi kormányzatot - különösen Szíriában, Egyiptomban és Irakban - a tartományok regionális vezetőivel szemben.

 

II. Abdul-Hámid

Abdul-Hámid, II., más írásmóddal ABDÜLHAMID (szül. 1842. szept. 21. Konstantinápoly, Oszmán Birodalom [ma Isztambul, Törökország] - megh. 1918. febr. 10. Konstantinápoly), oszmán szultán 1876-tól 1909-ig. Autokratikus uralma alatt érte el csúcspontját a Tanzimat (Újjászervezés) nevű reformmozgalom. Az oszmán ügyekbe való nyugati beavatkozásra válaszul pániszlám politikát folytatott.

I. Abdul-Medzsid szultánnak volt a fia. 1876. augusztus 31-én, gyengeelméjű bátyja, V. Murad leváltásakor lépett a trónra. 1876. december 23-án kihirdette az első oszmán alkotmányt, amelynek fő célja a külföldi beavatkozás elhárítása volt, miután a bolgár felkelés kegyetlen elfojtása (1876. máj.), valamint a szerbiai és montenegrói oszmán sikerek ellenérzést keltettek a nyugati államokban és Oroszországban. Az Oroszországgal vívott katasztrofális kimenetelű háború (1877) után Abdul-Hámidnak be kellett látnia, hogy kevés segítséget várhat a nyugati hatalmaktól, ha nem engedi, hogy oszmán ügyekbe avatkozzanak. Feloszlatta a korábban, 1877 márciusában alakult parlamentet, és 1878 februárjában felfüggesztette az alkotmányt. Ezután 40 évig a konstantinápolyi Y?d?z-palota elzártságából uralkodott a titkosrendőri szervezet, a kiterjedt távíróhálózat és a szigorú cenzúra segítségével.

Miután a franciák elfoglalták Tunéziát (1881), és a britek átvették a hatalmat Egyiptomban (1882), Abdul-Hámid a németekhez fordult segítségért. Cserében engedményeket tett Németországnak; a legfontosabb, a bagdadi vasútvonal építésére adott engedély (1899) volt. Végül az örmény felkelés elfojtása (1894) és az 1897-es görög-török háborút kiváltó krétai függetlenségi megmozdulások ismét európai beavatkozáshoz vezettek.

Abdul-Hámid a pániszlám ideológiát használta fel abszolutista uralmának megszilárdítására és a birodalmon kívül élő muszlimok szimpátiájának megnyerésére, s ezzel megnehezítette az európai hatalmak dolgát muszlim lakosságú gyarmataiban. Politikájának konkrét eredménye volt a hidzsázi vasút, amely a világ minden tájáról befolyt muszlim hozzájárulásokból épült.
Belpolitikájában a legmesszebb menő reformokat az oktatás területén vezette be: a kormányzat 18 szakiskolát hozott létre. Megalapították a Darülfünunt (1900), amelyből később az Isztambuli Egyetem lett. A közép, elemi és katonai iskolák hálózatát kiterjesztették az egész birodalomra. Ugyancsak átszervezték az igazságügy-minisztériumot, és kiépítették a vasúti, valamint a távíróhálózatot.
Az Abdul-Hámid despotikus uralmával szembeni elégedetlenség és az európaiak balkáni intervenciója miatti ellenérzés azonban 1908-ban az ifjútörökök katonai forradalmához vezetett. Egy rövid életű reakciós felkelés (1909. ápr.) után Abdul-Hámidot megbuktatták, és öccsét, V. Mehmedet kiáltották ki szultánnak.