Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

I. Abdul-Medzsid

Abdul-Medzsid, I., más írásmóddal ABDÜLMECID (szül. 1823. ápr. 25. Konstantinápoly, Oszmán Birodalom [ma Isztambul, Törökország] - megh. 1861. jún. 25. Konstantinápoly), oszmán szultán 1839-től; két jelentős szociális és politikai reformrendeletet adott ki, 1839-ben az ún. rózsatermi nemes rendeletet, 1856-ban pedig a birodalomi rendeletet. Ez volt a Tanzimat (Újjászervezés) korszakának nyitánya.
Iskolázott, nyílt gondolkodású ember volt, az első szultán, aki tudott franciául. Folytatta apja, II. Mahmud reformjait, s vele szorosan együttműködtek miniszterei, Musztafa Resid, Mehmed Emin Ali és Fuad pasa. Reformrendeleteit részben az európai hatalmak támogatásának megnyerése érdekében adta ki. A rendeletek törvény előtti egyenlőséget hirdettek mindenki számára, valamint egyéni és politikai jogokat adtak a keresztény alattvalóknak. A reformok fő célja azonban az oszmán állam fenntartása maradt. Átszervezték a hadsereget (1842), és bevezették a sorozást; új büntető, kereskedelmi és tengeri törvénykönyvet vezettek be, és vegyes, európai és oszmán bírákkal működő polgári és büntetőbíróságokat hoztak létre. 1858-ban kihirdették a földtörvényt, amely megszilárdította a tulajdonjogokat, és megkísérelték létrehozni a központosított tartományi kormányzati rendszert. A szultán oktatási reformjainak keretében oktatási minisztériumot alakítottak, valamint katonai előkészítő iskolákat és középiskolákat hoztak létre. Ugyancsak sor került egy oszmán iskola alapítására Párizsban (1855).

Abdul-Medzsid igyekezett megőrizni az oszmán állam területi integritását, ezért baráti kapcsolatokat ápolt európai hatalmakkal. Alig serdült még, amikor néhány nappal az oszmánoknak az egyiptomi alkirálytó a nizipi csatában (1839. jún.) elszenvedett veresége után elfoglalta a trónt. Csak az európai hatalmak szövetsége (amelyből Franciaország hiányzott) mentette meg az oszmánokat attól, hogy el kelljen fogadniuk az egyiptomiak katasztrofális békefeltételeit (londoni szerződés, 1840. júl.). 1849-ben Abdul-Medzsid megtagadta Kossuth Lajos és más menekült magyar forradalmárok kiadatását Ausztriának, s ezzel elnyerte az európai liberálisok tiszteletét. Végül 1853-ban Franciaország, Nagy-Britannia és a Szárd Királyság az oszmánok oldalán belépett az Oroszország ellen vívott krimi háborúba, s az oszmán fél a párizsi béke aláírói között volt.
Az európai hatalmak azonban amellett, hogy ragaszkodtak a keresztényekre és a kisebbségekre vonatkozó reformokhoz az Oszmán Birodalomban, akadályokat gördítettek a szultán központosító erőfeszítései és a Bosznia és Montenegro feletti török uralom visszaszerzésének útjába. Kényszerítették az oszmánokat, hogy autonómiát adjanak Libanonnak (1861), s a párizsi béke eredményeként a dunai fejedelemségek (Moldva és Havasalföld) egyesültek, ezzel megnyílt az út Románia függetlenségéhez (1878).

Abdul-Medzsid helyreállítatta a Hagia Szophiát, felépítette a Dolmabahçe-palotát, és megalapította az első francia színházat Konstantinápolyban. Azért említik I. sorszámmal, mert unokaöccsét, Abdul-Medzsidet, az utolsó oszmán trónörököst 1922-ben, már a szultánság megszűnése után II. Abdul-Medzsid néven kalifává (a muszlim közösség vezetőjévé) választották.