Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
I. Abdul-Medzsid
Abdul-Medzsid,
I., más írásmóddal ABDÜLMECID (szül. 1823. ápr. 25. Konstantinápoly, Oszmán Birodalom
[ma Isztambul, Törökország] - megh. 1861. jún. 25. Konstantinápoly), oszmán szultán
1839-től; két jelentős szociális és politikai reformrendeletet adott ki, 1839-ben
az ún. rózsatermi nemes rendeletet, 1856-ban pedig a birodalomi rendeletet. Ez
volt a Tanzimat (Újjászervezés) korszakának nyitánya.
Iskolázott, nyílt gondolkodású
ember volt, az első szultán, aki tudott franciául. Folytatta apja, II. Mahmud
reformjait, s vele szorosan együttműködtek miniszterei, Musztafa Resid, Mehmed
Emin Ali és Fuad pasa. Reformrendeleteit részben az európai hatalmak támogatásának
megnyerése érdekében adta ki. A rendeletek törvény előtti egyenlőséget hirdettek
mindenki számára, valamint egyéni és politikai jogokat adtak a keresztény alattvalóknak.
A reformok fő célja azonban az oszmán állam fenntartása maradt. Átszervezték a
hadsereget (1842), és bevezették a sorozást; új büntető, kereskedelmi és tengeri
törvénykönyvet vezettek be, és vegyes, európai és oszmán bírákkal működő polgári
és büntetőbíróságokat hoztak létre. 1858-ban kihirdették a földtörvényt, amely
megszilárdította a tulajdonjogokat, és megkísérelték létrehozni a központosított
tartományi kormányzati rendszert. A szultán oktatási reformjainak keretében oktatási
minisztériumot alakítottak, valamint katonai előkészítő iskolákat és középiskolákat
hoztak létre. Ugyancsak sor került egy oszmán iskola alapítására Párizsban (1855).
Abdul-Medzsid
igyekezett megőrizni az oszmán állam területi integritását, ezért baráti kapcsolatokat
ápolt európai hatalmakkal. Alig serdült még, amikor néhány nappal az oszmánoknak
az egyiptomi alkirálytó a nizipi csatában (1839. jún.) elszenvedett veresége után
elfoglalta a trónt. Csak az európai hatalmak szövetsége (amelyből Franciaország
hiányzott) mentette meg az oszmánokat attól, hogy el kelljen fogadniuk az egyiptomiak
katasztrofális békefeltételeit (londoni szerződés, 1840. júl.). 1849-ben Abdul-Medzsid
megtagadta Kossuth Lajos és más menekült magyar forradalmárok kiadatását Ausztriának,
s ezzel elnyerte az európai liberálisok tiszteletét. Végül 1853-ban Franciaország,
Nagy-Britannia és a Szárd Királyság az oszmánok oldalán belépett az Oroszország
ellen vívott krimi háborúba, s az oszmán fél a párizsi béke aláírói között volt.
Az
európai hatalmak azonban amellett, hogy ragaszkodtak a keresztényekre és a kisebbségekre
vonatkozó reformokhoz az Oszmán Birodalomban, akadályokat gördítettek a szultán
központosító erőfeszítései és a Bosznia és Montenegro feletti török uralom visszaszerzésének
útjába. Kényszerítették az oszmánokat, hogy autonómiát adjanak Libanonnak (1861),
s a párizsi béke eredményeként a dunai fejedelemségek (Moldva és Havasalföld)
egyesültek, ezzel megnyílt az út Románia függetlenségéhez (1878).
Abdul-Medzsid
helyreállítatta a Hagia Szophiát, felépítette a Dolmabahçe-palotát, és megalapította
az első francia színházat Konstantinápolyban. Azért említik I. sorszámmal, mert
unokaöccsét, Abdul-Medzsidet, az utolsó oszmán trónörököst 1922-ben, már a szultánság
megszűnése után II. Abdul-Medzsid néven kalifává (a muszlim közösség vezetőjévé)
választották.
