Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
I. Abdar-Rahmán
más
néven AD-DÁKHÍL RAHMÁN (műk. 750-788), a szíriai Omajjád uralkodócsalád tagja,
és a spanyolországi Omajjád-dinasztia megalapítója.
Amikor az Abbászidák 750-ben
megdöntötték az Omajjád-kalifátust, és meg akarták ölni az Omajjád-család valamennyi
tagját, Abdar-Rahmán elmenekült, és végül Spanyolországba került. Az Ibériai-félsziget
ekkor már egy ideje arab uralom alatt állott. Abdar-Rahmán felismerte, hogy milyen
politikai lehetőséget kínál számára az egymással rivalizáló két nagy arab klikk,
a Kaisz és a Jaman viszálya. Szövetségeseit váltogatva és zsoldosokra támaszkodva
Abdar-Rahmán hatalmi helyzetbe került. 755-ben megtámadta és legyőzte al-Andalusz
kormányzóját, és Córdobát tette meg fővárosának. Amikor sikereinek híre járt keleten,
az Omajjád-közigazgatás egykori tagjai Spanyolországba mentek, hogy Abdar-Rahmánnal
együttműködjenek, így a spanyolországi közigazgatási rendszer hasonlóvá lett az
egykor volt damaszkuszihoz.
Legyőzve Nagy Károly és az Abbászida-kalifa ellene
küldött csapatait, Abdar-Rahmán megerősítette államát a külső támadásokkal szemben.
Bár sokszor fellázadtak ellene a muszlim spanyolok, a berber hegyi törzsek és
több arab nemzetség is, Abdar-Rahmán és a dinasztia szilárdan megőrizte a hatalmát.
II. Abdar-Rahmán
A
spanyolországi arab Omajjád-dinasztia 4. uralkodója 822 és 852 között; uralkodása
nagyszerű eredményeket és felvirágzást hozott, bár ezt néhány elfogult történetíró
lekicsinyli.
A spanyolországi Omajjád-dinasztia azonos nevű megalapítójának
unokája volt. Közigazgatási szempontból uralkodása vízválasztónak tekinthető.
Miközben a fénykorát élő Abbászida-kalifátus befolyása egyre növekedett, Córdoba
közigazgatási rendszere egyre inkább összhangba került Bagdad, az Abbászida-főváros
közigazgatásával. Abdar-Rahmán nagyszabású építkezéseket folytatott, kibővítette
a córdobai nagymecsetet, emellett pártfogolta a költőket, a zenészeket és az egyházi
embereket. Bár halálát udvari intrikák előzték meg és követték, ezek nem befolyásolták
életművének maradandóságát.
III. Abdar-Rahmán
Córdoba emírje Abdar-Rahmán, III., más néven AN-NÁSZIR LI-DÍN ALLÁH (arab: "Isten hitének bajnoka"), teljes nevén ABDAR-RAHMÁN IBN MUHAMMAD IBN ABDALLÁH IBN MUHAMMAD IBN ABDAR-RAHMÁN IBN AL-HAKAM AR-RABDÍ IBN HISÁM IBN ABDAR-RAHMÁN AD-DÁKÍL (szül. 891. jan. - megh. 961. okt. 15. Córdoba), a spanyolországi Omajjád-dinasztia első kalifája és leghatalmasabb uralkodója; mint Córdoba örökletes emírje (fejedelme) kormányzott 912 októberétől, majd 929-ben felvette a kalifa címet. Emírsége. 912 októberében, 21 évesen lett nagyapja, Abdalláh utóda Córdoba emírjeként. Műveltsége és jelleme miatt nagyapja kedvence volt, aki a többi herceggel szemben őt tette meg örökösének. Világos bőrű, szép arcú, zömök, kurta lábúnak írják le. Igen alacsony lehetett, lóháton azonban tiszteletet parancsoló jelenség volt. Trónra lépése után azonnal nyilvánosan hűséget esküdtek neki a córdobaiak. Gyorsan és energikusan hozzálátott, hogy helyreállítsa Córdoba spanyolországi hatalmát, amelyet nagyapja uralkodásának utolsó éveiben lázadó csapatok veszélyeztettek - ezek bevették magukat a hegyvidéki erődökbe, s innen portyáztak. Tíz nappal Abdar-Rahmán trónra lépése után közszemlére tették Córdobában az első lázadó levágott fejét. Ezután mintegy húsz esztendőn át szinte évente vezetett hadjáratokat a lázadók ellen, először Dél-, majd Közép- és Kelet-Spanyolországba. Legfőbb ellensége Omar ibn Hafszún volt, Bobasztro ura, a titokban keresztény hitre tért lázadó. Abdar-Rahmán a monteleóni hadjárattal 70 várat vett be Elvira, Granada és Jaén tartományban, melyeket Ibn Hafszún, közvetlenül vagy közvetve, mind ellenőrzése alatt tartott. 913-ban elfoglalta Sevillát, később Algecirast, Rajjut, Sidoniát és Carmonát is. Amikor Ibn Hafszún 917-ben meghalt, a lázadás összeomlott. Gyermekeit elfogták vagy megölték, Bobasztrót, a lázadás központját pedig 928-ban vették be. Toledo 933-ban esett el hosszú, keserves ostrom után, s ezzel a Córdoba hegemóniájának ellenálló utolsó központot is sikerült felszámolni.
Eközben
Abdar-Rahmánnak a keresztény Észak felől fenyegető veszélyt is el kellett hárítania.
A fő veszélyt a leóni királyság jelentette. II. Ordono - ekkor Galícia királyának
hűbérese, később León királya - 913-ban muszlim területre vezetett hadjárata,
különösen Évora kifosztása és a muszlim lakosság lemészárlása heves haragot keltett
a spanyolországi muszlimokban. Abdar-Rahmán ellentámadásra szánta el magát, s
920-ban hozzá is fogott, maga vezetvén a muezi hadjáratot. Bevette Osma és San
Esteban de Gormaz várát, majd 920. július 26-án Valdejunqueránál súlyos vereséget
mért León és Navarra egyesített seregeire. Négy évvel később, 924 tavaszán újabb
hadjáratot vezetett Navarrába, és feldúlta a fővárost, Pamplonát. E két hadjárat
révén hét évre meg tudta szilárdítani határát. León új királya, a 932-ben trónra
lépett II. Ramiro azonban kemény ellenfélnek bizonyult, és rögtön támadásokat
intézett a muszlim területek ellen. A két uralkodó végül 939-ben csapott össze
az ún. Simancas-ároknál (Sánt Mánkusz), ahol Ramiro jelentős győzelmet aratott
a muszlimok felett, és Abdal-Rahmán alig tudott elmenekülni. E vereség után többé
nem vezetett személyesen hadjáratot. A keresztények azonban nem tudták kihasználni
győzelmüket. Amikor Ramiro 950-ben meghalt, és polgárháború tört ki a keresztény
területeken, Abdar-Rahmán oly sikeresen hozta helyre korábbi kudarcait, hogy 958-ban
León száműzött uralkodója, Sancho, valamint García Sánchez navarrai király és
anyja Toda királyné személyesen tettek hűségesküt neki Córdobában.
Abdar-Rahmán
politikája Észak-Afrikában az el-Kairuánban (ma Tunézia területén) székelő Fátimidák
ellen irányult. Lázadókat pénzelt, és tengeri expedíciókat küldött a part menti
városok kifosztására, hogy korlátozza a Fátimidák uralmát. Ceuta városát, az észak-afrikai
hadműveletek bázisát 931-ben megerősítette. Uralkodása vége felé azonban a Fátimidák
hatalma megnövekedett, s hadvezérük, Dzsauhar sikerrel verte vissza Abdar-Rahmán
szövetségeseit. A Fátimidákkal folytatott harc mindazonáltal nem dőlt el, hanem
tovább folyt végig a X. században.
Korai
sikereinek köszönhetően, és valószínűleg saját sugalmazására több udvari költője
javasolta, hogy Abdar-Rahmán vegye fel a kalifa címet. Ezt a méltóságot végül
929-ben vette fel, nem sokkal Bobasztro bevétele után, s ekkor az an-Nászir li
Dín Alláh ("Isten hitének bajnoka") kitüntető címet választotta. Ennek
célja az volt, hogy befelé növelje presztízsét, kifelé pedig ellensúlyozza a Fátimidák
törekvését e méltóság elnyerésére.
Hatalmának megszilárdítása gazdasági virágzást
hozott Spanyolország muszlim területeinek - ennek egyik jele volt, hogy pénzverdét
építtetett, ahol tiszta arany és ezüst pénzérméket vertek. Igen komoly építkezéseket
is folytatott: újjáépítette és nagymértékben kibővítette a córdobai nagymecsetet
és a királyi palotát. Európa első orvosi iskoláját ő alapította meg Córdobában.
Hatalmas költséggel új fővárost építtetett. Madínat az-Zahrát, ahol udvara és
kormányhivatalai működtek. Az államügyek és a köztisztviselők fölött szigorú ellenőrzést
gyakorolt, kormányzóit sűrűn cserélte, ahogy meggátolja a helyi dinasztiák kialakulását.
949-ben saját fiát is kivégeztette, mert az összeesküvést szőtt ellene.
Uralkodása
alatt a keresztény és zsidó közösségek békében gyarapodtak. A kalifa hírneve az
országhatárokon túl messzire terjedt, olyannyira, hogy uralmának vége felé Córdoba
csaknem olyan hírnévnek örvendett a mediterrán világban, mint Konstantinápoly.
A kalifa távoli országok uralkodóinak követeit is fogadta Córdobában; így a német
I. Ottó és a bizánci császár küldöttét. Córdobában állítólag háromezer mecset
és több mint százezer bolt és lakóház volt. Abdar-Rahmán - a muszlim kalifák között
a második leghosszabb időtartamú - uralkodása kiváló lehetőséget adott, hogy bölcs
és merész politikai elképzeléseit megvalósítsa.
