Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

I. Abdar-Rahmán

más néven AD-DÁKHÍL RAHMÁN (műk. 750-788), a szíriai Omajjád uralkodócsalád tagja, és a spanyolországi Omajjád-dinasztia megalapítója.
Amikor az Abbászidák 750-ben megdöntötték az Omajjád-kalifátust, és meg akarták ölni az Omajjád-család valamennyi tagját, Abdar-Rahmán elmenekült, és végül Spanyolországba került. Az Ibériai-félsziget ekkor már egy ideje arab uralom alatt állott. Abdar-Rahmán felismerte, hogy milyen politikai lehetőséget kínál számára az egymással rivalizáló két nagy arab klikk, a Kaisz és a Jaman viszálya. Szövetségeseit váltogatva és zsoldosokra támaszkodva Abdar-Rahmán hatalmi helyzetbe került. 755-ben megtámadta és legyőzte al-Andalusz kormányzóját, és Córdobát tette meg fővárosának. Amikor sikereinek híre járt keleten, az Omajjád-közigazgatás egykori tagjai Spanyolországba mentek, hogy Abdar-Rahmánnal együttműködjenek, így a spanyolországi közigazgatási rendszer hasonlóvá lett az egykor volt damaszkuszihoz.
Legyőzve Nagy Károly és az Abbászida-kalifa ellene küldött csapatait, Abdar-Rahmán megerősítette államát a külső támadásokkal szemben. Bár sokszor fellázadtak ellene a muszlim spanyolok, a berber hegyi törzsek és több arab nemzetség is, Abdar-Rahmán és a dinasztia szilárdan megőrizte a hatalmát.

 

II. Abdar-Rahmán

A spanyolországi arab Omajjád-dinasztia 4. uralkodója 822 és 852 között; uralkodása nagyszerű eredményeket és felvirágzást hozott, bár ezt néhány elfogult történetíró lekicsinyli.
A spanyolországi Omajjád-dinasztia azonos nevű megalapítójának unokája volt. Közigazgatási szempontból uralkodása vízválasztónak tekinthető. Miközben a fénykorát élő Abbászida-kalifátus befolyása egyre növekedett, Córdoba közigazgatási rendszere egyre inkább összhangba került Bagdad, az Abbászida-főváros közigazgatásával. Abdar-Rahmán nagyszabású építkezéseket folytatott, kibővítette a córdobai nagymecsetet, emellett pártfogolta a költőket, a zenészeket és az egyházi embereket. Bár halálát udvari intrikák előzték meg és követték, ezek nem befolyásolták életművének maradandóságát.

 

III. Abdar-Rahmán

Córdoba emírje Abdar-Rahmán, III., más néven AN-NÁSZIR LI-DÍN ALLÁH (arab: "Isten hitének bajnoka"), teljes nevén ABDAR-RAHMÁN IBN MUHAMMAD IBN ABDALLÁH IBN MUHAMMAD IBN ABDAR-RAHMÁN IBN AL-HAKAM AR-RABDÍ IBN HISÁM IBN ABDAR-RAHMÁN AD-DÁKÍL (szül. 891. jan. - megh. 961. okt. 15. Córdoba), a spanyolországi Omajjád-dinasztia első kalifája és leghatalmasabb uralkodója; mint Córdoba örökletes emírje (fejedelme) kormányzott 912 októberétől, majd 929-ben felvette a kalifa címet. Emírsége. 912 októberében, 21 évesen lett nagyapja, Abdalláh utóda Córdoba emírjeként. Műveltsége és jelleme miatt nagyapja kedvence volt, aki a többi herceggel szemben őt tette meg örökösének. Világos bőrű, szép arcú, zömök, kurta lábúnak írják le. Igen alacsony lehetett, lóháton azonban tiszteletet parancsoló jelenség volt. Trónra lépése után azonnal nyilvánosan hűséget esküdtek neki a córdobaiak. Gyorsan és energikusan hozzálátott, hogy helyreállítsa Córdoba spanyolországi hatalmát, amelyet nagyapja uralkodásának utolsó éveiben lázadó csapatok veszélyeztettek - ezek bevették magukat a hegyvidéki erődökbe, s innen portyáztak. Tíz nappal Abdar-Rahmán trónra lépése után közszemlére tették Córdobában az első lázadó levágott fejét. Ezután mintegy húsz esztendőn át szinte évente vezetett hadjáratokat a lázadók ellen, először Dél-, majd Közép- és Kelet-Spanyolországba. Legfőbb ellensége Omar ibn Hafszún volt, Bobasztro ura, a titokban keresztény hitre tért lázadó. Abdar-Rahmán a monteleóni hadjárattal 70 várat vett be Elvira, Granada és Jaén tartományban, melyeket Ibn Hafszún, közvetlenül vagy közvetve, mind ellenőrzése alatt tartott. 913-ban elfoglalta Sevillát, később Algecirast, Rajjut, Sidoniát és Carmonát is. Amikor Ibn Hafszún 917-ben meghalt, a lázadás összeomlott. Gyermekeit elfogták vagy megölték, Bobasztrót, a lázadás központját pedig 928-ban vették be. Toledo 933-ban esett el hosszú, keserves ostrom után, s ezzel a Córdoba hegemóniájának ellenálló utolsó központot is sikerült felszámolni.

Eközben Abdar-Rahmánnak a keresztény Észak felől fenyegető veszélyt is el kellett hárítania. A fő veszélyt a leóni királyság jelentette. II. Ordono - ekkor Galícia királyának hűbérese, később León királya - 913-ban muszlim területre vezetett hadjárata, különösen Évora kifosztása és a muszlim lakosság lemészárlása heves haragot keltett a spanyolországi muszlimokban. Abdar-Rahmán ellentámadásra szánta el magát, s 920-ban hozzá is fogott, maga vezetvén a muezi hadjáratot. Bevette Osma és San Esteban de Gormaz várát, majd 920. július 26-án Valdejunqueránál súlyos vereséget mért León és Navarra egyesített seregeire. Négy évvel később, 924 tavaszán újabb hadjáratot vezetett Navarrába, és feldúlta a fővárost, Pamplonát. E két hadjárat révén hét évre meg tudta szilárdítani határát. León új királya, a 932-ben trónra lépett II. Ramiro azonban kemény ellenfélnek bizonyult, és rögtön támadásokat intézett a muszlim területek ellen. A két uralkodó végül 939-ben csapott össze az ún. Simancas-ároknál (Sánt Mánkusz), ahol Ramiro jelentős győzelmet aratott a muszlimok felett, és Abdal-Rahmán alig tudott elmenekülni. E vereség után többé nem vezetett személyesen hadjáratot. A keresztények azonban nem tudták kihasználni győzelmüket. Amikor Ramiro 950-ben meghalt, és polgárháború tört ki a keresztény területeken, Abdar-Rahmán oly sikeresen hozta helyre korábbi kudarcait, hogy 958-ban León száműzött uralkodója, Sancho, valamint García Sánchez navarrai király és anyja Toda királyné személyesen tettek hűségesküt neki Córdobában.
Abdar-Rahmán politikája Észak-Afrikában az el-Kairuánban (ma Tunézia területén) székelő Fátimidák ellen irányult. Lázadókat pénzelt, és tengeri expedíciókat küldött a part menti városok kifosztására, hogy korlátozza a Fátimidák uralmát. Ceuta városát, az észak-afrikai hadműveletek bázisát 931-ben megerősítette. Uralkodása vége felé azonban a Fátimidák hatalma megnövekedett, s hadvezérük, Dzsauhar sikerrel verte vissza Abdar-Rahmán szövetségeseit. A Fátimidákkal folytatott harc mindazonáltal nem dőlt el, hanem tovább folyt végig a X. században.

Korai sikereinek köszönhetően, és valószínűleg saját sugalmazására több udvari költője javasolta, hogy Abdar-Rahmán vegye fel a kalifa címet. Ezt a méltóságot végül 929-ben vette fel, nem sokkal Bobasztro bevétele után, s ekkor az an-Nászir li Dín Alláh ("Isten hitének bajnoka") kitüntető címet választotta. Ennek célja az volt, hogy befelé növelje presztízsét, kifelé pedig ellensúlyozza a Fátimidák törekvését e méltóság elnyerésére.
Hatalmának megszilárdítása gazdasági virágzást hozott Spanyolország muszlim területeinek - ennek egyik jele volt, hogy pénzverdét építtetett, ahol tiszta arany és ezüst pénzérméket vertek. Igen komoly építkezéseket is folytatott: újjáépítette és nagymértékben kibővítette a córdobai nagymecsetet és a királyi palotát. Európa első orvosi iskoláját ő alapította meg Córdobában. Hatalmas költséggel új fővárost építtetett. Madínat az-Zahrát, ahol udvara és kormányhivatalai működtek. Az államügyek és a köztisztviselők fölött szigorú ellenőrzést gyakorolt, kormányzóit sűrűn cserélte, ahogy meggátolja a helyi dinasztiák kialakulását. 949-ben saját fiát is kivégeztette, mert az összeesküvést szőtt ellene.
Uralkodása alatt a keresztény és zsidó közösségek békében gyarapodtak. A kalifa hírneve az országhatárokon túl messzire terjedt, olyannyira, hogy uralmának vége felé Córdoba csaknem olyan hírnévnek örvendett a mediterrán világban, mint Konstantinápoly. A kalifa távoli országok uralkodóinak követeit is fogadta Córdobában; így a német I. Ottó és a bizánci császár küldöttét. Córdobában állítólag háromezer mecset és több mint százezer bolt és lakóház volt. Abdar-Rahmán - a muszlim kalifák között a második leghosszabb időtartamú - uralkodása kiváló lehetőséget adott, hogy bölcs és merész politikai elképzeléseit megvalósítsa.