Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Abbászida-dinasztia
Abbászida,
a muszlim kalifátusi birodalom második nagy dinasztiája. 750-ben megdöntötte az
elsőt, az Omajjád-dinasztiát. Az Abbászidák uralmának 1258-ban a mongolok megsemmisítő
támadása vetett véget.
Nevét Mohamed próféta nagybátyjáról, a mekkai korejs
törzsbeli Hasemita nemzetségből származó al-Abbászról (meg. 653 k.) kapta. Családjának
tagjai 718 tájától igyekeztek megszerezni a birodalom fölötti uralmat. Ügyes propagandával
sok hívet állítottak maguk mellé, különösen a síita arabok és a khorászáni perzsák
között. Abu Muszlim vezetésével 747-ben nyílt felkelés tört ki, amely az utolsó
Omajjád-kalifa, II. Marván vereségéhez vezetett a mezopotámiai Nagy Záb folyó
menti csatában (750). Ekkor kiáltották ki Abul-Abbász asz-Szaffádot az első Abbászida-kalifának.
Az
Abbászidák uralma alatt új fejezet nyílt a kalifátus történetében. Szakítva az
Omajjádok politikájával, akik Nyugat- és Észak-Afrika, a Földközi-tenger és Dél-Európa
felé kívánták befolyásukat kiterjeszteni, a kalifátus kelet felé fordult. Székhelyüket
az akkoriban épült Bagdad városába helyezték át, s figyelmük Perzsia és Transzoxánia
felé fordult. Ekkor állt elő először az a helyzet, hogy a kalifátus és az iszlám
nem ugyanazt jelentette: Egyiptomban, Észak-Afrikában, Spanyolországban és egyebütt
helyi dinasztiák kalifátusi rangra tartottak igényt. Az Abbászidák uralomra kerülésével
a birodalom hatalmi alapja nemzetközivé lett, az arab nemzetiség helyébe az igazhitűek
közösségéhez való tartozás lépett, mint meghatározó elem. Minthogy az Abbászidák
hívei jórészt a muszlim hitre tért perzsák közül kerültek ki, érthető módon sokat
átvettek a hagyományos perzsa (Szászánida) kormányzási módszerekből. Ugyanígy
a vallásos muszlimok támogatása révén az Abbászidák nyilvánosan kiálltak a még
csak kialakulóban levő iszlám jogrend mellett, és mindenki számára világossá tették,
hogy hatalmuk alapja a muszlim vallás. Az Abbászidák alatt, 750 és 833 között,
főként al-Maszúr, Hárún ar-Rasíd és al-Mámún uralkodása idején növekedett a birodalom
ereje és a tekintélye, fejlődésnek indult a kereskedelem és az ipar, a művészeti
és a tudományos élet. Amikor azonban al-Mutaszim saját hadseregét nem muszlim
berberekkel, szlávokkal és különösen törökökkel kezdte feltölteni, az Abbászidák
világi hatalma hanyatlásnak indult. Ezek a katonák ugyan iszlám hitre térte, a
vallás azonban már nem volt elegendő a birodalom egységének fenntartásához, és
a nem arab katonatisztek hamar magukhoz ragadták az állam fölötti ellenőrzést,
oly módon, hogy a követeléseiket megtagadó kalifákat habozás nélkül megölték.
A
katonatisztek hatalmát is belső viszályok ásták alá, mire 945-ben az iráni Bújidák
elfoglalták Bagdadot, s rákényszerítették al-Musztakfit (944-946), hogy az ellenőrzésük
alatt álló területek egyedüli urainak ismerje el őket. A következő évszázad során
a birodalom nagy részében helyi világi dinasztiák gyakorolták a hatalmat. 1055-ben
az Abbászidákat legyőzték a szeldzsukok, akik a kalifák még megmaradt világi hatalmát
is megkaparintották, tiszteletben tartották viszont a kalifa vallási vezetői rangját,
és - főleg al-Musztarsid (1118-35), al-Muktafi és an-Nászir uralkodása alatt -
visszaállították a kalifátus tekintélyét. Nem sokkal ezután, 1258-ban, Bagdad
mongol ostromával lezárult a dinasztia története.
