Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Abbászida-dinasztia

Abbászida, a muszlim kalifátusi birodalom második nagy dinasztiája. 750-ben megdöntötte az elsőt, az Omajjád-dinasztiát. Az Abbászidák uralmának 1258-ban a mongolok megsemmisítő támadása vetett véget.
Nevét Mohamed próféta nagybátyjáról, a mekkai korejs törzsbeli Hasemita nemzetségből származó al-Abbászról (meg. 653 k.) kapta. Családjának tagjai 718 tájától igyekeztek megszerezni a birodalom fölötti uralmat. Ügyes propagandával sok hívet állítottak maguk mellé, különösen a síita arabok és a khorászáni perzsák között. Abu Muszlim vezetésével 747-ben nyílt felkelés tört ki, amely az utolsó Omajjád-kalifa, II. Marván vereségéhez vezetett a mezopotámiai Nagy Záb folyó menti csatában (750). Ekkor kiáltották ki Abul-Abbász asz-Szaffádot az első Abbászida-kalifának.
Az Abbászidák uralma alatt új fejezet nyílt a kalifátus történetében. Szakítva az Omajjádok politikájával, akik Nyugat- és Észak-Afrika, a Földközi-tenger és Dél-Európa felé kívánták befolyásukat kiterjeszteni, a kalifátus kelet felé fordult. Székhelyüket az akkoriban épült Bagdad városába helyezték át, s figyelmük Perzsia és Transzoxánia felé fordult. Ekkor állt elő először az a helyzet, hogy a kalifátus és az iszlám nem ugyanazt jelentette: Egyiptomban, Észak-Afrikában, Spanyolországban és egyebütt helyi dinasztiák kalifátusi rangra tartottak igényt. Az Abbászidák uralomra kerülésével a birodalom hatalmi alapja nemzetközivé lett, az arab nemzetiség helyébe az igazhitűek közösségéhez való tartozás lépett, mint meghatározó elem. Minthogy az Abbászidák hívei jórészt a muszlim hitre tért perzsák közül kerültek ki, érthető módon sokat átvettek a hagyományos perzsa (Szászánida) kormányzási módszerekből. Ugyanígy a vallásos muszlimok támogatása révén az Abbászidák nyilvánosan kiálltak a még csak kialakulóban levő iszlám jogrend mellett, és mindenki számára világossá tették, hogy hatalmuk alapja a muszlim vallás. Az Abbászidák alatt, 750 és 833 között, főként al-Maszúr, Hárún ar-Rasíd és al-Mámún uralkodása idején növekedett a birodalom ereje és a tekintélye, fejlődésnek indult a kereskedelem és az ipar, a művészeti és a tudományos élet. Amikor azonban al-Mutaszim saját hadseregét nem muszlim berberekkel, szlávokkal és különösen törökökkel kezdte feltölteni, az Abbászidák világi hatalma hanyatlásnak indult. Ezek a katonák ugyan iszlám hitre térte, a vallás azonban már nem volt elegendő a birodalom egységének fenntartásához, és a nem arab katonatisztek hamar magukhoz ragadták az állam fölötti ellenőrzést, oly módon, hogy a követeléseiket megtagadó kalifákat habozás nélkül megölték.
A katonatisztek hatalmát is belső viszályok ásták alá, mire 945-ben az iráni Bújidák elfoglalták Bagdadot, s rákényszerítették al-Musztakfit (944-946), hogy az ellenőrzésük alatt álló területek egyedüli urainak ismerje el őket. A következő évszázad során a birodalom nagy részében helyi világi dinasztiák gyakorolták a hatalmat. 1055-ben az Abbászidákat legyőzték a szeldzsukok, akik a kalifák még megmaradt világi hatalmát is megkaparintották, tiszteletben tartották viszont a kalifa vallási vezetői rangját, és - főleg al-Musztarsid (1118-35), al-Muktafi és an-Nászir uralkodása alatt - visszaállították a kalifátus tekintélyét. Nem sokkal ezután, 1258-ban, Bagdad mongol ostromával lezárult a dinasztia története.