Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

I. Abbász (Szafavida-dinasztia)

Abbász, I., közkeletű nevén NAGY ABBÁSZ (szül. 1571. jan. 27. - megh. 1629. jan. 19.), perzsa sah 1588-tól; a török és üzbég csapatok kiűzésével és az állandó hadsereg felállításával erősítette meg a Szafavida-dinasztia hatalmát. Iszfahánba helyezte át a perzsa fővárost, támogatta a kereskedelmet és a művészeteket. Uralkodása alatt virágkorát élte a perzsa művészet.
Szoltán Mohammad sah harmadik fia volt. 1588 októberében, a Szafavida-dinasztia számára rendkívül kritikus pillanatban lépett a trónra. Félvak apjának gyengekezű uralkodása alatt túlságosan megerősödtek a Szafavidákat annak idején hatalomra segítő, és a birodalom katonai erejének gerincét alkotó türkmén törzsek emírjei. (A türkméneket a Szafavidákhoz való tartozást jelképező vörös turbánjukról kizilbasoknak [vörös fejűeknek] is szokták nevezni.) A türkmének törzsi ellentétei annyira meggyengítették a perzsa államot, hogy hagyományos ellenfelei - nyugaton az oszmán-törökök, keleten pedig az üzbégek - mélyen be tudtak törni a területére.
Abbász sahnak tehát két sürgős feladata volt: meg kellett erősítenie a monarchia hatalmát, és ki kellett űznie a török és az üzbég csapatokat Perzsia területéről. Mivel nem tudott egyidejűleg két fronton is háborút viselni, 1589-90-ben nagy területi engedmények árán békeszerződést kötött a törökökkel. A keleti offenzíva még nyolc évig nem indulhatott meg, így további iráni területek kerültek az üzbégek és az indiai Mogul Birodalom uralma alá. A késedelemnek az volt az oka, hogy Abbász elhatározta: egy állandó hadsereget hoz létre. Ez merőben új elgondolás volt, hiszen a Szafavida királyok szükség esetén mindig a törzsi lovasságból toborozták hadseregüket. Az állandó hadsereg felállítása azonnali pénzügyi nehézségeket okozott, mivel a régi törzsi lovasságot a kizilbas tartományokból származó adóbevételekből fizették. Abbász gyorsan megoldotta a problémát: számos ilyen tartományt közvetlen fennhatósága alá vont, így az új "koronatartományokból" származó adóbevételeket már a királyi kincstárnak utalták át. E politika hosszú távon oda vezetett, hogy csökkent a kizilbas csapatok létszáma, és nagyon meggyengült az ország katonai ereje.
Az új állandó hadsereg főleg grúzokból, örményekből és cserkeszekből állt (akiknek őseit Abbász nagyapjának uralkodása idején foglyokként hozták Perzsiába). Miután áttértek az iszlám hitre, vagy katonának, vagy állami, ill. udvari szolgálatra képezték ki őket. Abbász úgy érezte, hogy számíthat a sah ghulámjainak ("rabszolgáinak") hűségére. Arra használta őket, hogy ellensúlyozza a kizilbasok befolyását, akikben nem bízott. A ghulámok gyorsan emelkedtek a hivatali ranglétrán, s közülük nevezték ki a koronatartományok kormányzóit.
Végül Abbász támadást tudott indítani külső ellenségei ellen. 1598-ban súlyos vereséget mért az üzbégekre, s visszafoglalta Khorászánt. 1602-től kezdve sikeres hadjáratokat vezetett a törökök ellen, s visszaszerezte a korában elvesztett területeket.

Az üzbégek felett aratott nagy győzelme után Kazvinból Iszfahánba helyezte át a fővárost, mely irányításával rövid idő alatt a világ egyik legszebb városává fejlődött. Számos csodálatos mecsetet, medreszét, karavánszerájt és nyilvános fürdőt építetett, széles sugárutakat, pompás városteret terveztetett. A nagyszabású építkezések nem korlátozódtak Iszfahánra: kibővítették és helyreállították Meshed híres síremlékét, és a Kaszpi-tenger mocsaras partján köves töltésutat építettek a sah kedvenc téli pihenőhelyéhez. Megjelentek Iszfahánban az európai országok követei, a kereskedők, a különféle szerzetesrendek képviselői, akik kolostorokat akartak építeni a városban és az ország más részein, valamint a szerencselovagok is, mint például a Sherley testvérpár. Sir Anthony Sherley kalandor volt, Sir Robert Sherley pedig a sah hűséges híve, aki a törökök ellen vívott háborúban tüntette ki magát. A Perzsa-öböl vidékén a portugálok, a hollandok és az angolok versengtek azért, hogy kezükbe kaparintsák a térség és az Indiai-óceán kereskedelmét. Abbász pártfogásával fontos iparággá fejlődött a szőnyegszövés, a finom perzsaszőnyegek megjelentek a gazdag európai polgárok otthonaiban is. Nyereséges exporttermékek voltak a textíliák is, elsősorban a gazdagon díszített brokátok és damasztok. A selyemgyártás és kereskedelem a korona monopóliuma volt. Az Abbász-korszakban ért csúcsára a kézirat-illumináció, a könyvkötészet és a keramika művészete, s virágzott a festészet is. Uralkodására az igazság és az alattvalók boldogulása iránti szenvedélyes elkötelezettség volt jellemző. Szívesen járt egyszerű emberek közé, hogy megtudja, hogyan zsigerelik ki és nyomják el őket a hivatalnokok. A korrupt tisztviselőket gyorsan megbüntette. A vallás terén szokatlanul nagy türelmet tanúsított, számos keresztény csoportnak adott kiváltságokat. Saját családtagjaival azonban paranoid zsarnok módjára bánt. Mivel fiatal korában nagybátyja, II. Iszmail sah ki akarta végeztetni, betegesen félt az összeesküvéstől. Eredetileg, elődei gyakorlatát követve, királyi hercegeket nevezett ki a tartományok élére, de miután számos lázadást robbantottak ki, és összesküvéseket szőttek a fiai javára, a királyi hercegeket hárembe záratta, ahol csak nőkkel és eunuchokkal találkozhattak. A meggyilkoltatásától való rögeszmés félelmében egyik fiát megölette (ez kínzó lelkiismeret-furdalást okozott neki), kettőt pedig megvakítatott. Apját és annak testvéreit ugyancsak megvakítatta és bebörtönöztette. Abbász úgy halt meg, hogy egyetlen utódja sem követhette a trónon. Bár megmentette a Szafavida-birodalmat, reformjai, magukban hordozták a dinasztia és az állam későbbi hanyatlásának csíráit.