Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
I. Abbász (Szafavida-dinasztia)
Abbász,
I., közkeletű nevén NAGY ABBÁSZ (szül. 1571. jan. 27. - megh. 1629. jan. 19.),
perzsa sah 1588-tól; a török és üzbég csapatok kiűzésével és az állandó hadsereg
felállításával erősítette meg a Szafavida-dinasztia hatalmát. Iszfahánba helyezte
át a perzsa fővárost, támogatta a kereskedelmet és a művészeteket. Uralkodása
alatt virágkorát élte a perzsa művészet.
Szoltán Mohammad sah harmadik fia
volt. 1588 októberében, a Szafavida-dinasztia számára rendkívül kritikus pillanatban
lépett a trónra. Félvak apjának gyengekezű uralkodása alatt túlságosan megerősödtek
a Szafavidákat annak idején hatalomra segítő, és a birodalom katonai erejének
gerincét alkotó türkmén törzsek emírjei. (A türkméneket a Szafavidákhoz való tartozást
jelképező vörös turbánjukról kizilbasoknak [vörös fejűeknek] is szokták nevezni.)
A türkmének törzsi ellentétei annyira meggyengítették a perzsa államot, hogy hagyományos
ellenfelei - nyugaton az oszmán-törökök, keleten pedig az üzbégek - mélyen be
tudtak törni a területére.
Abbász sahnak tehát két sürgős feladata volt: meg
kellett erősítenie a monarchia hatalmát, és ki kellett űznie a török és az üzbég
csapatokat Perzsia területéről. Mivel nem tudott egyidejűleg két fronton is háborút
viselni, 1589-90-ben nagy területi engedmények árán békeszerződést kötött a törökökkel.
A keleti offenzíva még nyolc évig nem indulhatott meg, így további iráni területek
kerültek az üzbégek és az indiai Mogul Birodalom uralma alá. A késedelemnek az
volt az oka, hogy Abbász elhatározta: egy állandó hadsereget hoz létre. Ez merőben
új elgondolás volt, hiszen a Szafavida királyok szükség esetén mindig a törzsi
lovasságból toborozták hadseregüket. Az állandó hadsereg felállítása azonnali
pénzügyi nehézségeket okozott, mivel a régi törzsi lovasságot a kizilbas tartományokból
származó adóbevételekből fizették. Abbász gyorsan megoldotta a problémát: számos
ilyen tartományt közvetlen fennhatósága alá vont, így az új "koronatartományokból"
származó adóbevételeket már a királyi kincstárnak utalták át. E politika hosszú
távon oda vezetett, hogy csökkent a kizilbas csapatok létszáma, és nagyon meggyengült
az ország katonai ereje.
Az új állandó hadsereg főleg grúzokból, örményekből
és cserkeszekből állt (akiknek őseit Abbász nagyapjának uralkodása idején foglyokként
hozták Perzsiába). Miután áttértek az iszlám hitre, vagy katonának, vagy állami,
ill. udvari szolgálatra képezték ki őket. Abbász úgy érezte, hogy számíthat a
sah ghulámjainak ("rabszolgáinak") hűségére. Arra használta őket, hogy
ellensúlyozza a kizilbasok befolyását, akikben nem bízott. A ghulámok gyorsan
emelkedtek a hivatali ranglétrán, s közülük nevezték ki a koronatartományok kormányzóit.
Végül
Abbász támadást tudott indítani külső ellenségei ellen. 1598-ban súlyos vereséget
mért az üzbégekre, s visszafoglalta Khorászánt. 1602-től kezdve sikeres hadjáratokat
vezetett a törökök ellen, s visszaszerezte a korában elvesztett területeket.
Az
üzbégek felett aratott nagy győzelme után Kazvinból Iszfahánba helyezte át a fővárost,
mely irányításával rövid idő alatt a világ egyik legszebb városává fejlődött.
Számos csodálatos mecsetet, medreszét, karavánszerájt és nyilvános fürdőt építetett,
széles sugárutakat, pompás városteret terveztetett. A nagyszabású építkezések
nem korlátozódtak Iszfahánra: kibővítették és helyreállították Meshed híres síremlékét,
és a Kaszpi-tenger mocsaras partján köves töltésutat építettek a sah kedvenc téli
pihenőhelyéhez. Megjelentek Iszfahánban az európai országok követei, a kereskedők,
a különféle szerzetesrendek képviselői, akik kolostorokat akartak építeni a városban
és az ország más részein, valamint a szerencselovagok is, mint például a Sherley
testvérpár. Sir Anthony Sherley kalandor volt, Sir Robert Sherley pedig a sah
hűséges híve, aki a törökök ellen vívott háborúban tüntette ki magát. A Perzsa-öböl
vidékén a portugálok, a hollandok és az angolok versengtek azért, hogy kezükbe
kaparintsák a térség és az Indiai-óceán kereskedelmét. Abbász pártfogásával fontos
iparággá fejlődött a szőnyegszövés, a finom perzsaszőnyegek megjelentek a gazdag
európai polgárok otthonaiban is. Nyereséges exporttermékek voltak a textíliák
is, elsősorban a gazdagon díszített brokátok és damasztok. A selyemgyártás és
kereskedelem a korona monopóliuma volt. Az Abbász-korszakban ért csúcsára a kézirat-illumináció,
a könyvkötészet és a keramika művészete, s virágzott a festészet is. Uralkodására
az igazság és az alattvalók boldogulása iránti szenvedélyes elkötelezettség volt
jellemző. Szívesen járt egyszerű emberek közé, hogy megtudja, hogyan zsigerelik
ki és nyomják el őket a hivatalnokok. A korrupt tisztviselőket gyorsan megbüntette.
A vallás terén szokatlanul nagy türelmet tanúsított, számos keresztény csoportnak
adott kiváltságokat. Saját családtagjaival azonban paranoid zsarnok módjára bánt.
Mivel fiatal korában nagybátyja, II. Iszmail sah ki akarta végeztetni, betegesen
félt az összeesküvéstől. Eredetileg, elődei gyakorlatát követve, királyi hercegeket
nevezett ki a tartományok élére, de miután számos lázadást robbantottak ki, és
összesküvéseket szőttek a fiai javára, a királyi hercegeket hárembe záratta, ahol
csak nőkkel és eunuchokkal találkozhattak. A meggyilkoltatásától való rögeszmés
félelmében egyik fiát megölette (ez kínzó lelkiismeret-furdalást okozott neki),
kettőt pedig megvakítatott. Apját és annak testvéreit ugyancsak megvakítatta és
bebörtönöztette. Abbász úgy halt meg, hogy egyetlen utódja sem követhette a trónon.
Bár megmentette a Szafavida-birodalmat, reformjai, magukban hordozták a dinasztia
és az állam későbbi hanyatlásának csíráit.
