Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Lányi György
A SZIÁMI HALVIADAL
Terebess Kiadó, Budapest, 1998
A
könyv borítója
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Tartalom
Képzelt
riport egy bangkoki játékklubról
A halviadalra fogadók játéktermében
A harcoshalak küzdelme
Máig dívó hagyomány
A hátsó-indiai halviadalok szereplőiről
A sziámi harcoshal
A félcsőrös csuka
A halviadaloztatás a biológus szemével
Irodalom
Képzelt riport egy bangkoki játékklubról
- Estére a Casino
Bangkok Clubba hívogatom azon kedves vendégeinket - szólt a Hotel Mekong Intercontinental
recepciójánál egybegyűlt utascsoporthoz emelt hangon, titkot leplező mosolyával
Ida Teo Vang kisasszony, a helyi vendégkísérő -, akik az ottani remek italok
és a varázsos zene mellett egy hagyományos thaiföldi szerencsejáték különleges
élményében is kívánnak részesülni.
- Ki vele, mit tartogat számunkra pontosan? - szakította félbe a csoport egyik
türelmetlen öregura -, milyen kártyával verik a blattot abban a csodálatos lokálban,
mert mi csak Black Jack-ben meg pókerben játszunk…
- Mit gondol rólam, tisztelt uram, az ilyen mindenfelé elterjedt, nyerészkedő
játékok "látványára" aligha invitálnám mindannyiukat. Nos, ha már
előre tudni szeretnék, hát elárulom: egy ragyogó színezetű, nálunk, thai nyelven
"pla kat"-nak, sőt a Khmerek idején "pla kat khmer"-nek
(vagyis Khmer földjéről való harcoshalnak), a malájok nyelvén "vader bettah"-nak,
s ez utóbbi nyomán tudományos és becenevén egyaránt Bettának nevezett, kis hátsóindiai
halacska élethalálharcára fogadnak a ma estére javasolt játékklub fogadásos,
halviadaloztató külön játéktermében. Ott, korszerűbb keretek közt a régi teaházak
és a községi rizspálinkás kricsmik közkedvelt ősi néphagyományát követve, luxus
körülmények között, modern játékszabályokkal fogadnak nagy tétekben a gazdag
játszó felek, s szurkolnak a kiválasztott küzdő betták "meccsének"
eredményéért a nyerésben ugyancsak érdekelt kibicek.
- Ez csakugyan érdekes, nem mindennapi programnak ígérkezik - ismerte el ismét
közbekotyogva, ám ezúttal a többiek egyetértését is tolmácsolva az imént már
hangját hallató öregúr -, noha csoportunk elkötelezett állatvédő tagjai feltehetően
aligha találnak majd élvezetet az egymásnak heccelt, öldöklő viadalra kényszerített
állatok szánalmas harcában…
- Pfuj! - vette a "lapot" mélységesen megvető hangon a társaság egyik
állatszerető hölgy tagja - nincs elegük az embereknek a szerencsétlen "harci
bikák" lemészárlásából az őrjöngő bikaviadalokon, aztán az egymás ellen
heccelt "harci kakasok" lábukra erősített sarkantyú-késpengékkel űzött
véres viaskodásaiból, a kínai tücsök-játékosok szűk kis tücsök-kalitjaiban egymás
elpusztítására szorított tücsök-marakodásaiból, hogy az egymás szétmarcangolására
összeugratott bull- és staffordshire-terrierekkel űzött kegyetlen kutyaviadalokról
már ne is szóljunk… És akkor miről hall itt az állati jogokért kiálló állatvédő,
arról, hogy itt, Hátsó-Indiában, alantas nyerészkedési célból még szerencsétlen
halakat is harcoltatnak egymással…
- Tán fölheccelik őket a szégyentelen szerencsejátékosok? - replikázott egy
másik hölgy, aki ráadásul odahaza díszhalaiban leli örömét -, hiszen a pompás
kis halak sok mindenre képesek, csak egymással vívott, öldöklő harcokra nem…
Legalábbis az én lenyűgözően szép kis díszhalaim, amint otthon megfigyelhettem,
csendben önfeledten úszkálnak tágas társasakváriumukban, esetleg vidáman kergetőznek,
vagy nyugodtan meghúzódnak a vízinövények fedezékében. Egy külön medencében
van ugyan egy falánk, nagy árványsügérem, ám az is legföljebb csak gyorsan elkapja
és egyből elnyeli az eledelként nyújtott apró halakat, no de a végkimerülésig,
sőt egymás elpusztításáig tartó, ádáz halküzdelmekről még sohasem hallottam…
- Csupán azért nem - szakította félbe díszhalkedvelő társát ellentmondást nem
tűrő kioktató hangon a társaság akvarisztikában járatosabb hölgytagja -, mert
még úgy látszik, nem szánta rá magát a színpompás, fátyolúszós betták tartására.
Különben már a díszhalkereskedőjénél észre kellett volna vennie, hogy a tüzes
ragyogású hím betták nem közös medencében, hanem egymás mellett sorakozó üvegekben,
vagy a medence fölső részébe függesztett plexi cellasorban, egymástól különválasztva
várakoznak vevőikre. Eladójuk, hogy nem merítse ki az üvegfalon keresztül egymásnak
tetszelgő, sőt fölhevülve egymás helyett az üvegfalnak rontó betta-hímjeit,
takarólemezeket csúsztat az üvegrekeszek közé. Különben, ha összeeresztenének
két ilyen ivarilag fejlett hímet,… no de én többet nem mondok, nem akarom előre
elmesélni a ma esti látnivalókat. Azok, megvallom, számomra is igazi élménynek
ígérkeznek, hiszen tenyésztésre szánt, féltett betta-hímjeimet sohasem lett
volna szívem a díszhalbarát számára oly lehangoló, kegyetlen marakodásnak feláldozni.
Ha egyébként kegyed valaha is ilyen sziámi harcoshalat szándékozott volna beszerezni
díszhalkereskedőjétől, az egész biztos, hogy felhívta volna a figyelmét, két
ivarérett hímet sose tegyen közös medencébe. S ugyanerre figyelmeztette volna,
ha egy ujjnyi csukaképű halra esett volna a választása, mert az ugyancsak innen,
Sziámból származó kis félcsőrös csuka hímjeit, akár a bettákat, felhasználják
halviadaloztatásra. Mindezt Teo Vang kisasszony is megerősítheti. Thaiföld helyett
azért említettem Sziámot, mert a külföldiek a XVI. századtól kezdve Thaiföldet
mindig is így hívták, sőt, úgy tudom, hogy eme ország déli nagy tengertérségét
földrajzilag manapság is Sziámi-öbölnek nevezik.
- Kegyed ennek a témának avatott "tudósa", kedves hölgyem - lelkendezett
Ida kisasszony - valósággal "elveszi a kenyeremet"… Hanem, minekutána
már elég sokat tudunk a sziámi haljátékokról, nem marad más hátra, mint a valóságban
is látni ezt a sajátos hátsóindiai szerencsejátékot, melyet nemcsak nálunk,
Thaiföldön űznek hagyományos szenvedéllyel, de ugyancsak fölkapottá vált Malájföldön,
Indonéziában, nevezetesen Szingapúrban, sőt még Laoszban, Kambodzsában, és Vietnamban
is. Eljutott e játék Hongkongba, Tajvánba, a Fülöp-szigetekre, Japánba is, ahol
egyébként nagy szakértelemmel foglalkoznak a szebbnél-szebb "harci betták"
tenyésztésével. Hát akkor végülis arra kérem önöket, döntsék el, este a "Rettenthetetlen
mandarin" című balett előadására menjünk-e, avagy nézzük meg a Casinó Club
Betta játéktermében a harci halak mai fogadási fordulóját?
- A játékkaszinóba menjünk! - harsant föl a többség torkából az egybehangzó
válasz. Csupán néhány megrögzött állatvédő fanyalgott, de aztán nem akarván
lemaradni a többiektől, némi duzzogás után ők is csatlakoztak a kaszinóba induló
vendégcsoporthoz.
A halviadalra fogadók játéktermében
A Bangkok Casinó
Club neonfényes épülete a Csaophrája folyó partján húzódó kerthelyiségben, Krung
Thep előkelő hotelnegyedében várta a külföldi csoportot. Az asztalokat előre
megrendelték. A csoport tagjai éppen akkor érkeztek a nyerőautomatás-, a kártyázó-,
és rulett előtermeken át a játékkaszinó halfogadási Betta-játszótermébe, amikor
a zenészek hirtelen abbahagyták a buja távolkeleti zenét, s a "Lótuszvirágnak"
becézett dizőz dobütőjével a nagy rézgongot megszólaltatta, mire a szmokingos
kaszinó-vezető lépett a dobogó mikrofonja elé.
- Kedves vendégeink - szólt nagy pátosszal -, ezennel megkezdjük a ma esti haljátszmákra
a fogadásokat! Akik az első kör hat játékasztalánál kívánnak 800 bahton felüli
tétekben fogadni, válasszák ki a vetélytársukat, és ha a partnerek már megvannak,
váltsák meg a pénztárnál az adóbélyeges játékjegyüket. Ha ez megvan, mutassák
azt fel tüneményes háziasszonyunknak, "Lótuszvirágnak", akinek szolgálatkész
együttműködésével válogassák ki a falipolcon sorakozó, számozott üvegekben előkészített
harci betták közül a "biztos nyerőt"… Végezetül fáradjanak a nagyérdemű
fogadótársak újra a Pénztárablakhoz és tegyenek tétet a "Lótuszvirág"
által már följegyzett számú, kiválasztott harcoshalukra, amelyet majd valamelyik
pincérünk üvegestül lefoglalt játékasztalukra visz.
A fogadás tétjének összegét 100 és 50 bahtos képviselő kuponokban kell megváltani
és a fogadónak a játékasztalon maga elé rakni. Akkor hát nagyjából mindent elmondtam,
ha további kérdés adódna, azt bátran tegyék föl a játszmákhoz kijelölt találatdöntnököknek,
vagy másképp viadaluk meccs-bírójának. Most pedig szóljon újra a zene!
A zenészek tust húztak, majd a dobpergés elhalkulásával a My Fair Lady "I
could have danced all night" című dalának hangulatos zenéjébe fogtak. Kár,
hogy időnként, egy-egy ajtónyitáskor a szomszédos táncteremből a harsány bugivugi-
zene ricsaja is beszűrődött. Ám a kaszinó-tulajdonos ismét félbeszakította a
zenekar finom muzsikáját és a mikrofon elé lépett.
- Hadd jelentsem még be, hogy az Intercontinentálból egy kedves angol vendégcsoport
érkezett az imént.
Úgy értesültem, ők egyelőre csak ismerkedni kívánnak a mi hagyományos betta-viadalainkkal,
de remélem később, egy további körben, vagy talán máskor ide visszatérve, ők
is beszállnak egy-egy játszmába. Mint kibicek akár most is próbálkozhatnak szurkolói
tétjeikkel az egyik vagy másik harcos hal győzelmére fogadva. Ám, ha egyelőre
csupán megfigyelőként tartózkodnak körünkben, akkor is megkülönböztetett tisztelettel
köszöntöm valamennyiüket, s kérem, érezzék jól magukat Casino Clubunkban!
A zenekar újra tust húzott s folytatta szalonzene-programját. Közben a külföldi
vendégcsoport mindegyik tagja helyet foglalt a rezervált asztaloknál, s az ott
termő pincérek mindjárt faggatni kezdték őket: milyen italt hozhatnak?
- Mifél specialitásaik vannak? - tudakolták a férfiak -, illetve mit ajánlanak
nekünk és persze a hölgyeknek?
- A hölgyeknek ajánlanám a Banana Daiquiri-koktélt - válaszolt az angolul kifogástalanul
beszélő főpincér -, ami banánlikőrből, s kevésnyi rumból, narancs- és citromléből
készül. Javasoltam még a Green Tie-koktélt is, ez a zöldtea-sűrítményen kívül
kevés rumot és narancslevet tartalmaz. Az uraknak pedig fölhívom a figyelmét
az Arrakra, rizsből, cukornádmelaszból desztillált, Indiából és Indonéziából
származó, 46 százalékos alkoholtartalmú, erős italunkra. Vagy ajánlanám még
a szakét, mely Japánból származó, 19 százalékos, édeskés rizsbor. Talán ezzel
kellene kezdeni. Sok mást, whiskyket, brandykat is választhatnak az itallapról,
ahol az árakat amerikai dollárban is feltüntettük.
Közben azonban elkezdődött a tikett- és kupon-váltók kasszáhozvándorlása, ahol
a pénztároson kívül az ügyeletes adóellenőr vigyázta a megfelelő adóilleték
kiszabását. Majd kezdetét vette a játszma-tikettet váltott fogadók által a harcoshal-kiválasztás
nagy fontolgatást igénylő művelete. Ez már a külföldi vendégek számára is érdekes
látnivalónak ígérkezett, ezért miután megrendelték italukat, sorra fölkeltek
asztalaiktól s a Betta-üvegek sorát tartó hosszúpolcos tálalószekrény köré gyűltek,
ahol figyelni kezdték a kiállított, számozott Betta-hímeket méricskélő fogadó
játékosok tanakodó vizsgálódását, nemkülönben a kisebb tétekben ugyancsak érdekelt
kibicek tipp-adásait.
A zene lehalkult, s "Lótuszvirág" szolgálatkész "háziasszonyaként"
- a mustrálók személyes kéréseit követve - sorra kihúzogatta a kívánt sorszámú
Betta-hímek üvegfalai közé csúsztatott takarólemezeket, hogy az ekkor egymást
észrevevő harcoshal-hímek a fogadók számára megmutathassák harcbéli készségüket.
Amikor ugyanis egy ilyen szaporodási körzetét ösztönszerűen védelmező Betta-hím
az üvegfalon át megpillantja riválisát, hát-, farok-, valamint farok alatti
hosszú úszóinak sugarait fölmereszti, kifeszíti, színei egyre sötétednek, ragyogóbbá
válnak, miközben az üveg túlsó oldalán a másik hím Betta ugyanilyen imponálni
akaró fenyegetőző testtartást vesz föl és színeit villogtaja. Azután olyasmi
történik, amire a halak közül egyedül a Betta splendens és nemzetségének még
néhány faja képes csupán: a kopoltyúit takaró kopoltyúfedőit mintegy pajzs gyanánt
előrefordítja, s így támadásra felkészülten és fölhevülve, egyszerre csak vadul
ront ellenfele felé, persze csak az üvegfalat tudja ostromolni. A fogadó feleknek
és tipp-adó kibiceknek ezalatt nem sok idő áll rendelkezésükre a vadságukat
bemutató harcoshalak jelzőszámának följegyzésére, azaz választásuk eldöntésére,
mert az egyre dühösebb halak hiábavaló elválasztófal-harapdálásaikkal, az ellenfél
elérhetetlen látványának szóló fölösleges támadásaival csakhamar kifárasztanák
magukat, s kevesebb energiájuk maradna tényleges harcuk sikeres megvívásához.
Ezért "Lótuszvirág" kisasszony a fő versenybíró gongütésére visszacsúsztatgatja
a választó lemezeket, a fogadók pedig a "totalizatőr-kasszához" sietnek,
ahol bemondják feljegyzett tippjeik közül az első jelzőszámát és a tét összegét.
Ha ugyanarra a Bettára más is fogadni akar, az dönti el, kinek a nevezését fogadják
el, hogy a fogadó riválisok közül ki hajlandó többet tenni a szóbanforgó küzdőhalra.
A játszó partnerek és szurkolóik helyezéseit, illetve
tét-befizetéseinek végét a fő versenybíró újabb gongütése jelzi. Ekkor a játszmázók
helyet foglalnak kijelölt sorszámú játékasztaluknál, ugyanígy a szurkolók is
választott harcoltató játékosuk asztala körüli székeken, majd megjelenik a meccs
találatdöntnöke is az asztalnál, szemben a lapos, széles, ragasztottfalú üvegmedencével,
mely kis üvegkád lesz kényszerű küzdőporondja a két hal elkeseredett élethalálharcának.
Közben a totalizatőrtől "Lótuszvirág" megkapta az egyszerre tíz asztalon
folyó halviadalok asztalonkénti két rivális halának (a fogadók által végleg
lekötött állatok) jelzőszámait, s e jegyzék alapján kiemeli a polcról egy-egy
meghatározott játékasztal fogadóinak rivális bettáit, melyeknek üvegcelláit
sötétkék selyemkendővel külön-külön letakarva átadja a pincérnek, aki a számozott
üvegeket így letakartan a jelzett játékasztal fogadóihoz viszi.
Amikor mindez megtörtént, a játszma döntőbírójának füttyjelére a fogadók mindegyike
leemeli küzdőhala üvegrekeszéről a sötétítőkendőt, s azok szinte egyszerre a
küzdőhelyre, az asztal közepén előkészített kis medence vizébe csúsztatják óvatosan
a harcoshalukat, amelyre oly sok pénzt tettek a győzelem reményében. A bíró
pedig elindítja az időmérő órát, maga elé helyezi a támadást jelző és minősítő
játszmalapot, s a fogadók is mintegy, a maguk ellenőrzésére előveszik jegyzetblokkjukat,
s ezzel minden készen áll az izgalmas halviadal minden mozzanatának nyomon kísérésére.
- Szabad kíváncsiskodnunk? - tudakolta a hármas jelzésű játékasztal szurkolói
mögé gyülekező angolok egyike.
- Ó igen - válaszolta a meccs-bíró -, de mert látom, hogy önök még "újoncok"
a halviadal-szurkolás terén, hadd hívjam föl becses figyelmüket néhány szabályra.
Először is a viadalozó medencéhez másfél méternél közelebb lehetőleg ne közelítsenek.
A gyors gesztusokat, hirtelen mozdulatokat és a hangos beszédet kerüljék. Inkább
foglaljanak helyet a párnázott székeken, melyeket a pincérekkel idehozatok az
én térfelemre, mivel a szurkolók szemközti félköre mögött már nem sokat láthatnak.
Ha meg közben itt akarják hagyni egy időre a játszókört, óvatosan emelkedjenek
föl és "angolosan távozzanak".
- Az nem esik majd nehezünkre, hisz éppen angolok vagyunk… - igyekezett szóviccét
elsütni az imént érdeklődő úr.
- Akkor indítok!
- jelentette be a meccs-bíró, aki e pillanatban fölcsúsztatta, majd kivette
az üvegkád két térfelét elválasztó válaszfalat, hogy az egymást mindeddig csak
az üvegen (az átlátszó plexi-lapon) keresztül méregető ellenfelek kezdjék úszófeszítő
és színerősítő, tetszelgő pózukat próbálgatni.
A szurkolóktól nézve a baloldali térfélen egy hatalmas úszóvitorlát feszítő,
indigókék Betta-hím, a jobbtérfélen pedig egy hasonlóan impozáns úszó mérető,
de bíborvörös (a tenyésztők szerint: orchidea-piros) színezetű rivális pompázott.
Az elválasztó fal "megszűnését" az egymással szembeni ellenfelek nyomban
érzékelték, s ezt bizonyították is azzal, hogy egyetlen szempillantás alatt
egymás mellett termettek. No, most kezdődik csak a "tánc", most kell
minden megmozdulásukat éber figyelemmel követni!
A küzdő felek egyelőre még nem támadnak, nem vágnak egymás testére, hanem előbb
óvatos egymáshoz közelítéssel, magasra feszített úszókkal, s mind tüzesebb színekkel,
magamutogató erőfitogtatással kezdik egymást kerülgetni. Imponáló testtartásban,
színragyogtató pikkelysor-villogtatásokkal köröznek egymás körül, időnként oldalról
annyira közelednek egymás testéhez, mintha csak egymáshoz simulva "keringőznének".
Az egész olyan, mintha udvarló, eksztázisos násztánc volna. Aki először látja,
elámul a látvány szépségétől, de azok is, akik már sokszor láttak hasonlót,
újra meg újra gyönyörködve szemlélik a viadalt bevezető, imponáló pózokban tobzódó
előjátékot. Ez még nem idegfeszítően izgalmas szakasza a küzdelemnek, még "csupán"
az ellenfelek egymás előtt tetszelgő erőfitogtatásának része, de a fogadók és
kibiceik az egymást ingerlő, köröző mozdulatok mozzanataiból, a fenyegető testhelyzetekből,
az úszófeszítő és színvillogtató pózok erélyéből következtetéseket vonnak le
a maguk számára egyik-másik küzdőfél kilátására a viadalban.
A mai, "harci Bettaként" árusított sziámi harcoshal-hímek a kifejletten
10 cm törzshosszméretre kitenyésztett fátyolosúszójú tenyészváltozatok köréből
kerülnek ki, míg a vadon tenyésző eredeti törzsek hímjei (régebben még csak
ezeket alkalmazták viadalokra) legfeljebb csak 5-6 cm hosszúak. Tehát mind a
nagyobb testméret, mind az egymástól jól elütő, markáns testszínezet, kedvez
viadaluk minden mozzanatának kényelmes megfigyelésére.
Noha a még békésnek tűnő harci előjáték egy darabig eltart, máris észrevehető,
hogy az egymást méricskélő állatok egyre hevesebbé, ingerültebbé válnak, tehát
az eddiginél is indokoltabb figyelnünk, melyik küzdőfél hagy föl az egyre izgatottabb
harci bevezetővel és váltja át rituáléját egy szempillantás alatt jól célzott
támadássá. Ezért az asztal körül ülők mindegyikének arca most megfeszül és némán
várja az elkövetkezőket.
Nos, az egyre fenyegetőbb közeledések még-még szertartásos visszafogottságát
egyszerre csak megtörve a harcoló felek testüket hirtelen S alakban meggörbítik,
egymással szembefordulnak, kopoltyúfedőiket pajzsként fejük elé fordítják, majd
egy szemvillanás alatt egymásra rontanak. S noha a harci hevületük miatt a küzdő
halak az emberi buzdítást még akkor sem vennék tudomásul, ha netán értenék,
s a hangoskodást a versenyszabályok eleve tiltják, a fogadók és a szurkolók
szájából ekkor ilyesfajta "biztatások" törnek ki, persze kissé visszafogott,
nem túl hangos, rekedtes hangon:
- "Kék vitéz" csípd meg!…
- "Piros harcos" döfj vissza!…
A kezdő támadásnak a találatgyőztese a kék hím volt, mely a piros küzdőfél oldalához
férkőzve, annak hátúszótövét oly erővel harapta meg, hogy az okozott seb következményeként
néhány vörös hátpikkely kavargott a vízben a sértett teste körül, mintha vörös
vércsepp lenne, s az első találat "nyertesének" húsos ajkai közül
"véres kardként" meredt előre egy hosszú, kitépett hátúszódarab. Ám
a kárvallott kék harcos testi fájdalmát láthatóan jóval fölülmúlja az őt ért
támadás miatt fölszított revansvágy dühe, elszánt agressziója. Nem hagyja tehát
magát, s most habozás nélkül ő tör orvul iménti támadójára. Hevesen döf ellenfele
szemére, de az elmozdulásával megóvja kényes célpontját, s a piros harcos a
szem mögötti fejtetőre tud csak harapni. Erre aztán a célt tévesztő kerül hirtelen
védekező helyzetbe, mert ekkor megint a fejtetőn harapott kék küzdőfél rohamoz
újra a pirosra és bőszen az oldalába csípve egész pikkelysorokat mar ki annak
a törzséből. Percekig tart így a vad tusa s egy idő múlva mindkét harcos testéről
levált pikkelyek és kiharapott úszósugarak, úszódarabkák kavarognak a heves
mozgástól örvénylő vízben.
Persze a halak egyetlen vérköre nem enged meg hosszan tartó mérkőzést, ezért
a heves összecsapások gyors mozgássorát időnként egy-egy rövid pihenőre meg
kell szakítani. Ilyenkor a kimerültebb küzdőfél
a küzdőporond, vagyis a viszonylag szűk medence egyik sarkába vonul vissza,
halványult színekkel, rongyos úszókkal, sebes oldalakkal "hasal" a
medence alján, búvóhelyek hiányában az egyik sarokfalat használva fedezékül.
Ezt a visszahúzódást az erősebbik, de már ugyancsak jó egynéhány találatot szenvedett
ellenfél is kihasználja: miután riválisa fenyegető közelsége immár nem veszélyezteti,
ő is megenged magának egy rövid pihenő szünetet, persze a haltartó ellentétes
sarkában. Azonban mihelyt az egyik harcoshal újra erőt tud magán venni, kikergeti
ellenfelét a pihenősarokból, s akkor a küzdő felek egy következő viaskodó menete
veszi kezdetét. Újult erővel folytatódnak a dühödt nekivágások, az ügyes vagy
kevésbé sikeres kitérések, majd elkeseredett viszont-támadások, a térfélről
(a vélt saját birtokról) való tovaűzés itt merőben hiábavaló kísérletei. A küzdelem
kezdetén oly pompás vitorlákként feszülő nagy úszók mind rongyosabbá, rövidebbé,
rojtozottá, hiányosabbá, a mesésen ragyogó oldalak pedig egyre sebesebbé, pikkelyhiányossá,
haloványabbá, véraláfutásossá válnak, persze nem egyformán a két harcosnál.
A mi "küzdőmeccsünknél" a kék hím Betta testét kevesebb súlyos harapás
érte, ezért viszonylag jobban néz ki egyre rongyoltabb küzdőtársánál, a pirosnál.
Közben a küzdelmet levezető bíró komoly képpel jegyezgeti a támadások kimenetelét,
egy-egy rövid szóval is jelezve a támadás "ülését", és annak mértékét.
A fogadók ugyancsak jegyezgetnek, a kibicek örvendeznek, avagy bosszúsan morgolódnak,
de amúgy még mindkét fogadó, így a szemlátomást rosszabbul álló is reménykedik.
A külföldi kíváncsiskodók pedig, akik most első alkalommal látják az egzotikus
kis halszépségeknek, ragyogó "vízi ékszereknek" mind gorombábbá váló,
öldöklő vetélkedését, ugyancsak eltűnődhetnek azon, hogyan is szorulhatott ennyi
ádáz düh, oly végletekig kitartó agresszió ezekbe az ujjnyi halfúriákba. A fogadók
meg a szurkolókör tagjai ellenben nem sokat tűnődnek, rég túl vannak már az
ámuldozáson, őket már csakis a nyerés lehetősége, illetve a mostani játszma
kimenetele foglalkoztatja. Idegességüket a drogpácos cigaretta szívásán túl
időnként egy-egy pohár daiquirivel vagy groggal öblítik le.
A hol fél óra hosszat, hol egy egész órán át, de nemegyszer több órán át is
eltartó harcoshal-viadal még egyelőre folytatódik. A meg-megújuló erővel ismétlődő
támadások erős harapásai és tépései főképp az ellenfél hát-, farok alatti- és
farok feletti részeit érik, de a testoldalaknak és a fejnek is jócskán jut a
heves döfésekből.
A hármas játékasztal pikkelyes küzdői közül a kék hím ígérkezik "győzőnek",
de azért az ő valamennyi úszója és törzse is - fölénye ellenére - némi megtépázottságot
mutat. Annál szánalmasabb a piros hím megjelenése: csaknem tövig kitépett úszói
a megmaradt részeken is kirojtozódottak, szörnyen hiányosak. Agyonsebzett a
törzse is, oldalainak levált pikkelysorai helyén nyílt sebek tátonganak. Mozgása
mind bizonytalanabbá, már-már imbolygóvá válik, s immár nem kétséges, hogy alkalmatlanná
vált a további küzdelemre. Nem egy ilyen kikészült harcos betta ilyenkor már
az oldalára fordulva a fenékre süllyed vagy élettelenül fordul fel. S ez a piros
hím derekasan küzdött csaknem egy órán át, s bár még valamelyest tartja magát,
nincs értelme harcoltatását tovább erőltetni. Ezért a vesztes fogadó beleegyező
bólintására a meccs-bíró lefújja a viadalt. A találati játéklapra rávezeti a
viadal időtartamát, összegzi a találatok számait, ráírja a minősítést és aláírja
a nevét, majd ráüti a kis kézipecsétjét. A nyertes fogadó persze örül és oly
büszkén húzza ki magát, mintha legalábbis a saját vívógyőzelmét ünnepelné. Azért
vigasztalja játszó-partnerét, s engesztelésül rendel egy üveg pezsgőt, majd
a koccintás után összeseperve a kuponokat, a bíró aláírta játszma-jegyzékkel
a kasszához siet, hogy tetemes nyereményösszegét fölvegye.
A hármas asztalnál
véget ért halviadaloztató játszma után fölbomló szurkolókörből az asztalukhoz
visszatérő angol vendégeket Teo Vang kisasszony kíváncsian kezdte faggatni:
- Na, érdemes volt idejönnünk? Kívánnak még valamit rendelni, vagy rendezzük
a számlát és nézzünk át a rulett-szobába, más játéktermekbe? Esetleg pillantsunk
még be az egyik-másik játékasztalnál tovább folyó halviadal-játszma állásába?
- Rulettben odahaza is lehet részünk - válaszolt a tudakozódásra, társai egyetértésével
Lawrence úr -, inkább egy kis ideig még itt maradunk és rendelünk még egy s
más specialitást. Mondhatom, amit itt végignézhettünk, az nem mindennapi élmény
volt számunkra, bár a szegény megtépázott halak szánalmas "látványa"
alaposan megviselhette állatvédő barátaink lelkét. Hanem ha már nálam a szó,
nekem is volna önhöz, Vang kisasszony egy kérdésem.
- Érdeklődéssel hallgatom önt, tisztelt uram.
- Nos, az itt folyó "Betta - szerencsejáték" láthatólag egy modern
játékkaszinó nagyvilágiasan korszerűsített játékszabályai és luxus keretei közt
bonyolódik. Ám miután ez a "halfogadási hecc" a világon sehol másutt,
csak Hátsó-Indiában, de főképp itt, Sziámban dívik, gondolom, ennek régi, népi
hagyományai lehetnek, s a lakosság szerényebb találkozóhelyein, a kevésbé jómódúak
körében bizonyára nem éppen így zajlik…
- Lawrence úr, ezt ön nagyon jól feltételezi. A halviadalok igen régóta népszerűek
minálunk. Pontosan senki sem tudja, hogy ezt a mondhatni népi szerencsejátékot
mióta űzik, de már a XV - XVI. századból való, múzeumban őrzött tálakon és vázákon
a korabeli porcelánfestők megörökítették a kifeszített úszókkal egymásnak támadó
sziámi harcoshal-hímeket, sőt a halastálban viaskodó halakat figyelő játékosokat
is. Fönnmaradtak a XVII - XVIII. századból dísz-legyezők és selyemkimonók, sőt
asztalkendők is, amelyekre harcoló Bettákat és a viadalukat néző lakosokat festettek.
- A népies játékstílus bizonyára közvetlenebb, nem oly szertartásos lehetett,
mint az itteni… - kívánta a saját "bölcsességét" hallatni Lawrence-né,
aki nem akart lemaradni az ura szereplésétől.
- Csakugyan így van, ez nem kétséges. A maláj és a thai gyerkőcök mindig is
szívesen keresték föl a helyi pocsolyákat, vízinövénnyel dúsan benőtt tavacskákat,
rizsföldi vizesárkokat, hogy azokból kis kézihálóikkal, annak híján kis kosárkáikkal
mindenféle különös apró vizilényeket fogjanak. A szegényebbek az otthoni konyhán
ételként felhasználható, vagy akár egy kis zsebpénzért
a piacon eladható, gyermekökölnyi vizicsigákat gyűjtöttek. A hazavitt "csodabogarak"
aztán kisebb-nagyobb edénykékbe kerültek, s csakhamar föltűnt közöttük egy ragyogó
pikkelyfényű halacska: a sziámi harcoshal, noha a vadon élő alakok színpompában,
úszóik hosszában, egész testméretükben még korántsem vetekedhettek az egy évszázad
óta kitenyésztett, s a díszhalpiacot manapság uraló fátyolos betták pompájával.
Ám amikor véletlenül a természetből begyűjtött két Betta-hím került a közös
víztartóba, hamarosan elárulták harcias viselkedésüket és feltűnt tetszetős
színváltozásuk. Később a halászó fiúk már csakis a harcoshalakra "vadásztak",
mert egyfelől a szüleik is szívesen gyönyörködtek odahaza a dísztálukban pompázó
kis állatokban, majd rájöttek, hogy remek időtöltés a szomszédokkal, meg a kocsmai
ivócimborákkal e harcias "vízi kakasok" viadalainak kimenetelére fogadásokat
kötni. Másfelől e halászgatással keresni is lehetett, mivel a teaházak és rizspálinkát
áruló italmérések tulajdonosai a jó különkeresetet hozó halviadalok bevezetésével,
majd széleskörű elterjesztésével rendszeresen vásároltak a betta-hímeket hozó
fiataloktól utánpótlásul harcoshalakat.
- Gondolom, olcsón kifizették a kevéssel beérő halászfiúkat - szólt közbe szociális
érzületének hangot adva Greenfield úr.
- Hát bizony eleinte nagyon is kihasználták őket - vette vissza a szót Ida -.
A tulajdonos először kiöntötte a szállító-korsók tartalmát egy nagy, lapos tepsibe,
gyorsan kiválogatta a hozott választékból a legmutatósabb, legfejlettebb, s
legagresszívabbnak tűnő halakat, majd azokat már külön-külön kis üvegekbe rakva,
szolgálóival elvitette. A hátramaradt példányokat a fiúk elvihették, vagy a
közeli dísztóba önthették. Ezután a vendéglős rizzsel rakta tele halszállítóinak
kulikalapjait, vagy a kiválogatott Betta-hímek darabjáért megszabott néhány
satangot (fillérnek megfelelő, thaiföldi váltópénz; 1 baht =100 satang), összesen
1- 2 bahtot adott, ahogy mondani szokás "aprópénzzel" fizette ki a
szállítóit.
- Ő maga pedig jó sokat keresett a halviadalon…
- mondta ki a szentenciát ezúttal Brown úr, a társaság egyik legsikeresebb üzletembere.
- Bizony, a hal-szerencsejátszmák egyre jövedelmezőbb bevételi forrásnak bizonyultak
- folytatta Teo Vang idegenvezető hölgy -, s így az állam is csakhamar fölfigyelt
egy újabb adóbevételi lehetőségre. Ezért már a XVII. századtól kezdve a halviadal-játszmákat
megadóztatták, melynek mértéke, kirovási módja és adóellenőrzése időről időre
változott, de mind a mai napig tart. Egyébként a tengertorkolatokhoz közeli
folyóöblök félsós- vagy másképp kevertvizű, úgynevezett brakkvizéből halászgató
fiúk gyakorta vittek haza egy másik halacskát, melynek fejlett hímjei a betta-hímekhez
hasonló hevességgel, de még gyorsabb összecsapásokkal harcoltak egymással, e
halat thaiföldi vagy sziámi félcsőrös csukának hívják. Hamarosan kiderült, hogy
e kisujjnyi hosszúságú, vékonytestű, csukaképű, elevenszülő halak hímjeivel
ugyancsak szórakoztató halviadalok folytathatók. Akadtak is nyomban olyan fogadók,
akik csakis a "félcsőrösökkel" kívántak halviadalokat rendezni. Nosza,
a teaház-tulajdonosok közül egyre többen igyekeztek félcsőrös csukákat is beszerezni,
hogy ezzel alkalmazkodjanak a megoszló igényekhez. A "félcsőrös"-viadalok
azonban annak ellenére, hogy e kis csukák a víz színe alatti támadásaikkal fölülről
jobban megfigyelhetők és összecsapásaik jobban láthatók, a betta-viadalokat
nemcsak hogy kiszorítani nem tudták, de a legtöbb helyen a sziámi harcoshal-küzdelmek
maradtak az egyeduralkodók.
- Akkor mégis csak térjünk vissza a régimódi betta-harcoltatás szokásaihoz -
figyelmeztette udvariasan a már sok koktélt megkóstolt "mesélőjüket"
Lawrence úr, de azért huncutkásan még egy kevéske vanílialikőrt töltögetett
Ida kisasszony poharába.
- Csakugyan egy kissé elkalandoztam - folytatta Ida Teo Vang -, de talán nem
volt érdektelen fölhívnom becses figyelmüket egy másik hagyományos halviadaloztatásra
is. Ám a bettás fogadásokat illetően ott tartottunk, hogy a teaház vezetője
kiválogatta és külön üvegekbe rakva bevitette a leendő küzdőfeleket a fogadó
belsejébe, ahol a pincérek azokat egymás mellé a polcsorokra helyezték, de mindegyik
üveget sötét kendővel takarták le. Amíg a küzdő "jelöltek" sorra nem
kerültek, így várakoztak nyugalomban sekély kis vízterükben. Csupán naponta
két alkalommal került le rövid időre a kendő az üvegükről: először reggelente,
amikor az etetéstől és a hal anyagcseretermékeitől bepiszkolódott vizet frissre
cserélték ki; másodszor meg déltájt vagy kora-délután, amikor kevés élelmet,
néhány férget és vízibolhát adtak nekik. A "harci bettákat" ugyanis
csak mérsékelten szabad etetni, mert különben a kevés mozgás és a bő táplálék
miatt hamar elhíznak, elzsírosodnak, ellustulnak, mozgásuk lelassul és mindezzel
alkalmatlanná válnak a gyors mozdulatokat és kitartó ellenállást igénylő bajvívásra.
-Azt tessék nekem megmondani - hitetlenkedett közbevágólag Greenfield úr -,
hogy bírják ki a másnapi vízfrissítésig abban a csekélynyi vízben, minden oxigén-utánpótlás
nélkül ezek a letakart Betta-hímek?
- Nos, talán ezért is maradtak a sziámi halviadalok igazi "sztárjai"
a betták - válaszolt a jól képzett idegenvezetőnő -, mert megragadó színpompájukon
és rituális mozgásművészetükön kívül különös előnyt jelentő igénytelen tartásmódjuk
van, ami egy sajátos szervüknek köszönhető. A kopoltyújukhoz ugyanis egy levegőt
raktározni tudó, zegzugos zsákocska fűződik. Ha a Betta a víz színéről levegőt
tud szippantani, azt ebben, az úgynevezett labirint-szervében tárolja, onnan
jut a légköri levegőtartalékból oxigén a kopoltyúihoz. Amikor pedig e levegőtartalékot
elhasználta, újból levegőt szippant a felszínről. Bizonyára meg tetszettek figyelni,
hogy az iménti Betta-harc folyamán milyen gyakran szakították meg a küzdő felek
egy-egy pillanatra ádáz harci "birkózásukat", mivel a küzdelem heves
csatájában a gyors mozdulatok szaporább oxigénfelvétellel, a kopoltyúk nagyobb
fokú igénybevételével jártak, s így a harcoshalaknak sűrűbben kellett a víz
színéhez emelkedniük levegővételre, labirint-szervük újratöltése véget.
-Azután hogy mentek a dolgok tovább? - türemetlenkedett Lawrence állatokért
rajongó felesége, s még leplezetlen gúnnyal hozzá is tette: - Gondolom, a szerencsétlen
kis élőlényeknek akkor is csak szánalmas végük lett…
- Hát szegénykéknek zárt küzdőhelyükön nem is lehetett más a sorsuk - vette
vissza a szót Ida Teo Vang kisasszony, s még egy utolsó hörpintéssel felhajtotta
italmaradékát -, hiszen a sziámi harcoshalaknak a harciasságukat kiváltó ingerekre
adott örökletes válaszmozdulatai évszázadok vagy talán évezredek óta ugyanazok.
Az emberek pedig hamar rájönnek, hogyan lehet kitéréseket kizáró kényszerhelyzetbe
hozni eleven játékszereiket. Nos, az egykori fogadók a játszmáik lebonyolítását
nem a mai rafinált szertartásos játékszabályokkal szabályozták. Nem volt meccsbíró,
hanem fogadótársukkal odamentek
a Betta-pulthoz, s a fő-kiszolgáló jelenlétében - aki egyben a Kung-fuhoz hasonló
egyik-másik honi küzdősportban járatos "kidobólegény" is volt - a
kitakart üvegek bettái közül kiválasztották a maguk példányát, akár úgy is,
hogy a kiszolgálótól kölcsönkapott zsebtükörrel próbálgatták a Betta-hímek támadó
készségét. Ha egy ivarérett Betta-hím ugyanis meglátja a saját tükörképét, azzal
nyomban becsapható. A tükörképével találkozó hímhalban még csak fokozza a vetélkedés
ingerét, hogy akárcsak ő maga, a tükörképe is mind élénkebben reagál az úszófeszítő,
a színerősödő és az előretörő mozdulatokra. Nosza, megkötik a fogadást a kiválasztott
halra, ami egyszerűen az összeg, azaz a tét a főkiszolgálónál történő bemondásából
és a pénz letétbe helyezéséből áll, amiről ő a számlablokkján fogadási összegjegyzéket
állít ki és a számlát ellátja a fogadási összeg arányának megfelelő adóbélyeggel.
Ezután a fogadók, ki-ki a maga kiválasztott halával, miután üvegét a kendővel
újra letakarta, az asztalához visszavonul. Ekkor két másik felszolgáló érkezik,
az egyik egy széles üvegtálat, avagy másutt egy mázas kerámiatálat helyez a
játszma-asztal közepére, a másik pedig egy nagy, öblös korsóból temperált friss
vizet önt az üres tálba. A zenészek, sokszor csak egy gitáros, egy furulyás
és bőrdobos, vad, keleti harci indulóba fognak, a fogadók mindegyike pedig a
maga elé húzott tartóüvegből, ami sokszor csak egy füles söröskancsó, a kendő
leemelés után a küzdő-porondra, vagyis a tál vízébe csúsztatja a maga halát.
A zene ekkor lehalkul, hogy a fogadó vendégek a figyelme a két harcoshal mindenegyes
megmozdulására összpontosulhasson. Hiszen a nagy tétben fogadók és a körülálló
vagy ülő szurkolók nyerési reménye ettől kezdve a két rivális harcoshal sikeres
támadásaitól, az ellenfelet harcképtelenné tevő agressziójától függ. Amit pedig
a küzdő ellenfelek ezután a rivalizáló előjáték, majd a mind elkeseredettebb
támadó, illetve védekező akcióik terén véghezvisznek, az váltakozó szerencsével
nagyjából úgy játszódik le, ahogyan azt az iménti halviadal alkalmával a saját
szemükkel láthatták. Csupán az akkori elnézőbb vendéglátói szokásoknak tulajdoníthatóan
az izgága biztatások, üdvrivalgások, vagy netán fölhördülések hangereje volt
többnyire nagyobb, sőt olykor összekapásokra is vetemedtek, amikor a nézelődésre
betérő rendbiztosnak, vagy annak híján a karatés főkiszolgálónak s egyben kidobólegénynek
is közbe kellett avatkoznia.
- Hanem időközben alaposan eljárt az idő - állapította meg álmosan a részletes
felvilágosítást már megelégelő Lawrence úr -, mindannyiunk nevében hadd köszönjem
meg a kedves Ida kisasszony érdekes előadását, amellyel remekül kiegészítette
a játékkaszinó Betta-játéktermében látottakat. Egy hagyományos sziámi harcoshal-viadal
lebonyolítását láthattuk a korszerű szerencsejátékok keretei között, amelynél
a monitorokon való találatjelzéseket, a játszma állását, s a halak küzdelmének
kamkorder-felvételi képsorait is nyomon lehetett követni. Hanem ami a két Betta-hím
között lejátszódott, az bár kényszerítő keretek között, mégis csak a természet
műve, a harcoshalak örökletes produkciója volt. Kedves Ida kisasszony, emelem
poharam az ön egészségére és valamennyiünk nevében még egyszer hadd fejezzem
ki köszönetünket e remek program javasolásáért és nemkevésbé
a kitűnő tájékoztatásért!
Hanem most már rendezzük a számlánkat és induljunk vissza a hotelbe, hogy erőt
gyűjtsünk holnapi útiprogramunkhoz.
A hátsó indiai halviadalok szereplőiről
Amint az eddigiekből kitűnt, a hátsó-indiai halharcoltatásokhoz hagyományosan két különböző édesvízi halfaj ivarérett hímegyedeit alkalmazzák, melyek biológiai sajátosságait a következőkben érdemes közelebbről megvizsgálnunk.
Betta splendens
REGAN, 1909
* angolul: Siamese Fighting Fish
* németül: Siamesischer Kampffisch
* oroszul: BmĐumb`~ ozai`
* thai nyelven: Pla kat
* malájul: vader bettah
* tudományos binominális névmegjelölésének jelentése: Betta nemzetségnév a maláji
bettah elnevezésből; a splendens fajt jelölő latin névrész pedig a "ragyogó",
"pompás" jelentésű jelzőszónak felel meg.
A díszhaltenyésztők által kitenyésztett különféle markáns színekben pompázó
és fátyolszerűen megnyúlt úszókkal bíró tenyészváltozatokat a kereskedelemben
gyakran Betta splendens var. cambodia megjelöléssel, magyarán Fátyolosúszójú
harcoshalként, vagy csak Fátyolos bettaként, németül Schleierkampffisch néven
árusítják.
A szakirodalomban még a következő szinonima neveken írták le: Macropodus pugnax
var. (Cantor, 1850), Betta pugnax (Bause, 1897), Betta pugnax var. Trifasciata
(Köhler, 1906), Betta pugnax var. Rubra (Köhler, 1907), Betta trifasciata (Mattha,
1909), Betta rubra (Krüger, 1912); de végül az ichthyológiai rendszertani nomenklatúrában
általánosan Regan 1909 évi besorolását, a Betta splendens megjelölést alkalmazzák
mind a mai napig.
A sziámi harcoshal a Sügéralakúak (Perciformes) rendjének Labirintkopoltyús
kúszóhalfélék (Anabantoiei) alrendjén belül a Tüskésszárnyú kúszóhalszerűek
(Belontiidae) családjába, s még ezen belül a Paradicsomhal-formájúak (Macropodinae)
alcsaládjához sorolt Betta (Bleeker, 1850) nemzetségbe tartozó, kizárólagos
édesvízi faj.
Hans-Joachim Richter preciz szakkönyvében (Richter: Das Buch der Labyrinthfische.
Neumann - Neudamm Verlag, 1979) a Betta nemen (genuson) belül összesen 19 fajt
ismertet, melyek valamennyien délkelet-ázsiai előfordulásúak és ivarérett hímjeik
többé-kevésbé területvédő, a konkurens hímet elkergető vagy azzal szembeszálló
természetűek. A 19 Betta-faj: B.akarensis, B. anabantoides, B. balunga, B. bellica,
B. bleekeri, B. brederi, B. fasciata, B. fusca, B. imbellis, B. macrophthalma,
B. macrostoma, B. pecta, B. pugnax, B. rubra, B. splendens, B. smaragdina, B.
taeniata, B. trifasciata, B. unimaculata. E jól elkülöníthető, leírásaikban
precízen definiált testi bélyegek (pl. úszósugárképlet, pikkelysor-képlet stb.)
által 19 Betta-fajba sorolt halak közül azonban rendszeres akváriumi tenyésztésre
és harcoltató szerencsejátékra egyedül a Betta splendens fajt, illetve annak
tenyészváltozatait alkalmazzák régóta. A fölsorolt fajokból a sziámi harcoshalon
kívül csak néhányat tartanak és tenyésztenek akváriumban alkalmilag. Valamennyi
faj hímje ivadékgondozó, ezért őrzi az ívásra a maga számára kijelölt territóriumot
(körletet). A legtöbb Betta-faj hímje szaporodási körzetén belül, a víz színén
úszó vagy a színe alatt elterülő levélzetű vízinövények támasztékában a felszínen
habfészket épít, vagyis a víz színéről szippantott és nyálával körbevett, tehát
nyálkásfalú, apró légbuborékok ezreinek kibocsátásával néhány centiméter magas
és tenyérnyi habfészket rak. A megtermékenyített ikrák e védőbölcsőbe szállnak
fel és az azokból kibújó parányi lárvákat a hím nagy gonddal őrzi és gondozza
(az elpattanó buborékszemeket újakkal pótolja, a rázkódástól, vízmozgástól a
fészekből alápottyanó ikraszemeket és gyámoltalan lárvákat szájába kapva visszaviszi
és visszaköpi a habfészekbe). Azonban a jávai szájköltő betta (Betta brederi),
az ugyanonnan származó jávai harcoshal (Betta picta) és a kuantáni harcias szájköltő
hal (Betta pugnax) szintén ivadékgondozó hímjei nem a habfészekben kelő ikrákat
s a kikelő lárvákat őrzik a fészek alján őrködve, hanem - amint magyar elnevezéseik
is elárulják - a megtermékenyített ikraszemeket a szájüregükbe gyűjtik és e
biztonságos, állandó oxigénben friss vízáramlást nyújtó, apai "élő bölcsőben"
keltik ki parányi ivadékaikat, s azokat egészen úszóképességük bekövetkeztéig
(az "elúszásukig") továbbra is a szájüregükben tartva védelmezik.
Előfordulás: A sziámi harcoshal hazája főképp a Maláj-félsziget és a külföldiek
által a XVI. század óta Sziámnak nevezett Thaiföld. E hatalmas hátsó-indiai
területrészen a Betta splendens többnyire elgazosodott, azaz vízinövényzettel
sűrűn benőtt álló- és lassan folydogáló vizekben él. Díszállatként való tartása
és halviadaloztatási népszerűsége révén azonban sokfelé elterjedt még Délkelet-Ázsiában.
Gyakran számára alkalmas természetes vizekbe telepítették, de kerti dísztavacskákban
és házi medencékben is elszaporították. Így manapság már Szingapúrban, Laoszban,
Kambodzsában és Vietnamban is sűrűn előfordul, s immár nehéz határozottan megállapítani,
hogy a sziámi harcoshal ez utóbbi lelőhelyein csupán egykori betelepítése és
elszaporodása folytán, avagy netalán eredetileg is előfordult-e már.
Leírása: A természetben élő, eredeti vad alak hímje maximálisan 60 mm hosszúra
nő meg. Hátúszójának 1-2 kemény tüskéjét 8-10 lágyabb úszósugár követi.
A legyezőszerűen széttárható farokúszó sugarainak száma 11. A farok alatti alsó
úszóban 2-5 kemény sugártüskét 21-26 lágyabb úszósugár követ. A leghosszabb
oldalsó pikkelysor pikkelyszáma 27-31 közt változhat.
Az ivari különbségek a már ivarilag fejlődőben lévő, de kivált a már tenyészérett
egyedeken szembeötlően jól elkülönülnek. A hímek páratlan úszói nagyobb felületűek,
sugaraik hosszabbak a nőstényekénél, ami különösen az úszómeresztgetési próbálkozásaiknál
feltűnő. Emellett színeik intenzívebbek. A nőstények színezete kevésbé élénk,
úszóik rövidebbek, s az ívási időszakon kívül testükön többnyire sötét, hosszanti
sávok láthatók.
Külsőleg nem látható, csak az elpusztult hal kopoltyúfedőjének eltávolítása
után észrevehető anatómiai sajátossága a sziámi harcoshalnak és az Anabantoidea
rend valamennyi fajának a labirintkopoltyú, illetve e módosult hal-légzőszervnek
csupán a rojtos kopoltyúlemezek (a kopoltyúszilványok) feletti kopoltyúüregben
(többnyire a hal szemének magasságában vagy még kevéssel afölött) elhelyezkedő,
zegzugos, illetve tekervényes, hártyásfalú zsák jellegű része, a garattal és
a kopoltyúlemezkés szilványokkal összeköttetésben lévő labirint-szerv. Ez, a
légköri levegőfelvételt lehetővé tevő segédlégzőszerv biztosítja az oxigénutánpótlást
a víz tükre feletti légkörből, a sziámi harcoshal (és rokonai) számára a trópusi,
sűrű növényzettel benőtt, s akár 30 °C-ra fölmelegedő vizekben vagy a trópusi
pocsolyák, vizesárkok száraz, pangó, sekély, beszáradó tócsáiban is. Evolúciós
jelentősége e halak számára rendkívüli, hiszen a monszunos éghajlat és a sekély
vízi élőhely szűkös létfeltételei ellenére évezredeken át lehetővé tette az
ilyen körülmények között kialakult labirinthalak túlélését, nemzedékeken át
való sikeres fennmaradását. Az oxigénhiányos napszakokban és évszakokban az
e szervvel bíró halak sűrűbben kényszerülnek a víz színére jönni s onnan levegőt
szippantani, hogy pótolják tekervényes segédlégzőszervük elhasznált levegőkészletét,
amelyből folyamatosan adnak át oxigént a kopoltyúszilványaik közvetítésével
egyetlen vérkörű keringő-pályájuknak.
A kopoltyúk által kiválasztott szén-dioxidot a labirint-kopoltyús hal a labirint-szervéből
származó levegőmaradékkal ugyancsak apró buborék alakjában a száján keresztül
bocsátja ki. A labirinthalak segédlégzőszervüket még vizük optimális oxigéntartalma
esetén (tehát a levegőporlasztással szellőztetett vizű akváriumban) is folyamatosan
használják, legföljebb ilyenkor tágabb időközökben szippantanak levegőt a felszínről.
Ezért - bármily különösnek hangzik - a víz fölötti légtértől elzárt
labirintkopoltyús hal (pl. ha a medencéje egész terét a víz színe alatt egy
rostélylemezzel a felszíntől elzárjuk, vagy szállításkor a labirinthal műanyagzacskóját
a lezárás előtt, kellő légtért nem hagyva, túltöltjük vízzel) a víz kellő oxigéntartalma
esetén is elpusztul, a szó való értelmében a vízbe fúl. Miután a labirintkopoltyús
hal légzőmozgása a víz mindenkori oxigéntartalmától függ, utóbbi pedig elsősorban
a víz adott hőmérsékletének a függvénye (5 °C-nál a tiszta víz 12,37 mg, de
30 °C-on már csak 7,53 mg oxigéngázt tud lekötve tartani, ám a bomló szervesanyagok
okozta nitrit-szennyeződéstől a víz oxigéntartalma literenként csupán 1,5 mg-ra
is süllyedhet), a Betta légzőmozgása a normális 35-ről a szapora 80-ra, sőt
kritikus helyzetben akár 250-re is fölgyorsulhat. Erre a harcoshal "légszomjának"
gyakoribb csillapításával válaszol: sűrűbben szippant levegőt (s vele oxigént)
a víz felszínéről. A labirintkopoltyús halak e járulékos labirint-szerve csak
egyedfejlődésük néhány hetes szakaszában,
a bettáknál például életük harmadik hetében fejlődik ki, addig a lárvák a bőrükön
keresztül, a már kopoltyút fejlesztett zsenge ivadékaik pedig minden más halhoz
hasonlóan még csak a kopoltyú útján lélegeznek. Ez a jelenség a biogenetikai
törvényszerűség azon tételét igazolja, miszerint az egyedfejlődés az illető
faj evolúciós törzsfejlődésének a fő fejlődési állomásait, illetve szakaszait
ismétli meg. Vagyis a labirinthalak esetében ez azt jelenti, hogy e halak eleinte
más csontoshalaknál is kialakult kopoltyúkkal rendelkeztek, s azzal mindaddig
jól megéltek az éghajlat megváltozásáig, a hajdani egész évre megoszló nagy
esőzések teremtette bővebb vízterű és egyben oxigénben gazdagabb élőhelyeiken.
Amikor azonban kialakult a hosszú aszállyal beköszöntő monszunos klíma a délkelet-ázsiai
kontinensen, csak azon fajok egyedei tudták túlélni a hosszas szárazsággal járó
oxigénhiányos időszakokat, amelyek kopoltyúin egy kis hártyásfalú, tekervényes
zacskóból álló segédlégzőszerv kezdett kialakulni avagy mutáció révén örököltek
egy ilyen labirintszerv-kezdeményt, ami nemzedékről nemzedékre tökéletesebb
képződ- ménnyé alakult. Más szavakkal: a labirint-szerv, mint járulékos segédlégzőszerv
a labirinthalak evolúciójának egy későbbi szakaszában fejlődött ki e halak kopoltyúján.
Mármost fölmerül a kérdés: hogyan lehetséges, hogy a zsenge halivadék jól megvan
a labirint-szerv nélkül, míg
a fejlettebb, a már hónapos ivadékhal rászorul e segédlégzőszervvel való rendszeres
légszippantásokra? Nos, arról van szó, hogy a frissen kikelt ivadék a habfészek
légbuborékerdejében bőven nyer oxigént a buborékokból, amit főleg a bőrén keresztül
vesz föl. Amikor meg kirajzik a zsenge ivadék, még az alacsony parti vizek felszíne
alatt tartózkodik, ahol parányi kopoltyúi és piciny vérpályája számára elegendő
oxigén áll rendelkezésére. Egyébként is a labirinthalak szaporodása sohsem a
száraz évszak végére esik, amikor a beszáradó, pangó pocsolyáikban az oxigéntartalom
a minimumra csökken, hanem az esős monszunévszakkal elérkező csapadékhullással
oxigénben felfrissülő élőhelyek kedvezőbb létfeltételű idejére. Amikor viszont
a betták labirintszerve már kialakult - ezt az időszakot nem mindegyik kis betta
éli túl, egy részük e szervszerveződési és légvételelátállási tortúránál a fellépő
komplikációk folytán elpusztul -, attól kezdve minden körülmények közt (tehát
vízi életterük megfelelő oxigénellátottsága esetén is) folyamatosan kell a kopoltyúival
együtt a labirint-szervét is használnia, azaz rendszeresen a víz színének közelébe
kell emelkednie, hogy a víz fölötti légtérből levegőt szippantva labirint-szervét
friss levegővel töltse fel. Bizonyára a monszunnal járó esős, illetve száraz
időszakok váltakozásával, az ezzel kapcsolatban korán bekövetkező szaporodási
feltételekhez történt egyedfejlődésbeli evolúciós alkalmazkodásukkal függ össze
a betták korai ivarérése és viszonylag rövid élete is. A sziámi harcoshalak
például már 4-5 hónapos korukban ivarérettekké és 18 hónapos korukra már öregekké
válnak. Kedvező akváriumi körülmények közt a betták a vadon élő rokonaiknál
persze jóval később pusztulnak el, de a tenyészváltozatú betták is csak ritkán
élnek tovább két évnél.
Szaporodása, akváriumi tenyésztése: Európába először 1874-ben hozták be a Betta
splendens import-példányait, mégpedig Franciaországba, ahol azok a neves francia
díszhaltenyésztő, Carbonnie tenyészetébe kerültek. 1892-ben ismét Franciaországba
érkezett a második európai import-szállítmány, melynek bettáit Jeunet-nek sikerült
nagyobb számban elszaporítania. Németországba 1896-ban Matte szerzett be a bettákból
10 párt egy moszkvai kereskedőtársa révén. Manapság a Betta splendens mutáns
példányaiból kitenyésztett meseszép fátyolosúszójú színváltozatokat tartják
az akvaristák világszerte, így nálunk is. Senki sem tudja, hogy az első fátyolosúszójú
tenyésztörzseket ki vagy kik állították elő, de tény, hogy Németországban a
brémai Stoop és Hellemann díszhalkereskedő-cég 1926-ban elsőként importált az
Egyesült Államokból fátyolosúszójú harcoshalakat.
A fátyolosúszójú betta-hímek testhossza a vadonélők 5-6 centiméterével szemben
8-10 cm, a nőstényeké azonban csak 6-7 cm. A fátyolosok színei élénk, ragyogó
kék, zöld, vörös, hússzínű, fehér, fekete, barna, valamint ezen színek keverékei
lehetnek. Az albínó (teljes festéksejt-hiányos fehér testű, vérpiros szemű)
betták rendkívül ritkák.
A fátyolos formaváltozatok közül hát-, farok- és farok alatti úszóinak mérete,
szétterpesztési formája törzsenként, sőt egyedenként is nagyon eltérő, amit
a harcoshal-tenyésztők a Betta-szépségversenyeiken standard-kritériumok alapján
kinevezett bíráló bizottság útján pontoznak, minősítenek. A tenyész-színváltozatok
közül (a színintenzitást, a színhatást külön pontozzák) a fekete és a vörös,
valamint az igen ritka barna színváltozatúak tenyésztése a más színezetű tenyésztörzsekénél
azért kevésbé eredményes, mert ivadékaik közül sok a terméketlen. Ugyanez vonatkozik
a formaváltozatok közül az Angliában és az Egyesült Államokban 1963-ban megjelent
osztott farokúszójú fátyolos bettákra is, amelyekből azonban hozzánk egy sem
került el. Az osztott úszójúak ívnak ugyan, de a lerakott peték (ikrák) zöme
nem termékenyül meg. E kivételektől eltekintve a többi betta tenyésztése az
alábbi részletek figyelembevételével nem túl nehéz díszhaltenyésztői feladat.
Ennek köszönhető, hogy a Betta splendens és a kereskedelemben (néhol a szakirodalomban
is) Betta splendens var. cambodia néven szereplő kultúrváltozatok többsége a
legelterjedtebb, szinte minden díszhalkereskedésben megtalálható a rendszeresen
árusított díszhalak között. A Hátsó-India
országaiban viadaloztatás céljára ajánlott harcoshal-hímek árusítói garantálják,
hogy a tőlük vásárolható példányok a "harci bettákat" kitenyésztő
"nemesítők" legkiválóbb törzséből származnak, ami általában inkább
üzleti fogás, mintsem tényszerű állítás. Elvégre a bemutatott Betta-hímek támadási
erejét megmutató színváltása és úszófeszítő képessége, netán a tükörképével
való szembesülése során támadási mozdulatainak élénksége inkább a jó ivari hormontermelésük,
semmint a "harcias példányok" kiszelektálásának függvénye. Agressziójuk
látványos megcsillantása a jó hormontermelést serkentő kedvező nevelési körülmények
függvénye. Ennek érdekében a "harci betták"-nak szánt hímeket külön-külön
választva, mérsékelt etetéssel, takarólap fölemeléssel naponkénti egymást láttató,
rövid előjátéki tréninggel készítik elő a tenyésztők és a kereskedők a viadalra.
Ami mármost a sziámi harcoshal akváriumi szaporítását illeti, e célra egy 15-20
literes szaporítómedencét olyan középkemény, 7 pH körüli, friss vízzel töltsünk
fel, amilyen a tenyésztésre kiszemelt szülők tartási vizének hőfoka - megfelelő
esetben az 25 °C körüli - volt. A víz-oszlop magassága 15 cm-nél ne legyen több.
A tenyészmedence azon oldalfalait, amelyek más akváriumokkal határosak, takarópapírral
ragasszuk be, mert a tenyészhalakat az üvegen át látott nagyobb halak mozgása
zavarja. A medence egyik hátsó sarkába ültessünk "bokrot" alkotó csoportban
néhány szál finomlevélzetű hínárt, az ellentétes sarokba pedig néhány a víz
felszínén elterülő levelű, szálas vízinövényt. A szaporításra kiszemelt halakat
este helyezzük át az ívatómedencébe, mégpedig előbb a nőstényt, majd belógatott
kis üvegben a hímet, hogy a leendő párt egymáshoz szoktassuk.
Ezután a vízhőfokot fokozatosan 3-4 fokkal a tartási hőmérséklet fölé fűtsük
fel, hogy az 28-29 °C legyen. 26 °C alatti hőmérsékleten ugyanis már nem mindegyik
hím-betta hajlandó habfészket építeni. Ha a vízhőfok 28-29 °C-ra történt megemelése
után a nőstény kifeszített úszókkal kezd a hím elválasztó üvege körül úszkálni,
miközben a hasoldalán sötét harántcsíkok jelentkeznek, akkor ez azt mutatja,
hogy ikrái már érettek, tehát ikrázásra hajlandó. Ellenkező esetben (ha ezt
a készségét az elővigyázatossági próbánk során nem észlelnénk), a nőstény az
összeengedés után kitérne a hím udvarlása elől, s az a tőle menekülő nőstényt
könyörtelenül agyonverné.
Amennyiben a kihelyezett nőstény a próba során ikrázásra érettnek mutatkozott,
másnap reggel a hímet engedjük ki az üvegből. Jó, ha vízhőfok ekkor éri el a
28, de legfeljebb a 30 °C-t, mert a hőfokemelkedés serkenti a párzási készséget.
A hím ezután elkezdi a víz színén elterülő levelek (pl. valiznéria-szálak),
vagy a vízre helyezett úszónövények (pl. békalencsék, kagylótutaj, úszó páfrány
stb.) támasztékot nyújtó védelmében nyálkásfalú, apró légbuborékok fújásával
a víz színén lebegő habfészek építését, ami a fiatalabb hímeknél tovább tarthat,
mint a fejlettebbeknél. Amikor a betta-hím a habfészkét legalább tenyérnyi kiterjedésben
és 3-4 cm vastagságban elkészíti, (ez általában a második napon következik be),
a fészek alatt elkezdődik az ikrázás. A hím a nőstényt a 15 cm-es víztérmagasság
mintegy felénél a habfészek alá hajtja, majd kifeszített úszókkal, tüzesen ragyogó
színekben pompázva, keringő udvarló mozdulatokkal rövid násztánc után egyszerre
csak testével hirtelen átkulcsolja, s óvatosan a hátára fordítja úgy, hogy annak
ivarnyílása fölfelé, a habfészek közepetájára essék. A nőstény ekkor 10-15 ikraszemet
bocsát ki a petevezetőjéből, amelyeket fölfelé emelkedésük közben a nőstényt
átkulcsoló hím nyomban megtermékenyít.
Az apró, 1-1,5 mm átmérőjű, sárgásfehér színű ikrák a héjuk alá zárt olajszerű
parányi zárvány fajsúlyt könnyítő, fölhajtó hatása révén a sok ezer apró légbuborékból
egymásra épített, ezüstös fehér habfészek alsó buborékai közt akadnak fönn.
Egy-egy ilyen ikrázási aktus között az ívó halak rövid szünetet tartanak, majd
megpihenve ikrázásuk az ismertetett módon megismétlődik. A 2, sőt 2 és fél óráig
elhúzódó ívás folyamán a párzási - ikrarakási aktus harmincszor, sőt olykor
ötvenszer is végbemegy.
Az ikrarakás befejeződése után a nőstényt óvatosan fogjuk ki a szaporítómedencéből,
mert jelenléte zavarná a hímre háruló ikraőrzést. Ha ezt elmulasztanánk, a fészket
brutálisan védelmező hím az egyik saroktól a másikig
kergetné, majd az egyik sarokba beszorítva alaposan megtépázná, sőt akár agyon
is verné szerencsétlen párját, amelynek az ikrázáskor még gyöngéden udvarolt.
Az ikrázás teljes befejeződését egyébként arról vesszük észre, hogy a teljesen
leikrázott nőstény már elhúzódik a hímtől, sőt valamelyik sarok növényfedezékében
elbúvik az iménti gyöngédségből egyszerre durvává, támadóvá váló hím elől.
Az ikrákból a vízhőfoktól függően 18-30 óra múlva kelnek ki a Betta-lárvák,
melyek vesszőnyi parányok egy-két napig, amíg az ikrából hozott szikzacskójuk
tápkészletét föl nem emésztik. Ezalatt a habfészek-buborékok rétegétől védetten
a fészek alján függeszkednek. A keléstől számított két napig az ivadékgondozó
hím a habfészekből netán kipotyogó vagy elúszással próbálkozó, gyámoltalan ivadékát
még a szájába kapja s visszavive a habfészek alá, a buborékok közé "köpi".
Ilyenkor fokozottan ügyeljünk arra, hogy a szaporítómedencét rázkódtatás ne
érje, mert a medence véletlen meglökésétől, vagy a medencében megzavart hím
megriadó mozdulatától a parányi lárvák tömegesen hullanának ki a habfészekből,
biztonságot nyújtó "bölcsőjükből". A keléstől számított harmadik napon
a hímet is távolítsuk el a medencéből, mert a felszívódott szikzacskójú s immár
a habfészket elhagyó, elúszó ivadékokból már jónéhányat elkapna és elnyelne
a lanyhuló féltéssel őrködő apa.
A kirajzott Betta-ivadékot az első napokban csak mikroszkopikus méretű élőeleséggel:
papucsállatkákkal (Paramecium), szemes ostorosokkal (Euglena), kerekesférgekkel
(Rotatoria), vagy tojássárgájával etessük, vizüket pedig finom porlasztású levegőoszloppal
szellőztessük.
Az első hét végétől, amikor a kis betták szájnyílásába már a mikroszkopikus
lényeknél valamivel nagyobb élő eleség is befér, etetésüket Cyclops-, vagy Artemia-
ráknaupliuszokkal (parányi lebegő ráklárvákkal) váltsuk föl, s a kis betták
nevelőmedencéjének vízterét belső filtrálóval kezdjük szűrni. Ajánlatos ilyenkor
medencéjük vizébe 10 literenként 1-2 mokkáskanálnyi nem jódozott konyhasót feloldani.
A harmadik héten a kis betták labirint-szerve kifejlődik. Ha az ivadékok ezt
a szervképződési életszakaszukat átvészelték, tenyésztői munkánk máris sikeresnek
ígérkezik. A labirintszerv kifejlődésének idején különösen ügyeljünk arra, hogy
a vízoszlop fölötti levegőtér hideg ne legyen, különben a piciny halak mind
meghűlnek, s hasonúszókká válnak.
Ettől kezdve a rohamosan fejlődő ivadék-betták már jól etethetők apróra összevágott
és alaposan kimosott Tubifex-szel, majd szúnyoglárvákkal, netán csirke- és marhamájkaparékkal.
A vízibolhát (Daphnia) és a szárított eleségeket azonban nem annyira kedvelik,
ezért műeleségeket csak szükség esetén, s csakis átmenetileg adjunk fiatal bettáinknak.
A betták vizének nagyobb hőingadozását kerüljük, mert a sziámi harcoshalak melegigényes
állatok, s könnyen meghűlnek. Az egyetlen ívásból származó, akár 2500-5000 ikrából
kikelő növekedésekor nagyobb nevelőmedencét igényel, hiszen egy sikeres fölnevelés
akár ezer vagy még ennél is több, szépen fejlődő s rohamosan növekedő utódot
is eredményez. Az ivarilag érni kezdő 3-4 hónapos hímeket már tanácsos jól kiválogatni
és az értékesítésre s tenyésztésre szánt egyedeket külön üvegekben, mérsékelt
élelmezéssel, s csekély vizük naponkénti kicserélésével (a friss víznek mindig
az elhasználttal azonos hőfokúnak kell lennie!), egyedenként kezelve továbbnevelni.
Szépségük a 4-12 hónapos korig a legmegragadóbb, s ezen életszakaszukban a legaktívabbak
is. Ettől kezdve egyre inkább kiütköznek rajtuk az öregedés jelei és apatikusakká
válnak.
Dr. Smith szerint - aki 12 évig élt Sziámban - a szabad vizekből befogott "vad"
Betta splendens egyedek harci kedve csupán rövid ideig, maximum 15-20 percig
tart. Ugyanakkor egy valamirevaló, harciasságra kitenyésztett Betta hím képes
egyfolytában 6 órát verekedni, de kivételes egyedek harci kedve, agressziója
- szerinte - 24 órán át tart! Egy átlagos Betta-viadal ideje azonban 3 óra.
A harciasságra szelektált törzsekből származó hímekkel szemben a befogott "vad"
hímek eleve vesztesként indulnak. A viadal Smith állítása szerint csak addig
tart, amíg a gyengébbnek bizonyuló hím abba nem hagyja a támadást. Ő nem látott
olyan viadalt, amelynél a vesztes fél életveszélyesen megsérült és elpusztult
volna. Ennek a megállapításának azonban ellentmondanak azon szemtanúk közlései,
melyek szerint a kitérésre módot nem nyújtó, szűk vízi "porondra"
zárt harcoshal hímek közül a gyengébbet a harciasabb, agresszívabb hím alaposan
"kikészítette": úszóit kitépve, törzsét, oldalait agyoncsipkedve,
szinte életképtelen nyomorékká sebesítette. 1986-ban Vietnamban, Ho-Si-Minh
Város (Saigon) főpiacának díszhalárusító pavilonja polcain tucatjával sorakoztak
a "harci célra kitenyésztett betták" üvegei. A vietnami halviadalokon
- világosított fel engem az eladó - a "harci betták" bizony alaposan
"kikészítik" gyengébbnek bizonyuló ellenfelüket, s csak akkor mondanak
le a gyengébb fél elleni további támadásokról, ha a nyerő fogadó a vesztes beleegyezésével
befejezettnek nyilvánítja a "mérkőzést", s kifogva a vesztes harcoshalat,
megkíméli azt az agresszívabb partner további zaklatásától.
Dermogenys pusillus
VON HASSELT, 1823
* egyéb magyar elnevezései: Elevenszülő félcsőrös csuka, Thaiföldi félcsőrös
csuka
* angolul: Wrestling Halfbeak ("birkózó félcsőrű)
* németül: Hechtköpfiger Halfschnäbler ("csukafejű félcsőrös")
* oroszul: Omjrozj
* tudományos nemzetségnevének jelentése: Dermo = bőr, genys = alsó állkapocs;
fajnevéé pusillus: = igen kicsiny.
Ez a megnyúlt testű, csukaszerű fejjel, a fölsőnél jóval előbbre nyúló alsó
állkapoccsal bíró, 6-7 cm hosszú, édes- és félsósvízben élő, eleveneket tojó
hal a csontoshalak rendszerezése szeint (Greenwod, Rosen, Weitzman és Myers
által) a Repülő halak (Exocoetidai) családjának Félcsőrös csukák (Hemirhamphinae)
alcsaládjába tartozik.
Előfordulása: Thaiföld, a Maláj-félsziget, Szingapúr,
a Nagy és Kis Szunda szigetek édes- és brakkvizei.
Testi sajátosságai: Teste hosszan megnyúlt, oldalról csak kevéssé lapított.
Alsó állkapcsa a mozgékony felső állkapocsénál majdnem kétszer hosszabb; az
állkapcsok mögötti pofazsák tágulékonyságával a zsákmány bekebelezését segíti
elő. E hal elevenszülő (eleveneket tojó); a hím farok alatti úszójának elülső
része hímivari párzószervvé, gonopodiummá alakult. Nagy előfordulási körzetének
megfelelően színe a sokféle lelőhely szerint változó. A Jáváról származó állatok
erősen fénylőn ezüstösek, ráeső fényben kéklőn ragyognak, hasoldaluk ezüstös
fehér, kissé sárgás árnyalattal. Alsó kopoltyúszegélyeiket egy fekete és gyakran
még egy finom piros hoszszanti sáv díszíti. Rendszerint egy sötét vállfolt,
valamint a mellúszó tövén egy további folt is látható rajtuk. Az úszók sárgásak,
olykor kifejezetten citromsárgák, a hímek hátúszóin pedig egy élénk piros folt
díszlik, míg a farok alatti úszó elülső széle többnyire fekete. Szemeik zöldes
csillogásúak.
Az ivarok megkülönböztetése nem nehéz. A hímek már a párzószervükről, a has
alján a farokúszó felé húzódó gonopodiumukról is jól felismerhetők. A nőstények
a hímekhez hasonló színezetűek, csupán a hátúszójukról a piros folt hiányzik.
A kifejlett nőstény legfeljebb 7 cm hosszú, míg az ugyanolyan korú hím maximálisan
csak 6 cm.
Életmódja: A kistermetű félcsőrös csuka élénk, felszín alatti hal, mely a nyílt
víztükör alatt lesi a vízbe hulló rovarokból, szúnyogokból, kérészekből, valamint
a víz színe alatt úszkáló, apró halakból és szúnyogbábokból összetevődő zsákmányát.
A közelébe került vetélytársainak tovakergetésében, éppúgy nagy fürgeséget és
bátor elszántságot tanúsít, mint zsákmányvadászásakor.
A thaiföldi halviadaloztató játékosok a félcsőrös csukák e bátor kergető és
támadó összetűzéseire alapozzák fogadásaikat. A "félcsőrűek" küzdő
viadalainak stílusa több vonásában is eltér a betták imponálóan testfitogtató,
egymással vetélkedő harcaitól. Míg a bettáknál az egymást fölingerlő mozgássorok
egyre bőszebb, egymáson sebeket ejtő, a fenyegető terpeszű úszókat megcsonkító
támadásokká fajulnak, addig a hím félcsőrös csukák vízszín alatti villámgyors
összecsapásaikkal s inkább csak az ellenfelük fejére mért harapásaikkal nyerik
el a "bajvívásukra" fogadók tetszését. Egy-egy összeakaszkodó támadásukkor
nemritkán előfordul, hogy a "birkózók" állkapcsaikat egymáséba zárva,
makacs harapási erőhelyzetükben igyekeznek egymást kifárasztva legyűrni. A harcoló
félcsőrös csuka-hímek hegyes állkapcsú szájuk maró harapásaival komoly sebeket
is ejtenek egymás testén, ami a nagyobb sebesülést elszenvedett fél elhullásához
vezet. Az Uránia Állatvilág (1969) állítása szerint: "Míg a vadon élő halak
már 15-20 perc múlva abbahagyják a küzdelmet, addig a kitenyésztett példányok
a legkülönfélébb fogások alkalmazásával órák hosszat viaskodnak egymással."
Majd e hóborthoz hozzáfűzi: "Reméljük, hogy ez a méltatlan játék ma már
veszített közkedveltségéből, hiszen - a bikaviadalokhoz hasonlóan - a ma emberéhez
méltatlan ösztönök kielégítését szolgálja." A nagyfelületű, lapos tálban
viadaloztatott félcsőrös csukákkal folytatott halviadalok Thaiföldön csak régebben
voltak elterjedtek.
A századfordulón még sokfelé előszeretettel űzték, majd e játékdivat mindinkább
alábbhagyott, s manapság a legtöbb thaiföldi fogadóhelyen csak a bettákat használják
fel harcoltatásra és egyúttal Betta-szépségversenyek rendezésére.
Szaporodása, akváriumi tenyésztése: A thaiföldi félcsőrös csuka, mint már jeleztük,
elevenszülő, s ebből gyaníthatnánk, hogy szaporítása igazán egyszerű díszhaltenyésztői
feladat. Sajnos, nem így van. A félénk állatok széles, de alacsony vízoszlopú,
tágas és jól letakart medencét igényelnek. Vizükhöz kevés só hozzáadást (10
literenként 2-3 teáskanálnyi jódozatlan konyhasót), s csupán 20-22 °C vízhőmérsékletet
kívánna. Kis félcsőrös csukáink megfelelő élelmezése sem könnyű: legideálisabb
eledelük a víz színére helyezett, csonkaszárnyú tenyésztörzsből való vagy etetés
előtt dohányfüsttel elkábított muslica, a Drosophila, amelyet ecetmuslicaként,
vagy gyümölcslégy néven is említenek. Ezen élőeleséggel való rendszeres ellátásához
a Dermogenys pusillusokat tartó akvaristának célszerű Drosophila-tenyészeteket
beállítani. Ezenkívül még szúnyoglárvákkal, vízibolhákkal és kandicsrákokkal
etethetjük félcsőrös csukáinkat. A Tubifex-et kevésbé szeretik. Az ivarérett
hímeket vad rivalizálásuk miatt külön medencében tartsuk. A szaporításhoz egy
hím legfeljebb 2-3 nősténnyel kerüljön közös akváriumba, melynek már jelzett
alacsony (20-22 °C) vízhőmérsékletét fűtéssel ne emeljük. A helyiségfűtéstől
vagy a melegebb éghajlatból adódó, egy-két fokkal való vízhőmérséklet emelkedés
még megengedett.
A hím udvarlása és párzása érdekes látványt nyújt.
Az importállatok kedvező esetben is csak 1-2 életképes nemzedéket hoznak létre,
utána a nőstények csak életképtelen koraszülötteket tojnak ki petevezetőjükből.
Nem megfelelő tartási körülmények (gyakori háborítás okozta stressz, nem megfelelő
élelem nyújtása, magasabb vízhőmérsékleten tartás) esetén azonban az akváriumban
született nemzedékből való nőstényeknél is előfordul az életképtelen utódok
kihordása.
Jól szaporodó párok birtokában a termékeny nőstény 6-8 hetenként 12-20 kicsinyt
hoz világra. Az 1 cm körüli testhosszal megszülető, már úszni és táplálkozni
tudó ivadék etetését mindjárt megkezdhetjük frissen keltetett Artemia- vagy
Cyclops- naupliuszokkal. Az újszülött csukaivadéknak még nincs meghosszabbodott
alsó állkapcsa, az csupán fejlődésük során nő a felső állkapocs elé.
A Dermogenys pusillus már régóta kedvelt díszhal, de első európai importja (1905)
óta mindig csak időnként alkalmilag, jelent meg a díszhalüzletekben. Az ismertetett
okok folytán akvarista körökben sohasem tudott bármikor beszerezhető, rendszeresen
tenyésztett, népszerű díszhallá válnia.
A halviadaloztatás a biológus szemével
A hátsó-indiai
népek körében hagyományosan szórakoztató s népi szerencsejátékként elterjedt
játszmák nyerni vágyó fogadóit és izguló szurkolóit aligha érdeklik a harcias
viselkedésű hím halak küzdelmének kiváltó okai, agresszív összetűzéseik biológiai
indoka. Annál inkább foglalkoztatják e kérdések az állatélettannal, valamint
az állatok viselkedésének meg-fejtésével foglalkozó etológus kutatókat.
Az állatok támadó viselkedése az esetek többségében egy másik faj egyede ellen
irányul. Nem tévesztendő össze az agresszióval, ami az állatoknál a szociális
viselkedés kirívó jelenségrésze, és a fajtársak közötti viszony egyik jellemzője.
Az egymás ellen támadó és egymás megsebesítésére törekvő, azonos fajhoz tartozó
hím halak tehát a felfokozott ingerlékenységű állati agresszió megtestesítői.
Tévedés volna azonban azt gondolni, hogy az agressziót csakis a viaskodó sziámi
harcoshalak és az összekapó thaiföldi félcsőrös csukák produkálják a halak világában.
Sok másféle családba tartozó hal ivarérett hímjei is összeakaszkodnak egymással,
s rivalizáló összetűzéseik a már ismertetett harcoló halakéhoz hasonlóan, teljes
mértékben ritualizálódott, azaz nemzedékeken át öröklött fajspecifikus mozgásmechanizmusok
szertartása szerint megy végbe ellenfeleikkel szemben. Az akvaristák közkedvelt
bölcsőszájú halai (Cichlidae) például szemből vagy oldalról közelítik meg a
riválist, s különféle imponáló pózokban fenyegetik azt. Közben erős vízáramot
hajtanak a másik oldalszervére, ezzel mérik fel az erőviszonyokat. Az Apistogramma
wickleri nevű törpe-cichlida pedig a farokcsapásával keltett vízárammal a vetélytársát
hátrafelé nyomja el. Több bölcsőszájú tarkasügérfaj meg
a húsos ajkaival egymás szájába kapaszkodó, "kiszorítósdi" küzdelmet
választja.
A felületes szemlélő ezt holmi "csókolózásnak" vélné, de a jó ideig
eltartó ide-oda ingázó erőlködés aztán egészen más kapcsolatra vall. Az egyik,
körzetét védelmező hím elkapja betolakodónak hitt, őt háborító riválisának alsó
vagy felső ajkát, s így összeakaszkodva, megpróbálja hím vetélytársát előre
toló, majd hátra vonó huzigálással meghátrálásra kényszeríteni. Igazi "erőpróba"
ez, a javából! Az erő fogytával az egyik végül is feladja a reménytelennek tűnő
huzakodást, s eleresztve ellenfele száját, összehúzott úszókkal tovaúszik, vagyis
lemond a további küzdelemről. Ha viszont a kitartóbb fél nem ereszti el riválisát,
vagy a gyengébbik a medence szűk korlátai miatt nem tud tovamenekülni, s a hiányos
fedezék miatt üldözője elől elbújni sem képes, az erősebbik agressziója a területzavaró
gyengébb felet alaposan megtépázhatja, sőt akár erős harapásaival el is pusztíthatja.
A szabad természetben ez nemigen történhet meg, csakis az akvárium zárt falai
közt fajulhat idáig, ahol nincs lehetőség a meghátráló elmenekülésére. Ugyanez
történik a sziámi halviadalok még ennél is korlátozóbb viszonyai (a küzdőtál
vagy kád szűk méretei és teljes búvóhelyhiány) közepette. Még sok más példát
is sorolhatnánk az afrikai Malawi- és Tanganyika-tó üreglakó sügerei, a délkelet-ázsiai
paradicsomhalak, vagy akár a melegtengeri korallszirtek sörtefogó pillangósügérei
és rózsalakó szimbionita halainak köréből. Az említett rózsalakó- vagy anemonahalak
például széles mellúszóik legyezgető erélyes mozgatásával vízáramot hajtanak
riválisukra, így próbálják azt meghátrálásra bírni.
A sertefogúakhoz tartozó, igen hosszú orrú csipeszhalak pedig homlokukkal szemközt
taszigálva egymást, a fejükkel való lökésekkel igyekeznek ellenfelüket a körletükből
való távozásra kényszeríteni.
Az agresszió tehát fajonként eltérő rituális mozgásokkal, különböző hevületű
ingerlékenységgel, s más-más erőkifejtésű hevességgel megy végbe. Az ellenségeskedést,
az egyik területvédő hím körletén belül az oda érkező elűzését avagy a vele
való összetűző "birkózást", a természetben a már ikrázóhelyet kiválasztott,
vagy ott épített ikrafészkét, netán kikelt ivadékát féltő, ivadékgondozó halak
territórium-, illetve ivadékféltése és az odatévedő vagy betolakodó rivális
megpillantása, mint kulcsinger (azonnal kiváltott feltétlen reflex) indítja
el.
A harcias készségű hímnél a kulcsinger azonnal kiváltja az ellenféllel szembehelyezkedő
rivalizálást, például a sziámi harcoshal hímje esetében - mint már szóltunk
erről - a saját tükörképének a puszta megpillantása már imponáló póz fölvételét,
majd a tükörképnek való nekirontást, az üvegfalon keresztül mind "közelebb
jövő" tükörképi "rivális" harapdálását, tehát egy sor rivalizáló
rituálét (mozgássort) indukál.
A gerincesek, s köztük a halak agresszív viselkedésének szabályozását a hormonrendszer
végzi.
A támadásra való készenléti állapot szintjét az androgén, az ösztrogén és a
luteinizáló hormoncsoportok állítják be; a gyors válaszkészséget az adrenalin;
a hosszabb ideig tartó stresszhelyzet elviselésének képességéért pedig a mellékvesekéreg
hormonjai felelősek.
Az agresszivitás szintje a halakban is - akár minden más gerincesnél - szorosan
összekapcsolódik az androgén hormonokkal, s azok közül is a tesztoszteron befolyásolja
a legerősebben a támadó magatartást. Termelődésének mértéke az akciót kiváltó
ingerek jelenlétében fokozza a küzdelem intenzitását és időtartamát. Amíg az
ivari hormonok a hal támadási készültségét és a küzdő készségét növelik, addig
az adrenalin a szimpatikus idegrendszert mozgósítva készíti fel a szervezetet
a harcra vagy a védekezésre, hozza szinkronba a harcoló hal szervezetét a pillanatról
pillanatra változó külső megterhelésekkel. Maga az adrenalin tehát nem teszi
a harcoshalat agresszívé, hanem ehelyett inkább arra készíti fel, hogy az agresszív
összecsapásokban eredményes legyen. Az adrenalin ugyanis elősegíti a hipofízis
(agyalapi mirigy) elülső lebenyében az adenokortikotrop hormonnak (ACHT) a kiválasztását,
az ACHT pedig serkenti a mellékvesekéreg hormonjainak a termelődését, és ezen
az áttételen keresztül készíti fel a harcoshal szervezetét a hosszabb ideig
tartó stresszhelyzet elviselésére.
A Thaiföldön és más távolkeleti országokban harcra fogott betta- és félcsőrös
csuka-hímek szervezetében támadásra késztető és harcolás közben hosszabb stresszhelyzet
elviselését segítő hormonális s idegélettani - etológiai folyamatok mennek végbe.
A szóbanforgó két sziámi halfajnál mind a hormontermelődés mértéke, mind agressziójuk
a többi agresszív viselkedésű halfajokénál nagyobb. Ráadásul a halviadaloztató
fogadók egyfelől a leghevülékenyebb agresszív törzsek "harci bettáiból"
és "harci félcsőrős csukáiból" választják ki a "harcosaikat",
másfelől ügyes serkentő fogásokkal (ingerpróbáló előmustrákkal, kitéréseket
korlátozó szűk küzdőtérrel stb.) a maximális agressziót igyekeznek kihozni választott
harcoló halaikból.
Persze a délkelet-ázsiai halviadaloztatók kis "élő játékszereik" testében
lejátszódó eme élettani folyamatokkal, sem azok további sorsával mit sem törődnek.
Számukra a küzdő halak pompájában és mozdulataiban való gyönyörködés, de legfőképpen
az izgalmat keltő szerencsejáték remélt sikere a fontos, mely utóbbi a fogadások
tétjeitől függően nemritkán tetemes nyereményösszeget hoz. Ám ugyanakkor sokat
is lehet veszíteni, s Thaiföldön gyakorta előfordul: a sziámi halviadalok nem
egy játékost teljes anyagi romlásba döntenek. Csakhogy ebben az össznépi szenvedélyben
a rendszeres adóbevétel révén az állam maga is érdekelt, ezért az állati jogok
európai szerződésére hivatkozó állatvédő szervezetek aligha fogják tudni e nyilvános
viadalokat a délkelet-ázsiai országokban valaha is betiltatni. Legföljebb a
játékszabályok bizonyos "finomításait" írhatják elő. Például a nyilvános
ellenőrzött játszmáknál magszabhatják, hogy a harcoló halak ne a gyengébbik
állat végkimerítéséig, agyonsebzéséig tartsanak, de a csupán félig "kikészített"
vesztes hallal a továbbiakban már mit lehet kezdeni? Ugyan ki fog az ilyen sebesült
hal karanténos gyógykezelésével a továbbiakban bíbelődni? Állatvédői szemmel
a sziámi halviadal ugyanolyan embertelen állatkínzás, s éppoly brutális, emberhez
méltatlan "állatheccelő hisztéria", mint a kakasviadal, vagy a bikaviadal,
s ezzel az érvvel nehéz vitatkozni. Még akkor is, ha a bettaviadalok órákig
is eltarthatnak anélkül, hogy a gyengébbik hal úszói teljesen elrongyolódnának
és testét sebek borítanák.
A sziámi halviadalok "sportszenvedélye" olyan mélyen gyökerezik az
ottani nép szórakozási szokásaiban, hogy minden játékrendszabály ellenére is
tovább dívik majd a lakosság körében.
Axelrod, Herbert
- Schultz, Leonard: Handbook of Tropical Aquarium Fishes. 1955. New York - Toronto
- London. 381. és 532. old.
Csányi Vilmos szerk.: Agresszió az élővilágban. Natura, 1986.
Horn Péter - Zsilinszky Sándor: Akvarisztika. 9. kiadás. Mezőgazdasági Kiadó,
1996. 244-245. és 294-301. old.
Lányi György: A harcos hal, az akvárium dísze. Búvár
X. évf. 2. szám, 1944. február hó. 45-47. old.
Lányi György: Élet a víz tükre alatt. Gondolat, 1961. 287-290. old.: Fogadás
- halviadalra
Lányi György: Meglepő dolgok állatokról. Gondolat, 1980. 75-86. old.: Harc és
behódolás az állatvilágban
Lányi György - Wiesinger Márton: Akvarisztika. Művelt Nép Kiadó, 1955. 125-126.
old.
Lorenz, Konrad: Das sogenannte Böse. Zur Naturgeschichte der Agression. Borotha
- Schoeler Verlag, Wien, 1969.
Richter, Hans-Joachim: Das Buch der Labyrinthfische. Neumann - Neudamm Verlag,
Melsungen - Berlin - Basel - Wien, 1979. 82-91. old.
Uránia Állatvilág: Halak - Kétéltűek - Hüllők kötete. Gondolat, 1969. 120. és
168. old.
