Terebess
Ázsia E-Tár
«
vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Láhútí
VERSEI
Képes Géza fordításai
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
ABÚ'-QÁSZIM LÁHÚTÍ - (született 1887-ben, meghalt 1957-ben). Angolellenes, baloldali verseiért 1920-ban halálra ítélték. Isztambulba menekült, majd visszatért, s részt vett az 1922-es tebrízi felkelésben. Annak leverése után a Szovjetunióba menekült, s a szovjet-tadzsik irodalom egyik meglapítója lett. Verseit rendkívül széles körű tematika, politikai aktivitás s a klasszikus hagyományok sikerült továbbvitele jellemzi.
fárszákb - kb. 6 km.
MAGAMRÓL
Sok-sok éven
át igazságot kerestem, semmi mást.
Minden zárt kapun zörögtem s bajt szereztem, semmi mást.
Az igazságnak nevét sem tudta a föld, sem jelét
S érte éltem: nem kivánt lelkem, se testem semmi mást.
Kit barátomnak fogadtam, láttam: ellenségem ő;
Utonálló volt, akit kértem: vezessen - semmi más.
Mind saját hasznát kereste, kincs után futkostak ők -
Csak a munkást és a földmívest szerettem, semmi mást.
Gazdagok pénz-szomjas osztályán ütöttem száz sebet:
Tollat és kardot szorongattam kezemben, semmi mást.
Harcba hivott sorsom és felgyűrtem én ingujjamat:
Mentem a harctérre tüstént, nem tehettem semmi mást.
Láncokat nem tűrtem: elszaggattam én mind és karom
A szabadság zászlaját hordoztam fennen, semmi mást.
A SZABADSÁG ÜZENETE
Az orvos arcszinemet
nézte s árva szót sem szólt;
A pulzusomra - sóhajtott, de szája szót sem szólt.
Szabadságról üzenet jött, figyelt Irán lánya,
Hajáról bő veriték folyt nyakára - szót sem szólt.
A rádióból egy titkot súgtam s a vén csaplár
Ijedten huzta a kaftánt magára - szót sem szólt.
Az éhezők jaja zúgott, az utca csendje riadt,
Hallotta, persze, a gazdag, de rája szót sem szólt.
Kazánkovács, aki képen előkelő heverőt
Látott, csak nézte, dühöngött magában - szót sem szólt.
A munkásnak magyaráztam az osztályharcot - a szót
Hogy itta! s mig komoran ajkát rágta, szót sem szólt.
A rongyosok nyomoráról beszéltem, ám a biró
Lehajtott egy kupa bort és a vádra szót sem szólt.
A sejk előtt kinyitottam Láhúti verskötetét:
Rohant el, a mecsetajtót bezárva - szót sem szólt.
KÉT SZÓ
A szívrablót
mikor látom? Merő tűzláng a vágyam már.
Fejem csak néki adnám, hisz megégek szomju vágyban már.
Ezer fárszáh bizony jó messze van tőlem, s ha éj hull rám:
Idézem reggelig s jó illatában fürdik ágyam már.
Magam máglyára dobtam, hogy belőlem por maradjon csak,
A szél nemlétbe szórjon szét s az új hajnalt se várjam már.
Talán többé szemem nem látja rózsásfényü szép arcát:
Kalitkámban kesergek, hogy kihullott büszke szárnyam már.
Világunk iskolájában szerelem és szabadság - ezt
Irom táblámra, minden mást, bölcs s balga szót lemostam már.
Ne féltsd lelked, Lahútí, kedvesednek hogyha ez tetszik:
Borod hajtsd fel, ne bánd azt sem, ha méreg van kupádban már!
PANASZ
Szivem mint
ég: a földön ezt a pillangó, csak ő tudja,
S a bülbül, hogyha dúlt fészkére pillant, ó, csak ő tudja.
A féltő kín, ha szaggat tán, azért még senki meg nem szán -
A kedvestől miért nem jő bizalmas szó? Csak ő tudja!
Reméltem, hogy megindul majd, ha gondom néki elsírom:
Nevet csak, mert bolondnak tart. Az égő szív: vak. Ő tudja.
Kezétől jött sebem - lelkére! - drágább kincs a lelkemnél:
E sebből vérzem el s íly vég se szánandó, ha ő tudja.
Ne kérdezd: fürtje végét hogy kik áztatták a vérükkel:
A fésű tudja szálról szálra mindazt, ó, csak ő tudja!
Te jószándéku társ, mért mondod: orvosságra hol lelnék?
A kedves tudja, hogy nékem melyik fű jó. Csak ő tudja.
KÉT RUBÁ'Í
1
Testében a versnek én a lélek maradok.
Vágy útjain én, míg szivem él, megmaradok.
Ki gondolatában nem öregszik: nem öreg -
Friss szellemem óv: ifjunak én megmaradok.
2
Kínzott, jaj, a szívrabló sokat s elmenekült.
Ártott a szívemnek, ó, sokat s elmenekült.
Hallotta a lepke bánatomat s lángba borult,
Megnézte egy őz az arcomat s elmenekült.
HÁROM RUBÁI
1.
A munkást börtönbe lökik, a cella szűk, setét.
Vajon lerogyva, veszteg várja-e végzetét?
Téglát téglára rakva épitetted a börtönt:
hát most öklöd a bűzhödt falakat zúzza szét!
2.
Úgy számoltam a napokat, perceket nélküled.
Dúlt álomban dulakodva, elveszek nélküled.
Bajszom, hajam megőszül, szememben kialszik a tűz,
mert nem látok sem célt, sem terveket nélküled.
3.
Az a dalos vagyok, ki nem dalol másnak, csak neked;
vágyam és gondolatom sose szól másnak, csak neked.
Mért röppen kezedről mellembe, e bástyába a nyíl,
hisz itt nincs menedék, tudod jól, másnak – csak neked.
SZABADOK ÉS SZOLGÁK
Mindenki halandónak
született, de szolgának senki:
más embert, annak kényére, nem szolgálhat senki.
Cürhődni, vesződni – nem, nem erre szült a világ:
el nem követett bűnökért ne fizessen holt árat senki!
Öntsenek bár gyöngyöt eléd, vágd bátran szemükbe:
kincsért áldozatot tőlem nem várhat senki!
Ha lebuktál s ezt mondják: kérj a porban kegyelmet:
válaszd a halált s veled szembe nem szállhat senki.
Az ellenség pöffeszkedhet, a pöffeteg szétreped egyszer,
a szemedbe nem köphet, bárhogy ágálhat, senki.
Csak annak érdemes élni, másnak nem, aki szabad –
aki szívben, lélekben szabad, annak nem árthat senki.
