LACZA MÁRTA ILLUSZTRÁCIÓI (1990)
Terebess Gábor: Folyik a híd c. könyvéhez

 

A mester az út szélén üldögélt és a lábát nyújtóztatta. Tanítványa, Jin-feng arra tolt egy kordét, és kérte szépen, hogy húzza be a lábát.
– Amit egyszer kinyújtok, azt vissza nem húzom! – makacsolta meg magát Ma-cu.
– Ha én egyszer nekiindultam, vissza nem fordulok! – viszonozta Jin-feng, és kordéstul átgázolt a mester lábán.
Kisvártatva Ma-cu bárddal viharzott be a csarnokkapun:
– Jöjjön elő, aki megsebezte a lábam! – zengett a hangja.
Jin-feng előlépett, lehajtotta a fejét, a mester pedig letette a bárdot.

 

 

Ta-mej haldokolt. Azt mondta szerzeteseinek:
– Ami jön, fogadjátok, ami megy, hagyjátok!
Kisvártatva felsivított egy repülőmókus.
– Ennyi az egész – szólalt meg utoljára. – Vigyázzatok rá!

Egyszer a Nyugati és a Keleti Csarnok szerzetesei veszekedtek egy kismacskán. Nan-csüan mester felvette a macskát és elibük tartotta:
– Szóljatok érte egy szót, vagy megölöm!
A szerzetesek zavartan hallgattak, mire Nan-csüan kettévágta a macskát.
Estefelé megérkezett Csao-csou, és Nan-csüan elmesélte neki, mi történt. Csao-csou levette egyik szalmabocskorát, a feje tetejére rakta és indult kifelé.
– Ha itt lettél volna – sóhajtott Nan-csüan –, megmented azt a macskát.

 

 

Lu Keng, Hszüan-cseng kormányzója tanácsot kért Nan-csüantól:
Egy kő lakik a házamban, és mást se tesz, csak ül vagy fekszik. Lehet Buddhát faragni belőle?
– Lehet.
– Tényleg nem lehetetlen?
– Most már az – mondta a mester. – Lehetetlen.

 

Egy szerzetes a Vutaj-hegyre zarándokolt. Útközben megkérdezett egy öreganyót, merre tartson.
– Csak egyenesen előre.
A szerzetes úgy is ment.
– Ez is csak arra tér le – mormogta utána az öreganyó.
A szerzetes elmesélte Csao-csounak, hogy járt.
– Kipuhatolom én azt az öreganyót – mondta Csao-csou.
Másnap maga is megkérdezte tőle, merre menjen.
– Csak egyenesen előre.
A mester úgy is tett.
– Ez is csak arra tér le – mormogta utána is az öreganyó.
Amikor Csao-csou visszatért, a szerzetesek már várták.
– Rajtakaptam az öreganyót – biztosította őket Csao-csou.

 

 

A Tientaj-hegyen jártában Huang-po találkozott egy szerzetessel, aki úgy csevegett és tréfálkozott vele, mint régi barátok közt szokás. A szeme ragyogott és mélyre látott. Huang-po ráállt, hogy együtt vándoroljanak tovább.
Történt, hogy útjukat állta egy megáradt hegyi patak. Huang-po levette bambuszkalapját, leszúrta botját, és tanya után nézett. Ám a szerzetes egyre csak unszolta, hogy keljenek át az árvízen.
– Menj csak, ha akarsz – mondta végül, Huang-po.
A szerzetes felfogta csuhája szegélyét, és úgy kelt át a víz színén, mintha földön járna. Hátra-hátranézett és szólongatta a mestert.
– Te csak saját képességeidet ápoltad – mérgelődött Huang-po. – Ha hamarabb kiismerlek, eltöröm a lábad.

Hsziang-jen így szólt a gyülekezethez:
– Mintha fogadnál fogva lógnál egy fa tetejéről, kezed nem éri ágát, lábad nem éri törzsét. Arra jön valaki, és megkérdi, miért jött ide nyugatról Bódhidharma. Ha nem szólalsz meg, veszni hagysz egy embert, ha megszólalsz, magad veszejted el. Hát most válaszolsz, vagy nem válaszolsz?
Egy Csao nevű szerzetes a mester elé járult, és azt mondta:
– Hagyjuk békén, ha már egyszer fenn lóg a fán. Inkább arról mesélj, mi van, mielőtt felmászott rá!
Hsziang-jen mosolygott, de nem szólt semmit.

 

 

– Van-e különbség a pátriárkák és a Buddha tanítása között? – kérdezte egy szerzetes.
– Meríts vizet, és markodban a hold virul; szedj virágot, és köntösöd megillatosul – felelte Vu-cu Fa-jen.

Tung-san áldozatot mutatott be a néhai Jün-jen mester emlékére.
– Miért mutatsz be áldozatot? – kérdezte egy szerzetes.
– Nem az erényes jelleméért, nem is a tanításáért, hanem azért, mert semmit sem magyarázott el nekem világosan – mondta a mester.
– Egyetértesz azzal, amit mondott? – kérdezte egy másik szerzetes.
– Csak félig.
– Miért nem teljes egészében?
– Hálátlanság lenne.

 

– Késő éjszaka van már – zárta le a vitát Lung-tan Tö-sannal. – Ideje, hogy visszavonulj a szállásodra.
Tö-san elbúcsúzott, félrehúzta az ajtófüggönyt, de a küszöbről visszafordult:
– Koromsötét van odakint! – mondta.
Lung-tan gyújtott neki egy gyertyát, de amikor Tö-san érte nyúlt, hirtelen elfújta a lángját.
Tö-san egyszerre megvilágosult.
Másnap kicipelte a csarnok elé terjedelmes kommentárjait a Mennykő-szútráról, fáklyát gyújtott, és így szólt:
– Olyanok kimerítő vitáink a homályos dolgokról, mintha a végtelen tág űrbe egy hajszálat vetnénk, és minden képességünk teljes kifejtése, mintha a feneketlen mély öbölbe egy vízcseppet hullatnánk – és Tö-san tűzbe borította a kommentárokat.

 

Jün-men feltartotta a botját a csarnokban:
– Sárkány lett a botból, és elnyelte az egész világot. Mondjátok, hová lettek a hegyek, a folyók és maga a nagy föld?

 

– Mi a távoli ösvény? – kérdezte egy szerzetes.
– Amíg szép idő van, húzódozunk kimenni, mire pedig ráfanyalodunk, eső áztatja el a fejünk – mondta Tung-san Sou-csu.

 

 

 

TARNÓCZY ZOLTÁN ILLUSZTRÁCIÓI (1973)
Terebess Gábor: Folyik a híd c. könyvéhez

 

Egy napon Lu Keng kormányzó a következő történetet mesélte Nan-csüannak:
– Egyszer egy ember a fejébe vette, hogy palackban fog libát nevelni. Telt az idő, és a liba akkorára nőtt, hogy nem fért ki többé a palack száján. Az ember nem akarta, hogy a libának bántódása essék, de a palackot is sajnálta széttörni. Mit tennél a helyében, mester?

– Kormányzó! – szólította őt Nan-csüan.

– Tessék.

– Kinn van!

Terebess Gábor kommentárja:
„Egy palackból az egyre szűkülő nyakon át lehet kijutni. Fölfelé."

– Azelőtt kinél tanultál? – kérdezett Hszüan-sa egy nemrég jött szerzetest.
– Zsuj-jen mesternél.
– Mondj róla valamit!
A szerzetes elmesélte, hogy Zsuj-jen mindennap szólította saját magát: „Ó, mester!” „Tessék” – válaszolt rá ő maga. „Ébren vagy?” „Ébren.” „Vigyázz magadra, nehogy becsapjanak!” „Jó – tette hozzá –, vigyázok.”
– És miért nem maradtál tovább nála? – kérdezte Hszüan-sa.
– A mester eltávozott – mondta a szerzetes.
– Most, ha szólítanád: „Ó, mester!” – ahogy magát szokta szólongatni –, válaszolna-e valaki?
A szerzetes nem válaszolt.

 

 

– Mi van, ha már minden lehetőségnek befellegzett? – kérdezte egy szerzetes.
– Kapd fel a Buddha Csarnokot – ajánlotta Jün-men –, aztán megbeszéljük.
– Mi köze ennek a Buddha Csarnokhoz?
– Hazudsz! – kiáltott rá Jün-men.


Terebess Gábor kommentárja:
„Képzelnél nekem valamit?”

Pej-hsziu kancellár meglátogatta a hungcsoui Kaj-jüan kolostort. A falon képeket látott, és megkérdezte az apáttól:
– Milyen képek ezek?
– Jeles szerzetesek képmásai.
– A képmások itt vannak – mondta a kancellár –, de hová lettek a jeles szerzetesek?
Az apát nem felelt.
– Vannak itt csan mesterek? – kérdezte a kancellár.
– Van egy – mondta az apát, és Huang-póhoz vezette.
Pej-hsziu visszaidézte, miről beszélgettek, és feltette ugyanazt a kérdést:
– Hol vannak a jeles szerzetesek?
– Pej-hsziu! – szólította a kancellárt Huang-po.
– Tessék.
– Hol vagy te?

 

Huj-csung éppen aludt, amikor Tan-hszia meglátogatta.
– Itthon van a mestered? – kérdezte Tan-hszia a segédet.
– Itthon, de senkit se fogad.
– Rögtön felismerted a helyzetet – dicsérte őt Tan-hszia.
– A mesterem még Buddhát se fogadná tódított a szerzetes.
– Tényleg jó tanítvány vagy! Büszke lehet rád a mestered! – dicsérte még egyszer Tan-hszia, aztán útjára indult.
Amikor Huj-csung felébredt, Tan-jüan – így hívták a segédet – elmesélte, hogy bánt el a látogatóval.
Ám a mester elverte, és kikergette a kolostorból.

 

 

Evőcsésze-mosogatás közben Tung-san két varjút figyelt, ahogy egy békán marakodtak.
Arra jött egy szerzetes és megkérdezte:
– Miért süllyedtek ezek idáig?
– Temiattad – felelte a mester.

Terebess Gábor kommentárja:
„Önuralom. De ki uralkodjon magadon?”

Egyik nap pirkadatkor Fa-jen a bambuszredőnyre mutatott. Mindjárt két szerzetes sietett oda, hogy felgöngyölje.
– Az egyik nyert, a másik vesztett – mondta Fa-jen.

Terebess Gábor kommentárja:
„Egymásra igazítottad az ellentétes vélemények pozitív és negatív filmjét. De nem látsz csak sötétséget."

Csao-csou ellátogatott egyszer Pao-sou mesterhez, aki úgy fogadta, hogy hátat fordított neki magas székén.
Csao-csou leterítette rongyszőnyegét a földre, és arcra borult.
Pao-sou erre leszállt a székéből, de közben Csao-csou már sarkon fordult.

Terebess Gábor kommentárja:
„Nem arra vagyunk, hogy megfeleljünk egymás várakozásainak.
Arra sem vagyunk, hogy ne feleljünk meg egymás várakozásainak.”

Üres kézzel jöttem – szabadkozott egy szerzetes.
– Tedd le! – mondta Csao-csou.

– Mit tegyek le, ha egyszer semmit se hoztam?

– Akkor csak cipeld tovább!

Terebess Gábor kommentárja:
„– Miért iszol üres pohárból?
– Mert nem vagyok szomjas."

Egy szerzetes a csan legfontosabb alapelvét tudakolta, de Csao-csou mester kimentette magát:
– Pisálni kell mennem – mondta. – Látod, még egy ilyen kis dolgot is magam intézek el.

 

Jün-men azt kérdezte egyszer:
– Végtelen tág a világ, harangcsendülésre hétrészes csuhát vajon minek öltesz?

Terebess Gábor kommentárja:
„Ha igen, az igen-től szenvedsz, ha nem, a nem-től. Igen vagy nem?"

Ven-szuj, Hszüe-feng és Jen-tou együtt üldögéltek.
Ven-szuj rámutatott egy csésze vízre, és így szólt:
– A hold megjelenik a tiszta vízben.
– A hold nem jelenik meg a tiszta vízben – mondott ellent Hszüe-feng.
Jen-tou felrúgta a csészét.

Terebess Gábor kommentárja:
„Mindent majdani hiányával együtt kapsz meg."

 

– Hogy lehet a kétkedéstől megszabadulni? – kérdezte egy szerzetes.
Csang-csing széttárta a karját.

Terebess Gábor kommentárja:
„A céltudattal megosztom figyelmem a tennivaló és az elérnivaló között. Mitévő legyek?"

Nan-csüan remetelakába betévedt egy szerzetes.
– Felmegyek a hegyre dolgozni – mondta Nan-csüan –, főzd csak meg az ebédet, egyél, aztán hozd fel a részem.
A szerzetes megebédelt, széttört-zúzott mindent a remetelakban, és lefeküdt aludni.
Nan-csüan megelégelte a várakozást és hazaindult. Amikor meglátta az alvó szerzetest, szó nélkül leheveredett az ágy túloldalára, és ő maga is elaludt. A szerzetes felkelt és otthagyta.
Nan-csüan évek múltán is emlékezett az esetre:
– Azelőtt egy remetelakban éltem – mesélte tanítványainak –, és egyszer meglátogatott egy agyafúrt szerzetes. Színét se láttam többé.

Terebess Gábor kommentárja:
„Nem kell fát dönteni ahhoz, hogy keresztülmehess az erdőn."

 

 

Egyszer Nan-csüan füvet sarlózott a mezőn. Arra járt egy vándor szerzetes, és azt kérdezte tőle, melyik út vezet a Nan-csüan kolostorba.
Nan-csüan fölegyenesedett, és odatartotta sarlóját a szerzetes orra alá:
– Harminc pénzt fizettem érte – mondta.
– De én a Nan-csüanba vezető útról kérdeztelek!
– Bizony jól vág! – mondta Nan-csüan
.

Terebess Gábor kommentárja:
„Kiút nincsen. Csak a végtelen negatív és a végtelen pozitív út között: a 0 út."