Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Dr. Krizsán László
KÖZÉP-ÁZSIA
KOLDUSA, VÁMBÉRI ÁRMIN
A
SÁNTA DERVIS
http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/2001/0136/05.html
Elektronikus
kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Az 1860-as években, amikor Anglia és Oroszország vetélkedése a közép-ázsiai térség feletti befolyásért minden addiginál hevesebben folyt, az ősi Buharába vezető karavánutakon egy dervisruhába öltözött utazó kereste a magyar elődök nyomait. Vámbéri Ármin volt az, a sánta dervis, aki - Deák Ferenc szavaival - nyomorék lábával is legmesszebb jutott Kelet csodavilágában.
Dunaszerdahelyen emléktáblával jelölték meg annak a viskónak helyét, ahonnan egykor egy kisfiú naponta a városszéli mocsarakhoz bicegett, hogy piócákat gyűjtsön és eladásukkal segítse nélkülöző családját. A gyermek apját az 1831-ben dúló kolerajárvány vitte el. Ez a szomorú emlékű esztendő jelezte a kisfiú születési dátumát is.
Vámbéry vagy Vámbéri?
Nemcsak apja, neve sem volt a gyermeknek. A hazai zsidó közösségekben ugyanis ősi módon, apai és keresztnéven tartották számon a hitközség tagjait. Például: Jákob fia Mózes. Az ilyen névhasználat azonban alkalmatlan volt az iskolai nyilvántartások számára. Ezért a szentgyörgyi piarista gimnázium tanárai adtak családi nevet a tizenhárom esztendős korában intézetükbe került szolgadiáknak. Mivel a gyermek dédapja valaha a németországi Bamberg városából vándorolt Pozsony megyébe, kézenfekvőnek tűnt, hogy ősei származási helyéről Bambergernek, Bamberginek nevezzék el a tanulót. Ez a szóalak a mindennapos használatban Wambergerre lágyult.
A névadó, a piarista paptanár - akinek a szolgadiák a reverendáját gondozta és lábbelijét tisztogatta megszolgálandó az ingyenes kollégiumi ellátást - a Bamberger, Wamberger névvel csupán a család eredetére kívánt utalni a német bevándorlóktól zsúfolt közegben. Az előkelőbb, ipszilonnal végződő Vámbéry névalakkal a fiatalemberré serdült egykori koldusdiák ajándékozta meg önmagát, vélvén, hogy az idegen nyelvek ismeretében elért rendkívüli eredményeihez ilyen jól hangzó név dukál.
Az önbizalomra oka és joga is volt: huszonöt éves korára csaknem annyi nyelvet
ismert, mint éveinek száma. A társadalomban viszont élesen szembenálló kettős
megítélés alakult ki e mélységes mélyről a tudomány csúcsára kapaszkodó tudós
iránt, s ez legszemléletesebben külsőségekben mutatkozott meg. Vámbéri arab
és latin feliratú névjegyén a „Madzsarli Resid efendi - Professor Vambéry"
ipszilonos névalak szerepelt. Ám a hazai hivatalos okmányokat mindig Vámbériként
írta alá. Ezt tekintette maga is illendőbbnek és a hazai környezetben alkalmasabbnak,
olyan helyzetben, amikor egyetemi tanárrá történt kinevezését nem azért kifogásolták,
mert soha nem végzett egyetemet és középiskolából is csak hat osztályt, hanem
mert zsidó származású volt. Ugyanakkor az is igaz, hogy a magyar tudomány jelesei,
közöttük az arisztokrácia képviselői is, teljes bizalommal támogatták és neveztették
ki - hiányos iskolázottsága ellenére - egyetemi tanárrá és választották a Tudós
Társaság levelező tagjává.
A rettegés és a mesék földjén
A Tudományos Akadémia elnöke, Dessewffy Emil az Akadémia egész évi támogatási keretét kiutalta Eötvös József pártfogoltjának, hogy a magyar nyelv eredetét és ázsiai nyomait kutathassa.
Amikor Vámbéri 1863-ban Buharába érkezett, az ősi város népe még Naszrullah emír önkényének kábulatában élt. Vámbéri Buhara történelméről írott munkájában ekként írt a borzalmakról: „A város népe rettegésben él. Az utcákat koldusnak vagy vízhordónak álcázva, az emír emberei lepik el és, ha kicsit is módosabbnak látszó járókelő kerül útjukba, azt árnyékként követik mindaddig, amíg a kiszemelt áldozat valami büntetendő vétket nem követ el. Az előállítottnál lévő értékek tizedét mindig a feljelentő kapta jutalomképpen... De nemcsak javaikat vesztették el az alattvalók, hanem gyakran mindkét nembeli gyermekeiket is, kiszolgáltatva őket az udvar természetellenes hajlamainak...
Az emír rendeletei ellen vétőket vagy a hatalom ellen felkelő összeesküvőket válogatott kínzásokkal végezték ki. Kullancsoktól hemzsegő gödörbe, az úgynevezett »fekete kútba« vetették, vagy törvénylátó napon a palota előtt metszették el a torkukat.
Ilyen közállapotok uralkodtak Transoxániában, amikor az európai szellem és az európai hatalmak elérték Ázsia e térségét és északról Oroszország, dél felől pedig az angolok kopogtattak a hajdan híres birodalom kapuján."
Az emír az európai hódítástól való félelmében minden európai eszmét és személyt üldözött. Így került vérpadra az angol közeledést tolmácsolni próbáló Stoddard ezredes és Arthur Conolly kapitány is, aki a három, akkor éppen egymással hadban álló közép-ázsiai fejedelemséget Anglia vezetésével egy oroszellenes szövetségben akarta egyesíteni. De megölték Conolly inasát, egy Orlando nevű olasz órásmestert és egy másik olaszt, aki zsoldosként akarta az emírt szolgálni. Négy kereskedőt és egy holland matrózt is vérpadra küldtek kémkedés vádjával. A „bűnük" az volt, hogy európaiak.
Mindez éppen akkor történt, amikor Vámbéri Buharába érkezett egy karaván utazói közé vegyülve. Többen őt is kémnek tartották. Gyanújukat az keltette fel, hogy a sánta dervis a karaván sok népből verbuválódott utasainak mindegyikével anyanyelvén tudott beszélgetni.
Buharában Vámbéri számára bizonyossá vált, hogy a titkosrendorség figyeli őt. E kényes helyzetben leginkább azt sajnálta, hogy nem készíthet - nehogy gyanút keltsen - jegyzeteket. Pedig mennyi érdekes történetet hallott a város eredetéről és épületeiről. Mindezeket kénytelen volt emlékezetében elraktározni.
A hagyomány szerint például az Arknak nevezett városerőd nappal felépített falait éjjel a szellemek lerombolták. A városépítő mesebeli hős, Szíjjavus ezt úgy próbálta megakadályozni, hogy a szellemeket, az emberiség legősibb ellenségeit: a haragot, a gyűlöletet és az irigységet, a vár alá temette. Ebből alakult ki a vár dombja. Ám míg ezzel foglalatoskodott, az irigységet felkapta egy madár, és Turánba repült vele. Ettől kezdve újra omlani kezdtek Buhara falai. Csak a VII. században állt meg az erőd romlása, amikor - állítólag - egy Bidun nevű uralkodó az Ark alaprajzát a Nagy Medve csillagképe szerint átépíttette.
Az Óriás vagy Isten Talpának nevezett Poi Kaljan mint a történelem hatalmas felkiáltójele meredt az égre. A helybeliek azt tartották, hogy aki Kaljan történetét ismeri, az tudja Buhara történetét is. Mert itt kötötték a titkos szövetségeket az uralkodó és a szomszédos fejedelmek ellen, és a mecset 288 kupolával fedett galériája alatt működött az iszlám világ legnagyobb egyeteme, a Medresze Mir-i Arab. Ezt az iskolát 1535/36-ban két esztendő alatt építették fel háromezer rabszolga árából, noha az iszlám tiltja Mohamed követőinek rabszolgaként történő eladását.
Miután a Kaljan 1514-ben elkészült, és tetejére felköltöztek az azóta is rendszeresen ott fészkelő gólyák, az építőmestert megölték, nehogy másutt is megismételje a buharai csodát.
Timur sorstársa
Buharából Timur Lenk egykori birodalmi székhelyére vándorolt Vámbéri. Értetlenül fogadta a nagy tiszteletet, amely személye iránt feltunő módon megnyilvánult. Csak később értette meg, hogy a megkülönböztetett figyelem nem neki, az ismeretlen vándornak szól, hanem a nagy uralkodó, Sánta Timur késői sorstársának, a sánta dervisnek. Szamarkand lakói ugyanis nemcsak olyan épületcsodát emeltek a Világ Urának nyughelye fölé, amely Közép-Ázsia mesés építményei közül is kiemelkedik, hanem kegyelettel őriztek mindent, ami a birkatolvajból uralkodóvá lett emír emlékét idézte. Nem csoda, hiszen Szamarkand fejedelme révén vált gazdaggá és a XV. században a világ tudományosságának fővárosává. Még a távoli Európa művelodéstörténetébe is beírta nevét, amikor 1403-ban az ankarai csatában szétzúzta Bajazid szultán Európa ellen induló seregét. Ezzel több, mint fél évszázaddal hosszabbította meg az európai reneszánsz virágzását.
Vámbérit, a tudóst elsősorban Timur unokájának, Ulugbégnek az életműve indította csodálatra. Ulugbég negyven esztendeig kormányozta Szamarkandot, s ezalatt egyetemet alapított, létrehozta a máig fennmaradt csillagvizsgálót, melynek segítségével 1018 égitest koordinátáit határozta meg ma is helytállóan. Természettudományos működését az iszlám papság durva eszközökkel igyekezett akadályozni. Ám Ulugbég élete árán is hű maradt hitvallásához: „A monarchiát megdöntik, a vallás eloszlik, mint a köd, de a tudomány él és örök."
Vámbéri azért indult Közép-Ázsiába, hogy bővítse a magyarok eredetére, ázsiai őstörténetére vonatkozó ismereteinket. A történelem azonban mást helyezett előtérbe: az európai hatalmak benyomulását és Közép-Ázsiáért folytatott versengését. E nagy történelmi sorsforduló a sánta dervis szeme előtt zajlott le. Nyugat mérkőzött Keletért. Vámbéri hiteles krónikásává és avatott elemzőjévé vált e világpolitikai eseménynek. Vándorlásaim és élményeim Perzsiában, Bokhara története és a Nyugot kulturája Keleten című munkáiban a nagyhatalmak között pusztuló keleti kultúrát siratja, látva a kikerülhetetlen végzetet. Ismételten kifejtette, hogy az általa bejárt és részben feltárt tartományok a XIX. század második felében óhatatlanul az európai hatalmak gazdasági és politikai befolyása alá kerülnek. Személyes tapasztalatai alapján arra következtetett, hogy a Nyugat jóval több esélyt ad a Kelet kultúrájának továbbélésére, mint az orosz fennhatóság.
A szultán kincstárában
Az 1896-os millenniumi kiállítás szervezőbizottsága attól tartott, hogy a magyar múlt ezer esztendejét bemutató kiállításon két évszázad - a török hódoltság kora tárlója - üresen marad. Történt ugyanis, hogy II. Abdul Hamid szultán ígéretét, melyet személyes és nagyrabecsült ismerősének, Resid efendinek, azaz Vámbérinak tett a kiállítási tárgyak kölcsönzéséről, báró Calice Ferenc, a monarchia konstantinápolyi követe - ügyetlenül és saját fontosságát túlbecsülve - hivatalos, államközi tárgyalások útjára terelte. Akik valamelyest ismerték a Porta bürokráciáját, joggal tarthattak attól, hogy ilyen körülmények között esetleg csak évek múlva számíthatnak eredményre.
Egyetlen megoldás maradt: Vámbéri járjon közbe ismételten felséges barátjánál.
Vámbéri 1894 szeptemberében a török fővárosba utazott. A diplomácia történetében
egyedülálló módon a szultán még érkezése napján fogadta a magyar tudóst. Vámbéri
tájékoztatta, hogy a magyar nemzet az 1896-ban rendezendő kiállításon - ezer
éves történetét kívánván bemutatni - minden uralkodójának emlékeit összegyűjti
és kiállítja. Miután pedig a törökök szintén századokon át uralkodtak Magyarországon,
úgy a mi történelmünk folytonossága, mint a török nemzet méltósága és dicsősége
megkívánja, hogy ezen szultánok emlékei ott szintén láthatók legyenek. Ezen
szerencsés eszme megtette a hatását az államtanács tagjaira, másrészt pedig
„a Szultán Ő Felségének hozzám való személyes barátsága folytán keletkezett
jóakaratú áramlást siettetvén, a dolgot itten szokatlan rövid idő alatt, reánk
nézve örvendetes eredménnyel letárgyaltuk".
Megnyílt a szultáni kincstár kapuja. Vámbéri titkárával, dr. Szendei Jánossal és Hamdy bejjel, a török császári múzeumok igazgatójával megkezdhette a magyar vonatkozású emlékek felkutatását a szultáni palotákban. Az elhurcolt értékek közül előkerült egy Szigetvár ostrománál zsákmányolt ágyú, Mátyás király ezüst gyertyatartói, fegyverek, könyvek és ékszerek. Összesen 63 tételt tett ki a millenniumi kiállításra ajánlott magyar vonatkozású műkincsek jegyzéke.
Jelentősen gyarapították a kiállítás anyagát a Törökhonban maradt 1849-es emigránsok és leszármazóik, valamint az állami feladatot ellátó magyarok is. Széchenyi Ödön pasa tűzoltófőparancsnok, a „Legnagyobb magyar" fia például két, Bercsényi-huszárt ábrázoló, II. Rákóczi Ferenc rodostói hálószobájából való gyertyatartót adott át a nála vendégeskedő Vámbérinak. Vámbéri tudományos életművének értékeiről kortársai, és az utókor eltérően vélekedtek. Tudományos szenzációt jelentő közép-ázsiai kutatásaival szemben gyakran rótták fel hibájául a magyar-török nyelvrokonságot feltételező elméletét. E kérdésben Vámbéri méltatlan vitát folytatott a finnugor nyelvrokonságot elfogadó tudósok körével. Vitathatatlan érdeme viszont a világhírű magyar keletkutató iskola megteremtése. Ő indította el tudományos pályáján Goldziher Ignácot, Bálint Gábort, Germanus Gyulát és Német Gyulát. És ő hozta el Kelet csodálatos mesevilágát is Magyarországra. Jókai Mórt egy alkalommal azon könyvekről kérdezték, melyeket még a túlvilágra is magával vinne. A Biblia mellett Vámbéri könyveit jelölte meg a nagy író.
