Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Krasznahorkai László
CSAK A CSILLAGOS ÉG

(Li Tai-po és az utolsó ókori kínai birodalom nyomában)
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás:
Lettre, 1998. TÉL, 31. SZÁM


--------------------------------------------------------------------------------

Li Tai-po: Csingping-dallamok (szavankénti nyersfordítás)
(<> tulajdonnevek)

I.

1. sor: Felhő / felleg - vél / gondol / feltételez / szeretne / kitalál / kigondol / epekedik / vágyakozik / visszaemlékszik - ruha / köntös / öltözék / öltöny / {ugyanez még egyszer} - virág - vél / gondol / feltételez / szeretne / kitalál / kigondol / epekedik / vágyakozik / visszaemlékszik - alak / külső / megjelenés / viselkedés / magatartás / kinézet / ábrázat

2. sor: Tavasz / kéj - szél / szokás / stílus / - söpör / sodor / súrol / elűz - kerítés / korlát / ketrec / kalitka - harmat / feltár / szabadtéri - ragyogás / dicsőség / virágzás - dús / sűrű / nehezen folyó

3. sor: Ha - nem - sokaság / sereg / <tömeg - jade /drágakincs - hegy> / sziget - fej / tető / valami eleje / először / lát / találkozik / látszik

4. sor: Megesik / találkozás / alkalom / tanult képesség / egyesület - felé / irány / eddigelé / elfelé - <jáspis - terasz >/ torony / emelvény / kilátó - hold / hónap - alatt, lent, alá - találkozni / előtalálni / belebotlani

II.

1. sor: Egy - szál - piros / veres / rőt - szépséges / csábító / buja / elbűvölő - harmat - megdermedt / megszilárdult / szilárddá vált - illat / szag

2. sor: Felhő / felleg - eső / zápor / csapadék {a kéttagú kifejezés hagyományos allegóriája a szeretkezésnek} - <sámán - hegy> - hiába / haszontalan / görbe - hasít / elvág / elmetsz / eldönt - belső rész / jonh / zsiger

3. sor: Kölcsönkér / kölcsönad / felhasznál / valami ürügyén - kérdez / kérdés / kérdőre von / követel - <Han palota / császári palota> - ki / kicsoda / aki - kap / elér /megszerez / sikerül / megnyer - hasonló / hasonlít

4. sor: Lehet / kell / esetleg - szán / sajnál / megesik a szíve - <száll / repül - fecske / csitít / kedvére tesz> hagyatkozik / támaszkodik / hajlik / rábízza magát - új / friss - magát ékesíti / cicomázza / álcázza magát / valaminek kiadja magát

III.

1. sor: Név / hírnév - virág / káprázik - megdönt / felborít / kiönt / hajlik / hajlít - ország - kettő - kölcsönösen / hasonló / hasonlít - üdvözöl / örvend / tetszik

2. sor: Hosszú / örök - elér / sikerül / megkap - úr / uralkodó - király - visel / hordoz / magában foglal / öv / övezet - nevet / néz

3. sor: Megold / eloldoz / magyaráz / megszabadul - elenged / elold / megmagyaráz - tavasz / kéj - szél - nélkül / nincs - határ / korlát - bánat / gyulölet / keserv

4. sor: Mély / elsüllyed / nehéz / nagyon - illat / szag - pavilon - észak - hagyatkozik / támaszkodik / hajlik / rábízza magát - korlát

(Csongor Barnabás nyersfordítása)
(Li Tai-po verse Jang Kui-fei-ről Tang Chszüan-cong-nak, valószínűleg)


--------------------------------------------------------------------------------

Li Tai-po: Csingping-dallamok

Futó felhő: a fátyla. Nyíló virág: az arca.
Sújt a tavaszi szél kardja, dús a harmat smaragdja.
Nem tör a szív magasra, a jáde-hegytetőre,
már dől a hold a földre, dől a jáspis teraszra.

Láng-szép ágon a harmatcseppek illatot ölnek
Lu-hegyén zápor s felleg tündére meggyötörhet.
Ki érne fel tehozzád a fényes palotában?
Szánom a Szálló Fecskét, mától új arcot ölthet.

Virág és pusztító báj: egymástól fényesedtek.
Szép mosolyt szánt a császár mindig e kedveseknek.
A tavasz szele elszállt, bánata végtelen nagy,
illatos háza mélyén a falnak dőlve reszket.

(Orbán Ottó fordítása)

--------------------------------------------------------------------------------

Krasznahorkai László
CSAK A CSILLAGOS ÉG
(Li Tai-po és az utolsó ókori kínai birodalom nyomában)
--------------------------------------------------------------------------------

A megérkezés

1998. április 30-án egy a véletlen szeszélye folytán Pekingbe tartó repülőgép fedélzetén hirtelen elnyom az álom. Hamarosan felébredek azonban, s döbbenten nézek az ablak oválisán át kifelé, a felhők vakítóan fehér, puha, könnyu habjaira. Álmom nem tervezett utazásomhoz vitt előre, hogy tehát éjszakai vonatokkal bejárom Li Tai-po klasszikus birodalmát, hanem apám temetéséhez vezetett vissza, egész pontosan az arcához a felravatalozott koporsóban. Nagyon rövid alvás volt, és nagyon rövid álom; lényegében véve egy perc csupán, egy rendkívül éles perc, amely egy eddig teljesen ismeretlen ereju kegyetlenséggel ébreszt rá, hogy apám 1980-ban bekövetkezett halálának, e halál közvetlen okának és lefolyásának megítélésében tizennyolc éven át a lehető legfélelmetesebb tévedésben voltam: mert nem, közölte ez az álom, az apám nem úgy halt meg, ahogyan azt mi, a család, az orvosi tájékoztatás alapján gondoltuk, (vagyis hogy „elaludt, kérem”), nem, tudatta ez az álom, az apám halála egészen másképp zajlott le, mint ahogy azt mi, a család, tizennyolc éven át magunkkal elhitettük.

1980. április 30-án a keresztény szertartás megkezdését megelőző két órával az anyám és a bátyám oldalán – amolyan későrenyúlt kamaszként – magam is ott álltam a koporsó mellett, ünneplőben és zavarban. De ünneplőben és zavarban voltunk valamennyien, s ez valószínuleg le is rítt rólunk, mert az egyik temetőszolga, aki bejött a ravatalozóba, hogy meggyújtsa a halotti fáklyákat, mintegy e zavaron átsegítendő, a részvét hivatalos édességével megkérdezte, nem akarjuk-e látni az elhunytat e végső órán, azaz ne szedje-e le a koporsó tetejét, hogy elbúcsúzhassunk tőle. Összenéztünk bátyámmal, aztán vagy ő, vagy én határozott igent mondtunk, azt gyanítván, hogy ezzel az úgynevezett egyházi szokásnak megfelelően cselekszünk, amely szokásról egyébként halvány fogalmunk sem volt. A temetőszolga válaszunkra készséggel leemelte a koporsótetőt, majd oldalt csúsztatta, és félreállt.

Az apám a temetkezési vállalat elképesztő hanyagsága miatt a fejétől a talpáig még mindig ugyanabba a nagy nylonzsákba volt becsomagolva, amelyben a szanatórium halottasházából ideszállították. De nem is ez volt a legmegdöbbentőbb, hanem az arca, ahogy a nylon ráfeszül: nyitott szemei dülledten meredtek az égre, a szája pedig óriásira tátva úgy maradt, vagyis, villant meg valamennyinkben a felismerés, nem akadt senki, aki a hullamerevség beállta előtt a szemét még lecsukta, s a száját még felkötötte volna.

Nagy volt az elszörnyedés. Az anyám sírógörcsöt kapott, mi pedig haragosan intettünk a temetőszolgának, hogy gyorsan, vissza a koporsófedéllel, de rögtön, s apámat aztán ebben az állapotban temettük el: elkínzottan, hogy engednünk kell ekképpen eltemetni, és valami különleges bénultságban a rossz lelkiismerettől, mert annak a kérdésnek még a közelébe se jutottunk, hogy akkor vajon miért is volt, és miért is volt így az a szem és az a száj nyitva. Hála istennek, elaludt szegény, mondogattuk a rokonoknak és az ismerősöknek, elaludt, bólogattak ők is, és álmában érte a halál. Az orvosok által kimondott szó megfellebbezhetetlen volt, így bennem csak a nyitott száj és szem borzalma maradt meg, de afelől, hogy ez mit jelent, semmi nem maradt.

És akkor most, amikor a véletlen újabb szeszélye Li Tai-po nyomában épp Kína felé hajt, újra meglátom apám ijesztő arcát, ahogy a nylon ráfeszül, de ezúttal, tizennyolc démoni pontossággal számított év múltán azonnal felismerem, hogy nem, nem álmában halt meg, hanem, nézem rémülten, s a fájdalomtól összeszorult szívvel ezt az arcot, felébredt ő ebből az álomból azon a szanatóriumi ágyon, nem kapott levegőt álmában, és felébredt, és a fulladás szörnyu pillanatában megértvén, hogy meg fog fulladni, egy őrületeset sikoltott – ez maradt ott abban a nyitott szempárban és abban a kitátott szájban, mindörökre!

Valahol Dél-Szibéria felett járunk, dől rólam a verejték. Mi volt ez?, kérdezem egészen elrémülve. Miért kellett ezt az álmot látnom, éppen most, Kína felé? És hogy lehetséges, hogy tizennyolc éven át egy ilyen lelketlen tévedésben voltam? És hát: miért éppen tizennyolc év? És tényleg és egyáltalán: mi az ördög volt ez az egész?

Több mint négy óra van még hátra, de én semmire nem emlékszem vissza ebből a több mint négy órából. Aztán leszáll a gép Pekingben, s mikor elkezdek sodródni a többi utassal a szokásos korridorokon át, úgy érzem, rejtélyes időzítésu álmom annyira maga alá temetett, hogy abból a súlyos szédületből, amelytől szinte megvakultam és megsüketültem, egy jó darabig biztos nem lesz kiút. Ám különös módon mindennek pontosan az ellenkezője történik. Amikor elhagyjuk a repülőtéri korridorokat, s beérünk a csarnokba, bennem a szédület helyét egy rendkívüli feszültség váltja fel, a tér kitisztul előttem, s mikor átérek az útlevél-ellenőrzés s a poggyászfelvétel állomásain, és megállok egy nagyon vékony és szigorú tekintetu fiatal vámos előtt, váratlanul nagyon nagy csend lesz körülöttünk, s ebben a csendben az ő hangja is meg az én hangom is nagyon élesen, nagyon tisztán cseng:

Vámos: Hol vannak a csomagjai? (Where are your baggages?)

–: Ez az itt.

Vámos: De hol van a többi? (But where are the others?)

–: Milyen többi? Ez az egyetlen csomagom.

Vámos: Ezzel a kis csomaggal jött a Kínai Népköztársaságba? (Did you come with this little baggage to the Peoples Republic of China?)

–: Igen, ezzel.

Vámos: Ismeri az előírásokat? (Do you know the regulations?)

–: Igen.

Vámos: És van valami, amit behozott a határokon? (And is there anything that you brought through the boarders?)

–: Nem, nincsen.

Vámos: Csak vinni akar? (You only want to take away?)

–: Tessék?

Vámos: Na, jó. Menjen. És érezze jól magát nálunk. (Well, all right. Then have a good time!)

Sejtettem, hogy minden kérdésnek különleges jelentősége van, de arról fogalmam sem volt, mi ez a jelentőség.

Beléptem a Kínai Népköztársaságba.

 

A Peking-Qufu-i éjszakai járat

Egy magas, középkorú férfi ül velünk szemben az alsó ágyon. Olvasni próbál, miután kioldotta már a cipőfuzőjét. Barna öltöny, ing, nyakkendő, s odalent világosbarna nylonzokni. Barátom, az orvos és kalligráfus Yu Tze-min, aki társam és tolmácsom ezen az úton, – amúgy alig több, mint harminc éves, arca lányos vonású, hangja lágy, viselkedése mindig nagyon szerény és visszafogott – megszólítja a nevemben, röviden bemutat, elmeséli, mi járatban vagyok, majd tolmácsolja a kérdésemet, tudniillik hogy Li Tai-po járt-e Qufu-ban.

Qufu-i utas: Li Taibo? Qufu-ban? Azt nem tudom. Viszont van a Kong fuzi templomnál valahol egy tábla, s azon mindenki szerepel, aki járt ott. Aki híres költő, vagy híres ember, azt mind felírták arra a táblára.

–: S az úr volt már a Taishan-on? Megmászta már?

Qufu-i utas: Igen, persze. Évekkel ezelőtt.

–: Úgy hallottam, hogy a régi Kínában minden ember közös vágya volt egyszer felmászni a Taishan-ra. Ez igaz?

Qufu-i utas: Az ókorban a Taishan-t tartották a legmagasabb hegynek. S valóban volt egy hagyomány, hogy felmásztak a tetejére, és onnan megnézték a napfelkeltét.

–: S ha az ember felér, mit érez? Azt hallottam, hogy van ott fenn valami, ami elbuvöli az embert.

Qufu-i utas: Hogy mit érez az ember, ha felért rá? Borzasztó fáradtságot. Én is nagyon fáradt voltam, amikor felértem. Az lett volna a legjobb, ha azt csinálom, amit a régiek. Hogy lassan, kényelmesen mászom meg reggeltől estig, éjszakára megszállok a csúcson, s hajnalban nézem a napkeltét. De maguk is vigyázzanak, mert odafent nagyon hideg van. Egy olyan vastag, téli kabátot kell magukkal vinniük, mert különben nagyon fognak fázni.

–: Igen? Télikabátot?

Qufu-i utas: Bizony, bizony. Különben nagyon hideg lesz maguknak. Farkasordító hideg, ahogy mi mondjuk.

–: És nem tudja, mi az oka annak a hitnek, hogy ha az ember felmegy a Taishan-ra, akkor hosszú élete lesz?

Qufu-i utas: Hát, ez csak olyan hiedelem, babona volt a régieknél. ők azt hitték, hogy ez egy szent hegy, s hogyha az ember felmegy a tetejére, akkor jutalmat kap. A hosszú életet. De ez persze csak babona. Ma már nem hiszünk benne. Viszont ma is szívesen másszuk meg, mert odafent nagyon tiszta a levegő, csodálatosan kék az ég, és csodálatosan szép föntről a világ. És hát sokkal jobb a levegő. Tiszta. Szóval nem olyan, mint a városokban.

–: De mi volt a hiedelem tartalma? Miben hittek a régiek, mikor felmásztak?

Qufu-i utas: Hát, még ma is van néhány ember, nem sok, inkább csak az öregek, akik azt hiszik, hogy például aki felmegy betegen, az lejön egészségesen. Vagy ha gyereket akar valaki, és felmegy, akkor lesz gyerek. Ilyesmi. Vagy aki szeretne gazdag lenni, az gazdag lesz. Tehát szerencsét is hoz.

–: Tudja, mi itt ketten azért indultunk el most, hogy bejárjuk azokat a helyeket, ahol szeretett költőm, Li Tai-po megfordult hajdanán. Természetesen Li Tai-po itt is járt, az öt szent hegy eme legfontosabbikán, s mint máskor is, a Taishan tetején is mindig úgy érezte, és arról írt, hogy egy-egy ilyen hegycsúcson, mint a Taishan, ő az isteni magasságot érzi, a természet egészét látja, s ez felszabadítja őt. Úgy érzi e hegytetőkön önmagát, mint egy isten. Látja az egész teremtett földet. Hasonlít ez arra, amit a mai ember érez?

Qufu-i utas: Hát, tudja, régen az ember nem volt olyan felvilágosult, mint ma, és azt hitte, ha felmegy egy ilyen hegy tetejére, akkor nagyon közel van az éghez. De ma már ez nem így van.

–: És a természet látványa nem hat rá?

Qufu-i utas: Nézze, nekem a Taishan-on nem tunt úgy, hogy szellemek közelében járnék... De volt egy csodálatos érzésem, hogy olyan, mintha a levegőben sétálnék... Mintha a felhők tetején... Mikor felértem, úgy éreztem, mintha lebegnék a világ tetején...

–: Mint egy szellem...

Qufu-i utas (nagyot nevet erre): Hát, igen tényleg... Egy kicsit úgy, mint egy szellem...

Felfelé egy nehéz úton

Kora reggel Min-nel az oldalamon elindulok a Taishan csúcsa felé. Úgy hallottuk, ha nagy iramban mászunk fölfelé, négy-öt óra alatt is fel lehet érni. Az út mellett balra, lent a Wangmu folyó fut Taian felé. Ebből ivott Li Tai-po, amikor maga is nekiindult úgy 1300 esztendővel ezelőtt.

–: Min, ennek az útnak az előkészítése hónapokat vett igénybe, ami azt jelenti, hogy hónapok óta beszélünk már Li Tai po-ról, de én még furcsa mód eddig nem kérdeztem meg, neked mit jelent az ő alakja és költészete...

Min: Nekem? Hát, nekem fontos... Én is szeretem. De én jobban szeretem ci-t, mint... És azért...

–: Ezt nem értem.

Min: Jobban szeretem ci-t, mint shi-t. Másik fajta vers, mint shi...

–: Tehát a ci-t szereted, és a shi-t nem annyira.

Min: Igen, jobban szeretem. Szóval azért Li Taibo nem volt legkedvencebb vers, mert... ci világban Li Taibo az nem egy nagyon jó, szóval.

–: Elmondanád, mi a különbség?

Min: Hát, azért az shi az olyan mufaj, hogy nagyon-nagyon szabályos. Általában ilyen négysoros, és akkor van ilyen nyolcsoros. Általában ez kettő, ez volt ilyen. És akkor, és minden sorban, vagy öt szó, vagy nyolc szó...

–: A szó a kínaiban persze minden esetben egy szótag...

Min: Igen, szótag. És ez volt, ez eredeti mufaj. És nagyon szabályosan kellett hangsúlya és a ki, a kiejtés, és hányik sorba. És akkor milyen kiejtés kell. És akkor hány sorba és hányadik. Szóval nagyon szabályos, és akkor nem olyan szabad, mint... Ez nem egy olyan szabad műfaj. De egy olyan irodalom, hát, egy olyan fontos műfaj. A ci pedig kicsit lazább. De akkor is, hogy kell mondani, mert a ci inkább az, eredetileg nem vers, hanem...

–: Próza?

Min: Szöveg. Dalnak szöveg. És mindenfajta ci-hoz van ilyen dalzene. És akkor lehet énekelni.

–: És te ezt szereted jobban?

Min: Szeretem, szóval jobban van ilyen ritmus, sokan szépebb hallgatni. És ez a mufaj szép, jaj, nem tudom, hogy kell mondani, szép hangsúly... Szóval ha valaki nem énekel, akkor is úgy hallatszik, mint zene.

–: Tehát zeneibb, érzelmileg jobban lehet azonosulni vele.

Min: Így van. De az is nehéz. Mert az ugyanolyan, csak ez a sor csak három szótag lehet, a következő csak egy lehet, vagy következő csak nyolc lehet, csak hat lehet. Vagy tizenhárom. És akkor ez is nagyon szabályos. És ez is nagyon nehéz. Szóval ha arról van szó, és még nehezebb, mint shi . Hát a shi az csak négy sor, és mint a négy, az már jó. Az pedig minden sor külön kötött, és akkor hányadik sornak és akkor hányadik szó kell. Milyen kiejtés, hangsúlya. Hát, még nehezebb. De mind a kettő van olyan, hogy is kell mondani, saját...

–: ereje...

Min: ...ereje. És a shi inkább szépen hangzik, szép olyan ritmus, és olyan zene. És akkor másik pedig kicsit szabadabb, mint shi. És azért...

–: szerkezet?

Min: ... Igen, szerkezet nem olyan bonyolult. Nincs olyan bonyolult, mint ci . És akkor volt shi a csúcs, a Tang-korban, a ci akkor Song-dinasztia-korban, akkor volt a csúcs. De akkor biztosan ezt nagyon nehéz magyarázni.

–: Nem, nagyon érdekes, és érthető.

Min: Csak nem tudom fogni a szót. És hát Li Taibo az nem olyan jó mint ci , hát akkor volt a ci kezde...

–: kezdete?

Min: Igen, kezdete, akkor kezdték...

–: De nem Li Tai-po találta ki?

Min: Persze, nem, csak ő is kezdte, ő is néha írta. Nagyon kevés, és másik nem is olyan jó. Szóval azért mindenki ismeri Li Taibot shi . És nem ismeri ci .

–: Tehát a shi-ben volt jó.

Min: A shi -ben. És azért Li Taibo nagyon jó shi -ben, mert ő nem nagyon, mert ő nem mindig tartja szabályt. És akkor néha csak négy sor. S akkor nem olyan szabályos. És akkor van vers, ami, szóval első sor, szóval tíz szó, tíz szótag is volt. Hát ez olyan, mint egy szabad vers. Hát, persze jó, nagyon jó vers. Szóval azért volt, szóval azért egy önálló, egy zseni, hogy nem nagyon tartja szabályt.

–: És Li Tai-po mit csinált a ci-ben, nem tartotta be a szabályt?

Min: Ő nem, hát, nem nagyon ismer ci. De hát persze nagyon szeretem Li Taibo-t. És hát a shi világban, vagy klasszikus világ, ő volt hát a legjobb. Ezt nem kell kimondani. De azért jobban szeretem ci -t, mert amikor fiatalkorában, gyerekkorában, és akkor, hogy mondjam, nagyon sokat tanultam kalligráfiát. De jobban szeretem ci-t, mert könynyebb megjegyezni, írni, könnyu érzéseket, szóval és amikor írni, akkor is van ritmus, szóval könnyű indítani, énnekem legalábbis. De ha mondjuk az én világom, akkor a shi sokkal mélyebb, mint ci .

–: Ezt magyarázd meg, kérlek.

Min: Hát, azért, az is egy Tang-koriban volt egy Du Fu, egy Bo Juyi, egy Li Taibo. Ez három, az volt a csúcs. És akkor Song-koriban nem voltak nagyok, hát, persze Song-koriban is voltak, de hogy mondjam, személyiség se ért olyan magas szintet, mint Li Taibo, Du Fu, szóval azért. Szóval nem azért, mert a ci nem jó, hanem a költő, a költő nem ért olyan magas szintet, mint a Tang-koriak. Nem a ci. Szóval például Su-Dongbo, szóval egész élete volt majdnem hivatalnok, egy nagyon jó hivatalnok volt, de akkor se volt olyan szabad lelki. Szóval ilyen.

–: De az előbb én azt szerettem volna megtudni, miért mondtad azt, hogy a két verstípus közül téged az egyik mélyebben érint.

Min: Hát, mert Song-koriban nem volt olyan költő, mint a Tang-koriban. Nem volt ilyen ember, ilyen személyiség, mint Li Taibo, Du Fu. Iszonyú jó verset írt. Vagy ott van Su-Dongpo. Másik szerint még jó, mint Li Taibo . Mert szóval Su Tongbo élő ember. Nem szellem, mint Li Taibo. Ezért még talán jól szeretik. De nem volt olyan szabad, mint Li Taibo. És az ő verseiben nincs olyan szabad lelki, szóval, lelki mutat.

–: Mint egy kismester?

Min: Szóval abból a szempontjából nem írt olyan magas szintet, mint Li Taibo. Olyan magas szintet senki különben, mint Li Taibo. Talán Du Fu. De ő realista volt.

–: És Li Tai-po?

Min: Li Taibo romantikus. De nem mai értelem. Nagyon magas színvonalú, szóval olyan romantikus. Nem egy ember érzésvilág, hogy szerelem, ilyesmi, szóval nem ilyen. Szerintem általános ember fölött van Li Taibo. Ez olyan romantikus. Én tartom Li Taibo-t, nem mint egy társadalom bírálója. Ő olyan, mint egy ember, aki lelkiben él. Szerintem ő nem szereti társadalom, de nem is nagyon szólt bele. És nem is kevert bele. Az önálló ember az szerintem nem jelenti, ő társadalom ellenáll. És hát persze néha szembefordult néha hivatal, de ez szerintem nem tudatosan, hanem ő nem foglalkozik ilyesmivel, hanem ő nagyon szereti magát. És akkor írt még ilyet, mikor a császár mellett élt, és nagyon kényelmes élt.

–: De várj csak. Az egész changan-i időszak összesen másfél évig tartott, szóval összesen másfél évet töltött el a császár mellett.

Min: De akkor is nagyon élvezett az egész időszak. Szóval egy ilyen ember. Szóval mikor ő elhagyja ilyen élet, szerintem nem azért, szóval nem jelenti, ő szemben áll társadalom. És akkor ő már utál ilyen élet, és akkor elmegy. De ő nem harcolt. És szerintem ő csak ilyen magáért. És azért nagyon sok ember azt mondta, úgy hiszi. Li Taibo nem egy ember. Szóval hogy nem egy akkori ember.

–: Volt egy cenzor, vagy alcenzor, aki először meglátván Li Tai-po-t, azt mondta rá, számuzött halhatatlan.

Min: Így volt. És szerintem így is volt. Ő néha nagyon belekevert ilyen politikaiba, de ez nem önként volt. És mikor ő kihúzott magát, akkor sem politikai dolog, hanem személytől, szóval utál valakit. És nem szereti, szabad szeret lenni, és akkor továbbmegy. De amikor ő bent volt, akkor ő nagyon élvezett. Ilyen ember. Azért mondta, ilyen romantikus. Du Fu az tényleg más, ő tényleg szemben állt. És nagyon mélyebb látott a társadalomnak, hogy mondja, csúnya oldala. És nagyon sajnál, hogy mondja...

–: Együttérzett?

Min: Igen, együtt szegényekkel. Segít neki.

–: Mennyire lehetünk még a Félúton az Ég Templomához? Nem tudod?

Min: Fogalmam sincs. De még sok, azt hiszem.

 

Ebéd a szellemekkel

Leírhatatlan fáradtságban érünk föl az Azúr Felhők Templomához. Ez az egyetlen muködő taoista kolostor a Taishan csúcsán álló három templom együttes közül. Déli fél egyre jár, süt a nap, tiszta az idő. A fáradtságtól imbolyogva szédelgünk a templom főépülete előtt. Míg Min a belső istenszobrokat nézi meg még egyszer, én jobb oldalt bemegyek az épület mellett, s benézek egy udvari kapun. Odabent egy kőasztal körül taoista szerzetesek ebédelnek. Rájuk mosolygok, s lépnék vissza, hogy ne zavarjam őket. De egy fiatal szerzetes visszamosolyog, majd integetni kezd, hogy jöjjek közelebb. Szólok az addig mögém ért Min-nek, hogy kövessen nyugodtan, s belépünk az udvar kapuján.

Szerzetes: Gyertek! Gyertek ide! Ide ülhettek! Üljetek ide!

–: (Leülünk melléjük a kőasztalhoz): Köszönjük...

Szerzetes: (Teát tölt): Igyatok! Egészségetekre!

–: Köszönjük... Egészségükre...

Szerzetes (Min-hez fordulva, s rám mutatva): A barátod a taoizmus kutatója?

Min: Nem. Irodalommal foglalkozik. Azért jött Kínába, hogy végigmenjen azon az úton, amelyen Li Taibo is közlekedett egykor.

Szerzetes: Li Taibo?

Min: Igen. Ide jöttünk először, majd tovább megyünk Qufu-ba, Xi’an-ba, Sichuan-ba, és elmegyünk a San Xia-ra is. Ide azért kerültünk, mert a barátom úgy tudja, hogy Li Taibo járt itt.

(Egy szerzetes felkel az asztaltól, eltunik az egyik rozoga épületben.)

Szerzetes: (Rám mutat, s Min-hez fordul): Honnan jön? Hova valósi?

Min: Magyar.

(Összemosolygunk. Ők bólogatnak, én nagy megilletődöttségemben csak hallgatok. Amikor sikerül összeszednem a bátorságomat, hogy megszólaljak, ügyetlenül próbálkozom, hogy kifejezzem örömömet, hogy itt ülhetek velük a Taishan tetején a napfényben.)

–: Nagyon szép idő van.

(A szerzetesek mosolyognak, ők is mintha kissé zavarban volnának. Csupa-csupa nagyon barátságos arc néz ránk.)

–: (Újra próbálkozom): Nagyon magasan laknak...

Szerzetes: Hát, ez tényleg így van. Az életünk céljában élünk, lábunk alatt a felhők, a fejünk fölött csak a kék ég. Úgy élünk, mint a szellemek.

–: Hányan különben?

Szerzetes: Ha csak a szerzeteseket számoljuk, nem több, mint harminc.

–: Nagyon kérem, egyenek nyugodtan tovább. Nem akartam megzavarni az ebédjüket.

Szerzetes: Akkor jó, mi eszünk tovább.

(Általános derültség, a szerzetesek visszahajolnak a csészéik fölé, de minket vizsgálgatnak mosolyogva.)

–: Valamikor a Tang-korban, én nem is tudom pontosan, mikor, 735 és 740 között talán, Li Tai-po itt járt. Ezért jöttem ide. A taoizmus és Li Tai-po tudásom szerint nagyon szorosan összefüggenek.

Szerzetes: Li Taibo-t mi úgy nevezzük, a költőszellem. Van köztünk olyan, aki őt imádja. Mert Li Taibo-nak van egy másik neve is, Shi Xi’an, költőszellem. És ez azt jelenti, ő már nem egyszeruen költő, hanem egy szellem. S ezért mi követjük őt.

(A szerzetes visszaérkezik a kőasztalhoz, letesz elénk egy-egy csésze ételt. Fehér rizs, a tetején bőven megrakva finom sült karfiollal.)

–: Ez nagyon sok. Ezt nem bírom majd megenni.

Szerzetes: Egyél csak. Egyél, amennyit tudsz. Nem baj, ha marad. Tessék, tessék.

Másik Szerzetes: Tudod használni a pálcikát?

–: Tudom, tudom.

(Néhány falat után aztán, miközben ők csendben esznek, újra megszólalok.)

–: Szeretnék kérdezni valamit. Li Tai-po elérte a halhatatlanságot? Mert egész életében azt kereste.

Szerzetes: Nem érte el. Halhatatlan az, aki Elrepült a Fehér Nap Alatt. Li Taibo kívánta, de nem érte el. Mert Fényes Nappal Felrepülni Az Égre az azt jelenti, hogy a hús is elrepül. Azt Yang lin qi chao-nak hívják, ami Li Taibo esetében történt. Hogy a Yang lélek talál egy helyet az égben. De a test marad.

Másik Szerzetes: Egyetek! Ne csak beszéljetek!

Szerzetes: Igyatok teát is!

–: Köszönjük, köszönjük, de elég ez...

Szerzetes: Ez híres, jó kínai tea.

(Újabb derültség. Aztán mindenki újra a csészéje fölé hajol.)

Szerzetes: Ha itt ebédelsz velünk, akkor ez szerencsét hoz neked!

–: Ezt nagyon köszönöm!

Másik Szerzetes: Egyetek! Ne beszéljetek, hanem egyetek!

–: Nagyon finom! Tényleg.

Min (odafordul a fiatal szerzeteshez, aki a mi szerzetesünk mellet ül, ő fehérben van, ellentétben a mesterének látszó szerzetessel, aki kékben.): Te hány éves vagy?

Fiatal szerzetes: Húsz.

Min: És hány éves korodtól vagy szerzetes?

Fiatal szerzetes: Tizenhat.

Min: Shandung-ból jöttél?

Fiatal szerzetes: Nem, Hebei.

Másik szerzetes: Egyetek! Ne csak beszéljetek!

Min: Mi a különbség a te ruhád, a fehér, és a többieké, a kék között?

Fiatal Szerzetes (nevet): Yi Qing Er Bai / Qing Qing Bai Bai / Yi = egy, első; Qing = kék, / Er = kettő, második / Bai = fehér / Qingbai = tiszta, tisztaság /

–: Hogy telik itt az életük reggeltől estig?

Fiatal Szerzetes: Majd evés után beszélgetés.

Szerzetes (Teát tölt rögtön, ahogy kiiszom a csészémet): Kínai tea. Tie Guan Yin.

Másik Szerzetes: Ne kéresd magad, egyél.

–: Köszönöm, köszönöm.

(A háttérből egy öreg, rongyos szerzetes jön oda az asztalhoz)

Öreg: Ti mind a ketten külföldiek vagytok.

Min: Nem. Én kínai vagyok. Csak kint élek hét éve már.

Öreg: Te az ő idegenvezetője vagy? (S rám mutat.)

Min: Nem. Kint élek én is. Csak most segítek a barátomnak, aki Li Taibo nyomait kutatja. Most megyünk Luoyang-ba, Xi’an-ba ...

Öreg: Hova valósi? (S rám mutat.)

Min: Magyar.

(Az öreg tanácstalan képet vág.)

Min: Európa.

Öreg: Úgy néz ki, mint egy ázsiai. Kicsit hasonlít egy ázsiaira.

Min: Talán az ősszülője lehetett ázsiai.

Szerzetesek (együtt, nevetgélve): Hasonlít az ázsiaiakra.

Min: A mongolokkal voltak rokonságban a magyarok.

–: Nem, nem a mongolokkal.

(Senki nem figyel erre.)

Szerzetes: Milyen vallású a barátod? (S megint rám mutat.)

Min: A régi vallásuk a sámánizmus volt.

(Szótlanul eszünk. ők mosolyognak, mi megilletődötten piszkáljuk az ételt.)

–: Hogy telik tehát az életük? Sokat változott azóta, hogy Li Tai-po itt járt?

Szerzetes: Napközben vallási szertartásokon veszünk részt. Reggel klasszikus könyveket olvasunk. Délután is. És ezen kívül kezeljük a kolostoron belüli ügyeket. Aztán adományokat is gyűjtünk, mert a taoizmus is egy olyan intézmény, amelyikben van szerepe az adományoknak, mégpedig, hogy ebből támogatjuk a szegényeket. Az adománygyűjtés azt jelenti, hogy meg kell tudnunk, kinek kell segítenünk, kit kell segítségre méltónak és segítségre rászorultnak elfogadnunk, s hogy hogyan kell segítenünk rajta. Mert szeretnénk, ha az emberek közel kerülnének a vallásunkhoz.

(Csendben eszünk tovább.)

Szerzetes (Rám mosolyog, mert látja, hogy nem tudok enni.): Mondjad csak nyugodtan, ha kérdésed van.

Másik Szerzetes: Inkább egyen, csak egyen...

Szerzetes (teát tölt újra): És igyál... Igyál!

–: Köszönöm, Szívesebben iszom, mint eszem.

Szerzetes (Az ételre mutat.): Nincs benne hagyma, fokhagyma és hui-xiang . Majdnem minden erős fuszert kivontunk belőle. Biztos nincs benne csípős sem.

–: Nagyon finom tényleg, de egyszeruen nem bírok többet enni.

(Csendben mosolyognak.)

–: Nagyon boldog vagyok, hogy itt ülhetek köztetek.

(Nevetgélés.)

–: Annyira nehéz most bármit mondanom.

Szerzetes: A hajadból és a ruházatodból azt hittem, nyugati szerzetes vagy. Mi nagyon örülünk, ha akár nyugati, akár keleti rokonszenvezik a vallásunkkal. Nagyon nagy örömmel fogadunk téged, és nagyon szívesen ültettünk le az udvarunkba.

–: Az országban, ahonnan származom, a muvelt embereknek nagyon sokat jelent a Tao Te King. Képzeljétek el, több mint hat fordítása van!

Szerzetes: A Tao Te Jing a mi legmagasabb világunk. A legmagasabb világot követjük a Tao Te Jing-ben. Ezenkívül még Zhuang-zi-t és a Yi Jing-et tartjuk ilyen fontosnak. De vallásunk lényegét a Tao Te Jing-ben találjuk meg.

–: Szeretnék visszatérni az elejéhez, és szeretném megkérdezni, hogy miképpen juthat el az ember a halhatatlanságba?

Szerzetes: A Quanzhen-taoizmus lényege a Nei Dan (Nei = belső; Dan = elixír) A Nei Dan azt jelenti, hogy az ember meditáció révén eltávolítja a testet, s kiszabadítja a yang lelket. A másik mód a halhatatlanságra Fényes Nappal Felrepülni Az Égbe /Bai Ri Fei Sheng/. Ez azt jelenti, hogy a test is elrepül. A lélek a testtel együtt. A Tang-kor előtt létezett még a „Wai Dan” /Wai = külső, kint/. Ebben az esettben különböző vegyületekkel, úgynevezett életelixírekkel elérhető halhatatlanságról beszélünk. Ilyen vegyület a higany, vagy például a yün-mu-ban vasat vagy aranyat kell enni. De még nagyon sok ilyen vegyület volt. Vegyületekkel fel lehet emelni a lelket, de mi meditációval tesszük ezt.

(A szerzetesek többsége befejezi az ebédet, és otthagy minket. A Szerzetes és a Másik Szerzetes velem marad az asztalnál.)

–: Van-e különbség a szerzetesek között egy taoista kolostorban?

Szerzetes: Kétféle szerzetes van. Az egyik kötődik egy kolostorhoz, a másik vándorol. Én vándorló szerzetes vagyok, vagyis engem egyetlen templomhoz sem lehet odakötni, viszont bármikor meglátogathatom bármelyik templomunkat, és ott akármeddig maradhatok is. És bármikor elmehetek. Nem régen vagyok itt, az Azúr Felhők Templomában, ezelőtt az Emej hegyen éltem. Az Emej egy nagyon szép hegy, és Li Taibo is járt ott, írt is róla. Én pontosan tudom, hol van az a hely, ahol és amelyről Li Taibo ezt a verset írta. Címe: Vízesés a Lu-hegyen. A szóban forgó vízesés azonban nem az, amit az emberek annak hisznek. A Li Taibo-féle vízesés mélyebben van a hegyek között.

–: Mikor lett szerzetes?

Szerzetes: A középiskola befejezése után. És most már 7 éve, hogy a Tao vallást követem.

–: Van-e hierarchia a taoista egyházban?

Szerzetes: Itt nincs. Mindössze annyi, hogy a fiatal tiszteli az idősebbet. Nálunk azért nincs hierarchia, mert szerintünk a tisztelet csak a belső forrásból táplálkozhat. Ez nem mindenütt van így, az Azúr Felhő főpapja Pekingben él, és Pekingben nagyon szigorú hierarchia van.

–: Van Li Tai-po-sztélé a Taishan-on?

Szerzetes: Azt nem tudom. De Du Funak biztos van. Ez a Jáde Császár Templom mögött található. De sajnos nem tudom, hogy Li Taibo-sztéléjét merre keressétek. Van itt a Taishan-on egy intézet, oda ugyan nagyon nehéz bejutni, de ők biztosan tudnák, mert van egy részletes könyvük a Taishan-ról. A címe: „Taishan feljegyzések”. Régen kezdték el írni, de még ma is folyamatosan írják.

–: Nem zavarja az Önök életét a turizmus?

Szerzetes: Az Azúr Felhők Templomában csak a belső udvarban lehet vallási tevékenységet folytatni. Kint, ahol a főtemplomok vannak, nem. Az udvaron belül azt csinálunk, amit akarunk, de kint semmit se csinálhatunk. Az állam vallásszabadságról beszél, de miféle vallásszabadság az, mikor vissza kell vonulnunk a turisták elől? A kormány felújította a templomainkat, de nem hagyománytiszteletből, hanem mert a turizmusból nagyon sok pénzt akar keresni.

–: Milyen a viszonya a taoizmusnak a konfucianizmushoz, és a buddhizmushoz?

Szerzetes: A buddhizmus nem igazi kínai vallás. Igazi kínai vallás az a taoizmus és a konfucianizmus.

–: A hegy derekán egy taoista templomban egy Guan Yin buddhát láttam.

Szerzetes: A Guan Yin buddha eredetileg taoista szent volt. Úgy hívták Ci-liang. Amikor a buddhizmus terjedni kezdett Kínában, akkor csak kölcsönvette ezt a taoista szentet.

(A szerzetes és novíciusa felajánlják, hogy bemutatják az egész templom együttest. Kimegyünk a főtemplomokhoz. Az idősebbik szerzetesnek többször is dolga akad, néhány szentélyhez járuló hívő adományára megütni egy gongot, így most főként a fiatal szerzetessel beszélgethetek.)

–: Kit tisztelhetünk a főtemplom főszentjében? Úgy tudom, nagyon különös neve van, Taishan-nagymamának hívják...

Fiatal Szerzetes: Eredetileg nem Taishan-nagymamának hívták, és nem is volt a főszent. Viszont az egyszerű hívőkhöz mindig ő állt a legközelebb. Azért is nevezték el végül Taishan-nagymamának, mert azt tartják, hogy úgy vigyáz a hívőkre, mint egy nagymama az unokáira. Természetesen a nagymama egy taoista isten volt, úgy nevezték Bi Xia Yüan Jün, ma ő a főszent az Azúr Felhők Templomában.

(A fiatal szerzetes továbbvezet bennünket, büszkén mutatja az újjáépített pagodákat, ugyanakkor az arcáról egy pillanatra sem tunik el egy különleges mosoly, amitől bár mellette lépkedek, mégis nagy távolságban érzem magamtól.)

Fiatal Szerzetes: A tető vasból van... A belső díszítések aranyozottak... Az Illatos Pavilonban egy császári sztélét őrzünk...

(Az idősebbik szerzetes visszatér hozzánk, s a templomudvart elárasztó hívők sokaságára mutat.)

Szerzetes: Sokan jönnek, és ez a sok hívő azt mutatja, hogy a taoizmus virágzik. A hívő először abból a célból jön ide, hogy kérjen valamit, aztán pedig, ha a kérése teljesül, visszajön, és hálából pénzt adományoz a templomnak. Ebből aranyozunk. Ha nem léteznének a taoista istenek, nem valósulnának meg a vágyak. De megvalósulnak, s a hívők visszatérnek.

–: Hívők ezek az emberek még, vagy már turisták?

(A szerzetesekből kitör a nevetés.)

Szerzetes: Az igaz tudáshoz gyötrelmesen hosszú az út.

(Azt javasolják, hogy a főcsarnok oldalában üljünk le egy padra. Melegen süt a nap, a pad körül hibiszkusz bokrok, a beeső fénypászmákban bogarak százai melegednek.)

Szerzetes: Most te mesélj arról, hogy élnek taoista testvéreink nyugaton...

–: Taoista testvéreitek?

Szerzetes: Igen, hogy milyen közösségekben élnek nálatok, milyen a kolostorok napirendje, és hogy például használják-e taoista testvéreink a Yi Jing-et Európában.

Fiatal Szerzetes: Hogy használják a Yi Jing időbeosztási rendszerét az európai taoista rendeknél?

–: Európai taoista rendek?

Szerzetes: Igen, nagyon jó volna, ha tudnánk, hogy nálatok hogy értelmezik a Yi Jing-et. Hogy hogy használják? Hogy mi az időbeosztás? Sokan jönnek külföldről, és én nem tudok segíteni nekik, mert a külföldieknek más a Yi Jing szerinti időbeosztása.

–: Feltétlenül utána fogok nézni. Mire volna még szükségük?

Szerzetes: A legfontosabb, hogy segítsél kapcsolatot teremteni európai testvéreinkkel. Küldjél könyvet, amiből megtudhatjuk, hogy éltek nyugaton.

–: Igyekszem minden lehetségeset összegyujteni.

(Látogatásunk a végéhez közeledik, felkelünk a padról. A két szerzetes kikísér az Azúr Felhők kapujáig, de láthatólag nem akarnak még útnak ereszteni. Az idősebb eltunik egy percre, majd két amulettel tér vissza, és a nyakunkba akasztja. Már indulnánk, de ők még mindig marasztalnának valamivel, ám nem mondanak már semmit, ezért én sietek a segítségükre.)

–: Az én hazámban nagyon sokféleképpen fordítják a tao szót. Hol útnak, hol rendnek, hol törvénynek. Melyik itt a megfelelő?

Szerzetes: Dao Ben Wu Ming, Qiang Ming Wei Dao azt jelenti, hogy „Dao eredeti nincs név, erőszakosan nevezni valaminek Dao”, ami alatt azt kell érteni, hogy Dao nem az emberi viselkedés szabálya, nem a természet rendje, még rosszabb, hogy út, mert mi úgy tartjuk, hogy „Zhong Yong Zhi Dao”, jelentése pedig: a tao a közép. Minden benne van, de nem azonos semmivel sem.

–: Jaj, a cím, hogy hova küldjem a dolgokat! (S előszedek egy darab papírt.)

Szerzetes: Na, akkor írd! Az én nevem Hou Qiu Yu. Az övé pedig Gong Jie Fei. És a cím: Shandong tartomány, Taian város, Taishan hegy, Bi Xia Si Dao-guan.

Fiatal Szerzetes: Ja, és az irányítószám. Az 271000!

Azzal melegen elköszönünk egymástól. Még sokáig ott állnak a kapuban, és a turisták ki-be hömpölygő áradatában néznek utánunk, szótlanul integetve.

 

Tiszteletadás Qufu-ban

Megállapodunk egy öreg és egy fiatal riksakulival, hogy elvisz bennünket a Kong fuzi temetőbe. Este hat óra felé jár, melegen süt a nap, Qufu központjától körülbelül három kilométer az út. Megnézzük a sírt, aztán egy nagyon hosszú, nyitott folyosóra térünk: az öt méteres pirosra festett gyönyöru falak egymástól tíz méterre állnak. Felülről ferdén esik be a napfény. Ez a hosszú folyosó köti össze a kaput a voltaképpeni temetővel. Most egy teremtett lélek sincs itt, a fiatal riksás, Min barátom s én, lassan sétálva haladunk kifelé. Tökéletes csend van.

–: Tudja, egy hosszú út elején járunk. Li Tai-po nyomait keresem, ezért jöttem Qufu-ba is. De nézek erre, nézek arra, egyelőre nem látom a nyomát, hogy Qufu tudomásul vette volna, hogy Li Tai-po járt itt.

Riksa: Hogy Li Taibo volt-e Qufu-ban, azt nem tudom egyértelmuen mondani.

–: Li Tai-po korában megvolt már ez az erdő, ami a temetőt körülveszi?

Riksa: A Tang-korra gondol? Igen, akkor már megvolt.

–: És mindenki bejöhetett? Vagy csak a császárok és a családtagok?

Riksa: Hivatalosan csak a császár, a családtagok és ezek vendégei. Ha Li Taibo járt valaha is Qufu-ban, én nem hiszem, hogy ne jöhetett volna el Kong fuzi sírjához.

–: Mindenesetre, ha megtörtént, különleges pillanat lehetett: Li Tai-po a Konfúciusz sírnál!

Riksa: De sajnos én nem tudok erről túl sokat. Azt hiszem, inkább a Kong templomba kellene menjenek, ha valamilyen feliratot keresnek, vagy valamilyen magasabb képzettségu embert kérdezzenek meg. Én nem kaptam komolyabb szakmai képzést, én csak a néplegendák alapján tudom, amit tudok. Tudják, az idelátogató turistákat általában nem nagyon érdekli, hogy ez vagy az az épület mikor épült, ki építette, és miért. Hanem a legenda érdekli őket.

–: Szeretném megkérdezni, hogy amikor Ön járt iskolába, akkor tanult-e Li Ti-po-ról?

Riksa: Verset nem keveset tanultunk, de hogy Li Taibo vers volt-e köztük, azt nem tudom. Most csak az jut az eszembe, hogy Du Fu volt köztük. De tudják, akkoriban a tanáraink csak bemagoltatták velünk a verseket, mi kórusban mondtuk, és nem értettünk belőle egy mukkot sem.

–: Van úgy, hogy az ember nehéz helyzetben elővesz még verset? Kerülhet-e az ember olyan helyzetbe, hogy szüksége van versre?

Riksa: Verset olvasni? Hogy mondjam? Én nagyon szeretném őket olvasni, csak nem tudom. A versek régiek, és én nem ismerem a régi írásjegyeket.

Az utolsó mondatokat már a kapuban mondja. Kilépünk az ott várakozó riksák közé, megkeressük az öreg riksást, aztán visszaülünk a kocsikba, s visszahajtunk a városka központjába. Már alkonyodik, az út két oldalán parasztok és kereskedők, rizsescsészéjükkel a kézben, kinn guggolnak házaik, üzleteik előtt. Mire megérkezünk, teljesen besötétedik.

 

Beszélgetés Konfúciuszról

A Qufu-i szálloda első emelet 11-es szobája. Már fekszünk az ágyban, de egyikünk sem bír elaludni. Min a mennyezetet nézi, én a paplan gyurődéseit. Fáradtak vagyunk, talán éppen ezért jön olyan nehezen az álom.

–: Van egy Li Tai-po vers, amelyből nyilvánvaló, hogy Li Tai-po Konfúciusz-ellenessége alatt nem Kong fuzi ellenességet, hanem kunfuciánus bürokratákkal szembeni indulatot kell érteni. Emlékszel még? Az a címe, hogy „Dal a halálom előtt”. Itt a vers végén azt írja, hogy mivel Kong fuzi sem él már, nincs aki engem megértene.

Min: Én csak arra gondolok, hogy Kong fuzi az egy nagyon fontos ember, szóval egy fontos figura kínai történetben, de attól függ, milyen szögtől nézed őt. Ha mondjuk politikus, akkor csak használt egyik részét Kong fuzi-nak, vagy muveinek egy részét. És akkor irodalom vagy tudós vagy költő talán csak másik részét nézi Kong fuzi-nak. Szerintem senki nem kétségbeesik, hogy Kong fuzi az egy nagy bölcs, filozófus...

–: Senki nem vonja kétségbe, arra gondolsz...

Min: Igen arra. Szóval hogy ő egy nagy tudós, ezt senki nem mondta, hogy ő nem ilyen. Akárki ma ellenáll Kong fuzi, akkor is tudja, hogy milyen nagy tudós, azért áll ellen, mert fél tőle. Szerintem ez mindig politikus célból. És én véleményem, igazából Kong fuzi muvei, nem csak politikairól van szó. Egy olyan kínai kultúráról, egy olyan kínai hagyományról van szó. És ő nem csak egy kínai társadalmat, hanem azt is megállapította egy kínai kultúrának egy alapja...

–: ...hogy megalapította...

Min: ... igen, igen, persze. És azért szerintem Li Taibo maga az egy ilyen szabad lelku költő. Vagy akár mondta, ő egy ilyen taoista vagy nem, ő egy szabad ember volt. Sosem nem volt szívesen belekeverni, hogy politikaiba. És sosem nem szereti a társadalomnak, hogy mondjam irányító...

–: elitjét?

Min: ...igen, igen, persze. És ha ez a szempontjából szerintem Li Taibo természeti, szóval nem tetszik neki, szerintem konfuciánusnak ilyen, hogy mondjam, nézet. De ha mondjuk egy költőként, nagyon tisztelte Kong fuzit, mert maga ő egy nagy bölcs. Szerintem mindenki így fogadja őt. Kínai történetben majdnem, hát nem majdnem, nagyon sok császár mindig így kezdik, hogy amikor ő...ő...hogy is kell mondani, trón...

–: ...trónra kerül...

Min: ...igen, igen, persze...

–: ...akkor ő is a konfucianizmus ellen van. De amikor már trónra kerül, szükségképpen ő is, az új császár, visszatér a konfucianizmushoz...

Min: ...igen, mert ez mindig így volt. Egy feudalista Kína akármelyik császár, akár csak ma, amikor felismeri konfuciánusnak nagysága, vagy ki tudja használni, akkor lehet megtartani a hatalomat.

–: Tehát egy kínai császár, akár régen, akár ma, csak akkor tudja megtartani a hatalmat, ha konfuciánus elveket vall. Miért csak a konfucianizmus alkalmas arra, hogy fönntartsa a társadalmat? Ez elég nehezen érthető. Más társadalomfilozófia miért mondana csődöt? A ti történelmetek azt bizonyítja, hogy amikor eltértek a konfucianizmustól, akkor abból mindig nagyon nagy baj lett?

Min: Igen, így volt, mert a Kong fuzi is megalapította egy ilyen nagyon szigorú rend, egy hierarchiát egy társadalomban. Van egy nagyon világos példa, Kong fuzi azt mondta, hogy: a császár az császár, a hivatalnok az hivatalnok, az apa az apa, a fiú az fiú. Szóval nem lehet fordítva a viszonyok. Ha a császár parancsol, hivatalnoknak mondja, meg kell halni, akkor hivatalnoknak természetesen el kell fogadni, és meg kell halni. A apja parancsolja fiúnak, neked muszáj meghalni, fiú muszáj meg kell halni. Ez Kong fuzi-nak alapvető gondolat. Mert ha megmarad ilyen viszony, akkor lehet társadalmat tartani. Szóval akkor nagyon fél, ha fiú ellenáll apjának. Ugyanolyan, ha hivatalnok vagy nép nem szabad ellenállni császárnak. Mindenki fogadja Kong fuzi-nak ez gondolat, akkor természetesen a császár nagyon könnyu lehet uralkodni népen. S ez is volt oka, hogy Sun Jat-sen, amikor kína forradalom kezdett, akkor ő is így ellenállt Kong fuzi ellen. Mao az ugyanolyan. Vagy a taiping felkelésnél. Szóval nagyon sok példa van a kínai történetben. Ez mindig így volt, mert neki, aki megy a hatalomért, neki nincs joga ellenállni a császárnak. Most ugyanolyan. Mai kínai elnök Jiang zemin, látod, most trónon van, és akkor ide jön Qufu, és azt mondja, fel kell újítani mindent a városba, új múzeumot építeni Kong fuzi-nak, rengeteg pénzt adja neki.

–: Tudom, mire célzol, arra, amit a Kong fuzi temető előtt láttunk Qufu másik végén, hogy csináltak egy egészen elképesztő giccserdőt Konfúciusz életéről. Hatalmas táblaüvegekre, erősen vásári stílusban, rikító színekkel megfestették Konfúciusz életét, születésétől a haláláig, és ezt egy nagy, labirintikus folyosórendszerben helyezték el, minden egyes képet hátulról megvilágítva. Nem ismertek irgalmat, amikor megszabták a stílusát. S ennek az egésznek a védnöke Jiang zemin.

Min: Akár ma, akár régen, ők mindig tudták, milyen hatással van Kong fuzi-nak. Amikor ellenáll Kong fuzi-nak, akkor neki egy bizonyos célja van, de közben is tudja, milyen nagy Kong fuzi.

–: Úgy érted ezt, hogy a hatalom megszerzéséhez szembe kell fordulni a konfucianizmussal, a hatalom megtartásához pedig vissza kell térni hozzá?

Min: Igen, igen, persze, hát ez nagyjából egy kör, hogy mondjam, végtelen kör. És akkor egész kínai történetben látható. Így volt. Nem csoda nekem se, hogy Li Taibo tisztelte Kong fuzi. Hát olyan, mint egy nagy tudós, egy nagy bölcs. De ha Li Taibo-nak, hogy mondjam, nem tetszik sok konfuciánus gondolat, szerintem meg is lehet magyarázni. Ez nem jelent, ő nem tisztel Kong fuzi. Azt nem lehet mondani, hogy Li Taibo ellenállt Kong fuzi-nak, csak neki nem tetszik olyan rend. Az egész Li Taibo szabad lelkétől függ. Költőként Li Taibo mindig tudja, Kong fuzi nagy szellem.

–: Ebben az esetben azonban különbséget kell tennünk Konfúciusz és a konfucianizmus között, noha az ember azt gondolná, Konfúciusz és a konfucianizmus az egy és ugyanaz. De akkor ezt a különbséget meg kell szabnunk, s talán a következőképpen tudjuk ezt. Konfúciusznál egy olyan mondat, hogy a fiúnak tisztelnie kell az apját, egészen mást is jelenthet, mint a későbbi császárkorban a felszólítás, a fiúnak tisztelnie kell az apját. Konfúciusznál nem az az alapvető, hogy a fiút ne kelljen kényszeríteni erre a tiszteletre, hanem hogy a fiú érezze ezt a tiszteletet az apja iránt? Mert akkor mondhatnánk, hogy ezzel szemben a valóságban a császár már kényszeríti a fiút arra, hogy atyját feltétel nélkül tisztelje, s hogy a hivatalnok tisztelje a császárt. Mondhatjuk-e, hogy Konfúciusznál az áll, hogy az a helyes állam, ahol a fiú tiszteli az apát, s nem az a helyes állam, ahol az állam kikényszeríti, hogy a fiú tisztelje az apját? Ez egy nagyon nagy különbség lehet egy filozófia és egy társadalmi muködés között.

Min: Nem mondhatjuk így. Kong fuzi-nál van egy mondat: A fiúnak az atyja, a hivatalnoknak a császár parancsát feltétel nélkül kell elfogadnia, akkor is, ha a parancs halál. Akkor is el kell fogadni, nem csak egy belső, hanem külső, szóval mindegyik. Gondolkodás nélkül kell elfogadni, csak ilyenkor lehet egy társadalom tartani békét. Ez Kong fuzi alapvető gondolat.

–: Én azt próbálom most megérteni, hogy mi a különbség aközött, ha Konfúciusz mondja, vagy a császár. Ha Konfúciusz mondja, akkor azt mondja, az a helyes, ha a fiú saját magától tudja azt, hogy neki meg kell halnia, ha az apja úgy akarja. Ha a császár mondja, hogy az a helyes, ha a fiú meghal, amennyiben az apja úgy parancsolja, akkor ez már nem ugyanaz. Ebben az esetben a császár kikényszeríti ezt az engedelmességet. Pedig látszólag ugyanarról van szó. Mind a ketten ugyanazt mondják.

Min: De van egy előfeltétel. Kong fuzi azért mondta ilyent, mert neki van egy előfeltétele. Mert a császár Égnek Fia, neki nincsen hibája, és ezért gondolkodás nélkül el kell fogadni, amit mond. Csak az igazi társadalomban nem mindig így van.

–: Hogy az Ég Fia a császár?

Min: Igen.

–: Akkor te nem vagy konfuciánus...

Min: Nem vagyok.

–: Mert akkor ilyet nem mondhatnál. Ha konfuciánus lennél, akkor te tudnád, hogy az a helyes, ha te soha nem kérdezed meg, hogy ez a császár jó császár-e, vagyis az Ég Fia-e.

Min: Igen, igen, persze.

–: Neked, mint konfuciánusnak el kéne fogadnod azt, hogy aki a császár, az az Ég Fia.

Min: Igen, igen, és szerintem Kong fuzi nagyon sokszor becsapott népet, szóval lehet így mondani. Mert ő mondta, ha ő most már trónon van, ő az Ég Fia. De az nem volt igazi. Mert minden császár, aki trónra kerül, az addig nem volt Ég Fia. Csak amikor odakerül, ő mondja, ő Ég Fia. De ez előtt volt mondjuk csaló.

–: Értem én, mire gondolsz, bár én mindig úgy gondoltam, hogy itt egy rítus értelméről van szó, amit nem lehet a hétköznapi ész szempontjából megítélni. Konfúciusz szövegeiből én azt vettem ki, hogy igen, attól a pillanattól kezdve, hogy a kínai birodalomban valakit császárrá koronáznak, az az Ég Fia, s nem az emberre van bízva, hogy megítélje, ki lehet császár s ki nem. A császári koronázás rítusától kezdve a kínai császárra nem vonatkoznak az emberi törvények. Attól kezdve az már nem ember. Én azt olvastam Konfúciusznál, hogy bizonyos alapvető kérdéseket nem lehet az emberekre bízni. Egy kínai nem ítélheti meg a császárt, mert ez ahhoz a képtelenséghez vezetne, hogy egy ember ítéli meg az Ég Fiát. Ha az ember véleményétől függene ez, ha az emberre volna bízva, hogy megítélje, méltó-e ez vagy az az Ég Fia címre, akkor az egyik ember azt mondaná, hogy igen, a másik azt mondaná, hogy nem, vagyis hétköznapi ésszel ítélne egy transzcendens felett.

Min: Semmi baj nem volt, mikor az Ég Fia jó császár volt, ilyenkor konfuciánus elv, hogy mondjam, jól muködik. De ha császár rossz, a konfucianizmus rossznak segít. A konfucianizmusnak a politikai nézete nem is egy teljesen igazságos gondolat.

–: Sőt, hát emberi szempontból nemcsak, hogy nem teljesen igazságos, hanem kifejezetten igazságtalan. Csak az a kérdés itt, hogy minek tekintjük, egy puszta ideológiának, vagy egy egységes, az egész kozmoszt magyarázó filozófiai rendszernek, amelynek megvannak az emberi társadalom muködésére vonatkozó következményei. Egy szakrális kozmosz leágazása tehát az emberi, azaz a kínai társadalom, amiből az emberi igazságosság kritériumai ki vannak zárva.

Min: Kong fuzi-nak csak a császár fontos volt, szóval császár minden embernek fölött. Kong fuzi kizárólag a császárral foglalkozott.

–: De ha a császárnak szolgál, nem a birodalom egységének egyedül lehetséges módját szolgálja-e?

Min: Igen, igen, persze. Azt biztos lehet mondani, hogy nem az emberi igazságosság vezérelte. Szándékosan, tudatosan elfordult ettől, s kivette, hogy mondjam, emberek kezéből döntést.

–: Ugyanakkor viszont Konfúciusz azt mondja, hogy a konfuciánus elveket a császárnak is be kell tartania.

Min: Igen, igen, a császárnak is jónak kell lenni, szeretnie kell a népet. Ez is Kong fuzi tanainak a része, amihez azonban csak néhány császár tartotta magát.

–: Már sok minden világos, de valami még mindig nem, hogy akkor hát hogy is gondoljam el Li Tai-po és a konfucianizmus viszonyát. Mondhatjuk azt, hogy Li Tai-po nem volt konfuciánus?

Min: Szerintem Li Taibo ő maga az nem egy politikus. Politikai helyzet, a társadalomnak a helyzet nagyon kevésbé befolyásolt őt. Egy szabad ember, élvezett a saját életet, kimondta a saját érzéseit, a természeti szerelmet, olyan, mint egy szabad muvész. Nem érdekel politika. Neki nagyon messze van a konfucianizmus. Én nem hiszem, hogy Li Taibo szándékosan ellenállt Kong fuzi ellen, vagy valami. Kong fuzi nézetei nagyon más, mint ő. Ő nem antikonfuciánus volt, hanem nem foglalkozott a konfucianizmussal.

–: Igen, tényleg, ahol filozofált, ott mindig taoistának mutatkozott. De ezzel kapcsolatban is van egy érdekesség Lao ce és Konfúciusz társadalomfilozófiájában, egy hasonlóság ugyanis, mert Konfúciusz azt mondja, az a helyes, ha mindenki azzal azonos, ami ő, Lao ce pedig azt, hogy az a helyes, ha mindenki marad saját helyén. Ez kétségtelenül hasonlít egymásra, nem?

Min: Így van, de van itt egy lényeges más. Lao zi a legtöbb tanács adott uralkodónak, hogyan kell szeretni a népet. Kong fuzi pedig fordítva. Neki legtöbb tanács ad a népnek, hogyan kell fogadni a császárt. Lao zi szellemében létezik egy kínai közmondás, ami úgy hangzik, hogy a víz meg is tarthatja, de fel is boríthatja a hajót, vagyis, ha a császár szereti a népet, a nép is szeretni fogja a császárt.

–: Min, az ugye nem véletlen, hogy az elmúlt pár ezer évben a kínai állam önmagát konfuciánus és nem taoista elvek alapján rendezte be...?

Min: Nem, ez valószínu nem véletlen, és van még egy ilyen különbség. Lao zi azt mondja, hogy ő ad egy embernek, egy ilyen egyéni embernek teljes világ. Kong fuzi azt mondja, ha te szegény és kicsi vagy, szegény és kicsi is kell maradni, és a gyereked is szegény és kicsi lesz. Lao zi azt mondja, nem baj, hogy szegény és kicsi vagy, a te egyéni világ nagyon nagy. Ez kettő nagyon más.

–: Ezek után miért nem állítják szembe a kínaiak egymással a konfucianizmust és a taoizmust?

Min: Néha szembeállítják! De igazából nem a taoizmust, hanem Fa filozófiát állítják szembe a konfucianizmussal. Fa filozófiája, amit ti Európában legizmusnak hívtok, lázadás filozófiája, ez kerül elő, ha szembe kell fordulni a konfucianizmussal.

–: Rémületes kedvencünk, Qin Shihuangdi?...

Min: Igen, igen, persze, Qin Shihuangdi is, vagy Mao. Az egyik keze Fa, a másik keze Ru, vagyis konfuciánus.

–: Álmos vagy?

Min: Nagyon álmos. Már a szememet sem bírom nyitva tartani.

–: Akkor aludjunk. Jó éjszakát.

Min: Jó éjszakát.

–: Holnap Luoyang?

Min: Holnap Luoyang.

 

Gonosz város a Luo folyó északi partján

Az éjszakai járat, amelyre Yang Chu-ban szállunk fel este 6 felé, reggel fél 5-kor éri el a Sárga folyónak nagyjából a közepén, az onnan leágazó Luo folyó mentén az egykor híres Luoyang-ot, a hajdan virágzó keleti Fővárost. Valószínuleg idegen még soha nem szállt ki itt, aki ennyire ne tudta volna, hova érkezett. Az állomás előterében s az állomás előtti téren diabolikus kép fogad: hajnali fél 5-kor több száz ember próbál egy-két yüant keresni, ki ezzel, ki azzal. Öregasszonyok rossz minőségu térképeket árulnak, mások szállást ajánlanak, megint mások taxit az érkezőknek. Olyan sivító zaj van, ami egész rémisztő. Mintha piranákkal teli vízbe estünk volna, amikor kilépünk közéjük.

Eddig is sok szegényt láttunk, de ezek az arcok itt nem a szegénységből következnek: sugárzóan rútak, elvetemültek, agreszszívek és gátlástalanok. Később keresztül-kasul körbejárjuk a várost, és döbbenten tapasztaljuk, hogy nem igaz a hír, miszerint Luoyang-ban alig maradt valami a régi fényből, mivel a helyzet az, hogy Luoyang-ból nem maradt semmi. Én sokáig nem tudom elhinni, hogy így van, de estére feladom a keresést. Csak iszonyatos nyomor mindenütt. Sok millió ember iszonyatos nyomora.

Este már tudom: az egyetlen biztonságos pont a hotelszoba. Ez az a város, ahol Li Tai-po oly boldog heteket töltött? Hogy múlhatott el egy kultúra ilyen nyomtalanul?

Másnap reggel egy taxiba szállunk, hogy kivigyen 20 kilométerre keletre a buddhista Fehér Ló Templomhoz. A taxis fiatal nő, nagyon kemény vonásokkal, férfias határozottsággal.

Taxisnő: Pekingben becsapják a turistákat?

–: Nem túlzottan.

Taxisnő: Itt nagyon kell vigyázni. Itt nagyon be fogják csapni.

–: De mivel lehet becsapni, ha nem veszek semmit?

Taxisnő: A Fehér Ló Templom előtt van egy olyan muanyagból készült fehér ló. Az előtt lehet lovas fotót csinálni. Ha a turista nem beszéli meg az árat, és úgy ül fel, akkor, amikor leszáll, 100 yüant is elkérnek, 10 yüan helyett. A Longmen-templomnál is nagyon kell vigyázni. Muveletlen parasztok mennek oda, és film nélkül csinálnak fotót. Azt mondják, majd küldik a képet, te fizetsz, megadod a címed, de a fényképezőgépekben nincs film. Én azt ajánlom, nagyon vigyázzanak...

–: Köszönöm a tanácsot, de mondja már meg, mi lett a régi városból?

Taxisnő: Régi város?

–: Igen, a régi. Maradt belőle valami?

Taxisnő: Szerintem semmi. (nevet) Ahol fölszálltatok, ott van egy felújított templom.

–: Mi az oka ennek a teljes pusztulásnak?

Taxisnő: A forradalom idején Mao szinte mindet felégette a vörösgárdistákkal. Nem a lakóépületeket bántották, hanem a régi muemlékeket.

–: Na de akkor hova tuntek a régi lakóépületek is?

Taxisnő: Hát, a régi házak azok többnyire összedőltek. Amik mégsem, azokat az utcák szélesítésekor mind lebontották.

–: De az emberek azért emlékeznek még a régi Luoyang-ra?

Taxisnő: Én egész őszintén megmondom. Szerintem itt már senki sincs, aki emlékezne. Ráadásul én nem is vagyok idevalósi. Háromévesen költözött velem ide a családom Shanghai-ból.

–: Úgy látom mindjárt megérkezünk. A tanácsokkal együtt menynyi az út?

Taxisnő: Megér neked 30 yüant az egész?

Vendéglős Luoyang-ban

(Teaház a centrumban. Vacsora után az asztalhoz kéretem a tulajdonost. Középkorú, magas, pocakos, elégedett férfi. Sötét tekintettel mér végig, aztán leül.)

–: Tudja, ez az utolsó estém Luoyang-ban. Láttam a nagy látványosságokat a városon kívül, de én Luoyang-ot akartam látni, a régi Luoyang-ot.

Vendéglős: Abból nem maradt semmi.

–: Hát azt már tudom, de mondja csak, milyen volt az a régi? Nem ismer valakit, aki emlékszik valamire?

Vendéglős: Nem ismerek ilyet. A város fejlesztésekor mindent lebontottak. Én azonban tudok valamit. Tudom, hol van az egyetlen maradvány a régi városból. Egy Tang-kor előtti faldarab. Ha akarják, megmutatom. És akkor mindent láttak a régi Luoyang-ból. (nevet)

(Elindultunk a Keleti utca felé. Hamarosan egy szuk sikátorba jutunk. Két oldalt a nyitott ajtók előtt nagy füzérekben állnak, guggolnak az emberek. Olyan, mint a pokolban. Dante érezhetett hasonlót. A vendéglős elől megy, s én újra próbálkozom.)

–: A gyerekkorára még nyilván emlékszik. Hogy nézett ki Luoyang akkor?

Vendéglős: Gyerekkoromban? (legalább egy saroknyit hallgat) Úgy emlékszem, akkor már nem volt meg a városfal. Az öregek meséltek, de csak arról, hogy a háború idején nagyon szegények voltak a luoyang-i emberek. Tudja, mit jelent az, hogy Luoyang?

(Megérkeztünk a sikátor egy pontján a falmaradványhoz. Döbbenten, megilletődötten lehet csak nézni. Ennyi maradt Luoyang-ból. A vendéglős, mintha valami tréfás történetet mesélne, folytatja.)

Vendéglős: Na, tudja? Mert kevesen tudják, hogy Luoyang-nak két jelentése van. Általában csak az elsőt ismerik, hogy „város a Luo folyó Yang partján”. De van egy másik jelentése is, mert Luoyang azt is jelenti, naplemente.

(Nem hallom Min tolmácsolásának utolsó szavait, ezért visszakérdezek.)

–: Micsoda?

Min: Azt mondja: nap-le-men-te!

 

A Xi’an-i kapcsolat

A kárhozat helyéről, ahol a nyomor és az átok egy nagyjából 6 milliós gonosz várost szült, egyszóval Luoyang-ból a csodával határos módon, azaz élve s csak némiképp kirabolva egy újabb éjszakai vonattal menekülünk tovább. Amikor kiszállunk Xi’an-ban, olyan, mintha a Pokolból a Világba érkeztünk volna meg.

Li Xing: Nagyon örülök, hogy Xi’an-ban találkozhatom egy magyar íróval. Én a Shaanxi-i tartomány írószövetségének elnökhelyettese vagyok. Barátaim és kollégáim mind írók. Kritikusként dolgozom, elbeszéléseket és regényeket kritizálok. Úgy beszélnek rólam, mint aki nem az írók ellensége, hanem a barátja. És ez igaz, mert én a saját szívemmel értelmezem a muveket. És igazságos vagyok. Ezért nem utálnak az írók, ezért szeretnek. És azt remélem, te sem fogsz megutálni engem. Itt ülünk, Li Taibo-ról beszélgetünk, és remélem, megszeretsz. (Felemeli a poharát, koccintunk. Előttünk egy üveg Kong fuzi pálinka Qufu-ból.)

–: Sokat sétáltam Xi’an-ban. Próbáltam elképzelni Changan-t, ahogyan Xi’an-t régen hívták. Tudjuk, hogy Li Tai-po másfél évet töltött itt. De nagyon nehéz elképzelni, milyen város is volt az, amibe Li Tai-po megérkezett a 8. század közepén.

Li Xing: Ma a város térképe akkora, mint ez az asztal itt, és 7 millióan vagyunk benne. Li Taibo idején hússzor nagyobb területen feküdt, mint most. Hússzor nagyobb, mint ez az asztal! Azt, hogy hányan laktak akkor, nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy mint a Selyemút központja, a világ legnagyobb városa volt. Rengeteg olyan „fan”-ból, negyedből állt, ahol a gazdagok éltek. Itt az északi részen (mutat a pálinkáspoharam felé az asztalon) állt a császári Palota. Ezeken kívül, tudod, számtalan üzleti negyed és utca! Aztán ott voltak a Yüe-fan -ok is, a zenei szórakoztató kerületek. Tudjuk, hogy a Tang-kori utcák pontosan olyanok voltak, mint ma...

–: Tehát derékszögűek. (húzok én is vonalakat a levegőbe a pálinkáspoharak fölött.)

Li Xing: Igen, igen, derékszögben minden. A hagyományos kínai építészetnek megfelelően, tehát észak-déli tájolásban. Li Taibo-nak van egy verse, és abban található két mondat, melyből kikövetkeztethető, hogy egy gazdag fan ban lakott, s mellesleg az is, hogy látta, a gazdagok milyen pazarlón élnek. Az a két mondat így hangzik (mély átéléssel előadja).

Min: (Li Xing-nek és nekem egyszerre, tehetetlenül széttárva karját) Ezt képtelen vagyok lefordítani...

Li Xing: Jó, jó... rendben

–: A lényeg, hogy tehát nem a császári palotában lakott.

Li Xing: Persze, hogy nem, ő csak egy hivatalnok volt.

–: Költő, zenész, táncos, az kívül élt mindig?

Li Xing: Li Taibo a Hanlin akadémia tagja volt. Mai kifejezéssel élve: titkár. Magas rangú titkár. Titkárkodott tehát, a császár belső, külső ügyeit segítette kezelni. A Yang Guifei-darab szerint valószínuleg a külügyeket bízták rá. A lakóhelye nem lehetett messze a császári palotától. Ha túl messze lett volna, nehezére esett volna bemenni dolgozni. Egyszóval a császári udvar tiltotta, hogy külső emberek bent lakjanak a palotában.

–: Szerette a császár Li Tai-po-t?

Li Xing: Tang Xuanzong?

–: Igen.

Li Xing : Kellett, hogy szeresse. Li Taibo-nak igen nagy volt a híre, és a személyisége is nagyon hatott az emberekre. Tang Xuanzong régóta hallott róla. És ezen kívül Li Taibo és Tang Xuanzong ugyanolyan családi nevet viseltek, tudniillik mindkettőt Li-nek hívták. Ez pedig közös ősszülőket jelentett. A császárnak emiatt is szeretnie kellett Li Taibo-t. Meg aztán úgy tudjuk, hogy Li Taibo nagyon megnyerő külseju férfi volt.

–: Tényleg, hogy nézett ki?

Li Xing: Hát, én is csak elképzelni tudom. Amikor megláttalak téged, az első pillanatban arra gondoltam, ez olyan Li Taibo féle. (nevet) Csak a szeme, az biztos nem kék volt, mint a tied. Komolyra fordítva a szót, a leírásokból úgy tunik, Li Taibo magas, elegáns és zseniális volt. A császár már az első látásra úgy érezte, egy régi barátja áll vele szemben.

–: Van egy rossz térképünk. Megmutatnád, hol volt a Tang-városfal? Csak körülbelül. Ez egy régi térkép Changan-ról.

Li Xing: (hosszan tunődik) Nem tudom pontosan.

–: Csak nagyjából.

Li Xing: (Min számára érthetetlen shaanx-i tájszólásban különböző utcákról kezd beszélni a kísérőjével, de láthatóan az is tanácstalan.) Hát... hol is vagyunk most? Nézzük... Qiefang utca... A régi északabbra volt... Itt meg állt egy templom, a Han Yüan templom, de...

–: (rámutatok a térkép egy pontjára) Most itt vagyunk.

Li Xing: Nem biztos... A Han Yüan már nem maradt meg, de a romjai még igen... Itt volt, látod? Megtalálták a helyét... Itt meg egy Xin-chin-palota állt... ez volt a császár kertje.

–: De hol lehetett a régi városfal?

Li Xing: Én tényleg nem tudom... Az a város hússzor nagyobb volt, és én csak egyszer láttam egy kutatási rajzon. Arra emlékszem, hogy még szabályosabbnak tűnt, mint a mai. A negyedek is sokkal szabályosabbnak, szabályosabb négyzeteknek látszottak. És tudnod kell, hogy a Tang-kor számított a buddhizmus virágkorának Kínában, és emiatt hatalmas buddhista templomokat építettek. Itt, a mai Cheng-ning utcában álltak ezek a templomok... (végigsimít a homlokán s hátradől a széken) De hogy Li Taibo hol lakott, nem tudom. Valószínuleg a Xin-Chin palotához közel. Tang Xuan gyakran töltötte itt az éjszakát. Yang Guifei pedig a Hua-Ching-che-ben lakott, kint a Li hegyen, ahol már voltatok, közel tehát egymáshoz.

–: És hol volt a híres híd, a Ba folyó hídja?

Li Xing: A Ba folyó hídja? Itt van (mutat a térképen egy pontra) Ban-po előtt... Itt van a Chan folyó, és innen megy a Ba... A régi changan-i ember idáig szokta elkísérni a keletre induló barátokat.

–: Visszatérve most megint ebben az irdatlan nagy városban, a Selyemút fővárosában, ebben az abszolút multikulturális metropolisban Li Tai-po-ra, ő mint híres költő került Changan-ba. Anélkül, hogy bármilyen vizsgát letett volna, került a Hanlin akadémia tagjai közé, vagyis a császár környezetébe, de hogyan kell elképzelnünk egy költőt a changan-i udvarnál, mi volt egy költő szerepe, súlya, jelentősége ott?

Li Xing: Ez a kérdés a kínai kultúrának a lényegét érinti. Kínában mindig volt egy „shi” osztály, amely megfelel a mai értelmiségnek. Ez az osztály a hivatalnokok bölcsője volt. Majdnem minden hivatalnok ebből a „shi” osztályból származott. Szóval, látod, ha meg akarok felelni erre a kérdésre, messziről kell kezdenem. A kínai társadalomban a „shi” és az uralkodó az közel is állt egymáshoz és távol is. A „shi” egy önálló lelkiségu osztály volt. A „shi” az értelmiségi. Ennek az értelmiségnek egy része újra és újra bejutott a hatalomba, viszont ezzel elvesztette saját belső autoritását, értékrendszerét, függetlenségét. A „shi” tehát a hivatalnokrendszer kiapadhatatlan tartalékcsapatának számított. A „shi” másik része, amelyik nem akart, vagy nem tudott bekerülni a hatalomba, nem rokonszenvezett ezzel a hatalomba került réteggel. Ők, a kívülmaradottak, huen tartották magukat a „shi” belső értékrendjéhez.

A konfucianizmus mindig befolyásolta az értelmiséget. A „shi” mindig igyekezett befolyásolni a politikát, és mindig szerette volna megvalósítani a saját álmait a politikában, de ugyanakkor távolságot is tartott a politikától, mert, hogy egy mai kifejezéssel éljek, a politika egy piszkos ügy. Akinek személyisége, vagy függetlensége van, az nem bírja a politika piszkát. Az uralkodó osztály mindig kihasználta a „shi”-t, miközben utálta. A „shi” viszont szerette volna megtartani saját önállóságát, tisztességét és a személyiség jogának tiszteletét. Másszóval: a „ru”-t, az emberséget. Szerintem Li Taibo egy tipikus kínai „shi”. Egy mai kínai értelmiségi. Mert Li Taibo egy mai költő. Véleményem szerint Li Taibo versei nagyon modernek. Egy kicsit sem tunnek régieknek.

–: A nekem is nagyon rokonszenves Li Tai-po személyisége elképzelhetetlen a szabadsága nélkül. És ezért nehéz elképzelni őt a császár közelében. Hisz itt minden kötött, kényszeru, rituális. Hogy sikerült Li Tai-po-nak követni az udvari szabályokat?

Li Xing: A „shi” tanulmányainak célja, függetlenségének és muveltségének felépítése mellett, hogy bekerüljön a hivatalnokrendbe. Ez a kínai értelmiség sorsa. Li Taibo egész életének célja volt, hogy bekerüljön. Általában igaz, hogy a „shi” ezért cserébe hajlandó volt elrejteni belső értékeinek egy részét. Li Taibo természetesen olyan értelmiségi volt, aki egész biztosan nem viselte el az akkori társadalom sötétségét és erkölcstelenségét. Ami jelzi, hogy Li Taibo milyen volt, az éppen az, hogy csak másfél évig bírta Changan-ban. Belső értékrendje miatt Li Taibo egész élete kudarcba fulladt. A feudális társadalomban a legnagyobb karrier nagy hivatalnoknak lenni. Az egyik oka annak, hogy Li Taibo ilyen nagy költő lett, éppen az a kudarc, hogy ő megbukott ezen a vizsgán.

–: Mi vezetett pontosan ahhoz, hogy el kellett mennie Changan-ból? A híres ágyasnak, Tang Xuanzong félelmetes szerelmének, Yang Guifei-nek volt köze ehhez?

Li Xing: (komolyra vált arccal) Az eddigi adatok alapján Yang Guifei rokonsága a császár előtt befeketítette Li Taibo-t. Nagyon sok roszszat mondtak róla. A Yang és a Shi család is.

–: Miért utálták Li Tai-po-t?

Li Xing: Ennek az okát nem tudom. Csak gondolkodom rajta. 1. Li Taibo túl nagy figura volt, és így veszélyessé vált a Yang család számára. 2. Li Taibo-nak és a császárnak közös volt az ősszülője. Yang-ék féltek, hogy Li Taibo mint rokon is túl közel kerül a császárhoz. 3. Li Taibo mélyen lenézte a Yang családot és különösen Yang Guifei-t. Egy kínai értelmiséginek a gondolatvilágában egy férfi felesége csak azt a szerepet játszhatja, amit a konfuciánus erkölcs számára szigorúan megszab, és az a teljes alárendeltséggel azonos. Yang Guifei túl messzire ment ahhoz képest, hogy végül is egy ágyas volt. Politikai ambíciói voltak. Beleszólt a birodalom életébe. Li Taibo ezért őszintén utálta őt.

Min: Általában az emberek azt hiszik, hogy a viszony Li Taibo és Yang Guifei között nemcsak jó, hanem szerelmi volt.

Li Xing: Rögtön megmagyarázom. Li Taibo és Yang Guifei között nem lehetett szerelmi viszony. Az első ok, hogy Yang Guifei a császár ágyasa volt...

Min: De nagyon sok legenda szerint közöttük volt valami...

Li Xing: Nem. Kizárt.

Li Xing kísérője: (most először és utoljára szólal meg, nagyon szenvedélyesen) Li elvtárs, van, aki így gondolja ma.

Li Xing: (a lehető leghatározottabban) Ez nem történhetett meg! A második ok ugyanis az, hogy Li Taibo egy hagyományos konfuciánus volt. (nagyon hosszú csend). Li Taibo elfogadta a konfucianizmust. Li Taibo gondolkodásmódja hagyományos volt. Nagyon sok verse bizonyítja ezt. Az ő esetében nem beszélhetünk társadalomkritikáról. Ő sosem kárhoztatta, sosem támadta a császárt, soha nem helyezkedett vele szembe, ellenkezőleg, mindig kimutatta a tiszteletét a császár iránt. Van egy Li Taibo vers, ami bizonyítja ezt: An neng Zui mei zhi yaO shi quan gui/shi Wo bU neng kai xin yan/

Meg kell mondanom, hogy a hagyományos kínai értelmiségnek alapvető dilemmája ez. Az öntudat és a viselkedés értékrendje. Ebben a híres versben, az előbb idézett sorokban Li Taibo kárhoztatja ugyan a hatalmast és a gazdagot, de nem a császárt. (felkiált) De nem a császárt! Nem magát a császárt, hanem az alattvalókat! Amikor azt mondja, hogy ő nem akar meghajolni a gazdag és hatalmas előtt, akkor az nem vonatkozik a császárra. Ha a kínai értelmiségit eltávolítják a hatalomból, akkor ez mindig így volt és így van. Hogy nem hajol meg. Miután eltávolították, Li Taibo sem más. A két Li Taibo verssor ezt fejezi ki. Ez tipikus!

–: Látjuk-e valamennyire Tang Xuanzong vonásait? Akkor az Ég Fia volt, ma egy jelentős császár. Milyen ember volt Tang Xuanzong ?

Li Xing: Mai szemmel nézve a dolgot, fiatal korában, azaz 54 éves kora előtt igazságos, rátermett, jó császár volt. Utána azonban a gondolkodása zavaros lett, és hibákat követett el. (kissé lehalkítja a hangját.) Amikor egy uralkodó, legyőzte már az összes ellenségét, és elérte a hatalom abszolút csúcsát, akkor végtelenül magányos lesz. Ez a hatalom magánya.

–: Milyen személyiség volt Tang Xuanzong?

Li Xing: Tang Xuanzong és Yang Guifei között nem pusztán erotikus viszony állt fönt. Yang Guifei kiemelkedő figura volt. Egy igazi nagy tehetségu asszony. Kora legnagyobb szépsége, ám emellett kora egyik jelentős zenésze, táncosa, énekesnője, zeneszerzője. Valóban elvarázsolta a környezetét.

Kínában, ha egy férfi elér egy nagyon magas hatalmat, akkor elszigetelődik a környezetétől. Amikor pedig egy császár elér egy végtelen hatalomhoz, akkor zárkózott, végtelenül zárkózott lesz. Ilyen helyzetben szinte lehetetlen bensőséges kapcsolatba lépnie egy alattvalóval. Ez a lehetetlen történt meg ebben az esetben. És így már érthető, hogy Yang Guifei alapvető szerepet játszott Tang Xuanzong hétköznapi életében és érzelmi világában. De mindez csak azért történhetett meg, mert Yang Guifei maga rendkívül értelmes és tehetséges nő volt. A legendákat most mellőzve: idősebb korában, az An Lushan-lázadás idejénTang Xuanzong-nak nézeteltérése támadt néhány miniszterével. A lázadók követelésére s e miniszterek hallgatólagos beleegyezésével megölték Yang Guifei-t. A lázadás másik közvetlen hatása, hogy Tang Xuanzong át kellett adja a trónt a fiának. Amit ő utolsó éveiben tett, az nagy kárt okozott Kínának. Yang Guifei és a császár kapcsolatának az utolsó szakasza a birodalom szempontjából végzetesnek bizonyult.

–: Kedves Xing, szeretnék visszatérni Changan hétköznapi életéhez... Hogy nézett ki ez az élet? Jött egy futár, hogy Li Tai-po menjen a palotába? Azt mondta Tang Xuanzong, hogy gyere Li Tai-po, és olvass már fel néhány verset? És igaz, hogy tényleg maga a nagy Tang Xuanzong zenésített meg egyet-kettőt ezekből? Maradt fenn ebből valami?

Li Xing: Kezdjük az elején. Ma egy színházban a vezető és felesége az első sorban középen ülnek. A többiek mögöttük. De a Tang-korban nem így volt. A császár és az emberek között mindig nagy távolságot kellett tartani. Középen a császár, az emberek meg messze tőle, hátul, oldalt.

Ami Tang Xuanzong-ot illeti, egész biztos, hogy maga is írt zenét. Volt például akkoriban egy híres zenemuve, a Li Kui Nian . Yang Guifei maga is szerzett zenét. Így hát az, hogy Li Taibo zseniális verseitől föllelkesülve Tang Xuanzong zenét írt volna egyre-egyre, nagyon is elképzelhető.

–: Nem vagy fáradt?

Li Xing: Ó, nem. Nagyon szívesen válaszolok. Kérdezz csak!

–: Egy nyugati olvasó nagyjából sejtheti, mi Li Tai-po viszonya a taoizmushoz. De nem látja ezt a viszonyt tisztán a konfucianizmushoz és a buddhizmushoz.

Li Xing: Li Taibo lényének mélyén egy konfuciánus rejtezik. A konfucianizmus, tehát a „ ru ” volt a hivatalos kultúra. Amikor megbukott a politikai pályán, akkor valóban a természeti világ felé fordult, és ott igyekezett megtalálni önmaga belső egyensúlyát, de ez nem jelenti azt, hogy taoista volt. Szerintem Li Taibo egy tipikus értelmiségi, azaz konfuciánus volt.

–: Nem taoista szerzetesek nevelték fiatal korában?

Li Xing: Ez igaz. Volt egy taoista szerzetes, aki még gyerekként magához vette. Ennek köszönhetően bontakozott ki benne a természet iránti olthatatlan csodálat. A taoisták mindig a legszebb természeti közegben éltek. Én magától értetődőnek látom, hogy Li Taibo bukása után sorra felkereste a híres, szép természeti helyeket.

–: Csak a bukása után lett ennyire fontos a számára a természeti szép?

Li Xing: Li Taibo 25 éves koráig Sichuan-ban élt különböző helységekben. 25 évesen elbúcsúzott Sichuan-tól, és soha nem tért viszsza. Élete első 25 évében is rajongott a természetért, de igazán fontossá a bukása után lett a számára. Nincs olyan fontos hely, amit bukása után ne keresett volna fel.

–: Hol volt a szülőhelye?

Li Xing: A mai Kirgíziában. Az akkori Cuiye városban. De születése után nem sokkal az egész család átköltözik Sichuan-ba.

–: Mi volt a nemzetisége? Ő is han volt?

Li Xing: Han, han. Szigorúbban szólva az ő nemzetsége a Tang-dinasztia Li családja. Különben az én családom is Li...

–: Tényleg? Ez nagy megtiszteltetés...

Li Xing: Igazából a Li család az akkori chang nemzetséghez tartozott a mai Gansu tartományból. Nagyon közel álltak a hanokhoz. Később a changok teljesen beolvadtak a hanok közé. Tehát szigorúan véve Li Taibo chang nemzetiségu. A changok több mint nyolcezer éve eltuntek.

–: Li Tai-po költői jelentőségéről szeretnélek most faggatni. Mindenekelőtt arról, hogy mi tette őt ilyen mindenek fölött való költővé a kínai irodalomban, mit gondolsz? Mi újat hozott ő akkor a Tang-korszakban?

Li Xing: Qu Yuan óta Li Taibo a legnagyobb költő. Qu Yuan Jüan és közte több mint ezer év van. Li Taibo továbbfejlesztette Qu Yuan költészetének lényegét. Mégpedig a romantikát. Ez a közös benne és Qu Yuan-ban. Ezen belül nézve a dolgot, Li Taibo megújította a már létező muformákat, de meg is alapozott egy-egy új muformát. Írt gufeng -et és qi yan -t, vagyis shi -t. Írt ci -t, amit igazán népszeruvé majd a Song-költők tesznek ötszáz évvel később. ( gufeng = négysoros, szabadabb vers)

–: Te tudod már, hogy nekem Li Tai-po egy megdöbbentően friss költő. De vajon így van-e ezzel más is Kínában? Mit jelent ma Li Tai-po? Egy halott, tiszteletreméltó hagyományt?

Li Xing: Li Taibo verseiben a mai napig van élet. Li Taibo versei halhatatlanok. Ennek az az oka, hogy Li Taibo nemcsak a verseit hagyta ránk, hanem a lelkét is! És nem egyszeruen egy muvész lelkét, hanem a maga emberi lelkét! Li Taibo nem pusztán a kínai költészetnek egy csúcsa, hanem csúcsa a kínai értelmiség emberségének is. Li Taibo mélyen közös az értelmiséggel, s mint ahogy ő, ma mi is átéltünk egy nagyon nehéz időszakot, amely nem adott lehetőséget arra, hogy az ember fenntartsa a személyiségét. Most eljött az idő ezt a személyiséget felébreszteni! Li Taibo nagyon közel áll hozzám. Amikor megtudtam, hogy jössz, s hogy mi érdekel, újra olvastam Li Taibo-t. Egészen megdöbbentem, mert úgy éreztem, mintha egy ma élő költővel beszélgetnék... (Könnyezik)

–: Kedves Xing, engedj meg egy utolsó kérdést. Képzeljük el, hogy 744-ben vagyunk Changan-ban. Most estébe fordult már az idő, s te egy itt élő neves értelmiségi vagy. Mit csinálnál, miután velem, egy idegen, mondjuk, költővel, már jól kibeszélgetted magad? Hova mennél innen, a fogadóból? Mivel töltenéd az estét?

Li Xing: Ha a Tang-korban volnánk, akkor a legszívesebben gyönyöru táncosnők előadását nézném meg, és bort innék. Ha jó idő volna, akkor szívesen kimennék a város körüli hegyekbe. És versről beszélgetnénk. Bor, táncosnők, vers!

–: De hol volnánk? Hova képzeljünk el?

Li Xing: A Yüe-fang-negyedbe természetesen. Ez volt a híres zene-negyed. De ott aztán már könnyu lenne a választás, mert rengeteg nekem alkalmas hely volna. Nagyon nyitott, nagyon szabad, nagyon eleven volt az élet Changan-ban, s rengeteg külföldi élt itt.

–: Jó, értem. Tehát a Yüe-fang-negyedben valahol. Ott ülsz, hallgatod a zenét, nézed a táncosnőket, iszod a bort, s akkor egyszer csak mondjuk bejönne maga Li Tai-po Akkor mi történne? Ez szerintem nem olyan lehetetlen.

Li Xing: Ha Li Taibo bejönne, az egész mulató nagyon boldog volna. Li Taibo-t mindenütt ismerték, és tisztelték. Szerintem Li Taibo első mozdulata, hogy felemelne egy borospoharat, és köszöntené az embereket.

–: Ha a te asztalodhoz ülne végül, miről beszélgetnél vele a legszívesebben?

Li Xing: Egyetlen egy dologról, semmi másról. Azt a tanácsot adnám neki, hogy hagyja ott a császári udvart, az nem illik hozzá, hagyja a politikát, és élje a maga életét. Éljed, azt mondanám neki, a saját életedet, írjad a verseidet. S akkor nem fogsz szenvedni.

De jó, a játéknak vége. A valóság sokkal sötétebbre sikerült. Li Taibo, a mélyen konfuciánus, óriási ambícióval érkezett Changan-ba, úgy hitte, tanácsokat adhat majd a császárnak, s így beleszólhat a birodalom életébe. Hogy ezt nem tehette meg, ez Li Taibo legnagyobb csalódása és szenvedése. Ekkor fordul a természet felé, elhagyja Changan-t, és soha nem jön vissza többet. Beleveti magát a természetbe, hogy enyhítse a fájdalmát. De ennek semmi köze Lao-zi-hoz, vagy Zhuang-zi-hoz. Li Taibo olyan „shi” volt, aki egész életében harcolt. A taoistát nem érdekli a társadalom. Li Taibo-t mindig ez érdekelte.

–: A konfuciánus: az harcol?

Li Xing: Egy konfuciánus nem tud átlépni az adott kereteken. Li Taibo, a konfuciánus, ugyanúgy nem tud átlépni, viszont ő: szenved tőle. Miért? Mert ő nem cha-tuo , azaz nem szabad. Olvasom, hogy Li Taibo a holdban gyönyörködve iszik, és ha ezt olvasom, látom magam előtt őt, és sírni akarok. Hogy miért? Mert látom őt, ahogy a holdban gyönyörködve iszik, és nem szabad! Látok egy szenvedő lelket! Li Taibo nagyon szenvedett.

Egy este a pekingi hutungban

(Wang professzor hatvanegynéhány éves, magas, súlyosan beteg férfi. Nagy, fekete szemüveget visel. Felesége Huang asszony, néhány évvel fiatalabb, csinos, ápolt, rendkívül határozott nő. Hagyományosan berendezett, tágas lakásukban fogadnak. Eredetileg egy órában állapodunk meg, de vendégszeretetüknek hála csak nyolc óra múlva távozunk. Megérkezésünk után rögtön egy különleges jázminteával fogadnak. Körben a mennyezetig mindenütt könyvek.)

–: Egy hosszú bemutatkozás helyett hadd meséljek csak arról, hogy nagy utazás után vagyunk kedves barátommal, Min-nel. Azt nem mondhatjuk, hogy beutaztuk Kínát, és önök tudják, miért mondom ezt, de annyit igen, hogy végigjárván a Sárga-folyó völgyi hajdani fővárosokat, majd körülnézvén Szecsuanban s végighajózván a Jangcén, ezzel az utazással, mondjuk, érintettük a klasszikus Kínát. Legalábbis érinteni szerettük volna, hogy szeretett költőm nyomába jussak.

Nagyon sok emberrel találkoztam, és nagyon sok embert kérdeztem Li Ti-po-ról s a klasszikus kínai költészet mai jelentőségéről, végül már csak egy állandó kérdésem maradt, s ezt szeretném Önökkel is megbeszélni, azt ugyanis, hogy mi volt Li Tai-po és a hagyományos filozófiai-vallási gondolatrendszerek viszonya.

Wang: Mindenekelőtt látnia kell a különbséget a konfucianizmus és a taoizmus között. A konfucianizmus arra való, hogy a társadalomban rend legyen általa, vagyis ez az emberek egymáshoz való viszonyát határozza meg. A taoizmus az egyes ember világát rögzíti. A kínai értelmiség ennek megfelelően él.

–: Li Tai-po-nál hogy nézett ez ki?

Wang: Egy dolgot meg kell érteni. Ha a kínai értelmiségről beszélünk, akkor a kérdést nem lehet elválasztani a konfucianizmustól. Ez az első. Továbbá: minden kínai értelmiségi alapvetően konfuciánus, ahogy mi mondjuk: Kong fuzi az első tanító. Ez a második. A harmadik pedig, hogy a mai Kína fő szellemi áramlata a neokonfucianizmus. Természetesen ez nem a régi automatikus lemásolását jelenti, hanem egy megújított konfucianizmust. Viszont nagyon fontos tudni, hogy a kínai értelmiség nem csupán konfuciánus. A konfucianizmus és a taoizmus egymást mindig kiegészítik.

Huang: (Közbeszól németül): Mint Goethe mondja: „Zwei Seelen in einem Brust.”

Wang: (Visszaveszi a szót.) Miért van ez így? Azért, mert ha az értelmiséginek sikerül mandarinná válnia, akkor konfuciánus. Ha nem, akkor mit tesz? Nem lehet öngyilkos! Valamiképpen el kell helyezze magát, valahogy meg kell találja a lelki egyensúlyát! És akkor van szüksége a taoizmusra. És a taoizmus ebből a szempontból nagyon egyértelmu. Akkor lép be a kínai értelmiségi életébe, amikor az olyan helyzetbe kerül, amikor „nincs se lehet, se nem lehet”, amikor tehát valami lehetetlen, de az is lehetetlen, hogy nem lehet. Gyakorlatilag ez áll elő, ha nem sikerül bekerülnie a mandarinok közé. És akkor megpróbál valami kiutat találni. Hiszen mindegy, mert ha száz évig él is, akár ha egy évig élne. Egyszóval: a konfucianizmus a világ, a taoizmus pedig önmagunk rendbetételének az eszköze.

És végül nagyon fontos, hogy nemcsak a konfucianizmusról és a taoizmusról van szó, hanem a buddhizmusról is, valamint a fa -ról, a törvény filozófiájáról. Mindezzel azért kell foglalkozni így, mert meg kell érteni, hogy a hagyományos kultúra az nem leegyszerusíthető dolog. A hagyományos kultúra nagyon bonyolult rendszer.

S még valami: tévedés azt hinni, hogy a taoizmus az egy eredendő passzivitás. Van ugyanis egy nagyon is aktív elem benne. Hadd mondjak egy példát. A taoizmusnak az életre vonatkozó fogalma a lágyság. És a taoizmus szerint a leglágyabb dolog a víz. Azaz a lágyság a legnagyobb erő. Ezt mind jól meg kell érteni. Történelmileg nézve a taoizmusnak köszönhetjük az irodalmat és a muvészeteket. A jelenünk szellemi vezérelvét pedig a megújuló konfucianizmusnak.

És akkor foglalkozzunk most egy kicsit alaposabban a konfucianizmussal. Az első, amit érinteni kell, hogy, mint az előbb mondtuk, egy értelmiségi mindig a konfucianizmus és a taoizmus kettőségének, egységének a szellemében él. A második, amit tisztázni kell, hogy természetesen a konfucianizmus a tengely. A harmadik, hogy különbséget kell tennünk a régi és az új konfucianizmus között. Mert az eredeti az a Zhou-kori konfucianizmus, ma pedig egy modern neokonfucianizmus van. Ez utóbbi összesen három-négy generációra megy csak vissza, és olyanok képviselik, mint Xiung Shi-li, Ma Yi-fu, Liang Su-min, Qian Mu, Zhang Xun-li, a honkongi Liu Shu-Xi’an, Mao Zong-san, Xu Fu-guan, Han Jun-yi. Ezek már mind meghaltak. De mondjunk élőket is, pl. Amerikában Yu Ying-shi, Du Wei-ming.

A felsoroltak mind meg vannak győződve arról, hogy a konfucianizmusnak fenn kell maradnia, vagyis fel kell támadni Kínában. Az a véleményük, hogy a konfucianizmus képes alkalmazkodni a modern élethez. És ennek három oka van: az első, hogy a konfucianizmus segítségével az ember meg tudja határozni önmagát. A második, hogy a konfucianizmus meg tudja oldani, szabályozni tudja az emberek egymáshoz való viszonyát, és három, hogy a segítségével az ember meg tudja határozni az viszonyát a természethez. Az új konfucianizmus politikai tartalmát két részre lehet bontani, az egyik az ország nemzetközi viszonyainak felépítésében segít, a másik pedig a központ és a vidék viszonyának szabályozásában.

És most pedig rátérhetünk az Önt érdeklő fő kérdésre. Általában azt szokták mondani, hogy a három nagy költő közül Du Fu képviseli a konfucianizmust, Li Taibo a taoizmust, Wang Wei pedig a buddhizmust. De az túl leegyszerusítő vélekedés. Valójában ugyanis mindhármuknál jelen van mind a háromféle gondolkodás.

Ami Li Taibo-t illeti, arról a következőt tudom mondani. Li Taibo a kínai szemléletben Qu Yuan mellett a legnagyobb romantikus költőnk. Li Taibo-t olvasva meglepő modernséggel találkozunk. Azt mondják, aki Du Fut érteni akarja, az ne kezdje el olvasni 40 éves kora előtt, aki pedig Li Taibo-t, az ne olvassa 20 éves kora után. És ebben van valami, mert Li Taibo versköltészetének a lényege, az anyaga, a természete a szabadság. Li Taibo a legnagyobb tragikus költőnk.

–: Hogy érti, hogy tragikus?

Wang: Általános vélekedés szerint, ha Li Taibo mandarin lehetett volna, akkor nem történik semmi. Végülis hogy kezdődött? A császár fogadta őt, és megadta neki a lehetőséget. De Li Taibo átlépett ezen, és kitartott saját meggyőződése mellett. Vagyis a szabadság mellett. Inkább lemondott a lehetőségről, s nem lett mandarin, semmint olyan politikai nézetek megvalósítását segítse elő, amelyekkel nem értett egyet. Li Taibo modern világnagyság.

–: Hadd kérdezzem meg, valóban úgy látja, Li Tai-po jelentősége ilyen nagy a mai Kínában?

Wang: Li Taibo mindig nagyon fontos szerepet játszott a kínai szellemtörténetben. Ez így volt egészen napjainkig. Még a század első felének modernjei, Gou Moro, vagy Wen Yiduo is a legnagyobb mesterüknek tekintették Li Taibo-t. Ez azért lehetett így, mert a kínai költők mindig tudták, hogy a hagyományt követniük kell, és ennek a hagyománynak Li Taibo a legfontosabb része, megkerülhetetlenül.

Ma azonban, és nyilván Ön erre kérdez, a helyzet nagyon tragikus. Ki kell mondani, hogy a mai költők muveletlenek. Nem ismerik se Li Taibo-t, se Du Fut, se A vörös szoba álmát. Ez az én legnagyobb szomorúságom. Wang Meng azt mondta, az íróknak muvelődniük kell. De sajnos nem ebbe az irányba haladunk. A mai irodalmi élet nagyrészt tehetségtelen és muveletlen írókból, költőkből áll. Két hibás nézetet képviselnek: 1. elutasítják a hagyományt, és 2. hogy egy éjszaka alatt akarnak mindent megszerezni. Úgy tudom Önnek a helyzetet, a szomorú helyzetet a legjobban jellemezni, ha azt mondom, hogy ma egy író inkább kereskedő. És még csak nem is saját magát árulja. Hanem csupa másoktól levetett holmit.

Huang: (közbeszól németül) A tanítványaim vakon követik a nyugati irodalom mintáit, s úgy akarnak írók lenni. Műveletlenségük és hagyományellenességük azért olyan szomorú, mert pont Li Taibo-nál jobban senki nem hatott a kínaiak önszemléletére. És akkor nem ismerni Li Taibo-t?! Nyugaton a helyzet más annyiban, hogy ott az olvasóra nem a költő hat közvetlenül, hanem csak, amit írt. Kínában a költő személyisége, a költő életmódja közvetlen azonosulási minta volt évszázadokon, évezredeken át. Nálunk egy kínai értelmiségi önmagát mindig Qu Yuan és Li Taibo személyiségével veti egybe. Qu Yuanról öngyilkosságának napján, több mint kétezer év óta, nagy ünnepséggel emlékeznek meg. A kínai költő személyisége hatott a 89-es diákmegmozdulásokra is! Nincs törés! Ez ugyanaz a tuz! És ennek az az oka, hogy a kínai szemlélet számára az értékek rangsorának élén nem a szép, hanem a jó áll. És ebben a Mao-ig töretlen hagyományban most, Mao után nagyon nagy zavart okoz a posztmodern. Lelki zavarodottságról van szó. A nyugati irodalmi minta vak átvételével állunk szemben. És ez teljes csődöt jelent, mert másodlagos irodalom jön létre, s mert megszakad az a morál és etika, amely évezredeken át az irodalom, a költészet éltető forrása volt.

–: Ahogy Önöket hallgatom, nem tudom eldönteni, mi következik a szavaikból, hogy ugyanis milyennek ítélik az esélyeket? Mire számítsunk, a hagyomány teljes pusztulására, vagy valami megújulásra? Mielőtt válaszolnának, szeretnék beszámolni Önöknek egy szörnyu, elkeseredett pillanatomról. Valahol a Shaolin-kolostor, a Longmen-i barlangtemplom és Qin Shi Huang-di-sírja után voltam már. Mert akkor egy sötét órán, fektemben egy szállodai szobában azt gondoltam, lehet, hogy a maoizmus megsemmisítette a kultúrát, de akkor, a kulturális forradalom idején pontosan lehetett tudni, mi az a kultúra, ami megsemmisül. Ma viszont, talán még egy ennél is veszedelmesebb és megalázóbb folyamatnak vagyunk a tanúi; annak ugyanis, amikor ez a kezdődő kapitalista harács-szellem a kultúra romjai elé áll, nem érti, áruvá teszi, és meghamisítja a lényegét. Szeretném Önöknek jelenteni, hogy nincs már Shaolin-kolostor, ami a helyén maradt, az egy alacsonyrendu, agresszív, mocskos üzlet, turizmus, ócska szemfényvesztés.

Huang: (lelkesen közbevág): Amennyiben le tudná nekem írni mindezt németül, én azonnal kiadatom Kínában!

Wang: Alapjában véve ezek a tények. De én mégis úgy érzem, hogy a kulturális forradalom pusztítása alapvetőbb. A mai Kína, ahogy Ön mondja, a kapitalizmus útján jár, mások ezt felhalmozási periódusnak nevezik. Van ugyan egy marxizmus-szeru álca az egészen, de ennek az országnak már az égvilágon semmi köze nincs a marxizmushoz. A kérdést viszont, hogy is döntsünk a hagyományhoz való viszonyról, központilag még nem oldották meg. De miért mondom azt, hogy ez a kérdés még nem dőlt el? Azért, mert Kínában sok értelmiségi a konfucianizmus reneszánszát készíti elő. El kell ismerni, hogy a kultúrpolitika már eléggé nyitott. Vannak buddhista és más teológiai intézmények. Tevékenységükben a könyvkiadás is benne van, és nagyon magas színvonalon. Tehát van előrelépés. De a kormány az elkövetkező tíz évben csak pragmatikus kérdésekkel akar foglalkozni. Csak az anyagi jólét szükségességét hangsúlyozzák. A szellemieket nem. A marxizmusban való hit már nincs meg. Viszont nincs semmiféle központi eszme, ami a helyébe tudott volna eddig lépni. Ezért más megoldás nincs, csak a konfucianizmus reneszánsza. Ennek ma tulajdonképpen csak egyetlen konkrét akadálya van. Hogy a képviselői a tengeren túlról jönnének vissza. Mindezek után én a jövőt pesszimistán ítélem meg. Ugyanakkor viszont a konfucianizmus szükséges visszatértét jósolom ebben a sötét jövőben.

Éjjel tizenegy felé jár. Már túl vagyunk egy nagyszeru vacsorán, amit Huang asszony varázsolt elő valahogy pillanatok alatt, s amelyen Wang professzor betegségéről csak annyit tudok meg a feleségétől, hogy „a kulturális forradalom alatt történt, s azóta állandó, nagy fájdalomban él”. Wang egyfolytában dohányzik. Ahogy az egyiket végigszívja, rögtön gyújtja a következőt. Feltunik azonban, hogy a füst bántja a szemét, ezért a cigarettát időnként messze eltartja magától. Így is búcsúzik el, amikor kikísérnek a hutung udvaráig, kezében füstölgő cigaretta, amit messze eltart magától.

 

Az utolsó este Pekingben

A Wang fujing utca egyik népszeru bárjában Min barátom öcscsének, Wei-min-nek a zenekarát hallgatjuk. Wei-min nemcsak Kína egyik első számú rock and roll dobos sztárja, hanem a család szemefénye is. Ma este az egész család eljött, s büszkén hallgatja a fiút: itt van Wei-min nagyon csinos élettársa, Sun-ping, itt van Min, és itt ül a gyerekek édesanyja, a 63 éves törékeny orvos Mama, aki pekingi ittlétem legnagyobb ajándéka: érzékenységét, finom tapintatát, járásának földfölötti lebegését s szeretetének nyíltságát a fiai iránt sosem felejtem el.

Miközben Wei-min zenekarának musorát hallgatjuk, a Yu-család másik nagy hírességét, a Mama öccsét, Xie Chang-nien-t várjuk, a kínai urkutatás egyik vezető fizikusát. Xie úr, felesége, lánya és lánya barátja társaságában, némi késéssel be is viharzik hamarosan. Gyors bemutatkozás után elfoglalják a helyüket az asztalnál, s egy gyermek ártatlan kíváncsiságával rögtön elkezdik figyelni a színpadot, s persze elsősorban Wei-min-t, ahogy épp a Hey, Jude címu Beatles-számot dobolja. Xie úr felesége csinos, üde, konzervatív jelenség, már pár perc múltán nem bírja leplezni megrökönyödöttségét: neki ez a zene, ez a hangerő, a zenészek „vonaglása” s az itt szórakozók mind-mind láthatóan a legnagyobb botrány, amit természetesen azért egyszer az életben látnia kell. Xie úr feleségének pont az ellenkezője, rajongva nézi Wei-min-t, vidám elismeréssel hallgatja a Hey Jude -ot, s időnként a Mamától a szöveg értelme után kérdez. Egy ember tehát, aki harag és elfogultság nélkül fogadja be, ami itt életében először a szeme elé kerül.

A zenekar szünetében átül mellém. Nagyon barátságos, nyílt tekintet, felhőtlen hangulat, vidáman csillogó szempár.

Xie: Elnézést kérünk a késedelmért! Miattam volt, egyedül miattam! De csak mostanra tudtam ideérni a Központból. Ma hatkor fellőttük a tizediket!

–: Sajnos, nem értem.

Min (magyarázólag nekem): Nagybátyám, tudod, a Kínai Urkutatási Központ egyik igazgatója, és akkor most mesélte, hogy sikerült, Kína fel, hogy is mondják, tizedik muhold az urbe!

Xie: 1986-ban indítottuk útjára az elsőt. Ma este 18 órakor felküldtük a tizediket is! És minden sikerült!

–: És Ön most egyenesen onnan jön?

Xie: Közvetlenül a Központból! Ott kellett lennem még a kilövésnél. De minden abszolút rendben volt! Egyetlen kis hiba nem történt!

–: Teljes szívvel gratulálok! Csodálatos érzés lehet!

Xie: Igen, őszintén megmondom Önnek, nagyon büszke vagyok!

Xie felesége (közbeszól): Nagyon boldog!

–: Ez látszik! Az Ön férjéről már messziről sugárzik, hogy valami nagyon jó történt vele!

Xie: Elnézését kérem érte, de tényleg nagyon örülök, nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült minden! Mert tudja, az emberek mindent megtesznek az utolsó hónapokban, és ez rengeteg, elmondhatatlanul sok munka, és akkor jön ez a nap, és minden eldől, és tényleg hát nagyon idegesek vagyunk előtte.

Felesége (közbe): Chang-nien már három napja semmit nem aludt!

Xie: Jól van, jól van, ez nem érdekes. Az érdekes, hogy minden a legnagyobb rendben van! De most beszéljünk egy kicsit Magáról! Mert sokat hallottam ám már a testvéremtől, hogy milyen szép tervekkel jött hozzánk, hogy Li Taibo életét szerette volna megismerni, és a nagy utazásról is sokat hallottam. Hol is jártak Min-nel?

–: A Taishan megmászásával kezdtük.

Xie: Ez nagyon szép kezdet lehetett. A kínaiak nagyon szeretik a Taishan-t.

–: Igen, énvelem is ez történt. Aztán Qufu-ban megnéztük Konfúciusz sírját, a Kong-templomot és a családi birtokot. Majd Luoyang-ba, Xi’an-ba mentünk, ott láttuk a longmen-i sziklabarlangokat, és a Shaoling-kolostort, jártam a csodálatos xi’an-i Könyvtárban, ahol könyvek helyett kősztéléken ott olvasható a teljes régi kínai irodalom, voltam Qin Shi Huang-ti sírjánál, aztán le délre Szecsuanba, ott Chengdu és Chongqing, majd a Jangcén végighajóztam, többek közt át a San Xia-n... Yüeyang-on...

Xie: Szép út, nagyon szép. És mi érdekelte Önt, mit kutatott pontosan?

–: Nagyon szeretem Li Ti-po-t. Vele akartam foglalkozni ezen az úton, úgy, hogy beszélgetek róla kínai emberekkel a vonatokon, az utcákon, egyetemi szobákban és hajóbárokban, szóval be akartam járni annak a klasszikus Kínának a határvonalát, amelyen belül ő, Li Tai-po vándorolt annak idején. De elárulok Önnek valamit: tulajdonképpen ez az egész, hónapokig tartó előkészületekkel, és annyi sok fáradtsággal, ez az egész út egyetlen célt szolgált: hogy lássam itt a csillagos eget, ami alatt Li Tai-po élt hajdanán. Tudja, sok ember segített, hogy ez az út létrejöjjön, nekik nem mondhattam, hogy csak azért jövök, mert látni szeretném itt a csillagos eget, de Önnek elárulom, csak ezért. Li Tai-po-nak nagyon fontosak voltak ezek a csillagok, ez a Hold. Nekem is nagyon fontosakká lettek. És most nagyon örülök, hogy egy olyan emberrel beszélgethetek, akinek a foglalkozása ugyancsak a csillagos ég!

Xie: (nagyon jót nevet a tréfán): Én csak egy nagyon kicsi dolgozója vagyok a csillagos égnek! (Felemeli a poharát) Nagyon örülök, hogy itt járt!

–: (felemelem én is, s koccintunk): Én is nagyon örülök, hogy itt lehettem!

 

Peking, Airport, 1998. június 12.

Még egy utolsó pillantás a Nagycsarnokban integető Mamára, Wei-min-re és Min-re, aztán kezemben a boarding-carddal átmegyek a bennünket valószínuleg örökre elválasztó korridoron. Útlevél-ellenőrzés, hosszú sorok, biztonsági csatorna, lassú csoszogás, majd egy újabb reménytelenül nagy sor végén egyszeriben ott találom magam egy szigorú tekintetu, rezzenthetetlen, fiatal vámosnő előtt.

Vámosnő: Hol vannak a csomagjai? (Where are your baggages?)

–: Ez az itt.

Vámosnő: Több nincs? (There aren’t any more?)

–: Nincsen. Ez az egyetlen csomagom.

Vámosnő: Ismeri az előírásokat? (Do you know the regulations?)

–: Igen.

Vámosnő: Akkor nyissa ki, kérem! (Then open it, please!)

–: Parancsoljon.

Vámosnő: (Semmihez nem ér hozzá a kofferben, csak nézi) Rendben van, becsukhatja. De tisztában van vele, hogy semmit nem vihet át a határokon? (It’s all right, you can close it. But is it clear, that you can’t take anything across the boarders?)

–: Igen, most már tisztában vagyok vele. Minden, amit tudok, itt marad.

Vámosnő: Mit mond? (What did you say?)

–: Semmi, csak hogy képtelen vagyok bármit is átvinni a határokon...

Vámosnő: (zavartan, értetlenül): Rendben van. Végeztünk! (All right. We’re finished.)

–: Köszönöm. Viszontlátásra!

Vámosnő: (hosszan néz utánam, mintha vissza akarna hívni, de aztán, mikor visszafordulok egy pillanatra, látom, hogy mosolyog, s utánam kiállt): Jó utat, uram! (Good trip, sir!)

Elhelyezkedem a zürichi gépen. Azt tervezem, hogy a hazafelé tartó hosszú úton csak alszom és alszom. A szomszédos gate-ről kigördül a tíz perccel előttünk induló frankfurti járat. Eltolat mellettünk, nézem az ablakait. Az egyikben egy villanásra ott van az apám. Rémülten kikapcsolom magam, és szinte rátapadok az én ablakomra. De már el is húzott a gép, nem látom soha többé. Úristen, ereszkedem vissza az ülésre, most már jön velem.