Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Komáromi
János
KONSTANTINÁPOLY
LEÍRÁSA (1697)
(Részlet Komáromi János naplójából)
Forrás: Magyar Történelmi Naplók a XVI-XVIII. századból
Magyarországi és Erdélyi bujdosó fejedelem Késmárki Thököly Imre
secretariusának Komáromi Jánosnak törökországi diariumja s experientiaja
Közli: Nagy Iván
Kiadja: Ráth Mór, Pest, 1861
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Ezt a Konstantinápolyt már nem tudom, városnak írjam-e vagy országnak? mert
én mását soha nem láttam. Nagyobb s jobb portust a tengeren az egész világon
sem tartanak. Itt szakad össze sebes folyással a Fekete-tenger a Fejér-tengerrel
éppen a török császár várának éppen alatta, mely a városnak dél felől ónozatjában
van különkerítve, csak az fekszik annyi helyen, mint Szeben városa Erdélyben;
szép hegyeken mind ónosok aranyos hegyű kéményes palotái. A hegynek a Fejér-
és Fekete-tenger felől való oldalait befedték a sok zöld ciprusfák, cédrusfákkal
néhol elegyítve, mint az erdők. Belöl is a belső udvara rakva ciprusfákkal,
úgy, hogy mindenkor mindenütt árnyékban járhat az udvar népe. Magának különös
császári filegóriái egynéhány helyett, hogy mindenféle láthat, kiknek az oldalán
zöld superlátok állanak, hogy a tengerek szelei, mikor nem akarja, ne érjék
a császárt miattok.
A kapujában a nagy torony alatt belöl aranyos kerék pajzsok s alabárdok vannak
felfüggesztve.
Ezen belől senkinek, még a fővezérnek sem szabad lovon fegyverrel bemenni. Melyet
én nem tudván, a szolgámmal lévén a stucom palackostól, apprehendálta a kapuban
ülő főporkoláb, és noha nékem idegennek ex discretione semmit nem szólott, de
a salvagvardául velem lévő jancsárnak csak alig hogy a talpát meg nem pálcázta.
A várnak az tenger mellett lévő kerítésén kívül éppen a Fejér- s Fekete-tenger
partján vannak rendbe lerakva őrzés alatt az keresztényektől nyert szép sok
ágyúk. Utóbbi közt láttam, hogy fénylettek a görgényi Veteráni generáltul elnyert
világos ágyúk is. Az erre nyíló kapuja felett a várnak vannak rettentő nagy
cethalcsontok felfüggesztve, feje, hátgeréncse, oldaltetemei napnyugot felől.
Itt olyan nagy ágyúkat láttam, kikkel Babyloniát megvették, hogy nagy tágosan
beléjek bújhatni, kimondhatatlan nagy vaságyúkat is láttam. Itt láttam egyik
kis kapuban az Kornis Zsigmond úrfi két kis ágyúcskáit is kerekeken, Veteráni
generális alkalmatosságával nyerték azokat is.
A városnak csak az mint három kerítésekkel és azokon való sok színű tornyokkal
bé vagyon a Fekete- és Fejér-tengerhez kerítve, jó járó lovon és három óra alatt
meg nem kerülhetni. Én próbáltam csak még nem szintén az végétől, az hol Béldi
Pálék s több magyarok feküsznek Zólyomi Miklóssal. Eltölt az egy óra, míg a
Jedzikulát értem, mely a hét tornyokból álló császár tömlöce, még pedig a város
vége tovább fekszik, éppen a Fejér-tengerparton, ahol a tímárok dolgoznak. Az
urunk őnagysága jó járó jobbik pej paripáján ültem pedig, s még sem állottam
különben, hanem míg egy vagy két csésze jó hideg vizet ittam egy szép rakott
csorgóról a város kőfala kívül. Jedzikulátul fogva az császár váráig, és attól
a helyig, ahol ők egy nagy szentet, kit Szent Jóbnak (ugyanannak nevezik a helyet
is róla) ezüstdrótos koporsóban tartanak fekünni, holott szokták a császárnak
oldalára a kardot felkötni.
A görögök Chrysostomust is, kit Aranyszájú Szent Jánosnak is hívnak, mondják,
hogy ott temették el. A város háromszegletű, napnyugot felől északra a Constantinus
császár váráig, a száraz felől hármas kerítése, száraz árka, a tengertől való
résznek csak egy kerítése; mindent kővel pádimentomoztatott a város, sőt kívül
is három mértföldig kőutcákon járhatni. Itten az ő módjok szerént a benedictiót
ennél a koporsónál nekiek feladni szokták. Úgy hiszem, belételnék négy óra is,
míglen a circulust tenné az ember. Némelyek tizennyolc olasz mértföldnek tartják
Konstantinápoly városának kerületét.
Maga a város egynéhány nagy hegyeken fekszik. Most negyvenezer utcáját mondják
mindenestül hostattal együtt. Mindenikben minden éjjel két-két ember strázsál,
minden éjjel nyolcvanezer ember. Minden utcában legalább egy csorgót kell supponálni.
Az mecseteknek számát nem tudhattam, de akik köztök nevezetesebbek, úgymint
az ki köztök Sophia, Justiniánus császár leánya temploma volt, melyet a jeruzsálemi
templom formájára építtetett volt Justiniánus, a leánya nevére, nagy kőlábakra
a fundamentomit, mivel alatta hajós édesvíz vagyon, ki a tengerbe szakad, ennek
az egész két hegynek, kin a Zsófia temploma és császár vára van, és egynéhány
utcáknak alatta, sürő vastag kőlábakon álló erős bolthajtás vagyon, a császár
várából mennek belé hajón, s mind eljárhatják: az édesvíz tengerbe szakad, sok
hal lakik benne. Én magam is láttam, egy süllyedett háznak helyéből néztem,
merő miraculum mundi, kibeszélhetetlen, kívül nem annyira, mint belöl látszó
rettenetes magnificentiájú épület. Kiben vagyon kettő azon vedreknek (egyike
márványkő), kiben az Krisztus Urunk a vizet borrá változtatta volt, most őket,
mind akkor a zsidók és törökök is, ad purificationem tartják, ki mellett fekszik
nem messze sultán Murat, ki Babyloniát megvette, sultán Achmet, sultán Sulimán,
Bajazeth és sultan Selim (ez ezüsttel fejér); sultán Mehemet s több császárok
épétette kimondhatatlan épületű mecsetek, kikben ez a dicsérendőbb, hogy nem
tartották magokat méltóknak a templomjukban temettetni, hanem mindenik császár
külön építtetett temetőhelyet magának s gyermekinek az templomon kívül. Azmennyi
jövedelme pedig az ilyen nagy mecseteknek légyen, elhihetetlen.
Azt le nem írhatni: az hostatjai és azokban sok csiflikek, udvarházak, mulatóhelyek
meddig terjednek, mind Európa felől (kinek határa Konstantinápoly), mind Ázsián
felől, úgy, hogy az Fekete nagy tenger Dardanelláig, az a Bosphorus Thracicus,
mind az két, melyek a Fejér-tengerbe jövő folyásának, mely is egynehány óráig
tart. Ezfelől mondják, hogy Pompéjus magnus ragatta volna itt össze a Fekete-tengert
és a Fejért. Én Isten munkájának hiszem, mert ha ember munkája lett volna, keskenyebb
volna, de van olyan széles, mint a Duna; rakva sok szép épületekkel, udvarházakkal,
kastélyokkal. Galatától, sőt észak felől, az mint az Fekete-tenger kanálisába
béjő, kit édesvizétől fogva Európa felől, Ázsia felől pedig éppen le Chalcedoniáig,
kinek ruderái most is existálnak, hol régen a concilium volt Martianus császár
idejében, 545-ik esztendőben, kihez közel tartanak egész éjszakákon égő lámpásokat
a Fejér-tengeren járóknak a torony tetején (aminemű tornyok mindenütt pharusoknak
neveztetnek), csak minden konstantinápolybeli s körülötte való lakóhelyei, híres
mulató palatiumi, a császárnak magának vagyon háromszázhatvanig való, melyeket
mindenütt bosztandzsik őrizik, mindenikben maga szolgái benne vannak, úgy hogy
mindenkor mindeniket készen találja.
A Fekete-tenger torkában vagyon egy Bőrvár, kit azért hívnak Bőrvárnak, hogy
mikor az görögök bírták Konstantinápolyt, az törökök csak egy ökörbőrnyi helyet
kértek ott magoknak. Hogy megadták nékiek, szironyformán véknyan elmetélvén
a bőrt annyi helyet foglala be, hogy éppen egy nagy várost épétettek a helyre
egynehány erős tornyokra (kikben némelyikében most kurvákat szoktak büntetésül
tartani), melyből vették meg aztán Konstantinápolyt; noha Galatát azután is
a keresztények hét esztendeig tartották; abból a mostan is csonkán fennálló
toronyból, kiben régenten fogva tartották amaz híres Török Bálintot.
Kiljebb a kőváron vannak az Dardenellák négy kastélyok, a Fekete-tenger oltalmazására
együve szolgáló ágyúk vannak a tenger partján, és egymás ellen az torkolaton
kívül mindkétfelől az magos tornyokon lámpások vannak éjszakákon, hogy azokra
tarthassanak az Fekete-tengerről jövő hajók. Itt volt régenten egy kőszálon
az Pompéjus magnus oszlopa is, de az már ledűlt, csak a fundamentoma vagyon
a tengernek közepében egy kősziklán.
Itt látszik már az iszonyú Fekete-tenger (Pontus Euxinus […]), nincs is e világon
veszedelmesebb tenger, sehol benne sziget nem látszik, elnyúl be Ázsiára sok
ezer mértföldnyikig s kerületi a Tanais vizére, Crymre, Tatárországra, éppen
ki Európára, azmint bele a Dniper, Nester és Duna vizei szakadoznak. Ennek Európa
felől északi híresebb portusa Várna, hol nyavalyás László magyar király harcolt
a törökkel s el is veszett […]. Legjobban látni ezt a Fekete-tengert a torka
fölött való kalugerek klastroma fölött való építtetett szélmalombul, de minthogy
ritkán van azon tengeren szép és jó üdő, gyakrabban homály, setétség vagyon
rajta, azért is neveztetik Fekete-tengernek. Írtózik az ember nemhogy reámenni,
csak a rettenetes zúgását is hallani.
Én az mikor látni mentem, ellenkező szelem lévén, sokszor csaknem kősziklákhoz
vertek a nagy habok, néhol meg is akadván a tenger közepében való kősziklában,
kik hol ki, s hol nem látszatnak ki az tengerből; de az Isten megtartott. […]
Volt kedvetlen mulatságom a szemem közé csepegő nagy habokkal, sok delfin nagy
halakkal és az ember veszedelmét leső apró madarakkal, kiket "spiritus
damnati"-nak szoktak hívni.
Erről a Fekete-tengerről hordnak rettenetes élést Konstantinápolyba, ki másképp
nem subsistálhatna, de egyébiránt hordanak szárazon is, vízen is, egymást érik
a rettenetes éléshajók Európából, Ázsiából is. Számtalan fegyveres kereskedőhajók
Franciából, Hollandiából, Angliából, Egyiptomból, Afrikából s többnyire minden
részéből a világnak, kiből elgondolhatni, mennyi harmincadja jő annuatim az
török császárnak, holott csak egy hajónak is felmegyen a harmincadja kinek tíz-,
kinek húsz-, kinek harmincezer tallérra is. De csak Konstantinápoly körül való
apró hajócskáknak, ki mindenik leginkább egy aranyat ad, felmegyen adója esztendeig
negyven- vagy ötvenezer aranyra.
Le nem írhatni az városnak sok piacait, azokban való mindenféle sok szépségeket,
úgy hogy amit ki sem gondolhat az ember, itt feltalálja, csak legyen pénze.
A halpiacokon a tengernek különb-különbféle színű s formájú halait, rákjait,
csigáit […].
A többi között láttam egy nagy halat, megmérvén; huszonhét arasz volt, a száján
könnyen bebújhattam volna magam is. Egy ló pedig a hasába bizony alig kordult
volna meg. […]
Most csak egyik csudáját a Fejér-tengernek (Maris Aegei) előhozom, mely neme
az syreneseknek, egészlen szőrös ember, majomábrázatja vagyon, az férfinak nagy
haja, nagy bajusza szokott lenni, két lába, két keze, öt ujjai, körmei mindeniken,
mind kezei, lábai rövidek, az farka pedig mint az delfin halnak. Az asszonyoknak
is nagy haja, csecsei, egy párt szokott fiadzani, kiket csecsen szoptat, az
kezekkel fogják meg a halakat, s azzal élnek, derékokig mutatják ki magokat
a tengerben, de ki is jőnek a tengerpartra, s ott a meleg fövényre lefeküsznek,
rettenetes hortyogással alusznak; sőt a tenger kőszikláiban a szárazon barlangjok
vagyon, abba kijőnek, ott játszadoznak, ha embert sajdétják, nagy morgással
beszaladnak a tengerbe.
Én magam mulatságára Konstantinápolyból kimenvén az Fejér-tenger szigetinek
experiálására, nagy habok hányásával ugyan, mindazonáltal a többi között találtam:
Egbele, Bujukada és Marmora nevű szigeteket, kiknek kősziklás barlangjaiba efféle
emberhalak laknak. Én pro curiositate a tengerre ülvén, igyekeztem benne, ha
elevent láthattam volna, aminthogy egynehánynak az barlangjába is bémentem,
de nem találhattam két okért. Primo: Hittel mondták mind a papok, mint a régi
emberek, öreg halászok, hogy csak szombat napon soha ki nem jár, soha senki
nem látta (Istennek nagy csudája), én pedig szintén szombaton jártam ott. Secundo:
minthogy hidegben ki sem jár, Húsvét után kezd kijárni. Én pedig in primis Martii
jártam ott, ahhoz képest elevenen nem láthattam, hanem kettőnek a bőreit találtam
a halásznál, aki lőni szokta őket, mert nagy erejek miatt lehetetlen megfogni,
hanem felettébb nagy golyóbisú puskával lövik, de annak is a golyóbisa soha
egyéb testét meg nem járja, hanem csak ha az fejét találja. Elevenen pedig az
török császárnak is eddig szerét nem tehették. Mikor a halászok halat fogva
s éve rájok akadnak, bevárják, magukat félig kimutatva, úgy hogy az evedzőkkel
verik őket, akkor bőgnek s pökdösnek rájok, megfogni vagy csak ölni is vízbe
merő lehetetlen, ha nem fejekbe lővén. Egynek az bőrét most csáváltatom, de
egyébiránt is vagyon az bőréből egy öven, kit egy kaluger adott, melyet derékfájás
ellen hasznosnak tartanak viselni. A nagyja olyra nől, mint egy kaják vagy hajó.
A halászok a zsírjáért ölik meg, mert el szokták adni egynek a zsírját húsz
talléron is, az nagy hajók kenésére veszik meg. Azki a testét látta, minden
belső részeit, még a szemérmét is úgy mondja lenni, mint az embernek. Én a testét
nem láttam. Látom a bőrét, hogy szőrös és oly vastag, hogy az fegyver meg nem
foghatja.
Ez az monstrum, ha hol közel szőlő van a tenger mellett, kimegyen reá szőlőt
enni, mikor arra valók az fiai, azokat is kiviszi. Mihelyt embert lát, kezeit,
lábait, farkát bevonván gömbölyegen (hogy hamarább lehessen) ereszkedik vissza
a tengerbe. Aki látta, úgy mondja, ötven lövést is tettek egyen, de nem veszték
el, míg a fejét meg nem találták.
Az is meglehet, egy csudás halnak, melyet kilits-baluskának hívnak, kinek az
orra olyan, mint egy pallos, minéműt küldtem a télen az úrnak, Kemény János
úrnak őnagyságának. De láttam egy csudálatos, mintha egyik végétől esztergába
metszették volna, egy öl s két arasz hosszúságú szarvát az tengeri unicornisnak,
minéműt csak az Oceanum-tengerbe találnak.
Galatában, annak a Petrus francia órásnak szomszédságában, ki nekem a rhinoceros
szarvából csinált csészét adta, nem messze a régi pápista templomtól, kiben
régenten egy boltban tartották az Krisztus urunk varrás nélkül való köntösét,
most ennek a császárnak az anyja építtetett mecsetet helyébe Galatában.
Elhallgatom ennek a halnak hosszú farkú szárnyas nemét, mely kijő a tengerből
s repül az aerben; az irtóztató bagoly, kakas, ló formájú halakat, kereszded,
kal-karebalukokat, disznóhalakat, az habarnicának sokféle csudás nemeit, tövises
disznó, korvas forma csigákat, ausztrigákat, pók s egészlen szőrös rákokat,
csak tegnapelőtt is én hozatván egy nagy rákot, megértük nyolcan vele. Igaz,
hogy nem mindenik merte ad gustum enni irtóztatósság miatt.
Ezen a tengeren szokta magát a császár néha mulatni az ő aranyos köves hajóin,
kiket zár alatt tartanak az maga vár alatt. Ebben az portusban hozzák be téli
nyugvására a tengeri sok nagy széles lapátos gályákat, furkatákat, itt szoktak
újakat csinálni s az romlottakat reparálni; csak az én szállásom ellenében állott
egy szélyében huszonhat az olyan öreg széles gálya, kinek az nagyobbikában százötven
ágyú, az többiben kiben százhúsz, száznyolcvan, hetven, hatvan, legalább ötven
ágyú, az gályák aranyosak, festettek, csak középszerű az, kinek az ára negyven-,
ötven-, hatvanezer tallér; ha a sok lapátos gályák, mind az Fejér-, mind az
Fekete-tengerre valók, kell ide az ember, háj! s az ebverte nem minden kétlovú
katona érkezne csak egyikre is. Isten, halld meg itt a sok gályákra leláncoltatott
éjjel-nappal tehozzád fohászkodó, minden emberi reménységből kifogyott, megszámlálhatatlan
sok szegény keresztény rabok nyögését, és szabadítsd meg őket, amint megszabadíta
is az elmúlt télen is húsz magyar rabot kegyelmes urunk Tököly Imre úr őnagysága
forgolódása által.
Az itt csudálatosabb, hogy az midőn az ily nagy gályákat (kiknek csak egy árbocfája
is került ötszáz tallérba) reparálni akarják, mint forgatják oldalokra, kiket
mikor kiüresítenek, sok ágyúkból rakott asztagokat s kötelekből rakott halmokat
láthatnál, de ezeket el kell hinni, annak, aki nem látta, egész lehetetlenség.
Ezek függenek a tengeri kapitánytól, ki hárombonjokos vezér, mihelyt kimégyen
a tengerre, olyan, mint a császár (dominus maris), a fővezértől sem függ. A
mostanit Medzó Mortónak híják, s szintén most hozzák a hírét, hogy hozzákezdett
a külső tengeren a velencésekkel való harchoz, megválik: mi lészen kimenetele.
Az mikor az campaniáról az portusba novemberben visszajöttek, ennek mind csudás,
mind nagyságos voltát akkor láthatnád inkább, mert akkor szélt fognak a tengeren
mind a szélyes, mind a lapátos gályák, s az császár vára alatt a portusban az
ágyúlövést elkezdvén, annyi száz ágyúk megszűnés nélkül való lövéssel olyan
dörgést tesznek, hogy az gályák az tűztől s füsttől nem látszanak, s azt tudná
az ember, hogy összeromol az egész város, s az mint ezt én magam experiáltam,
szintén akkor jövén által Galatából Konstantinápolyba egy kis hajón, mikor bejöttek
s lőttek, úgy hogy azt tudtam, közöttök az tengerbe elmerülök.
Nem hallgathatom el: néhol-néhol az város kapuján függeszték pro raritate rettentő
tenger tekenősbékák hajóit, kikben gyermekek hajózhatnak. Cethal-oldalcsontokat,
régi sisakokat, vékony nádacskával általlőtt mellvasakat. Az oraculumokat, kikből
régemen az ördög felelt az pogányoknak, kiknek legcsudálatosabb az Theodosius
császár egy szürke márványkőből álló csudálatos oszlopa mellett lévő, háromfejű
nagy rézkígyó, kinek mind az három feje az város három szegletére áll, az egyiknek
állát letörte Murát császár a dzsidával, mikor Babyloniára indult; ki felől
azt tartják, hogy Constantinus császár minden egyptombeli arany-, ezüstbálványait
az pogányoknak öszveöntetvén, s hogy réz volt, nem bántotta, ide hozatta el
Nílus mellől, Egyptomból, oda való oraculum volt. Azelőtt Konstantinápolyban
sok kígyó volt, hogy azt idehozaták, azólta kígyót ritkán látnak.
De vagyon még egy oraculum, magas gyönyörűséges oszlopa Constantinus császárnak,
kinek mását nem hiszem, mikor új volt nem találtatott Európában, az aljától
fogva a tetőig egy kő, mesterséges sculpturák rajta, de már az üdő és sok tűz
és eső igen megavította, úgy hogy két helyen is vasabroncsokkal szorították
meg. Azt tartják felőle mind az görögök s törökök, midőn az Constantinus császár
anyja, Szent Helena az Krisztus urunk keresztfáját Jeruzsálemből elhozta, mint
olyan drága kincsnek, rettenetes erős boltot építtetett ott a földben, oda tette,
s ott tartotta, most is ott mondják lenni, annak emlékezetére épétette fel azon
oszlopot.
Constantinus görög császár Szent Helenától való fia, a magnus Constantinus császár
magát ezt a várost (melyet azelőtt hatszázhatvanhárom esztendővel Byzantiumnak
híttak), kit elsőben Pausanius, spartarusok királya épített, osztán Severus
császár elrontotta, in anno Domini háromszázharminc reparálta, maga nevéről
Constantinápolynak nevezte, a község annyire sublimálván, hogy ő maga nova Romának
nevezte elsőben […]
Itt voltak ama nagy conciliumok is in anno CCCLXXIV, Gratianus és Theodosius
császárok idejében, azon helyen, holott most is az Constantinus császár palotáinak
ruderái existálnak, kinek oldalait az reá felfolyt borostyánfa már éppen zölddé
tette, melyet az törökök meg nem lakhatnak, hol fölöttébb sok kincseket mondanak
lenni, de az törökök hozzá nem férhetnek, kinek jele az, hogy nemrégen az kapujában
olyan drágakövet talált egy ember, hogy többre ment az ára huszonöt erszény
pénznél (egy erszény teszen 500 tallért), és az császár tárházába vitetett bé.
Én megjártam, ahol járhattam, romladozó épületét, de az nagy setétség miatt
az még épen álló némely erős boltjaiba nem mertem bemenni, nem tudván az járást,
és csak másodmagammal voltam. Kilátszik innen nagyobb része Konstantinápolynak,
megválasztotta volt az az prospectusa, ritkán van szellő nélkül. Ennek alatta
kis kapu mellett tapodták el az utolsó görög császárt, Paleologust, ki az görög
birodalomnak kétszázhuszonnegyedik császárja volt és ostromon, mikor az török
megvette, anno 1453-ik esztendőben sultán Mehemed, Murádnak, ki Babyloniát megvette,
az fia az törökök számlálása szerint huszadik mensis corum rabbiel, vasárnap.
[…]
Az gályákról felül tött leíráshoz azt is lehet adjungálni: mikor szél nincs,
lapátos gályák után kötve vontatják a tengeren, az ilyen széles nagy gályán
nevetne az ember, mint viszik az nagy Corydont [?].
Az mint ezerhatszáztizedik esztendőben számláltak volt, […] akkor is volt csak
benn az városban hatezernyolcszázkilencven utca, kiben mindenikben templom vagy
mecset volt. Ezeken kívül az keresztényeknek templomok és helyek, kikben ceremóniájok
volt, kilencven, én magam többet nem láttam benn az városban, mivel curiosus
sem voltam, benne két görög templomnál, azon helyeken, holott az konstantinápolyi
és jeruzsálemi patriárkák laknak, azokat is akkor, mikor látogatásokra mentem,
kivált a jeruzsálemi, igen nagy becsülettel láttak; hanem minthogy Galatát többire
mind keresztények lakják, templomjok is egynehány vagyon. Az anglusok templomában
én is az elmúlt mind Karácsonyban, mind Húsvétban communicáltam. […]
De az római katolikusoknak is egynehány szép templomjok vagyon, s mind jezsuitáknak,
barátoknak klastromi, nevezetesebb az chatedrale templom, kiben azelőtt az pápa
ezen a földön lévő vicariusa resideál (emberséges öregember, egynehányszor asztalánál
is múlattam vele), melyet tőlök az velencések ellenségeskedése s el is égése
alkalmatosságával foglaltatta el az mostani császár, mint följebb írám, hogy
az anyja mecsetet építtetett fölöttébb való költséggel, csorgót is hozatván
helyébe; de szép templom a jezsuitáké is, a szürke barátoké, és leginkább az
francia király gyönyörűséges, az egész prospectusa aranyos palatiumába (kiben
Marchio de Feriol úrral sok emberséges víg mulatásokat töltöttem el). Nem volt
itt szűke az confectumoknak, kiket soha nem láttam, az olaszországi, tenedosi
jó bornak és egyébféle jó bornak, s kivált a smyrnai aszúszőlő bornak, citrom-,
narancs-, pomagranát- és egyéb ritka fákkal, rozmaringgal, sok másféle csudálatos
virágokkal teljes kertében sétáltam. Az kapucinusok, kiknek kertjeknek sétálóhelyein
majd övig érnek az sűrű szép rozmaringok, gvárdiánjok igen emberséges ember,
nekem egy öreg jerichói rózsát is ajándékozott.
De reccurálok az régiek ezerhatszáztizedikben, azt mint számlálták, hogy akkor
volt ez városban csak ferdőház 1980, kutak kétezer-nyolcszázhatvan, sütőkemencék
négyezer-nyolcszázkilencvenöt, malom háromezer-kétszázhatvan, kocsisok vendégfogadója
hatszázhuszonnyolc, akkor is kerületit a városnak tizennyolc olasz mértföldnek
tartották. Kapuját huszonnyolcnak, bástyáit vagy tornyait, mint régen, nyilak
számszerével s faltörőkosok ellen legerősebben tudhattak numero 363. […]
De mindezek felett legcsudálatosabb azminémű munkával, mennyi költséggel hozták
be a városba hat- vagy hétórányi földről az jó vizet az város görbe kapuján
kívül egy helyre, az honnan oszol osztán az városra csorgókon. Egy török császár,
mondják, hogy sok esztendőkig lévén békessége az keresztényekkel, emlékezetet
akarván hagyni Konstantinápolyba csorgóknak csinálásával, midőn róla tanácskozott,
azt mondták, ha mind erszény pénzeket rakat a csorgóknak fejekig, véghezviheti;
azt felelte: ha hinni kell, két sorba is megrakatja erszény pénzekkel a helyig,
csak legyen meg. Megmondta s meglett. Volt ennek pénze! Majd a világ hét csudái
közé számlálhatnák annak véghezvitelét.
Énnekem ezeknek a csorgóknak messze földről való behozását azmint beszéllették,
nem nyughattam, míg oda nem mentem, hogy meglássam. Elmenvén azért, azt mondhatom
felőle, mit a szerecsen királyné Salamonnak, felét sem beszéllették volt nekem
meg annak az munkának nagy és rettenetes voltának. Én is pedig, amit láttam,
leírnom lehetetlen. Én együtt is, másutt is Belgrádig, hová hat óráig menvén
Konstantinápolyból lóháton, tíz szakaszban láttam, mégpedig az feje némelyik
víznek tovább vagyon a hegyekben. Az a Belgrád szép lakó nyári hely az erdő
között vagyon, kiben számtalan az gesztenyefa, a hollandiai orátornak szép lakóhelye,
majorja van benne, s több keresztény nagy embereknek, ki nem mondhatom jóságát,
hidegségét az forrásnak, honnét elébb jövén nagy sűrű szép erdőben, egy szép
csurgadozó híves patak mellett van sétálóhelye s ugyan asztala is, hol mulat,
földből csinálva azon orátornak. Oda soha be nem süt a nap, meg sem botlik a
sétálásban, mert mintha megpádimentomozták volna az fáknak az alját ezeken a
helyeken, másként is kétórányi földig az nap meg sem süti az úton járót a szép
erdős helyeken.
Az mint azért együnnen is, másunnan is nagy faragott köves bolthajtásokon hegyről
hegyre, völgyről völgyre vizeket hozák, egy nagy szép faragott kövekből rakott
mély helyben öt felől jőnek be kőválukon az vizek. Ott az török császárnak szép
festett filagóriája vagyon, holott múlatja néha magát az nagy szép sűrű erdő
közt az patakok zúgása és látása felett. Ezekből aztán megint bolthajtás alatt
nagy hegyeken, völgyeken egy patak jő. Ezeknek öszvefolyások s befogások felett
is az másiknál is szebb s festettebb filagóriája vagyon a sok szép sűrű fák
között az török császárnak. Innen indul osztán egy nagy patak sok hegyeken és
völgyeken által, s megy által mind bolthajtások alatt Konstantinápolyba az görbe
kapun kívül egy helyre, ahonnan ismét csorgókra oszol széjjel a városba. Itt
már az csudálandóbb, mely magas rettentő vastag bolthajtásos faragott kőlábas
kőkutakat csináltak kinn az mezőn, az völgyeken, hogy egyik hegyről a másikra
a vizek általjöhessenek, akármely magas tornyoknál magasabbak, ki negyven, ki
negyvenöt, ki több, ki kevesebb faragott kőlábakon, két-három contignatióban
úgy, hogy propter emissitatem egyiknek az közepén való boltozatok közt mentem
által lóháton: az víz a fejem felett messze felől lévő más boltozatokon folyván,
alattam is nagy mélységben lévén.
Ezeknek az vízbehozásoknak pedig egész kezdetitül fogva be Konstantinápolyig
az széjjel annyi ezer felé a városban ilyen magas széles boltozati vannak, hogy
mindenütt fáklyával le nem hajolva, annyi mértföldre a föld alatt bejöhet s
széjjel járhat az ember, úgy, hogy ha valahol valami bomlása lenne a vizeknek,
sűrűn lévén mindenütt ablakjai azon boltozatoknak, ha nem egyiken, de másikon
vagy harmadikon beereszkedvén, feltalálják és megigazítják; csak egy dülőföldnyire
ilyen boltozatokat faragott kövekből csináltatni gondolja meg ember, mibe telne,
hát annyi mértföldekre? mégpedig mind kősziklás helyeken? Nem hiszem: emberek
ez mostani világban csak meg is tudnák az munkáját becsülni s felvetni, az mennyibe
azok töltek, és úgy hiszem, az régi időbeli pogányok pro octavo mundi miraculo,
világ nyolcadik csudái közé számlálhatták volna. […]
