Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Mészáros
Klára:
KÍNAIAK EURÓPÁBAN
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár
Forrás: www.hhrf.org/korunk/9808/8k11.htm
Kínai migráció
az EU-tagországokban
A Kínai Népköztársaság területén kívül élő kínaiak számára vonatkozóan a becslések meglehetősen tág határok, harminc és ötvenhét millió fő között mozognak. Az anyaország viszonya külföldre szakadt fiaihoz nem tekinthető belügynek, mivel számarányuknál és gazdasági befolyásuknál fogva hatékony közvetítői és érvényesítői lehetnek a kínai érdekeknek. A külkapcsolatoknak tulajdonított fontosság függvényében az anyaországot elhagyó kínaiak megítélése a történelem folyamán többször változott. Az ún. tengerentúli kínaiak szerepének legutóbbi átértékelésére a "nyitás és reformok" politikájának meghirdetésekor került sor, amikor az 1978-as alkotmány a kínai nemzet részeként a nem kínai állampolgárságú külföldön élő kínaiak törvényes jogainak és érdekeinek védelmét is felvállalta. Ezt majd az 1982-es alkotmány szűkítette le a külföldön élő kínai állampolgárok és hazatért tengerentúli kínaiak körére.
A kialakulóban lévő kínai közös piac illeszkedik a jelenlegi világgazdasági integrációs folyamatokba, mert ez inkább etnikai, mint regionális alapon szerveződik. A világgazdaságon belül új formációként jelentkezik azon hálózatoknak kiépülése, amelyekben az országok közötti gazdasági kapcsolattartással szemben a cégek és személyek közötti közvetlen kapcsolatok dominálnak. Az egyik gazdaságilag legerősebb hálózatot az ún. tengerentúli kínaiak alakították ki. Gazdasági súlyuk jóval meghaladja számarányukat. A hálózat főszereplői személyesen ismerik egymást, az üzletet önállóan vezetik, s csak szükség esetén dolgoznak együtt. A kívülállókat nem engedik be maguk közé. A hálózat valamennyi alegysége úgy funkcionál, mintha a hálózat középpontja lenne. Erős etnikai szálak fűzik össze az anyaországbéli 1,2 milliárdnyi lakost és a külvilágban élő kínaiakat.
A Kínában zajló liberalizációs folyamatok következtében jelentősen felgyorsult a kínai migráció üteme. A külföldön szerencsét próbáló kínaiak számát éves átlagban hétszázezer körüli főre teszik. Két-háromszázezerre becsülik az Ázsiába, az Amerikai Egyesült Államokba, illetve Oroszországba irányuló kínai migrációs áradat éves nagyságrendjét, míg Európában ennek átlaga évi százezer fő körül mozog. A kivándorlás célpontját tehát elsősorban a távol-keleti térség államai képezik, amelyeket Ausztrália, majd az Egyesült Államok követ. A másodlagos célterületnek számító európai országok közül leginkább Franciaország, Olaszország és Németország vonzza a kínaiakat, míg Közép-Európában Magyarország a legkedveltebb célpont. Ennek magyarázatát a nyugati országokba való egyre nehezebb bejutás, valamint az adja, hogy a térség átalakulási folyamatában politikailag és gazdaságilag is Magyarország bizonyult az egyik legstabilabb befogadó országnak.
A kínai hatóságok jellegzetes magatartása alapján feltételezhető, hogy nem korlátozzák, inkább elősegítik állampolgáraik külföldre jutását. Kínai illetékesek a következő egyszerű kérdéssel tudják ellhalgattatni a migrációs áradattól félő amerikai vagy európai szervezetek és közéleti személyiségek emberi jogi kérdésekre vonatkozó felvetéseit: mit tennének, ha alanyi jogon járna útlevél minden kínainak?
Egyre nyilvánvalóbbá kezd válni, hogy a Szovjetunió széthullásával együtt megszűnt az a szűröközeg, amely gyakorlatilag elválasztotta Európát Ázsiától. A két kontinens közötti átjárhatóság ebből az irányból nagymértékben nőtt. Az egyre nagyobb számban és nyugati irányba húzódó kínai népesség fokozatosan tágítja a régió áteresztő képességét. Három-négy millióra teszik az egykori Szovjetunió területén bolyongó kínaiak számát. Ellenben a migrációs útvonalakat bővítő folyamat veszélyének felmérése után az európai országok növekvő elzárkózással, a migrációs kérdések szorosabb egyeztetésével védekeznek.
A migráción belül a külföldön élő kínaiak négy típusát különböztetik meg:
1) kereskedő-vállalkozó: jellemzője a nagyfokú mobilitás;
2) vendégmunkás: aki szerződése lejártával hazamegy;
3) huaqiao: Kínán kívül él, de kínai állampolgárságát megtartotta (ez a réteg élvezi a kínai kormány támogatását, amelyhez szoros politikai, gazdasági, kulturális és érzelmi viszony köti — a magyarországi kolónia többsége ebbe a csoportba sorolható);
4) huaren: kínai származású külföldi állampolgár, többnyire az Egyesült Államokban, Ausztráliában vagy Nyugat-Európában él, kultúrája "eurázsiai", mivel Kína számára túlságosan nyugatiasodott, más kultúrák számára azonban túlságosan kínai maradt.
A Yearbook of the Huaren Economy 1996. évi kötetének adatai szerint Ázsiában a migrációs lakosságnak 82,3, Amerikában 12,5, Afrikában 0,4, Óceániában 1,7, Európában pedig 3,1 százaléka kínai eredetű, ami ez utóbbi földrész esetében 781.317 kínait jelent. A kínai migráció nagyságára vonatkozó adatok azonban meglehetősen pontatlanok. A china-townok zárt közösségén belül nem egyszerű pontos felmérést készíteni.
A migráció irányának módosulásában úgy tűnik, Nyugat-Európa nagy részében kétirányúvá alakult át, illetve visszájára fordult egy évszázadosnál hosszabb folyamat. A nyugati civilizáció "europaizálta" a világot. Az utóbbi évtizedek folyamán erősödött fel az az ellenkező irányú mozgás, amelynek sodrása egyre népesebb afrikai és ázsiai migrációs tömeget hoz Európába. A globalizálódás Európa formálásában is érezteti hatását, amely védekezési mechanizmusainak az erősítésével válaszol a kihívásra. Az Európán belüli határok megnyitásával, az átjárhatóság erősödésével párhuzamosan épülnek azon gátak is, amelyekkel próbálják megállítani az illegális bevándorlók áradatát. Ezzel megoldani a már bent lévők, illetve a legálisan érkezők ügyét azonban nem lehet.
Európában az első migrációs célpont Németország. Miután a kétmillió főt is meghaladó migrációs népességnek nincs sok esélye az állampolgárság elnyerésére, a társadalom peremén elkülönülten, idegen testként vegetálnak a német környezetben. A helyzet komolysága folytán Németország mindent megtesz, hogy többé ne alakulhasson ki hasonló helyzet, így rendkívül szigorú idegenrendészeti eszközök alkalmazásával hárítja el az ázsiai migráció újabb hullámait. A tanulmányi vízumot kérőknek minden esetben olyan tesztet kell kitölteniük, amelynek alapja a megfelelő német nyelvtudás. Ez a politika az üzleti céllal beutazni kívánók elé is szigorú követelményeket állít. Vállalatalapításhoz minimálisan ötvenezer márka alaptőkét követelnek meg, és csak a szabályosan bejegyzett vállalatok vezetői kaphatnak vízumot.
A kínai árubehozatal zömét eleinte az élelmiszeripari termékek képezték. Ezeknek körét fokozatosan bővítették más termékek bevonásával. Németországban 1992-ben például negyvenhárom nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó kínai vállalat működött, amelyek az éttermek élelmiszer-alapanyag ellátásán túlmenően az éttermi étkészleteket és egyéb felszereléseket is szállították. Más cégek textíliák, kerékpárok, sör stb. importálására szakosodtak. A kereskedelmi tevékenységen kívül egyre több biztosítással, ingatlanüzlettel, szállítással foglalkozó cég jön létre. Emelkedik a kínaiak számára létesített utazási irodák, könyvesboltok, kozmetikai és egyéb szolgáltatásokat nyújtó kínai cégek száma is.
Valamennyi ország gyakorlatára jellemző, hogy a beutazási lehetőségeket megpróbálja korlátozni, ennek ellenére az ázsiai származású bevándorlók száma bizonyos országokban megállíthatatlanul nő. (Ez különösen Svédország esetében feltűnő.) A szigorúság jellemzi Finnország bevándorlás-, illetve letelepedés-politikáját. A tanulmányi céllal érkezők is csak úgy léphetnek be az országba, ha letétbe helyeznek bizonyos pénzösszeget. Ennek nagysága arányos az országban eltölteni szándékozott idővel. Ez a letét egyben a finnországi tartózkodással kapcsolatos költségek fedezését is szolgálja, amihez a finn állam nem nyúlhat hozzá. Szigorú migrációs politikájának köszönhetően Európában Norvégia állja legjobban az illegális bevándorlók rohamát. A Norvégiában élő kínai kolónia tagjai nagyrészt még a polgárháborús időkben, 1946 körül érkeztek és illeszkedtek be sikeresen a fogadó ország társadalmába. A norvég állampolgárságú kínai fiatalok többségét a felsőfokú szakképzettség, valamint az ország gazdasági és üzleti életébe való aktív bekapcsolódás jellemzi. A hagyományos foglalkozásnak számító kereskedelmen kívül az ország számítástechnika-iparában számottevő még a kínai jelenlét.
Bár Európán belül a migráció legkedveltebb célállomása Németország, a legtöbb kínai Angliában és Franciaországban él. Az egyre elzárkózóbb migrációs politikát folytató EU-országok körében az említett két ország az, amelyben már az évszázad első felében számottevő kínai kolónia alakult ki. Nem véletlen, hogy Európában a migrációs kérdés kezelésének gyakorlatilag két meghatározó típusát az angol és a francia modell adja.
A rendkívül színes, többnyire karib-tengeri, indiai, afrikai, pakisztáni, bangladesi és kínai bevándorlókból összetevődő nemzetközi társaság asszimilációjának fokozata és módja rendkívül különböző Nagy-Britanniában. A hivatalos angol migrációs politikának meghatározó elemét a másság tiszteletben tartása képezi. Ez azzal jár, hogy nem szorgalmazzák az egyének integrálódását az angol társadalomba. A különböző etnikai csoportokat identitásuk őrzésére bátorítja az angol kormányzat. 1960 óta készülnek felmérések Nagy-Britanniában a nemzeti hovatartozást illetően. A közelmúltban készült (szám szerint negyedik) felmérés tanúsága szerint a nemzeti kisebbségeknek több mint kétharmada, a kínaiaknak pedig körülbelül a fele vallotta magát britnek. Az emigránsok más csoportjaihoz képest a kínaiak egyebek mellett abban is markánsan különböznek más nemzetek fiaitól, hogy a fiatalok többsége vagy nem tartja vallásosnak magát, vagy csak kevés fontosságot tulajdonít ennek identitása szempontjából.
A Nagy-Britanniában élő kínaiak számát kétszázezer körülire becsülték 1991-ben. Döntő többségük Hongkongból származik, de szép számmal vannak közöttük Délkelet-Kínából érkezettek is. Számuk azóta, ha lényegesen nem is, de minden bizonnyal nőtt. Az első bevándorlók az angol kereskedőhajókon dolgozó kínaiak közül kerültek ki a 19. század elején. 1815-ben mindössze 78 kínai élt Angliában. Londonban és Liverpoolban viszonylag korán kialakultak a mai china-townok elődjei. Az angol kormány már 1905-ben korlátozta a kínai bevándorlók számát. A második világháborút követő exodusban a kínai tengerészek közül sokan Angliában maradtak. Jelentősebb bevándorlási hullám az ötvenes, majd a hatvanas években következett. Brit-koronagyarmatként Hongkong volt a kínai kivándorlók utánpótlásának legfontosabb helye. A kevésbé képzett, viszont angol útlevéllel rendelkező hongkongiak végzik az alantasnak számító fizikai munkákat, például a mosogatást.
Az ötvenes években sokan foglalkoztak élelmiszer-feldolgozással, később pedig a kínai étterem bizonyult a legkifizetődőbb vállalkozásnak. 1982-ben 4500, 1992-ben már 5500 kínai éttermet tartottak számon Angliában. Általánosítható az a megállapítás, hogy a bevándorlók második és harmadik nemzedékének iskolázottsági foka határozottan magasabb, mint bevándorló őseiké. A diplomások és szakképzettek aránya (ügyvéd, gyógyszerész, mérnök stb.) állandóan növekszik. Jelenleg száznál több kínai egyesület működik Angliában.
Franciaországban a "migrációs kérdés" középpontba való állítása a Nemzeti Front politikájának a következménye. A németországi helyzethez hasonlóan az emigránsok többségét itt is a muszlimok adják, tömegük meghaladja az itt élő protestánsok vagy zsidók számát. Az angol gyakorlattól eltérően az emigránsokat ebben az országban egyénenként hajlandók csak kezelni, mégpedig olyan individuumként, aki identitását feladva franciává akar válni. Ez a homogén kulturális identitás oly mértékben kodifikált, hogy a hivatalos statisztikákban nincs is olyan rubrika, amely a francia állampolgároknál a kisebbségi (vagy nemzeti) eredetet rögzítené. A felmérések egyértelműen egy erős asszimilációs folyamatot mutatnak.
Több mint háromszázezer kínai él Franciaországban. Ezeknek mintegy 30 százaléka Sanghaiból vagy Wenzhouból származik, közel 70 százaléka pedig a délkelet-ázsiái területekről érkezett. Az azonos származási hely koncentráltsága az átlagosnál is magasabb az itt élő kínai etnikumúak körében. Az első kínaiak, akiknek többsége még paraszt volt, az első világháború után került Franciaországba, származásuknak megfelelően többnyire kuliként. A történelmi változások vonzásában egy részük később hazatért, mások viszont Párizsban maradtak. A Délkelet-Ázsiában zajló átalakulási folyamatok következményeként indult meg a kínai származású migráció második nagyobb hulláma Párizs felé, amelynek következtében Franciaország az 1970-es években a kínai közösségek egyik legnagyobb befogadó állomásává vált. A kínai negyedben főleg Zhejiang, Wenzhou, Qingtian, Chaobeitianmen szülöttei élnek. Éttermeik, üzleteik, feldolgozóipari üzemeik mellett kiterjesztették érdekeltségüket a bőráru-, ruházati és bútoriparra, valamint a kereskedelem bizonyos területeire is. 1992-es francia statisztikai nyilvántartás szerint összesen tízezer kínai étterem, 170 vegyeskereskedés, 100 export-import cég, 250 ajándékgyártó, 70 bank és biztosítási társaság, 45 gyógyszertár, 30 szállító, 120 szolgáltató cég, 55 elektronikai vállalat, 160 bőrfeldolgozó és ruhakészítő, 30 ingatlanközvetítő cég, valamint 20 autójavító, illetve autóiskola van a kínaiak tulajdonában.
A nyugat európai export-import tevékenységgel foglalkozó kínaivállalatok 1982-1992 között
|
Ország |
1982 |
1992 |
|
Anglia |
28 |
30 |
|
Franciaország |
18 |
100 |
|
Hollandia |
3 |
15 |
|
Belgium |
hiányos |
30 |
|
Luxemburg |
2 |
2 |
|
Németország |
25 |
43 |
|
Ausztria |
hiányos |
20 |
|
Spanyolország |
hiányos |
30 |
|
Portugália |
hiányos |
15 |
|
Dánia |
hiányos |
5 |
(Forrás: Yearbook of the Huaren Economy. 1996. 213.)
Összességében megállapítható, hogy a bevándorlók képzettségi szintjében komoly elmozdulás tapasztalható. Egyrészt az újonnan érkezők iskolázottsági foka is magasabb elődeikénél, a kínai kolóniák másod-harmad generációja pedig többnyire már nyugati típusú oktatásban részesül. Sokan ösztöndíjasként érkeznek Kínából a nyugati felsőoktatási intézményekbe, ezek elvégzése után a hazamenés helyett a letelepedést választják. Mások komoly tőkebefektetések révén jutottak el Nyugat-Európába. Kínai, tajvani vagy hongkongi alapítású bankok egyre nagyobb számban nyitják meg bankfiókjaikat Európa területén. Esetenként kezességet is vállalnak kínaiakért a hitelfelvételhez.
Az újonnan jöttek közösségei párhuzamosan léteznek, de nem olvadnak bele a korábban elszármazott kínai migránsok nyugat-európai közösségeibe. Az életüket befolyásoló intézmények és folyamatok oly mértékben különböznek a régiektől, hogy identitástudatuk (mérhetően) is másként változik. Az új migránsok társadalmilag mozgékonyak, műveltek és egyénileg sokkal motiváltabbak, mint a nyugat-európai közösségeket megalapító ún. qiaoxiang-migránsok. A korábban kitelepülőket szűkebb, a hagyományos kivándorlástól gazdaságilag függő otthoni környezet jobban ösztönzi a hagyományok őrzésére és folytatására. A qiaoxiang-migránsok Nyugat-Európában önfenntartó, "monokulturális" etnikai zárványgazdaságokat alkotnak. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy a piac kimerülésével inkább áttelepítik egy új helyre, változatlan formában az üzleti tevékenységet (a helyi keresleti igényekhez igazítottan), tehát nem változtatnak a kínálati vagy a tevékenységi szerkezeten.
Kínaiak Magyarországon
Az utóbbi évek során gyökeret eresztő kínai kolónia kialakulása egy újabb szállal köti Magyarországot az EU-hoz. A magyarországi kínaiak beilleszkedési folyamatának minőségi változását jelzi, hogy Budapesten is megfogalmazódott a China-town megteremtésének igénye. Bár a magyarországi kolónia kapcsolatát az anyaországgal politikailag is szoros kötődés jellemzi, boldogulását az európai régióban próbálja megtalálni. A kínai gyemekek magyar iskolában tanulnak. Ez előrevetíti a második, illetve a harmadik generáció sorát. A következő generációk sokkal inkább nyugat-európai sorstársaikkal fognak azonosulni, mint az anyaországban élő honfitársaikkal.
A Magyarországon élő kínaiak többsége 1989 és 1992 között közvetlenül Kínából vándorolt be. Hivatalos nyilvántartások szerint 1990-ben 11.621, 1991-ben 27.330, 1992-ben 10.128 lépte át a magyar határt. A vízumkényszer részleges visszaállításával (1992) számuk jelentősen csökkent, hivatalosan alig több mint hatezer kínai tartózkodik munkavállalóként az országban. A hivatalos és valós adatok között nyilvánvalóan eltérés van: a kínai közösség vezetői 9—13000-re becsülik a magyarországi kínaiak számát.
A kínai befektetések pontos összegét is nehéz megállapítani, kínai adatok szerint a kínai állami vállalatok magyarországi tőkebefektetése 1995-ig elérte a 40 millió, a magánvállalkozóké pedig az 50 millió dollárt. Kínai számítások szerint Magyarország rendelkezik mindazon adottsággal, mellyel elosztó központja lehet a Kelet-Európába irányuló kínai exporttermékeknek. A Záhonyban létrehozandó vámszabad terület is a szomszédos országok piaci lehetőségeinek jobb kiaknázása végett érdekli a tőkeerős kínai befektetőket. Az EU-integráció iránti elkötelezettség adja a kínai érdekeltség másik erős motivációját, mivel az Európába irányuló kínai beruházások kulcsfontosságú tranzitállomását látják Magyarországban. Sajnos, a Magyarországon tevékenykedő kínai vállalkozók és üzletemberek körében az 1992-ben létesített Kínai Kereskedelmi Központ működésének megítélése meglehetősen negatív. Ha tehetik, igyekeznek elkerülni a vele való kapcsolatot. Valószínűleg közrejátszik ebben az a központi felügyelettől, beavatkozástól való félelem, amelynek árnyoldalát az anyaországban volt alkalmuk megtapasztalni.
Formális státusuktól függetlenül csaknem valamennyien az üzlet (kereskedelem, étterem, klinika, szolgáltatás) valamilyen formájából élnek. A kétoldalú kereskedelmi forgalomnak legalább 90 százalékát a Magyarországon bejegyzett kínai tulajdonú gazdasági társaságok 10 százaléka bonyolítja le. Körülbelül száz kínai állami vállalatnak van Magyarországon képviseleti irodája, illetve működő vállalkozása. 1995-ben több mint ezer bejegyzett kínai cég létezett, és harminc olyan piacot lehetett összeszámolni, amelyen döntően kínai termékeket árultak. A kolónia egyik vezetője szerint a kínai árusok 80 százaléka száz-kétszázezer dolláros forgalmat bonyolít le évente és legalább tíz olyan kereskedő van közöttük, akiknek éves jövedelme eléri a kétmillió dollárt. Az 1995-ben bevezetett vámpótlék és vámszabályok érvényesítésének szigorítása negatívan érintette a Magyarországon tevékenykedő kínai üzletembereket. A piac túltelítettsége és a szabályozási gyakorlat — a környező országokhoz viszonyítva — kedvezőtlenebbé válása a kilencvenes évek közepétől egy Lengyelországba, Csehországba, valamint Szlovákiába irányuló áttelepülési hullámot indított meg.
A külföldön dolgozó kínaiak körében a tőkerepatriálásnak kedvelt formája volt olyan magyarországi közös vállalatok alapítása, amelyhez a külföldi fél csupán — a kedvezményes elbánásra jogosító — nevét adta. A fiktív kínai—magyar joint venture-ök számára vonatkozóan természetesen nem állnak rendelkezésre adatok, feltételezhető azonban, hogy számuk nem kevés. Példaként Tianjin (Tiencsin) városát említhetjük, ahol tizenkét kínai—magyar közös vállalkozást tartottak nyilván 1995-ben. A vállalatokkal kapcsolatos tájékozódás során derült ki, hogy egy sem volt olyan, amelynél a magyar beszállításnak vagy a részvétel egyéb formájának legkisebb jelét is fel lehetett volna fedezni. Jellemző példája az ilyen típusú "együttműködésnek" az a 92 km-es vasútvonal is, amelyet a China Daily- Busieness Weekly 1996. június 2. számának híradása szerint a Hungarian China Commercial and Industrial Investment Co. által alapított joint venture épít 55,4 millió dolláros befektetéssel Liaoning tartományban. Természetesen erről a vállalkozásról is kiderült, hogy a magyarokhoz csak annyi köze, hogy a kínai cég Magyarországon van bejegyezve. A szabályozórendszer módosulása, a külföldi befektetésű vállalatokhoz kötődő kedvezmények megvonása minden bizonnyal csökkenteni fogja a fiktív "joint venture"-ök számát. Ennek következtében profitjuk repatriálása helyett a kolónia tagjai közül szívesen fektetnének be (többen és többet) Magyarországon.
Ugyanakkor számolni kell azzal a ténnyel is, hogy a Magyarországon élő kínaiak a nyugat-európai kínai migráció szerves és integráns részének tekintik magukat. 1998 augusztusában az európai kínaiak éves konferenciájának színhelye Budapest lesz. Ráadásul az Európában Élő Kínaiak Szervezetének soros elnökeként (rotációs alapon) egy Magyarországon élő kínait fognak megválasztani. Ez a tény egyértelmű bizonyítéka annak, hogy kínai részről minden (európai, magyar, kínai) oldalon komolyan veszik az integrációt. Magyarország EU csatlakozásától azt várják, hogy az itt élő kínaiak automatikusan bekerülnek az európai közös piacra.
