Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Kim Szovol (1902-1935) versei
Koreaiból fordította: Osváth Gábor
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

A legnépszerűbb huszadik századi koreai lírikus. Eredeti neve Kim Dzsong-sik. Módos észak-koreai paraszcsaládból származott. Apja idegbeteg volt (egy 1904-ben történt brutális megveretés következtében), ezért róla és fiáról a nagyapa gondoskodott (akkoriban a nagycsalád egy fedél alatt élt). Már 14 éves korában megházasították, de a nála három évvel idősebb, gazdag parasztcsaládból származó felesége az akkori szokások szerint csak két év múlva költözött hozzájuk. A középiskola elvégzése után, 1919-ben kezdett publikálni a Csang-dzso ('Alkotás') című folyóiratban. 1923-ban Tokióba utazott, de családja üzleti kudarcai miatt egy év után meg kellett szakítania tanulmányait az ottani gazdasági főiskolán. Hazatérése után négy hónapig Szöulban költészetéből próbálta fenntartani magát. Ez nem sikerült, vissza kellett mennie a rokonaihoz a falujába. Két évi otthoni tartózkodás után feleségével azok rokonaihoz költözött, a Koreai-félsziget északi csücskében levő Nam-si nevű falucskába. Tíz évet éltek ott, egészen öngyilkosságáig (ópium túladagolásban halt meg). Itt már alig írt. Tervei nem sikerültek: tanítóskodott, újságszerkesztéssel, sőt pénzkölcsönzéssel is próbálkozott. Az alkoholhoz menekült, felesége vele együtt ivott, nyilvános helyen is; ez a konfuciánus erkölcsök szerint rendkívül elítélendő dolog volt. 152 verse maradt fenn. Népdalszerű versei zeneiségükkel tűnnek ki, a fordításuk igen nehéz.


Ha

Ha leány lennél, feleségül elvennélek,
Ha virág lennél, a mellemre kitűznélek,
Ha bor lennél, poharamból hörpintnélek,
Ha füst lennél, ízes étkül lenyelnélek,
Ha szél lennél, szellő-társként szeretnélek,
Ha tücsök lennél, tücsök hangon dícsérnélek,
Ha daru lennél, szárnyaimmal röpítnélek,
Ha féreg lennél, pocsolyában ölelnélek,
Ha szellem lennél, bálteremben keringenénk,
Ha kavics lennél, kék tengerig gördülhetnénk.

 

A Kínai Nagyfal

Éjszakákon, éjszakákon,
Hosszú, hosszú éjeken
Összerakom, széjjelrontom
A Kínai Nagyfalat!

 

Azálea-virág

Ha elmész majd,
mert megelégelsz,
szótlan elengedlek téged.

A Ják-hegyén
virágot szedek,
aztán széjjel hintem néked.

Lépjél csak rá,
virág-szőnyegemre,
tapossa szelíden lépted!

Ha elhagysz majd,
mert megelégelsz,
én meghalok,
ám nem ejtek könnyűt érted!

 

Korábban nem tudtam

Hogy feljön a hold minden este,
korábban nem vettem észre,

Korábban nem tudtam,
hogy hiányod a kínok éje,

Korábban nem tudtam,
a fényes holdat milyen nézni,

Korábban nem tudtam:
Hóhér-holddal kell együtt élni.

 

Esély

Egy híd ívelt át itt régen.
Az idő elmosta, vad folyása
Szétmorzsolta darabokra,
Míg én álltam tétovázva.

Milyen bolond voltam:
Nem hallgattam hívására!
Ma már csak távolról
Nézzük egymást, könnyben ázva.

 

Ha meghalunk

Ha meghalunk, majd por leszünk,
Előtte még ember nevünk,
Emberi lény! Fűszer nélküli lé    
A létünk, ízetlen víz a múltunk,
S mint őszi levél halálba hullunk…