Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

 

Kháqání
VERSEI

Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

 

KHÁQÁNÍ, AFDALU'D-DÍN IBRAHIM (?1121-1199) Gandzsában (ma: Kirovabad) született; apja asztalosmester, anyja nesztoriánus-keresztény rabszolganő volt. Szülei korán elhaltak. Nagybátyja, az orvos, Kh. vallomása szerint pompás nevelésben részesítette. Legfeljebb, hogy didaktikus célzattal kegyetlenül verte, kivált nehezebb tantárgyaknál. Így még nyolcvanéves korában is, ha a metafizika szót meghallotta, behúzta a nyakát és várta a pofonokat. Nagybátyja halála után Sirván sah bakui udvarába került, ahol veszekedős természetével és kihívó verseivel nem egy botrányt keltett. Egyik költeményében a sah főellenségét, Komnénosz II. János bizánci császárt magasztalta, és kijelentette: az uralkodó hívéül kíván szegődni, ha visszatéríti a perzsákat régi, zoroaszteri hitükre. A megkövezéstől az a magyarázata mentette meg, hogy versét provokációnak szánta. Egy másik alkalommal a sahhoz intézett versében elpanaszolta: fázik most télen, szegény, és arra kérte Sirvánt: "ajándékozz nékem kabátot, avagy szép rabszolgafiút, hogy az egyiket vagy a másikat hátamra vehessem és bemelegedjek." A sah lecsukatta, és ki akarta végeztetni. Korántsem a szépfiúra vonatkozó kívánságáért, hanem azért, mert Kh. lebecsüli az uralkodó nagylelkűségét, azaz kabátot vagy szépfiút, nem pedig kabátot és szépfiút kér tőle, holott mindkettőt boldogan megadta volna. Később összeveszett apósával, a legdurvább szatírákat írta ellene, elvált feleségétől, Mekkába zarándokolt és hosszú felfedező utakra indult Szíria, Irán nagyobb városaiba és a sivatagokba. Megtelepedett Iszfahánban, és újabb bajba keveredett, mert gúnyversében a várost az emberiség szemétdombjának nevezte, amiért a lakosok agyon akarták verni. Kh. a szatíra szerzőségét egyik tanítványára fogta, kit kicsempésztetett a városból, és elszavalta a polgároknak Iszfahánra szerzett magasztaló ódáját, melyet azok könnybe lábadt szemmel hallgattak. Számos kaland és újabb börtön után Tabrízíbe menekült és ott halt meg. - Kh. néhány nagyszerű verset írt, mint pl. egyik tömlöcéről és a sivatagról; de az egyik 16, a másik 20 oldalt foglalna el e kötetben. Két rövid verse nem reprezentálja tehetségét. (Faludy György gyüjtése)

KHÁQÁNÍ - született 1120-26 között a kaukázusi Genzsében. Apja asztalos, anyja bizánci származású rabszolganő volt. Orvos nagybátyja segítségével kitűnő nevelésben részesült. A Sírván sáhok udvari költője lett (egyikük nevét vette fel költői névként), de ezek kegyét minden igyekezete ellenére sem tudta tartósan elnyerni. Rendkívül mérgezett, bizalmatlan légkörben élt (Akhszatán sáh egy ízben le is csukatta), amelyből nem tudott kitörni. 1184-ben Tebrízbe szökött, s itt is halt meg 1199-ben. Kháqání komor, elégikus hangú költészetét már a kortársak sem nagyon értették a XII. században mindinkább uralkodóvá váló barokkos tudást, nyelvi jártasságot, formai rátermettséget fitogtató költői stílus miatt. Költészetét alapvetően elégikus hangvétel jellemzi, amelyek még a dicsversek alaptónusát is gyakran megzavarja. Kháqání dívánja rendkívül érdekes kortörténeti dokumentum is, többek között az iszlám és a kereszténység élénk kapcsolatairól a Káspi-tenger déli részén.

hajtsd be táblád - a nárd-játék tábláját hajtsd össze, azaz hagyd e világi életet.
Kalifától származom - Ádámtól.
Egyetek... - Korán-idézet.

 

OLVASÓVAL BANDUKOLTAM...
Demény Ottó fordítása

Olvasóval bandukoltam, kélt a nap,
Mágusok házába' zengett sok harang.
Csak Koránom volt övemben, semmi más,
Egy borárus üzletéből kiszaladt.
Elvevé Koránom csattját, bort adott,
S én borától láttam édes titkokat.
Ittam és bánatba hulltam, mert a bor
Megvakított, lelkem, elmém kiszakadt.
Egy barát jött s látva foltos köntösöm,
Szertehordá, elbeszélé titkomat.
Ó, az ellen el nem árult, rossz hirem
Jó barátok kegyes ajkáról fakadt.
Tűrd el ezt a gonoszságot Kháqáni,
Az igazság a világból kiszaladt.

 

GYÓGYULÁST VÁRSZ?
Demény Ottó fordítása

Gyógyulást vársz? Ne várd, az ég sosem ad.
Sorscsapásban nem ád ki sem kiutat.
Míg egy sóhaj elszáll, addig se kimél,
Biztonságot nem ád a sors? Sosem ad.
Fájdalom dúl a szívemben s nem csitul,
Enyhet esdjek? De lásd, az ég úgysem ad.
Mellemet görcs szorítja, vajh ki segít
Kínom árján, ha fáj a szív? Nem lohad.
Tán a kedves tüze enyhít bánatom
Tenger kínján? De lásd, enyhet az sem ad.
Vad hajó vág a vízre rést s nem lehet
Megfogóznom? Lásd, támaszom nem akad.
Kérjen égtől igazságot Kháqání,
Tán az ég ád? Nem ád az sem. Sosem ad.

 

AMIÓTA A VILÁG ÁLL...
Demény Ottó fordítása

Amióta a világ áll, igaz nép nem született,
Hihető szó, hü barátság soha még nem született.
Mintha nálunk lehetetlen lenne minden hű erény,
Tán a hét-ország Iránban soha meg nem született.
Vérbe mosdasz, mert nyugalmad lásd szemernyi nem maradt,
Bizz magadban, hű barát nincs, sosem élt, nem született.
Ne keress népet a földön soha emberségeset,
Keselyű fészkibe főniksz csodaként nem született.
Hidd el. Ádám nemzetéből ezidáig sohasem
Földi ember, aki hű, jós lelke szép, nem született.
Megrettentél? menj barátom a vadakhoz, menj, siess!
Még az ember vad dühéből tiszta fény nem született.
Verd magányod méla dobját, mert az égi téreken
Nincs e dalnál igazabb dal, olyan még nem született.
Mély sóhajjal hajtsd be táblád, földi játék ál s hazug,
Hogyha nem csalsz, nyerni sem tudsz, itt jó tét nem született.
Hagyd a vágyódást, szemedből vesd ki végképp a reményt,
Lásd a földnél még sötétebb börtönéj nem született.
Ne reménykedj, mit sem enyhít a remény szíved baján,
Hisz a kínok vegyszeréből gyógyir még nem született.
A gazoktól derekaktól jó Kháqání óvd magad,
Gyógyszerészed itt e földön soha még nem született.

 

MEG NEM ALÁZKODOM...
Brodszky Erzsébet fordítása

Meg nem alázkodom kenyérért többet én, nem én!
Szítok tüzet kenyér helyett inkább szivemben én.
Éljek szivem vérén, kenyér nem kell, mit aljas ád!
Vérembe zárkozom s kenyérért nem tülekszem én.
Tigris vagyok habár, kutyává, ebbé süllyedek,
Ebként ha futva szerteszét lesnék kenyérre én.
Holdat, Napot nem ismerek, nem nézek égre fel,
Ha csak kenyérre les szemem s ezzel beérem én.
Öntök higanyt fülembe, mit szemből facsart e kéz,
Asztal felől kenyér szavát hogy meg ne értsem én.
Mondtam: sötét-szivűt ne kérj, nem kell fehér kenyér!
Lelkem kenyér hiján habár még elveszejtem én.
Hószin kenyér kezükben, ám szájukba jég a szó.
Nem koldulok, ki kalifától származom, nem én!
Lelkem javát kenyérre el sohsem cserélem én.
Mélységbe hulljak és malomvíz nyelje el fejem,
Bárhol s akárkitől kenyér sorsát ha kérdem én.
Nem kell, lemondok, úgy veszem: számomra nincs kenyér!
Ily étket itt a nagyuraknak gyomra lát, nem én,
Még tart a szóm: kenyér, kenyér, vágják ki nyelvemet!
Becsűletedbe vág a vágy kenyérért, értem én.
Puszták terén füvet legeljek, mint gazella, bár,
Zörgetni hogy kenyér miatt ne kényszerűljek én.
Kértem a sáht - ó, jaj nekem, vágják ki nyelvemet!
Vétkem leszen, ha megkapom, mit tőle kértem én.
Ádám Édenből űzetett, s gabnája nem maradt;
Nékem kaput mutattak, és kenyért vesztettem én.
Ő jött, Édenből, én pedig most útra készülök.
Ő gabna-gondban élt - vagyok kenyér szűkében én.
Isten, ki mind e szenvedés bölcs ismerője vagy,
Gabnában és kenyérben is vétkes te vagy, nem én.
Még aljasok s nem-aljasok meddig sebeznek, ó?
Gondban kenyér miatt a jók tengődnek s étlen én.
Ó zordon ég, kenyérre nem méltat, ki tudja, mért?
Méltatlan, ó, miért vagyok kenyérre éppen én?
Rám nézve tán törölte ezt a verset a Korán
Lapján egy angyal: "Egyetek", hogy éljek étlen én?
Kháqáni, ó, aláztatással jár a vágy, bizony!
Törd szét, amig gerinced ép, jobb lesz, ugy érzem én.
Hitványt ne kérj, kenyér ügyét Istenre bizd, s remélj;
Kenyér urát a lelkeméhez hogy mérhessem én?!

 

ORCÁD HA ELVÉSZ...
Demény Ottó fordítása

Orcád ha elvész, a föld se kell nekem,
Kínom nélkül már e föld se kell nekem.
Nélküled, ki vagy egyetlen örömöm,
Testemet se lássa törten a szemem.
Jóságod az élet vize volt nekem,
Égessen a kín, ha nem lehetsz velem.
Jó illatod szívem éltetője volt,
Tőle fosztva lelkem tört és színtelen.
Galamb neved el ne hagyjon, ó, soha.
Mind azt lássa szállni föl-le a szemem.
Tested deli ciprus, éji fű hajad,
Nem kell már a kertek zöldje sem nekem.
Sem nap tüze, egy sugár, az ég szine,
Nem kell soha ég mezője énnekem.
Víg járás-kelés a földön, nevetés,
Nem kell öröm könnyű gyöngye énnekem.
Tükröm nézve lelkem mását lássam ott,
Ússzon abban lágy felhője szűntelen.
Míg a másvilágon együtt nem leszünk,
Bús szivemnek itt öröme ne legyen.
Kincsesdobozom kinyitva - semmi más -,
Szíved titka áll elöttem, kedvesem.
Élted ha a betegség megnyujtaná,
Lássam kinod vinni könnyen, kedvesem.
Más nőt? ne, az istenért se, ó, ne mondd!
Még papiron se néz nőre a szemem.
Nyugton nem is élek én, ha nem veled,
Álmomba se jutna főmbe még ilyen.
Kháqáninak szive nem kér egyebet:
Hogy ne nézen soha nőre a szemem.
Elleneimnek kivánom sorsomat,
Barátimnak szive törve ne legyen.

 

KÉT NÉGYSOROS
Demény Ottó fordítása

1
Révbe vágytál? hiú e vágy, Kháqáni!
Vágyad itt lenn a föld ölén nem leled,
Nincs e vágyra seholsem ír, patika,
Itt e földön hiába is keresed.

2
Nem hittem én, hogy eljut a testvérhegy a hegyhez,
Ám hittem azt, hogy eljut a társáig az ember;
Meglelt a fájdalom hegye - társára lelt bennem,
Mért nem jutok tihozzátok - emberhez az ember?

 

GONOSZ ASSZONY
Faludy György fordítása

Mint gyöngyszem a kagylóban, két fájdalom nőtt bennem
és egyre jobban kínoz. Életemet utálom.
Ne hidd, hogy hozzád szólok, te gőgös, te kegyetlen.
Barátaim halottak. Elmúlt az ifjúságom.

 

SZÁMADÁS
Faludy György fordítása

Összegezd, hogy mit láttál itt, barátom.
Írd le a hajnalt rózsaszín, és kék
tintával az alkonyt. Rossz utazás volt,
legfeljebb, hogy a tinták színe szép.
A föld terített asztal, szólsz. Lehet, de
mérgezett ételt kínálnak a tálak.
Maga az élet zavaros lázálom.
Értelmet néki csupán a halál ad.