Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Kásání
VERSEI

Hegyi György fordításai
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

MOHSZEN-E FEIZ-E KÁSÁNÍ - (született Kásánban, 1597-98-ban, meghalt 1680-ban). A híres perzsa filozófus Mollá Szadrá (meghalt 1640-ben) tanítványa és veje; híres volt rendkívüli műveltségéről is (mintegy kétszáz, teológiával és etikával foglalkozó értekezést tartanak számon a neve alatt). Misztikus tendenciájú lírája kiválik a Szafavida-periódus megmerevedett, neoklasszicista költészetéből rafináltan egyszerű népdalszerű hangvételével és magával ragadó zeneiségével.

 

ÖLTSZ SZÁZ ALAKOT PILLANATONKÉNT...

Öltsz száz alakot pillanatonként - de ha tiltott
Látnom! Szakadatlan - s szakitatlan nyit a tiltott
Rózsák sora! Százszor tefeléd néztem - azonban
Rád néznem a szégyen s a szemérem szava tiltott.
Túl egyesülésünk kapuján rózsaliget vár -
S kalmár szemeim vetni a rózsáira: tiltott;
Élet- Vize-forrása rubintajkadat esdi
Ajkam, de - a vágy bár elepeszt - innia tiltott.
Mért tártuk a szárnyát a tudásnak ki hiába,
Szárnyunkon a nagyságod elé szállni ha tiltott?
Láthatsz te, de téged sose lát Feiz: oly ital vagy,
Melyből - belefúl bárha, de - kóstolnia tiltott.

 

AKÁRKIÉRT HA RAJONGOK-JAJONGOK IS...

Akárkiért ha rajongok-jajongok is, de belül
Szivemben egy a kivánság: te, csak te szűntelenül.
Ne kérdd, ne kérdd: hova? honnan? Helyem csak egy akad, egy:
A trónusodnak az árnyéka, semmi más e kivül.
Ne kérdd, ne kérdd: e világon ki ismerőse vagyok?
Te vagy csupán a világból az ismerős egyedül.
A véled-egyesülés szent nevére mondd: ez az éj,
A tőled-elszakítottságnak éje végre derül?
- Legyen barátod a bánat, ha vágysz a kedves után;
Amerre kincs van, a sárkány is ott van őrizetül!
Tanulj busulni a kedves miatt, ha őt akarod,
Örömre vágysz, de a bú leng előtte függönyeül...
De mondd, remélhet-e szíves fogadtatást ez a kín-
Sebezte Feiz, amikor majd, szegény, elédbe kerül?

 

EMBERFIA RÁD SOSEM TEKINTHET...

Emberfia rád sosem tekinthet,
Titkon lopod el szegény szivünket,
Titkon lopod el szegény szivünket,
Emberfia rád sosem tekinthet.
Bűbáj a tekinteted, varázslat,
Szíveknek az elcsenője tincsed.
Meddig leszel "ismeretlen", ó, te
Pajkos - hiszen ismerünk mi! -, színleg?
Hisz nincs idegen meg ismerős a
Lelkedbe', hiszen mi vagy te: mindegy!
Kettészakitott szerelmeseknek
Mikor könyörülsz a kínjain meg,
Felvirrad a napja tán, hogy eljössz,
Cellánkba belépsz, keresve minket,
Szívünk-veszitett szerelmeseknek
Orcádrol a fátylad ellegyinted,
Elsöpri világot ékesítő
Szépséged a szenvedéseinket,
S gházal-dalolás se lesz, de nem lesz
Feiz sem, miután reád tekintett.

 

E SZÍVBÉLI BÁNAT...

E szívbéli bánat, jaj, elmondhatatlan,
Meghallgathatatlan, takargathatatlan;
E szívbéli búról ha nem szólhat ajkam,
Miért is beszéljek? hisz elmondhatatlan.
Szivem bánatáról ne faggass hiába,
Ne fürkészd e bút, hisz kifaggathatatlan.
E bánat porával te szórtad be szívem,
S e portól a szívem beh megmoshatatlan!
A szívem miattad szorult össze görcsbe,
S e görcs fel nem enged, kioldozhatatlan.
Aludnék s az álom se ad már nyugalmat,
Szívem kínja immár elaltathatatlan.
Ne szólj hát, az ajkad szorítsd össze, ó, Feiz!
E szívbéli bú úgyis elmondhatatlan.