Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Bögös László
A KAODAIZMUS

Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Egy vietnami kísérlet
az animizmus
a buddhizmus
a taoizmus
a konfucianizmus
és a kereszténység
összehangolására

A népszerű angol író, Graham Greene mindig szívesen csevegett a kaodaizmusról. A csendes amerikai című regényében, amely az ötvenes évek elején játszódik, azt írja: „Évente legalább egyszer a kaodaisták ünnepet tartanak a Szentszékükön, Tay Ninhban, Saigontól nyolcvan kilométerre északnyugat felé. Hol a Felszabadulás, hol a Hódítás ennyiedik vagy annyiadik évfordulóját ünneplik, hol valami buddhista, konfuciánus vagy keresztény ünnepet ülnek meg. A kaodaizmus mindig egyik kedvenc fejezetem, amikor idegen látógatóknak előadást tartok Vietnamról. A kaodaizmus egy kokinkinai államhivatalnok találmánya, három vallást egyesít magában.” (Szőlősi Klára fordítása)
Graham Greene csak három vallás egyesítésére utal, de a kaodaizmus valójában a világ minden nagy vallása összehangolására vállalkozik. A három ázsiai vallás – az indiai buddhizmus, a kínai taoizmus és konfucianizmus – világszemlélete mellett falhasználja a katolikus kereszténység tanítását is. Mindez összefonódik a család ősei és a helyi védőszentek népi kultuszával.

A sajátosan vietnami vallás az egykori Kokinkinában követőkre talált spiritizmusból sarjadt ki Ngo Van Chieu közvetítése nyomán. Az elhunytak szellemeivel érintkező férfi 1878. február 28-án született Saigon közelében szegény sorsú, taoista szülők gyermekeként. Jómódú nagynénje vette pártfogásába, és gondoskodása révén konfuciánus képzésben részesült. Ennek köszönhetően lett a francia gyarmati közigazgatás hivatalnoka. Hasonló gondolkodású, fiatal kormányzati tisztviselőkkel a spiritiszták titkos szeánszain jött össze Saigon kínaiak lakta külvárosában, Cholonban.
Chieu először 1902-ben került kapcsolatba az „égi szellemekkel.” Ezt követően egyre gyakrabban szólították meg az egykori jeles személyek, köztük a kínai Tang-dinasztia egyik bölcse és más vezető emberek szellemei, akik különösen kitűntek erkölcsi nagyságukkal és filozófiai tanításaikkal. A kaodaizmus alaptételeit látomásai nyomán a csendes, gátlásos, de mélyérzésű Chieu 1919 és 1925 között dolgozta ki és vetette papírra.
A Ngo Van Chieunak újra és újra megjelenő szellem 1925 karácsonyának éjszakáján fedte fel, hogy ő nem csupán egy személy, hanem maga Cao Dai, a Legfelsőbb lény. Bemutatkozásakor a Legfelsőbb lény közölte: „A Legfelső Uralkodó, az Én vagyok. A Buddhák legrégebbike, az Én vagyok. Sákjamuni, az Én vagyok. Jézus-Krisztus, az Én vagyok. Most felveszem a Cao Dai nevet, hogy egy új vallást tanítsak.” E kinyilatkoztatást Vietnam utolsó császára, Bao Dai tette közzé az 1980-ban megjelent Le dragon d'Annam (Annam sárkánya) című memoár kötetében.
A Legfelsőbb lényt a vietnamiak Kao Dai-nak ejtik. Szó szerint azt jelenti: Magas palota, vagy Magas torony.
Chieu tanítása szerint az új vallás „Isten harmadik bűnbocsánata.” Előzően az Isten két alkalommal oldozta fel az emberiséget bűnei alól. Az első bűnbocsánatot Mózes és Jézus, a másodikat pedig Buddha és Lao-ce közvetítésével adta meg. A harmadik bűnbocsánatot hirdető Kao Dai az emberi értelem legmagasabb fejlődése, mert a vallási kinyilatkoztatást nem emberi lény képviseli, ami az első két bűnbocsánat jellemzője. Ezúttal a Mindenható szeánszon szólal meg a hívők bármelyikének közvetítésével. Az új vallás elveit rögzítő Chieu tanítása szerint az emberiség minden eddigi korszaka isteni kinyilatkoztatással kezdődött, melyek azonban a hanyatlásról mindig egyértelműen felismerhető végkifejlet felé tartottak. A bűnbocsánat ilyenkor egy új szakasz elindítója. A kaodaizmus Isten harmadik és utolsó bűnbocsánata.
Az üdvtörténeti bizonyosságot Cao Diep-Dao őeminenciája a következő hasonlattal fejezte ki:
„Mózes tana a bimbó és Krisztus tana a virág.
Kao Dai tana azonban a gyümölcs.
A virág nem teszi tönkre a bimbót,
a gyümölcs se a virágot:
De a növények fejlődésének minden következő állapota az előző helyzet tökéletesedése.”

Kao Dai hívei a prófétáknak tekintett Mózes, Jézus, Buddha és Lao-ce mellett magukénak vallják minden kor nagy gondolkodóit: a többi között szentként tisztelik a kinai Li Taj -po (701-762) költő, a vietnami Nguyen Binh Khiem (1491-1585) költő és jövendőmondó, a kínai szabadsághős Szun Jat-szen (1866-1925), a francia nemzeti hős, Jeanne d'Arc (1412-1431), Victor Hugo (1802-1885) francia költő, René Descartes (1596-1650) francia filozófus, Louis Pasteur (1822-1895) francia kémikus, Charlie Chaplin (1889-1977) angol filmszínész és rendező és az indiai ha-zafi, Mahatma Gandhi (1869-1948) s bármilyen meglepő, maga Vlagyimir Iljics Lenin szellemét is.
A szellemalakban megjelent Legfelső lény 1925 karácsonyán azzal is megbízta Ngo Van Chieut, hogy az új vallás egyik vezetőjének Le Van Trungot kérje fel. Megbízatása teljesítése után a vallásalapító visszavonult a hitélettől, és az ezzel járó kellemetlen mozgalmi torzsalkodástól. Ngo Van Chieu 1932. április 18-án hunyt el, és a Mekong deltájában, Can Thoban temették el. Dél-Vietnam második legnagyobb városában Máté György újságíró felkereste a kaodaista temetőt. Benyomásait így összegezte: „A sírkert éppen olyan szerény és tartózkodó, mint amilyen Chieu volt. Furcsa alakú, csonka kőkúpok, rajtuk a Kao Dai hit követőinek jelvényei: a szem, a kereszt, a fordított horogkereszt. Néhány tucatnyi ilyen emlékmű mellett kell elhaladni, amíg az ember célhoz ér. A többi kőemlékműnél valamivel magasabb kúp alatt alussza örök álmát Ngo Van Chieu.
Az emlékmű köré elhelyezett, mintegy ötven szép oszlop egy-egy kaodaista főbonc vagy boncasszony sírját takarja.”
A vallási közösség megszervezését Kao Dai felkérése nyomán Le Van Trung (1876-1934), a kokinkinai Gyarmati Tanács egykori tagja, az egykor gazdag, de időközben az anyagi romlás szélére került kereskedő vállalta magára. A felkérés idején Trung kitűnt kétes pénzügyeivel, ópiumszenvedélyével, és a testi gyönyörök élvezetével. Semmiképp sem olyan személy volt, aki méltó lett volna az istenség figyelmére. Trung már csaknem minden vagyonát elvesztette, amikor Chieu megkereste őt, s felfogta: érdekében áll egy ilyen fontos kapcsolat elfogadása. Elhatározta, hogy ezentúl példás életet él, lemond az ópium szívásról, az alkohol fogyasztásról, a testi élvezetekről. Úgy tekintettek rá, mint aki Buddha példáját követve a lelki életet részesítette előnyben, s szakított a fényűző és kicsapongó élettel. Ez a példás megtérés tömegesen vonzotta az új iránt fogékony, de szegény paraszti lakosságot, és a városiak egy részét is. Trung és helyettese, Pham Cong Tac irányításával a misszionárius csoportok sok hívet nyertek meg Saigon-Cholonban és a falvakban Kao Dai kultuszának.
A hívők számának gyors gyarapodásához több dolog is hozzájárult:

1. Az ősök szellemét családi oltáraikkal is tisztelő vietnamiak természetesnek tartották az elhunytak szellemeivel való kapcsolatot. S a kaodaizmus megkísérelte, hogy a hívőket újfajta viszonyba hozza a világmindenséggel.
2. A század elején Vietnam, különösen Kokinkina melegágya volt a vallási szektáknak, a hazafias indíttatású titkos társaságoknak. Ezek közül nagy befolyásra tett szert az 1905-ben alakult Vietnam Modernizálásának Társasága. Ennek egyik motorja a királyi ház tagja, a feltörő Japánt tisztelő Cuong De herceg volt. Sok nacionalista szentül hitte, hogy az új vallás szignója, a C. D. nemcsak Kao Dai-ra, hanem Cuong Dere is vonatkozik.
3. Az új vallás hirdetői azt sejttették, a kaodaizmus küldetése, hogy a vietnami népet felszabadítsa az idegen elnyomás alól.
Le Van Trung látványos megtérése felkeltette egy gazdag özvegy, Monnier asszony érdeklődését is, aki biztosította, hogy a szerveződő vallási közösségnek Tay Ninh határában földet vásároljanak. Ezen építették fel később a kaodaizmus Szentszékét. Az új vallási közösség hivatalos megalapítása 1926. október 7-én történt. Nemsokkal később, novemberben az ötvenéves Le Van Trung egy vallási ünnepség keretében Saigonból Tay Ninhbe tette ét az egyház székhelyét.
A hittérítés irányításával párhuzamosan Trung és Tac a római katolikus egyház hierarchiájának mintájára megszervezte a vallási közösség igazgatási hálózatát. Az új vallás pápája (ho-phap) Trung lett, mivel Kao Dai szelleme őt bízta meg a szervezéssel. A pápát a bíborosok tanácsa ruházta fel törvényes hatalommal. A tanács ediktumait egy végrehajtó testület adta ki. Ennek 3 biboros (cuong-phap), 36 érsek (dan-su) és 72 püspök (phoi-su) volt a tagja. Az egyszerű papok száma háromezer körül váltakozik. A tanácshoz kapcsolódik a női méltóságok kollégiuma, amelynek első elnöke Monnier asz-szony volt. A pápa kivételével elvileg minden egyházi méltóság megilleti a nőket is. A papok ruházatán látható Kao Dai jelképe, a földgolyóra tekintő „Szent Szem”.
A vallási közösség szervezése közben Trung és Tac siettette a katedrális építését Tay Ninhben. Ám a legfelső vezetés nem volt mentes a viharoktól sem. Belső harc dúlt az irányítás ellenőrzéséért. Le Van Trung utolsó éveit beárnyékolta Pham Cong Tac intrikája, aki a „Médiumok Kollégiumát” és a hatalmas titkos társaságot, a Pham Mom-ot ellenőrizte. Trungról leperegtek Tac minősíthetelen támadásai, erkölcsi megújulása ellenére sem változtatott egykori kétes pénzügyi mód-szerein.
Le Van Trung 1934-ben bekövetkezett halála nagy vihart váltott ki az utódlásért. A hatalmi harc végül 1935-ben Pham Cong Tac javára zárult le. A torzsalkodás megtépázta a közösség szervezeti egységét, egy-egy vezető személyiség független szektát alakított ki maga körül. Napjainkban tizenkét szektát tartanak számon.
A Szentszék katedrálisa 1937-ben készült el, s az új pápa, Pham Cong Tac szentelte fel. A katedrális a 150 ezer lakosú Tay Ninh külvárosában, Long Thanh-ban áll közel a kambodzsai határhoz. A katedrális hátterét a Nui Ba Den – a Fekte Hölgy Hegye – nyújtja. A hegyen egykor egy khmer templom állt, ahol a pusztítás hindu istenasszonyát, Kálit tisztelték.
A meghökkentő katedrális rokona a szingapuri Tigris Balzsam Kertben és Hong Kongban található. A bejáratot egy toronypár szegélyezi. Belseje középhajóra, mellékhajókra és szentélyekre tagolódik. A nyugati templomok alapterve szerint emelt katedrális belső kialakítása megfelel egy pagoda hagyo-mányos diszítésének, méltó környezetet biztosít a szekta vallásos szertartásaihoz. A katedrálisról többen is szemléletes leírást közöltek. Ezek közül idézünk kettőből:

Graham Greene:
„A Szentszék Tay Ninhban van... Szent Victor Hugo, Krisztus és Buddha szobrai a székesegyház tetejéről egy távol-keleti ábrándra tekintenek le Walt Disney modorában, sárkánykígyók technocolorban.
Szent Victor Hugo a francia akadémia egyenruhájában, háromszögletű kalapja körül dicsfénnyel, Szun Jat-szenre mutatott, aki épp valami nemes érzelmet rótt fel kőtáblájára, és már benn is voltam a hajóban. Ülőhely nem volt, csak a pápai szék, mely körül gipszkobra tekergőzött, a márványpadló csillogott, mint a víz, és az ablakokban nem volt üveg. Lyukas kalitkát építünk a levegőnek – gondoltam – és a vallásnak ugyanilyen kalitkát szerkesztünk.
Végigmentem a hosszú, üres középhajón, ez nem az az Indokína volt, amelyet szerettem. Oroszlánfejű sárkányok kúsztak fel a szószékre, a tetején Krisztus tárta ki vérző szívét, Buddha úgy ült, ahogy mindig ülni szokott, üres öllel. Konfucius szakálla soványan csüngött le, mint vízesés a száraz évszakban. Mindez színjáték volt, a nagy földgömb az oltár fölött – nagyravágyás, a mozgatható födelű kosár – amelyből a pápa jósolni szokott – népbolondítás.”
(A csendes amerikai, 1957, Szőlősi Klára fordítása)

Máté György:
„A templom mennyezetét díszes, tarka oszlopsor tartja. Kicsit vásári az egész, a mi szemünknek túl színes, a kövön sokszínű szőnyeg, a falon zászlósor, a nyolcszögletű főoltáron nagyméretű földgömb nyugszik. A mennyezetre a csillagos eget festették. Istent nem szabad megszemélyesíteni: őt egy szem jelképezi. Ez a szem a mindent érző, a mindent tudó észt és a mindent látó hatalmat is ábrázolja. Az egykor a Földön élt apostoloknak és szenteknek már szobrot emeltek, a hívők tetszés szerint önthetik ki szívüket bármelyik előtt. Több nyelvű imakönyv ad ehhez segítséget.
A férfiakétól különálló padsort, külön szószéket állítottak a nőknek, nekik női pap prédikál a nőknek tartott istentiszteleteken. Megnéztem a pápai trónt, a hat főpapi fotelt, egyes elhunyt Kao Dai pápahelyettesek és főpapok föld alatti kriptáját, a székesegyházat körülvevő kert arborétumát és sok más érdekességet.”
(Ólom, rizs, heroin, 1975.)

A kaodaizmus gyorsan terjedt egész Indokínában, de főként Kokinkinában és Kambodzsában. A kaodaizmus követőinek száma 1932-ben 100 000, 1936-ban pedig 300 000 fölött volt, s 1940-re már 1,5 millióra emelkedett. A vallási közösség híveinek száma az 1990-es években a becslések szerint Vietnamban, Kambodzsában, Franciaországban és az USA-ban meghaladta a 4 milliót. A kaodaizmust Vietnam harmadik legnépesebb vallási közösségeként tartják számon. Egy 1995-ben közölt statisztika szerint a vietnami lakosság 55 százaléka buddhista-taoista, 7 százaléka keresztény, 5 százaléka kaodaista és 4 százaléka a Hoa Hao szekta követője. Dél-Vietnamra kivetítve ez az arány 10 százalék.
A hívek többségét a parasztság alkotja. Egész falvak lakói tértek át a kaodaizmusra. Egyes vidékeken egy-egy falu valamennyi lakosa gyakorolja a vallási életet és tiszteli a helyi kaodaista tisztségviselőket. A városokban is vannak kaodaista közösségek, de azoknál hiányzik az a szent közösség, ami a paraszti csoportokat jellemzi. Különösen sok kaodaista falu van a Saigonból Tay Ninhbe vezető út mentén, és számuk a Szentszék közelében szaporodik. Ezen a vidéken a falvakban kaodaista templom hívja fel az átutazó idegenek figyelmét. A Zong Thonh-i katedrális modellként szolgált a kis kaodaista templomok számára.
Fennállása első évtizedében a közösség vezetői döntően a vallási ügyekkel – az egyház megszervezésével, a közösségi falvak közigazgatási és pénzügyi kérdéseivel – foglalkoztak. A harmincas évek közepétől, azt követően, hogy Pham Cong Tac foglalta el a pápai trónt, megjelentek a politika színpadán is.
A kaodaisták között kezdettől akadtak olyanok, akiket hazafias érzelmek irányítottak, a függetlenség kivívásának szándéka vezérelt. A francia hatóságok ugyan gyanakvással figyelték a kaodaistákat, de tudomásul vették a kaodaizmus térhódítását. Az 1920-as évek második felétől Vietnamban megszaporodtak a nemzeti felszabadításért küzdő szervezetek. Ezért a franciák vietnami szövetségeseik – a földesurak és a hivatalnokok – révén igyekeztek mérsékelni a paraszti tömegeket és a kispolgárságot. A vallási közösségre ugyanakkor felfigyeltek a gyarmati rendszerrel szemben fellépő nacionalisták is. Amikor a franciák 1926-ban feloszlatták a Jeune Anname nevű szervezetet, annak sok vezetője és tagja csatlakozott a kaodaistákhoz. Ennek a szervezetnek lelkes támogatója volt André Malraux is.
A kaodaisták 1945-ig az Ázsia az ázsiaiaké jelszavát hirdető Japán támogatásával és bátorításával fejtették ki a francia gyarmatosítókkal szembeni politikai tevékenységüket. Ehhez hozzájárult az is, hogy a vallási közösség egyes szektái egyfelől nyílt kapcsolatot tartottak fenn a japánbarát legális politikai mozgalmakkal, másfelől titkos szálak fűzték a japánokhoz.
A francia hatóságok sokáig nem mertek közbe lépni, mivel vallási ügyekben ha-gyományosan semlegességet tanúsítottak. A kaodaizmusnak mint politikai erőnek a növekedése és Japánnal kiépített kapcsolatai azonban egyre inkább nyugtalanították a gyarmati közigazgatást. A franciák végülis 1940. augusztus 26-án bezárták a Tay Ninh-i katedrálist és a többi kaodaista intézményt. Egy évvel később Pham Cong Tac pápát több egyházi méltósággal együtt Madagaszkárra száműzték. A francia akció nem akadályozta meg a Japánokat abban, hogy felhasználják a kaodaista vallási közösséget, amely a II. világháború idején jelentős szerepet játszott Indokína politikai életében.
A Tay Ninh-i katedrális bezárása után a kaodaisták utolsó menedéke Kambodzsában a Phnom Penh-i templom lett. Az egyik Japán ügynök 1942 őszén megtalálta a kambodzsai szekta vezetőjét, Tran Quang Vinh-t, aki japán támogatással Saigonban 1943-ban újjászervezte a Tay Ninh-i szekta igazgató tanácsát. A kaodaisták tevékenysége egész Indokínában felélénkült.
Ettől kezdve a politikai tevékenység katonai szervezkedéssel is párosult. A kaodaisták fokozatosan életrehívták saját hadseregüket. A fegyveres egységek megalakítását a japánok támogatásával kezdték el. Katonai alakulatuk magját Trang Quang Vinh 1943 utolsó hónapjaiban a Cholon-i Japán hajóépítő telep 3000 munkásából szervezték meg.  1944 végén nem titkolták, hogy kedvező körülmények esetén felkelő mozgalmat indítanak a francia gyarmatositók ellen.
A kaodaista vezetők 1945 tavaszától a nemzeti függetlenségi harc egyes szakaszaiban ellentmondásosan viselkedtek. A japánok kezdeményezésére 1945. márciusában kihirdették Vietnam függetlenségét. Tokió kapitulációáig Japán támogatásával képzelték el Vietnam felszabadítását a francia gyarmati uralom alól. Így 1945. augusztus 14-én, vagyis a huszonnegyedik órában beléptek a japánok bábáskodásával életrehívott Egyesült Nemzeti Frontba. A fegyveres erejének egyik jelentős alakulata a kaodaisták rohambrigádja lett.
A Japánhoz fűzött illúziók szétfoszlásával az Egyesült Nemzeti Front tagjai – köztük a kaodaisták – augusztus 22-én csatlakoztak a Ho Si Minh vezette Viet-Minh-hez. Belátták, hogy mint a japánok kiszolgálói nem képviselhetik a vietnami népet. Közben az angolok támogatásával az első francia csapatok visszatértek Kokinkinába, Párizs megkezdte hatalma helyreállítását. Egyik páncélos alakulatuk 1945. november elején Tay Ninh-ben megrohamozta a Szentszéket, s a kaodaistákat megadásra kényszerítették. Vietnami támogatóik közreműködésével a franciák bejelentették a Kokinkinai Autonóm Köztársaság megalakítását, és december 6-án a kaodaista  Le Van Hoach-t kormányfővé választották, maguk mellé állítva több kaodaista vezetőt. 1946. szeptemberében a Madagaszkárra száműzött pápát, Pham Cong Tac-ot visszaengedték Vietnamba, s visszahelyezték tisztségeibe. Pham Cong Tac egy ideig semleges maradt, de a Viet Minh déli vezetőjének erőszakossága fokozatosan a franciák oldalára állította.
A gyarmatosítók a Viet Minh-nyel szembekerült kaodaista vezetéssel 1947. januárjában egyezményt kötöttek, s engedélyezték a vallási közösségnek, hogy pénzügyi támogatásukkal mintegy 2 ezer főnyi fegyveres alakulatot tartson fenn. A Szentszék 1951-ben ellentétbe került a saigoni bábkormánnyal és a francia katonai parancsnoksággal. Ekkor a kaodaista vezetés támogatta, hogy katonáik dezertáljanak a saigoni hadseregből. A kaodaisták vezérkari főnöke, Trinh Minh The – aki gyakran a saját érdekeit tartotta szem előtt – 1951. júniusában 2500 főnyi csapatával dezertált Tay Ninh-ből, és főhadiszállását a dzsungelben rendezte be a kambodzsai határ közelében.
Graham Greene regényében többször is megemlíti a kaodaista tábornokot, aki az amerikai ügynök, Pyle terveiben a harmadik erőt képviselte a franciákkal és a Viet Minh-nyel szemben. The tábornokot az ötvenes évek elején a dél-vietnami városi polgárság legendás alaknak tekintette. A fiatal folyami révész gyorsan emelkedett fel a kaodaista fegyveres erők vezérkari főnökévé. Annak köszönhetően, hogy délen nem akadt egyetlen tekintélyes nacionalista katonai vezető sem, a saigoni burzsoázia körében tiszteletet vívott ki magának. A francia hatóságok megtorló lépéseire válaszolva Trinh Minh The Saigonban „biciklipumpa-merényletekkel” terrorista akciókba kezdett. (Biciklipumpákba robbanóanyagot raktak, ezeket a kerékpárokon Saigon központjában parkolókban helyezték el, és azok felrobbantak.) Ennek nyomán terjedtek el azok a híresztelések, hogy a kaodaista tábornok a CIA ügynökeitől kap támogatást.
A franciák 1954-es veresége új fejezetet nyitott a kaodaisták politikájában. A francia- barát Bao Dai és az Amerika-barát Ngo Linh Diem hatalmi harcában a kaodaisták több más szervezettel együtt Bao Dai mellé álltak. A küzdelemből Washington támogatásával Diem került ki győztesen, és 1955. októberében kikiáltotta a Vietnami Köztársaságot. A katolikus Diem elnök 1955-ben és 1956-ban véres leszámoló hadjáratot folytatott nemcsak a kommunisták, hanem a különböző vallási szekták, köztük a kaodaista közösség ellen is. Egyeduralma megszilárdítására elhatározta, hogy a kaodaisták mintegy 25 ezer főnyi fegyveres erejét részben beolvasztja a hadseregébe, részben pedig feloszlatja. A kaodaisták többsége nem volt hajlandó feladni a függetlenségét. A diemista hadsereg lecsapott a kaodaisták ellenállási gócaira: 1955. októberében Tay Ninhben megszállták a Szentszéket és a tartományi központokat. Az akció során háziőrizetbe vették Pham Cong Tac pápát, s a közösség több mint 30 méltóságát bebörtönözték.
A diemistákhoz átállt kaodaista egység őrizetére bízott pápát 1956 elején, Huynh Thanh Mung kaodaista őrnagy kiszabadította. Pham Cong Tac a kambodzsai fővárosba menekült, de nem hallgatott el. A kaodaista pápa 1957-ben Phnom Penhből az ENSZ főtitkárának és a római katolikus pápának küldött üzeneteket, s azt kérte tőlük, hogy ítéljék el a kaodaisták üldözését. Pham Cong Tac szót emelt azért is, hogy a saigoni kormány békés együttélést alakítson ki az északi országrésszel. Diem a vallási közösség több felelős vezetőjét letartóztatta, mert támogatták pápájuk javaslatait. Pham Cong Tac a száműzetésben 1959-ben hunyt el.
Hűen Pham Cong Tac kívánságához a vallási közösség sok méltósága, fegyveres erejének számos tisztje szembefordult az egymást követő saigoni kormányok politikájával és támogatta a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Frontot. A pápát kiszabadító Huynh Thanh Mung őrnagy 1960-ban Tay Ninh tartományban kiépítette partizán támaszpontját és együttműködött a Felszabadítási Fronttal. A tizenkét kaodaista szektából hét szekta képviselője vett részt 1964-ben a DNFF második kongresszusán.
Dél-Vietnam felszabadítását és az ország egyesítését követően, 1976 táján a szocialista állam ellenőrzése alá vonta az egyházakat. A kaodaista közösség lemondott egykori politikai szerepéről. A közösség vezetője, Thai Huu Thanh bíboros szándéka szerint az egyház tevékenysége a hitéletre korlátozódik.
Tay Ninhben a kultúrális élet: egyházi iskolák (köztük az 1972-ben megnyitott egyetem), könyvtárak vannak, virágzik a vallásos művészet és a könyvnyomtatás. A közösség saját kórházzal bír. Orvosai és nővérei teljesen a vallásnak és a gyógyításnak szentelik magukat. A Szentszéken és környékén mindig mozgalmas az élet. A katedrálisba az ország különböző vidékeiről érkeznek a zarándokok. Olykor esküvői, máskor pedig temetési szertattásokat tartanak.