Terebess
Ázsia E-Tár
«
vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
KALÍM
KÖLTEMÉNYEI
Faludy György fordítása
Elektronikus kiadás:
Terebess Ázsia E-Tár
KALÍM ABÚ TÁLIB (?1580-?1651) Hamadanban született, Kásánban és Sírázban élt, majd Dzsáhángir nagymogul lahore-i udvarában telepedett meg. Az uralkodó utóda a költők királyává koronázta.
VÁGYAKOZÁS
Kinn a kertben
arcom elől félrefordul a rózsa.
Köpenyemhez tüske ragad, míg le nem tépem róla.
Hasztalanul
vágyakozom légyottra a szép nővel:
én part vagyok, ő a patak, ki elillan mellőlem.
Nyomorult kis
hangya, bárcsak gazdag volnék: kitárnám
szívemet és adakozóbb lennék minden királynál.
Udvaroltam néki
szóval, mosollyal, hallgatással,
bánatommal, örömömmel, s csak hiába csatáztam.
Virágtestét
mikor fűzi karomba az ölelés,
s fonja körém combja szárát meg bokái gyökerét?
Mikor fedem
be szépséges hegyes mellét szívemmel
s merülünk el a bűn áldott mocsarában mindketten?
Ne értsétek
félre könnyem hulló árját, emberek.
A vízözön sem tisztítja meg parázna lelkemet.
ÖNARCKÉP FIATALON
Kacat vagyok,
amilyen a bazár szélén az ócskások
boltjuk elé kidobnak
a városban, hol megtörik az emberek szívét, én a
kenőcs vagyok, mellyel elnyűtt bakancsokat zsíroznak,
jobban tenném, ha lényemet hét lópokróc alá dugnám
titokban,
de szégyenem elmúlik majd, ha magamat a hiúság
tömlöcéből kiloptam.
Szegénységem nem mosta le két orcámról a vétkeket.
Aszkézisem rejtekhelyén setét az éj, mivel lámpást
nem égetek.
Tükröm minden szépet s csúnyát magába gyűjt, mert
nem meleg és nem hideg.
Alázatos vagyok, soha nem hencegek és sohasem
parádéztam még senkinek.
Vitorlásom gyorsan repül, nyomor hajtja friss szél
helyett:
a koldulás nagy tengerén gyűjtöm össze, s fecsérlem el
a szellemi műkincseket.
Szorongat a kéjvágy nagyon, perzsel, pörköl, és éget,
szüzességem nem érdemem és nem erény, mert a lányok
lenéznek.
És mégiscsak a női nem a fűszerem és semmi sem
vonz jobban, mint a szépség.
Oly út vagyok, amelynek még nem láthatni a végét.
EZ A GYALÁZATOS ÉLET
Eltűnt a részeg
ifjúság, rám települt a vénség.
Lehajlok a kupához, mert nem tudom megemelni.
A világ túl
ocsmány, semhogy másodszor is megnézném,
ne fordulj oda vissza, hol romok között kell menni.
Alakítsd jellemed
úgy, hogy mindenki elfogadhat,
vagy ne törődj velük s maradj vigasza önmagadnak.
Jó, hogy sorsunk
azt rendeli: ágaskodás itt nem segít,
s ki homlokát az út porába hajtja, az ég szintje fölé emelkedik.
Még többet használ
néked, ha fészkeddel együtt porrá égeted,
mint legendás főnix-madár, szívós, ragacsos éneked.
Ha vak vagy,
úgy nem láthatod: földi utad hol van s hová vezet,
de hogy e földet elkerüld, jobb, ha behunyod szemedet.
Miből állt életed,
mondjad, Kalím? Csupán két kurta napból.
Szívemet tegnap ehhez s ahhoz fűztem, s ma szívemet eloldom ettől s:
A VILÁG
A kezdet s vég
titkát kutathatod,
iparkodásod nyomra nem vezet:
elsárgult, rongyos könyv a vén világ,
első s utolsó íve elveszett.
