Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

FARKAS ILDIKÓ: Az ellentmondások földje: Japán
Forrás: História 2001/02


Modernizáció és tradíció

A századforduló a modern Japán születésének kevesebb, mint fél évszázados időszakát zárta le. Egy évtizeden belül két győztes háború (1894-95: kínai-japán, 1904-05: orosz-japán) keretezte a 19-20. század fordulóját. A győzelmek nyilvánvalóvá tették már a kortársak számára is, hogy új nagyhatalom jelent meg a világpolitikában. A századfordulóra lezárult a modern államszerkezet és gazdaság kialakítása. Megkezdődött - és tartott az első világháború végéig - a modern kori japán történelem aranykora: folyamatos gazdasági fejlődéssel, gyarapodással, győzelmekkel, s a fejlődésbe vetett töretlen, optimista hittel.

 

"Gazdag ország, erős hadsereg"

Japán a 19. század közepéig a világtól elzárt ország volt. [...] Szigorúan ellenőrzött hierarchikus társadalom, erős központi államszervezet, agrárgazdaság, különösen erős hagyományokkal rendelkező homogén nemzeti kultúra - ez jellemezte a korszakot. [...]

1868-ban a császári hatalom restaurációját hirdető szamurájcsoport került uralomra. Meghirdették az új korszakot: Meidzsi ("Felvilágosult Kormányzás") lett a neve a kornak (1868-1912) és az akkor 15 évesen trónra kerülő császárnak.

A hatalmi elit egy része (egy csoport szamuráj az ország gazdag, délnyugati területeiről) a császár nevében testületileg kormányzott. Kiadott jelszavuk: "Gazdag ország, erős hadsereg". Ez számukra az ország gazdasági és állami berendezkedésének nyugati mintájú átalakítását jelentette. [...]

 

Államszerkezet

A közigazgatási reform (1871) egy centralizált bürokratikus államberendezkedést hozott létre. Megszüntették a régi tartományokat, az országot 47 prefektúrára osztották. Ezek élén a központból kinevezett kormányzók álltak, akik általában a régi tartományurak voltak, de most, kinevezésükkel, fizetett állami tisztviselőkké váltak. A nagyrészt porosz mintára készített alkotmány (1889) kimondta, hogy a császár a legfőbb hatalom megtestesítője, ugyanakkor megteremtette a nyugati típusú parlamentáris rendszert: a kétkamarás országgyulést, a kabinetet, meghatározta a miniszterek és a miniszterelnök feladatkörét. Az 1880-as években megalakultak a politikai pártok, és 1890-ben megtartották Japánban az első választást. [...] A japán parlamentáris rendszer minden hibája ellenére alig egy évtized leforgása alatt muködőképessé lett.

 

Külpolitika

Japán külső nyomásra nyitotta meg kapuit a külvilág előtt. Az ide érkező nyugati nagyhatalmak sorra előnytelen szerződéseket kényszerítettek az országra. A japán külpolitika első feladatának ezen szerződések revízióját tekintette, amivel teljes függetlenségének visszaállítására törekedett. [...]

A külpolitika másik - távolabbi - célkituzése az ország erősítése volt, mégpedig a nyugati hatalmaktól látott módszerrel, azaz területi expanzióval és érdekszférák kialakításával. A hadsereg fejlesztése, modernizálása, a hadianyaggyártás beindítása mellett már 1874-ben japán ellenőrzés alá vonták Tajvan szigetét, 1879-ben a Rjúkjú-szigeteket (Okinawa néven), valamint Kínával elismertették Japán "speciális" érdekeit Koreában (1884). [...] Japán Ázsia első számú nagyhatalma lett. A terjeszkedés a kontinensen azonban az orosz hatalmi törekvésekkel ütközött.

 

Gazdaság

A 19. század közepén Japán hátránya a Nyugattal szemben a technikában és a gazdaságban mutatkozott meg. A Meidzsi-korszak "gazdag ország, erős hadsereg" jelszava ennek a hátránynak a leküzdésére irányult. Mezőgazdasági reformot hajtottak végre: eltörölték a nagybirtokot, földtulajdonlási jogot adtak a parasztoknak, segítették a termelés piacosítását: földadót és új mezőgazdasági technikát vezettek be.

Mindemellett erőteljes iparosítás kezdődött. A fejlesztés részben állami beruházásokkal valósult meg, azaz az iparágak nagy részét állami vállalkozásként indították be (könnyuipar, vasút, bányák, hajógyártás, nehézipar), amelyeket aztán privatizáltak, s így az iparosítást már döntően a magánszektor végezte. Az állami beavatkozás konkrét támogatások formájában is megjelent: kedvező hiteleket, szubvenciókat adtak, védővámokat állítottak, exporttámogatást, gépesítést, kormányszakértők kiküldését biztosították stb. Emellett az infrastruktúra kialakítását is az állam végezte: vasutat, távíróhálózatot, postarendszert, kikötőket, utakat építettek. 1871-ben egységesítették a nemzeti valutát (yen), és megalapították a japán bankrendszert. [...]

Mindezen fejlesztések ellenére 1900-ban az ipari termékek a nemzeti összterméknek még 10%-át sem tették ki, és az összes munkaerő alig 3%-a dolgozott az iparban. Az ekkori gazdasági növekedés elsősorban a hagyományos mezőgazdasági ágazat nagyobb termelésére támaszkodott. [...]

 

Népesség

Japán 18-19. századi lélekszáma 30 millió körül stagnált. A Meidzsi-kor gazdasági növekedésével azonban a népesség gyors gyarapodásnak indult. Az 1872. évi népszámlálás 33 millió lakosával szemben a századfordulóra 46 milliónyira nőtt az ország népessége.

A Meidzsi-korszakban kezdődött el a máig tartó óriási méretu urbanizációs folyamat is. [...] A már addig is létező különbség a falusi és a városi életforma között a Meidzsi-korban tovább nőtt. Míg a városokban egyre jobban terjedt a nyugati életstílus, vidéken ennek alig volt jele, és továbbra is a hagyományos életforma határozta meg az ott élők mindennapjait.

 

Társadalmi rétegek

A századfordulóra Japán társadalma is átalakult. A korábbi századok "feudális" jellegu társadalma szigorúan, szinte kasztszeruen elválasztott rétegekből állt. A falvakban a parasztok éltek, a városokban a kézmuvesek, kereskedők és a valamikori harcosok, a szamurájok. A különböző rétegek nem keveredhettek.

Ezeket a korlátokat és szabályokat számolták fel a Meidzsi-kor reformjai: 1871-ben meghirdették a törvény előtti egyenlőséget, megszüntették a nagybirtokokat, eltörölték a szamurájok kiváltságait (fegyverviselés, járandóság). Általános katonai sorozást vezettek be, és az új, parasztokból toborzott hadsereg hamarosan bizonyította fölényét a szamuráj hadviseléssel szemben. A társadalom - bár hierarchikus maradt - megnyílt, és az általános oktatás elvileg mindenkinek biztosította az esélyegyenlőséget. [...]

A főnemesek álltak az új típusú társadalmi hierarchia csúcsán. Általában városokban éltek, és európaizált életformát próbáltak megvalósítani: európai divatot követő ruhát hordtak, bálokat rendeztek európai táncokkal és zenével, nyugati stílusú koncertekre jártak. Nagy fontosságot tulajdonítottak a nyugatias muveltségnek, az európai nyelvek és irodalom ismeretének. Nemegyszer Európában tanultak, de soha sem tévesztették szem elől a valódi célt: Japán korszerusítését.

A szamurájok, kiváltságaik megszunése után, főként az állami adminisztrációban helyezkedtek el: az új kormányzat valamennyi pozícióját volt szamurájok foglalták el. Ez a réteg már évszázadok óta nem katonáskodott, viszont iskolázottsága, muveltsége, közigazgatási tapasztalata révén alkalmasnak bizonyult az új államszerkezetet muködtető funkciók betöltésére. [...] A volt szamurájok másik része az üzleti életben helyezkedett el, vagy értelmiségi pályákon, és természetesen voltak az átalakulásnak vesztesei is, akik elszegényedtek, s akár földmuvelők vagy munkások lettek. [...]

A szintén városlakó japán gazdasági elit társadalmi csoportja gazdag szamurájokból, kereskedőkből, parasztgazdákból alakult ki, és szorosan összefonódott a politikai elittel. Életformáját tekintve ez a réteg jóval szerényebben élt, mint a nyugati tőkések, noha vagyona nem volt kisebb. E réteg tagjai - mint ahogy a többi japán társadalmi csoport tagjai is - a konfucianus etikának és a japán kollektivista szellemnek megfelelően a közösség (ez legmagasabb szinten a nemzetet jelentette) boldogulását előbbre valónak tartották saját egyéni boldogulásuknál. [...]

A városi kispolgárság - kiskereskedők, kézmuvesek, családi kisvállalkozásban vagy a szolgáltatóiparban dolgozók - aránya igen magas volt, és tulajdonképpen a Meidzsi-korszak legnagyobb részében Japán ipari termelését a kis, általában családi muhelyek jellemezték. Életformájukban ők is a hagyományokat követték, öltözködésük, szokásaik, életszínvonaluk, családi életük nem változott a századfordulóig. [...]

A városokban új társadalmi réteg jelent meg: a munkásság. Elsősorban vidékről származtak, mivel a népszaporulat vidéken magasabb volt, de a belső migrációnak köszönhetően a többlet már a városokban jelent meg. A munkaerő-kínálat miatt azonban alacsonyak voltak a bérek. [...] Az alacsony bérek és a rossz munkakörülmények miatt - nyugati példára - hamar megalakultak a munkások érdekvédelmi szervezetei. [...]

 

Az életmód változása

A városokban kő- és téglaházak épültek, volt gáz- vagy villanyvilágítás, az utcákon villamosok jártak. A városlakó középosztálybeliek nyugati típusú bankokban, irodákban, üzletekben intézhették dolgaikat, és nyugati típusú színházba vagy kávéházakba járhattak szórakozni. A városokban megjelentek az új szolgáltatások: orvosi ellátás, közoktatás, tömegközlekedés, szórakozás. Csak meg kellett fizetni. A táplálkozási és a lakásviszonyok azonban még nem változtak: a századforduló japánja vidéken és városban egyaránt ugyanúgy rizst, zöldségeket és halat fogyasztott, és ugyanolyan tolóajtós faházakban lakott, mint évszázadok óta - legfeljebb az ablakokba üveget tettek papír helyett.

Telefonon is beszélhettek a kiváltságosabbak, riksákon és kerékpárokon közlekedhettek a kevésbé gazdagok is. Az utcákon az európai ruhába öltözött férfiak látványa lett az általános - a tradicionális hajviselet nélkül! -, akik körében elterjedt a cigarettázás és a sörivás szokása is. Mégis, mindez valójában csak a mindennapi élet külsőségeire vonatkozott, a személyes kapcsolatokat, a családi életet nem érintette a változás.

A vidék élete - bár itt maradt meg legérintetlenebb formában a japán hagyományos életforma - szintén sokat változott. [...]

 

A hagyományos japán családmodell

A családok elsőszülött fia maradt otthon és folytatta a család foglalkozását, gondoskodott szüleiről, vitte tovább a nevet és örökölte a család tulajdonát. Az elsőszülött fiúk még az általános hadkötelezettség alól is mentességet kaptak. A többi fiú elköltözött, a városba vándorolt munkát keresni. A lányok férjhezmenetelükig segítették a családot otthon, vagy a városban vállalt munkával. A japán család több évszázados rendszere tovább élt mind vidéken, mind a városi népesség körében. [...] A családfő a közösség vitathatatlan tekintélyu, abszolút hatalmú vezetője, akinek mindenki engedelmességgel tartozik, és aki a feltétlen lojalitásért cserébe felelősséget visel a család tagjaiért. A családban mindenkinek megvan a maga helye és az ehhez kapcsolódó kötelessége. Az egyén célja e kötelességek teljesítése, ezáltal a család (közösség) boldogulásának elősegítése. Maga a japán társadalom is erre a mintára épült, a legmagasabb szintu közösségként az állam jelent meg.

 

Modernizáció japán szellemben

A modernizáció egyik jelszava: mindent átvenni a Nyugattól (beleértve az eszméket, a kulturális áramlatokat, muvészeti stílusokat), de védelmezni a nemzeti jelleget, szellemiséget, a japán eszmei hagyományokat. A hagyományőrzés eszköze a közoktatás és a vallás. [...]

Legfeltunőbb a nyugati iskolarendszer bevezetése: 1872-ben közoktatási reform keretében hatéves tankötelezettséget írtak elő. [...] Minden tanköteles korú gyermek iskolába járt. A közoktatás fontossága persze nem csak a muveltség terjesztésében rejlett. Az 1890-es "Császári leirat az oktatásról" (melyet minden elemistának meg kellett tanulnia!) a konfuciánus etikára építve a hagyományos japán erényeket nevezte meg a legfontosabb alapelveknek az oktatás és nevelés számára. Ezek: alattvalói huség, fiúi tisztelet, a harmóniára törekvés, szerény és mértékletes magaviselet, szorgalmas tanulás és munkavégzés, erkölcsös élet, törvények tisztelete, a haza iránti önfeláldozó szeretet. [...]

A Nyugatot tanulmányozó japán szakemberek számára hamar nyilvánvalóvá vált a kereszténység (azaz a vallás) ideológiai szerepe az állam és polgárainak életében. Ez a felismerés vezetett arra, hogy egy, az államszervezetet erősítő, ugyanakkor kellőképpen "japán" vallást alakítsanak ki. Így lett a sintó - eredeti jellegétől teljesen különbözően - államvallássá. [...] Az államvallás segítségével hu alattvalókká szándékoztak formálni az ország lakosságát. A császár mint istenség vallásos tiszteletét is megerősítette a sintó eszmerendszere. ("Isteni származásáról" csak 1945 után mondott le a japán uralkodó.)

*

Mindezen hatások együtt a századfordulós Japánt olyan országgá tették, melyet akkor - és azóta is folyamatosan - a külföld csodálva és kissé értetlenkedve is az ellentmondások földjének nevezett (és nevez): múlt és jövő, modern technika és évszázados tradíciók éltek - és élnek - együtt a szigetország földjén. [...]