Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

IRÁQI
KÖLTEMÉNYEI

Faludy György fordításai
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

 

IRÁQI, FÁKHRUDDIN IBRÁHIM (1213-1289) Hámádánban született, Hindosztánban, majd Konjában tanult Rúmínál és Damaszkuszban halt meg. Misztikus költő, Rúmí követője volt.

 

MISZTIKUS SZERETŐMHÖZ*

Hozzád szólok verseimben, mert maga a dal vagyok.
Nem felelsz. Talán jobb lenne, hogyha én is hallgatok.

Nem tudok napodba nézni, mély vagy, mint az éjszaka,
hol az út, az ösvény, melyen közeledbe tarthatok?

Roppant, néma sivatag vagy, hol elvész a lábnyomom,
s el nem készíthetlek téged, bár csak rajtad faragok.

Részegen dülöngök tőled; a pohár vagy meg a bor.
Vágyódom rád szünet nélkül, úgyhogy sosem alhatok.

Mindenben te vagy a lényeg, de hol leljem lényedet?
Mindenben te vagy a forma, de hová tűnt alakod?

Te vagy, aki megkerestél, s akit folyton keresek.
Száz neved van s még sincsen név, melyet reád aggatok.

Tengerednél száraz ajkkal tikkadt homokpart vagyok.
Tengeredben úszom mindig, s mégis szomjas hal vagyok.

* Az istenséghez.

 

SZUFIK KOCSMÁJA

A kocsma zárt faajtaján kopogtattam az este,
s üvöltöttem: - "Mulatozók! Csapos! Engedjetek be!"

Válasz nem jött. A küszöbön maradtam, míg éjféltájt
kisablak nyílt s a magasból egy részeg nevetett le:

- "Mi kell, te félbolond? Talán korhely papádra vársz itt
ily későn?" - Fényes aranyat tartottam fel: - "Eressz be!"

- "Hordd el magad" - felelte -, "vagy azt képzeled, beengedünk
minden bugrist magunk közé? Nem ér ilyen szerencse!

Van intézmény elég, amely kapuját tágra tárja
akármely senkiházinak. Mért nem mégy a mecsetbe?

Könyököddel ott hamarost az első sorba jutsz el.
E csapszékben lakmároznak a szúfik, bár nem esznek.

Senki nem alszik itt soha, s nem fogy ki serlegünk bora,
száz gyertya ég, lant szól, de a szerelmes vers a legszebb.

Az aranynak hatalma nincs rajtunk, sem földi kincsnek.
Helyet köztünk akkor találsz, ha minden mást elvesztesz."