Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

„Imrefi"
(Makay Sándor, 1806-1890)
A magyar menekültek Törökországban
Heckenast Gusztáv, Pest, 1850
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

 

XIX. [1.]
A török nép eredeti jelleme, vallásossága, papjai, imaházai. Közigazgatási rendszerük. A basák hivatalköre, zsarolásuk okai. Husszein és Zia viddini basák. Hivatalbeli környezetük. Török igazságszolgáltatás, törvénykezés, büntető eljárás és rendőrség. Török nyelv, irodalom és tanodák.

"Az alacsony rendűek és szegények
csak a gazdagokért vannak a világon,
valamint az apró halak a nagyokért.

Mikes Kelemen

Mint mindenütt, úgy a török földön is leginkább a szegényebb sorsúak közt lehet feltalálni az eredeti, romlatlan nemzeti jellemet, nem pedig a gazdagabb főuraknál, kik éppen úgy, mint a civilizált országokban, a kisebbek iránt gőgösek, zsarnokok, míg a nagyobbak irányában csúszók mászók, kétszínűek, bizalmatlanok és hálátlanok.
A szegényebb sorsú ozmán - s ilyen a viddini nép nagyobbára - általán véve igen vallásos, vakbuzgóságig ájtatos, s minthogy a próféta parancsait híven teljesíti, becsületes, nyílt szívű, nem lop, nem csal, nem hazudik, hitfelei iránt őszinte, bizalmas, adakozó, rokonait tiszteli, szereti. A gazdagabb, hatalmasabb ozmán az igaz hogy nagyobbára igen kicsapongó életű, fölötte buja, torkos, titkon a tiltott bortól is gyakran lerészegszik, s többen közülük a legirtóztatóbb érzéki kéjek, mint például az opium s a természetlen közösülés által rontják magukat; ellenben a köznép általán véve józan életű, mértékletes, egy nővel s kevés kávéjával megelégszik, a sors csapásait békével tűri, mert fatalista, szolgai lelkű, vakon engedelmeskedő, a régihez előítéletesen ragaszkodó és dologkerülő, mit szinte vallása és fellebbvalói zsarnokságának lehet tulajdonítani, valamint ez okozza azt is, hogy tudatlan, érzéketlen, s a keresztényt gyűlöli, lenézi, s noha természeténél fogva inkább szelíd mint kegyetlen, de a giaur iránt főleg a harcmezőn, legkisebb irgalom sincs vakbuzgóság által felbőszítet szívében.
A török műveletlenségénél fogva leginkább gyönyörködik a túl cifra, kirívó színű tárgyakban, s mint gyermek az apró csecsebecsékben. Ha a frank ajándékkal akarja őt meglepni, legkedvesebb előtte a csinos pisztoly, kardkötő, lőpor, tükör, cifra kés, tőr, aranyozott gombok, finom csipkés zsebkendő, papír, irón, az iránytű (compas), hogy midőn imádkozik, tudhassa magát Mekka felé irányozni.
Az ozmán annyira ájtatos, hogy mindennapi imádságaiban semmi által nem engedi magát megháboríttatni. Midőn az imán, a pap, (kit magyarul is célszerűbb volna imán-nak vagy imár-nak nevezni), vagy ennek segéde a muezzim, fölmászván a mecsetbe, innen mint valami élő harang, éktelen kiáltozásával napjában ötször imádkozásra, allah dicsőítésére szólítja fel a híveket, vagyis kelet-, dél-, nyugat- és északra fordulva elordítja az ezant, ekkor a muzelmán, hacsak lehet, először megmosakodik, s azután akárhol legyen is ekkor, minden tartózkodás nélkül elvégzi imáját. Ha ekkor éppen az utcán vagy kávéházban van, s ha például dohányzik, leteszi csibukját, ha árul valamit s legjobban alkudoznak vele, abba hagyja ezt, és a legfurcsább testmozgás- s hajlongások közt emeli föl fohászát az egek urához, az ő egyetlenegy istenéhez.
Sokan hétköznap is gyakran eljárnak az imaházakba, míg a péntek vagyis török vasárnap megünneplését senki sem mulasztja el. Ekkor a férfiak legegyszerűbb ruháikba öltözve közelítenek a dsami (imaház) felé, ennek tornácában megmosakodnak, saruikat levetik, künt hagyják, s csupán bőrharisnyákban lépnek be Isten házába, hol miután mély meghajlással üdvözlék a rejtekben lévő koránt, mint legfőbb szentséget, a Mekka irányzatát mutató mihrabra vagy a földre szegzik szemeiket. Az imán kezébe veszi a koránt, először fejére teszi, s úgy nyitja ki, ezután egyik fülét hüvelykujjával bedugja, s a koránból éneklő hangon olvas, vagy papol, s a nép a legnagyobb áhítatossággal hallgatja, ha pedig imádkozik, utána mormog, s ezalatt Mekka felé fordulva, kezeit hol feje fölött, hol mellén kulcsolja össze, majd a földre borul arcával, majd ismét felemelkedik. Ennek végeztével az angyalokat üdvözlik, s szakállukat kezükbe véve, jobbra és balra fordulnak. A nők csak akkor mehetnek a dsamiba, miután a férfiak már kijöttek abból. Különös, hogy a muzelmán pénteken csak a muzelmanért imádkozik, szombaton a zsidók, vasárnap a keresztények megtéréséért, hétfőn a prófétákért, kedden a papokért, szerdán a holtakért, betegekért, vagy hitetlenek kezében lévő ozmán rabokért, csütörtökön az egész világ megtéréséért.
A viddini imaházak a medsidek és dsamik korántsem oly pompásak, mint minőket Konstantinápolyban nagy számmal lehet látni, hol több imaházban tömérdek gazdag kincs, fény és pompa van összehalmozva, hol némely dsamihoz szökőkutak, nagy folyosók, iskolák, temetőkertek, kórházak csatolvák. Azonban itt is van egy kettő, melynek belseje csinos s eléggé díszes.
A böjtöt, különösen a ramazán nevű nagy böjtöt szigorúan megtartja a muzelmán, s a mi húsvétunk- és karácsonyunkhoz hasonló, s évenként kétszer előforduló beiramot több napon át ájtatoskodás s mulatságok közt ünnepli, miről még alább meg fogunk emlékezni, miután a beiramot Viddinben a menekültek renegátjai is megünnepelték, sőt annak jótéteiben a keresztény vallásban megmaradt menekültek is részesültek.
Az imán csak turbánja által különbözteti meg magát a többi polgártól, s az említetteken kívül nincs más kötelessége, mint a haldoklókat vigasztalni, s a török fiukat körülmetélés által az igazhitűek sorába beiktatni. Még csak az egybekelő párok összeadása sem az ő körébe tartozik.
A török keresztelő annyiból áll, hogy amint a gyermek a világra jő, apja fölemeli, sót tesz a szájába, s rövid ima után nevet ad neki, - a gazdagok egészen más fajta névsorral bírnak mint a szegények -; s később 7-8 éves korában körülmetélteti az imán által, amidőn rokonai különféle ajándékokkal csitítják el keserves sírását, s 3 napig vendégeskedés van a háznál.
A muzelmánok temetkezési szertartása sokkal egyszerűbb mint a miénk. Koporsó helyett csupán nagy gyolcs lepedőbe takarják a halott testét, s a gonosz lélek eltávolítása végett tömjént égetnek mellette; ezután a rokonok kíséretében sírjába viszik, melynek tágas ürege előbb deszkával azután hanttal boríttatik be. A férfiak fejfái- vagy sírköveire turbánt, a hölgyekére fejkötőt, vagy valami női ékszert szoktak festeni vagy kifaragni neveik kijelölése mellett ily aláírással: "Dame Allah hu teala Raemeti" azaz: "Isten legyen neki örökké irgalmas." A sírokra fákat, leginkább ciprust és virágokat ültetnek. A vagyonosabbak többnyire Ázsiába temetkeznek, gondolván, hogy Európában úgy sincs állandó maradásuk.
Mint minden török tartománybeli nép, úgy a viddini is legfőbb urát korlátlan hatalmú basájában tiszteli, ki a szultán helytartója, s a konstantinápolyi diván által választatik, s ki körülbelül oly tekintélyes állással bír, mint nálunk a főispán, sőt minthogy egyszersmind tábornoki rangja van, még ennél is több. az európai török birodalomban most 12 ily basa létezik, s a viddini a 3 lófarkúak, tehát az előkelők közé tartozik. A basák hivatalköre igen tág, s nemcsak a polgári, hanem a hadi és vallásos ügyekben is befolyással bírnak, és sokszor a legapróbb dolgokat is maguk intézik el, kivált ha haszon kandikál ki abból. Az adóztatásra nézve, főképp a keresztény alattvalók irányában, igen önkényesen járnak el, s a közjövedelem, s még inkább magánjavaik szaporítására sokszor a legtörvénytelenebb utakat választják, s e visszaélés miatt annyira félnek tőlük az alattvalók, miszerint bajjal szerzett kincseiket elássák, a háztartásban minél szegényebbeknek iparkodnak látszani, házaikat nem építik, nem bútorozzák fel, csakhogy vagyonukat ki ne csikarják kezükből. A charazicsek- vagyis a fejadó behajtóitól leginkább rettegnek, mert azok, kik a rájuk szabott adót nem képesek megfizetni, ezek által hurcoltatnak börtönbe, s mindaddig tartatnak ott, míg rokonaik ki nem váltják. A túlságos adóztatás miatt már többször ütött ki lázadás a török alattvalók között.
A basa ritkán jut hivatalába érdem, rang vagy születés által, hanem többnyire pénzen vásárolja azt, s hogy az erre fordított költséget visszaszerezze, s minél inkább meggazdagodjék, alattvalóit csak kibérlett jószágnak tekinti, s minden úton módon húzza, vonja őket. a kisebb hivatalokat ők is pénzen adják el, s bár meghatározott jövedelmük van, de azért mindenféle visszaélés által igyekeznek ezt növelni. A konstantinápolyi státustanács jól látja e dolgot, de egy ideig behunyt szemmel nézi, s mikor már a basa jól megszedte magát, valami ürügy alatt eltávolítja őt hivatalából, sokszor száműzi, halálra ítéli, s rakásra halmozott kincseit besöpri, javait elfoglalja. "Sokat gyűjt, sokat halmoz össze, de nem tudja kié lesz végre." (Dávid próféta). Azonban a basa is jól tudja, miként létele ingadozó alapon áll, s jogtalanul gyűjtött vagyonából titkon minél többet tesz félre, hogy azon esetre, ha kicseppenne hivatalából, kényelmesen megélhessen.
A mostani viddini basa, Izmael Zia is, kivel már föllebb megismerkedtünk némileg, igen gazdag ember, de azért nem igen fényűző, sőt háztartása egyszerű, még háremében is kevés nőt tart, de annál több aranyat s ezüstöt rejteget kincses ládája fenekén. Előde Husszein basa, ki II. Mohamed alatt a janicsárok hatalmának megtörése körül igen nagy érdemeket szerzett, sokkal fényűzőbb és pompázóbb vala. Erről írá Blanqui keleti utazásában a következőket: "Mindenki meglepetéssel fogja hallani, hogy a janicsárok e rettentő kiirtójából első rendű nyerészkedő, s az egyptomi basához hasonló tőzsér s uzsorás lett. Mintegy 2 millió frank jövedelemnek tulajdonosa, s roppant tőkepénzét óriási üzletekbe fekteti. Nagyban vásárolja be Oláhország gabnatermését, Krimia gyapját, Macedonia olaját, azokat újra részletekben adandó el. Viddin és Thracia mezőségein 500 darabból álló ménest tart. A kereskedelmi szolgálatában lévő gazdagon fizetet, különféle mintegy 1400 egyén alig képes végezni tömérdek teendőit. Csak mellékesen hozom fel számra 30 háremi hölgyét, a nem korához való fényűzést, serailjának roppant költségeit, mely pompára a szultánéval versenyez."
A basák általán véve legtöbbet költenek szenvedélyük kedves tárgyaira, a szép lovakra, hölgyekre, bútorokra és pipákra, vagy is drága kövekkel kirakott csibukokra, úgy hogy ez utóbbi fényűzési cikkre némelyik ezereket költ. Az ily haszontalanságokra elpazarolt tömérdek pénz által eddigelé Törökországot valódi édenné alakíthatták volna át. S ha tekintetbe vesszük az őket környező rendkívüli szegénységet és pusztaságot, legillőbben alkalmazhatjuk rájuk azon ismert mondatot: némely emberek boldogsága mások nyomorúságán alapszik és épül föl. A viddini basa milliókkal bír, s az általa kizsarolt viddini lakosság oly szegény, hogy alig bír tengődni, s köztük a leggazdagabbnak sincs több 20-30 ezer forintára vagyonánál.
A basának sok alárendelt tisztviselője van, kik a nép-boldogító kormányzásban vele együtt részt vesznek, van többi közt egy muftija, főpapja, muazilja vagyis titkára, müsir-je, vagy polgári igazgatója, hat sandsiákja vagyis kerületi biztosa, kik olyformák, mint nálunk az alispánok, több molláhja, olyformák mint nálunk a szolgabírák, van számos khadyja, vagyis város- és falu-bírája, katonai s rendőri tisztje, több tatárja, vagyis lovas-postája, kik által sokszor Konstantinápolyba is küld sürgönyöket, kik visszaérkezésükkor a postasíp hangoztatása helyett éktelenül kiáltoznak, van ezeken kívül igen sok alsóbbrendű tisztviselője és szolgája.
A basák, úgy mint a szultánok, többnyire rabszolgálók gyermekei, s talán ezért oly ellenei alattvalóik szabadságának, s jogaik tiszteletének. A szultán sok leánygyermekei közül egyet majd mindig nyakukra tukmálnak, s nőül kell azt venniük, akár tetszik, akár nem.
A basák és tisztjei által gyakorlott török igazságszolgáltatás, mint tudjuk, részrehajlása s önkénykedése miatt közmondássá vált. Igaz, hogy Törökhonban csűrő csavaró prókátorok, hajhász váltóügyvédek, s a perekben ítéletet évekig sem hozó különféle törvényszékek nem léteznek, másrészről azonban az egyes török bírák az ő corpus jurisukat és decisioikat, a kétértelmű koránt és esuretet akként magyarázzák, amint nekik tetszik, s többnyire azé az igazság, ki jobban megkeni markaikat, ami bizony nálunk is ilyenformán van. Különösen a hitetlen keresztényt és zsidót fölötte nyomják, úgy hogy ezek a muzelman ellenében rendesen elvesztik perüket. Egyéb iránt csupán szóbeli pöreiket a legrövidebb úton szokták elvégezni, s a bíró kimondott ítélete szent és megváltozhatlan. Az 1839-ben kiadott hatiserifa török igazságszolgáltatást fölötte javítá, s a keresztények törvény előtti egyenlőségét megalapítá.
A büntető törvény is criminalis lábon áll náluk, és szinte bámulandó gyorsaságú procedurával jár. A tolvajt, a gyilkost, a pártütőt, ha rajta kapják a tetten, nem kínozzák költséges börtönben, hanem minden haladék nélkül felakasztják, vagy zsinórral megfojtják, vagy vízbe dobják, kisebb vétségekért százat, néha többet is vernek a talpára vagy a hátára (bastonade); de ha jól megfizet, megválthatja a bőrét, s a nagy próféta törvénye szerint még a gyilkos is teheti ezt, ha a meggyilkoltnak rokonai megegyeznek benne. A pártütő és áruló basák leütött fejeit Konstantinápolyba szokták küldeni, hol mások rettentő példájára a császári serail külső kapujára függesztik ki.
A török policzia, rendőrség korántsem oly rossz, mint egyelőre gondolnók, sőt sok tekintetben túl tesz a miénken. Viddin jó nagy város, de itt gyilkolás-, tolvajlás-, rablás- vagy vérengző verekedésről igen ritkán lehet hallani. Egy ily hasonló nagyságú magyar városban százszor annyi eset fordul elő a nevezett bűnökből. És ezt nem egyedül az ozman nép vallásos erkölcsisége, hanem a kemény fegyelem, a szigorú rendőri felügyelés is eszközli. Ennek tulajdonítható az is, hogy itt hírét sem hallani azon iszonyú uzsoráskodásnak, s iparűzési csalásnak, mit akármely más országbeli rendőrség egészen büntetlenül hagy. Ki itt árucikkeit hamis mértékkel méri, túlcsigázott áron adja el, az a titkon kémkedő rendőrök által azonnal nyakon csípetik, s ugyancsak meglakol érte. No hiszen megadnák ott a pesti uzsorások, főleg a mészárosok, pékek, fakereskedők, vendéglősök és váltóüzérek nagyobb részének. Azelőtt az iszonyú pestis, nem annyira a rendőri felügyelet hiánya, mint inkább a minden gyógyszereket megvető török vallásos előítélet miatt az ozmanok közt roppant pusztításokat tőn; azonban újabb időben a sok vesztegház felállítása, ügyes orvosok alkalmazása s gondos elővigyázat által e ragály mindinkább gyérül, s most már aránylag a régihez képest sokkal kisebb zsákmányt, sokkal csekélyebb áldozatot nyer.
A koránhoz, mint a tudomány és bölcsesség egyedüli könyvéhezi ragaszkodás s több más előítéletek miatt, a török irodalom és művészet egyáltalában nem fejlődhetett ki, s társas életi nyelvük is szegény, műveletlen maradt. Tudományos nyelvül leginkább az arabsot használják, úgy mint mi azelőtt a latint. A komolyabb tudományokban leginkább a régi arabs tanárok útmutatásait követik, azonban most már, noha keresztény könyveket olvasniuk tilos, az újabb európai irodalmat is használják kútforrásul, főképp a reális tudományokban. A csillagokbóli jövendölés, álommagyarázat s mindennemű jóslás nem csekély ága a török tudományosság- és irodalomnak. II. Soliman uralkodása alatt fénykorát érte a török irodalom. Ekkor működött leghíresebb történetírójuk is, Saad-ed-din, ki mufti és két szultán nevelője vala. Költői műveik tartalma: mysticismus, erkölcstan és szerelem. A Khosru és Sirin leghíresebb költeményük. Miután a koránnak sajtó alá bocsátását nagy véteknek tartanák, a többi török könyvek is nagyobbára leírók, az úgynevezett kodjeckianok szorgalmas kezeik által terjedtek el, kik vékony nádtollaikkal s fekete festékkel a szent könyvet már sok százezer példányban leírták térdeiken. A felvilágosodás egyik leghatalmasabb előmozdítója a sajtó oly kevés becsben áll előttük, miszerint Konstantinápolyban még most sincs több egy török nyelven szerkesztet lapnál, s e tekintetben a frankok élénkebben mozognak köztük. Az ulemák, törvénytudók egyesülete olyanforma, mint a mi tudományos akadémiáink; ők valódi egyedárusságot űznek a tudománnyal, s a földismében még most is Ptolomaeus a vezetőjük, s a természettanokban Aristoteles.
A házak és bódék közt szétszórt nyilvános török iskolák még a sátoros életnek maradványai, s az utcai spectaculumok egy sajátos kiegészítő része. Az egész abból áll, miszerint egy öregebb török körül több apró gyermek foglal helyet, lábaikat keresztbe vetve és sűrűen egymáshoz tapadva mint a denevérek. Bölcs tanárjuk a koránból ad nekik oktatást, s az általa előlmondott szavakat a kis kölykök éktelen hangon utána kiáltozzák, s ha valamelyik közülük rosszul ejti ki a szót, a tudós professzor úr hosszú pipaszárával úgy megkoppintja a nagyreményű növendék fejét, hogy az rendesen általános sírást és jajgatást idéz elő.
Főbb iskolájuk igen kevés van. Konstantinápolyban a katonákat, papokat és polgári főbb tisztviselőket képező tanodák ismeretesek, az első- és utolsóban keresztény tanítók is nyernek most már alkalmazást. A szultán serailjának egyik osztályában 3-400 ifjút készítenek különféle hivatalok- és tisztségekre.
Az ozman, a poezist kivéve, a művészetnek egyetlenegy ágában sem tüntete ki magát soha, sőt a művészetek legtöbb nemét, mint felfogásuk szerint a férfiui méltósággal ellenkező bohózatos dolgot, még csak nem is gyakorolják, s legföljebb is a hárem hölgyeire bízzák. Ki is hallott valaha török szobrászat-, török festészet-, török szónoklat-, török színészet-, tánc, dalművészetről említést tenni? A török zene ugyan leginkább lármás zajos természete miatt ismeretes hangzású szó, de a török zenészek a legnagyobb disharmoniával s irtóztató rosszul játszanak.
Ily műveletlen, tudatlan nép közt természetesen szó sem lehet a magasabb műveltség-, ízlés-, nemesebb vágyak-, hajlamok- és polgárosodásról. S valóban ily nép, ezen gyermekkori állapotban, nem érdemes arra, hogy a művelt európai nemzetek közt helyet foglaljon, s a keresztény civilizáció fenséges napját sötét foltként borítsa el.
Igen ám, de itt az a bökkenő, hogy ők meg felőlünk gondolkodnak éppen így, s minket kiirtandó giaurokat nem tartanak arra méltónak, hogy egy levegőt szívjunk velük. A kettő közül utóbb is majd az erősebbnek lesz igaza.

 

XIX. [2.]
Török földművelés, ipar; vásári, kereskedési élet. A viddini besestan. Török férfi- és nőviselet. Fátyolozott hölgyek az utcákon, kacérkodásuk. Ökrös equipage. Kávéházi élet. A meddak és a táncos kéjfiúk. Török muzsika és ének. A hamam vagy gőzfürdő. Khámok.

"Mi lehet a világon hidegebb való
dolog, mint a törökkel való dolog?"

Mikes Kelemen

A muzelman a szabad emberhez legillőbb foglalkozások egyikét, a földművelést, a gazdászatot éppen úgy, mint a tudományt és művészetet megveti, elhanyagolja, s leginkább meghódított keresztény népeire bízza. Kevés török úrnak van örökös földbirtoka, nagyobbára haszonbérben tartják a földeket, kelletlen rabszolgáikkal dolgoztatják, s ez oka, hogy Törökhonban annyi termékeny föld parlagon hever, s az okszerű gazdászat nem jő virágzásba.
A török általán véve inkább szeret városon, mint falukon, pusztákon lakni, s mint városi lakos leginkább kereskedés- s iparűzéssel foglalkozik. De mióta a többi európai népekkel, főképp a tengeren élénkebb közlekedési viszonyban áll, és mióta a népesebb török városokban sok keresztény kereskedő és iparűző telepedett meg, a gúnyolt giaur e tekintetben is nyakára nőtt. Külföldről sokkal több idegen árucikket hoznak be, mint amennyit kivisznek ők a magukéból, s a nyers termények- s kézművekkeli belkereskedésük is a szemesebb frankok, görögök, örmények és zsidók nyerészkedő üzleteinek van alárendelve. A valódi nagykereskedők, kitűnőbb gyárosok, kézművesek többnyire ezek sorából merülnek föl; míg a muzelman többnyire kicsinyben szatócskodik, s csak a legegyszerűbb mesterségeket űzi. Legtöbb köztük a varga, szűcs, szabó, kőműves, takács, asztalos, fegyver- és lámpagyártó, szattyán-, zsinórkészítő, pamut- és szőnyegszövő. a ló, gabna, rizs, só, fűszer, dohány, kávé, gyümölcs, olaj, csibuk, pipaszár, tajtékkő, kardvas, lőfegyver, különféle ruha- és bútorkelmék, különösen a selyem, pamut, kasemir, shawl, azon fő árucikkek, mikkel az ozman leginkább szokott kereskedni, ráadásul említsük meg a rabszolgák- és hölgyekkeli kereskedést is, melyet Európában egyedül a török űz. (?)
A török nyilvános élete igen szűk körre lévén szorítva, leginkább a kereskedés, ipar, az adás-vevés az, mi városai utcáinak itt-ott élénkebb színezetet kölcsönöz. A konstantinápolyi bazárokat nemcsak a világ minden részeiből összehordott, a legkülönösebb árucikkek gazdagsága, fénye, változatossága, hanem az itt mutatkozó elevenség, tolongás, s a legkülönbözőbb viseletű nemzetek összpontosulása is, igen érdekessé teszi. De még az oly kisebb városokban is, mint Viddin, a vitorlás kereskedő-hajókon kívül legélvezetesebb látványt nyújt a bazár, a besestan mozgékony élete. Igaz ugyan, hogy itt golkondai gyémántot, bedaschani rubint, bahreini drága gyöngyöt, damaszk acélokat, indiai mouselint, angorai shawlokat és persiai kasemirt s ezereket érő talizmánokat, metszett köveket, nem igen lehet látni; azonban a közönségesebb árucikkek a viddini födeles besestanban is nagy mennyiséggel s választékosan állítvák ki, s az adók, vevők és a bámészkodók közt kitűnő elevenség uralkodik. A besestan vagy vásárállás nagy négyszögű épület, s a kereskedők, szatócsok és kézművesek kisebb nagyobb bódékban árulják itt különféle cikkeiket, sőt sok nyílt bódékban a mesterember nemcsak árul, hanem egyszersmind mint műhelyében az egész világ szemeláttára dolgozik is, s a sokféle boltok, piacok, mind itt egyesülnek. Az egyfajta portékák árulói mind egy rakáson vannak, mi a céhbeli együtt tartás jeléül szolgál. Mert nemcsak nálunk, de Törökországban is otthonos a céhbeli egyedárusság, s a török céhek is bírnak szent patronusokkal, így például Enoch a szabóké, Jónás a halászoké, József az ácsoké, valamint Mohamed a kereskedőké, Jézus az utazóké, Ádám a földművelőké.
Igen sajátságos dolog, látni a kevéssé mozgékony és udvarias törököt, amint árucikkei közt lábait keresztbevetve guggol szőnyegén, gyékényén, vagy szakállát simogatva, komoly gravitással jár s fel s alá, s félig behunyt szemei alatt nagy füstöket ereget pipájából, anélkül, hogy a bódéja előtt járókelő népet különféle mesterséges fogások, zajos csábítgatások által arra igyekeznék ingerelni, hogy áruiból valamit vegyenek. Olykor legföljebb is néma jelekkel mutogatja, vagy lassú dummogással jelenti, mily jók, mily finomak és mily olcsók az ő portékái. A kevés beszédű, ázsiai kényelmességű magyar is ilyenformán szokta árui keletét előmozdítani.
A viddini vásárállásban legfeltűnőbb a varga-, szabó- és szűcsmunkák nagy tömege, a rizs, só, kávé és dohány, mely utóbbi cikkel Törökhonban sok csalás történik; a macedoniai és syriai dohány legjelesebb, de azt eredeti valóságában ritkán lehet kapni. Feltűnő a sok mindenféle fű- és illatszer, csemege, a sok hosszú pipaszár, csibuk, lámpa, szövött kelme, turbán- és övnek való shwal, a háremi nők által eladás végett készített, arany- és gyönggyel hímezett dohány-zacskók, erszények, papucsok stb. És ezen árucikkek átalán véve igen jutányos áron kaphatók, mert a töröknél csak arany és ezüst pénz van forgásban, s ennek nagyobb értéke van, mint a mi bizonytalan sorsú bankóinknak. A halpikkelyhez hasonló igen apró és vékony para hordozásra igen kényelmes érem (moneta).
Konstantinápolyban a dschessir-bazár, vagyis a rabszolga-vásártér, és az avret-bazár, a nővásár, igen nevezetes tünemény. Viddinben nincs állandó rabszolga- és nővásár, hanem csak néha-néha szoktak ide némely, emberekkel kereskedő állatok vetődni. A menekültek ittmulatása alatt két ízben hoztak Viddinbe fekete nőket eladás végett. Egy a menekültek közül akart is venni egy négernőt, hanem igen drágán tartatván, elállott szándékától.
Mi a török városok utcáin csakúgy mint a bazár, gyönyörködteti a szemet, az a sok különféle sajátságos jelmezek, férfi- és nőöltönyök tarka keveréke. Egy oly kisebb városban is mint Viddin, a közhelyeken lehet látni különböző rangú és osztályú törököt, örményt, görögöt, bolgárt, dalmatát, oláhot, szerbet, zsidót, angolt, németet, s midőn még a magyarok is feltűntek itt, képzelhetni, hány mindennemű nemzeti öltözék egyvelege összpontosult e helyen, mintha valami mesés színpadi világ, vagy egy párisi operabál állt volna előttünk.
A török katonaság és főurak most már nem öltöznek oly cifrán oly bizarran, mint azelőtt, sőt őseredeti jelmezükből egészen kivetkőzve, csekély különbséggel csak oly egyenruhát viselnek, mint a többi európai katonák. Egyedüli sajátságuk a veres fesz és roppant nagy ülepű nadráguk, mi azért van így szabva, hogy lábaikat keresztbe vetve guggolhassanak. Maga a szultán is igen egyszerűen öltözködik, testhez tapadó kék egyenruhát s feszt visel, s magyar huszáros öltönye is van. Arany ezüst paszományos ruhákba most már csak rabszolgáikat bujtatják.
Azonban a közép és alsó rendű ozman még nem vetkőzött ki ős keleti öltönyéből, s hölgyeik sem fogadták még el a párisi divat szabásait. A török férfi rendesen kis veres sapakot nyom tar koponyájára, s a bajuszos, szakállas arcnak tekintélyes méltóságot kölcsönöző turbánnal övedzi azt körül; ki már Mekkában volt, az fehér turbánt visel. Mahomet próféta leányainak fejedelmi ivadékai, az emírek, kik közt igen sok szegény olyharcha van, zöldet, mások leginkább tarka színűt viselnek. Ehhez járul a hosszú kaftán, pamut vagy selyemszövetből, vagy a kivágott bő ujjú dolmány, és az igen bő nadrág, mely a lábszárnál van megszorítva, legalól harisnya és többnyire piros papucs. Ezen öltönydarabok mind különböző és leginkább kirívó színűek. Derekukat igen hosszú és széles tarka shawllal pólálják körül, s ezen övben szokták tartani pisztolyukat, handzsárukat, pénzüket, cifrán szegélyezett zsebkendőjüket, pipájukat, dohányukat, sőt sokan még a vasfogót is erre akasztják, mellyel tüzet tesznek pipáikra, mi a magyar embernek gatyakorcához tűzött dohányzacskója- s tűzszerszámaira emlékeztet. Ezen öv által a has és gyomor mindig melegen tartatik, s méltán szolgál nekik nevetség tárgyául a civilizált frank, ki a shawlt nyaka köré tekergeti, midőn leginkább hasát és gyomrát kellene a meghűléstől óvnia.
Az ozman eredeti ruházkodását, mely rangja, osztálya szerint alak- és színben különféleképp változik, a köztük lakó görög, bolgár, örmény, szerb és zsidó nagyobbára elkölcsönözé, de azért ezek viselete némileg mégis különbözik az eredetitől, mindenik megtartván valamit a maga nemzeti öltönyéből.
A török hölgyeknek utcáni megjelenése, mi azelőtt tiltva volt, igen meglepő tünemény. Ezen férjeik, uraik által rendkívül féltett földi hourik, midőn nyilvános helyre lépnek, annyira elfödik arcaikat, annyira eltakarják egész alakjukat, hogy alig lehet tudni: vajon fiuk-e vagy leányok, ifjak-e vagy vének, bájolók-e vagy rútak. A fejükre borított yaschmakot, fehér muusellin fátyolt álluk alatt úgy kötik meg, hogy villogó vagy bágyadtan pislákoló szemeiken és orrukon kívül képükből semmi mást nem lehet látni, és az irigy feredsi, hosszú bő köpeny vagy domino annyira elrejti egész termetüket, hogy egyelőre azt hinné az ember, mintha álarcosok, vagy kísértő szellemek járnának körülte. Megannyi élő ismeretfa a török föld édenében, melynek tiltott gyümölcsei, elrejtett bájai, még inkább csábítók és ingerlők. Senki ne higgye azonban, hogy ezen rejtélyes alakok oly szemérmesek és szentek volnának, mint a mi szinte elfátyolozott apáca szüzeink. Az ifjú török hölgy, ki soknejű férjével egyáltalában nem lehet megelégedve, főleg az idegenekkel, a hitetlen rajákkal igen szeret kacérkodni. A mi menekültjeink is, kik közt sok délceg férfiu van, tanúbizonyságot tehetnének róla, miszerint Viddin utcáin nem egyszer találkoztak oly ozman delnővel, ki szép nagy fekete szemeinek lángjaival ugyancsak nyilazá szíveiket, s azt az átkozott feredsit úgy-úgy föllebbenték előttük, hogy a bájoló és hullámzó (üppig) termet, mit a török hölgyek testhez tapadó öltönye, a szép rövid zeke és a selyem nadrág, még inkább kitüntet, s a gömbölyded hófehér kar, a hullámzó kebel legalább egy-egy pillanatra, mint felhőből a villám, kilövellé ingerlő és villanyozó hatású kecssugárait. És ezek a rejtélyes nymphák oly sebesen mennek az utcán, mintha női becsületük forogna veszélyben, vagy lelkiismeretük furdalása által üldöztetnének. Ha az utcán férjeikkel vagy firokonaikkal találkoznak, nem volna illő ezeket megszólítaniuk.
A kocsikázás Törökhonban igen ritka dolog. A férfiak, főleg az ozman ifjak inkább szeretnek lovagolni, s cifrán felszerszámozott bogláros paripáikon díszelegni. A vagyonosabb török olykor haremét, családját, ökrök által vonatot sajátságos cifra szekérbe, vagy inkább kalickaforma régi szabású hintóba ülteti, melynek külseje festett és aranyozott, s az ökrök járma fölött magas faív hajlong, piros bojtok- és cafrangokkal. Ilyenek lehettek a középkori equipageok; azonban most már az ottoman főurak közül többen új divatú kocsit, hintót s díszes előfogatokat tartanak.
A töröknek foglalkozásai után, akinek ugyan van dolga házi körében, a társalgás és szellemi élvek hiánya miatt a hárem kéjein kívül kevés mulatsága van, s nyilvános helyeken az utcai élet néma bámulása, s a kávéházbani lebzselés legfőbb mulatságai közé tartozik. Igen csalatkoznék, ki azt hinné, miként a török kávéházak csak oly kényelmesek, sőt még pompásabbak mint a mieink. Konstantinápolyban a leghíresebb kávéház sincs oly díszesen s kényelmesen felbútorozva, mint Pesten a legutolsó, s az oly kisebb városokban mint Viddin, mind igen ronda és piszkos, valódi füstbarlang; ülőhelyei ruganyos dívánok, pamlagok és székek helyett csupán gyékénnyel bevont, vagy puszta deszkaemelvények, miken a vendégek lábaikat keresztbe vetve és szorongva guggolnak egymás mellett. A kaffidsi (kávés) nem egyszerre nagyobb mennyiségben, hanem minden vendég számára külön főzi meg a kávét, mely, minthogy a borital tiltva van, dohányfüst mellett legkedvesebb ingerlő élvezete a töröknek, ki azt cukor nélkül, sűrűen szereti, ha módjában áll, majd minden órában kiszürcsöl egy findsát, mi, ámbár azt hiszik, hogy felvidítja, kijózanítja őket, sokkal ártalmasabb hatású, mint a bor mértékletes élvezete, s főképp a kávéházakban használni szokott nargileh, agy vízi pipa erős dohányfüstje igen kábító.
Arra nézve, ki a mi kávéházaink különféle mulatságait, a tekézés, hírlapolvasás s társalgás élénk időtöltéseit ismeri, sajátságosan meglepő egy török kávéház látása. Itt az ozman vendégek koszorúja oly halotti csendes és élettelen, mintha csupán merev automatok vagy viaszbábok ülnének egymás mellett. Mozgás-, eleven társalgásról szó sincs itt, hanem mindenki némán, bámészkodva eregeti pipájából a bodor füstöket és szürcsöli kávéját éppen úgy, mint a hallgató rendszeres közös börtönében, hol tiltva van a beszélgetés. Talán azon ismert közmondásukat: "Szólni ezüst, hallgatni arany" akarják e helyen igazolni.
E halotti csendet olykor, főképp a ramazan, böjti napok éjjelein, a meddah, a regélő vagy az alme nevű táncosok és zenészek, néha a zsidó és görög bohócok működései szakítják meg. A meddah a kávéház egyik zugában foglalva helyet, regényes történeteket, kalandokat regél az ezeregy-éjszakából, vagy az ismert török hősök tetteit dicsőíti, mely kellemetlen orrhangon, de eléggé változatosan s jellemzőleg előadott, olykor hegedű- vagy fuvolával kísért declamatiót, néha órákon át is nagy figyelemmel és gyönyörrel hallgatják a kávéház fölhevült vendégei, s e különös mulatság ő náluk a színházat, úgy látszik, tökéletesen pótolja.
A kávéházi török balett is igen sajátszerű. A menekülteknek Viddin kávéházaiban alkalmuk volt néhányszor e táncprodukciót látni, melynek a szem gyönyörködtetésén kívül más titkos célja is van. Egy éltesebb török nyerészkedésből összeszed néhány csinos serdülő suhancot, hajukat hosszúra növeszti, nőruhába öltözteti őket, mi leginkább testhez simuló kék dolmány, fehér nadrág, és piros cipőből áll, s művésztársasága tagjait egy különös táncra betanítván, kávéházról kávéházra jár, és néha a gazdagabb urak serailjában is megfordul velük, ő maga pedig citerával vagy másnemű hangszerével kíséri táncukat. E táncban kevés dolga van a lábnak, hanem a test felső része, különösen a váll, derék és far van folytonos reszketeg mozgásban, s ezt és bájolni törekvő hajlongásaikat csattogók- castagnettekkel kísérik a bágyadt kinézésű halvány nő-fiuk, mint - mondjuk ki nyíltan - a török férfiak természetelleni förtelmes vágyainak szomorú áldozatai. Midőn a kávéházak muzelman vendégei e rájuk nézve mindennél ingerlőbb táncot látják, a kávé és dohány által különben is fölizgatva, rendkívüli extasisbe jőnek, szikrázó szemük szinte karikát hány, és akinek tetszését leginkább megnyeri valamelyik a táncos kéjfiuk közül, azt magához inti, s ez háttal fordulva közelít felé, s fejének bájoló hátrahajlításával a felhívó szájából egy pénzdarabot vesz ki ajkaival s megcsókolja őt, s az egész ceremonia nem egyéb, mint jeladás titkos légyottra. Ezen táncos kéjfiúk a menekült honvédtisztekkel is kezdtek kacérkodni, hanem ők undorral utasíták vissza Terpsychore és Venus ezen fattyú-kinövéseit.
Meg kell még említenem, miszerint a török kávéházakba minden szegényebb sorsú ember vihet magával kávét, s a kaffidsi ingyen szokta azt felforralni. Egyébiránt az alsóbbrendűek számára külön kávéházak, vagy inkább bódék és sátorok kínálkoznak, mi olyan forma, mint nálunk a laci-konyhája.
Most már, miután ismerjük a török előadó művészet és balett kellemeit, lássuk vagy inkább halljuk a török zene és ének bájait. A török tábori zenének fő célja lévén a katonaságot harcias tűzre buzdítani, nem annyira a melódia és harmonia, mint inkább harsogó éles lármája által tünteti ki magát, s ezt ők a különféle trombiták, dobok, sípok, hoboék, réztányérok, csörgők s triangulumoknak némi rythmusos csörömpölése- és dörömbölésével legkönnyebben elérik. A katonaságnál minden ezrednek van ily nagy csörgéssel járó török muzsikája, mi nálunk egészen nemesítve utánoztatik, és minden századnak van egy-két dobosa, ki mellett még egy sípos is visítólag működik, milyet nem rég a muszka hadsereg látogatásakor is volt szerencsénk hallani. A szerelmi érzelmek kifejezésére lágyabb hangszereket használ a török, s viole de'amour-forma 3 húrú hegedűn, tamburán, lanton, s az úgynevezett dervisch-fuvolán működik. A török férfias méltósággal ellenkezőnek tartván a táncot és zenét, leginkább háreme hölgyei excellálnak e nemben, kik között a dalművészet is oly magas fokra fejlődött ki, miszerint a török, legjobb, legszebb énekesnőnek azt tartja, kinek legélesebb, legsivítóbb hangja van. A hárem-hölgyeinek szerelmi dalai leginkább bujaságra ingerlő versekből állanak.
A bálványok és képek vallásos gyűlölete nem engedé, hogy a török a szobrászat- és festészetben csak annyira is vigye a dolgot, mint a tánc, ének- és zenében.
A kávéházakon kívül a török főleg nyárban kedves mulatóhelyet talál azon bódékban is, hol különféle hűtő italok árultatnak, mint milyen a szorbeth, vagy cserbet, víz- és mézből készült szörp, hozapp, rózsavízben álló illatos ital, pechmez, vékony lőre stb. Ezek helyét nálunk a fagylaldák, kioszkok pótolják.
A fürdést is nagy kéjjel élvezi a török. Pedig a valóságos török fürdő, vagy hamam korántsem oly kellemes, mint egyelőre gondolnók, s éppen nem abból áll, hogy az ember egy langyos vízzel töltött kádban kénye kedve szerint lubickolhasson. A hamam majdnem ugyanaz, mi nálunk a gőzfürdő. A menekültek közül Viddinben is többen megpróbálták ezt, s igen-igen különösnek találták. Amint a vendég a hamam melegített előcsarnokába lép, itt a hamamsschi vagy fürdős levetkőzteti, kötőt tesz a derekára, turbánt teker fejére, s kávéval és pipával kínálja meg, s egy ideig e mellett a divánokon nyújtózni lehet. Innen a fürdőház második osztályába vezetik a vendéget, hol már oly meleg van, miszerint a verejték is kiüt a bőrön, de azért, ami ily operatio közt igen ostoba és kártékony szokás, ismét kávét és pipát tukmál reá. Innen egy óranegyed múlva a főfürdő-helyre lépteti az embert, a 3-dik osztályba, melynek kúpos födele színes üvegekkel van berakva s hol a beszédnek igen erős, mondhatni százszoros visszhangozása hallható. Itt egy márványpatka likaiból jön ki a gőz, s a márványtalapzat is igen forró, szinte égeti a testet. Miután a fürdő-vendég húsa itt csakhamar megfől és megsül, a hamamschi az ő kegyetlen csömöszlési és taposási tortúráját kezdi el rajta. Legelőször is a test minden tagjait ide-oda forgatja, roppantgatja, mint a tésztát dagasztja, gyomrozza, és a hátát is úgy megtapossa a vendégnek, hogy ez szinte nyög és jajgat belé. Ezután a zsarnok hamamschi teveszőr-kesztyűt húz, a testet szappanos habzó vízzel bekeni és iszonytatóan megdörgöli, végre következik a mosakodás, leöblítés, forró vagy hideg vízzel, amint tetszik. S itt már a hamamschi criminális operatiója megszűnik, s az összetört és megszapult áldozatot egy gyermek kezébe adja át, ki elvezetvén őt a kínpadról, lepedőkkel törölgeti s gyöngéden simogatja, ropogtatja divánra fektetett testét, mely csak ekkor kezd magához jönni, megújulni, s bizonyos ellankadási kéj s alvási vágy által lepetik meg. Itt ismét kávét és csibukot kap az üdülő vendég, míg a muzelman előbb kéjelegni szokott a fiatalabb hamamschival. A nők külön hamamokban fürdenek, s hamamschijok korántsem férfi.
Konstantinápolyban nemcsak a különböző osztály- és rangbeliek, hanem a különböző szenvedélyűek számára is külön fürdőházak léteznek. Ily külön hamamokban szoktak összejőni, s mint valami casinókban zárt körben együtt társalogni: a költők, csillagászok, törvénytudók, dervischek, lókedvelők, bohócok, énekesek, szabadelműek, szép fiatal urak, sőt külön fürdőházuk van még a hazugok-, részegesek-, ártatlanok-, szerelmesek- és gyermekkedvelőknek is.
Díszes és kényelmes vendéglők, hotelek és casinók még a fővárosban sincsenek, ámbár ott egy-két frank meglehetős vendéglőt nyita már, annyival kevésbé egy oly tartományi városban, mint Viddin, hol legföllebb is az utazó kereskedők számára van építve egy-két nagyobb khám, melyben a puszta szálláson kívül alig lehet egyebet kapni.

 

XX.
Török házassági szertartások és szokások. Soknejűség, egynejűség. A hárem titkai. Egy menekült szerelmi kalandja a hárem rózsájával. Török családi élet. Rabszolgák és szolgálók. Háztartás, bútorzat, étkezés. Török társalgás, díszlátogatás. Párhuzam a muzelmanok és keresztények erkölcsei és szokásai között.

"Csaknem minden bolondság a vilá-
gon, hát az ilyen miért volna alábbvaló
a többinél?

Mikes Kelemen

Most már ezek után, mik nagyobbára a nyilvános élet színvonalán tűnnek föl, pillantsunk be kissé a török házi-, családi és társas-élet titkaiba.
A török leányról igazán el lehet mondani, hogy eladó, mert náluk a férfi a szó legszorosabb értelmében veszi a nőt magának, szüleitől kialkudja, megvásárolja, s nem hogy kapna vele valamit, de még inkább ő fizet érette szüleinek. A török ifjú 15-16 éves korában már nősül, a leány 12-13 éves korában megy férjhez, s ha ráun erre, mi nagyon könnyen megtörténhetik, kívüle még 3 nőt s annyi rabszolgálót szabad vennie, amennyit akar s eltartani képes. E pontban Mohamed próféta igen ismerte az emberi természetet, mely kivált szerelem dolgában annyira kedveli a változatosságot, s híveinek csendes boldog háziéletet biztosított az által, miszerint a férjet a gyönge és szeszélyes nő korlátlan hatalmú urává tette, a házasságot nem mint felbonthatlan szent kötést, hanem mint egyszerű polgári szerződést parancsolá tekintetni, melynél fogva a török házasság nem a pap által, hanem a bíró, a kady előtt köttetik írott szerződésben, s a házas párok, ha okuk van rá, szabadon elválhatnak egymástól. És ez mind jól és bölcsen van így, hanem az igen különös dolog, hogy a férj csak a szerződés megkötése után látja s ismeri meg először megvásárlott nejét. Bezzeg megjárja, ha egy rút, vagy gonosz természetű nő bukkanik elő a fátyol alól. De még azon esetben sem jár pórul, mert mint említők, később elválhatik tőle, vagy szebbet és jobbat vehet nálánál.
Azonban 3-4 nő egy férj mellett sehogy sem fér meg egymással, sőt a híres keleti utazó Hackländer állítása szerint, örökös perpatvar, sokszor vérengzésig menő verekedés van köztük. Ha például egyik nő valami csecsebecse ajándékot kap férjétől, a másik irigy szemmel néz reá, s a harmadik is olyasmit kíván tőle, úgy hogy sokszor egy kis cifra szalag miatt egész háborúság üt ki a háznál. Ha egyik nő sétálni megy ki gyermekei- és rabszolgálóival, a másik is ezt teszi, s készebb volna meghalni, hogysem honn maradna. Ez okból a férjnek minden neje számára külön házat, vagy legalább külön lakást kell tartania, azonfölül a megkedvelt csinos rabnőkre, s ezektől született gyermekeire is sokat kell költenie, s ezt csak a vagyonosabbak tehetik. Minélfogva a szegényebb török egy feleséggel többnyire beéri, s csupán a gazdagok háremeiben található fel a bájvirágok sokasága, egész serege. A régibb világban némely szerelmesebb természetű szultán ezernél is több hölgyet, rendesen 7 feleséget, s tömérdek odaliszket, vagyis szebbnél szebb georgiai, cyrkassi és abissíniai fehér és fekete rabnőket tartott háremében, míg az ujabbkori szultánok egy pár százzal is megelégednek, s a basák és főurak legföljebb 20-as 30-at tartanak. Megjegyzendő, hogy a török leány éppen nem haragszik azért, ha a férfi őt 3-dik vagy 4-dik nejéül veszi, mert ezáltal még inkább kitüntetve látja magát a többi fölött, míg ezek irigység- és féltékenységtől ingerelve, nem szánnák új nőtársukat egy kanál vízben elveszteni.
A tehetősebb török házigazda csak akkor megy a hárembe, ha valamelyik nejével kéjelegni akar, különben mindig különválva van tőlük saját lakában, s még csak nem is eszik együtt családjával. S mindamellett, hogy ő kedveli a változatosságot, féltett nejeitől hűséget követel. Valahányszor eltávozik a háztól, háreme kulcsait többnyire magával viszi, vagy eunuchok, félemberek, öreg rabnők szigorú felügyelése- s gondos őrizetére bízza őket. De ezért sokszor szarvat raknak a zsarnok férj fejére, s mint Éva csalfa utódai, okkal móddal kijátsszák, rászedik a szerelemmel egyedáruskodni akaró despotát.
A többi közt egy menekültnek, vagy talán sub rosa többnek is érdekes kalandja volt Viddinben a hétfejű sárkányok által őrizett egyik háremi rózsával. Amint ugyanis estefelé magányosan sétálgatna, a ház ajtaja, mely előtt történetesen elballagott, megnyílik, s egy csinos muzelman nő üti ki rajta fejét, s int a magyar giaurnak, hogy menne hozzá. Ez megdöbben, szabadkozik, s ismerve a hárem szigorú szabályait, mosolygás közt néma jelekkel mutatja a szép szemű menyecskének, hogy e tréfa még nyakába is kerülhetne. A kacér hölgyecske azonban nem tágít, s szinte néma jelekkel int, hogy férje távol van a háztól, s nincs oka mitől tartania. Erre a mi melegvérű atyánkfia neki bátorodik, s besuttyan a rejtélyes házba, hol a menyecske tüstént siető léptekkel vezeté őt be kéjlakába. ... A tovább történtekről hallgat a titkos krónika. ... Elég az hozzá, a mi jó rokonunk minden baj nélkül jött ki onnan, hová félelem közt lépett be, s talán még máskor is elnézett a csinos muzelman nő háza felé. Pedig ha véletlenül a férjjel találkozik, életét teendé a kockára, mert a muzelman, kivált ha kereszténnyel találja nejét, ezt zsákba kötve vízbe dobhatja, amazt szinte megölheti.
Tehát azon tömérdek vérért, melyet a török és magyar a régibb időkben egymásból kiontott, egy-egy eltévedt utód legalább a szerelem oltárán hoz némi engesztelő áldozatot. Ki tagadhatja már most, hogy a török és magyar annyi vész és viszály után nem igyekeznék egymással szorosabb frigybe lépni?!
Ámde ezen pajzán kis intermezzo után, mi köztünk mondva, csupán férfiak számára volt írva, de azért talán az annyira művelt és hű keresztény hölgy is legalább ujjain át nézve, kíváncsian olvassa azt el, térjünk ismét a dologra.
A török férfi- és férjnek se baja; ő kénye kedve szerint élheti világát, mint a lepke egy virágról a másikra repülhet, és házából közhelyekre is mehet mindenüvé, anélkül, hogy számot kérnének tőle, mint a mi zsémbes, házsártos, de azért igen művelt nőink szokták papucs alá görnyesztett s keresztény türelmű férjeiktől. Azonban a szegény ozman nőknek korlátlan hatalmú férjükhöz képest szabadság és más egyebek tekintetében is nem a legjobb dolguk, sőt némely pontban igen szomorú sorsuk van. Az iránt nem igen van panaszuk, hogy férjük által kelletén túl nyomva volnának; hanem az elzártság, a világtóli elszigeteltség, a háremi egyforma, unalmas élet, ez az, ami leginkább szorítja az ő sárga papucsukat. Járhatnának csak nyílt arccal s födetlen termet- és piperével az utcákon, volna csak szabad látogatóba, színházba, bálok-, estélyek- s különféle nyilvános és társas mulatságokba menniük, mint a mi hölgyeinknek, s aligha törődnének az egyférjűség vagy inkább férjtelenség bajával. A hárem reájuk nézve valódi fogság, sűrűn rostélyozott ablakaiból még csak ki sem nézhetnek az utcára vagy a szabadba, s egész napon át az ottomanon, divánon, vagy szőnyegen kell gyermekeik s rabnőik társaságában heverniük, s lelketlen állatként hízlalniuk a kevés mozgás és dologtalanság miatt ellustult testüket. A tehetősebb török férj háremhölgyeinek legfőbb foglalkozása a piperészkedés, mit a fiatalabbak, hogy férjeik tetszését megnyerjék, vagy el ne veszítsék, egész a túlzásig űznek. Szemöldjeit majd mindenik feketére, körmeit pirosra szokta festeni, e mellett igen cifrán, szabadon, s bujaságra ingerlően öltözködnek. Mellékes foglalkozásaik: fonás, varrás, hímzés; házi mulatságuk: zenélés, éneklés, mesehallgatás, apró csecsebecsékkeli gyermekes játszás, gyakori kávézás, csemegézés, szorbethszörpölés, s többeknél a dohányzás is divatban van. A háztartás, gazdasszonykodás kellemes gondjait öregebb rokonaik- vagy rabnőikre bízzák.
A török családnak lényeges kiegészítő része: a cselédség, a rabszolgák és szolgálók, kiket többnyire pénzen vásárolnak, s minthogy kitartásuk kevésbe kerül, a vagyonosabb házaknál nagy számban vannak, s koránt sincs oly rossz dolguk, mint sokan képzelik. az ő kötelességük: vak engedelmesség, foglalkozásuk: nagyobbára semmittevés. Nagy számmal lévén, a dolog igen feloszlik köztük, úgy hogy egy résznek például nincs egyéb dolga, mint ételeket, kávét készíteni, más résznek a háziúr pipáit tömni, tisztán tartani, más résznek fegyvereit, ruháit tisztogatni, egy osztálynak ismét az udvart és istállót rendben tartani; míg a rabnők a hárem körül tesznek különféle szolgálatokat, s ha valamelyik közülük a házigazda tetszését megnyeri, szolgai állapotától felszabadul, s úrnői rangra emeltetik. A szegényebb sorsú török családja tagja gyanánt tekinti rabszolgáját, ki együtt eszik vele, s ha jól viseli magát, felszabadíttatik és sokszor a ház leányát veszi nőül.
Fényűzési pompa és kényelem csak a főrendű és gazdag törökök házainál található, a középrendűeknél csak igen kis mértékben, vagy éppen nem; a szegényebbeknél az ellenkező nyomor, rondaság, és nélkülözés. Ritka török ház az, melyben az oly varázsszínekkel festett keleti fényűzés és pompa bűbájos világa látható és kézzelfogható volna, hol a szobákat drága szövettel behúzott dagadozó sophák, divánok, kerevetek, nehéz selyem hullámzó függönyök, cafrangok, szőnyegek, művészileg rendezett szökőkutak, tündéries fényt kölcsönöző különféle színű üvegtáblák, gyönyörű arabesk falfestvények, drágakövekkel kirakott edények, filigran munkák, kristály virágtartók s több efféle, ékesítenék. Ritka török ház az, hol válogatott ételeket, csemegéket, italokat, nagy ezüst lemezeken s csillogó edényekben raknák fel az asztalra. A legtöbb török háznál egyszerű fiókos szofák, földre terítet négyszögű vánkosok, (schiltek), szőnyegek, víztartó medence és a nélkülözhetlen manghal egészíti ki a bútorzatot, mely utóbbi a mi kályhánk s takarék-konyhánknak helyét pótolja, egy nyílt födelű réz üst, tele izzó parázzsal, mely mellett pipára gyújtanak, kávét melegítenek stb. Rendes közönséges eledelük: főtt rizs vagy neulli, és juhhús, mint nálunk a burgonya és marhahús, ezen kívül: pogácsa, igen édes és zsíros kuglóf, sokféleképp készített gyümölcs, caviar, török bors, osztriga, égetett mandula, füge, mazsolaszőlő, olivia stb. ide nem számítván az általuk jekmeknek nevezett mindennapi kenyeret. A szegényebbek nem asztalra, hanem a padlóra terítenek, s villa helyett a gazdagok is leginkább ujjaikat használják.
Ki az eddig előadottakat figyelemmel kiséré, képzelheti, mennyire szellemdús, mily mulatságos s élvezetnyujtó lehet a török társas élet és conversatio, főkép ha idegenekkel jönnek érintkezésbe. Az igaz, hogy a mi bontónú szalonaink, úgynevezett művelt társasköreinknek sok ferdeségei nem találhatók itt fel, s különösen az emberszóló pletyka compániákat, s a csúszó-mászó, gépileg hajlongó francia etiquette finom (?) fogásait, főképp a sok üres csevegést, hazug bókokat, a képmutató udvariasságot nem tűri a komoly, és sok tekintetben igen eszélyes török; másrészről azonban szomorú dolog az, miszerint náluk a csak egyszerű bizalmas, de művelt társas élet a nemesebb conversatio, a fejlődöttségnek még alsóbb fokán sem áll. Még maguk közt is igen szegény és lelketlen az ő társaságuk, ritkán látogatják egymást, s ha a rokonok, ismerők olykor összejönnek is, mintha harapófogóval kellene a szót kihúzni szájukból, keveset beszélnek, s a hosszabb szüneteket legföljebb is kávéhörpentés előtt szokásos köszöntésük az "affiat ler alsum" (váljék egészségére, magyarán: adjon isten) szakítja félbe. De ha csupán nőtársaság van együtt, már ekkor természetesen ugyancsak van kerepelés és darálás.
A török főúr még akkor sem csinál sok ceremoniát, ha előkelő muzelman vagy keresztény által látogattatik meg, s a külföldről érkezett idegeneket, vendégeit, legnagyobb szívességgel fogadja. Ő ilyenkor először is fölkel ülőhelyéből, kissé meghajtja magát, s vendége "Selam Aleikum" üdvözlését "Aleikum Selam"-mal fogadja s kezével homlokát és ajkát megilletvén, rangja szerint vagy közelebb vagy távolabb magától ülteti őt a szobát 3 oldalról környező sophára. Ezután intése- vagy tapsolására előjönnek a szolgák, s minden vendég számára drágakövekkel kirakott csibukot hoznak, s letérdelve előttük, a kézbe adott pipát egy kis cintányérra helyezik, mit ők úgy mint mi, tepsi-nek neveznek. Ezután a házigazda "cavasmarlát" parancsol, s a szolgák egy pár perc alatt nagy gyorsan és kimért ügyességgel hozzák elő a szebbnél szebb kávés findzsákat, vagy is török nyelven "flindsana"-okat, s míg a vendégek szürcsölnek és pöfékelnek, azalatt a terem alsó részében keresztbefont karokkal állanak, lesve, mikor kell majd ismét a kiürített aranyos, drágaköves, vagy kristály findzsákat, s kiszítt pipákat a vendégtől elvenniük. Az ily udvarlásoknál a török főúr, kivált az idegenekhez tolmácsa által különféle, gyakran igen meglepő kérdéseket intéz, s ő is viszont minden kérdésre készséggel s nyájassággal felel, s az egész társalgás alatt semmi feszelgés, betanult hajlongás és arcfintorgatás nem ferdíti el férfias méltóságát s lelki nyugalmát, úgy hogy a magát könnyű társalgásban kiképezettnek hivő idegen sokkal feszesebb, genirozottabb az ő irányában. A vendég rendesen engedelmet szokott kérni a távozhatásra, s a házigazda képmutatólag nem marasztalja őt, hanem "saadet ileh" (jó egészséget) egyszerű köszöntésével elbocsátja, s azon pontig, ameddig illőnek tartja, kikíséri, allah dicsőítésével búcsút vesz tőle anélkül, hogy többé beszédbe ereszkednék vele.
A török főurak mily udvariassággal fogadták a magyar-lengyel menekültek főbbjeit, azt már fönnebb láttuk. Azonban a basákon katonatisztek-, kereskedők- s iparosokon kívül más ozmanokkal nem igen jöttek érintkezésbe, noha a viddini török nép, kik közt még a régibb történeti viszonyoknál fogva bizonyára több magyar származású is létezik, általán véve jóindulattal vala irántuk. Sokkal szorosabb összeköttetésben álltak a külvárosi görögök- és bolgárokkal, kiknek házainál sokan laktak közülük, s kiknek az ozmanéival igen sokban összeolvadt szokásait, erkölcseit részletesen leírni fölösleges dolognak tartanám.
A muzelman és keresztény szokások, erkölcsök közti kirívó különbségeket s ellentételeket egy ügyes író a következőkben összpontosítja. Náluk a férfi, nálunk a nő viseli nyakát meztelen; náluk a férfi, nálunk a nő szereti a világos, feltünő színeket; náluk a nő kacérkodik a férfivel, nálunk a férfi a nővel (?); náluk a férfi szemérmesebb, nálunk a nő; náluk a társadalmi rangnak fokozatai vannak előjogok nélkül, nálunk ellenkezőleg; náluk a rokonság etiquettje felülkerekedik a társadalmin, nálunk megfordítva; náluk a gyermek is majdnem oly komolyan viseli magát mint a férfiu, nálunk ellenkezőleg, hisz náluk még a gyermek is illetlen dolognak tartja a táncot, míg nálunk a korosabbak, sőt az öregek is eljárják a qalzert vagy a lakodalmast. A töröknek nincs státusadóssága, bezzeg van a többi európai nemzeteknek! Ő nem képzeli, hogy lehessen törvénytudók által igazságot szolgálatni (és e részben van egy kis igazuk), ők a jó és igaznak változtatását képtelenségnek tartják, s azért ragaszkodnak oly előítélettel a régi jó és igazhoz (?) Náluk alig van nyilvános mulatság, s az ozman szerencsétlennek tartja azt, ki még házán kívül is gyönyört s élvet keres. Mindez egészen másképp van minálunk. Ők ott kezdik az évet és napot számítani, hol mi végezzük. És ami legderekabb, mi az ozmant a vallás dolgában vakbuzgónak, fanatikusnak, műveletlen barbárnak, erkölcsileg kicsapongó, tisztátalan, jó társaságba nem való, ízléstelen, dőre, aljas, rabszolganépnek tartjuk; a török pedig a maga felfogása és meggyőződése szerint minket tart és hisz mind ilyeneknek. Melyiknek van igaza? némely pontban nehéz volna elhatározni.
Törökország és népei ismertetését könyvekbe lehetne foglalni. Nekünk nem volt, nem lehetett más feladatunk, mint röviden s általános vonásokkal felmutatni azon sajátságos világot, melyben menekült honfitársaink már majdnem egy év óta élnek és mozognak.

 

XXI.
A menekültek kiadatásának kérdése a fényes porta, s a 4 európai hatalmasság között. Az orosz cár levele a szultánhoz. Ez ügyben a török politicának nyílt és titkos rugói. Reshid basa, mint nagyvezérnek céljai. Az angol és francia közben járás. Titoff és Stürmer ostromlásaira a divanban elhatároztatik a menekültek ki nem adatása. E határozat hatása és következései. A nagyvezér expediense a rustsuk-kinardsii szerződvény által. Az ő és Andrássy grófnak Viddinbe küldött sürgönyei az izlamrai áttérés dolgában. E miatti szakadás a menekültek körében. Kossuth és Bem magaviselete az áttérés dolgában. az áttérési szertartás. A törökök kényszerítő eszközei.

"A törökök közt elmés, messzelátó,
bölcs kormányzók találtatnak. Senki
náloknál a tettetés mesterségét jobban
nem érti. Jól ismerik minden koronás
fejeknek természetét, indulatját; tud-
ják, melyik fejedelem barátságára tá-
maszkodhatnak, melyikkel kellessen
hadakozni, s melyikkel békességben
élni.

Décsy Sámuel (Osmanographia)

"Térjetek meg, mert elközelített a
mennyeknek országa.

Szentírás

A hét halmon trónoló, s a Propontis, Hellespont, Pontus és a marmorai tenger közepett, tömérdek hajói-, félholdas mecsétei-, kioskjai és ciprus erdőivel, a mesék honába bájoló császári serailjával tündérvilági tüneményként lebegő Konstantinápoly, mely fekvésénél fogva Ázsia és Európa urává látszik hivatva lenni, a világ színpadán feltüntetett folytonos szereplései közben a legközelebbi évtized alatt kissé megpihenvén, a múlt 1849-ik év vége felé a magyar-lengyel menekültek kérdése miatt ismét nagyszerű mozgalmak, készületek színhelyévé lőn, s egész Európa figyelmét magára voná. ama roppant rázkódás, melyet a magyar forradalom különösen a szomszéd országokban előidézett, mintegy szűnni nem akaró földindulás, végre is Törökországot, a forradalmi eszmék megtestesült ellentétét rendíté meg, s könnyen megtörténhetik, hogy a keleti kérdésnek rég várt megoldását eldöntőleg eszközlendi.
Gróf Stürmer, austriai követ Konstantinápolyban a bécsi miniszterelnöktől már múlt évi aug. 24-én sürgönyt kapott a Törökhonba menekült austriai alattvalók kiadatásának sürgetése tárgyában, mit ő tüstént igyekezett a török kormánynál kieszközölni, mely azonban eleinte még csak nem is válaszolt kívánatára, mint ezt maga Stürmer szept. 14-i nyilatkozatában panaszolva említé.
Az orosz cár bevégezvén a magyar forradalom elnyomását, Varsóból aug. 26-ról saját kezével írt levelet küldött Abdul Medschid török szultánnak. Ez ügyesen írt levélben Miklós cár mindenekelőtt igazolja magát az iránt, miért kellett neki a nagy fontosságú magyar forradalom elnyomásába avatkoznia, mire nézve Austria integritása a legitimitás s az európai egyensúly fenntartását veti leginkább mérlegbe. Azután méltányolva említi az ozmán kormány magaviseletét a magyar forradalom irányában, s különösen Bemnek Moldvábai beütése alkalmával. S miután megemlíté, miszerint a magyar forradalom elnyomása a dunai tartományokra is jótékony hatású leend, hol szinte sok gyúanyag van a lázadásra, s hol egy évvel ezelőtt szinte föl kellett lépnie a török uralkodás tekintélyének fenntartása érdekében: - végre a magyar forradalomban részt vett orosz alattvalók kiadását sürgeti azon nyomatékos, mondhatni fenyegető hozzáadással: vajha ezen ügy miatt felhő ne támadjon országaik között.
A fényes porta, vagy inkább minisztériuma erre sem adott egyenes, határozott választ, hanem, hogy e nagyfontosságú ügyben, jól meggondolva cselekedjék, s roskadozó hatalmának egy új támoszlopául használhassa azt, tanácskozni, értekezni kezdett nem csak saját körében, de egyszersmind az angol és francia nagyhatalmasságok érdekeinek képviselőivel is, mi majdnem egy hónapig tartott, míg az eldöntő válasz határozottan nyilváníttaték.
Igaz ugyan, miszerint a török politika a külügyekre nézve egészen alárendelt- és szenvedőlegesnek nevezhető, az ismert négy hatalmasság, s leginkább az orosz és angol cabinet által mindig shakkban tartva, hol ennél, hol amannál tapogatózik, s mivel egyikkel sem akarna viszálykodásba keveredni, éppen ezen ingadozás által többször kétes helyzetbe jő, mint jött a menekültek kérdésénél is. Azonban nagyon csalatkozik, ki netalán azt hiszi, hogy a tudatlan török a statuskormányzás, a mélyebb politica elvei-, viszonyaival ismeretlen, s a diplomatia titkai-, fogásaiba nincs beavatva. Sőt ellenkezőleg! E részben igen éles felfogás-, finom gyakorlati tapintattal, s kivált képmutatás dolgában valódi mesteri ügyességgel bírnak a török kormány főbb tagjai. Hisz köztudomású dolog, miként az ozman birodalmat a vallásos fanatismus és közigazgatási despotismus által előidézett alattvalói vak engedelmességen kívül, felülről a jó gazdálkodás, s politikai bölcsesség, vagy inkább naturalis eszélyesség, mondhatni csupán gyakorlati bölcsesség tartá fenn eddigelé.
Az ozmán statushajónak kormányzási rúdja majdnem egyedül a nagyvezír, a török premier kezében van, a szultán és a diván (statustanács) többnyire az ő tanácsain s akaratán indul el. Innét azon nagy tekintélye, hogy midőn a császárhoz megy udvarlásra, ez pamlagáról fölkél, s három lépésnyire megy elibe, s midőn levelet ír hozzá, a többi közt így címezi: "Nagytekintetű, tökéletes tanácsadó, e világnak igazgatója, a közdolgok főkormányzója s elintézője, az ozmán birodalom nagy alkotmányának fenntartó oszlopa, minden méltóságok osztogatója, a törvények végrehajtója, ki a hadakozásban az erdei és hegyi oroszlánhoz agy hasonló" stb.
A mostani nagyvezér, Reschid basa, egy felvilágosodott lelkű, messzelátó s bölcs tapintatú statusférfi, ki a török birodalom fenntartására, s éppen ezért korszerű átalakítására nézve minden lehetőt elkövet. Ő éles szemeivel igen jól látja azt, hogy a töröknek múlt és jelen században folytatott háborúskodása az orosszal, mily halálos csapásokat hozott az egész ottomán birodalomra, s az abból eredet békekötések, szerződvények mennyire lealázák s meggyöngíték a fényes porta tekintélyét, és hatalmát. Ezen alárendeltség nyomasztó járma alól felszabadítani az ozmán birodalmat, s e mellett a kölcsönt is, ha csak lehet, busásan visszaadni: legfőbb törekvése, életfeladata a hatalmas nagyvezérnek. Reschid basa tehát természetesen nem ejtett volna gyászkönnyeket a fölött, ha a magyar a ránehezkedett orosz colossal győzelmesen megbirkózik; midőn pedig az ellenkezőről értesült, bizonnyal nem nevetett örömében.
Ámde a szultán és barátai előtt aligha eltitkolá örömkacsintását akkor, midőn értésére esett, hogy az osztrák-orosz-magyar háború befejezése után a magyar-lengyel-olasz menekültek nagy számmal tódulnak a török földre, s köztük oly férfiak is az ozmán kormány oltalma alá helyezik magukat, mint Kossuth, Bem, Dembinszky, Guyon, Kmety, Visoczky stb., kik közül főleg a három első az újabb európai forradalomnak roppant hatású s világhírű tényezői gyanánt tekintendők. Jól tudá azt a nagyvezér, miként ily nagyfontosságú egyéneket, mintegy kezesül, vagy rettentő fegyverül bírni, nem csekélység, sőt hogy ez a töröknek, mint pártolónak egész Európa előtt tekintélyt, sympathiát szerez, az orosz ellenében pedig csak tágíthatja alárendeltsége gyűlölt kötelékeit. Mert bár a despotia kormánya egy Kossuth, Bem és Dembinszky, mint az absolutismus határozott ostromlóinak elveit és forradalmi radical irányát semmi esetre nem oszthatá, mindazáltal saját szorult helyzetében mégis hasznára igyekezett fordítani a nagytekintetű menekültek szorult állapotát. A porta tehát és divánja a menekültekben korántsem a forradalom, a demokrácia ügyét, hanem ezt csak eszközül akarva használni, saját érdekét pártolá, s csupán dacos magatartása s fenyegető állása által is sok tekintetben célt ért; azon esetre pedig, ha háborúra kerül a dolog, a menekült vezérek zászlai alatt, főképp az orosz ellenében a forradalmi elemeket a világ minden részeiből összegyűjti, s ennek támogatásával ugyancsak tekintélyes erőt fogott kifejteni.
A nagyvezér és a külügyér, Ali basa, mindamellett a menekültek kérdésében nem igen mertek volna Oroszország- és austriával dacolni, ha Franciaország, s főleg a hatalmas Anglia konstantinápolyi követei, Aupik tábornok és Caninng lord által nem bátoríttatnak, s oly erélyesen nem gyámolíttatnak. Ezek is csupán saját állodalmaik érdekében pártolák ez ügyben a török kormányt, s ezzel együtt közvetlenül a magyar-lengyel menekülteket, s határozott föllépésük, mint a következések bizonyítják, mind az angol cabinet, mind a francia kormány által helyeseltetett. Az ez időben még mindig Konstantinápolyban tartózkodott magyar és lengyel ágensek, gróf Andrássy Gyula és Csajkovszky, menekült társaiknak érdekében is mindent elkövettek az angol és francia követek pártolásának megnyerésére, mi azonban magában véve nem nagy nyomatékkal bírt volna.
Ezek ellenében az orosz és osztrák követek, Titoff és Stürmer gróf, s a cár által Konstantinápolyba küldött rendkívüli követ, hg. Radziwill, s az orosz külügyér, gróf Nesselrode mindinkább sürgető és fenyegető követeléseikkel szünet nélkül ostromolták a török portát és kormányát.
Különösen élénk színekkel festék a nagy veszélyt, mely a forradalmi elemeknek a török határszéleni összpontosulásából, s ennek eltűréséből nem csak a még mindig ingerült állapotban lévő szomszéd tartományokra, de magára Törökországra nézve is háromolhatik. És miután megfeszítet törekvésüknek nem volt más sikere mint az, hogy az ügy eldöntését szándékosan halogató ozmán kormánytól csak általános kitérő válaszokat s üres biztatásokat nyerének; az austriai követ szeptember 14-én, midőn a bécsi minisztériumtól újólag sürgető felszólítást vőn, Ali basához írt nyilatkozatában határozottan kijelenté, miszerint a menekültek kiadatásának ügyében minden további halogatást a porta részéről megtagadásnak tekint, és ha erre nézve 2 nap alatt határozott választ nem nyer, a portávali diplomáciai közlekedését további parancsvételig megszakasztottnak kéri tekintetni, nyomaték hozzáadván, hogy ennek következése egész súlyával arra fog nehezkedni, ki azt előidézte. Ezen hosszasan motivált és fennhangon írt nyilatkozatot a bécsi Pressenek október 30-án megjelent vezércikke elhamarkodottnak és szenvedélyesnek nevezi, s attól tart, hogy utóbb még compromittálhatja is Austriát.

Az akként két oldalról zaklatott s ugyancsak két felől gyámolított török kormány végre kényszerítve látá magát, ez ügyben szinte határozottan föllépni. A császár anyja, szultana Valida, mint ki dicsőült férje a nagy Mahmud politikai titkaiba be volt avatva s ennélfogva most is befolyással van a birodalom közdolgaira, - s kinek számára Kossuth Lajos mint kormányzó múlt évi május havában egy pár válogatott tehenet és ökröt külde kedveskedési ajándékul - a menekültek kérdését, uralkodó fia-, a nagyvezér-, a külügyér-, a Seriasker, vagy hadügyér-, és a Seik-Izlam-, vagy a főpappal egyértelemben kíváná eldöntetni. S bár, mint állítják orosz befolyás következtében, a kormányban volt ellenük némi oppositio; a szeptember 16-án összeült diván hosszas és heves vita után elhatározá: a török földre menekült s magukat a porta oltalmába ajánlott magyarokat és lengyeleket az osztrák és orosz kormánynak ki nem adni. Ezen határozat az orosz és austriai követeknek körülbelül ily formában adatott ki: "a portának fontos okai vannak, kívánataikat nem teljesíteni, s ezek bővebb kifejtése végett egyenesen a két császár udvarához fog fordulni; egyébiránt ezen eljárása ne tekintessék megtagadásnak, mellyel nem egyértelmű, minél fogva nem is állott be azon eset, hogy diplomáciai közlekedésüket a portával megszüntessék."
Mindazáltal Stürmer gróf és Titoff e válaszra megszakaszták diplomáciai összeköttetésüket, s Radziwill herceg, a cár rendkívüli követe, minden búcsúzási tisztelgés nélkül tüstént elhagyá Konstantinápolyt.
Ezen, vész kitörésével fenyegető kölcsönös feszültség, a leginkább érdeklett 5 hatalmasság cabinetjeiben nagy mozgalmakat, kettőztetett tevékenységet, s különösen az európai nemzetek demokratapártjának nyílt és titkos köreiben, s főképp a menekültek közt tapsot, örömet, s győzelmi reményt idézett elő, sőt még a törököt is harcias és diadalmi kilátásokkal kecsegteté, mely szerint egyesülve Angol- és Franciaországgal, alkalmuk lesz az oroszon, ki hatalmukat megtöré s oly szűk korlátokba szorítá, bosszút állaniok.
A jó reménység zöld erdejében többnek eszébe jutott a magyar dalnok éneke:

"Fegyvert kiáltnak Baktra vidékei,
A dardanellák bércei dörgenek;
A népek érckorláti dőlnek,
S a zabolák s kötelek szakadnak.

A hírlapok mindenfelől háborút jósoltak, különösen az angol időszaki sajtó mindent felhasznált, a magyar menekültek és a török nemzet iránti sympathia, s az orosz elleni antipathia fölébresztésére. Bécsben a börzén nagy zavar és csüggedés állott be, míg Londonban egymást érték a cabinetti ülések, sürgönyös hajók, meetingsek, izgatások. Az angol cabinet felszólítást intézett a francia kormányhoz, hogy háború esetére Törökország integritásáért, kezet fogva s teljes erővel és hatállyal lépjenek föl. Sőt már a következő hónapban az angol hajóhad Malta alól kimozdítva a Dardanellák torkolatánál a Beksiba öbölben vetett horgonyt, s nem sokára a francia hajóhad is előrenyomult, noha a hukiar-skeletsii szerződvény értelmében, vagy inkább titkos pontjai szerint, minden nem orosz hajónak a Dardanellákba való bemenetel tiltatik, mivel azonban az angol, úgy látszik, nem sokat törődik.
De magában a török birodalomban is nagy készületeket tettek a ki nem adás elhatározása után. Több lapok szerint Konstantinápoly utcáin izgató falragaszokat lehetett látni, az ozmán hajóhad nagy része mozgásba tétetett, s október elején a szultán és főtisztjei 70000-nyi hadserege fölött tartának tábori szemlét a st. stefanoi térségen, s a konstantinápolyi lapok nem győzték eléggé magasztalni a török katonaság gyakorlottságát, s főképp tisztjeik ügyességét.
Mindemellett az óvatos nagyvezér, úgy látszik, még sem akarta az orosz és osztrák udvart nagyon megharagítani, s a ki nem adás határozata után nem sokára Fuad Effendit Pétervárában, s Musurust Bécsbe küldé követekül, oly célból, hogy a rustsuk-kianardsii szerződés alapján a menekültek kérdését minden idegen befolyás nélkül kiegyenlítsék. Az első az orosz cárral október 18-án, az utóbbi az osztrák császárral 24-én volt először szemben, s mindkettő huzamosabb ideig alkudozott küldetése helyén.
Azalatt pedig, hogy a divan határozata erőre kapjon, s minden tekintetben biztosítva legyen, a nagyvezér az elébb említett rustsukkinardsii orosz-török szerződés gyakorlati alkalmazásával akará a dolgot szépen elsimitani. Ezen 1774-ki egyezkedés 2. pontja szerint: "ha a két birodalom azon alattvalói, kik felségsértési bűnt követtek el, itt vagy amott menhelyet akarnának keresni, nem hogy oltalmat találnának, hanem tüstént ki fognak adatni vagy űzetni azon országból, amelyikbe menekültek, kivévén azokat, kik akár Oroszországban a keresztény, akár Törökországban a mohamedán vallásra térnének át."
Ezen egyezkedési pont utóbbi kivételes föltételét a menekültek által elfogadtatni, vala azon ügyes tapintatú feladat és expediens, mellyel Reschid basa a csomót ketté vágni, a bonyodalmat szerencsésen kifejteni, s ezáltal saját főkormányzói állását is biztosítani hivé. Minélfogva a divan határozata után tüstént hadi segédét küldé Viddinbe ez ügybeni utasításával a basához, és gróf Andrássy Gyula és Csajkowsky, magyar és lengyel agensek informáló leveleivel a menekültekhez.
Ez utóbbiak a dolgok állását körülményesen előadván, az említett egyezkedési pont értelmében menekült honfitársaikat az izlamrai áttérésre szólíták fel, azon megjegyzéssel, miszerint ez által nem csak az ozmán kormányt, hanem önmagukat is kimentendik a zavarból s kétes helyzetükből, és hogy különben is az egész hitcsere puszta formalitás, miután rövid idő múlva akinek tetszik, ismét fölveheti előbbi vallását, és Törökhonból szabadon utazhatnak bármely országba, aki pedig megmarad Hahomed vallásában, a török hadseregben vagy más polgári hivatalokban alkalmazást nyerend.
Amennyire megörvendezteté a menekülteket a ki nem adás határozata, annyira zavarba hozá, sőt még kétesebb helyzetbe taszítá őket e felszólítás, mert most már legtöbben azt hivék, ha ki nem térnek, bizonyára ki fognak adatni. Ismét a küzdés, habozás és aggodalom fellege borítá el napjaikat, s általán véve a nagyvezér sürgönye, az agensek levele a legnagyobb ingerültséget idézte elő közöttük, s naponként folyt az izgatás, rá- és lebeszélés jobbra, balra.
Főbbjeik e nagyfontosságú ügyben egészen meghasonlottak, két pártra szakadtak. Kossuth, Mészáros, Batthyány, Dembinszky, Guyon, Visocky, Zamoiszky határozottan ellenzék az izlamrai áttérést, s minden kísérletek dacára is a nagyobb résszel férfiasan megállották a sarat. Kossuth ugyan nyilvános szónoklatokkal, írott felhívásokkal már csak a török politika iránti óvatosságból is, ez ügyben sem jobbra sem balra nem izgatott, míg magán körökben nyíltan kimondá, miként az áttérés nem csak vallásos érzelmeivel ellenkezik, hanem azt nemzetéhezi hűtlenségnek tartaná, s mint férfiatlan, jellemtelen lépést határozottan visszautasítja. Sőt Palmerston lordhoz írott levelében kijelenté, hogy gyermekeinek vagyont s dús örökséget nem hágy ugyan, de becsületes nevet igen; s inkább kész ő maga magát hóhérpallós alá kiszolgáltatni, hogysem múltját bemocskolja, vagy nemzete bizalmát megcsalja. Ezen elhatározáshoz a fenn forgott körülmények közt nem csekély lelkierő s önmegtagadás kívántatott, s bár Kossuth a török előtt ez által csak ártott magának, de a művelt keresztény nemzetek, főleg az igen vallásos angol szemében, (még legnagyobb elleneit is ide értve), becsülést és méltánylást vívott ki.
Ellenei mennyire örültek volna azon, ha ő is a renegatok sorába lép, bizonyítja azon körülmény, miszerint híre futván az áttérésnek, némely jól értesült lapok nagy stentorral, s valódi gúnyos kárörömmel hirdeték, hogy Kossuth a nagyjellemű férfiú is elhagyá vallását, nemzetiségét. A többi közt az Agramer Zeitung zemlini levelezője szept. 28-ról így írt: "Kossuth Viddinből Konstantinápolyba ment mintegy 21 (miért nem 22?) s valamennyien a mohamedán vallásra tértek át, s török szolgálatba léptek. Kossuth a magyar forradalom kezdetén jelszavul ezt választá: si nequeo superos, Acheronta movebo, s ebből kitetszik, hogy ő mint szabados gondolkozású ember, a religio dogmáira nem sokat ad, de ezen ünnepélyes lépés mégis fájdalmasan hathatott kedélyére, mert mint renegat, igen szomorú és levertnek látszik." (No lám, mi mindent nem tudott az a hiteles tudósítású Agramer!)
Voltak azonban a menekültek közt többen, kik nem úgy gondolkoztak mint Kossuth és hívei, kik részint azon hittől lelkesítve, hogy a török és orosz közt háború fog kiütni, s mint renegátoknak ismét alkalmuk lesz, gyűlölt ellenségükkel szembe szállani, részint a kiadástóli félelem, részint a törökök csábításai, fényes ígéretei által ösztönözve, csakugyan elhagyák vallásukat, s az izlamra valósággal áttértek. Ezek közt első helyen említendő Bem, mint a menekültek sorában legjelesebb hadvezér, azután Kmety és Stein, ügyes és harcedzett tábornokok. Aránylag sokkal több tiszt mint közlegény hagyá el vallását. Különösen a magyarok közül összesen körülbelül 250 egyén tért ki, köztük a két tábornokon kívül 10 törzstiszt, 52 százados és hadnagy, 40 altiszt, száz és néhány közember. Egy röpiratban 8 nő is van említve, pedig ezek közül egy sem tért ki, noha a török asszonyok a renegatok nejeit gyermekies örömből saját nemzeti ruháikba öltözteték, s így jártaták a városban. Az olasz és lengyel hitehagyottak száma is fölmegy egy pár százra, miután Bem példáját, kivált a Sibéria fagyától fázók, nagy készséggel követék. A polgáriakból kevesen tértek ki. Köztük Balog János és Grimm Vincze a legnevezetesebbek.
Bem izlamrai áttérésének nemcsak a közelebbről érdeklettek, hanem általán véve mindnyájan nagy fontosságot tulajdonítának, és sokan még most is nagy dolgokat várnak ettől. Különösen a bécsi Presse m. é. okt. 24-i számában egy egész értekezés van e tárgyról, melyben az állíttatik, hogy az orosz cár most még inkább sürgetendi a menekültek kiadását vagy eltávolítását, mert Bem, kitűnő hadvezéri talentuma s organizáló tehetsége által a török vitézségnek egészen új irányt és fordulatot képes adni, s mint a török hadügynek reformátora, a török hadseregben elveinek buzgó terjesztője, főképp az oroszra nézve igen veszélyessé válhatik. Jól tudta ezt az ozmán kormány is, s a nagy tapasztalású magyar és lengyel főtisztek, különösen Bem áttérését minden tekintetben kitűnő nyereségnek tartá, s bár jelenleg működési körük és hollétükről a különböző ellentétes hírek után kevés bizonyosat tudunk, annyi azonban igaz, hogy Bem, mint Murat basa, Kmety mint Kiamil basa, Stein mint Fehrad basa főrangú alkalmazást nyertek a török hadseregnél, a Bemnek már Viddinben fényes hadsegédi környezete volt, s 30000 p. ft. évi fizetés jelöltetett ki számára.
A "Journal des Debats" törökországi levelezője szeptember végén még kételkedett Bem áttérésén, mit állítása szerint csak azon esetre fog megtenni, ha Orosz- és Törökország közt háború ütne ki.
Kétségkívül kíváncsi tudni az olvasó, vajon micsoda ünnepélyes szertartással ment végbe a menekültek izlamrai áttérése? Hajdanában nagy ceremoniával járt ezen dolog, az önként áttérő, vagy erre kényszerített keresztényt körülmetélték, s már mint igazhitű muzelmant nagy zajjal hordozák körül az utcákon s ajándékokkal halmozták el. Most már ezen kellemetlen szertartás kiment a divatból, s az egész abból állt, hogy az áttérni akarók megjelentek a basánál, s ez és az imán (pap) jelenlétében ünnepélyesen nyilváníták, miszerint önként, saját akaratukból térnek át az izlamra, s erre az imán után e szavakat kellett elmondaniuk: Allah il allah, Muhamed ressoul Allah. (Egy az isten, és az ő prófétája Mohamed.) Ezután kékbojtos veres feszt nyomtak fejeikbe, s kész lévén a beavatás, a muzelmanokká lett közembereket elbocsáták, a Jézustól Mahomedhoz pártolt főtiszteket pedig kávé- és csibukkal vendégelte meg a basa, ki ha valódilag hisz a koránban, az imánnal együtt rendkívül boldog lehetett e térítési munka közepett, mert a próféta tanítása szerint a paradicsombai juthatásra nincs nagyobb érdem, mint a tévelygőket, elkárhozottakat az igaz útra, azaz a muzelman hitre téríteni.
A viddini basa, s Izmael ezredes, mint a szinte renegat bukuresti basa-, Omérnek küldöttje, s a török lakosság közül is többen, mindent elkövettek a célból, hogy a porta kívánata minél nagyobb mértékben teljesíttessék, s a menekültek közt minél több proselytát csinálhassanak. Még a csábító korteskedés, vesztegetés, s némi kényszerítés eszközeihez sem vonakodtak nyúlni. Amely katona kitért, az tüstént előbbi rangjához képest a török katonasággal egyenlő zsoldot húzott, jó ruházatot, fegyvert kapott, a szabad ég alól a belvárosba szállásoltatott, a török lakosság jobb indulattal, több szívességgel viseltetett iránta; s az anyagi jobblét ingerlő csábja természetesen többeket kisértetbe vitt. Ellenben azokkal, kik nem voltak hajlandók, vallásukat elhagyni, sokkal keményebben bántak, mint azelőtt, szorosabb őrizet alá helyeztettek, s már estéli 9 óra után nem volt szabad kijárniuk. A hitükhöz ragaszkodó főbbek mellé felügyelő tiszteket rendeltek, kik nemcsak honn a háznál mint valódi foglyokat őrizték őket, hanem még akkor is szüntelen kisérték, nyomukban jártak, midőn valahová kimentek, vagy kilovagoltak. A többi közt a heves természetű Guyon igen bosszankodott ezen megszorító eljárás miatt, s az utána kutyagolni szokott török tisztet azzal vexálta meg, hogy midőn kilovagolna, neki ereszté a kantárt, sarkantyút adott lovának, s gyalog kisérője a legnagyobb erőlködéssel kényteleníttetett versenyt futni sebes paripájával. Végre már egészen kidőlt ezen fáradságos funkcióban, nem győzte szusszal a sok gyorsfutást, s panaszra ment a basához, ki ezután mély bölcsességénél fogva a lovaglók mellé szinte lovas őrizetet, huszárokat rendelt, kik felvont karabéllal kisérték a makacs keresztény foglyokat. Történt egy ízben, hogy midőn Batthyány és neje, több társaikkal a mezőre kilovagolva sebesen vágtatnának, az utánuk iramlott kisérők közül egynek elesett a paripája, kezében tartott felvont fegyvere pedig elsült; csoda, hogy e kis szikrából nagy tüzet nem szított valamely jól értesült hírlapi levelező, s a kitérni nem akaró Kossuthot vagy Batthyányt agyon nem löveté a törökök által, valamely journál téres mezejének vesztőhelyén.
De az még sem volt igaz, amit egy belgrádi levelező közlött a lapokban, hogy t. i. "az eleinte szelíden vitt térítési kísérletek vad fanatismusban törtek ki a töröknél, hogy azt, ki hitét nem akará elhagyni, szidták, csúfolták, meg is ütlegezték és szuronyozták." Sőt az említett szigorúság is lassanként megszüntettetett a kitérni nem akaró menekültek irányában, s felsőbb parancsok következtében sorsuk mindinkább javult.
Az áttérés ügye nemcsak szakadást, feszültséget, hanem gyűlölködést is idézett elő a menekültek körében. A hitükben megmaradt egyének a renegátokat nagyobbára idegen, sőt megvetőleg tekinték, ezek pedig szánakozó gúnymosollyal nézték azok dacolását, s nem is igen társalogtak többé egymással, s mind a két rész nagyobbára elkülönözve élt és mozgott a maga körében. Ezóta Kossuth és Bem közt is idegenkedés húzott választó falat. A viddini muzelmanok Bemet és követőit, a keresztények Kossuthot és híveit pártolák, dicsőíték.

 

XXII.
A Lévai-család Viddinben. Különös házassági egybekelés két hitehagyott honvéd és két keresztény magyar nő között. Nemegyei őrnagy Viddinben is megszalasztatik. Egy magyar leányka borzasztó kimúlása Viddinben.

"A bujdosók házassága igen szomorú
házasság."
"Így fogyunk el lassanként, mert már
itt elég szegény bujdosókat temet-
tünk el."

Mikes Kelemen

Ki hinné? Viddinben a menekültek közt szerelmi viszonyokat is szőtt a pajzán kis Amor, sőt két ily gyöngéd viszony vígjátéki modorban Hymen oltáránál házassággal végződék.
És mily különös, mily sajátságos egybekelés volt ez! Ilyesmi valóban csak a száműzöttség rendkívüli, vagy inkább kivételes állapotában történhetik.
Lévai János, krassó-megyei csendbiztos, szinte tanácsosnak tartá a honábóli kibujdosást, s vele együtt neje és két leánya, Etelka és Anna is kiköltöztek, s a török földön gazdasszonykodás dolgában s főképp a konyha körül hasznos szolgálatokat tettek, nem egyedül a családatyának, hanem több menekültnek is.
Ily helyzetben, kivált a magukat annyira elkülönző ozmanok közt, a jó magyar gazdasszony, a háztartás titkaiba beavatott dolgos nő, kivált ha mellé még csinos is, megbecsülhetlen portéka.
Igen természetes tehát, hogy Etelka és Anna körül a menekült férfiak közül többen szívesen forgolódtak, sőt elhagyott magános állapotuk földerítése s gyámolítása végett, bírásukra is vágyódtak.
Két honvédtiszt, egy őrnagy és egy százados vala a szerencsés, tetszésüket leginkább megnyerhetni. S így lőn, hogy Etelka, mint idősbik, Baróti őrnaggyal, s Anna Tould kapitánnyal kötött szerelmi frigyet, mi utóbb ünnepélyes egybekeléssel végződék.
De a mi e dologban legeredetibb, Etelkának már férje volt, ki Magyarországon maradt, s mindamellett, hogy nem vált el tőle, Barótinak adá kezét.
És ami még sajátságosabb, Baróti és Tould az izlamra tértek át, s mint renegátok vették nőül a keresztény hitben megmaradt két hölgyet. Ez aztán a vegyes házasság!
S mi a legkülönösebb, a muzelman férfiak és keresztény nők közti házassági frigyet egy katholikus pap erősíté meg, a lengyel légió tábori papja adván össze őket.
Vajon ha az ég gyermekekkel fogja e két párt megáldani, mik lesznek azok: muzelmanok vagy keresztények, törökök vagy magyarok?
Ezen kívül még egy pár különös eseményt kell megemlítenünk, mik a menekültek viddini életéből kiemelésre méltók.
A honvédek külvárosi táborában a forradalom alatt gyávaságáról annyira elhirhedett Nemegyei őrnagy is jelen volt, ki mint tudva van, Zombort 6000 emberével s egy üteg ágyúval elhagyta, midőn az alig egy pár százra menő rácz csoport jövetelének hírét meghallá, s ez által a Bánát egyik legnépesebb városának magyar lakóit a szerbek dühös öldöklése- és pusztításának tette ki.
E miatt a menekültek előtt nem nagy becsületben állott Nemegyei őrnagy, s egy esettel Viddinben még inkább meggyűlöltette magát.
Nemsokára Viddinbe érkezésük után ugyanis azt beszélte a honvédek táborában, miszerint hallá, hogy a Viddinben lévő ideiglenes osztrák consul, Dobroszlavics 56000 pengő forintot tett volna ki díjul Kossuth fejére, vagyis annak számára, ki őt mint foglyot a consul szállására hozná.
Ez már magában koholt hír volt, s midőn Nemegyei hihetőleg inkább tréfából mint komolyan azt nyilvánítá társai előtt, hogy nem volna megvetendő dolog az 56000 forintot felcsípni, azaz Kossuthot a consul kezébe játszani, e nyilatkozat miatt annyira fölingerlé maga ellen menekült társait, miként csak azáltal menthette meg életét, hogy gyorsan lovára kapva, üldözői elől a városba futott, honnan vissza sem mert menni többé a táborba. És így nemcsak a forradalmi harcok zivatarában, hanem még a száműzöttség békenapjaiban is futással keresett menedéket.
Végül egy irtózatos dologra kell vonnom az olvasók figyelmét.
Niuny őrnagy családostól vándorolván ki a török földre, gyermeke mellett egy fiatal, 14 éves magyar dajkát is kivitt magával. Azonban Viddinben, nem tudni mi oknál fogva, a szegény leányka kénytelen volt elhagyni Niuny családját. Ezen kétszeresen elhagyatott állapotban, az idegen helyen nem tudván hirtelen kihez és hová fordulni, este céltalanul és kétségbeesve bolyongott az utcákon. A magyarok közt talán szerénységből, a töröknél idegen léte miatt nem mert menedéket keresni, s a hontalan és gazdátlan leánykának éjjeli bujdoklása életébe került.
Az éjjeli őrjáratban cirkáló katonák, kiknek Törökhonban kevés alkalmuk van nemi ösztönüket kielégíteni, kíméletlenül megrohanták az utcán tévelygett védtelen leánykát, s baromi dühökben egymás után többen erőszakot követtek el rajta, s annyira összeroncsolták gyönge testét, s erkölcsi tisztaságát is úgy elmérgezék, hogy másnap iszonyú kínok közt kiadá lelkét.
És most a szerencsétlen áldozat megfertőztetett testét idegen sírhant takarja, míg tiszta lelke bosszúért lángolva bolyong az idegen földön.
Vajon, ha eljön a számolás napja, ki fog kérdőre vonatni e szánandó áldozat miatt?!

 

XXIII.
A menekültek requieme.

"Hullassuk bőséggel könnyeinket,
mert a keserűségnek ködje valóságosan
ránk szállott."

Mikes Kelemen

"Hol van a hon, melynek Árpád vére
Győzelemmel csorga szent földére -?
S messze képét bujdosó magzatja
Még Kalypso keblén is siratja."

Kölcsey

Múlt évi október elején nagyszerű és megható ünnepélyük volt a keresztény menekülteknek.
Requiemet, gyászmisét tartának a csatamezőn elesett honfitársaikért.
A muzelmanok földjén, a városon kívüli tábor térségén, sátor alatt egyszerű oltárka volt felállítva. Közel ehhez egy, pokróccal födött sírhant, fekete posztóból kivarrott kereszttel, fölötte két karddal és csákóval pótolá a castrum dolorist.
Semmi fény, semmi pompa, sőt a szegénység, elhagyottság jelei, mint a hontalanok szenvedései- és nyomorához illett.
A lengyel légio tábori papja olvasá az engesztelő áldozatot, s a gyász-szertartást az olaszok bús-komoly egyházi zenéje kíséré.
Az oltár és sírhant körül négyszöget képezve állottak a honvédek ezrei, nagyobbára rongyosan, lelki-testi bajaik, az ínség és szenvedés miatt elgyötört kisértetes alakkal, ... mintha csak elvérzett társaik sírból kikelt szellemeit képeznék, s ők maguk volnának azok, kikért az engesztelő áldozat tartatik.
Bent a kör közepén főbbjeik, tisztjeik néhány előbbkelő menekült nő, állottak, külsőleg bár nagyobb fényben mint amazok, de szívükben szinte a mély fájdalom és szomor legsötétebb borújával.
Oh ez megható, szívrepesztő jelenet volt!
A hit vigasztaló géniusza helyett, a romlás és enyészet angyala szállott közéjük, hogy a múlt elvesztet dicsőségének, a jelen határtalan szenvedéseinek s a kétes jövő bizonytalanságának tőrét még mélyebben mártsa kebleikbe.
Hasztalan emelék fel szemeiket a szánakozás nélkül mosolygó égre, hiába keresték ott a magyarok istenét; megtört hitükben nem találták fel azt többé, azt hivén, hogy örökre elhagyá őket és szegény nemzetüket.
Szívből imádkoztak volna: "Uram ne hagyd el a te népedet," de az ima elhalt az elhagyottak ajkain.
E gyászos ünnepély még inkább felkölté bennük elhagyott hazájuk szent emlékét, s a hontalanság égető fájdalmait, s nemcsak a csatamezőn elesett bajtársaikat, hanem egyszersmind az elesett hont, s ettől elesett önmagukat is siraták.
Csak egymásra kellett tekinteniük, s annyi ezer hontalan megilletődött szívében a közfájdalom együttérzése óriási felhőként emelkedett föl az ég felé, s a legkeservesebb könnyek záporát omlasztotta ki szemeikből.
Nem volt köztük egy is, ki ne zokogott, vagy legalább egy titkos könnyet ne ejtet volna elveszett társai, hona, és önmaga, mint élőhalottnak sírja fölött.
Mint mondám, csupán a romlás és enyészet angyala terjeszté ki fölöttük sötét szárnyait, s a hazában elvérzett bajtársaik, s a török földbe temetett őseik, az itt harcolt vagy száműzött apák, ki nem engesztelődött árnyai suhogtak körültök a bánattal terhelt levegőben.
S e közös borút a vigasztalódásnak csupán egy vékony sugára szelte át, s ez annak lélekemelő érzete volt, hogy a kisértetek dacára is hűek maradtak azon valláshoz, melyben édes szüleik által fölneveltettek, melyért elődeik százezeren ontának vért; hogy nem hagyták el a hitet, melynek jelszava: szeretet, emberség, türelem és remény.
Vajon e requiem alkalmával a renegátok nem éreztek-e szívük mélyében valami titkos nyugtalanságot, mit ilyenkor már csak a megszokottság hatalmánál fogva is, még a legfásultabb keblű sem nyomhat el egészen?

 

XXIV.
Hauslab tábornok Viddinbe érkezése, s alkudozása a basával. A menekültekhez intézett proklamációja. Ennek következései: ingerültség, szakadás, insultatio. Guyon Konstantinápolyba szállíttatik. Hauslab megtámadtatása. Egy rejtélyes magyar utazó a gőzösön. Új craval e miatt. Kossuth magaviselete a visszatérés dolgában. A visszatérők hajóra szállítása.

"Mi bujdosók olyanok vagyunk, mint
a vízbe esett ember, akinek mindaddig
kell vergődni és minden ághoz kapni,
míg ki nem szabadul, vagy el nem vész."

Mikes Kelemen

A Viddinben volt ideiglenes osztrák consul, a szerb Dobroszlavics, és két consularis agense, a dalmát születésű Jasmagyi, volt gőzhajó-kapitány, és a magyar születésű Kovács, fia a volt tanulmányi biztosság egyik tagjának, s a magyarországi alsóbb tanodák mostani rendezője- s igazgatója-, Kovács Pálnak, nemcsak folyton figyelemmel tarták a magyar menekültek mozgalmait, törökökkeli viszonyait, életét, hanem kormányukat is bőven értesíték mindezekről.
S miután a bécsi minisztérium jól ismeré a menekültek körülményeit, a nagy többség elégületlenségét, s megszabadulási vágyait, igen ügyes tapintattal Hauslab tábornokot Viddinbe küldé oly célból, hogy azon honvédeket, kik a viddini számkivetésből vissza akarnának térni, mint az osztrák hadseregbe besorozandókat hozná el magával.
E feladat teljesítése, részint a visszatérést ellenző menekültek ingerültsége, részint az ennek tüzét pártolása által élesztő viddini basa akadályozó lépései miatt, sokkal nehezebb volt, mint egyelőre gondolnók, sőt mint látni fogjuk, életveszéllyel járt. És tagadni nem lehet, Hauslab tábornok ésszel, eréllyel látott a dologhoz, s fontos küldetésében kedvező sikerrel járt el.
Zemlini tudósítások szerint Hauslab és Lefkin, orosz general-consul, a végett utaztak Viddinbe, hogy a menekültek főbbjeit, mint a török által kiadott foglyokat hozzák el onnan magukkal. De nem úgy állt a dolog.
Amint Hauslab tábornok csupán hadsegédével okt. 12-én Viddinbe érkezett, a menekültek nem ismervén tisztán küldetése célját, nyugton valának, s legkisebb demonstratiót sem csináltak ellenében. A tábornok tüstént érintkezésbe tevé magát a kormányzó basával, előadá küldetése célját; de minthogy a basának nem igen nagy kedve volt a menekülteket kezei közül s a török oltalom alól kibocsátani, különféle ellenvetéseket tőn, s pár napi értekezés után végre is abban állapodott meg, miszerint Hauslab csak írásban biztosított amnesztia igérete mellett szólíthatja fel a menekülteket visszatérésre.
Erre a tábornok okt. 16-án a következő felhívást intézé a menekültekhez:
"A cs. kir. austriai kormány, értesülvén affelől, hogy alattvalói közül többen szomorú állapotban vannak itt, és kívánságuk volna visszatérni, atyai gondoskodásától ösztönözve elhatározá, ezen valódi megbánással eltelt, s általán véve inkább elcsábított, mint szándékosan vétkezett honpolgároknak alkalmat nyújtani a hazábai visszatérhetésre, s ennek eszközlése végett, engem ide küldeni."
"Az összes legénység számára, őrmestertől lefelé, amennyiben osztrák alattvalók, a hazába büntetéstől ment visszatérhetés biztosíttatik, de oly kikötéssel, miszerint alkalmasnak találtatván, a cs. kir. hadseregbe előbbi rangjaik tekintetbe vétele nélkül fognak besoroztatni. Azon hadapródok (ex propriis) vagy altisztek és közkatonák, kik a fölkelő sereghezi átlépésük után nyertek főtiszti rangot, e kikötésben szinte bennfoglaltatnak."
"A fölkelő sereg főtisztjei, kik már mint ilyenek a császári seregben is szolgáltak, s azok is, kik nem, austriába visszatérvén, az illető hadi-commissiók vizsgálata- s ítéletének fogják magukat alávetni."
"Hogy az elszállítás lehető gyorsasággal, s a mellett kellő renddel mehessen végbe, mindazon tisztek és a hadosztályok magasabb rangú főnökei, kik a visszatérést óhajtják, mielőbb jelentsék magukat nálam, hogy a legénység névjegyzékének elkészítése és azok beosztása általuk eszközöltethessék. Az elindulás mindjárt a gőzösök megérkezése után történik, melyek már ma Orsováról ide rendeltettek. Miután tökéletes büntetlenség biztosíttatik, magában értetik, hogy a volt fölkelő-sereg egyéneinek besoroztatásakor senki nem lesz arra ítélve, hogy örökös szolgálatban vagy közkatonai állapotban maradjon. Viddin, okt. 16-án 1849. Hauslab m. k. general-major."
Képzelhetni, mily különböző hatást, mily izgalmas állapotot idézett elő ezen felhívás a menekültek közt. Főbbjeik sorában tüstént támadtak izgatók, kik a visszatérni hajlandókat részint kecsegtető ígéretekkel, részint ijesztgető fenyegetéssel, sőt insultatiókkal is igyekeztek marasztalni, és szándékuktól elrettenteni. Bem proclamatiót bocsátott ki a lengyelekhez, melyben az áttérésre és maradásra a legfényesebb ígéretekkel csábítgatá őket, s e pontban maga a basa is egy kézre dolgozott vele. Guyon tábornok és gróf Vay László, Mészárosnak volt hadsegéde a legnagyobb tűzzel agitáltak a mellett, hogy a menekültek ne hajtsanak Hauslab felhívására, s ne higgyenek az ígért amnestiának. A császári consul lakáról letépték az érintett felhívást, s gúnyos kiáltások- és füttyökkel zajongtak a ház előtt. Formális korteskedés, toborzó, utcai szónoklás, le- és rábeszélés volt akkor napirenden, s a menekültek közt kitört láz és pártoskodás egymásután idézte elő a kicsapongásokat, anélkül, hogy a basa vagy a török rendőrség erélyes szigorral akadályozta volna ezt, mi által a visszatartóztatók még inkább vérszemet kaptak. Végre azonban annyira ment már a dolog, hogy miután a császári consul- és tábornoknak még élete is veszélyben forogna, a basa kénytelen volt Guyont, mint a kis forradalom ostromaiak vezetőjét, Viddinből nem ugyan elparancsolni s kiutasítani, mint némely lapok hibásan fejezék ki magukat, hanem inkább mint az angol consul protectioja alatt lévő nagy tekintetű britt polgárt egész tisztelettel s alázatossággal megkérni arra, miszerint biztosító védsereg őrizete mellett szíveskedjék Viddint elhagyni s Konstantinápolyba, s innen aztán akárhová utazni. Guyon némi vonakodás után végre engedett a maga állását és tekintélyét miatta leginkább féltő basa kérésének, s Viddinből Konstantinápolyba távozott. Ekkor ugyan a legtöbb menekült vele együtt angol alattvaló kívánt volna lenni.
A felingerelt szenvedély tüzét két különös eset még inkább éleszté. Egyik az, hogy Hauslab tábornok felhívásának a leghevesebb ellendolgozás dacára is csakhamar oly sikere lett, hogy a honvédek százanként jelentkeztek a visszatérésre, minek oka a már fönebb leírt bizonytalan kétes állapot, a számkivetési rabság, a honvágy, megcsalatott reményük a tisztjeik által ígért harcolásra nézve, a török felügyelők valódi törökös bánásmódja, a hajlék, ruha, a megszokott lég, étel s ital, s egyéb anyagi szükségek nélkülözése, a tétlen élet, a pogány vallásra leendő kényszerített kitéréstőli félelem, s az őszinteséggel nyilatkozott osztrák tábornok iránti bizalom, s ennek azon jótapintatú intézkedése vala, miszerint a magukat jelentett s besorozott honvédek tüstént rendes zsoldban részesültek. Szóval, ha ez ügyben elfogulatlanok akarunk lenni, a szemtanúk állítása szerint meg kell vallanunk, hogy a Viddinben letartóztatott honvédek nagyobb része Hauslab tábornokot a csatamezőn ugyan ellenség gyanánt fogadta volna, de mostani kínos szorongatott helyzetében úgy tekinté őt, mint szívesen üdvözlött megszabadítóját, ki annyi vész és hányatás után végre a béke és nyugalom olajágát hozta meg számára.
Hauslab tábornok lelkesülve az örömtől, hogy küldetésének kormánya kívánata szerint kellően megfelelhet, már mintegy bevégezettnek tekintett munkáját, vagy is diadalát azzal akará megünnepleni, miszerint a gőzhajón, melyen megérkezett, üdvlövéseket tétetett, míg ezalatt maga a hajófödelen büszke önérzettel sétált fel s alá. Amint ezt a maradni akaró menekültek észrevették, a győztesnek kigúnyoló bosszantását látták a dologban, Guyon és Vay Laci vezetése alatt tüstént nagy haraggal összesereglettek, s midőn a tábornok kijött a hajóból s a consul laka felé tartana, csúfondáros kifejezések- és szitkokkal támadták meg, s hihetőleg másnemű bántalmakkal is illették volna, s könnyen áldozatául eshetik a fölingerült tömeg haragjának, ha a török katonaság közbe nem jő, s fel nem tartóztatja őket.
Egy más eset szinte hasonló kitörésre szolgáltatott alkalmat. Amint ugyanis ezen időben egy fölfelé utazó osztrák gőzös Viddin alatt horgonyt vetne, a császári consul és Hauslab a hajóbóli kiszállást mindenkinek megtiltá, mi hihetőleg azért történt, nehogy az utazók közül valaki a tábornok feladatának kivitelét gátolja, hátráltassa. Azonban bizonyos rejtélyes magyar utazó a gőzösről titkon egy cédulát küldött egyenesen Stein tábornokhoz, ekkor már Fehrad basához, oly kéréssel, hogy találjon módot a hajóbóli kiszabadítására, s Magyarország mostani állapotáról nagyfontosságú dolgokat fogna vele közleni. A renegat Stein többekkel együtt tüstént minden lehetőt elkövetet az ismeretlen utazó kiszabadítása végett; azonban hasztalan volt minden törekvése, mert az illetők nem engedték az osztrák gőzösön lévő utazók kiszállását, sőt a gőzösnek Viddin alóli rögtöni eltávozását parancsolák. Az e miatt felháborodott menekültek közül sokan összegyűltek a parton, ekkor az ismeretlen utas a cajutte ablakán kidugja a fejét, s egész elszántsággal ezt kiáltja honfitársainak: "magyarok! ne menjetek vissza, mert mind legyilkolnak benneteket!" Alig mondá ki e szavakat a cajuteben, hátulról láthatlan kezek által az ablaktól elvonatott, aztán a jó ég tudja, mi történt vele, mert a hajóval együtt nyomban eltűnt a nézők szemei elől.
E meglepő jelenet, e rejtélyes tünemény mondhatlanul fölingerlé főleg a visszatérést ellenző menekültek kedélyeit, kik céljuk elérésére nézve egy hatalmas gyámoszlopot hittek elveszteni az elnyomatott utazóban. Oly dühbe jöttek ők e fölött, hogy ha hevességük első pillanatában kézre keríthetik az illető főnököt, talán életétől is megfosztandják. Ez azonban óvatos volt, mert tapasztalván, hogy a menekültek egy része közt veszélyben forog élete, az utolsó napokban szállását a városból a Duna közepén álló gőzösre tette át, s így igen bajos lett volna hozzá férni.
Miként viselte magát Kossuth a visszatérés ügyében, mely csaknem oly kényes vala, mint az áttérés dolga, ennek tudására, úgy hiszem, szinte kíváncsi a nyájas olvasó.
Több osztrák lap keményen kikelt Kossuth ellen amiatt, hogy ő állítólag szinte hatalmasan izgatott a visszatérés meggátlására, s így szerintük még számkivetésében sem akart megjavulni. Sőt egy proclamatiót is közlöttek az ő nevében, mely szóról szóra így hangzék: "A basa őexcellentiájának hivatalos nyilatkozata nyomán tudtul adom: 1. A szultán őfelsége, kinek isten hosszú életet adjon, elhatározá, miszerint a maradni akarók közül senkit ki nem ád az ellenségnek, sőt védeni fog bennünket, s a vendégi jog kegyében részeltetni. 2. Azok, kik e jótéteménnyel tovább is élni akarnak, nemcsak mint eddig étkezéssel, hanem ruházattal is el fognak láttatni, sőt zsold dolgában a szultán őfelségétől nagylelkűsége és fényéhez illő kárpótlást várhatnak. Reményem van ahhoz is, hogy tiszteknek szabadságuk leend, rangjuk megtartásával, hitváltoztatás kényszerítése nélkül, török szolgálatba lépniük, s arra is gond lesz, hogy az egész emigratio megtelepítés által vagy más illő módon biztosíttassék."
Hauslab tábornok Viddinben tartózkodása alatt Kossuth a visszatérés megakadályozása végett nyilvánosan legkevésbé sem izgatott, nem is teheté ezt, miután a Teleky- és Pulszkyhoz írt levelében világosan kijelenté, miszerint eszközöljék ki az angol kormány által, hogy azon menekültek, kik hazájukba visszatérni akarnak, amnestia mellett tehessék ezt, miután itt oly nyomorult állapotban vannak. Amint Kossuthnak értésére esett, hogy Zia basa csak az amnestia föltétele mellett hajlandó a menekülteket elbocsátani, többekkel együtt tisztelgett nála, s hálás köszönetét fejezte ki gondoskodó részvétéért. Különben semmi más lépést nem tett ez ügyben, s magának a tábornoknak sem lehetet ellene kifogása.
Amint Hauslab rendeletére a "Magyar" és "Ludwig" nevű gőzösök 6 rakhajóval Orsováról Viddinbe érkeztek, a kormányzó basa a tábornoknak azt üzené, miként csak az őrmestertől lefelé engedi meg a magyarok visszamenetelét, de az olaszok és lengyelek közül senkit, sem a fölkelők tisztjeit el nem bocsátja, hacsak föltétlen amnestia nem biztosíttatik számukra.
Miután az osztrák tábornok nem akart ebben megegyezni, a basa ismét új nehézséget gördítet elébe, azt kívánván tőle, hogy várná be legalább a Konstantinápolyba küldött kérdésére adandó választ. Erre a tábornok okt. 21-én írásban kifejté előtte, mily nehéz felelősségnek teszi ki magát, ha austriai alattvalóknak, kik mint ilyenek magukat a cs. consulhivatal védelme alá helyezik, s hazájukba visszatérni akarnak, gátlólag lép útjukba. E mellett kinyilatkoztatá a tábornok, hogy vagy mindnyájukkal, vagy egyedül fog visszatérni.
E nyilatkozat után a basa nem ellenzé tovább a menekültek hajóra szállását, mi még aznap délután meg is történt. A visszatérők száma összesen 3050 volt, köztük mintegy 60 tiszt, nagyobbára magyarok, s részben olaszok s galicziai lengyelek, egy olyan is visszament velük, ki már az izlamra áttért.
A hajóra szállás egy pár óráig tartott, mialatt a Viddinben maradt menekültek, kik nagyobbára orosz alattvalókból állottak, s kiknek száma a nem katonákkal együtt 2000-re mehetett, iszonyatos macskazenével gúnyolák a visszatérőket.
A lapok tudósításai szerint a visszatértek okt. 23-án érkeztek Kladosniczába, hol partra szállottak. Onnan a csapat 140 fegyveres szerb kísérete alatt, Tekiebe érkezett, s innen Orsovába, hol egy határezredbeli őrnagy vevé át őket Temesvárra leendő átszállítás végett. A tömeg közt mintegy 200 beteg volt, kik a nyomornak borzasztó képét mutaták. Sokan közülük csupán a szenvedett nélkülözések miatt éhhalálhoz (?) valának közel. Hauslab tábornok lehetségig gondoskodott róluk; az ő erélyének sikerült a szerencsétlenek legtöbbjeit megmenteni, kik közül útközben csak 10-12 halt el.
Hauslab igérete, mely biztosító okiratban a török kormánynak is átadatott, pontosan teljesíttetett. A legénység őrmestertől lefelé nem büntettetett, az alkalmasok a császári seregbe soroztattak. A főtisztek hadi-törvényszék elé állíttatván, részint fogságra ítéltettek, részint fölmentettek.

 

XXV.
Oroszország és Austria visszalépése a kiadás követelésétől. Újabb s mérsékeltebb kívánataik. az angol és francia hajóhad a dardanellákban. Hírlapi vélemények. A ramazan és beiram ünnepe. Bem mint Murad basa áldozata. Az utóbbi alkalommal a viddini basa gazdagon megajándékozza a menekülteket. Kossuth elhirhedett viddini beszéde koholmány. A menekültek elköltözése Viddinből Sumlába.

"A bujdosásban is bujdosnunk kell;
az Isten fizesse meg annak, aki az oka."
"A bujdosók méltán elmondhatják
Sz. Pállal: nincsen maradandó váro-
sunk."

Mikes Kelemen

Az orosz cár észrevevén az angol és francia fenyegető készületeit, hajóhadaik Konstantinápoly felé igyekező mozgalmait, szóval, a törököt s ezzel együtt a menekülteket is pártoló politikáját, két ily tekintélyes hatalmasság ellenében még sem érezé magát mindenhatónak, s tanácsosabbnak tartá a visszavonulást. Minélfogva a menekülteknek eleinte oly fennhangon s fenyegetőleg követelt kiadásától októberben már tökéletesen elállt, s nem kívánt egyebet, mint a török földrőli eltávolíttatásukat. Austria is e szerint hangolta le kívánatát. De minthogy az ozman porta most már vérszemet kapva, nem nagy kedvet mutatott kivált az izlamra áttérő jeles hadvezérektőli megválásra: ez ismét új anyagot nyujta a most már második stádiumba lépett egyezkedés, alkudozás tovább nyujtására. És az orosz udvarhoz követségbe küldött Fuad Effendi e miatt tartózkodott oly huzamosan Pétervárában, s ezalatt az angol és francia hajóhadak folyvást fenyegetőleg álltak a dardanellai tengerszorosnál, mi a már is sok tekintetben győztes porta alkudozását fölötte könnyíté. Ellenben az orosz hadsereg pedig az al-dunai tartományokban táborozott, melynek eltávolítását komolyan követelte a porta.
A kiadás követelésétőli elállást azzal akará az orosz cár elsimítani, miszerint a rustsuk-kinardsi szerződés második pontjára nézve félreértés történt, s az általa nyájasan fogadott Fuad Effendinek kijelenté, hogy ő a menekültek ügyét békés úton akarja kiegyenlíteni, a portávali barátságos (?) viszonyát továbbra is fenntartandó, s beleegyez a porta által ajánlott azon módosításba, miként a menekültek szorosan őriztessenek, s ártalmatlanokká tétessenek.
Ámde éppen e pont vala az, melynek alkalmazása, kivitele körül ismét mindkét részről több akadályozó kérdés merült föl.
Az angol Times konstantinápolyi levelezője november 1-ről azt írá a török-orosz ügyben: hogy a brit hajóhad most Besur öbölben horgonyoz, s itt fogja bevárni az orosz cár Fuad Effendinek adandó válaszát, mely ha ellenséges lesz, a flotta azonnal indul Konstantinápoly alá. Az angol és francia konstantinápolyi követek kormányaik részéről biztosíták a portát, hogy orosz invasio esetére hajóhadaikat egyesíteni fogják a törökével. Egyébiránt - jegyzi meg - nem lehet tagadni, hogy Anglia s Franciaország gyors és erélyes közbelépése nélkül Törökország elveszett volna; mert göröghitű összes népei mind az Oroszországhozi csatoltatást óhajtják, s a muszka invasiót örömujjongással üdvözlenék. A cár a görög egyház feje, természetes tehát, hogy Törökország azon helyein, hol a görögök isteni tiszteletet tartanak, az egyház fejének neve mindenütt áldással említtetik. A ráják, mint tudva van, a törökországi lakosság többségét teszik, s ezek Oroszország iránti rokonszenvüket éppen nem titkolják. Ily körülmények közt Anglia s Franciaország erélyes segélynyújtása nélkül Törökországnak lehetlen volt volna magát az orosz megtámadása ellen sokáig védeni.
Egy másik konstantinápolyi levelező pedig ugyanez időben ily észrevételt tőn: "Angol és Franciaország magaviselete, oly hangulatot idézett itt elő, melyet jobban nem lehet jellemezni, mint azon kijelentéssel, hogy a török, az angol és francia követ eljárásából jó jeleket, kedvező oment vont ki jövőjére nézve. A török politika ennek folytán nem feltűnő változást, hanem nagy módosítást fog szenvedni, stb.
A "La presse" francia lap konstantinápolyi levelezője valamivel később az előbbieknél, ily ítéletet monda a kérdéses ügyben: "A cár látva a dolgok fordulatát, azt ügyekvék bebizonyítani, hogy közte és a porta közt csak egyszerű félreértés forog fenn, s Fuad Effendit Pétervárában fényesen fogadá. A cár ügyessége ez alkalommal sem hazudtolta meg magát, s finom fogásával fölöslegessé tette az angol és francia hajóhad megjelentét a dardanellák torkolatában, későbbre tartva fenn magának a visszatorlást. De ha a következéseket előre látja, kétségkívül nem ébresztendé föl a kiadatási kérdést, mely általános sympathiát gerjesztett Törökország iránt. Miklós cár - folytatja a "Presse" tán soha ily leckét nem kapott. Hadd tudja meg egyszer s mindenkorra, hogy Törökország ellenében mindent nem tehet; s legyen Európa meggyőződve, miként komoly nyilatkozatai előtt mindenkor meg fog állapodni a cár. Szóval Török-, Angol- s Franciaország megtevék kötelességüket. Bármit mondjon s gondoljon a cár, ez még magában nem sokat nyom. Lényeges az, hogy hátrált Európa előtt, s a menekültek nem fognak kiadatni."
Amint az északi coloss visszalépett, az általa eltörpített, de most már ismét magasabbra nyújtózni kezdő keleti gyöngencz (Schwächling), udvarias viszonzásul szinte oly húzást tett az ügy sakktábláján, mely ha nem is éppen visszalépésnek, de mindenesetre némi engedésnek tekinthető. S ez a menekülteknek Viddinből Sumlába történt elszállítása, illetőleg belebbezése vala.
A menekültek Sumlába költözését október végén a beiram-ünnepi útravaló, vagyis pénzajándék előzé meg.
A ramazán vagy a böjti időszak után szokott következni a beiram, mint a törökök sátoros ünnepe. A ramazánt nagy ájtatossággal tartja meg minden muzelman. Ilyenkor egész napon át nem eszik, nem iszik, nem kávéz, nem dohányzik, háremét kerüli, szóval minden élvtől megtartóztatja magát, s nagyobbára imádkozás-vezekléssel tölti el az időt. Hanem aztán a böjtös napok estjei-, éjjeleinek gyönyörei busásan pótolják nélkülözéseit. Amint a nap leszáll s csillagok tünnek fel az égen, mikkel ilyenkor a mosék mecsetjeire aggatott lámpák ezreinek tündéri fénye versenyez, a jeladás után mindenki mohón, szinte őrjöngési dühvel ragadja meg nélkülözött élveit, s mintha a mulasztást kétszeresen akarnák helyrehozni, a nappallá változtatott est- és éjben, vége hossza nincs a kéjelgő érzéki élvezésnek. Ilyenkor a kivilágított utcákon, nyilvános helyeken is a legnagyobb élénkség mutatkozik, a basák udvaraiban zene és tűzjáték mulattatja a népet, a kávéházak hemzsegnek a sok vendégtől, ugyancsak van dolguk a táncosok-, zenészek- és regélőknek, s a hárem bájvirágai epedve várják haza urukat, s hihetőleg szeretnék megszázszorozni alakját.
A ramazan után beálló ágyúdörgésekkel jelentett beiram, mely évenként két ízben tartatik, az utóbbi 3 napig tart, a töröknek áldozó ünnepe, amikor maga szultán is egy felcifrázott juhot öl le áldozatul, s húsát többekkel szaporítva kiosztja a szegények közt. A basa felszólítására Bem vagy Murat basa is, uralkodó császárja példáját követve, juhhúst osztatott ki a szegények között.
Az engesztelés s bűnbocsánat ezen ünnepén az egymással viszálykodásban élt muzelmanok kibékülnek, szent célokra adakoznak, kedvelt rabszolgáikat felszabadítják, s az ajándékok különféle nemeivel halmozzák el egymást, s mulatnak, vigadnak.
Zia basa is e szent ünnepen áthatva azon érzettől, miszerint a menekültek, kik ugyan sok bajt, de kivált az áttérés dolgában dicsőséget, lelki üdvösséget és átalán véve sok anyagi hasznot szereztek neki, rövid időn távozni fognak Viddinből az ő védszárnyai alól, eltökéllé magában, rangjához illő bőkezűséggel megajándékozni a Sumlába szállítandó keresztény foglyait, vagy ha ugy tetszik, vendégeit. S így lőn, hogy Kossuth Lajos-, mint a menekültek fejének 120 ezer piasztert (egy piaszter 6 ezüst krajcár) küldött ajándékba. Batthyány Kázmérnek 75 ezret, minden tábornoknak külön-külön 15 ezret, s a hitüket el nem hagyott katonák és nem katonák százainak összesen csak 25 ezret. Sajátságos mértéke az emberbecsülésnek. No de ezt is jó szívvel kellett fogadniuk.
Október vége felé Kossuth a keresztény menekültek főbbjeit összehívá szállására, s minden ünnepélyes szónoklati szavalás vagy hivatalos szinezet nélkül, egyszerűen, csupán magán társalgási hangon előadá nekik, hogy a magas porta rendelete szerint, az emigratio tagjai Viddinből Sumlába, tehát Bulgária belsejébe fognak szállíttatni, minélfogva készüljenek az útra. Ezután beszéd közben a világ politikai mozgalmaira is rákerült a sor, s Kossuth ismét puszta társalgási hangon fölemlíté a Thomson eszközlése által Palmerston lordtól hozzá intézett levél tartalmát, melyben a hatalmas státusférfi a magyar vitézség iránti becsülését, s a menekültek ügye iránti szíves részvétét, s pártolási ígéretét fejezé ki. Szóba jött a többi közt az is, miként a dolgok mostani állásában igen valószínűen európai háború fog kiütni, s ekkor az angol, francia és török segélyével Magyarország ismét helyre állhat.
És ezen egyszerű, s úgyszólván mit sem jelentő magán-conversatioból bizonyos egyén az egész világ, s kivált a szegény magyarok ámítására egy nagyítások-, elferdítések- s hazugságokkal kicifrázott ünnepélyes beszédet koholt, s ráfogta, hogy azt Kossuth az egybehívott menekültekhez elláthatlan sokaságú néptömeg jelenlétében mondá el Viddin piacának egyik erkélyéről; holott az említet beszélgetésen alig volt jelen 20 menekült, török pedig egy sem, ki bin jascha Kossuthot kiáltozhatott volna, s ami legderekabb, Viddinben nincs is nyílt piac, és nincs ház, melynek erkélye volna.
Ezen világszerte elhírhedt, s különben Kossuth styljét meglehetősen utánozott, mindazáltal szóról szóra koholt beszéd tartalma körülbelül a következőkből áll: "A jó és dicső szultán el van határozva, Oroszország és Austria követeléseinek kiadatásunk kérdésében nem engedni, sőt hitére esküdött, hogy atyai oltalmát semmi tekintetben nem vonja meg tőlük, még akkor sem, ha ez nagy birodalmának végromlását következtetné. (Hah, szörnyű!) A háború, melyet mindnyájan oly hőn óhajtanak, mely szegény hazájukat a rabszolgaság bilincseiből fölmentendi, most már bizonyos, csak az idő nincs még meghatározva, melyben az kitörend (ezt már a hazugságok mesteri koholója maga sem merte meghatározni). Ezután biztatja testvéreit, miszerint szereplésük még nincs eljátszva, s hogy Török-, Angol-, Franciaország és Schweitz azon erős karok, melyek őket és a magyar nemzetet legerélyesebben támogatandják. Biztatja őket, hogy ha majd a győzelem után Sumlából Rustcsukon át szerencsésen visszamehetnek hazájukba, az austriai házat a föld színéről eltörlendik, ha pedig Sumlábani tartózkodásuk nem volna eléggé biztos, akkor a dardanellákban 14 angol hajót fognak találni, melyek a britt kormány által a magyar menekültek fölvételére parancsolvák oda, s e napokban már meg is érkeztek, oly célból, hogy szükség esetére a vendégszerető Brittaniába szállítsák őket. Továbbá a törökök roppant éljenzései Kossuthot, sőt még Dembinszkyt is ezer évig éltető ordításai által gyakran félbeszakasztott Kossuth, az ámító szerint azzal folytatá beszédét, miképp ő a magas porta kívánatára az összes menekültekből egy hadtestet akar alakítani, melynek főnöke, parancsnoka ő lenne. (Éljen, éljen, éljen!). Hadtestükek majd egy katonai intézetet kell képeznie, melynek tökélyesítése az ő feladata leend, s hadtudományi gyakorlatok- s előadásokról is intézkedni fog. Végül a nervus rerum gerendarumra kerül a dolog, s igen nyomorultan a 25 ezer piasterre menő beiramajándok kiosztásának ígéretével fejezi be ez álbeszédet a világcsaló!!!
Ki ezen óriási hazugságok- és szembetűnő ellentmondásokkal megrakott beszédnek koholója, s világ elébe hozója, terjesztője volt, az nem lehetett barátja Kossuthnak és híveinek, mert amazt nevetségessé, emezeket pedig bolonddá, még inkább nyugtalanná akarta tenni, s utóbbi célját tökéletesen elérte. A bécsi lapok közlék azt legelőször, s helyben és különösen Magyarországon tömérdek példányt adtak el belőle. Hogy a speculatiora számított beszéd világot láthasson, komoly cáfolatot is bocsátottak utána, de már ezt a felizgatott s csúfosan rászedett Kossuth-hívek nagy része többé nem olvasá, hanem e helyett a legrózsásabb remények karjain ringatá magát; úgy tekinté a viddini beszédet, mint szentírást, mint feltámadást jósló profétai szózatot, s előre is el volt már ragadtatva a viszontlátás örömének boldogságától. A Magyar Hírlap is hitelt adott ez ámításnak, s túlbuzgóságában e szavakkal kelt ki a beszéd ellen: "A vakmerő lázadók a számkivetésben, a hazájukra hozott végső ínségeket láta sem tértek magukba. ennek bizonyságául olvassa el akárki a fő agitátor által a Viddinből elköltözésük alkalmával tartott beszédet, melyben az uralkodó ház ellen legistenkáromlóbb szájjal oly undokságokat mond, melyeket a toll leírni iszonyodik." No ezen iszonyodó úr is csizmadiát, vagy inkább törököt fogott.
Sajnálom, hogy ezen hideg felvilágosítás által sokakat föl kellett ébresztenem boldogító ámulatukból, azonban az igazság érdeke kívánja, a csalások és csalódások szemvakító ködfátyolképeit minden kímélet nélkül eloszlatni, noha azt tartja a közmondás: az egész élet ámítás és ámulás.
Október 30-án indult el Viddinből Sumla felé a menekültek első karavánja, egy pár száz ember, kik nagyobbára lengyelekből álltak, s Bem által vezettettek; velük ment Dembinszky, Mészáros és gróf Vay is. 31-én az olasz légio indult el Monti gróf vezérlete alatt. November 1-én a renegátok karavánja követé őket Kiamil és Fehrad basa (előbb Kmety és Stein tábornokok) vezetése alatt, 3 nő is utazott velük, a hitehagyott őrnagy és százados által nőül vett Lévai Etelka, Anna és anyjuk. Végre november 3-án a keresztény magyarok zárták be az elvonulást, számra mintegy 300-an. Ezek közt volt gróf Batthyány, a két Perczel, Balogh János, Egressy Gábor, Gyurmán, Házmán. Főbbjeik nagyobbára lovon vagy szekéren ültek, míg a közlegények térdig érő sárban gyalogolni kénytelenítettek. Néhány nő is kísérte őket. Batthyányné tulajdon kocsijában utazott. Házmán egylovas kétkerekű taligán. A Viddinből Sumlába szállított menekültek összes száma majdnem 2000-re ment. Az elmenetel alkalmával csupán gróf Batthyány István, volt képviselő és kormánybiztos, és Makay Sándor, volt krassó-megyei alispán szakadtak el tőlük. Az első Konstantinápolyba utazott, az utóbbi az austriai consularis agensek közbenjárásával visszatért szenvedéseiben is hőn szeretett honába.
Ez itt a határkő, hol a mi eredeti forrásunk bedugul, melyen túl a menekültek napfényre jött történetének töredékes képei mindinkább elvesznek s kivehetetlen alakok- és szintelen vonalakban tünedeznek föl a távol kétes homályából.

 

FÜGGELÉK
Hírlapi adatok a magyar menekültek történetéhez múlt évi november elejétől f. évi május végéig.

- Bujdosóknak sírja te
Pontus határain ...

Kölcsey

"Mindenünnen csak az a hír, hogy
mindenütt készülnek a hadakozásra."

Mikes Kelemen

Szemtanunk naplóját bezárván, a tárgy kiegészítése tekintetéből függelékül ide csatoljuk azon hírlapi adatokat, melyek leginkább a konstantinápolyi levelezők tudósításai szerint a menekültek további eseményeiről, sorsáról, időről időre különféle lapokban közöltettek. Csak az érdekesebbeket s hitelre méltóbbakat válogattuk ki a nélkül, hogy teljes hitelességükről jótállani mernénk. Lesznek kétségkívül menekültek, kik történeteik, viszontagságaik folyamát híven jegyezvén, később világ elébe fogják azt bocsátani, s az itt közlendő hírlapi adatok netaláni tévedéseit, alaptalan állításait útba igazítani el nem mulasztandják. Addig is érjük be a szétszórt hírek- és okoskodások rövid egybefoglalásával.
Azt már tudjuk, mint költöztek ki a menekültek Viddinből, hanem miként utaztak, mint érkeztek és fogadtattak Sumlában, arról keveset mond a hírlapi krónika. Erre vonatkozólag csupán a "Times" konstantinápolyi levelezője közlé azon hírt, miszerint minap Viddinből Drinápolyba egy csapat olasz érkezett, kik azelőtt Bem alatt tettek hadi szolgálatot. A basa fia egy kis hadosztály élén ment elibök, és mintegy diadalmi pompával vezette be őket a városba. A török katonák fegyverutat (spalier) képeztek, s zenekíséret mellett hagyák az olaszokat soraikon átvonulni. Megérkezésük napja után, a basa engedelmével templomok egyikében a Magyarországon dicsően elestekért ünnepélyes miseáldozat tartatott. Titoff és gróf Stürmer nyilván panaszkodtak a basa eljárása ellen. A diplomaticai közlekedés a porta s Oroszország és Austria közt még mindig fel van függesztve.
A "Courier de Constantinople" tudósítása szerint: október 28-án Sumlába Viddinből közel 1500 (?) lengyel érkezett, vezéreik gróf Zamoiszky, gróf Bysterzamowszky és Visocky tábornok. Sumla parancsnoka a legjobb fogadtatásban részelteté a menekülteket, minden szükségeikről gondoskodott, s általán véve a legmelegebb részvéttel volt minden egyes iránt. Eddig a menekültek a várba vannak szállítva.
E tudósításban a megérkezés napjának kelete és a lengyelek száma hibásan volt kitéve, s az sem igaz, hogy mind a várba szállásoltattak volna. azt azonban átalán véve állítják, miként a sumlai kormányzó basa jobban bánt velük mint a viddini.
Hackländer "Keleti utazásában" így írja le Sumlát: "Este felé érkeztünk Sumla közelébe. a dombok, melyek a város tekintetét még előlünk elrejték, régi szétomlott ágyútelepek- és földsáncokkal valának elborítva. Közelebb lovagolva észrevettük, hogy ezek a város ellen voltak intézve, úgy szinte a völgy mélyében egy másik hadi-mű is, mely faltörő telepnek látszott, hihetőleg az oroszok ostromvonalának maradványa az 1829-diki hadjáratból. Az út egy kidülledt sziklacsúcs körül jobbra fordult, és most mintha leláncoltak volna bennünket, egyszerre megállapodtunk; lent a völgyben Sumla feküdt előttünk, s a leáldozó nap által világítva, fenséges és csodás látványt nyujta. A város körös-körül, mondhatni egészen át van fonva szőlőkertekkel, mik közül az aranyozott mecsetek és fehér házak legbarátságosabban kandikáltak elő.
"Sumla mögött a méltóságteljes Balkán-hegy emelkedik, meredek kék csúcsaival a legfönségesebb háttért képezve. Szinte nehezemre esett, hogy a belsőleg ronda városba be kellett lépnem, hogy csupán azon nagyszerű kép emlékezetével nem vonulhattam tovább, mert hiszen Sumla is csak oly török város mint a többi, arany gyümölcs, mely belül rothad.
"Lovaink alig tevék be lábaikat az erősség külső részébe, vagyis az összelődözött, cövekekkel megrakott rossz földhányásokba, s már is térdig érő sár- és pocsolyákban kellett gázolniuk, mik az utcákat is elborítják. A chamban megszállva, azon lyukba vezettek bennünket, hol az éjet töltendők valánk, agyaggal tapasztott falak, puszta szarufa-állás mint födélzet, s taposott sárföld volt a padlózat. Tatár vezetőnk mindamellett azt állítá, hogy ez még a legjobb, legcsinosabb vendéglő az egész Sumlában, és hogy a szobát illően bebútorozzák, azalatt, míg a városban kissé körültekintendünk. Tanácsát követve, felkapaszkodtunk néhány utcába, melyek a hegyre dőlnek, s ugyanazon piszkot és rondaságot találtuk itt, amit azelőtt Rustcsuk- és Rasgradban. Mily élet fejlődhetnék ki itt a bájoló vidéken, a legtermékenyebb földön, ha a török határtalan lustaságát elhagyá, s piszokból, melybe oly mélyen süllyedt, kiemelni akarná magát! Sumla, mely távolról oly elragadólag szép, az idegenre, ki belelép, a legvisszataszítóbb benyomással van, és csak künt a szabad természetben lehet ismét nyugodtan lélegzeni."
Ebből láthatja az olvasó, miként Sumla fekvése ugyan bájolóbb mint Viddiné, azonban külseje, belseje, nyilvános és társas élete, csak olyan mint azé, s a szállás változtatás mellett kényelem dolgában mit sem nyertek menekültjeink. Egyébiránt Sumla is mint Viddin, Bulgáriának egyik legjelentékenyebb erőssége, hol minden al-dunai országút összefoly. Közel Sumlához egy Madara nevű falu van 2000 lakossal, kik nagyobbára nőkből állanak és mint mondják, többnyire férjeik üldözései elől, vagy kedveseik, mátkáik által megcsalatván, itt keresnek menedéket, azon erős fogadással, hogy a férfiakra soha még csak rá sem néznek többé, mely erős föltételt azonban a gyönge női menekültek közül kevés bírja megállani. Vajon meglátogaták-e ezen török apáca-zárdai asylumot a mi nagyobbára nőtlen menekültjeink?
Orsovai tudósítás szerint november elején a rustcsuki osztrák consul a Sumlában lévő cs. biztossal ujólag próbát tettek, hogy az itteni menekülteket hazájukba leendő visszatérésre bírják, azon fenyegetéssel, hogy különben ők is, mint Bem s a többi renegát Diarbekirbe (?) fognak szállíttatni.
A "Wanderer" című bécsi lap konstantinápolyi levelezője szerint november 6-án és 9-én az orosz követ hivatalosan értekezett Ali basával, s a cabinettől vett utasításainak érvényt s elfogadást igyekezett szerezni. A Magyarországból menekült lengyelek elűzetése, s a Törökországba eddigelé idegen hatalmasságok védelme alatt álló lengyelek eltávolítása, e kérdésnek maga a porta által leendő bevégzése, úgy szinte a kiegyenlítésben Angol- és Franciaország távoltartása, valának a kölcsönös értekeződés főpontjai. Erre a nov. 10-én tartott miniszteri tanácskozmányban, mint a követendő irány alapjául vétetett föl, Oroszország- és Austriával semmit véghatározatba nem hozni addig, míg Angol- és Franciaország beleegyezése ki nem kéretett. Ezután az adandó válasz pontjaira nézve, másnap, nov. 11-én a divanban is tartatott tanácskozmány, mely az eltávolítás felé egyáltalában nem hajlott s az elűzetésről hallani sem akart. Az orosz és austriai követek törekvése oda megy ki, miként Anglia és Franciaország összevágó működése, befolyása megsemmisíttessék; azonban nem fognak célt érni e tekintetben.
Konstantinápolyból nov. 28-ról ezt írák: "A válaszjegyzéknek Pétervárába átküldetése óta, a menekültek iránti főkérdésben semmi új nem történt. Úgy látszik Stürmer gróf (az austriai követ) még sem akar egészen föltétlenül Oroszországgal egyenlépést tartani, s az Austriát illető török válasz elfogadását nem köti egészen ahhoz, hogy Oroszország mire határozandja el magát. A mondottak igazolására szolgálhat azon körülmény, miszerint a benthagyandó austriai menekültek névjegyzékének elkészítésében a követség komolyan előhalad. Stürmer mégis szükségesnek találta az izlamra áttért Kohlmann, (?) Kmety és Stein tábornokok fogvatartását kívánni, és ebben követtársa, Titoff nézetét osztani. Azonban a porta e kívánatot el nem fogadhatónak találta. az említett követek minap azt is kívánták, hogy a hitehagyott, s nem a magyar categoriába tartozó lengyeleknek se adassék semmi rang és hivatal. De ezen félhivatalos kívánat sem lőn meghallgatva. Vajha Austria - jegyzi meg a tudósító - valahára már saját érdekét belátva, általános amnestiát adna, és így az újabb mozgalmak lapját bezárná. Itt azon hír szállongott, miképp Murad basa (Bem) Sumlánál a török hadsereg fölött szemlét tartott, s velük hadi mozdulatokat, s kifejléseket tétetett. Ezen hír - habár nem volt igaz - nyilatkozatra szolgáltatott okot a porta és Canning lord, az angol követ közt. (Talán az orosz vagy osztrák követet akarta értetni az e hírt oly következetlenül kétségbevonó levelező.)
Az angol flotta még folyvást Besica, s a francia Ourlac előtt áll, eltávozásra még nem kaptak utasítást, s a függő kérdés bevégzéséig hihetőleg ott fognak maradni. Itt t. i. (Konstantinápolyban) komoly reformokkal foglalkoznak azon szlávok részére, kik alattvalói az ozmán birodalomnak, a szultán e célból maga sürgeti minisztériumát.
Az "Union" decemberi tudósítása szerint Törökországban erősen folynak a hadi készületek, s már 250 ezer embere van fegyverben; s angol tisztek is szolgálatba léptek a török tengerészetnél.
Szinte decemberben (20-án) kelt konstantinápolyi tudósítás értelmében dec. 15-én az orosz cabinettől sürgönyök, illetőleg a válasz dolgában jegyzékek érkeztek meg oda mind a portához, mind az orosz követhez. A cár még mindegyre áll a mellett, hogy addig semmi ügyközést nem folytat a portával, míg ez magát Angolország befolyása alól föl nem mentendi. A diván már háromszor gyűlt össze, s újra és újra tanácskozék, anélkül, hogy tisztába jönne magával az iránt: mit viszonozzon az orosz cár ezen követelésére. a politikai láthatár tehát újra beborult. A törökországi reformokra nézve annyi legalább történt, hogy a vesztegetési rendszer, melynek szele leginkább észak felől fujt, a térről leszoríttatott. Resid basa erős kézzel vezeti a kormányt, s a szultán legújabban őt, mint nagyvezért, és Ali basa külügyérét, hűséges szolgálatukért gazdagon megjutalmazá, az elsőnek két millió piastert, az utóbbinak egy milliót ajándékozván személyesen. Az összes miniszterek ismét megujíták az uschfet esküt, mi abból áll, hogy az esküvő bizonyságul hívja az istent, miképp a szultán által megszabott fizetésén kívül, senkitől semmi szín alatt nem fogad el vesztegető ajándékot.
December 19-én s 20-án ismét tanácskozott a diván, s ujólag az "elűzés" és "eltávolítás", s Bem hováhelyezésének kérdése forgott fenn a szőnyegen, s az ügy mindinkább közel állott már az eldöntéshez.
Kalischból, f. é. január 7-ről írták: "A Törökországgali bonyodalmak még nincsenek bevégezve. annyi bizonyos, hogy háború esetében az orosz hajóhad az egyesült török, angol és francia flottáknak nem állhatna ellent, mi eddig az orosz cárnak harcvágyát nagyban mérséklé. A "Pétervári újság" hasábjain a "Törökország" rovatot még mindig kihagyja. Tehát a diplomatikai ügyközést ő is felfüggeszté. Nevetséges.
Azonban már ezen tudósítás kelte előtt, jan. 1-ről, mint fontos fordulatot írták Konstantinápolyból, miszerint a menekültek ügye bevégezettnek tekintendő. Aupik tábornok dec. 30-án parancsot külde a francia hajóhadnak, hogy a török területről távozzák. Ő és az angol követ az alkudozások eredménye által ki vannak elégítve. Az ügy végphásisa következő. Tittoff dec. 17-én nyilatkozatot intézet Ali basához, mely szerint a portának válaszjegyzékében foglalt 3 pontját elfogadja, t. i. 1) hogy mindazon lengyelek a török birodalomból eltávolíttatnak, s visszatérésük megtiltatik, kik mint orosz alattvalók a magyar forradalomban részt vettek, s kiket az orosz követség név szerint kijelölend; 2) azok, kik az izlamra áttértek, Allepo vagy Koniehbe száműzetnek; 3) a porta nyomatékkal fogja követelni azon lengyelek eltávolítását, kik idegen útlevelekkel érkezendnek Törökországba, ha rájuk bizonyul, hogy Oroszország ellen ármányokat szőnek. Titoff az angol és francia követek nélkül akarta az egyezkedési pontokat aláíratni; azonban a nagyvezír nem akarván azon hatalmakat megsérteni, melyek e kérdésben támaszául szolgáltak, azonnal kikérte az angol és francia követek tanácsát. Mindketten kibékülő szellemben nyilatkoztak, csak az "el- és száműzés" kifejezéseket kívánták módosíttatni, s az ügy már ekkor befejezettnek tekintetett annyira, hogy Aupik tüstént visszavonulási parancsot akart a francia hajóhadhoz intézni, mitől azonban Canning ellenészrevételei visszatartóztaták. Dec. 25-ike estéjén a porta és Oroszország által nyitott jegyzőkönyv a nagyvezír és Titoff által írattak alá; a diplomáciai ügyközés azonban csak Stürmernek kérelme miatt nem nyittatott meg, s akkorra halasztatott, mikorra ez az austriai cabinet és a porta közti kiegyenlítést bevégzendette.
Az austriai követ ha nem kívánná is a menekülteket a birodalom belsejében örökre letartóztatni, mindazáltal bár mikor leendő szabadon bocsáttatásukat Törökország és Austria közti megegyezéstől függeszté föl; továbbá az izlamra tért osztrák alattvalókat is a birodalom belsejébe akará űzettetni. A porta ezen követelésekbe bele nem egyezhetett, mert az első pontban örök időrei letartóztatást, a másodikban a korán törvényeinek megszegését látta. Az angol követ a dec. 29-i audencián helyeslé a porta e részbeni vonakodását, s az austriai követhez küldött jegyzékben nyíltan kimondatott, hogy a porta el nem áll nézeteitől. Stürmer gróf az ügy bevégzésének szüksége által kényszerítve, végre Austria részéről beleegyezett a következő pontokba: "1) A porta a birodalom belsejébe küldi mindazokat, kiket az osztrák követ kijelölend. Tartózkodási helyük Kiutahie leend Kis-Ázsiában. 2) Amily arányban Magyarországon a rend helyreáll, akként szelidítendi a porta a menekültek őrizetét, s végre ha Austriában a forradalom minden nyomai eltűntek, szabadon bocsátja. 3) Bem Aleppoba fog tartózkodni, a többi izlamra áttért alattvaló Aleppo, Konieh, vagy Cyprus szigetén; s török szolgálatra csak azon helyeken alkalmazhatók, melyek a határoktól távol fekszenek, hogy Austriának ártalmára ne lehessenek. Ezek után az orosz és osztrák követ az eltávolítandók névjegyzékének készítéséhez fogtak.
Azonban még ekkor korántsem volt az ügy tökéletesen bevégezve, bizonyos ismeretlen okok miatt még jó ideig halogatá a porta az egyesség foganatosítását, s később sem hajtá azt végre, éppen úgy, mint ahogy a föllebbi pontokban megírva van.
Konstantinápolyból január 15-ről a lapokban ezt írák: "Austria még mindekkorig sem indítá meg a diplomáciai közlekedést a portával. Stürmer gróf naponként várja cabinetjétől a portával kötött egyesség megerősítését, de vajon azzal a menekültek ügye be lesz-e fejezve? A meghatározott rendszabályok kivétele még sok nehézséget szülhet, ha például ellenszegülésre fog akadni; vagy ha a menekültek beleegyeznek, a kitűzött célt kockáztathatja. Austria 47 egyént jelölt ki belebbezés végett. Ha ekként a főnökök a tömegtől elválasztatnak, s a tömeg kinyilatkoztatja, miként főnökeit követni fogja a számkivetésbe, vajh mi történik akkor? A porta a tömeg ez óhajtásának annál inkább engedhetni találna, mert semmi határozat nem tiltja el őt attól, hogy a magyar elemet, mely még sok tekintetben hasznára lehet, tetszése szerint föl ne használja és alkalmazza. S mihelyt a főnökök együtt maradnak a tömeggel, a cél tévesztve van, s csak azon előny maradna fenn Austria részére, hogy az emigráció az osztrák határoktól eltávolittatnék.
Híre járt - folytatja ugyanazon tudósító - hogy Sumlában néhány kitűnőbb menekült, különösen Kossuth élete ellen titkos merényeket forralnak az itt lappangó horvátok. Mondják, hogy tervüket egy horvát leányka, Perczel volt kedvese (?) s egy osztrák hivatalnok (?) fedezé fel. A banda feje egy örmény, Yesmavidje nevezetű (nem ez, hanem Jasmagyi, a dalmát születésű osztrák ágens, ki Viddinből Sumlába is követé a menekülteket), és Sumlában csakugyan igen gyanús alakokat vettek észre. A török rendőrség erősen mozog, de nem ama banda szétugratásában, hanem az emigráció főnökeit figyelmessé tevé, hogy vigyázattal legyenek. Sokan kétkednek a hír valóságán, mások - okos emberek is - fejcsóválva mondogatják: van benne valami!
Később e gyanakodás miatt a menekültek közt Sumlában csakugyan a legnagyobb ingerültség, valódi zendülés tört ki. Reszlert, az osztrák consuláris ágenst szállásán megtámadták, s oly fenyegető demonstratióval léptek föl ellene, hogy a gyanúba vett horvátokat és dalmatinokat kénytelen volt a városból eltávolítani. S ez idő óta a honvédek nagy buzgalommal álltak őrt Kossuth szállása előtt.
Ugyancsak ez ügyben egy konstantinápolyi levelező jan. 23-ról ezt írá: "Jazmagyi egy idő óta Perában tartózkodik, s maga adott felvilágosítást ez ügyről. Igaz, mint mondja, hogy Sumlában és környékén horvátokat lehete látni, azok még most is ott vannak (?) s Reszler austriai consuláris agens kíséretéhez tartoznak. Ezen emberek hihetőleg hivatalos kiküldetésben láttattak a város körül. Jazmagyi még azt is állítja, miszerint a török kormány maga terjeszté ezen hírt, hogy módja legyen a menekültek őrízőit szép ürügy alatt, mintegy barátság fejében megszaporítani, úgy hogy Kossuth háza előtt, hol előbb egy őr állott, most hat áll. (Csakhogy nem török őrök voltak ezek, hanem magyar honvédek.) Mindamellett a közönség éppen ellenkezőjét hiszi annak, mit Jazmagyi állít, s volt idő, midőn az angol agensek e banda rendezését egyenesen az osztrák követnek tulajdoníták, ki e gyanúsításokat meghallván, a portától felvilágosításokat követelt ily banda létezése felől."
Konstantinápolyból jan. 23-ról ezt írták: "Múlt héten a francia követ, Aupik tábornok levelet kapott Tedeschi austriai francia consultól Várnából, melyben ez jelenti, miszerint a Sumlában lévő menekültek comitét alakítottak a célból, hogy Austriát s Oroszországot fellázítsák; hogy politikai lakomákat tartanak, lázító beszédeket s proclamatiokat küldözgetnek szét; s ahogy e dolognak mielőbb vége nem vettetik, a menekültek egész Bulgáriát lázadásba hozhatják. (E szerint orosz kézre dolgoztak volna, ami nem hihető.) Ezen tudósítás mellett, Sumlából egy más levél is jött, melyben egy színműről is tétetik említés, e cím alatt: "A kárpátaljai fölkelés", mely néhány magyar műkedvelő által rögtönöztetett, s elő is adatott. Az előadásra törökök is voltak meghíva, kik ha bár a darab értelmét fel nem foghaták, némely grotesk jelenteknél hangos kacajra fakadtak, s a honvédek diadalait megtapsolák. (E szerint hát mégis felfogták a mű értelmét.) Ez adott hihetőleg alkalmat Tedeschi aggályteljes tudósítására, minek azonban semmi komoly következése nem lett.
Jan. 30-ról a többi közt arról is tudósítás érkezett Konstantinápolyból, miszerint a porta végrehajtó biztosa Achmed Effendi, egy pár nap múlva hivatását teljesítendő Sumlába fog utazni. Dembinszky tábornok minden erőszakos rendszabály ellen óvást tett; ő, mint mondja 1791-ben Lengyelország azon részében született, mely azon időben még nem volt feldarabolva, s így ő sem orosz, sem austriai alattvaló nem lévén, következőleg a porta által sem belebbeztethetik, sem száműzettethetik.
Január 31-én az angol parlament megnyitásakor a királynénak a lord cancellár által felolvasott beszédéből ez ügyre vonatkozólag a következő pontot kell kiemelnünk: "Őfelsége szerencsés volt a külhatalmakkali békés s baráti viszonyát fenntarthatni. Az ősz folytán komoly viszály keletkezett egy részről Austria és Oroszország, más részről a magas porta közt azon számos egyénekkeli bánásmód iránt, kik a magyarországi polgárháború bevégezte után török földön kerestek menhelyet. A török és császári kormányok kölcsönös felvilágosításai elháríták az európai békét fenyegető veszélyeket, mik e viszályból keletkezhettek volna. Őfelsége felszólíttatván a szultán által, törekvését az ugyanígy felhívott francia kormányéval egyesíté azon célból, hogy a viszályok békés megoldását eszközölje, oly módon, mely a porta méltósága- s függetlenségével megférjen."
Február elején Londonban az alsóházi ülések egyikében a magyar menekültek ügye is tárgyalás alá került. Dudley Stuart lord, a magyar ügy egyik legbuzgóbb pártolója, nagyhatású beszédet tartott nem csak a menekültek -, hanem általán véve a Magyarországban legújabb időkben történt dolgokra nézve is, s védve az elesteket, Austriát igen súlyos vádakkal terhelé. Miért gróf Teleki László, szerencsétlen nemzete nevében hálálkodó nyilatkozatot külde hozzá, s tett közzé, melyben egyszersmind a portának menekültjeink iránti barátságos részvéte is köszönettel említtetik. E tárgyhoz még többen is szólottak az alsóházban; és Palmerston lord előadá ez ügybeni politikáját, mely szerint az angol kormány közbenjárása kényszerülve volt bizonyos határok közt maradni, mely határok sokkal szűkebb körűek, mint érzelmeit követve szerette volna, s úgy hiszi, a ház is érezni fogja, hogy oly ügyben, melyben Angliának nincs joga egyenesen közbelépni, az angol kormány tettköre csak igen korlátolt lehetett.
Egyébiránt ez ülésnek csak árnyoldalait ismerjük a mi lapjainkból; fényoldalai nem juthattak el hozzánk.
A török álladalmi lap február közepén közlé, hogy a Sumlában lévő menekültek azon főnökei, kik orosz alattvalók, egy külön török biztos által összeíratván, Várnába vitetnek, honnan egy, e végett különösen oda rendelt gőzösön Maltába küldetnek. Ide érkezve, az ozmán birodalmat kivéve, tetszésük szerint akárhová távozhatnak. Hírlék, hogy a bosniai határszéleken magyar menekültek tetemes számmal gyűltek össze. A basa nagy előzékenységgel bánik velük, s azt állítja, miként ez iránt a szultántól határozott utasítást kapott. Fuad Effendi Pétervárát odahagyá; előbb a dunai fejedelemségeket látogatja meg, s úgy tér vissza Konstantinápolyba.
Ugyancsak ez időtájban írák a lapok: "Igen hiteles forrásból vesszük Bem megmérgeztetése iránta következő hírt: Egy orvos Bem környezetéből azon szándékban volt, hogy az öreget méreggel száműzze a más világra, s e végből halálos ingredienciákat kevert kávéjába. Bem szolgája, ki a kávét felszokta adni, a dolog nyomára jött, s urát értesíté. Az orvos hivatott s büntetésül a kávét magának kellett kiinnia, minek következtében rövid idő múlva megszűnt élni."
A bosnyák határszélről szinte február közepén közlék, miszerint Boszniában ismét lázadás van készülőben. A fölkelők újoncokat állítni s adózni vonakodnak. Austria határaihoz igen közel magyar emissáriusok, többnyire volt honvédtisztek cirkálnak s érkeznek Travnikba. Mi a céljuk? arról még bizonyosat nem tudhatni. Legtöbben azt hiszik, hogy török szolgálatba lépendnek, s állítólag az oroszok által zavarcsinálás végett felizgatott bosnyákok ellen fognak velük harcolni.
Február végén pedig azt közlötték a lapok, miként Boszniában a magyar menekültek közül százan csakugyan a porta szolgálatába állottak, s naponként 10 p.krt. kenyér-, rizs- és húsrészletet kapnak. Tudni kell, hogy ezen menekültek korántsem a Viddin- és Sumlába szállítottak közül valók, és sokan közülük besoroztatásuk után szökdöstek Boszniába.
A Wanderer konstantinápolyi levelezője febr. 13-ról írá: "Az austriai követ a magyar menekülteknek öt évi bellebeztetéséhöz szilárdul ragaszkodik, de szintúgy a porta is áll megtagadása mellett. A belebbezendők egyelőre Brussába mennek, hogy a kedvezőbb évszak beálltával útjukat Kiutahiába folytathassák.
Különös, hogy a menekültek száműzetési helye Aleppo- Konieh- és Cziprusból most egyszerre Kiutahiára vagy Kutahiejere változik át, mely Kis-Ázsiában, Natoliában bájoló vidékű, s 50 ezer lakossal bíró város a Purzak folyam mellett, s mely a natoliai helytartó, beglerbég székhelye.
Febr. 5-én Achmed Effendi, mint a menekültek iránti rendszabályok végrehajtója, Konstantinápolyból Sumlába érkezett, a menekültek nagyobb része által azonnal üdvözöltetett, este pedig nagyszerű zene- és lámpamenettel tiszteltetett meg, melynél ugyanazon zöld-fehér-vörös papírgolyókat használák, miket Kossuthné 8 nap előtti megérkezésekor, (ki közbevetőleg mondva múlt évi december közepén álnévvel, álruhában, s úti-levéllel ellátva menekült ki a bánátból Törökországba, s férjét január végén találta fel Sumlában, s a menekültek által fáklyás-zenével s táncvigalommal tiszteltetett meg, s férjét a számkivetésben megjelenése által fölötte megörvendezteté.) Amint a menekültek tisztába jöttek a török biztos céljával, mi Sumlából elszállíttatásuk, s részint Ázsiába leendő belebbeztetésük, részint más iránybani eltávolításuk vala, ismét oly nagy mozgalom és ingerültség támadt köztük, mint az izlamrai áttérés s Hauslabbali visszatérés alkalmával. Az ügyes, művelt és bőbeszédű Achmed Effendinek nem kis munkájába került a menekültek főbbjeit, kivált Kossuthot az elutazásra rábírni, mi csak abból is kitűnik, mert az elköltözés 10 nap mulva kezdetett meg. Kossuthnak Achmeddeli első értekezése tovább tartott két óránál, melynek eredményéve a bécsi Reichs-Zeitung levelezője szerint Kossuthnak azon nyilatkozata volt: miszerint inkább agyonlöveti magát, hogysem Sumlából elköltözzék, és szállásán éjjel nappal nagyszámú fegyveres honvédek őrizék. És ezen hír megegyezőnek látszik Kossuth viddini levelének azon pontjával, melyben kijelenté, hogy ha a porta nem engedné meg Angliába utazását, s a törökök rabhazájához láncolná őt, akkor véget vetne életének. S hogy ezt Sumlábóli elszállíttatásakor nem tevé, sőt hogy sorsának új fordulásával lassanként megbarátkozott, Achmed Effendi által kétségkívül megnyugtató ígéreteket, biztosításokat nyert, melynek lényege azonban mély titok előttünk. És erre vonatkozólag a lapokból csak annyit tudunk, miként Stürmer, austriai követ, ki eleinte 15 évre kívánta a száműzötteket belebbeztetni, utóbb egy évvel, sőt végre a bizonytalan határidővel is megelégedett. A biztos megérkezte után egy pár nappal Kossuth felszólítá menekült társait, nyilatkozzanak őszintén és szabadon, kik szándékoznának őt kísérni, vagy tőle elmaradni, és számosan csatlakoztak hozzá. Febr. 14-én jött meg a hír, hogy az elszállításra rendelt gőzösök Várnába megérkeztek, mi a menekültek közt lehangoltságot idézett elő. Mészáros és Stein (most Ferhad) meg voltak illetődve, Dembinszky beteg, Perczel vidorabb volt a többinél, és késznek nyilatkozott bárhová is költözni, miután állítása szerint, ha engedelmet kapott volna is, Magyarországba soha vissza nem térendett. Balogh, kinek mint renegátnak Aleppoba kell vala vitetnie, míg fia, ki vallását megtartá, Kiutahiebe vitetik, az elszakasztás ellen kikelt, s késznek nyilatkozott inkább elhagyni a török hitet, mintsem fiától elváljék. E kitörései a többi renegát közt nagy mozgalmat okoztak. Batthyány Kázmér (szinte a Reichszeitung sumlai tudósítója szerint) már Achmed megérkezése előtt kísérletet tett a megszökésre; azonban megrendelt lovai letartóztattatván, kísérlete nem sikerült. Febr. 15-én 10 órára volt az elindulás határozva, azonban 1 óráig húzódott a dolog. Lassan, zaj nélkül haladt a menet az utcákon. Kossuth, miután előbb még hátramaradt honfiait megkéré, hogy egykor majd csontjait összeszedve, a haza földjébe temessék, kocsija szögletébe vonult be, s megnyitá a menetet. (Ha ez való volna, akkor nem a tőle elmaradt, hanem inkább a vele elköltözött honfitársakat hívta volna föl e gyászos actusra). Batthyány lóháton ment, komolyan és büszkén, neje egy zárt kocsiban. A többiek vegyest követték őket kocsikon és lóháton, utánuk egész sora a podgyász-szekereknek. Achmed Effendi, kinek Kossuth végrendeletét kézbesíté, a menet mellé a városig kíséretet rendelt. Az első szállítvány a tudósítások szerint a következő egyénekből állott: Kossuth nejével, Ihász, Biró, Vagner, Frater, Kinizsy, Timár, Kalopsa, Grehenek, Házmán, Berzenczey, Veigel, Koszta, Szerényi, Török; László, Lorody, (Eischl) Kapner, Ács, dr.Patzek, Cseh, Kossuth tolmácsa 3 szolgájával, Batthyány Kázmér nejével, Mihálovics 3 inas- s 3 lovásszal, Mészáros segédjével, Katona és Spetz, Perczel Móricz és Miklós, Halász, Gyurmán nejével és inasával, Szőlősi inasával, Asboth két inassal, Visoczky segédtisztével, Marinszky, Szepinszky, Przeyemszky, Lissakowszky és Kossak, Chojecky és Briganti.
A renegátok csapata febr. 24-én indult el Sumlából Varna felé Aleppoba. E csapat a lapok szerint következő egyénekből állt: Bem, Kmety, Stein, Czarziczky, Woronieczky, Baróti, Told, Grimm, Tabazinszky, Fiola, Holan, Nemegyei, Albert, Oroszky, Schreibergerg, Schneider, Schöpf, Balog. Suleiman bei felügyelése alatt a "Tairi Bahri" gőzösön szállíttattak Várnáról Gerulik felé, s Brussán szárazra léptek, hol több ideig mulatván, a basa igenbarátságosan fogadá, s minden szükségessel bőven ellátta őket. Dembinszky betegsége miatt Sumlában maradt.
Konstantinápolyból március 6-ról írák: Titof és Stürmer a portát felszólíták, hogy a belzetteket és eltávolítottakat utazásuk alatt a legszigorúbban tartsák, és senkivel őket közlekedni meg ne engedjék. A belzettek már Várnában is érezék ezen kívánat teljesítésének hatását, azonban az angol követ lépéseket tőn, s a török kormány részéről a szigorú rendszabályok megszüntetése végett tüstént utasítások küldettek. Ennél fogva Brussában a basa egyik hivatalnoka házában szállásoltattak el s a legnagyobb előzékenységgel viseltettek irántuk.
A Wanderer tudósítása szerint, Jasmagyi osztrák agens horvát kísérőivel március 18-án utazott el Konstantinápolyból Brussába, innen a menekültek felügyelése végett Kiutahieba menendő. Tehát a menekültek üldöző réme mindenütt nyomukban járt volna?
Szinte március 18-án indult el Konstantinápolyból az Ottomane gőzfregat, mely az eltávolítandó menekültek közül azokat vala viendő Máltába, kik Törökországban maradni nem akartak. Számra 140-en voltak s Maltából Észak-Amerikába utaztak. A belzettek s kiutasítottak sorába nem tartozó menekültek közül többen európai Törökországban maradtak, s részint a török hadseregnél, részint polgári hivatalokban, s a gazdasághoz értők a szultán majorságaiban nyertek alkalmazást.
A Wanderer konstantinápolyi levelezője, ki a többi közt még a legszabadabb szellemben s legjózanabb okoskodással szokott írni, március 19-ről ezt írá: "Titoff úr március 12-én a szultánnál audenciát kért, hogy fejedelmének saját kéziratát átadhassa neki. Állítják, hogy az orosz cár ezen iratban, úgy mint abban is, melyet Fuad Effendi Pétervárából magával hozott, mindig a régire tér vissza, s panaszkodik, hogy a szultánnak rossz tanácsosai vannak. Ez egyenes megtámadás Resid basa és minisztériuma ellen; azon felül ugyanazon szavak ismétlését találjuk benne, melyeket II. Katalin Szaniszló Ágoston, utolsó lengyel királyhoz intézett. Azonban a sz. pétervári cabinet politikája bár mily csalhatlan volt legyen máskor, most mégis csalódni fog; mert Törökország bár még oly megroncsoltnak lássék is, korántsem áll oly gyenge lábon mint Lengyelország volt eleste előtt. A törökök együtt tartanak és szorosan ragaszkodnak egyházi és világi főnökeikhez. Ha a szükséges javítások s reformok a keresztényeknek idején megadatnak, (de most már talán késő) úgy Törökország talán magában is oly hatalom, mely képes leend Oroszországgal szembeszállani, s vele számadását bevégezni. (Ez nem áll, mert Angolország támogatása nélkül egyszerre összeroskadna.)
Londonból március 18-ról írták. "Az alsóházban Osborne kérdésére: mi befolyást gyakorolt az angol cabinet a magyar menekültek belebbezése ügyében? Palmerston akként nyilatkozék: miszerint az ő véleménye szerint kívánatos lett volna, hogy a porta őket azonnal szabadon bocsássa; azonban mily kötelezettségei legyenek a portának Austria ellenében, megítélni nem az ő tiszte; ilyen lehet például az, hogy a porta területe Austria belbékéjét veszélyeztető ármányok szinhelyévé ne legyen; az angol cabinet csak azt ajánlhatá, hogy letartóztatásukat a porta lehető legkevésbé igyekezzék kellemetlenné tenni.
Ez ülés leírása igen csonkán s egyoldalúan jutott el hozzánk, hanem annak idején majd ki lesz az egészítve.
A "La Presse" című párisi lap március 21-ről a következő híreket közli Konstantinápolyból: Dembinszky és Mészáros egy ideje Brussában fognak maradni. Zamoiszky gróf Maltába utazott. Bem és több renegát átment a Bosphoruson Aleppo felé, Bem (Murát basa) szabadságot nyert Konstantinápolyban mulathatni; ő azonban azt írá a hadügyminiszternek, hogy fejedelme tisztelhetésének jogát máskorra tartja fenn magának, most az ozman kormányt a netalán ellene keletkezhető óvásoktól megkímélni akarván.
Ellenben a "Corriero Italians" nem sokára e tudósítás után mint hiteles forrásból merített hírt közli: miként Bem, Murat basa 50 főnyi táborkarával Bosniában van. Aztán okosodjék ki az ember a hírlapi pletykákból.
Ápril. 3-áról írják Konstantinápolyból: A magyar menekültek kérdése folytán a porta és Austria közt megszakadt diplomáciai ügyközés ismét helyre van állítva. Az első lépés az osztrák cabinet részéről történt, miután Kossuth s a többi menekültek belebbezése határidejének kitűzésétől elállott. Végre megegyeztek abban, hogy a porta a menekültek szabadon bocsáttatása idejét önmagától szabadon határozhassa meg, másrészről azonban megígérte a porta, miként ezen rendszabály életbeléptetésének időszerűségére nézve az austriai cabinet tanácsával élend. a menekültek azalatt Brussából Kiutahie felé elindultak. Rendeltetésük helyére a legnagyobb kényelemmel utaznak, sőt még innen egy ügyes orvos is adatott melléjük. (Különös, hogy e tudósítás nem említi meg a renegátok Aleppóbai szállíttatását.)
A Wanderernek ápril. 2-ról írják Konstantinápolyból: "A török porta márc. 28-án tartott miniszteri tanácsában a belebbezendő menekültek ügyét elintézte, s a kíséret parancsnokának, valamint Kiutahie törvényhatóságának is megküldé a kellő rendeleteket. Szoliman bey, a kíséret parancsnoka, azt kívánta Kossuthtól: adna neki bizonyítványt arról, hogy az őrök jól bántak vele. Ezt azonban Kossuth megtagadá, mivel állítása szerint a török kormánynak fogságára vonatkozó utasításait nem ismeri, azért meg sem ítélheti, vajon felügyelőinek bánásmódja megegyez-e a török minisztérium annyira dicsőített jóindulatával; s hozzáadá, miként ő mint fogoly, magát minden rendeletnek ellenszegülés nélkül alávetendi; hanem azért élve jogával, nevét hamis okiratok alá nem jegyzendi. A török kormány jelenleg a fölött tanácskozik, mit tegyen a Sumlában maradt menekültekkel. Minden oda mutat, hogy a porta készséggel fogadandja el azok szolgálatát, kik birodalmában akarnak maradni. A szultán a francia-köztársaság elnökének egy 200000 piaszter értékű díszjelet küldött; egy másikat pedig Baciochi hg. az elnök-segéd számára; a harmadik pedig Aupich tábornok számára áll készen, mi hálás méltánylat jeléül fog szolgálni azon segélyért, melyben Franciaország a portát a menekültek kérdésében Oroszország ellenében részesíté. (Utánirat) Éppen most esett értésemre, hogy a belzettek már Brussából Kiutahiebe elindultak; a magyarok óvást küldöttek a portához. E szerint Brussában csak Dembinszky tábornok maradt, ki a nemzetisége fölötti nyilatkozatot itt fogja bevárni. Mikor nyerik vissza a belzettek szabadságukat, ennek ideje kizárólag a török kormánytól függ.
Ezen utánirattal ellenkezőleg nyilatkozik ugyancsak a Wandererben közlött ápril. 9-idi konstantinápolyi levél, mely a többi között ezeket foglalja magában: "Kossuthank beteges állapota s a hegyekbeni folytonos havazás gátolja a belzetteket utazásuk folytatásában. F. hó 3-ról Brussából érkezett levél legalább még semmi bizonyost nem tud az elindulásról. A menekültek számára rendelt segélyösszeg nem csekély. Kossuth havonként 10000 piastert, a tábornokok 4000-et kapnak; önkéntes kísérőiket szinte ezen összegből fogják ők maguk ellátni. A kormány utazásuk alatt 20 piastert ad nekik naponként. Beszélik, hogy Marsch M. amerikai követ a török portának ajánlatot tőn, miszerint a belzetteket kormánya költségén Amerikába kész szállíttatni, hol becsületszavuk mellett maradni fognának és egy év előtt nem szabadna onnan távozniuk. Az angol és francia követnek semmi ellenvetése nem volt ez ajánlat ellen, s az osztrák követ is elfogadta, miután szívesebben látná a menekülteket túl az óceánon, mint Austria közelében. Azonban az eziránt megkérdezett menekültek az ajánlatot visszautasíták. E hír előttünk igen különösnek tetszik, s a magyarok több rendbeli óvástételével semmi összhangzásban nincs."
Az Union egyik áprilisi száma szerint lord Dudley Stuart, a politikai martyrok egyik buzgó pártfogója s maltai kormányzótól tudósítást kapott, hogy mintegy 100 magyar menekült rövid időn Angliába érkezendik és Southamptonban fognak kikötni. Ennél fogva Stuart lord megkérte az említett város főnökét, miként illő fogadtatásukról gondoskodni szíveskedjék. Ez, mint kikötői parancsnok, mindjárt a felhívás után a menekültek hajóját a bemeneti adótól fölmenté, s ezen kívül a város lakóihoz nyomtatott felszólítást intézett, Dudley lord levelére vonatkozva, hogy a menekültek számára szállás- és egyéb kényelmekről gondoskodjanak.
Április végén az austriai lapoknak ezt írák Konstantinápolyból: "Mint bizonyost hírlik, hogy a magas porta az osztrák követtel a menekültek iránti véghatározatát közlé. Ugyanis a menekülteket 9 hónapig fogja őrizet alatt tartani, f. évi január 1-től számítva, s így most már csak 5 hónapig. A magas porta azt hiszi, miként ez idő alatt Magyarországon a rend tökéletesen meg fog szilárdulni, a 9 hónap elteltével teljes szabadságot adand a menekülteknek az egész török birodalomban, sőt még az egész osztrák határszélek hosszában is akadály nélkül járhatni. A török kormány már kezdetben nyilvánítá, miként a menekültek sorsáról egyedül akar határozni, s ezen jogát tettleg is bebizonyítá.
Kossuthnénak külföldrei meneküléséről szinte áprilisben következőket írt egy külföldi lap: "Kossuthné asszony a világosi capitulátio után Arad környékén lappangott, részint ismerőinél, részint ismeretlen magán helyeken különféle nevek és ürügyek alatt. Febr. elején (?) egy férfiú kiséretében, ki magát Mayerhoffernek nevezé, Pestre utazott a szolnoki vaspályán. Egy vasúti hivatalnok már megismerte, midőn Mayerhoffer észrevéve ezt, így szólt a nőhöz: "Kedvesem csak tűrjed fogfájásodat, mindjárt Pesten leszünk, s kihúzatjuk fogadat; addig pedig takard be arcodat zsebkendőddel, mert a léghuzam árt fogadnak." S a nő arcát betakarta. Pestről Zimonyba utaztak. Onnan csak Mayerhoffernek merész föllépése által kaphattak útlevelet Belgrádba. Ő a vojvodinai főparancsnok- Mayerhoffer tábornok rokonának adta ki magát, s csak vesztegőrök kíséretében utazhattak Belgrádba. Azonban sikerült nekik a sardiniai consul lakába menekülni. Aztán az angol consul is beavatkozott ügyükbe, és segíté Kossuthnét, hogy férjéhez juthasson."
A Wanderernek Konstantinápolyból ápril. 23-ról következőket írák: "Miután Strürmer báró a megszakasztott diplomatiai ügyközés helyreálltával hivatalos udvarlását a magas portánál megtette, a török külügyérség jegyzéket nyujta neki, melyben a magas porta megelégedését nyilvánítja a bécsi kabinet barátságos elhatározásán, egyszersmind kijelenti, hogy miután Magyarországban s a török birodalommal határos austriai tartományokban a rend ismét helyre van állítva, reményli, miként a belzés, melyre a magas porta magát kötelezettnek érezé, mint fölösleges rendszabály, megszüntethetik, s a menekültek szabadon bocsáthatása lehetséges lesz. - Fuad Effendi a nagyvezérnek jelentést tőn, miszerint a még Sumlában lévő menekültek bizonytalan állapotának véget vetendő, úgy intézkedett, hogy minden közvitéz havonként még 10 piasztert, s minden tiszt 40 piaszter pótlékpénzt kapjon. A minisztérium ebbeli intézkedését jóváhagyta.
Konstantinápolyból ápril. 29-ről írták: "A menekültek főbbjei ellen forralt gyilkolási törekvés zaja egy idő óta lecsillapult; míg most bizonyos Bárdy rögtön esett halála által ismét fölelevenült az. Ezen Bárdy - mint beszélik - a gyilkolási merényt az által hiusítá meg, hogy azt a külkövetségeknek följelenté, sőt állítá, hogy bizonyítványokkal bír, miknélfogva ez ügyben tekintélyes férfiak is compromittálták volna magukat. Stürmer b. ezt nem hagyhatá szó nélkül, s lépéseket tőn a lombardiainak tartott Bárdy ellen, ki Sumlában fogságba tétetett. Ezalatt azonban a sardiniai követség őt mint piemonti alattvalót visszakövetelte; de midőn szabad lábra akarták tenni, halva találtatott."
Legujabb hírek szerint a török császár Kossuth és Bem kegydíját följebb emelte, s általán véve a menekültek belzését megszünteté, úgy hogy rövid időn szabadon utazhatnak, Austriát kivéve, akárhová.

_______

Mindezen ellentétes és sok tekintetben elferdített adatokból világosan láthatja az olvasó azon homályt, mely a menekültek legújabb történetét oly sűrű, átláthatlan fátyollal födi.
Ennek tulajdonítható az, miszerint hazánkban a menekültekről a legtúlzottabb mesés hírek koholtattak, mik az élénk képzelmű nép közt hitelt nyertek, s még mai napig is a legkülönbözőbb regényes alakban keringenek. Mint például:
Alig kelt át Kossuth és Bem a török határon, s tüstént azon titkos hír merült föl suttogó szárnyaival, hogy ők 200000 török és ázsiai szittya magyar hadsereg élén jönnek a komáromi várat felszabadítani az ostrom alól, s az egész országot visszafoglalni.
Azt is mesélték, hogy Kossuth a török császár stambuli serailjában keleties pazar fény- és pompával fogadtatott, s a szultán egy hófehér paripát, s aranyos kaftánt ajándékozott neki.
Mikor már elunták Kossuth visszaérkezését várni, valaki egy kéziratot kezde terjeszteni, mely állítólag titkon becsempészett külföldi lapokból lett volna lefordítva, s mely Kossuthnak Londonban az angol királyné általi ünnepélyes fogadtatását, kitüntetését írta le részletesen. Ez irat két beszédet is foglalt magában, mely közül az egyik Victoria királyné a magyar nemzetnek általa nyújtandó segély dolgábani fényes ígéreteket, s Kossuthnak erre ékesszólással nyilvánított köszönetét oly ámítólag tudta előadni, miszerint a komolyabb emberek közül is sokan hitelt adtak e koholmánynak, s jó reményeik közepett újra szabadabban kezdtek lélegzeni. Valóban nagy hit, nagy vér, és csekély belátás! amidőn ily tényt, ha csakugyan megtörtént volna, ami világban többé semmiféle zárrendszer által eltitkolni nem lehet.
Regélték azt is, miként a Dardanellákban Albion ágyúi csakugyan megdördültek már, s egyesülve a török fregáttal, az orosz hajóhadat tönkre tették.
Bem apót mint 3 lófarkú török basát, a Fáma szárnyain legalább is tízszer behozták, berontatták már Erdélybe, sőt a bánátba is, még pedig 50 ezer török had élén, sőt azon vidékről nem egy ember jött Pestre, ki tulajdon füleivel hallá az egyesült orosz-osztrák és a török hadsereg közti rémítő ágyúzást, és saját szemeivel látta az előbbiek rendetlen futását, megveretését.
Perczel pedig mint 40000-nyi török had vezére áll már egy pár hét óta harckészen a határszélek vonalán, s minden pillanatban várja a szultán parancsát a magyar határon leendő átkelésre.
A nép közt legújabban általános hitté vált az, miszerint Kossuth levelet írt Törökországból, hogy az elrejtett magyar bankjegyeket mindenki jól őrizze meg, mert ha visszajő, kétszer annyi értéke lesz annak, s csupa arany és ezüsttel fogják beváltani.
Azt, hogy a Törökországba menekültek nem térnek többé vissza hazájukba, a világért sem lehetne népünkkel elhitetni, sőt e tekintetben a legvérmesebb reményeket táplálják, úgy hogy csak ritka ember ajkáról lehet ily csüggedő szavakat hallani:

Kossuth Lajos azt izente,
Nincs már néki regementje.

Avagy:

"Elmúlt már a március,
S még sincs itt az anglius!"

Nagyon meglepő volt most május közepén azon hiteles hírt hallanunk, miként Kossuth gyermekeinek megengedé az austriai kormány, hogy Törökhonban lévő szüléik után mehessenek. S midőn a könyv kikerül sajtó alól, már akkor a 3 kis Kossuth (2 fiú és 1 leány) nagynénjük Kossuth Luiza- Rutkaynéval s nevelőjük Karádyval együtt Törökhonban vannak szüleik karjai közt; május 26-án indultak el Pestről.
És így Kossuthnak egyik legforróbb kívánata, mit Viddinből a magyar agensek- és Palmerston lordhoz írt leveleiben is nyilvánított, teljesülve van.
Befejezésül közöljük azon engedményeket, melyeket a Viddinből visszajött felkelőkre nézve, mennyiben azok austriai státus-polgárok, a hadügyminisztérium f. évi ápril. 17-ről kelt kibocsátványánál fogva adattak:
1) A magyar fölkelők seregéből azok, kik a forradalom előtt a császári seregben nem szolgáltak, s az 1849-ki október 16-ki proclamatio folytán Viddinből visszajöttük után abba besoroztattak, ha alkalmasok, a 8 évi capitulatio megengedtetik. Ellenben ha nem alkalmasok, vagy életük 38-dik évét elérték, a katonaságtól elbocsátandók.
2) Azon egyéneknek, kik a forradalom kiütése előtt mint kadétok ex propriis, altisztek vagy közkatonák a császári seregben, később hasonló minőségben vagy a fölkelők seregében mint tisztek szolgáltak, ujonnani besoroztatásuk a cs. seregbe megengedtetik, az előbbi szolgálati idő capitulatiójukba be fogván számíttatni.
3) A fölkelő tisztek különbség nélkül, akár szolgáltak előbb mint tisztek a cs. seregben, akár nem, ha Viddinből visszajöttük után a vizsgálati vagy tisztító-bizottmány által fölmentettek, szabad lábra helyezendők; vagy ha a cs. seregbe besoroztattak és tovább szolgálni nem akarnak, a katonaságtól elbocsátandók, de mindkét esetben a köz védkötelesség teljesítésének kára nélkül, ha t. i. a törvényesen megrendelt újoncozás alá esnének.
4) A Viddinből visszajött fölkelők a forradalombani részvét miatt sem a bűnhődési századba be nem sorozhatók, sem 8 évnél hosszabb capitulatiora nem szoríthatók, s előmozdításukra nézve kivételképpen a többi katonáktól nem különböznek.
5) Végre őfelsége a Viddinből visszajött felkelőknek, kik a vizsgálati bizottmány által elítéltettek, de sem főbűnösek, sem a forradalom kitűnő részesei nem voltak, megkegyelmezett.

Ha ezen adatok közlését a közönség részvéttel fogadandja, a menekültek történetének további fejlődését is rövid időn közrebocsátandjuk.