Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Ihara Szaikaku
MINDEN BÉRLŐK LEGGAZDAGABBJA

Miklós Pál fordítása
Forrás: Világirodalmi antológia, III. kötet, Tankönyvkiadó, Budapest, 1962
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

 

A XVII. és XVIII. század a japán történelemben a Tokugavák kora néven ismeretes. A XVI. század derekán jelentek meg Japánban az első európaiak (hittérítők), akiket azonban hamarosan kitiltottak az országból, s a tilalmat kiterjesztették minden külföldire. A XVI. század végén három hadvezér és politikus alapozza meg az új rendet: Nobunaga, akinek sikerül kezébe vennie a központi hatalmat, Hidejosi, egyszerű parasztból lett hadvezér, aki Korea meghódításával próbálkozott, és Iejaszu, aki 1600-ban döntő győzelmet aratott Hidejosi fia fölött, s ezzel kezébe vette az ország fölötti hatalmat, megalapította a Tokugava-dinasztiát. A főváros Edo (a mai Tokió) lett, s itt alakult ki a kulturális élet központja is. Iejaszu, aki hadvezéri és politikai képességei mellett a tudománynak és a művészetnek is pártfogója volt, nemcsak az ország rendjét és nyugalmát alapozta meg két és fél évszázadra, hanem ezzel a kulturális élet számára is kedvező feltételeket teremtett.
A korszak irodalmának jellemző vonása bizonyos vulgarizálódás: míg eddig csak egy szűk és előkelő olvasórétegnek íródott, most szélesebb tömegekhez szól, s míg eddig főszereplői szinte kivétel nélkül a harcosok, lovagok (daimiok és szamurájok) voltak, ezentúl a városi polgárok, elsősorban a kereskedők kerülnek előtérbe. A kereskedelem és a városi élet fölvirágzása mellett része van ebben a közoktatás kiszélesítésének és a könyvnyomtatás elterjedésének is. A vulgarizálódás azonban nemcsak olyan értelemben következik be, hogy szélesebb tömegeké lesz az irodalom, hanem olyan értelemben is, hogy a tömegszórakoztatás igen nagy szerepet kap a bábszínháztól a pornográf irodalomig minden téren, s a prostituált és a bordélyház igen gyakran jelenik meg az irodalomban. Nem jelentéktelen a kínai hatás sem, nem annyira a zen (elmélkedő) buddhizmus, mint inkább az erkölcsfilozófia képében.


IHARA SZAIKAKU
(1642-1693)

Regényíró. Oszakába való. Ifjúkorában sokat utazgatott, s negyvenhárom éves korában gyűjtötte össze úti emlékeit Vidéki történetek című elbeszéléskötetében. Másik, híres kötete a Japán, az örök tárház, ebben leírt rövid történetei a japán városi ember életét örökítik meg, s egy témát variálnak, hogyan csinálhatja meg valaki a szerencséjét, vagy hogyan veszíti el - ezért lett az alcíme Milliomosok bibliája. Ebből van szemelvényünk is. Legnépszerűbbek azonban terjedelmes regényei; ezek szerelmi történetek, amelyeket erkölcsregénynek is neveznek, bár semmi sem áll ezektől távolabb, mint a száraz moralizálás: Szaikaku eleven humorral rendelkezik, s csöppet sem szemérmes a részletezésben.

Haikui

 

MINDEN BÉRLŐK LEGGAZDAGABBJA

"Ezennel tanúsítom, hogy a Fuzsi-icsi nevet viselő személy, aki jelenleg Hisija Kozaemon házában lakik mint bérlő, biztos tudomásom szerint ezer kamme ezüst birtokosa..."
Ilyen volt az ajánlólevél formulája, valahányszor Fuzsi-icsi új lakást akart bérelni. Fuzsi-icsi büszkevolt arra, hogy széles e világon nem akad hozzá hasonló milliomos. Annak ellenére, hogy olyan gazdag volt, hogy ezer kammet mondhatott a magáénak, nem saját házában lakott, hanem bérelt lakásban, amely alig négy öl széles volt. Erről lett híres Kiotoban. Egyszer azonban az történt, hogy elfogadott egy házat biztosítéknak harmincnyolc kamme kölcsön ellenében. A kölcsön határideje lejárt, a kamatok fölszaporodtak: a biztosíték egyszerre csak záloggá változott, s Fuzsi-icsi - ezúttal először - háztulajdonossá lett. Nagyon sokat nyugtalankodott emiatt. Hiszen eddig éppen azzal szerezte hírnevét, hogy a "milliomos a lakásbérlők között" címet érdemelte ki, mostani helyzete azonban már egészen közönséges esetnek számított, mert a pénze önmagában csak egy marék szemét volt azokhoz az összegekhez képest, amelyek Kioto legelső kereskedőinek kasszáiban hevertek.
Fuzsi-icsi ügyes ember volt, tisztességes vagyonát saját erejéből gyűjtötte élete folyamán. Először és mindenekfölött: olyan ember volt, aki tudja, mit akar - ez volt sikereinek az alapja. Azokon a könyveken kívül, amelyekben szabályszerűen vezette üzleti ügyeit, volt neki egy külön főkönyve, amelyet használt papírlapokból fűzött össze, s amelybe minden áldott nap, míg üzletében üldögélt, ecsettel kezében, a véletlenül hozzákerült információk tömkelegét jegyezte be. Amikor az írnokok jöttek el arra a pénzváltó hivatalokból, bejegyezte az arany és a réz beváltási árát; a rizstőzsde ügynökeitől a napi árfolyamokat tudakolta; fölvilágosítást kért a szatócsok és a rőfösök segédeitől a nagaszakii piac állásáról, a legfrissebb hírekről, a magtalanított gyapot, a só és a szake árváltozásairól; megjegyezte azokat a napokat, amelyeken a kiotoi kereskedők sürgönyöket kaptak az Edoban levő fióküzleteikből. Ezer és ezer apróság került bele ily módon főkönyvébe, s ha az emberek valamit meg akartak tudakolni, akkor Fuzsi-icsit keresték föl: Kioto polgárainak értékes szolgálatokat tett ezzel.
Öltözete sohasem változott: béleletlen alsóruha volt az, amely bőrével közvetlenül érintkezett, efölé pamut kimonót vett, amelyet csak alkalmanként, szükség esetén látott el a szokásos vattabéléssel. Soha nem vett magára többet, mint egy rétegnyi kimonót. Ő volt az első, aki a ruhaujjakra a cserélhető manzsettát bevezette - ez a találmány nemcsak takaros, hanem egyben takarékos is volt. Zoknijai szarvasbőrből készültek, facipői alá vastag bőrtalpakat szegeztetett; még így is nagyon ügyelt arra, hogy a keményre kövezett főútvonalakon ne lépegessen gyorsan. Selyemruhája egész életében egyetlen egy volt: egyszínű sötétkékre festett nyersselyemből. Igaz, előfordult egyszer, hogy csináltatott egyet, amelyet színtartó hínárbarna színe miatt többé nem lehetett átfesteni; ez azonban ifjúkori eltévelyedés volt, amelyet szánt-bánt az elkövetkező húsz esztendőn keresztül. Ünneplő ruháján nem voltak díszes kakastaréj-forgók, beérte egy háromsávos karikával vagy egy kicsiny, közönséges forgóval; ellenben még a nyári szellőztetés alkalmával is gondosan ügyelt arra, nehogy közvetlen érintkezésbe kerüljön a padlóval. Nadrágja kendervászonból volt, zubbonya pedig ugyanannak az anyagnak keményített változatából, s minthogy mindig gondosan összehajtogatva tette el, nem lehetett látni rajta, hogy mióta viseli.
Amikor olyan temetés volt, amelyre egész személyzetével együtt ki kellett vonulnia, kelletlenül követte a menetet egészen a temetőig; visszafelé jövet azonban messze a többiek mögött maradt, s a rokuharai mocsarak mentén húzódó ösvényeken inasaival együtt keserű füveket gyűjtögetett; ezeket gyökerestül szedték ki a földből.
- Ha az ember árnyékban megszárítja - magyarázta -, kitűnő patikaszer lesz gyomorbántalmak ellen.
Sohasem ment el semmi mellett, aminek valami hasznát vehette. Még ha megbotlott és elesett is, akkor is fölhasználta az alkalmat, hogy kavicsokat szedjen föl a földről, amelyek tűz csiholására alkalmasak; bedugta ezeket ruhaujjába. Egy ház és háztartás fejének, amilyen ő is volt, ezer és ezer ilyen apróságra kell figyelmet szentelnie, ha azt akarja, hogy konyhájából mindig ugyanúgy szálljon fölfelé a füst.
Fuzsi-icsi nem természetéből kifolyólag volt zsugori, inkább ambíciója tette azzá: mintaképül akart szolgálni másoknak a hétköznapi dolgok intézésében. Minden évben, amikor elkövetkeztek az utolsó napok, beszedte a pénzét, ellenben az újévi rizses süteményt sohasem otthon készíttette. Úgy tekintette ezt, mint a konyhafölszereléssel való fölösleges bajlódást; ráadásul annyi kényelmetlenséget okozott volna, ha az üzleti életnek ilyen mozgalmas napjaiban egy embert kellett volna fölfogadni a rizs kiméricskélésére. Ehelyett egyszerűen leadta a rendelést valamelyik rizsessütemény-készítőnél, akiknek a boltjai ott voltak a Nagy Buddhával szemközt. De itt is hű maradt a jó üzletről vallott nézeteihez: makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy súly szerint fizet - fontonként egyezett meg az árban. Történt egy ízben, hogy két nappal Újév előtt, reggel, jó korán Fuzsi-icsi boltja elé érkezett a süteménykészítő árukihordója, aki szokásos körútját végezve ért ide; lerakta terhét, s kiáltozni kezdett, hogy jöjjön elő valaki, aki átveszi az árut. A frissen sült sütemények ott sorakoztak, csábítóan, frissen és melegen, akár maga a tavasz. A gazda úgy tett, mint aki semmit sem hall, s folytatta a számolást a pulpitusánál. A süteményes azonban, aki sajnálta az időt vesztegetni az ilyen forgalmas napon, türelmetlenül kiáltozott. Végre előkerült egy fiatal segéd, s igyekezvén kimutatni az üzleti fortélyokra való rátermettségét, nagy gonddal ellenőrizte, a mutató lengésére ügyelve a széles skálán, az átvett sütemények súlyát. Amint készen lett, a kihordót elküldte.
Vagy két óra múltán Fuzsi-icsi fölkiáltott:
- Átvette valaki azt a süteményt, ami ma érkezett?
- Nekem adta át az ember, aki hozta, aztán elment - válaszolta a segéd.
- Ügyetlen fickó! - szidta Fuzsi-icsi. - Elvárom mindazoktól, akiket szolgálatomba fogadok, hogy több eszük legyen! Hát nem veszed észre, hogy mit cselekszel, amikor átveszed az árut, mielőtt kihűlt volna?
Lemérte újra, s mindenkinek a legnagyobb csodálkozására a sütemény súlya most kisebbnek bizonyult, pedig nem evett meg belőle senki egyetlen egyet sem. A segéd tátott szájjal, meghökkenve bámulta a csodát.
A másik eset már a következő évben, a nyár elején történt. A Keleti Templom környékén lakó nép fonott kosárkákba gyűjtötte a padlizsán első hajtásait, s bevitte eladni a városi piacra. "Ha fiatal padlizsánhajtást eszel, hetvenöt nappal tovább élsz", tartja a népi mondás s ez a friss zöldség nagyon kedvelt eledel. Az árát úgy szabták meg, hogy két garasért adtak egy padlizsánt, három garasért kettőt, ennek következtében mindenki kettőt vásárolt.
Fuzsi-icsi azonban csak egyet vett két garasért, mert, mint ő maga mondotta:
- Azért az egy rézgarasért, ami most a zsebemben maradt, kétszer ekkorát vehetek majd, ha a padlizsán teljesen beérik.
Mindez világosan mutatja, hogy mindig okosan cselekedett. Hibát csak ritkán követett el.
A háza mögötti üres telken egész sorát ültette el a hasznot hajtó fáknak és virágoknak, amilyen például a fűzfa, a magyal, a babér, az őszibarack, a nőszirom és a bokros bab. Ilyen szellemben nevelte leányát is. A bambuszsövény mentén hajnalka kezdett nőni magától; Fuzsi-icsi erre azt mondotta, hogy bármily szép is legyen ez a virág, rövid élete miatt nem értékes; futóbabot ültetett hát a helyébe, amelynek virágai éppoly szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak. Semmi sem okozott neki nagyobb gyönyörűséget, mint ha a leányát oktathatta. Amikor a leányka eladósorba serdült, készíttetett a számára egy nászparavánt. Minthogy azonban úgy vélekedett, hogy ha Kioto látképével díszítenék azt, akkor szüntelenül arra ingerelné leányát, hogy azokra a helyekre vágyódjék, amelyeket még nem volt alkalma meglátogatni; ha viszont a Genzsi vagy az Isze regény illusztrációt látná az ellenzőn, akkor szabados gondolatokat ébreszthetne benne; ezért aztán telefesttette az ellenzőt a tadai ezüst- és rézbányák mozgalmas és szorgos munkáját megörökítő jelenetekkel. Tankölteményeket fabrikált a takarékosság témájára, s ezeket kívülről kellett leányának fölmondani. Ahelyett, hogy leányát beadta volna egy egyházi leányiskolába, ő maga tanította írni-olvasni, s mire a tanmenet végére ért vele, neki volt a legalaposabb és legkiterjedtebb tudású leánya egész Kiotoban. A leány követte atyját a takarékosság és ildomos életmódban; nyolcéves korától fogva soha nem öntötte le tussal ruhája ujját, nem játszott többé babákkal a Babák Ünnepén, s nem keveredett a táncolók közé a nyári Bon ünnepeken. Minden áldott nap maga fésülte meg hosszú haját és egyszerű kontyba kötötte föl. Sohasem kérte senkinek a segítségét a házi munkában. Kitanulta a selyem kibélelésének mesterségét, éspedig olyan tökéletességgel, hogy ki tudott bélelni mindenféle öltönyt keresztben és hosszában. A fiatal leánykák képesek minderre, ha megfelelő módon vannak nevelve, hiba volna tehát hagyni őket, hogy saját kényük-kedvük szerint éljenek.
Egy ízben, az Újesztendő hetedik napjának előestéjén néhány szomszéd kért engedélyt, hogy elküldhessék fiaikat Fuzsi-icsihoz: tanácsot akartak tőle kérni, hogy hogyan lehet valaki milliomos. Miután meggyújtotta a lámpát a nappaliban, Fuzsi-icsi kiküldte leányát, megparancsolva néki, hogy nézzen utána, miféle zajt hallott a lakás utcai kapuja felől. A leányka engedelmeskedve a kapott parancsnak, mindenekelőtt kecses mozdulattal lecsavarta a lámpa belét. Majd, amikor meghallotta a látogatók hangját, ismét fölcsavarta a lámpát, ő maga pedig visszavonult a konyhába. Kis idő múltán a három vendég, amint ott ült a szobában, cserépmozsár csörömpölését hallhatta a konyhából. Ezek a hangok kellemes dolgok ígéretével csiklandozták füleiket. Találgatták, hogy vajon mit készítenek számukra.
- Pácolt cethal bőréből készült leves lesz - kockáztatta meg az első.
- Nem, nem. Újév van, első látogatók vagyunk, nem lehet tehát más, mint rizses sütemény mártással -, mondotta a második.
A harmadik figyelmesen hallgatózott egy darabig, aztán magabiztosan jelentette ki, hogy leves lesz, metélt tésztával. Ilyen kellemes szórakozással töltötték az időt a látogatók, míg végre belépett Fuzsi-icsi. Beszélt nekik arról, hogy mi a sikerek nélkülözhetetlen föltétele.
- Miért nevezik a mai napot a Hét Fű Napjának? - kérdezte végül az egyik.
- Ez jelzi a takarékosság kezdetét az Istenek Korában: arra figyelmeztet bennünket ez a név, hogy melyek az alkatrészei az olcsó pörköltnek.
- Miért kell a konyhaisten képe elé egy füstölt keszeget akasztanunk a hatodik hónapban? - kérdezte a másik.
- Ez arra jó, hogy ránézel, amikor az étkezés ideje elérkezett, s úgy fogod magad érezni, mintha halat ettél volna, anélkül, hogy valóban halat ettél volna.
Legutoljára pedig azt kérdezték meg, hogy miért használunk vastag evőpálcikákat az étkezésnél Újévkor.
- Ez pedig arra jó, hogy ha bepiszkolódik, akkor le lehet kaparni; ilyen módon egy pár evőpálcika kitart egy esztendeig.
- Általános szabályként mondhatom nektek - zárta be a beszélgetést Fuzsi-icsi -, hogy a legkisebb dolgoknak is a legnagyobb figyelmet kell szentelni. Most pedig, miután egész este szíves jóindulattal társalogtatok vélem, itt van az ideje, hogy fölszolgálják a csemegét. Csakhogy ahhoz, hogy milliomossá legyen valaki, az is hozzátartozik, hogy nem készít vendégeinek csemegét. A mozsárcsörömpölés, amit akkor hallottatok, amikor megérkeztetek, azt jelezte, hogy törik már a keményítőt, amivel az Adóslevelek Könyvére ragasztjuk rá a fedelet.