Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

ÁZSIA EZER ÉVVEL EZELŐTT
Forrás: História, 1999/9-10
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Tartalom

Puskás Ildikó: India
Ecsedy Ildikó: Kína

Farkas Ildikó: Japán
Simon Róbert: Iszlám
Fodor István: Az eurázsiai sztyeppe népei

 

Puskás Ildikó: India

A szubkontinens az ezredfordulón

A szó, India, tartalmát tekintve maga a térség története. Ma kettős értelemben használjuk: szűkebb értelemben az Indiai Köztársaság rövid neveként, tágabban a Himalájától délre elterülő, négy és fél millió négyzetkilométernyi földrajzi térséget jelenti. A térségben - Srí Lankától eltekintve - öt modern állam él: az Indiai Köztársaság, Pakisztán, Banglades, Nepál és Bhután. Az India elnevezés előzménye a Kr. e. 5-4. századi Akhaimenida-uralkodók, I. Dareiosz (Kr. e. 521-486), I. Xerxész (Kr. e. 486-465) feliratain jelent meg, és az Indus folyam középső és alsó folyása mentén megszervezett szatrapeiát (adózási és hadkiegészítési körzet) jelentette. [...]

I. Észak-India

A hódító iszlám

Az óperzsa-antik névhagyomány (Hindus) továbbvivői a muszlim hódítók lettek, akik közül az elsők éppen az Indus alsó folyása mentén, Szind térségében léptek először (Kr. u. 711-ben) India földjére. [...]
Pésávar környéke Ghaznavida-fennhatóság alá került. Ez a helyzet szinte tálcán kínálta a lehetőséget a harcias és zsákmányéhes türk Mahmúdnak, aki legalább tizenhétszer rohanta le Pandzsáb és Gudzsarát térségét. Végigpusztította hindu templomait, hatalmas mennyiségu kincset és nagyszámú embert, főként nőket hurcolt el. E hadjáratok révén olyan gazdagságra tett szert, amellyel fővárosát ő és utódai az iszlám kultúra egyik legjelentősebb központjává tették, s nemcsak az épületek pompájával, hanem az odacsábított szellemi nagyságok jelenlétével is.

A kor legnagyobb Észak-India-leírója, egy muszlim

Mahmúd udvarának két igazgyöngye Firdauszí, a Sáhnáme költője és al-Bírúní, a korabeli iszlám világ legjelentősebb tudósa és a középkor legnagyobb India-ismerője volt. [...]
Mahmúd 1017-ben rendelte udvarába al-Bírúnít. [...]
Páratlan volt pártatlanságra törekvése, az hogy nem egyedül az iszlám szempontjait érvényesítette kutatásaiban, hanem maximális pontosságra, megbízható ismeretekre törekedve szövegkritikai elemzésektől sem riadt vissza a korabeli India leírásában. A kérdések megvitatását pedig egyenesen szükségesnek tartotta. Mindez az egyik fő művének tekinthető az India története c. munkájában öltött testet. [...]
Asztrológiai művében ("Az asztrológia elemei") a geocentrikus világképből indult ki, amikor a földi tulajdonságokat a szférák közvetítette égi archetípusok visszatükröződéseinek tekintette, amivel számos természeti jelenségre is megpróbált magyarázatot adni. Ugyanakkor a Föld méreteire, fokbeosztásaira vonatkozó gyakorlati mérései csaknem a mai adatokkal egybevágó eredményekre vezettek. [...]
Munkájának legérdekesebb részei az indiai vallások és az indiai társadalom leírására vonatkozó fejezetek. Ezek megírásához az óind forrásokat felhasználó szerző ütköztethette a régebbi korokra vonatkozó adatokat a kortársaktól és személyes benyomások alapján nyert ismeretekkel. Külön említést érdemelnek az ind időszámításra, pontosabban időszámításokra vonatkozó leírások; al- Bírúní ugyanis, érthető módon, az iszlám időszámítást használta, de meg akarta érteni az indiai helyi időszámításokat is. [...] Amilyen sokféle időszámítást használtak Észak-Indiában az első ezredfordulón, olyan sokfélét ismert Dél-India is, hiszen ott is többnyire a dinasztiaváltásokkal mérték az időt a mitikus-kozmikus időszámítás-elméletek mellett. Az azonban nyilvánvaló, hogy a keresztény időszámítás ezredfordulója semminemu indiai időszámítás, sem az iszlám időszámítása szempontjából nem "kerek" évforduló, s nem társult hozzá speciális képzet.

Az átmenet korszaka

India történetében az első ezredforduló minden szempontból átmeneti időszaknak bizonyult.
Az ezredforduló történelmi térképéről ekkorra tűnnek el olyan - még nagyhatalmi státust elérő - hatalmak, mint a Gurdzsara-Pratihárák (8-10. század), akiknek sikerült átmenetileg az Arab-öböltől a Bengáli-öbölig kiterjeszteni hatalmukat Észak-Indiában. A feudális függésbe kényszerített korábbi kisdinasztiák egymás után léptek a függetlenség útjára. [...]

II. Dél-India

Dél-India dinasztiái:
a Csólák birodalma

Dél-India, mint történelme során mindig, más képet mutat. A térség legjelentősebb politikai-katonai-kultúrális nagyhatalma, a Csóla-dinasztia uralta királyság, amely mintegy ezer éven át (200-1279 között) folyamatosan jelen volt. [...]
A Csólák igazi birodalommá nőtték ki magukat: expanzív külpolitikájuk és külkereskedelmük révén kiterjesztették befolyásukat Délkelet-Ázsia térségére egészen Indonéziáig, délen ismétlődően - a Pándjákkal rivalizálva érte - meghódították Srí Lankát, s kereskedelmi kapcsolataik révén elérték az Arab-félszigetet is. Kelet felé kultúrális expanziójuk maradandó nyomokat hagyott dinasztiaalapításaikkal, templom- és palotaépítészetükkel, a kereskedőkolóniák révén meghonosított vallási hagyománnyal s a hinduizmus első "exportálása" révén is. [...]

Művészet, vallás: a művészetek reneszánsza

Ugyanekkor Dél-India-szerte fantasztikus szépségű templomok, templomvárosok, paloták épültek, elsősorban a Siva-kultusz jegyében, de a vaisnava (Visnu-követő) hinduizmus monumentális építőmuvészete sem kevésbé lenyugöző. A mindenkori fővárosok szépségéről, gazdagságáról csak a tamil irodalomból és a templom-palota építészet megmaradt emlékei alapján alkothatunk fogalmat. Az épületek nemcsak kánonikus alaprajzukkal, lenyűgöző arányaikkal, hanem dús szobrászati díszítettségükkel is a világ kultúrális örökségének páratlan csoportját alkotják. [...]

Vallás és művelődés

Az első ezredforduló vallástörténetileg is igen fontos korszaka Indiának. A buddhizmus, miután Ázsia-szerte sikeresen elterjedt, Indiában a peremterületek kolostoraiba szorult vissza. Nem is tudnánk még élő gyakorlatáról, ha a korai muszlim hódítók krónikaírói meg nem emlékeztek volna a Szind térségben s itt-ott Dél-Indiában megbúvó egy-egy kolostorukról. A dzsainizmus aszketikus vallása, mely a lélek örökkévalóságát hirdette, mindig a kevesek kiváltsága volt: a nyugat- és dél-indiai dzsaina kolostorokban azonban élénk szellemi élet zajlott. Kéziratok tömege készült, új tudományterületek születtek, s a népnyelvi szövegek lejegyzése is itt történt meg először. [...]
Az ezredforduló képe nem lenne teljes az új vallási áramlatok megemlítése nélkül: a klasszikus hinduizmus és a hozzákapcsolódó filozófiai iskolák korábbi formái mellett megjelenik az áhítatos istenszeretet, a bhakti irányzata, amely az istennel való érzelmi azonosulás révén keresi a megváltást, s amely érzést páratlan szépségu erotikus képekben fogalmazzák meg a kor költői. [...]

Egyetemek, erdei iskolák

Általában a vallási intézmények voltak az oktatás központjai, s több helyen ekkor is muködtek az ókorban alapított egyetemek: Taxilától Nálandáig, és a dél-indiai templomvárosok intézményeiben. Élt az erdei iskolák szokása is, hiszen hagyományosan ez volt a tradicionális ismeretek - a varnákra tagolt társadalom minden rétege számára pontosan előírt tanulnivaló - elsajátításának színhelye. [...]

Újind nyelvek

A középind nyelvekből ekkor - a 10-11. század körül - születnek meg a később nemzeti nyelvekké váló újind nyelvek, a hindí, a bengálí, a maráthí, a gudzsarátí, ekkor válik önálló irodalmi nyelvvé a nagy múltú tamil mellett a kannada, a telugu, s válik ki a tamilból a malajálam. [...]
Nem szabad elfelejteni, a szóbeli hagyományozást mindig többre becsülte az indiai kultúra, mint az írásbeliséget, amelyet - egy kicsit - kényszerűség teremtette megoldásnak tekintettek.
*
Korszakváltó időszak volt ez India történetében, de mint mindig, soha nem úgy változtak a dolgok, hogy az új "felülírta" volna a régit, hanem az értékek, a nagy múltú hagyomány megőrzése mellett alakították ki - tudatosan és öntudatlan - az újat, és illesztették egybe a régivel.


 

Ecsedy Ildikó: Kína az ezredforduló végén

Uralkodók, vallások, kultúra

751 óta, a Talasz-völgyi csata hatására, két részre oszlott Ázsia: nyugatra az arabok világa helyezkedett el, keletre pedig a kínai kultúra hódított, többnyire a kínai császárság hadaival, de katonai sikerek nélkül is.

I. Alapfogalmak

Kína nevének eredete

Kína neve a Kr. e. 11. század óta szerepel a rituális bronzedényeken, és jelentése: "Középország" (Csung-kuo, mai pekingi írás szerint Zhong guo). Ez a szó Kína fogalmát jelenti mind a kínai hagyományban, mind a Kínával foglalkozó szakirodalomban. A név jelentése tehát nem a "világ közepe", ahogy korábban értelmezték a nevet. Kína mindenesetre az egyetlen ország, amelynek kultúrája - kezdettől fogva - ugyanazon a helyen található, folyamatosan fennmaradt, az ország máig a világ élvonalában található; tehát voltaképpen az egyetlen folyamatos kultúra a világon. [...]

A kínai kultúra területe

Mind a kínai hagyomány, mind a világ számára a kínai állam legnagyobb kiterjedése jelenti Kína területét, akármikor került is e terület a kínai állam vagy még inkább a kínai kultúra befolyása alá és bűvkörébe. A kínai civilizáció területe így hozzávetőlegesen akkora, mint Európa; Ázsiának mintegy 10 millió km2-ét foglalja el, beleértve Tibetet és a part menti szigeteket is. (Noha például Tajvan szigete csak a 17. század óta tartozik hozzá.) [...]

Nyelvek, népek

Egy ilyen hatalmas ország természetesen a magáétól különböző nyelveket és népeket is magába zár, az 1950-es évek vége óta 55 nemzetiséget, az 56. nemzetiség az a han, amely a voltaképpeni kínaiakat jelenti. A nyelvészek szerint sino-tibeti (han) a nyelve és írása azoknak a császárkori kínai alattvalóknak, akik a Han-dinasztia idejében a császári főváros (fővárosok) körül éltek; hivatalnokaik innen vitték el a környékre a kínai civilizáció vívmányait.

II. Kína őstörténete

Természetesen Kína "császárkora" előtt is volt kínai kultúra (kb. Kr. e. 6000-ben). Ekkor kezdődött a kínai kőkor kultúrája, és előtte kerámiakultúrák virágoztak - keleten a színes jangsao, nyugaton a fekete vagy sötét lungszun.
A kínai történelem azzal a három uralkodócsaláddal kezdődik, akiket "három dinasztia" gyanánt tartott számon az írástudói hagyomány. [...]
Az első dinasztia a Hszia (Kr. e. 21-17. sz.), ezt az időszakot a vízszabályozó nagy Jü korszakának tulajdonítják. [...]
A második dinasztia a Sang vagy Sang-Jin (Kr. e. 17-11. sz.). Az első kínai írásjegyek létrejöttének ideje a második dinasztia kora, tehát az írás annak a Sang-háznak a terméke, amelynek neve kereskedelem vagy tanácskozás jelentésű. [...]
A harmadik dinasztia a Csou (kb. Kr. e. I. évezredtől 221-ig), amely a kínai civilizáció vívmányait a környékre elterjesztette. [...]

III. A császárság kora

A császárság létrejötte után a nagy Han-dinasztia (Kr. e. 200-Kr. u. 200) megteremtette az egységes nyelvet, írást és irodalmat. A déli és északi dinasztiák uralma után a Tang-ház ezt erősítette meg (618-907); ekkor jött létre, a Tang-házat követő dinasztiácskák után egy egységes dinasztia, a Szung-ház (1000-1400).

Az írás, a birodalom egységének letéteményese

Az uralkodó körül legfontosabb hivatalnokai foglaltak helyet és elvárták, hogy uralkodójuk gazdagságából számukra is jusson valami. Az uralkodó azonban csak akkor lehetett gazdag és bőkezű, ha a császárváros körüli alattvalók adója ezt lehetővé tette. Éppen ezért az alattvalók legfontosabb kötelessége az adófizetés volt, az uralkodónak pedig a legfontosabb dolga, hogy róluk gondoskodjék az Ég rendeletére. [...]

A gazdálkodás: a kultúra mércéje

A kínai civilizáció alapját a földművelés teremtette meg. A mindennapi élethez szükséges termékeket, az étkezés alapját a földművelés termelte, és ez az egész életformát meghatározta. Kínában csak az számított kulturáltnak, aki földműveléssel foglalkozott. [...]
Ebben a rendszerben természetesen hátrányban éltek a nomád törzsek, amelyek állattartással foglalkoztak. Ez - a kínai felfogás szerint - nem tartozott hozzá a kultúrált gazdálkodáshoz. A kultúrált földművelés és a "barbár" állattartás együtt jelentette Kína gazdaságát. Az egyes alattvalók tehát nélkülözni voltak kénytelenek a másik gazdaság javait.
A harmadik gazdaság, a kettő termékeit kicserélő kereskedelem, szintén "barbár" foglalkozás, amit csak a külföldiek űznek. A kereskedők nem tartoztak a kínai társadalom megbecsült rétegei közé. [...]

Hiedelem, vallás, filozófia

Még a császárkor előtti időben jöttek létre azok a hiedelmek, amelyek a kínai alattvalók mindennapi életét is irányítják. A városok és a hivatalnokok életét a konfucianizmus alapozza meg, tehát az első névről ismert filozófus (Kung-ce, Kr. e. 551-479) tanai irányítják, és az a szent könyv, amely ezt összefoglalja ("Beszélgetések és mondások").
A körülöttük élő földművesek a taoizmus képviselői, a Tao-tö-king, "Az Út és Erény Könyve" (Kr. e. 6. sz.) tanai alapján. Ez a szent könyv idővel minden kínai hagyomány foglalatává válik, legalábbis a császárkor előtti időben. Fő elve a "nemcselekvés". [...]
A két alapvető kínai hiedelemvilág két világvallás eszméit adja a világnak. A császárkor első évszázadaiban még egy harmadik hiedelemvilág is csatlakozik az első kettőhöz a Csou-kori Kínában: a legizmus. Ez utóbbiban a törvény az uralkodóra is vonatkozik, ami már önmagában véve is lázadás, mert korlátozza az uralkodó hatalmát. [...]
A császárkor első évszázadaiban megérkezik Kínába a mítikus és mindmáig érvényesülő vallás: a buddhizmus. A kínai hagyományt a taoizmus alapozza meg és a buddhizmus folytatja, tehát a földművesvilágban ez a két vallás az uralkodó, míg a városban, az írástudók világában a konfucianizmus hódít. A mai kínai kultúrában a hagyományos falusi élet a buddhizmus szokásai szerint zajlik.

Tárgyi emlékek

A kínai kultúrának vannak az egész társadalom számára fontos épületei is, amelyek képviselik a múlt kultúráját és közösségeit. Ide kell számítanunk elsősorban azokat a palotákat, amelyek az egyes fejedelemségek vívmányait a császárvárosokba próbálták átmenteni. A régi kultúrának nem csupán a "palota", hanem a "templom" is a képviselője. A fővárosokban és nagyvárosokban a legnagyobb vallásokat is ezek képviselik. Vidéken azonban, ahová az idegen vallások vezetői, képviselői kiszorultak, a kolostorok jelentik az épületet, amely védelmezte és táplálta a körülötte élőket. Ezek az alattvalók, kereskedők és piaci árusok hallották először azokat a történeteket, amelyekből az elbeszéléseket írták, regényeket és színdarabokat szerkesztették.
Van egy építmény, a kínai Nagy Fal, amely mind a mai napig tanúsítja a kínai császárság tiszteletét Ázsiában. [...] Először csak a Csou-kori fejedelemségek északi falai körül azokat tartalmazta, amelyek a kínai civilizáció északi védelmére szolgáltak. A 15-16. században épültek ma is látható formái, de mind a mai napig születnek újabb és újabb részletei.

 

Farkas Ildikó: Japán

Az önálló japán hatalom születése: a Heian-korszak (794-1185)

A szigetország történelmének ez az időszaka az új főváros, Heian (ma Kiotó) felépítésével kezdődött. A "kínai módra" épült főváros, azaz centralizált, bürokratikus-arisztokratikus császárság, egy más hatalmi-politikai és társadalmi struktúra korában fejeződött be 1185-ben. A kialakult és megerősödött szamurájréteg vette kezébe a valós politikai hatalmat, amit - ezt követően - 700 évig megőrzött. Úgy is mondhatnánk, hogy a korábbi "ókori" rendszerű állam egy feudális jellegű társadalommá és állammá fejlődött.
A Heian-korszak jelentősége azonban nem csak ebben állt. Az állami élet minden faktorát uraló kínai modell dominanciája fokozatosan eltűnt, megjelentek például a japán nyelven és japán írással írt sajátos műfajok, vagyis kialakult a nemzeti kultúra.

Természeti viszonyok

A mai Japánt alkotó négy nagy sziget közül az északon fekvő, Hokkaidó csak a 19. században került a központi állam teljes körű fennhatósága alá. Ezer évvel ezelőtt az akkori állam Honsú (a legnagyobb sziget), Sikoku és Kjúsú szigeteken volt, mintegy hétmilliónyira becsült népességgel.
Ezek a szigetek a monszunövbe tartoznak, kevés, csak rizstermesztésre alkalmas földdel. [...] Az éghajlat változatos. [...] S ha mindehhez még hozzávesszük a vulkanikus tevékenységet és az évi több száz, kisebb-nagyobb földrengést az ezekkel együtt járó szökőárral, földcsuszamlásokkal, hegyomlásokkal - amelyek a gátakat, a rizsföldet s az évi termést egyaránt elpusztíthatták az akkori időben -, talán jobban megérthetjük a japánok egyedi viszonyát a természethez és saját természetimádó vallásuk, a sintó eredetét is. Ez a nép a természetben, annak isteneiben (kami) látta élete irányítóit, akik szinte megszámlálhatatlanul sokan voltak (vannak), s a természeti jelenségekben "lakoztak".

I. Igazgatás, társadalom, műveltség

Gazdaság

A 8. századi joggyűjtemények (Ricurjó) meghatározták az állam szerkezetét és szabályozták működését is.
Ezek értelmében az uralkodó - akit ekkortól neveztek tennónak, "mennyei császárnak" - az ország egész területe és népe felett abszolút hatalommal bírt, mintegy istenként uralkodott. [...]
Az állami és a magánföldeket megművelők között - akik eredetileg csak használatra kapták a földet - kialakult a földesgazdák rétege, akik bizonyos területeket már birtokukként kezeltek. [...]
A rizstermesztés - amely kb. a Kr. elôtti 3-2. század folyamán terjedt el a szigeteken - meghatározta a japán nép közösségi szerveződését is. Az árasztásos rizstermesztéshez e közösség összehangolt, fegyelmezett munkájára volt szükség, elkülönülni, "egyénieskedni" nem lehetett, hiszen valakinek a rizsföldjét külön elárasztani lehetetlen volt. A gátépítéshez technikai tudás is kellett, az együttes munkát vezető irányította, akinek mindenki engedelmességgel tartozott, s aki mindenkiért felelős volt. [...]
A falvakban laktak a parasztok különböző rétegei: a tehetősebb, saját, nagyobb méretű földdel, szolgákkal is rendelkező földesgazdák, a kisebb földterületet birtokló parasztok, valamint a bérlők és a föld nélküli, másoknak dolgozó parasztok. A társadalmi skála legalján a szolgák és a számkivetettek helyezkedtek el, akiknek a jelenlétére csak homályos utalások vannak a szórványosan előforduló forrásokban. [...]
Az országot egyenlő közigazgatási egységekre, tartományokra osztották, amelyeket a fővárosból négyévi szolgálati időre kiküldött tartományi főnökök irányítottak. A tartományokat további egységekre, kerületekre, majd járásokra bontották, s végül az alapegység egy 2-3 családból álló kisközösség lett. E szisztéma segítségével a lakosságot nyilvántartásba vehették, s ez képezte az adószedés alapját is. [...]
A sajátos japán fejlődés azonban utat talált a törvények között is: az örökletesség és a nemzetségi elv nem tűnt el, s előbb-utóbb ismét ez irányította a társadalom mozgását. A tisztségeket az azokra rátermettek helyett egyre inkább egy-egy nagyhatalmú család tagjai kapták meg, örökletessé téve a magas rangú hivatalokat és az ezzel járó földbirtokokat is. [...]

A császár és tanácsadói

1000-ben az udvari arisztokrácia köréből a nagy hatalmú Fudzsivara család emelkedett ki. A japán császárság intézményének jellegzetessége, hogy maga a császár személye inkább csak szimbólum volt, már a kezdetektől fogva, mintsem a politikai hatalom valóságos birtokosa. Az a néhány erőskezu császár, aki függetleníteni tudta magát a nagy nemzetségekől és egyedül kormányzott, inkább kivételnek mondható a japán történelemben. A császár isteni személy. [...]
A császár elsősorban mint vallási vezető tevékenykedett, és a legitimáció forrása volt a legfőbb államhivatalokat birtokló - ténylegesen kormányzó - nemzetségek számára. [...]

Művelt nők és férfiak

Az udvari nemesség a fővárosban, a császári palota közelében lakott, fényuző rezidenciáin. Anyagi jólétét a tulajdonában lévő virágzó nagybirtokok jövedelme biztosította. Az udvari rangokat viselő állami hivatalnokok a tényleges igazgatási feladatokat átruházták a kisebb tisztségviselőkre. Ily módon a vezető hivatalnokok megengedhették maguknak azt a luxust, hogy ne foglalkozzanak olyan "alantas" dolgokkal, mint a munka, s életüket a művészeteknek és kedvteléseiknek szenteljék.
A kínai klasszikusok ismerete és a versfaragás tudománya elengedhetetlen feltétele volt a férfiak műveltségének. A nők - akiknek már ekkor is illett szerénységet tanúsítaniuk -, még ha ismerték is a kínai nyelvet és a költőket, ezt inkább eltitkolták a férfiak előtt. A művészetben, az etikettben, az öltözködésben és a viselkedésben való jártasság többet számított bármilyen harci vagy tisztviselői erénynél. [...]

II. A szamurájtársadalom kialakulása

Zavaros állapotok

Amíg az udvar viszonylagos nyugalomban élvezte a kultúrális fellendülést a 9-11. század folyamán, a tartományok területén sokkal zavarosabbak lettek az állapotok. A központi hatalom mind kevésbé tudta ellátni a maga rendfenntartó szerepét, a nagybirtokok, a templomok, de még a tartományi hivatalok is egyre inkább a kialakuló fegyveres rétegre számítottak, ha önvédelemről vagy rendfenntartásról volt szó.
A földek egyre nagyobb hányada került magánkézbe. [...]

A rendfenntartó fegyveresek

A vidéki földbirtokosoknak, tartományuraknak, templomoknak, földesgazdáknak meg kellett védeniük magukat és földjüket, ezért saját fegyveres erőt szerveztek. Ez volt a háttere a szamurájréteg kialakulásának, amely a 10. században kezdődött, s ettől kezdve vezető szerepet töltött be a japán társadalmi és politikai viszonyok alakulásában egészen a 19. század végéig. [...]

III. Az önálló japán kultúra

A kínai kultúra hatása

A korszak elejére még a kínai kultúra másolása volt a jellemző. A 9. század folyamán azonban - párhuzamosan a Kínai Birodalom meggyengülésével - csökkent az érdeklődés a kontinens kultúrája iránt. Szakítva a korábbi szokással, 894 után már nem indítottak újabb - szerzetesekből, diákokból álló - tanulmányi célú követségeket Kínába. A kelet-ázsiai változásokra - új államok megjelenése a Koreai-félszigeten, új Kínai Birodalom kialakulása - Japán nem reagált, nem vette fel a hivatalos kapcsolatokat sem, a kontinenssel egészen a 12. század második feléig nem érintkezett. Ez adott lehetőséget a sajátosan japán kultúra megszületésére és fejlődésére.
Két kulcsfontosságú tényezője volt ennek az önállóságnak: a korábban ápolt hivatalos kapcsolatok megszakítása és a kana szótagírás kifejlődése. [...]
Heian - amelyet a 9. századtól kezdve mind gyakrabban neveztek Kiotónak - az ország adminisztratív fővárosa volt, politikai, társadalmi és kultúrális központ. Lakosságát az udvari nemesek mellett tisztviselők, kézművesek, boltosok, állandó katonaság (1000 fô alatt) és szerzetesek adták. A város népessége 100 ezer fő lehetett, közülük kb. 10 ezer volt nemes, vagy tisztviselő. A tartományokból az adók ide, a kincstárba, az egyéb javadalmak a nemesek rezidenciáiba áramlottak. A köznépesség létszáma egyre növekedett, virágzó kereskedő és kézműves közösség jött létre, elsősorban a nemesség igényeinek a kiszolgálására. A különböző helyi "specialitásokat" is a főváros piacaira szállították.

Hitvilág

A japánok ősi hitének, a sintónak eleinte még neve sem volt, csak később, más vallási irányzatok Japánba kerülésének az idején nevezték el az ősi hitvilágot "az istenek útjá"-nak. Ez a jellegzetes, természetimádó hiedelemvilág a szertartások, varázslások és helyi kultuszok halmaza volt, erkölcsi tanítások és metafizikai mondandó nélkül. Az ősök tisztelete, a természeti jelenségek imádása, a szellem halhatatlanságába vetett hit jellemezte. [...]
A 9. századot követően terjedt el a buddhizmus széles körben, újabb buddhista szekták: a tendai, singon és Amida Buddha kultuszának megjelenésével. [...] Az uralkodók, az arisztokraták is támogatták e vallás különböző formáit - templomok, kolostorok épültek nagy számban, s kaptak tekintélyes földbirtokot. Felvirágzott a buddhista művészet is - a Buddha-szobrok (többnyire fából) és a festmények (Mandala-képek) az ezoterikus buddhizmus miszticizmusát közvetítették, ami a korábbi művészetre még nem volt jellemző. [...]

 

Simon Róbert: Az iszlám világa az ezredfordulón

Korszakváltás Európában és a Közel-Keleten

Az első ezredforduló táján az európai középkor éppen korszakváltás előtt állt. A keresztény térítés folyamata lényegében befejeződött, és a keresztény Európa kontúrjai jól láthatóan kirajzolódtak. Újjászületett a kereskedelem, és kezdetét vette a kora kapitalizmus csíráit képviselő városi fejlődés a maga új jogrendszerével, életformájával és mentalitásával. Ugyanakkor a korszakváltást sajátos formában a kereszteshadjáratok is kifejezték, ezek az iszlám világot érintő első közös európai expanziós hullámok.
Az uralkodó történeti megközelítés szerint ugyancsak korszakváltás zajlott le ez idő tájt a Közel-Keleten is, amelyet általában negatívan értékelnek. E megítélés alapja az a tény, hogy a kalifátus fénykorában megvalósult politikai egység megszűnt, és az iszlám világ számos kisebb-nagyobb alakulatra szakadt szét, amelyek közül némelyek a szunnita többségtől jelentősen eltérô irányzatokat képviselő dinasztiák uralma alatt álltak.
A korszakváltás nyitánya, hogy megszűnt az `Abbászida-kalifátus tényleges hatalomgyakorlása. Ugyanis az iráni eredetű dajlamita Bújidák 945-ben Fársz, Kirmán és Khúzisztán meghódítása után bevették Bagdadot, a kalifátus székhelyét, és az`Abbászida-kalifákat gyámság alá helyezték. A továbbiakban a tényleges hatalomtól megfosztott kalifa legfőbb funkciója az lett, hogy legitimitást adjon a valóságos hatalmat birtokló emírnek vagy szultánnak. [...]

Regionális hatalmi központok

Az új korszak egyik lényegi eleme a regionális hatalmi központok kialakulása volt.
Így Észak-Afrika három meghatározó regionális központja - a mai Marokkó, Algéria és Tunézia - mindinkább elkülönült. [...]
A "minibirodalmak" állandó egymás elleni harcában két lényegesebb mozzanat figyelhető meg.
Az egyik, a helyi berber elem előtérbe kerülése. A törzsiségben gyökerező berber életformák: a nagyállat-tartó nomadizmustól a földművelésig és a fejlett kézművességig terjedhettek. Ezek az életformák nagyon is meghatározták e térség iszlámrecepciójának szigorúbb, puritánabb jellegét. [...]
A másik - az előzővel összefüggő - mozzanat a nomád elem fokozódó túlsúlya. Ezt a beduinok katasztrofális észak-afrikai pusztítása jelzi. Ezeket a törzseket a Fátimidák szabadították rá hűtlen vazallusaikra, a Zíridákra. A beduinok 1052-ben Hajdaránnál aratott győzelmük után elárasztották Észak-Afrika jelentős részét. Támadásuk következményeként a mezőgazdaság súlyos károkat szenvedett, a városi kultúra visszaesett, a korábban prosperáló kikötők népessége kalózkodásra kényszerült. [...]
Mindez odavezetett, hogy a Maghrib (Egyiptom kivételével Észak-Afrika Andalúziával) története ebben a korszakban véglegesen elkülönült a Masriq (a muszlim Kelet) fejlődésétől.

Egyiptom és Irán

Érdemes összevetni egymással az észak-afrikai és az iráni térség fejleményeit, hogy tapasztalhassuk, hasonló körülmények között a különböző adottságokból mennyire más következmények adódnak. A muszlimok által meghódított területek közül Egyiptom mellett Irán tekinthetett vissza hosszú történelmi múltra. Ugyanakkor a két nép és kultúra iszlámon belüli alakulása lényegesen különbözött egymástól. [...]

Az iráni kultúra reneszánsza

Az iráni kultúrális-nyelvi reneszánsz a 10. századtól ragadható meg. Ekkor lép elénk a klasszikus újperzsa nyelv és a klasszikus perzsa költészet a maga új műfajaival. [...]
A klasszikus muszlim iskolarendszer kialakulása is ekkorra tehető. Jellegzetes az új típusú intézmény, a madrasza, amely a maga sokféle funkciót (kollégiumi, könyvtári, oktatási) ellátó komplex - építészetileg is új és csodálatos lehetőségeket nyújtó - jellegével döntően meghatározta a továbbiakban a muszlim felsőoktatást. [...]
A korszak másik nagy jelentőségű kultúrális fejleménye a szúfizmus, vagyis az iszlám misztika széles körű elterjedése és intézményesülése volt. [...] A végrehajtó hatalom és az alávetettek közötti konfliktusok nyomán nyert teret a miszticizmus, és alakult ki egy olyan értelmiség, amelynek egy része a kolostorokban keresett új életformát magának.

Nem hanyatlás, hanem gyarapodás

Újragondolva azt a kérdést, hogy az első ezredfordulóval az iszlám világban bekövetkező változásokat miképp kell értékelni, azt a választ adhatjuk, hogy a politikai szétesés más megfogalmazásban a regionalitás fölértékelődését jelentette. A lokális elitek mind nagyobb szerephez jutottak, és ez nagyban előmozdította az iszlám nyelvi-kulturális sokszínűségének kialakulását. Nemcsak a korábban említett klasszikus perzsa irodalom egyfajta virágkorát regisztrálhatjuk, hanem egyebek között a török irodalmak is fontos művekkel jelentkeztek ekkor. [...]

*

Mi a magunk részéről a kor igazi nagyságát és valódi jellegzetességét abban látjuk, hogy tanúsította: minden politikai széthullás ellenére, vagy azzal együtt, az iszlám immár szerves egység lett. [...] Ekkor derült ki, hogy az iszlám nem politikai törekvés, nem birodalmi elv, nem uralmi forma, hanem olyan szellemi összetartó erő, amely könnyedén kibírja a sokféleségből adódó centrifugális hatásokat. [...]

 

Fodor István: Az eurázsiai sztyeppe népei

A nomádok élete

A Duna-deltától a kínai Nagy Falig húzódó, hozzávetőleges 6000 kilométeres területsávot sztyeppének (vagy az orosz szóhasználatot követve sztyepnek) nevezzük. Váltakozó, több száz kilométeres szélességű füves pusztaság ez, amelyet északon a változatosabb ligetes sztyeppe zónája szegélyezi, délen a Fekete-tenger partvidéke, majd keletebbre a Kaukázus magas hegylánca, innen a Kaszpi-tenger, majd a közép-ázsiai félsivatag és sivatag határol. Az Altál- Szaján vidékén, a Tiensan hegyei közt a magasan fekvő hegyi legelők és kisebb-nagyobb kiterjedésű medencék váltakoznak, délebbre pedig a belső-ázsiai pusztaságok terülnek el a mai Mongólia területén és Kína északnyugati részén.

I. Életföldrajzi viszonyok

Alkalmazkodás a gazdálkodásban

E hatalmas terület életföldrajzi viszonyai nagyon különbözőek. Általánosan jellemző azonban a kontinentális éghajlat s a szűkös évi csapadék. [...] A tavasszal mezei virágokkal tarka zöld pázsitszőnyeggel borított sztyeppei legelők gyorsan kiégnek, s nyáron nem nyújtanak elegendő élelmet az állatállománynak.
E földrajzi adottságokhoz kellett alkalmazkodniuk az itt élő népeknek. [...] A száraz sztyeppevidéken a földművelés feltételei többnyire hiányoztak, ezért az itt élő népcsoportok zömmel legeltető állattartásra "szakosodtak". A Volga alsó szakaszának vidékén tett régészeti megfigyelések arra utalnak, hogy az ősi pásztorok már 6000 évvel ezelőtt is évszakonként vándoroltak állataikkal: időről időre olyan legelőkre hajtották azokat, ahol elegendő élelmet találhattak maguknak. [...]
A Kr. e. 8-7. században alakult ki az a legelőváltó állattartás, az ún. lovas nomadizmus, amely még napjainkra sem halt ki teljesen. Ennek lényege, hogy a legeltetés a téli és nyári szállások környékén történik, e két szálláshely között mozgatják az állatállományt. [...]
Az új életforma abban az időben rendkívül jelentős változást jelentett az óriási sztyeppevidék történelmében, hiszen a legelőváltó rendszer alkalmazásával a korábbinál jóval nagyobb állatállomány tartására nyílt lehetőségük a pásztorközösségeknek. Az új legeltetési mód azonban megváltoztatta az állatállomány összetételét is, mivel nem mindegyik háziállat tudott alkalmazkodni a nagy távolságokat átfogó rendszerhez. A legfontosabb háziállat a lett a nomádoknál, amelynek fontos szerepe volt a közlekedésben és a gyakori háborúkban is. [...]

Nomád társadalom

A nomádok legfőbb vagyontárgya az állatállomány volt, annak elvesztése teljesen földönfutókká tette őket. Elemi érdekük volt tehát, hogy azt minden áron megvédjék a természeti csapások (szokatlan szárazság, rendkívül zord telek), és a támadó ellenséggel szemben. Ezért a nomád közösségek minden fegyverre fogható tagjának kötelessége volt veszély esetén hadba szállni. (Nem csupán a férfiaknak, hanem férjhez menetelükig a fiatal nőknek is.) [...]
A nomád társadalmak alapegysége a - gyakran fiktív - vérségi, rokonsági alapon nyugvó nemzetségek voltak. E nemzetségek alkották a jóval képlékenyebb törzseket, amelyek élén a legerősebb nemzetség állott. A törzsek a vezértörzs vezetése alatt szövetségekbe tömörültek. E szövetségek gyakran nem egynyelvű elemekből tevődtek össze, sokszor változtak, újjáformálódtak. [...]
A nomádok - a közhiedelemmel ellentétben - szinte mindig műveltek földet is (a téli szállás mellett tavasszal vetettek, majd a nyár végén visszatérve aratták le a termést). [...] Különösen a ligetes sztyeppe sávjában számos "félnomád"-nak nevezhető népesség élt, ahol nem az egész közösség, hanem csak egy részük volt nomád állattartó. [...]
A nomádok egyáltalán nem voltak "ősellenségei" a megtelepült életmódot folytató népeknek. Ellenkezőleg: egyoldalú gazdálkodásuk miatt rá voltak kényszerülve a velük való állandó kereskedelemre. A szkíták a Fekete-tenger északi partvidékén épült görög gyarmatvárosokkal kereskedtek, a keletebbre lakó későbbi nomádok az Aral-vidéki horezmi és közép-ázsiai szogdiai városokkal, a Belső-Ázsiában élők pedig Kínával.

Nomád birodalmak és népek

A legkorábbi nomád birodalmat a szkíták alapították, akik a mai Dél-Ukrajna és a Kubán vidékét uralták a Kr. e. 8-3. században. Őket azért ismerjük viszonylag jól, mert életükről jó jellemzést hagyott ránk a "történetírás atyja", a Kr. e. 5. században élt görög Hérodotosz. Ekkor a Volgától keletre a másik nagy nomád nép, a szarmaták laktak. Az őkeleti szomszédaik a szakák, vagy ázsiai szkíták voltak. [...]
E korai szkíta korban az Altáj-hegységtől egészen a Kárpátokig zömmel iráni nyelvű népek legeltettek az eurázsiai sztyeppén. Ez a nyelvi térkép csak jóval később módosult jelentősen. A hunok nagy vándorlását követően, 463 körül a Kaukázustól északra a belső-ázsiai eredetű onogur-bolgárok telepednek meg, akik a török nyelveknek azt az ősi változatát beszélték, amely ma már csak a Volga-vidéki csuvasok ajkán él. (Ebből a típusú nyelvből került a honfoglalás előtt a magyarba mintegy 250 jövevényszó.) Ezt követően újabb és újabb néphullámok érkeztek nyugatra Belső-Ázsiából, a török nyelvű népek bölcsőjének vidékéről. Az első ezredforduló idejére - a 10. század végére - lényegében az egész sztyeppevidéket "eltörökösítették".
A sztyeppe a mozgékony életmódot folytató nomád népek lakóterülete volt, ahol törzsszövetségek és birodalmak születtek és bomlottak fel, újabb és újabb népek lettek a nagy életszínpad főszereplői. [...]

II. Az ezredforduló népei

Besenyôk

[...] A besenyők kétségkívül az egykori levédiai és etelközi magyar szállásokon éltek, nagyjából az Al-Duna és a Don között. Ők Ázsiából a mozgékonyabb nomád gazdálkodást hozták magukkal, s legeltetési útvonalaik ugyanúgy a Bug, Dnyeszter mentén haladhattak, mint a Plano Carpini szerzetes által leírt 13. századi mongol főembereké. A régészek csak temetkezéseiket ismerik: halottaikat fejjel nyugatnak tájolták, az elhunyt mellé helyezték használati tárgyait, fegyvereit és feltorozott hátaslovának maradványait, a bőrben hagyott koponyát és lábcsontokat. Településeiket nem ismerjük, agyagfazekakat is alig használtak, bizonyára bőr- és faedényekben tartották a vizet és a kumiszt, az erjesztett lótejet, a nomádok kedvenc italát. Hitvilágukról is keveset tudunk. [...]

Kazárok

A Volga alsó szakasza és a Kaukázustól északra eső területeken lakó kazárok szintén Belső-Ázsiából keltek útra, s 550 körül érkeztek e vidékre. [...] Fővárosuk, Itil a Volga torkolatánál feküdt, jelentős közigazgatási és kereskedelmi központ volt. Maga a kazár nem lehetett jelentős létszámú nép, birodalmukba számos népelem tartozott, többek közt az iráni nyelvű alánok, számos kisebb török nyelvű népelem (főként a legyőzött onogurok maradványai), s nagyjából 750-től a mi elődeink is.
A kazárok társadalma jóval fejlettebb volt a besenyőkénél. Félnomád típusú államuk jellemzője az ún. kettôs fejedelemség intézménye volt: az égi, isteni eredetű főkirály - a kagán - csak a legfontosabb kérdésekben döntött, népétől elzárkózva élt, s csak meghatározott ideig uralkodott, utána megölték. A gyakorlati ügyek intézése és a sereg vezetése az alkirály hatáskörébe tartozott. [...]
A kaganátus népeinek jelentős része nomád gazdálkodást folytatott, egyre erősödő szerepe volt azonban a földművelő gazdálkodásnak is. Főként az Észak-Kaukázusból a Don-Donyec vidékére költözött alánok rendelkeztek erős földműves hagyományokkal. [...] A régészeti leletek fontos tanulsága, hogy a lakosság jelentős része megtelepedett, tucatszám jöttek létre megtelepült földműves és félnomád falvak. (Ezek igen hasonlatosak voltak a mi 10-12. századi alföldi falvainkhoz.) Nem kétséges, hogy a levédiai és etelközi magyarok is részt vettek a nagy jelentőségű gazdasági átalakulásban.

III. Államalapítások korszaka

A Kijevi Rusz

Az első ezredvég már felbomlásának, hanyatlásának időszakában éri Kelet-Európa jelentôs államalakulatát. A 10. században kiformálódó, normannok és keleti szlávok által alkotott első orosz állam, a Kijevi Rusz a század végén már dél felé terjeszkedik, ellenőrzése alá akarja vonni a nagy forgalmú volgai kereskedelmi utat is. Szvjatoszláv kijevi fejedelem 965-ben végzetes csapást mér a kazárokra, akik többé nem heverik ki e veszteséget. Maradványaiknak 1016-ban adják meg az oroszok a kegyelemdöfést - a bizánci hajóhad hatékony támogatásával. A kazárok birodalmának e területen nem lett folytatása, általános pusztulás lépett a nyomába. Majd csak a 13. században a mongolok által alapított Aranyhorda foglalta újból állami keretbe ezt a területet.

Bolgárok

A kubáni onogur-bolgár birodalom 650-es széthullása után a bolgárok egy része régi lakóhelyén maradt kazár fennhatóság alatt, más részük az Al-Duna vidékére költözött s az ottani szlávokkal hozott létre államot, a török nyelvet szlávra cserélte. Másik részük észak felé húzódott a Volga mentén, elôbb a 7. század végén a Szaratov-Szamara vidéki területekig jutottak, majd a 8. század közepe körül elérték a Volga-Káma egybeszakadásának vidékét. Számos idegen eredetű néprészt is magukba foglaltak s Almus nevű fejedelmük 922-ben felvette az iszlám hitet. A 10. század végén tehát ők is az államalapítás korszakát élték. [...] A volgai bolgárok alattvalóiként éltek a Magna Hungariában maradt keleti magyarok is, akikről bizonyára hoztak híreket a hozzánk látogató volgai bolgár kereskedők. (Itt talált rájuk 1236-ban Julianus barát.)

Baskírok, úzok

A volgai bolgárok keleti szomszédai a baskírok voltak, akik nagyjából ebben az időszakban jelenhettek itt meg keletről, ahol korábban talán a kimek törzsszövetség tagjai lehettek. Az Urál folyó vidékének tágabb körzetében éltek ekkoriban a szintén nomád oguzok, vagy úzok, akiket az oroszok torkoknak neveztek. Láttuk, innét 893 táján a kazárokkal szövetkezve ők űzték el a besenyőket. [...]
Az úzok később szintén nyugatabbra költöztek, a kelet-európai sztyeppevidékre.

Kipcsakok, alánok

A Tobol-Irtis vidékén lakó kimekeket a 10. századtól a források kipcsakoknak nevezik, akiknek másik neve a kumán, kun, az oroszok pedig poloveceknek hívták őket. A 11. század elején a nagy sztyeppei népmozgás őket is nyugatra sodorja, s 1055 körül átkelnek a Volgán, ezzel megkezdődik kelet-európai szereplésük. Az ő előnyomulásuk következtében jelentős számú besenyő költözik majd Magyarországra, úz néptöredékekkel egyetemben. [...]

Türkök, ujgurok, kirgizek

A távolabbi Belső-Ázsia legjelentősebb nomád államalakulatát a mongol pusztákon élő türkök hozták létre 552-ben. Hatalmas birodalmukat hamarosan egészen a mai Szamarkandig kiterjesztették. Egy időre ugyan elveszítették hatalmukat, de birodalmukat másodszor is életre keltették, amely 744-ig maradt fenn. a türk kagán komoly közigazgatást teremtett, saját írásbeliséget alakítottak ki, a türk rovásírást. Hitviláguk az ősi samanizmus egyik válfaja volt; a Napot s az Egek urát tisztelték. [...] A türkök hatalmát egy másik belső-ázsiai nomád nép, az ujgurok döntötték meg, akik a türkökhöz hasonló államszervezettel, s szintén saját írásbeliséggel rendelkeztek. Az ő uralmuknak a mai Tuva területén lakó kirgizek vetettek véget 840-ben. A kirgizek jóval alacsonyabb kultúrával rendelkeztek, vége szakadt a korábbi államiság fejlődésének. Az ő uralmukat 920-ban az Észak-Kínát is fennhatóságuk alatt tartó kitajok vetettek véget. (Az ő népnevük után terjedt el a Kína név is.) A kirgizek ekkor szűkebb hazájukba szorultak vissza.

III. Hitvilág

Hogyan nézett a sztyeppe embere a második évezred elé? Nyugodtan mondhatjuk, nem is volt fogalma az ezredfordulóról (ami egyébként is 1001. január elsejével kezdődött), hiszen alig volt köztük, aki ismerte a keresztény időszámítást. A napfordulós ünnepeket azonban ők is megülték ősi hitük szerint. [...] A főemberek követhettek bármilyen világvallást, ezek az istenek idegenek voltak nekik, ők csak a régi szellemekben hittek, azok gyógyító és bajűző erejében, akiknek segítségét a sámán eszközli ki számukra. [...]
[...] Voltak népek, akik az ősi nemzetségi rendben pergették mindennapjaikat, s voltak, akik államrendben éltek, némelyek írást is ismertek. Maga a nomád életforma azonban már csak mutatóban élte túl a következő ezer esztendőt. Az agrotechnika, majd az ipar fejlődése túlhaladta ezt a gazdálkodási módot, amely változni ugyan tudott, de megújulni és alkalmazkodni nem.