Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Kékesi Krisztina
A HINDU VISELKEDÉSKULTÚRA
AZ ÜNNEPEK ÉS SZOKÁSOK TÜKRÉBEN

Budapest, 2004
http://elib.kkf.hu/edip/D_11457.pdf

Budapesti Gazdasági Főiskola
KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR
GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK
Nappali tagozat
Szakdiplomácia szakirány

 

TARTALOM

BEVEZETÉS

A HINDUIZMUS BEMUTATÁSA

SZANÁTHANA DHARMA - AZ ÖRÖK TÖRVÉNY

A HINDUIZMUS ALAPFILOZÓFIÁJA

Karma

SZENT SZÖVEGEK

Védák

Upanisádok

Puránák

HŐSKÖLTEMÉNYEK

Mahábhárata

Bhagavad-gítá

Rámájana

ISTEN FOGALMA A HINDUIZMUSBAN

A hármasság – Isvára trimurti

A HINDU ISTENALAKOK

Krisna

Krisna kedvtelései

Rádhárání

Visnu

Visnu inkarnációi

Ráma

Buddha

Laksmí

Brahmá

Siva

Nandi

Siva különböző formái

A tánc királya

A tanító

Sivával kapcsolatos más istenségek

Párvatí

Durgá

Kálí

Ganésa - Az akadályok elhárítója

Szaraszvatí

Hanumán

Indra

Szúrja

Kuvéra

Szóma

Agni

Kámadéva

Varuna

Váju

Jamarádzsa

A HÉT NAPJAINAK ISTENSÉGEI

Szam-vár (hétfő)

Mangal-vár (kedd)

Budha-vár (szerda)

Brihaszpati-vár (csütörtök)

Sukra-vár (péntek)

Szani-vár (szombat)

Ravi-vár (vasárnap)

SZERTARTÁSOK - PÚDZSA

NAPI SZERTARTÁS

SZANSZKÁRA

SZENTSÉGEK

Yagyashala, a szertartások helye

Foganás, Születés

Névadás

Gyermekkor

Upanaja - A szent fonal rituálé

Házasság

Grihaszta - családos élet

Temetés

ISTENTISZTELET

Imádat

Otthoni vallásgyakorlat

Templomi imádat

ISTENTISZTELET MÓDJA

ÓM- A szent szótag

A szent szótag, mint hang

A megnyilvánult hang és a meg nem nyilvánult hang

Mantrák

Mandala

SZERTARTÁSOK ELEMEI

Namaszté- köszöntés

Tánc

Bharata Natjam tánc

Katakali tánc

Más táncstílusok

Tantra

Zene

Étkezés

Mudra

Rudráksa gyöngyök

Rangoli, a hindu padlóművészet

Szent növények

JELKÉPEK

Szvasztika

Bindi

Tehenek

HINDU ÜNNEPEK

DÍVALI - A FÉNYEK ÜNNEPE

SIVARÁTRI ÜNNEP

HOLI - A SZÍNEK FESZTIVÁLJA

DZSANMASHTÁMI – KRISNA SZÜLETÉSNAPJA

GANÉSA

CSATURTHÍ

RAMNAVAMI - RÁMA SZÜLETÉSNAPJA

A TESTVÉREK ÜNNEPE

Bhai Dooj

Raksábandhan

Buddha Purnima

DZSHULAN

JÁTRÁ - HINTAFESZTIVÁL

GÍTÁ-JÁYANTI

GÓVARDHAN-PÚDZSA

HANUMÁN DZSÁJANTI

KUMBHA-MELA

NAVARÁTRI

Saktí és Durgá Pudzsa – ünnep

DHANTERAS

ÖSSZEFOGLALÁS

IRODALOM

 

BEVEZETÉS

Szakdolgozatom témájának a hindu viselkedéskultúra bemutatását választot-

tam, mert úgy gondolom, hogy a hinduizmus a legsokoldalúbb, a legszíne-

sebb és a legtoleránsabb vallás a főbb világvallások közül.

További érdekességei közé tartozik az, hogy „lett” és senki nem hozta létre.

Maga az egyén dönti el, hogy hisz-e Istenben, és magára az életmódra sincse-

nek kötelező előírások. Mégis a hinduk mindennapjait, szokásait, az ünnepei-

ket teljesen áthatja a hit, Isten jelenléte, a vallás.

Kutatásom elsődleges célja a hinduizmus bemutatása a viselkedéskultúrán ke-

resztül. Úgy gondolom, hogy izgalmasabb, szemléltetőbb egy adott vallás,

kultúra megismerése annak szokásain, szertartásain, ünnepein keresztül. Ek-

képpen nem csak részletes betekintést nyerhetünk a hindu ünnepek és szoká-

sok részleteibe, de megismerhetjük annak eredetét, az ahhoz fűződő legendá-

kat és nem utolsó sorban a „háttérben meghúzódó” isteneket, Istent.

Kutatásom másodlagos célja az, hogy megmutassam a hindu hagyományok-

ban, rituálékban mennyire jelen van Isten, mint a mindent ihlető és átható je-

lenség. A hinduk egy Istenben (Isvara) hisznek, mégis annak megnyilvánult

alakjaihoz könyörögnek. Ezért látszik úgy, hogy a hindu vallást istenek hadai

népesíti be.

Továbbá célom annak érzékeltetése, hogy a hinduk életét mennyire áthatja a

vallás, melynek ékes bizonyítékai a rituálék és ünnepek

A következőkben elsőként áttekintem a hinduizmus főbb jellemzőit, a hindu

hitvilág főbb isteneit, majd a dolgozat adta kereteken, lehetőségeken belül

bemutatom a szertartásokat, a szokásokat és végül a hindu ünnepeket.

 

HINDUIZMUS BEMUTATÁSA

Szanáthana Dharma – Az örök törvény

A több ezer éves múltra visszatekintő hinduizmus a legrégebbi világvallás.

A hinduizmus India hagyományaiból és történelméből sarjadt, i.e. kb. 1800-

ban keletkezett, bár alapjairól nincsenek egyértelmű adataink. Legkorábbi is-

mert elemeivel az Indus-völgyi civilizációban találkozunk. Maga a szó az In-

dus folyó szanszkrit nevéből, a Szindhuból ered, amelyet az ókori perzsák

„Hindu”-nak ejtettek. Hamarosan ezzel a szóval illették India népét is, ma

azonban a hindu vallás követőit nevezzük így.

Az indiai gondolkodás, világszemlélet, történetének vallásai ugyanarról a tőről

származnak, ezt nevezik szanáthana dharmának, az örök, mindenre vonatkozó,

mindenre érvényes, egységes törvénynek.

A szanáthana dharma gondolatrendszeréből származnak a Védák útmutatásai,

és az azokhoz kapcsolható „vallási” rendszer a bráhmanizmus. Bár e kifejezés

nem fedi a hindu vallásrendszer egészét s inkább félrevezető, semmint szaba-

tos műszó.(Baktay-2003. p.5.)

A hinduk vallását nemzetközi tudományos műszóval hinduizmusnak nevezik.

Az indiai hindu nem használja, nem ismeri a vallás kifejezést, sőt a vallás fo-

galmát sem, helyette inkább a dharma kifejezést említi, ami kötelességet, fel-

adatot, törvényt, szabályt jelent.

Hindunak lenni nem jár vallási értelemben vett kötelezettségekkel, ha minden

szabad percét a templomban tölti, vagy ha oda sohasem megy el, számára

pontosan ugyanannyit jelent. Akár részt vesz a számos ünnepek valamelyikén,

akár ha teljesíti kulturális hagyományainak elvárásait, vagy ha nem, az is

mindegy. Mindössze egy kritériuma van a hindu emberszemléletnek: vallani

és megismerni az emberre, az emberiségre és az egész világegyetemre vonat-

kozó közös szabályrendszert, törvényt, a szanáthana dharmát.

Vallani, hogy emberi életünket, fejlődésünket az egész univerzumban létező

és mindenütt hasonló törvények irányítják. (Kozma-2001)

 

A hinduizmus alapfilozófiája

A Brahman ( Világlélek) maga a hiperabszolút valóság. A lényeknek életet

adó lélek (dzsivah), vagy másképpen „önvaló” (átman) azonos vele.

A vaisnava ( Visnu-hívők) iskolák szerint egy élőlény bármilyen hatalmas is

legyen, sohasem válhat egyenlővé a Legfelsőbb Úrral. A személytelen iskola

szerint azonban az egyéni lélek az önmegvalósítás egy bizonyos pontján egy-

gyé válhat Istennel.

A hinduizmus filozófiai iskoláinak közös megértése az, hogy az élőlények

nem azonosak az anyagi testükkel. Természetük szerint örök, változatlan és

személyiséggel rendelkező egyedek, akik valójában sohasem pusztulnak el.

Az örök léleknek e felsorolt transzcendentális tulajdonságai az anyagi termé-

szet hatására befedődnek, s a szentírások ennek az anyagi illúziónak, feledé-

kenységnek a szertefoszlatását szorgalmazzák a különböző lelki folyamatok

révén.

A Védák kijelentik, hogy az anyagi világ szenvedései közepette megzavaro-

dott élőlénynek egy hiteles tanítványi láncolathoz tartozó lelki tanítómesterhez

kell fordulnia annak érdekében, hogy megérthesse az önmegvalósítás tudomá-

nyát. (Baktay-2000)

 

Karma

A karma az ok és hatás törvénye. A megfelelő hindu szentírások elmondják,

hogy bármit tegyen is az ember, az később vissza fog hatni rá, s ha nem ebben

az életében, akkor következő születései valamelyikében. Az egyéni lélek időt-

len idők óta cselekszik az anyagi világban, s élvezi vagy elszenvedi tetteinek

visszahatásait. Tettei okozzák azt, hogy egyik anyagi testből a másikba vándo-

rol. A jámbor és a bűnös tettek egyaránt a lélekvándorlás kerekéhez kötözik az

embert, hiszen mindkettőnek megvan a visszahatása, amelyet itt, az anyagi vi-

lágban kell elfogadnia. Lehet az akár kellemes visszahatás vagy esetleg valami

szenvedés, mindkettőnek az az eredménye, hogy az élőlénynek újra meg kell

születnie az anyagi világban, hogy élvezze vagy elszenvedje tetteinek gyü-

mölcsét. (Baktay-2003)

Mindenki maga teremti meg saját karmáját, sorsát annak a vágyának köszön-

hetően, hogy meghatározott módokon élvezni akarja ezt a világot. A szent-

írások szerint az élőlény egyedül saját maga felelős a karmájáért. Mindenki a

maga szerencséjének a kovácsa. Az élet célja az, hogy megszabaduljunk ettől

a karmától, s ezzel felszabaduljunk az ismétlődő születés és halál körforgásá-

ból (szamszára).

Az ember nem szabadulhat meg a karmától csupán azzal, hogy feladja a mun-

kát és más tevékenységeket. Amíg cselekedetei nem válnak transzcendentális-

sá azáltal, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségét szolgálja, még a tétlen-

sége is anyagi eredményeket fog szülni. A Legfelsőbb szolgálatával az ember

megtisztul előző életeinek minden visszahatásától, s a vallásos élet elveinek

elfogadásával már nem követ el karmikus tetteket. Az Isten-tudatban cselekvő

ember transzcendentális tevékenységeket végez. E tetteket olyan tevékenysé-

geknek tekintik, amelyeknek nincs visszahatásuk.

 

Szent szövegek

Védák

A Védák a hinduizmus szentírásai. Nyelvük a szanszkrit, a világ egyik

legősibb nyelve. A véda szó azt jelenti, hogy "tudás”. A himnuszoknak és ri-

tuális énekeknek ezt a gyűjteményét az árja isteneknek bemutatott áldozatok

során énekelték.

Négy Véda van, a Rig-véda, a Száma-véda, a Jadzsur-véda végül az Atharva-

véda.

Mindegyik két részből áll: a szamhitából, amelyben a himnuszokat, vagy a

mantrákat éneklik meg, és a bráhmanákból, ezek tartalmazzák a kommentáro-

kat.

A hinduk hite szerint a Védákat nem írták, hanem meghallották, azaz „kinyi-

latkoztatták” (srutri), az istenek ereje ezekben a kinyilatkoztatásokban rejlik.

A védikus irodalom legfontosabb célja az, hogy az embereket felvilágosítsa az

önmegvalósításról, valamint az anyagi kötöttségektől és szenvedésektől való

megszabadulás (móksa) tudományáról. A Védák azt tanítják, hogy az anyagi

test és ez a világ csupán átmeneti, míg a lélek örök, s eredeti otthona a lelki vi-

lág, ahová meg kell próbálnia visszatérni. Ennek legeredményesebb útjának

Isten szolgálatát tartják.

A Védákat örökkévaló szentírásoknak tekintik, amelyek magától a Legfel-

sőbbtől származnak. Száraz anyagi logikával vagy tapasztalati úton nem lehet

megérteni ezeknek az írásoknak a mondanivalóját. Úgy tartják, hogy a közön-

séges, materialista gondolkodású emberek számára mindez felfoghatatlan. A

Védák tudását teljesnek és csalhatatlannak tekintik, amely megértésének hite-

les módja az, ha valaki megfelelő, autentikus forrásból, egy lelki tanítómester-

től hallja azt. (Glasenapp-1981)

 

Upanisádok

Az upanisadok java része az i.e. 7-5. században jött létre, a Védák utolsó feje-

zeteként. A más néven védantáknak ( „A Védák összefoglalásai”-nak) emle-

getett szövegek Tartalmukban és hangvételükben igencsak eltérnek a korábbi

Védáktól. A régebbi rituális áldozatokkal összefüggő kérdéseket itt a filozófiai

és misztikus problémák váltották föl. Az upanisadok 108 fejezete kulcsfontos-

ságú a kései hinduizmus szempontjából, igen sok magyarázó szöveg készült

hozzájuk. (Waterstone-1996)

 

Puránák

A Purána szó azt jelent, hogy "ősi", s az e néven ismert védikus szentírások

Transzcendentális végkövetkeztetéseket hirdető történeteket tartalmaznak. Ál-

talában Isten különböző inkarnációinak, valamint híveinek a cselekedeteit ír-

ják le. Tizennyolc fő Purána van, amelyek közül hat Visnuval, hat Sivával, hat

pedig Brahmával foglalkozik. Általában kérdések és az azokra adott válaszok

formájában íródtak. A különböző Puránákat különböző istenségekről nevezték

el. A bennük foglalt transzcendentális tudás segít megérteni a Védák monda-

nivalóját. A legmagasabb szintű Puránának a Bhágavata Puránát vagy más né-

ven Srímad-Bhágavatamot tartják, amely a tökéletes lelki élet útjáról tanít.

 

Hősköltemények

Mahábhárata

A Mahábhárata India talán leghíresebb történelmi eposza. Vjászadéva állította

össze szanszkrit nyelven. Azt mondják, hogy 110 000 versével a világiroda-

lom legterjedelmesebb alkotása. Valószínűleg az i. e. IV.-III. században kezd-

ték lejegyezni, az idők során számtalanszor hozzáírtak, készen csak a Gupta-

dinasztia uralkodásának végén, a IV. században lett. Az anyag nagy része

azonban még ennél is ősibb, a védikus időkből származik. Egyes részeit már i.

e. 1000-ben is ismerték. A Bharata szó India eredeti neve, illetve arra az ural-

kodó dinasztiára is utal, amelynek élén Bharata Mahárádzsa, a világ akkori

legfőbb uralkodója volt. A Mahábhárata cím így a "Hatalmas India" történetét

vagy "Bharata nagy nemzetségét" jelenti. Ez a mű Pándu király (Bharata nem-

zetségének egyik tagja) öt fiáról - Judhisthiráról, Bhímáról, Ardzsunáról,

Nakuláról és Szahadéváról -, valamint a kuruksetrai csatáról szól. Az eposz

Krisnát, mint népének vezetőjét és a Pándavák szövetségesét mutatja be. Ele-

inte inkább emberfölötti harcos, mint isten, de fokozatosan az emberiség isteni

tanítójává fejlődik.

 

Bhagavad-gítá

A Bhagavad-gítát India Bibliájának tartják. Ez az egyik legnépszerűbb szent-

írás, amely nemcsak a hinduk körében, de az egész világon rendkívüli tiszte-

letnek és érdeklődésnek örvend. E könyv a Mahábhárata című óind eposz leg-

fontosabb része, amely a védikus szentírások lényegi tanításainak összefogla-

lása. A 18 fejezetből és 700 versből álló művet filozófusok, irodalmárok, tör-

ténészek és az abszolút tudás után kutató emberek sokasága tanulmányozza.

Cselekményének keretéül az ötezer évvel ezelőtt lezajlott kuruksetrai csata

szolgál, amely a Pándava- és a Kaurava-dinasztiák között dúlt. A hagyomány

szerint a tizennyolc napig tartó csatában mintegy 64 millió ember pusztult el.

Bár a modern tudomány e csatát pusztán allegorikusnak, jelképesnek tekinti, a

védikus kultúra követői úgy tartják, hogy valódi történelmi eseményről van

szó.

A Bhagavad-Gítá tanításának lényege az, hogy az emberi lélek a Mindenséget

éltető Egyetemes lélekkel, Istennel azonos. A régi hindu bölcsek szerint nem

az istenséget ruházták fel emberi elemmel, hanem megfordítva, istenivé ma-

gasztosították az embert.(Baktay-2000)

 

Rámájana

Rámájana a Mahábhárata mellet a másik nagy szanszkrit eposz. Az epikus

költemény magvát az i. e. IV. században a királyi udvarban működő bárdok

adták elő mint világi történetet. A századok folyamán azonban mindinkább

előtérbe került a történet vallási jellege. A főhős, Ráma, harcos uralkodóból

harcos istenné lett. Az i. e. IV. Századra Rámát Visnu isten hetedik reinkarná-

ciójaként tisztelték.

Mindazonáltal a Rámájanának erősek a védikus valláshoz fűződő kapcsolatai.

Az elején például Ráma neve gyakran kapcsolódik Indráéhoz, a dicső védikus

napistenéhez, valamint a gonosz elleni harchoz. Ráma vitéz harcos, aki soha-

sem habozik, hogy íját megfeszítse, ami egyértelmű válaszvonalat húz a jó ás

rossz között.

Isten fogalma a hinduizmusban

A hinduizmus teopantizmus, ami azt vallja, hogy minden isten, isten minden-

hol jelenlévő, mindent átható, az igazi valóság. (Szász-előadások)

Isten, Brahman létezik megnyilvánult, és megnyilvánulatlan formában. A

Brahman a világegyetem létezésének ősoka, magja, múltja, jelenje és jövője

egyben. önmagában teljes, minden létezőben működő és egyben működtető

energiaként van jelen, de nem válik személyessé, csak önmagában nyilvánul

meg.

A Brahman tehát nem létezik, mert a létezés más okozat, melynek előfeltétele

a lét. A Brahman nem lehet létező, hiszen önmagában foglalja mindennek okát

és okozatát, vagyis maga a lét, mindennek oka és forrása. Leírni csak negatív

módon tudjuk, a „felfoghatatlan”, a „megnyilvánulatlan”, a „haláltalan”, az

„oszthatatlan”, a „határtalan” ..stb. Annyira fölötte áll minden emberi megért-

hetésnek, hogy még az Egység fogalma sem fejezheti ki. Az „egy” mér elhatá-

rolt, emberileg felfogható gondolat, ezért Brahmant Advaitának , „kettősség

nélküli valónak” mondják. (Baktay-2000)(Eliade-1995)

 

A hármasság – Isvára trimurti

Az Isten (Isvara) tökéletes és végtelen hatalmának három alapvető megnyilvá-

nulása öltött alakot a Trimurtiban. A Brahman megnyilvánult formáját az in-

diai gondolkodás hármasságnak látja, melynek oka azonban egy.

Így az isteni hármasság elkülönülése:

Brahmá - a teremtő

Visnu – a fenntartó

Siva – a pusztító, de egyben megújító.

Az isteni háromság, noha a létezés legmagasabb foka, mégsem halhatatlan,

nem vonhatja ki magát a világban mindenre egyformán érvényes törvény, a

Dharma alól, tehát létesülése emberi mértékkel aligha mérhető, ideje szinte

felfoghatatlan, de léte nem korlátlan.

Brahmá személye, miután szerepe csupán a teremtés művéhez fűződött, szük-

ségképpen háttérbe szorult Visnu és Siva megjelenéseivel szemben. Ez a két

utóbbi megnyilvánulás szemlélhetőbb, jelenvalóbb. A hinduság manapság is

két fő szektára tagozódik, ezek: a vaisnava ( Visnu – hívő) és saivaja ( Siva-

hívő) főcsoportok. A vaisnavák és saivják vallásos világnézete lényegében

azonos, hiszen ugyanazon egység más-más megjelenését állítják vallási szem-

léletük központjába. A Visnu-követő is tiszteli Sivát, Siva híve pedig Visnut.

A két fő szekta hívei nem tartják egymást eretnekeknek, egymás kultuszait

nem tekintik a magukéival ellentétesnek. Csak a szemlélet külső jellegében, a

kultusz követésének módjában, eszközeiben van különbség a két szekta közt.

Ezért nem túl szerencsés szektákról beszélni, hiszen a szekták közt mindig el-

lentét, űr tátong. Helyesebb a visnuizmust és a sivaizmust a hindu vallásrend-

szer két, egymást kiegészítő ágazatának nevezni.

Hármójuk közül Visnu az, aki a védikus irodalom szerint az Istenség Szemé-

lyisége, Siva és Brahmá pedig általa felhatalmazott félistenek. Így Brahmá az

univerzum változatosságának és az élőlényeknek a megteremtője, Siva pedig

az anyagi világ elpusztítója. Bár Visnu a kozmikus megnyilvánulás és az élő-

lények fenntartója, valójában ő a végső oka a teremtésnek és a pusztításnak

egyaránt. Az anyagi természetben működő kötőerők, amelyek az élőlényeket

erősre csomózott kötelekként lekötik az anyagi világba, szintén e három isten-

ség irányítása alatt állnak. A jóság kötőerejét Visnu, a szenvedély kötőerejét

Brahmá, a tudatlanságét pedig Siva irányítja. (Baktay-2000)

 

A hindu istenalakok

Krisna

Krisnát a hinduk többsége a legfelsőbb Istennek, az Istenség Legfelsőbb Sze-

mélyiségének fogadja el, aki Vaszudév és Dévakí fiaként jelent meg itt a

földön. Testének színe olyan, mint a friss esőfelhőé.

Az őt ábrázoló képeken három helyen meghajló formában láthatjuk, amint ép-

pen fuvolázik, elbűvölve ezzel lakhelyének, Vrindávanának minden lakóját. A

templomokban imádott múrtija mellett gyakran látható örök társa, Rádhárání,

aki az Isten iránti végtelen szeretet példája. Krisnát a különböző festményeken

gyakran a tehénpásztorlányokkal (gópíkkal) táncolva, vagy a tehénpásztorfi-

úkkal játszadozva, illetve a kuruksetrai csatamezőn kedves barátja, Ardzsuna

harci szekerét hajtva ábrázolják. Gyakran látható tehenekkel körülvéve, hiszen

tehénpásztorfiúként született. Múrti (szobor) formájában pedig előszeretettel

jelenítik meg kisdedként, amint egyik kezében édességet tartva mászik, meg-

örvendeztetve szülei és hívei szívét.

Krisna Mathura városában, Uttar Pradesh államban (India) jelent meg, körül-

belül ötezer évvel ezelőtt. Kedvteléseinek nagy részét Vrindávanában végezte.

E két hely még ma is létezik, s évente zarándokok milliói látogatják meg a lel-

ki tisztulás érdekében. Földi jelenléte alatt megölte a gonosz Kamszát,

Mathura királyát, valamint sok más démont is, hogy megvédje híveit s a ve-

szélybe került tiszta, vallásos elveket. Elbeszélte a Bhagavad-gítát, melyet az

hinduizmus Bibliájának tekintenek.

Krisna, Brahmá - az univerzumot és az élőlényeket megteremtő félisten -

minden napjában csupán egyetlen alkalommal jelenik meg, vagyis a mi idő-

számításunk szerint 4 milliárd 320 millió évente egyszer. A Srímad-

Bhágavatam szerint Krisna minden avatára (inkarnáció) végső forrása. Ezért

nemcsak a belőle közvetlenül kiáradó Visnu-avatárok (három Visnu-forma),

hanem Visnu minden inkarnációja is jelen van benne. Amikor Krisna eredeti

formájában megjelenik a világban - amely örök léttel, teljes tudással és bol-

dogsággal rendelkező lelki test -, akkor a többi inkarnáció minden jellegzetes-

sége jelen van benne. Krisnát így az eredeti személyként megszületetlennek és

örökkévalónak tartják, s aki a végső eredete az anyagi és a lelki világnak. Er-

ről a Bhagavad-gítá és más védikus írások is említést tesznek. Bár hatalma és

fensége felfoghatatlan, kedves tulajdonságai inkább tiszta szeretetet és ragasz-

kodást ébresztenek iránta híveiben, mint tiszteletet, amely esetleg gátja lehet a

vele való bensőséges kapcsolat kialakításának. Krisna arcát csodálatos éksze-

rek díszítik, füle nagyon szép, orcái pedig ragyogóak. Mosolya mindenki szá-

mára vonzó. Krisna arcának és testének látványa teljes elégedettséggel tölti el

az élőlényeket. (Kingsland-2000).

Felnőve, a Yadu-dinasztia királyaként Krisna 16.108 nőt vett el feleségül.

Dvárakában fő hitvese Rukminí volt, aki Laksmínak, a szerencse istennőjének

az inkarnációja. Bhismaka, Vidarbha királyának lányaként született meg. A

Krisna-templomokban néha Rukminí múrtija is látható. Rukminínek tíz fia

született, akik közül a legidősebb Pradjumna. Egyetlen lányát Csarumatinak

hívták.

 

Krisna kedvtelései

Krisna Dévakínak, Vaszudéva feleségének gyermekeként született meg

mathurai fogságuk ideje alatt. Bár a szentírások szerint ő örök, céljának betel-

jesítése érdekében elfogadta ezt a szerepet. Vaszudévát és Dévakit azért vetet-

ték börtönbe, mert egy jóslat szerint kettejük nyolcadik gyermekének, Krisná-

nak kellett majdan megölnie a gonosz Kamsza királyt. Krisna születésekor a

börtön kapui misztikus módon megnyíltak, az őrök pedig mély álomba merül-

tek. Vaszudéva kisétált a börtönből, s elvitte Krisnát a Jamuná folyó túlpartjá-

ra, Gokula városába. Ott mostohaszüleire, Nandára, a pásztorkirályra és fele-

ségére, Jasodára bízta őt, akik odaadó szeretettel viselték gondját a gyermek

Krisnának. Amikor Vaszudéva megérkezett Gokulába, Jasódát mély álomban

találta, mivel éppen előtte hozott a világra egy leánygyermeket. Ekkor

Vaszudéva kicserélte Krisnát a kislánnyal, s a leánygyermeket magához véve

visszatért a börtönbe. Amikor Kamsza megtudta, hogy megszületett Dévakí

nyolcadik gyermeke, nyomban elrohant a börtönbe. Megragadta a kisbabát,

hogy megölje, de a gyermek, kicsúszva kezéből, a levegőbe emelkedett. A kis-

lány - aki valójában az anyagi energia istennője, Durgá volt - ekkor felnőtt

nővé változva így szólt: "Kamsza, te ostoba! Nem ölhetsz meg engem! A

gyermek, aki végezni fog veled, már megszületett valahol, s biztonságban

van."

Krisna gyermekkorát Vrindávanában töltötte Nandával és Jasódával. A

Vrindávanában eltelt évek alatt Kamsza számos démont küldött oda, hogy

megöljék Krisnát. Először Pútanát, a rút boszorkányt küldte el, aki egy gyö-

nyörű nő alakját felvéve közelítette meg őt. Felajánlotta, hogy anyjaként meg-

szoptatja a kis Krisnát, miközben a mellét, melyet neki ajánlott, méreggel ken-

te be. Krisna azonban a tejjel együtt az életlevegőt is kiszívta a veszélyes dé-

mon melléből.

Később megölte Trinávartát, a széldémont is, aki megragadta Krisnát, s elre-

pült vele. Megsokszorozva a súlyát, Krisna nagyon nehézzé vált, s így a dé-

mon a földre esett és meghalt. Aghászura démon egy hatalmas kígyó alakjá-

ban lenyelte Krisnát és tehénpásztorfiú barátait. Krisna ekkor Aghászura

gyomrában a sokszorosára növekedett, a halálát okozva ezzel. Arisztászura, a

bikadémon és Késí, a lódémon szintén megtámadták Krisnát, de az ő sorsuk is

hasonlóan alakult.

Megbüntette Káliját is, aki egy sokcsuklyás kígyó volt. Ez a kígyó megmér-

gezte a Jamuná folyót, számos élőlény halálát okozva ezzel. Krisna a kígyó fe-

jein táncolva végül meghódolásra kényszerítette Káliját, aki megértette, hogy

ő az Istenség Legfelsőbb Személyisége.

Kedvtelései a tehénpásztorfiúkkal, a tehenekkel és a gópíkkal (tehénpásztorlá-

nyokkal) az indiai művészetek kedvelt témáit alkotják. Festmények, kézimun-

kák, faragványok ábrázolják Krisnát, amint a tehénpásztorlányokkal táncol.

Ezt a táncot rásza-táncnak hívják. Krisna kiterjesztette magát sok-sok formá-

ba, s minden egyes pásztorlányka mellett ott volt a táncban. A leánykák mind-

egyike úgy gondolta, hogy Krisna csak vele táncol, s ettől nagyon boldogok

voltak.

Egy napon Krisna megkérte apját, Nanda Mahárádzsát, hogy hagyja abba

Indrának, az eső félistenének imádatát, s ehelyett imádja a Góvardhana-

hegyet, amely egy szent hegy Vrindávanában. Nanda Mahárádzsa teljesítette

szeretett Krisnájának kérését, amelytől azonban Indra, a félistenek királya na-

gyon dühös lett. Szakadó esőt zúdítva Vrindávanára megpróbálta elpusztítani

a város lakóit. Krisna azonban felemelte a Góvardhana-hegyet, s mint egy es-

ernyőt, Vrindávana lakói fölé tartotta. Ezt a kedvtelést számos festmény és

szobor ábrázolja.

Krisna ezt követően elment Mathurába, hogy megölje Kamsza királyt. Hu-

szonnyolc éves koráig Mathurában maradt, ezután pedig Dvárakába költözött.

A kuruksetrai csatában kedves híve, Ardzsuna harci szekerét hajtotta. E csata

előtt mondta el a híres Bhagavad-gítát, amely a hindu vallás és filozófia alap-

jának tekinthető.

 

Rádhárání

Rádhá és Rádhiká neveken is ismerik. Ő a vrindávanai tehénpásztorlányok

(gópík) közül a legfontosabb. Krisna fő kedvese, akit gyakran láthatunk Kris-

nával együtt a templomok oltárán. Rádhárání Krisna társa a vrindávanai kedv-

telések során. Mindig gyönyörű nőként ábrázolják. Isteni személyisége na-

gyon fontos Krisna hívei számára, mert úgy tartják, hogy Rádhárání kegye

nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valaki megközelíthesse Krisnát. Krisna és

Rádháráni kapcsolata az Isten iránti szeretet végtelen aspektusait mutatja be,

amelyről a hinduizmus "bhakti" irányzata tanít részletesen.

 

Visnu

Ő az anyagi teremtés fenntartója. Etimológiailag a Visnu szó azt jelenti, hogy

"aki mindent áthat, mindenbe behatol". Ő a hinduizmus három fontos istensé-

ge (Brahmá, Siva és Visnu) közül az egyik. Brahmá és Siva, akik az anyagi vi-

lágban ható szenvedély és tudatlanság működéséért felelősek, csupán féliste-

nek, Visnu pedig a Legfelsőbb Úr megnyilvánulása, aki az összes félistennek

(Brahmának és Sivának is) az irányítója. Ő maga a jóság minőségének irányí-

tásáért felelős. Legfelsőbb Úrként teljes mértékben rendelkezik a hat fenség-

gel, amelyek a gazdagság, a hatalom, a szépség, a hírnév, az erő és a lemon-

dás. Lemondott, mivel semmihez sem ragaszkodik az anyagi világban, bár

minden az övé.

Visnunak egy másik közismert és igen népszerű neve Náráyana. A szó a kö-

vetkezőket jelenti:

a) aki az okozati vizeket választotta lakhelyéül (Visnu az okozati óce-

ánon fekve teremti meg az univerzumokat);

b) aki minden emberi lény lakhelye;

c) aki az emberek szívét választotta lakhelyéül; vagy

d) aki minden ember végső célja.

Az előző ciklusbeli univerzum elpusztítása után és a következő univerzum

megteremtése előtt Náráyana, a Legfelsőbb Istenség elaludt hatalmas, Ananta

Sésa nevű kígyóágyán, mely a Ksíramudra (tejóceán) vizén lebeg. Egyik lábát

hitvese, Laksmí ölében pihenteti, aki lágyan masszírozza azt. Ahogyan így

álmodik a következő teremtésről, egy lótuszvirág sarjad köldökéből, melyen

Brahmá istenség ül. Miután felébred, arra utasítja Brahmát, hogy folytassa a

teremtés folyamatát.

Visnu az anyagi teremtés érdekében három formában nyilvánul meg. Ezek a

formák teremtik meg és tartják fenn az univerzumot. Az első forma Mahá-

Visnu, vagy más néven Káranodakasájí-Visnu, aki az Okozati-óceánon egy

kígyóágyon fekve, pusztán ki- és belélegzésével teremti meg és pusztítja el az

univerzumokat. A kígyóágyat Ananta Sésa, Visnu kígyó alakú kiterjedése al-

kotja.

A második forma Garbhodakasájí-Visnu, aki behatol minden univerzumba, és

megteremti bennük az élőlényeket. Harmadik formájában Ksírodakasájí-

Visnuként megjelenik minden élőlény szívében (sőt behatol minden atomba

is), s ezért az élőlények Felsőlelkeként is ismeretes. E Ksírodakasáji-Visnuból

terjednek ki mindazok az isteni formák, amelyek a későbbiekben "Visnu in-

karnációiként" fognak részletesebben szerepelni.

A Garbhodakasájí-Visnu köldökéből kinövő lótuszvirágon születik meg

Brahmá, az első élőlény, aki teremtő hatalmat kapva folytatja az univerzumon

belüli teremtés folyamatát, létrehozva más élőlényeket (pl. a félisteneket) és

megteremtve az univerzum változatosságát.

Visnu örök társa Laksmí, a szerencse istennője, akit Srídévínek is neveznek.

Srídéví általában kinyílt lótuszvirágot tart a kezében. Visnu másik hitvese

Bhúdéví, kezében kék lótuszvirággal (melynek szirmai néha össze vannak

csukódva). Ha mindkét hitves jelen van az Úr Visnuval, akkor Laksmí a jobb

oldalán, Bhúdéví pedig a bal oldalán áll, amint az alábbi kép is mutatja. Gyak-

ran láthatjuk őket úgy is, ahogy a kígyóágyon fekvő Visnu lábainál ülve szol-

gálják őt.

Visnut általában négy karral ábrázolják, melyekben kagylókürtöt (sankha),

harci korongot (csakra), buzogányt (gada) és lótuszvirágot (padma) tart. Harci

korongját Szudarsannak, buzogányát pedig Kaumodakinak hívják. Van egy

Nandaka nevű íja is. Visnu, ahogyan Krisna is, kék színű, és sárga ruhát hord.

Mellkasán a Kaustubha nevű ékszert viseli. Néha nyolc karja is lehet, ame-

lyekben kagylókürtöt, korongot, buzogányt, lótuszvirágot, íjat, nyilat, kardot

és pajzsot tart.

A buzogány és a korong azt jelképezik, hogy megbünteti a démonokat és a

gonosztevőket. A lótuszvirággal és a kagylókürttel megáldja híveit. Amikor

valamely inkarnációja megjelenik ezen a bolygón, amellett, hogy elpusztítja a

démonokat, a vallásos elvek ellenségeit, híveit is megvédi.

Visnu arca vidám, s a lótusz virágához hasonlít. Mellkasán a Srívatsza jelet

viseli, amely egy fehér szőrtincs. A ragyogó Kaustubha drágakő ékkövekkel

és gyöngyökkel díszítve függ nyakában, amely mellett gyönyörű virágokból

készült füzér emeli ki arcának szépségét. Azt tartják, hogy az Úr Visnu mo-

solygó arca az egész világnak örömöt szerez.

 

Visnu inkarnációi

Visnu inkarnációit – melyeket a fenti kép ábrázol - avatároknak nevezik,

amely arra utal, hogy az anyagi világban megjelenve nem fogadnak el anyagi

testet, hanem saját lakhelyükről, saját transzcendentális testükben "szállnak

alá". Ezt néha tévesen úgy értelmezik, hogy az avatár olyan inkarnáció, aki

húsból, vérből és csontokból álló anyagi formát vesz fel. Valójában azonban

Visnu avatára egy magasabb régióból, a transzcendentális birodalomból száll

alá, hogy egy adott szerepben végrehajtsa a küldetését, feladatát. Visnu a le-

írások szerint akkor száll alá a Földre, amikor a vallás gyakorlása hanyatlik, a

vallástalanság pedig eluralkodik a világon.

A Védákban az áll, hogy bár egy, második nélkül, mégis számtalan formában

nyilvánítja meg magát. Minden egyes inkarnációnak van egy bizonyos külde-

tése, melyről a kinyilatkoztatott szentírások részletesen beszámolnak. Ezen

inkarnációk mindegyike csak annyit beszél a vallásos elvekről és az emberiség

kötelességeiről, amennyit az emberek adott körülményeik között megérthet-

nek. A cél azonban mindig ugyanaz: az embereket az Isten-tudat útjára vezet-

ni, s arra ösztönözni őket, hogy engedelmeskedjenek a vallás elveinek.

Visnu néha személyesen száll alá, néha pedig hiteles képviselőjét küldi el fia

vagy szolgája alakjában. Előfordul, hogy saját maga jön el, de rejtett formá-

ban. Ezen inkarnációk - amelyek mindegyikének az Isten-tudatnak az emberi

társadalomban való felébresztése a célja - száma határtalan, de van tíz fő in-

karnáció, akiknek a szentírások ki-tüntetett szerepet tulajdonítanak. Matszja, a

hal, Kúrma, a teknős, Varáha, a vadkan-inkarnáció, aki megölte a Hiranyáksa

nevű démont, s megmentette a Földet. A következő az ember-oroszlán

Naraszimha, aki megölte Hiranyakasipu démont, s megmentette tiszta hívét,

Prahládot. Az ötödik inkarnáció Vámana, aki három lépés földet koldult Bali

Maharádzsától, a démonok királyától, hogy visszaszerezze az általa meghódí-

tott világot a félistenek számára. A következő Parasuráma ("csatabárdos Rá-

ma"), aki, bár bráhmanaként a bölcs pár, Dzsamadagni és Rénuká fiaként szü-

letett, huszonegyszer pusztította el a Kártavírya által vezetett, hatalmukkal

visszaélő ksatriyákat (a harcos társadalmi rendet). A hetedik inkarnáció

Rámacsandra, aki, bár Visnu inkarnációja, az ideális király szerepében tanítot-

ta és mutatta be a vallás elveit. Tetteit a híres óind eposz, a Rámájana beszéli

el. Balaráma a nyolcadik inkarnáció, akit Krisnával együtt szoktak említeni a

hinduizmusról szóló könyvek. Balaráma Krisna testvére. Vannak, akik Krisnát

is csupán Visnu egyik avatárjának tartják, a vaisnavák (Visnu-hívők) nagyobb

része azonban az eredeti Istenként, Visnu forrásaként tekint rá. A kilencedik

avatár Buddha, a tizedik pedig Kalki, aki a Kali-juga (a jelen, 432000 évig

tartó világkorszak) végén elpusztítja majd a démonikus népességet.

A főbb inkarnációk mellett, számtalan más inkarnáció is létezik. Amellett,

hogy Visnu néha személyesen jelenik meg transzcendentális testében, gyakran

úgynevezett saktyávésa avatárként is megnyilvánul. A saktyávésa avatárok

Visnu hatalmának inkarnációi, akik az ő erejével, hatalmával felruházott élő-

lények. Az egyéni élőlények (a különböző anyagi létformában lakozó lelkek)

szintén Visnu szerves részei, de nem olyan hatalmasak, mint ő. Ezért, ha va-

lamelyiküknek Visnu különleges hatalmát kell képviselnie itt az anyagi világ-

ban, az csak úgy lehetséges, ha Visnu maga hatalmazza fel őt személyesen.

A következőkben Vinsu legismertebb inkarnációit mutatom be.

 

Ráma

Ő a híres óind eposz, a Rámájana hőse. Raghunáthának, a Raghu-dinasztia

urának és Rámacsandrának is nevezik. Ajódhjában jelent meg Dasaratha ki-

rály fiaként, feleségét pedig Szítának hívták.

Rámacsandrát a templomi oltáron gyakran hitvesével, Szítával, öccsével,

Laksmannal és majom szolgájával, Hanumánnal együtt lát-hatjuk (Szítá-

Ráma-Laksman-Hanumán múrtiként). Két karja közül az egyikben íjat tart.

Felesége, Szítá a bal oldalán áll, gyakran kék lótuszvirággal a kezében. Jobb

oldalán Laksman áll, aki íjat és nyilakat tart. Hanumán Rámacsandra előtt tér-

del.

Apjának, Dasaratha Maharádzsának három felesége volt, akiktől négy fia szü-

letett. Egyik felesége, Kajkéjí nagyon szépen szolgálta Dasarathát, s ezért egy

áldást kapott tőle. Kajkéjí azonban azt kérte Dasarathától, hogy hadd kapja

meg az áldást egy későbbi időpontban, amikor nagyobb szüksége lesz rá. Évek

múltán elérkezett a legidősebb fiú, Rámacsandra koronázásának ideje. Kajkéji

ekkor arra kérte férjét, hogy az elmaradt áldás beteljesítéseként Rámacsandra

helyett az ő saját vér szerinti fiát, Bharatát ültesse a trónra, Rámacsandrát pe-

dig küldje el a vadonba tizennégy éves száműzetésbe. Ekkor Dasaratha

Mahárádzsa, hogy ígéretét teljesítse, megparancsolta Rámacsandrának, hogy

hagyja el a birodalmat, s tizennégy évig ne is kerüljön elő.

A száműzetés évei alatt Rámát Laksman és Szítá is elkísérték. Egyszer

Maricsa démon egy aranyszínű őz formáját felvéve megpróbálta elcsalni Rá-

mát. Rámacsandra, látva a csodálatos őzet, a nyomába eredt, hogy fogjul ejtse,

s ajándékként örömet szerezzen vele Szítának. Miközben az őzet hajtotta, a

tízfejű démon, Rávana elrabolta Szítát. Ráma és Laksman átkutatták az egész

erdőt, hogy megtalálják Szítát, de csak a haldokló madárral, Dzsatájuval talál-

koztak, aki végzetesen megsebesült, miközben megpróbálta megakadályozni

Szítá elrablását.

Ráma ezidőtájt barátkozott össze Szugrívával, a majomkirállyal. A majomki-

rály és alattvalói nagy segítséget nyújtottak Rámacsandrának Szítá felkutatá-

sában. Hanumán, az Ráma örök szolgája végül megtalálta Szítát Rávana fővá-

rosában, Lanka (a mai Ceylon) szigetén. A tengerhez érve Rámacsandra és a

majomhadsereg kövekből olyan lebegő hidat építettek, amelyen India partjáról

át tudtak kelni Sri Lankára. Ez a mai Rámésvaram városánál történt.

Rámacsandra Laksmannal és a majomhadsereggel elpusztította Rávanát és

egész hadseregét, Vibhisant, Rávana öccsét pedig Lanka királyává koronázta.

Vibhisan Ráma odaadó híve volt, aki így segített legyőzni a gonosz Rávanát.

A háború végeztével s a tizennégy éves száműzetés elteltével Ráma visszatért

királyságába, Ajódhjába, ahol testvére, Bharata már nagy szeretettel várta,

hogy visszaadhassa neki az őt megillető trónt.

 

Buddha

Buddha Visnu kilencedik inkarnációja. Sziddhártha Gautama, akit később

Buddhának neveztek, i. e. 563 körül egy harcos ksatrija rendben jelent meg (a

Mahabodhi Társaság i. e. 624-et fogad el) Lumbiniben, a mai Nepál területén.

Tizenhat éves korában megházasodott, s egy fia született. Mikor betöltötte a

huszonkilencedik évét, elhagyta otthonát, hogy megkeresse a választ élete

alapvető kérdéseire. Hat évvel később eljutott Bodh Gayába, ahol egy bodhi fa

alatt ülve mély meditációba merült. Meditációja során egy Mara nevű démon

megkísértette, felajánlva neki mindent, ami kívánatos lehet ebben a világban.

Buddha visszautasította a démon javaslatát, s nem fogadta el a felajánlott ja-

vakat. Röviddel ezután Buddha elérte a megvilágosodást.

Ezeket a jeleneteket India-szerte sok buddhista faragvány megörökítette.

Buddhát általában lótuszon ülve, sárga ruhában ábrázolják. Kezei védelmező

és áldásosztó helyzetben vannak.

Életében saját felfogását prédikálta az erőszakmentesség elvéről, elítélve a

Védákban szentesített állatáldozatokat. Abban az időben, amikor Buddha

megjelent, az emberek védikus áldozatok ürügyén korlátlanul gyilkolták az ál-

latokat, hogy féktelen nyelvüket kielégítsék. Buddha, szembeszállva e gyakor-

lattal, az erőszaknélküliségről prédikált. Tanításaiban kétségbe vonta a Védák

tanait, s az állatmészárlás kedvezőtlen pszichológiai hatásait hangsúlyozta.

Úgy tartják, hogy Buddha azért jelent meg a világban, hogy ezt a folyamatot

megállítva megalapozza az erőszaknélküliség védikus alapelvét.

Filozófiáját ateistának nevezik, mert sem a Legfelsőbb Úr, sem pedig az örök

egyéni lélek létezését nem fogadja el, s így kétségbe vonta a Védák tekintélyét

is. Azt mondják, hogy Visnu Buddhaként becsapta az ateistákat, azzal, hogy

látszólag megtagadta a Védákat. Tanításain keresztül mégiscsak a vallásos út

felé vezette az embereket azáltal, hogy az "ahimszá", az erőszakmentesség út-

jának elfogadására ösztönözte őket.

 

Laksmí

Laksmí Visnu hitvese, aki a gazdagság és a szerencse istennője. Az ábrázolá-

sokon vagy a lábainál foglal helyet, vagy mellette áll illetve ül. Látható úgy is,

amint Visnu mellkasára dől. Amikor valamely templomban Visnuval együtt

imádják, akkor kettő, amikor pedig egyedül, akkor négy karja van. A tejóce-

ánból jelent meg, amikor a félistenek és a démonok a nektárt köpülték.

Laksmít rendszerint elbűvölően gyönyörűnek írják le, amint egy lótuszon áll

vagy ül, s gyakran lótuszvirágot tart a kezében, ezt az alábbi kép megfelelően

szemlélteti.

Talán ezért is hívják Padmának vagy Kamalának is. Amikor négy karja van,

két felső kezében lótuszokat tart, az alsó kettő pedig áldásosztó helyzetben

van, vagy aranypénzek hullnak belőlük.

Általában ragyogó aranyszínű. Laksmít gyakran láthatjuk a képeken derékig

vízbe merülve, két oldalán egy-egy elefánttal, amelyek vizet permeteznek rá.

Rukminí, Krisna dvárakái felesége, valamint Szítá, Rámacsandra felesége

mindketten Laksmí inkarnációi. Néha Visnuval együtt Garuda hátán utazik.

Azt mondják, hogy Laksmí eredeti alakja Krisna vrindávanai hitvese,

 

Rádhárání.

Gyakran egymagában imádják őt, hogy meggazdagodjanak, mert nem tudják,

hogy Laksmí (a szerencse istennője) csapongó, s ha nem hitvesével, Visnuval

együtt imádják, akkor kegye csak átmeneti lesz.

 

Brahmá

Brahmá az univerzum változatosságának és az élőlényeknek a teremtője. Ő

maga a Visnu köldökéből kihajtó lótuszvirágon született. Négy feje és négy

karja van, s haja csimbókos. A kezeiben kanalat, egy korsó szent vizet, jogart,

imafüzért és a Védák egy kötetét tartja, de láthatunk a kezében íjat, lótuszt

vagy jogart is. Két keze néha védelmező és áldásosztó helyzetben van.

Négy arca a négy Védát képviseli, négy karja pedig a négy irányt.

Pitámahának vagy Nagyapának is nevezik, mert Brahmá az univerzum terem-

tője, s ezért mindenki nagyapja.

Meditációban elmélyedve szemét gyakran becsukja. Ő Siva apja. Tigrisbőrt

vagy egy fekete antilop bőrét viseli. Hordozóállata a hattyú. Ezen vagy pedig

egy hét hattyú által húzott szekéren ül lótuszülésben. A hattyúkról azt mond-

ják, hogy a hét világot képviselik. Bőre rózsaszínes árnyalatú vagy piros.

Hitvese Szaraszvatí, de Gájatrít is a feleségeként imádják. Azt mondják, hitve-

se, Szaraszvatí Puskarnál megátkozta őt. Erről azonban a Puskarról szóló

részben fogunk beszámolni.

Brahmának csupán néhány temploma van Indiában. A legfontosabb ezek kö-

zül Rádzsasztánban a puskari templom.

 

Siva

Visnu, Brahmá és Siva együtt alkotják a hindu háromságot. Siva a pusztító,

aki a kali-júga, tehát a jelenlegi korszak végén eljárva a pusztítás táncát az

egész univerzumot megsemmisíti. Siva a tudatlanság kötőerejének, a

tamagunának az irányítója.

A Kajlász hegyen lakik, amely a tibeti Himalájában található. Arccal dél felé

ül, s személye a lemondást és az univerzális pusztítást képviseli.

Az őt ábrázoló képeken jóképű ifjú, aki olyan fehér, mint a kámfor. Hamuval

beszórt végtagjai erősek és simák. Három szeme van, melyek közül a harma-

dik a homlokán található, két szemöldöke között. Ezt a pusztítás idejét kivéve

mindig csukva tartja.

E harmadik szem keletkezésének története szerint egyszer Umá, a hitvese já-

tékosan Siva két szeme elé tartotta a kezét. Azon nyomban sötétség borult az

egész univerzumra, és még a Napot vagy a Holdat sem lehetett látni. Siva ek-

kor megnyilvánította e harmadik szemet, hogy a fény visszatérhessen az uni-

verzumba. Később ezt a harmadik szemét, melyet az emberiség iránti végtelen

kegyéből egyébként csukva tartott, csak azért nyitotta ki, hogy elégesse vele

Kámadévát, a kéj urát.

Egyik szeme olyan, mint a Nap, a másik mint a Hold, harmadik szeme pedig a

tűzhöz hasonlatos. Ez a szeme, ahogy már fentebb utaltunk rá, lángot

kilövelve képes bármilyen hatalmas élőlényt elpusztítani.

Bár ő az anyagi világ ura, a múlt, a jelen és a jövő ismerője, mentes az anyagi

szennyeződéstől. Nem áll kapcsolatban senkivel, és nincsen senki, aki az el-

lensége lenne.

Ikonográfikusan Sivát ábrázolhatják kettő, három, négy, nyolc, tíz vagy akár

harminckét karral is. A kezeiben tartott különböző tárgyak a következők: há-

romágú szigony (triszúla), harci korong (csakra), harci bárd (parasu), homok-

óra alakú dob (damaru), imafüzér (aksamálá), szarvas (mriga), hurok (pása),

bot (danda), íj (pináka vagy adzsavaga), varázspálca (khatvánga), lándzsa

(pasupata), lótusz (padma), koponyából készült ivóedény (kapála), tükör

(darpana), kard (khadga) és így tovább.

Hosszú, befont hajából álló koronáját a félhold díszíti, s hajfürtjei közül a

Gangá folyó árja zuhog alá. Ruhaként egy tigrisbőrt és egy elefántbőrt visel.

Egész testén kígyók találhatók, melyek a nyakláncát, az övét, a szentelt zsi-

nórját és a karpereceit képezik. Nyaka körül egy koponyákból álló füzért hord.

Meditációja során tigrisbőrön ül, és soha nem fogad el semmilyen fényűző ru-

hát, füzért, ékszert vagy illatszert.

Siva torka kék, mert megitta azt a mérget, amely akkor keletkezett, amikor a

félistenek és a démonok az óceánt köpülték. Ez a méreg olyan roppant meny-

nyiségű volt, hogy képes lett volna az egész emberiséget elpusztítani. Siva,

torkában tartva az óceánnyi mérget, megmentette az élőlényeket a pusztulás-

tól. Torka e méreg hatására kékült meg, s azóta Nilakanthának, "kéktorkúnak"

is nevezik.

Sivát háromágú szigonyával díszített templomaiban leginkább lingaként vagy

fallosz-szimbólum formájában imádják. E linga-forma Siva ősnemző szerepét

hangsúlyozva képviseli őt. Ősnemzőként ő mozdította ki egyensúlyából az

anyagi energiát, rábírva azt a teremtés folyamatában való részvételre.

Gangadharának is nevezik, vagyis annak, aki a Ganga (Gangesz) folyó súlyát

tartja. Amikor a Gangesz a mennyei régiókból alászállt a Földre, először Siva

fejére hullott. Keresztülfolyva hajcsimbókjain sok kis patakká vált, amelyek

végül Haridvárnál egyesülve létrehozzák a Gangeszt.

Natarádzsaként, a kozmikus táncosként is ismerik, akinek híres tánca, a

"tándava" képes atomjaira oszlatni az anyagi világot. Nevezik őt Rudrának

(üvöltő), Mahadévának (nagy úr), Sankarának (jótevő), Trilocsannak (három-

szemű), Pasupatinak (a vadállatok ura), valamint egyik elborzasztó formáját

Bhairavának. Asutosának is hívják, vagyis olyan személynek, akit könnyen

elégedetté lehet tenni, Bhútanátha néven pedig a közönséges emberek uraként

utalnak rá. Az őt imádók főleg azért ragaszkodnak hozzá, mert nagylelkű

ajándékokat tud adni anélkül, hogy megfontolná az ajándékok későbbi hatása-

it. Daksinamúrtiként (meditáló bölcsként), Kaljana-szundaraként (Párvatí fér-

jeként), Mahésvaraként (a tudás uraként) és Tripurantakaként (Tripura démon

elpusztítójaként) is imádják őt. Mahadévának, "nagy úrnak" azért nevezik,

mert ő a leghatalmasabb félisten, akivel az anyagi világban senki sem lehet

egyenlő.

Hitvese Párvatí, az anyagi energiát irányító félistennő. Különböző formáiban

Kálíként, Durgáként, Umáként stb. is ismerik.

 

Nandi

Nandi Siva bika alakú hordozója. Majdnem minden Siva templomban megta-

lálható. Általában a Siva-linga felé néz, s mérete egészen nagy is lehet. Ülő

alakja gyakran a Siva-linga közelében található, de állhat Siva templomának

bejáratánál is. A festményeken fehér színben ábrázolják. Barna szemei, fekete

farka, vastag nyaka és piros végű szarvai vannak, amelyek olyan kemények,

mint a gyémánt.

 

Siva különböző formái

Sivát sok más aspektusban is ábrázolják, illetve imádják. Ezeket általában ki-

lenc kategóriába sorolják.

Az első csoportba Siva békés és kegyes formái tartoznak, akik például az ál-

dásukat adták Csandésának, Nandísvarának vagy Rávanának.

A következő, második csoportba Siva összes szörnyűséges (ugra) aspektusa

tartozik.

Bhairava Sivának az a formája, aki levágta Brahmá ötödik fejét, amiért az

becsmérelte őt, s akinek tizenkét éven át koldusként kellett bolyongania, hogy

megszabaduljon e bűnétől. Gadzsászuravadha-múrti formájában megölte Níla

démont, aki egy elefánt formáját vette fel. Kálári-múrti alakjában legyőzte

Yamát, a halál istenét, aki el akarta venni Márkandéjának, Siva nagy hívének

az életét. Kámántaka-múrti formájában elpusztította a szerelem és a kéj istenét

a harmadik szeméből kibocsátott tűz segítségével.

 

A tánc királya

Siva a tánc nagymestere. A táncról szóló írásokban ismertetett 108 táncolási

mód mind tőle származik. Azt mondják róla, hogy minden este táncol azért,

hogy enyhítse a teremtmények szenvedéseit, és hogy szórakoztassa az istene-

ket, akik Kailászán gyűlnek össze.

Körülbelül kilenc táncos formája van, melyek közül Natarádzsa - a tánc kirá-

lya a leginkább ismert. Natarádzsának négy karja és két lába van, s táncoló

pozícióban áll. Felső jobb kezében a damaru nevű dob található, a balban pe-

dig a tűz, ami a végső pusztítást jelképezi. Alsó jobb kezét védelmet adó hely-

zetben tartja, az alsó bal kéz pedig a felemelt bal lábra mutat. Jobb lába az

Apaszmara nevű démonon nyugszik, akiről azt mondják, hogy a tudatlanságot

vagy a hamis egót képviseli, amely elfeledteti az élőlényekkel, hogy kik is va-

lójában. Natarádzsa az, aki elpusztítja a hamis önérzetet, büszkeséget.

 

A tanító

Siva legalább olyan nagy mestere a jógának és a lelki tudományoknak, mint a

zenének, a táncnak és más művészeteknek. Negyedik formájában univerzális

tanítóként Daksinámúrtinak nevezik, mivel arccal dél („daksiná” jelentése dél)

felé ült, amikor a bölcseket tanította a Himalája egyik félreeső pontján. Három

szeme és négy karja van, s egyik lábával Apaszmara démont tapossa. Két kar-

ja (az elülső jobb, illetve bal) tudást adó, illetve áldást osztó helyzetben van.

Hátsó kezeiben imafüzért, kígyót és tüzet tart. A tökéletes tanító példája, akit

számos bölcs vesz körül, mohón hallgatva tőle az önvaló tudományát.

 

Sivával kapcsolatos más istenségek

Párvatí

Párvatí Sivának, az anyagi világ elpusztításáért felelős félistennek a hitvese. A

hinduizmus istennőinek túlnyomó többségét Párvatí különböző aspektusai,

formái teszik ki. Fel sem lehetne sorolni mindazokat a neveket, amelyeken

ismerik, illetve imádják őt, utalva sokrétű funkciójára, valamint cselekedeteire

az univerzum irányításában.

A Puránák leírásai szerint "első" inkarnációjában Dáksájaní volt, Daksa és

Praszúti leánya, aki Sivához ment feleségül. Daksa, aki képtelen volt megérte-

ni Siva komoly helyzetét, tiszteletreméltó személyiségét, egy alkalommal

nyilvánosan becsmérelte Sivát, gyűlöletet táplálva iránta. Amikor egy nagy

áldozat végrehajtásába kezdett, Siva kivételével minden tiszteletreméltó sze-

mélyiséget meghívott. Férje tanácsa ellenére Dáksájaní hívatlanul beállított er-

re az áldozatra, ahol végül mélyen megbántották. Dáksájaní a jóga tüzének

lángralobbantásával feladta életét. E tette miatt Szatí néven is ismerik, mely-

nek jelentése "tiszta". Később Párvatí eredeti formájában, Himaván és Mená

leányaként született meg. Rendkívüli lemondások végzése által sikerült elége-

detté tennie Sivát, aki újra elfogadta őt hitvesének.

Ezen komoly vezeklésének végzése során még azt is visszautasította, hogy

száraz leveleket egyen, s így lett a neve Aparná. Édesanyja, Mená, aki nem

bírta elviselni, hogy leányát így megviselik a lemondások, megpróbálta eltérí-

teni őt e folyamattól, azt mondván: "U má" ("Kedvesem, ne tedd ezt!"). Innen

kapta aztán Párvatí az Umá nevet. Az univerzum anyjaként Ambának, illetve

Ambikának nevezik. Mindkét név anyát jelent.

Férjéhez, Sivához hasonlóan neki is két aspektusa van: szelíd és félelmetes.

Párvatí és Umá néven a szelíd, kedves és szépséges aspektusában jelenik meg.

Ebben az aspektusában szinte mindig Sivával együtt ábrázolják. Ilyenkor csu-

pán két keze van, amelyek közül a jobban kék lótuszvirágot tart, bal kezét pe-

dig lazán leengedi maga mellett. Egymagában ábrázolva négy karral jelenik

meg, kezeiben piros, illetve kék lótuszvirágot tartva.

Bár a női istenségeket férfi megfelelőjük saktijának („sakti” jelentése energia)

nevezik, a Sakti illetve Déví elnevezéseket különösen - sőt, csaknem kizáróla-

gosan - Siva hitvesének, Párvatí számtalan aspektusának jelölésére használják.

 

Durgá

Párvatí déví egyik legismertebb formája. Kálí vagy Umá néven is utalnak rá.

Néha csodálatos, gyönyörű nőként jelenik meg, néha pedig szörnyűséges, vé-

rengző formáját mutatja. A durgá szó azt jelenti: "áthatolhatatlan, legyőzhetet-

len, mint egy hegyi erőd", s a Durgá általa képviselt anyagi energia rendkívüli

erejére utal. Ő Siva hitvesének egyik sötétebb formája, aki büntető és megfé-

lemlítő hangulatban van. Megjelenhet négy vagy nyolc karral is, melyekben

kést, kardot, poharat, kereket, kagylókürtöt, csengőt, nyilat, háromágú szi-

gonyt, kígyót, buzogányt, vizeskorsót és levágott fejeket tarthat. Néhány keze

"ne félj!" gesztust mutat, s áldásokat ad. Látható jógahelyzetben ülve is egy

lótusztrónuson. Hordozója általában egy tigris vagy egy oroszlán.

Durgát önmagában is gyakran imádják saját templomának oltárán. Hívei fő-

ként anyagi nyereség érdekében imádják.

Egy bivaly-démon (Mahisaszura) megölése miatt Mahisaszura-mardinínek

(Mahisaszura démon elpusztítója) is nevezik. Azt mondják, Durgá azért szüle-

tett meg, hogy megölje ezt a démont, aki Brahmától azt az áldást kapta, hogy

sem férfi, sem nő, sem pedig állat nem ölheti meg.

Csámundá formájában borzasztóan néz ki. Koponyákból készült füzért visel, s

kígyók és skorpiók ékesítik a testét.

 

Kálí

Kálí Siva hitvesének (Párvatínak) talán a legvadabb formája. Tigrisen utazik,

tüzet okád, s emberi koponyákból és kígyókból készült füzért visel. Kálí azt

jelenti: "fekete", s néhány megjelenítésében valóban fekete színű. Ebben a

formájában Bhadrakálínak vagy Mahákálínak is nevezik. Lángoló szemei

vannak, és hosszú nyelve gyakran kilóg. Nyaka köré kígyók tekerednek, s

mind a tíz kezében fegyvert tart. Kezeiben íjat, nyilat, korongot, kardot, paj-

zsot, hurkot, lándzsát, kagylókürtöt, egy koponyát és egy holdkorongot tart.

Néha nyolc, illetve négy kézzel is ábrázolják.

 

Ganésa - Az akadályok elhárítója

Ő a bölcsesség és a gazdagság, valamint a tudomány és a képességek elefánt-

fejű istene. Siva és Párvatí két fia közül ő az idősebb. Hívei leginkább azért

imádják őt, hogy eltávolítson az útjukból minden akadályt, amivel az ember

szembekerülhet élete során.

Ganésának két felesége van, Sziddhi (eredmény) és Riddhi (siker).

Ganapatinak, a törpe démonok vezetőjének is nevezik. Dél-Indiában

Vinajakának hívják.

Ganésa feje a lélek, átman szimbóluma, a bölcsességet jelképezi emberi teste

törzse pedig a kozmikus igazság szimbólumát , az „Om” hang mellett a földi

létezést jelképezi. Nagy feje és füle az elmélkedéssel és figyeléssel gyarapított

tudás a hinduk számára: két agyara, az ép és a törött a tökélyt és a tökéletlen-

séget szimbolizálja.

Amint a képen láthatjuk, a jobb felső kezében egy ösztökét tart, aminek segít-

ségével hajtja előre az emberiséget az örök ösvényen, melynek akadályainak

elmozdításáról ő maga gondoskodik. A törött agyar, amit a jobb alsó kezében

tart, az áldozatot jelképezi, melyet a Mahábhárata megírásához hozott. A rózsa

a tudásért folytatott hajsza folyamatosságának szimbóluma. A laddo (édes-

ség), amit a törzsével tart, jelzi, hogy valakinek fel kell fedezni a az átmanban

megbúvó finomságot, gyönyört. Negyedik keze áldásosztó helyzetben van. A

nagy fülei azt közvetítik, hogy ö mindenkoron meghallja imáinkat. A kígyó

pedig, amely a derekát fonja körbe, az energia összes megnyilvánulása. Gané-

sa, oly szerény, hogy a teremtmények legkisebbikét üli meg, egy patkány, ami

minden akadályon átférkőzik. Általában piros vagy sárga testszínnel, négy,

hat, nyolc vagy tíz karral ábrázolják.

Születésének története a legenda szerint a következőképpen zajlott: Egyszer,

Parvati istennő miközben éppen fürdőzött, a teste szennyéből egy fiút formált,

és kinevezte a fürdőszobája őrzőjének. Majd a bejáratba állította, hogy őrizze

azt. Amikor férje, Siva hazaért, meglepődött az idegenen, aki nem engedte őt

be, majd dühében levágta a fiú fejét. Mindezek hallatára Parvatit óriási fájda-

lom kerítette hatalmába. Siva, hogy enyhítsen szerelme fájdalmán, megparan-

csolta csapatának, hogy induljanak, és vigyék el neki bármely élőlény fejét,

amelyik arccal északnak fekszik. A csapat egy elefántot talált, és hazavitte an-

nak fejét, melyet később a fiú testére kapcsoltak. Majd Siva visszaadta a fiú

életét, és serege vezetőjének (pati) nevezte ki. Innen jött a neve „Ganapati”.

Siva meg is áldotta, hogy az emberek istenítsék, és segítségül hívják, mielőtt

bármilyen nehezebb feladatra vállalkoznának.

Ganésa a hiábavalóság, az önzőség és a büszkeség pusztítója is. Az anyagi

univerzum megszemélyesítője, az összes pompás megnyilvánulásaiban.

Sok templom van, ahol önmagában, egyedül imádják. Más hindu templomok

bejáratánál szintén megtalálható, mert úgy tartják, hogy imádatával megszűn-

nek azok az akadályok, amelyek a templom fő istensége imádatának útjában

álltak. Indiában az üzletemberek irodájában, illetve a különböző üzlethelyisé-

gekben is gyakran találkozhatunk vele.

Ganésát "Ekadantának" is hívják, mert az egyik agyara törött. Azt mondják, ez

az agyara akkor tört el, amikor az elefánt fejét levágták. Egy másik történet

szerint Parasuráma volt az, aki eltörte az agyarát. Egy nap Parasuráma megér-

kezett, hogy meglátogassa Sivát, de Ganésa nem engedte be őt az apjához.

Amikor Parasuráma megpróbált elmenni Ganésa mellett, verekedni kezdtek,

és Parasuráma eltörte az agyarát. Párvatí éppen meg akarta átkozni

Parasurámát, látva fiának szerencsétlenségét, de Brahmá megakadályozta eb-

ben. Megígérte neki, hogy annak ellenére, hogy csak egy agyara van, Ganésát

minden ember, még a félistenek is tisztelni fogják.

Amikor Vjászadéva rendszerezte és elmondta a Védákat illetve a

Mahábháratát, Ganésa volt az, aki papírra vetette az írásokat.

 

Szaraszvatí

Szaraszvatí a tanulás és a tudás istennője, de valójában mindenféle tudás -

művészetek, tudományok, kézművesség stb. -, különösen az irodalom, a költé-

szet és a zene irányító istenségének tartják. Ő Brahmá hitvese.

Szaraszvatí egy gyönyörű hölgy, akinek színe tejfehér, s általában fehér ruhát

vagy arannyal hímzett szárit visel. A különböző ábrázolások páván, hattyún

vagy lótuszvirágon ülve jelenítik meg. Kettő vagy négy karja van, s kezeiben

különböző tárgyakat, például könyvet (pálmaleveleket), imafüzért (aksamálá),

elefánthajtó botot, lótuszt, kereket, hurkot, nektárral telt kelyhet, buzogányt és

kagylókürtöt tart. Gyakran láthatjuk húros hangszerén, a vínán játszva is. Őt

tekintik a szanszkrit nyelv és az írás létrehozójának.

Ő a tudósok, a diákok és a művészek imádandó istensége. Ő a beszéd istennő-

je is, amelyen keresztül a tudást ki lehet fejezni. A szaraszvatí szó jelentése

"hömpölygő, áramló". A Rig Véda szerint ő a híres szent folyónak, a

Szaraszvatínak az istensége. Imádóját intelligenciával, bölcsességgel és jó em-

lékezettel áldja meg.

Többféle néven is ismerik, mint például Száradá (az esszencia adományozója),

Vágísvarí (a beszéd úrnője), Bráhmí (Brahmá felesége), Mahávidjá (a legfel-

sőbb tudás) stb.

Ő a tudatlanság sötétségének ellentéte, s emiatt tiszta fehér színben ábrázolják.

Nagyon szép és méltóságteljes.

 

Hanumán

Hanumán egy majom, Rámacsandra örök szolgája. Cselekedeteiről és

Rámacsandrával való kapcsolatáról a Rámájanában találhatunk szép leíráso-

kat. Hanumán Isten tökéletes szolgáját képviseli. Ráma sok más majomhar-

cossal együtt elküldte őt, hogy megkeresse Szítát, akit Rávana elrabolt. A tör-

ténet szerint az indiai kontinensről egyetlen szökkenéssel ugrott át Lanka szi-

getére, s ott megtalálta Szítát. Ekkor Hanumánt foglyul ejtették, s a nagy csa-

tározás közepette meggyulladt a farka. Kiszabadulva lángoló farkával gyújtot-

ta fel Lankát.

Hanumán Váju, a szélisten fia. Miközben Ráma Rávanával harcolt, Hanumán

elrepült a Himalájába, hogy gyógynövényeket gyűjtsön, és azokkal segítsen a

sebesült Laksmanon, Ráma öccsén. A csata után teljesült az a kívánsága,

hogy örökké Rámacsandra szolgája lehessen.

India-szerte sok olyan templom van, melyekben egymagában vagy Szítával és

Rámával együtt imádják. Nincs olyan Ráma-templom, ahol ne lenne

Hanumánnak is múrtija. Általában két karral és majomtesttel látható, de léte-

zik öt- vagy tízfejű formája is.

 

Indra

Indra az irányító félistenek vezetője és a mennyei bolygók királya. Ő az ég, az

eső, a villámlás és a vihar ura. Indra egy fehér elefánton, az elefántok királyán,

Ajrávatán vagy néha lovak húzta aranyszínű szekéren utazik. Kettő vagy négy

karral ábrázolják. Kezében általában legfontosabb fegyverét, a villámot

(vadzsrát) tartja, de láthatunk nála íjat és nyilakat, kagylókürtöt, hálót vagy

horgot is.

Indra a keleti égtáj istensége. Teste arany- vagy vöröses színű, de előfordul,

hogy fehér színűnek festik meg. Oda és akkor küld zivatart, ahová és amikor

csak akar. Szahaszráksának vagy "ezerszeműnek" is nevezik. Néha egész tes-

tét szemekkel borítva ábrázolják. A mennyei bolygókon lévő Indra-Pura nevű

városban lakik.

A Védák gyakran írnak cselekedeteiről. Gyakran harcba száll a démonokkal, s

néha el is veszíti a csatákat, s ilyenkor az Úr Visnuhoz kell fordulnia segítsé-

gért.

A templomokban nem imádják közvetlenül, de gyakran látható a Visnu temp-

lomokban faragványokon, amint elefántján ül.

Felesége Indrání, akit Aindrínek vagy Paulomínak is neveznek. Ő az ég isten-

nője, akinek csodálatos aranyszínű bőre van. Indrání az eszményi indiai nő,

aki rendkívül odaadó a férje iránt, s gyönyörű szép.

 

Szúrja

Szúrja a Nap félistene, aki hét vörös ló húzta szekéren utazik keresztül az ég-

boltozaton. Kocsihajtója Aruna, a hajnal istensége, aki ostort tart kezében.

Aruna Garudának, az Úr Visnu hordozójának a bátyja. Szúrjának kettő vagy

négy karja lehet, s a kezeiben néha lótuszt, harci korongot vagy kagylókürtöt

tart, negyedik keze pedig védelmező helyzetben áll. Ha két karral ábrázolják,

akkor mindkét kezében lótuszvirágot tart.

Szúrja fia Vajvaszvatá, az ő fia pedig Iksváku. Az Asvini-kumárák, akik iker-

fiai, saját aranyszínű szekerükön utaznak előtte. Szúrja saját fővárosában,

Vivaszvatiban lakik.

Mivel ő a Nap félistene, s ő befolyásolja a fényt és a hőt, nagy hatása van a

mezőgazdaságra. Ezért egész Indiában nagy tisztelettel imádják őt. A

bráhmanák a titkos Gáyatrí-mantrával dicsőítik nap mint nap.

Szúrját a védikus irodalom gyakorta megemlíti. A félistenek között az egyik

legfontosabb helyet foglalja el. Őt ábrázoló képeket és szobrokat más istenek-

nek szentelt templomokban is láthatunk, de ismert néhány saját temploma is

Dél-Indiában. E Nap-templomok, amelyek közül a legfontosabbak Orisszában

és Konarkban vannak, kívülről nézve Szúrja szekerét ábrázolják (szekértemp-

lomok).

 

Kuvéra

Kuvéra a gazdagság istene és a félistenek kincstárnoka. Ő felügyel a világ va-

gyonára, az aranyra, az ezüstre, a drágakövekre, a gyöngyökre stb. Ő az északi

irány védelmezője. Fehér, törpeszerű teste van. Egy Puspaka nevű szekéren

utazik, amelyet Brahmától kapott. Nyolc foga és három lába van. Kettő vagy

négy keze lehet, amelyekben pénzeszacskót és egy edényt, esetleg más tár-

gyakat, mint például vázát vagy buzogányt, illetve egy darab gyümölcsöt is

tarthat.

Kuvéra félisten Visravasza és Idavidá fia. Fővárosát Prabhának vagy

Alakának nevezik, amely a Mandara-hegyen fekvő gyönyörű hely. Felesége

Jaksí vagy Kauverí, aki Mura lánya. Három fiuk és egy lányuk született.

Kuvérát Dana-patinak (a vagyon urának) és az emberek királyának is nevezik,

mert úgy tartják, hogy akinek vagyona van, az uralkodik az embereken.

Ő a jaksák, a kis erdőistenek ura, akik mind visszataszító, mind pedig vonzó

emberi formát is felvehetnek. Általában jóindulatúak, de időnként gonosz tet-

teket is elkövetnek. Misztikus képességeik révén bármilyen formát felvehet-

nek, akár egy fáét is.

Kuvéra a hinduizmus egyik kevéssé fontos félistene, s így nincs is saját, neki

szentelt temploma, ahol imádnák őt. Leginkább más istenségek templomának

falait díszítő faragványokon találkozhatunk vele.

Ő volt egykoron Lanka királyságának az ura. Birodalmát apjától,

Visravaszától örökölte, amelyet féltestvére, Rávana - miután lemondásainak

jutalmaként a legyőzhetetlenség áldását kapta - elvett tőle Puspaka nevű sze-

kerével együtt. Ekkor Visvakarmá, a félistenek építésze a Kailász-hegyen épí-

tett egy palotát Kuvérának. A Mandara-hegyen van egy gyönyörű kertje is,

amelyet Csajtraratnak neveznek.

 

Szóma

Szóma a holdisten, akit Csandrának is hívnak. Két karja van, melyek közül az

egyikben buzogányt tart, a másik pedig védelmező helyzetben áll. Teste réz-

színű, s egy háromkerekű szekéren utazik. A három vagy tíz ló által húzott

szekerét vörös zászló díszíti. Azt mondják, hogy Atri Risi és felesége,

Anaszúja gyermekeként született. A Hold-dinasztiát tőle származtatják, s őt

tartják a hétfő istenségének is. Hatása nagyon kedvező lehet az ember életére.

Első felesége Rohiní, Daksa lánya, később azonban Daksa másik huszonhét

lányát is elvette feleségül. Mivel jobban szerette Rohinít, a többi lány panaszt

tett ellene apjuknál, mire Daksa megátkozta Szómát, hogy váljon leprássá. Fe-

leségei úgy érezték, hogy ez túlságosan súlyos büntetés, és megkérték apjukat,

hogy semmisítse meg az átkot. Daksa erre már nem volt képes, azonban mó-

dosítani tudta az átkot, amely azóta is a hold elfogyását majd újbóli megtelését

eredményezi.

 

Agni

Agni a tűz istene, akinek teste vörös színű. Egy vagy két feje van, s vörös

szemekkel, három lábbal s kettő-hét karral ábrázolják. Azt mondják, azért van

hét karja, hogy elérje a hét világot, három lába pedig az ember életében oly

fontos három tüzet - az áldozati tüzet, a házassági tüzet és a halotti máglyát -

jelképezi. A kezében legyezőt, lándzsát, poharat, kanalat, valamint olyan tár-

gyakat tart, melyeket a tűzáldozatoknál használnak. Agni nagy pocakjával egy

koson közlekedik. A szájából lángnyelvek törnek elő, amelyekkel elfogyasztja

azt a tisztított vajat, amelyet a pap felajánl az áldozati tűzbe. Úgy tartják, hogy

az áldozati tűz Visnu nyelve, hiszen ő minden áldozat végső élvezője. Így asz-

szisztál Agni félistenként Visnunak.

Amikor tüzet gyújtanak - különösen áldozati tüzet -, az Agni születését jelenti.

Feleségét Szváhának hívják.

Az ember életének végén az ideiglenes anyagi testet Agni a temetési tűzön ke-

resztül emészti el. Azt tartják, hogy lángjaival mindent megtisztít, amivel kap-

csolatba kerül.

 

Kámadéva

Kámadéva a szerelem istene. Káma azt jelenti: "szerelem" (kéj), déva pedig

azt jelenti: "isten". Jóképű, világos testszínű félisten. Cukornádból készült íjat

tart a kezében, amely zümmögő méhekkel van felhúrozva. Ebből az íjból lövi

ki nyilait, melyeknek öt virágból álló szárnya van vágyméhekkel körbelengve.

Papagájon vagy páván utazik. Felesége Rati (a szenvedély), barátja pedig

Vaszanta (a tavasz). Az ő segítségükkel választja ki, hogy melyik nyilát lője

éppen kiszemelt áldozatának szívébe. A földet járja s különösen tavasszal

gyakran lövi ki nyilait bölcsekre, fiatal lányokra és férjes asszonyokra.

Egyszer Kámadéva megzavarta az Siva meditációját, aki a harmadik szeméből

kitörő tűzzel hamuvá égette őt. Úgy mondják, hogy Kámadéva nyila ennek el-

lenére célba ért, hiszen Siva később feleségül vette Párvatít. Ez idő alatt

Kámadéva halott volt, s a szerelem eltűnt a földről. Végül Kámadéva Krisna

fiaként Pradyumna néven született újjá.

 

Varuna

Varuna az óceánok istene. Teste világos színű, s kettő vagy négy karja van.

Egyik jobb kezében egy nágapasa nevű hurkot tart, amellyel a bűnösöket és a

hazugokat kötözi meg. Hordozó állata egy krokodilszerű szörnyeteg, amelyet

Makarának neveznek, s amelynek feje és lábai olyanok, mint az antilopé.

Varuna egy gyémántból készült trónuson ül, s a folyók és tavak különböző is-

tenségei veszik őt körül. Aditi fiaként született, s feleségét Varunínak hívják.

Királyságát Szukhának (boldogságnak) vagy Puspagirinek (virághegynek) ne-

vezik. Ő a nyugati irány felett uralkodik.

 

Váju

Váju a szél és a mindenkinek életet adó lélegzet istensége. Úgy tekintik, hogy

ő az életfolyamatokat irányító félistenek közül a legfőbb, hiszen minden új-

szülöttnek először lélegzetvételre van szüksége. Lehet kettő vagy négy karja

is, s kezeiben kereket vagy ösztökét tart. A Védák csak ritkán tesznek említést

róla. Ő Bhíma apja a Mahábháratában, s Hanumán apja a Rámájanában. Az

északnyugati irányt felügyeli. Két vörös vagy bíborszínű ló vagy őz húzta

szekéren utazik, de szekerét akár negyvenkilenc vagy ezer ló is húzhatja. Néha

úgy is ábrázolják, amint egy őzön lovagol, s fehér zászlót tart a kezében.

 

Jamarádzsa

Jamarádzsa, Jama a halál ura, s ő ítéli meg az élőlényeket, amikor elhagyják

testüket. Zöld színű, s vörös ruhát visel. Kettő vagy négy karral ábrázolják,

amelyek közül egyik kezében buzogányt, a másikban pedig egy hurkot tart,

mellyel elkapja áldozatait. Egy fekete bivaly a hordozója.

Amikor az emberek meghalnak, akkor Jamarádzsa és Csitragupta (Jamarádzsa

jegyzője) elé viszik őket. Csitragupta feljegyezte az ember életének minden

tevékenységét. Akik jámboran cselekedtek, azok a mennyei bolygók boldog-

ságát élvezhetik, akik pedig bűnös tevékenységeket végeztek, azok a pokoli

régiókba kerülnek. Jamarádzsa a jámbor emberek számára olyannak tűnik,

mint Visnu, lótuszhoz hasonló, mosolygó arccal. A bűnösök azonban szörnyű,

elborzasztó ítélőbírának látják, rendkívül hosszú hajjal s mély kúthoz hasonló

szemekkel. Azt mondják, hogy a halál után a léleknek négy órát és negyven

percet vesz igénybe, hogy elérjen Jamarádzsa birodalmába.

Az emberek többsége fél Jamarádzsától, mert ő mindenkit megbüntet a gonosz

tettekért. Úgy tartják azonban, hogy a Legfelsőbb Úr híveinek nem kell félni-

ük tőle. Az ő számukra Jamarádzsa kedves barát, a gonosztevők számára pe-

dig maga a megszemélyesült félelem.

Jamarádzsáról azt mondják, ő volt az első halandó, aki meghalt, s mivel meg-

találta az utat a másik világba, most ő irányít másokat a haláluk után. Két vad

kutyájának fejenként négy szeme van. Ők őrzik a Jama lakhelyére vezető utat.

Brahmá megkérte Visvakarmát, a félistenek építészét, hogy építsen egy ideális

lakhelyet Jamarádzsának, ahol zavartalanul gyakorolhatja ítélőbírói szolgála-

tát. Azt mondják, ennek a helynek tökéletes az éghajlata, ahol az embert nem

háborgatják még a teste, az elméje s az ellenségei által okozott szenvedések

sem.

 

A hét napjainak istenségei

Szam-vár (hétfő)

A hét első napja a Hold bolygó (Szóma) hatása alatt áll. Szóma fehér színű, s

buzogányt tart a kezében. Háromkerekű, három ló által húzott szekéren utazik.

Ezen a napon jó koplalni és fehér ruhát viselni. Aki Szóma hatása alatt szüle-

tett, az tiszteletreméltó, gazdag és hatalmas lesz, sok baráttal fog rendelkezni,

s nagy megbecsülésnek örvend majd a társadalomban.

 

Mangal-vár (kedd)

E nap istensége Mangala, vagyis a Mars. Teste vörös színű, s négy karja van,

amelyekben buzogányt és háromágú szigonyt tarthat. Ahogy említettük, álta-

lában egy koson vagy szekéren közlekedik. Aki e bolygó hatása alatt áll, az ál-

talában hajlik arra, hogy szenvedjen, hogy balesetek érjék, hogy kirabolják,

megtámadják, vagy börtönbe zárják, s jó hírnevét tönkretegyék. Ez a bolygó

általában káros, s gyakran azért imádják, hogy megszabaduljanak negatív ha-

tásaitól. Azt mondják, az ember viselhet vörös színű ruhát, hogy ellensúlyozza

e bolygó kedvezőtlen hatását. Ha egy király ezen a napon kezd el háborút, ak-

kor győzni fog. A keddi nap nem alkalmas kedvező tevékenységek elkezdésé-

re. Mangala istenség jelképe a réz háromszög.

 

Budha-vár (szerda)

Ez a Merkúr félistenének, Budhának a napja. E Budha nem azonos az isteni

inkarnációk között felsorolt és a buddhizmus alapítójaként ismert Buddhával.

Teste világossárga színű, és sárga ruhát, valamint sárga füzért is hord. Ha

négy karral ábrázolják, akkor buzogányt, kardot és pajzsot is tarthat a kezé-

ben. Budha befolyása általában nem is kedvező, és nem is kedvezőtlen. Leg-

inkább más bolygókkal való kapcsolatában terjeszti ki hatását. Ezen a napon

különösen kedvezőnek tekintik azt, ha valaki megeteti a bráhmanákat. Budha

apja Szóma, a holdisten, anyja pedig Tara.

 

Brihaszpati-vár (csütörtök)

Brihaszpati a félistenek papja, s emiatt egyszerűen Gurunak is nevezik. Négy

karja van, amelyekben imafüzért, buzogányt és egy labdát tarthat. Teste

aranyszínű, s általában lótuszon ülve vagy egy nyolc ló által húzott szekéren

utazva ábrázolják. Úgy tartják, hogy aki Brihaszpati hatása alatt áll, az nagyon

gazdag lesz.

 

Sukra-vár (péntek)

Sukra a Vénusz bolygó irányító istensége, s a démonok tanítója. Tudása által

képes a holtakat visszahozni az életbe. Teste fehér színű, s általában négy kar-

ral ábrázolják. Két kezében buzogányt és imafüzért tart, miközben a másik két

keze védelmező és áldásosztó helyzetben van. Általában lótuszon ülve ábrá-

zolják, de néha nyolc ló által húzott szekéren utazik, amelyet sok zászló díszít.

Jelképe az ezüst négyzet.

A Vénusz a legkedvezőbb bolygó. A befolyása alatt álló személyt mindenhol

tisztelni fogják, s magas hivatalba jut.

 

Szani-vár (szombat)

Szani a Szaturnusz bolygót irányító és megszemélyesítő félisten. Befolyása

nagyon kedvezőtlen az ember életében. Azt mondják, ha ez a bolygó rossz he-

lyen van az ember horoszkópjában, akkor az nagy szerencsétlenséget hozhat

rá, például szegénységet vagy szeretteinek az elvesztését. Szani fekete színű,

és négy karral látható, amelyekben háromágú szigonyt, íjat és nyilat vagy ima-

füzért tart. Egyik keze ajándékosztó helyzetben is lehet. Sakálon vagy egy

vasszekéren utazik. Szúrja és felesége, Csaja fiaként született.

India-szerte számos Szani-szentély található más istenek templomaiban. A ha-

gyomány szerint Szanit (lehetőleg a szombati napon) imádva az ember meg-

szabadulhat a Szaturnusz bolygó okozta kedvezőtlen hatásoktól, szerencsét-

lenségektől.

Felesége átka miatt bárkinek a pusztulását okozhatja pusztán azzal, hogy ránéz

valakire. Ezért gyakran arcával lefelé tekintve ábrázolják, hogy semmiben és

senkiben ne tegyen kárt.

 

Ravi-vár (vasárnap)

A hét utolsó napját a Nap befolyásolja. Ravi Szúrjának, a napistennek egy má-

sik neve. Teste piros színű, s úgy tartják, hogy ezen a napon kedvező piros ru-

hát hordani. Egykerekű szekéren utazik, amelyet hét ló húz. Kettő vagy négy

karja van, amelyekben két lótuszvirágot vagy egy kagylókürtöt és egy

harcikorongot tart. Vasárnap a legjobb nap arra, hogy egy új erőfeszítést kezd-

jünk el. A Ravi általában kedvezőtlen bolygó az asztrológiában.

 

SZERTARTÁSOK

A védikus vallás leglenyűgözőbb jellemvonása a szertartás: az otthoni és a

nyilvános áldozatok, az egész életet végigkísérő szertartások az élet minden

területét felölelik, így biztosítván az összhangot a világegyetem mindent el-

rendező törvényével, a dharmával.

Ugyan a védikus vallás legtöbb elemét később felváltották a puránákban fel-

tűnő elképzelések és gyakorlatok, a védikus szertartás meglepően nagy része

fennmaradt, és a hinduizmus szerves részévé vált. (Klostermaier-2001)

A szertartások által lép túl a hívő az e világi dolgokon, és kerül szoros közel-

ségbe az istenek erejével (sakti). A szertartás során viselet különleges ruházat,

a használt nyelvezet, a hangok és gesztusok kiemelik a szentség jelentőségét.

 

Púdzsa- napi szertartás

A púdzsa a napi szertartás, amelynek során a hívők belépnek az istenek képét

rejtő templomba, hang- és színhatások fogadják őket.

A púdzsa a hindu szertartások általános neve, jelentheti mind az egyszerű

formában, otthon bemutatott szertartásokat, mind a nagyszabású, igen magas

fokon szervezett népünnepélyeket. Szektánként és helyenként változnak az

összetevői, ám a púdzsa fő irányelveit a Sásztráknak és Ágamáknak nevezett

szent könyvek tartalmazzák. A szabályok az elmúlt 2000 évben nagyjából vál-

tozatlanok maradtak.

A szertartás során az istenség, akit képmásában jelenlévőnek tartanak, mind

díszvendég vesz részt. A szentképnek a templomban való fölállítását aprólé-

kosan kidolgozott ceremóniák kísérik. A képet a templom papjai először is

fölszentelik, közben mantrákat énekelnek, s tömjénnel és kámforral tisztítják

meg a képet. Ezután meghívják az istent, szálljon le a képmásába, majd léle-

geztetéssel és szeme kinyitásával életre keltik.

A púdzsa áldozatot naponta kétszer, reggel és este, vagy négyszer ( ezenkívül

délben és éjfélkor) mutatják be. A púdzsari, a szertartást végző pap felelős a

képmás jólétéért. Van úgy, hogy egyedül mutatja be az áldozatot, ilyenkor

először szentelt vízbe megmosakszik, mielőtt kinyitja a szentély ajtaját. A ze-

nészek dobolnak és kürtölnek, ám néha a pap csak megráz egy csengőt és tap-

sol egyet, hogy fölébressze az alvó istent. Miután engedélyt kért rá, a pap ola-

jokkal, kámforral és szantálkenőccsel keni be az adott isten múrtiját, majd vi-

rágfüzérekbe és leplekbe öltözteti.

A legtöbb képmásról azt tartják, hogy az isten ereje csak időszakosan költözik

bele, amikor reggel, vagy este fölébresztik. Van azonban néhány templom,

amely állandó lakóhelye az isteneknek. Az ilyen helyeken különösen nagy

gonddal készítik elő a szertartásokat.

A hindu szertartások térségek, falvak és egyének szerint különbözőek. Mégis

vannak közös vonások, melyek összekötik a hindukat ezzel megteremtve India

vallásának rendszerét. A legnevezetesebb vonás a vallási rituálékban a tiszta-

ság és szennyezettség megosztottsága. A vallásos cselekedetek tisztátalansá-

got bemocskolódást vélelmeznek, melyeket a rituálé alatt, vagy előtt orvosol-

nak a hívek. A megtisztulás, sok más vallás szertartásaihoz hasonlóan, víz ál-

tal történik. Ami a hinduknál elsősorban azért van így, hogy elkerüljék a tisz-

tátalanságot, amit az állat meggyilkolása, illetve a halott dolgokkal való kap-

csolatba kerülés jelenthet. Ez a hindu vallási szertartások másik jellegzetessé-

ge, hogy minden halott dologgal való kapcsolatot kerülnek, ezzel is kizárva a

bepiszkolódás lehetőségét. ( www.hinduism.about.com)

 

Szanszkára - Szentségek

Az élet mérföldköveihez való érkezést minden kultúra más és más módon ün-

nepli. Indiában ezeket a rituális „átvonulásokat” szanszkárának hívják, amiket

otthonukban, vagy templomokban ünnepelnek a hinduk. Ezek az életciklus

változásainak szertartásai.

Az élet döntő pillanatait szent rituálék közepette ünneplik, ami belevésődik

tudatalattijukba inspirálva a családokat és közösségeket isten imádatára.

A hinduk számára az élet egy szent utazás, melynek minden egyes mérföldkö-

vét, legyen az biológiai vagy érzelmi változás, szent ünnepnek tekintenek, és

annak megfelelően tartanak is. Ilyenkor a család és a barátok közel kerülnek

egymáshoz, tanáccsal, vagy éppen bátorítással látják el egymást. A családtag-

ok, vagy bráhmanok védikus rítusok és mantrákon keresztül kérik isten ke-

gyelmét, áldását, miközben az adott személy spirituális és társadalmi fejlődé-

séért könyörögnek. Az ortodox hinduk még papot is hívnak egyes szertartá-

sokhoz, hogy tartsanak misét az egyes rituálék során. Ilyenkor a bráhmanok a

mantrák kántálásával és a szent tűz meggyújtásával egészítik ki a szertartást.

16 szertartás, vagy szanszkára jelzi az élet legfontosabb pillanatait, ide tarto-

zik a foganás, a harmadik hónapban lévő kismama megáldása, a haj elválasztó

ceremónia, a születés, a névadás, a fej leborotválása, az első étkezés, az fül-

lyukasztás, az első tanulás, a pubertás kor, házasság, az idősek fogadalma és

az élet végső szakaszához tartozó rituálék. Ha pontosan hajtják végre a szer-

tartásokat, a karma káros hatása megszüntethető, és a következő újjászületés

kedvezőbb körülmények között történik.

 

Yagyashala, a szertartások helye

Yagyashalát, vagy yagyamandapot különleges pontosságú mérésekkel készítik

el. A szent rituálé ezen a helyen történik. Minden egyes nap kefével lemossák,

és megfelelően díszítik fel.

Fontos, hogy a szertartás alatt, mindenki kellő odaadással imádkozzon a jelen-

lévők jólétéért, majd az áldozat bemutatásával adóznak istenüknek. A szertar-

tás nagysága mindig attól függ, hogy mennyi áldozatot mutatnak be.

A rituálé során néhány jellegzetes fadarabot helyeznek a yagyakunda közepére

tüzelőnek. Miután meggyőződtek arról, hogy teljes mértékben tiszták és nin-

csen bennük semmiféle élő bogár, vagy féreg. Majd az áldozat bemutatása kö-

vetkezik. Négyféle módon kedveskednek istenüknek, az egyik, amikor illato-

kat ajánlanak fel, ez lehet pézsma, vagy különböző virágok illata, a másik

amikor a hívek ghível ( kisütött vaj), aludttejjel vagy gyümölccsel kedvesked-

nek, mint az erő jelképei, a harmadik esetben édességeket ajánlanak fel, cuk-

rot, mézet és végül az áldozat negyedik fajtája, amikor gyógynövényeket ál-

doznak. (www.hindunet.com)

 

Foganás, Születés

Az első három szanszkárára a születés előtt kerül sor. Az elsőt a foganás előtt

végzik, amikor a házaspár imádkozik, hogy lehessen gyerekük. A másodikat a

terhesség elején azzal a céllal hajtják végre, hogy a gonosz szellemek ne árt-

hassanak az anyának és a magzatnak. A terhesség hetedik hónapjában az anya

és a gyermek egészségéért történik a szertartás. A fiatal apa a felesége haját

háromszor megsimítja a homlokától a hátáig majd szertartásos módon elvá-

lasztja, ezzel biztosítva az embrió tökéletes fejlődését. A bűbájok a gonosz a

boszorkányok és a démonok elleni védelmet szolgálják. Az újszülöttet azonnal

megmossák, még mielőtt elvágnák a köldökzsinórt, az apa gyermeke nyelvére

mézbe, ghíbe és aludttejbe mártott aranytollal felírja a szent szótagot, homlo-

kát szimbolikusan megjelöli. Majd különleges beszédet „vak” suttog a jobb

fülébe háromszor, és mantrákat kántál a kicsi fülébe, hogy biztosítva legyen a

boldog és hosszú élet felől. (www.hinduism.about.com)

 

Névadás

Az újszülött nevét 12-13 napos koráig titkolják, nehogy a gonosz szellemek

elrabolják, mielőtt kiterjeszthetné rá védelmét a következő szanszkára. A pap

az oltalmat jelképező skarlát cérnát köt a babára, és aranypénzt tesz a kezébe,

hogy szerencsés ember legyen.

Elkészítik a gyermek horoszkópját, és nevéhez az első uralkodó csillagjegyből

választanak két-három betűt.

 

Gyermekkor

Számos szanszkára tartozik még a kisgyermekhez, az első templomi látogatás,

az első szilárd étellel való etetés, ami általában főtt rizs, a füllyukasztás cere-

mónia és az első hajvágás, amelyet gyakran egy ünnep alkalmával tartanak.

Ilyenkor leborotválják a kicsi fejét egy templomban, és a levágott hajat vala-

milyen istenségnek ajánlják fel.

 

Upanaja - A szent fonal rituálé

Ez a tudatosságra és a felelősségteljes életre való érettséget jelentő eseményt

az ortodox és a felsőbb kaszthoz tartozó hindu fiúk hat és tizenkét éves kora

között zajlik. A fiúk haját levágják, megmérik, és a súlynak megfelelő aranyat

szétosztanak a szegények között. Az alacsonyabb kaszt fiait, később avatják be.

A szent fonal, vagy upanajana a tizedik és legfontosabb szanszkára, amikor a

pap a fiút egy fonallal tekeri be a bal vállát, amelyet mindig viselnie kell majd,

közben a szülök utasítására a fiú a Gajatrí Mantrát kántálja. A beavatási szer-

tartás egy új születést jelképez, ezért a ceremónián részt vett fiúkat „kétszer

születetteknek” is hívják. A szertartással jelzik azt az időt, amikor a gyerek a

guru keze alá kerül, aki gondoskodik vallási neveléséről.

A szabályok szerint az újonnan beavatott ifjú hindunak meg kell kezdenie a

négy életszakaszból az elsőt, a brahmacsarját ( tanulóidő), és tizenkét éven át

a mesterénél kell laknia. Manapság azonban az upanaja inkább csak annyit je-

lent, hogy a pandit megtanítja a fiút a családja vallási hagyományaira.

Régen csak a felső három kaszt, a Bráminok - akik fiai már öt-nyolc éves ko-

rukban átesnek ezen a rituálén - a harcosok és a kereskedők vehetett részt eze-

ken a szertartásokon, ezzel is jelezve megkülönböztetésüket az alsóbb kasz-

toktól. A kezdetekben még valószínűleg nemre való tekintet nélkül minden

gyermeket beavatásban részesítettek, később azonban hosszú századokon át

már kizárólag fiúkra korlátozódott ez a szertartás. Az utóbbi években néhány

női aktivista már lányoknak is átadja a szent fonalat. A fiatal hindu lányok ha-

sonló ceremónián mennek keresztül az első menstruációjuk idején.

(www.hinduism.about.com)(Klostermaier-2001)

 

Házasság

A házasság minden hindu életében a legfontosabb, tizenharmadik szanszkára.

Ez az indiai vallási és társadalmi élet csúcspontja, melyet pazar külsőségek

közepette ünnepelnek. Ezzel emelkedik a férfi „a ház urának” rangjára. A hin-

du esküvőkön a menyasszony és a vőlegény képviseli az istennőt és istent, bár

egy másik hagyomány szerint a férfi a herceg, aki e szép napon feleségül veszi

hercegnőjét.

A vallási ceremónia vidékenként változó, de a védikus mantrák és rítusok

mindenhol fontos részét alkotják.

A házasság pontos időpontját a szülők választják ki egy asztrológus segítségé-

vel.

Az esküvői szertartás szerepe, hogy biztosítsa a hűséget, a boldogságot és a

termékenységet az ifjú pár számára. Ha a későbbiekben valami gond merül fel

a házastársak között, akkor általában a szertartás során esetlegesen felmerült

hibára kezdenek gyanakodni, és azt tartják minden baj okozójának.

A legtöbb hindu házasságát a szülők rendezik el, de a nagyobb városokban,

ahol a nyugati civilizáció már erősen befolyásolta a társadalmi normákat, a fi-

ataloknak gyakran megengedik, hogy kiválasszák, kivel akarnak összeháza-

sodni. Néha az eladósorba került lány a házassági ceremóniáig nem is látta a

férjét, gyakran azonban a szülők választási lehetőséget adnak a lánynak, hogy

melyik férfihez akar hozzámenni. A fiú és a lány ekkor találkoznak, s egy da-

rabig ismerkednek, s ha mind a ketten egyetértenek, akkor összeházasodnak.

Bizonyos helyeken nagyon helytelennek tartják, hogy a fiú vagy a lány magá-

hoz ragadja a kezdeményezést saját házasságának elrendezésében. Jelenleg

sok fiatal lázad ez ellen a szokás ellen. A hagyomány szerint a házasság kez-

deményezésének mindig a lány oldaláról kell történnie. Általában egy közvetí-

tő személy - aki mindkét családdal közeli kapcsolatban áll - szervezi meg a

házasságot. A múltban ezt általában egy pap vagy egy borbély végezte. Mos-

tanában azonban főleg a két család közös barátja vállalja magára e feladatot.

Aztán egy pap elkészíti a horoszkópot, hogy megnézze, összeillik-e a pár, s ha

nem illenek össze, akkor a házasságot gyakran lemondják. Megfelelő párok

esetében tartanak egy eljegyzési ceremóniát, amelyben a közelgő esküvőt vég-

legesítik. Általában ezen a ceremónián csak rokonok és közeli barátok vesz-

nek részt. Miután a pap kiszámított egy asztrológiailag kedvező időpontot,

meghatározza az esküvő pontos napját és idejét. (Klostermaier-2001)

Az esküvő napján a minden ékességgel ellátott vőlegényt lovas, zenés, lámpá-

sokkal díszített felvonulással a menyasszony házába kísérik. A felvonuláson

részt vesz az összes rokon, és barát. Manapság megesik, hogy a fehér lovat

limuzinra cserélik A menyasszony általában nem hagyja el az otthonát az es-

küvő alatt. Az esküvőnek a menyasszony otthonában kell történnie, de gyak-

ran tartják egy teremben, nagy pandálban (sátor) vagy templomban. Az eskü-

vő helyét virágokkal, kedvező tárgyakkal és más díszekkel pompásan feldíszí-

tik. A ceremónia általában este kezdődik, s jóval éjfél utánig tart. A vőlegény

és a menyasszony elegáns ruhákba öltözik, s a lányt gyakran nagyon drága ék-

szerekkel díszítik fel. Az ifjú pár törökülésben, egymás mellett ül a tűzáldozat

előtt, miközben a bráhmana pap különböző kedvező mantrákat énekel.

Ahogyan a fenti képen is látható valaki összeköti a menyasszony és a vőle-

gény ruhájának végét, jelezve ezzel egységüket. Ezután a menyasszony apja a

lány kezét a vőlegény kezébe helyezi, miközben a pap szent imákat énekel.

Aztán megfogják egymás kezét, és a kezüket egy ruhával és egy zsinórral be-

tekerik. Ezt követően a menyasszony és a vőlegény gyűrűt vált, s a ceremónia

részeként rizst és más gabonát, valamint ghít (tisztított vajat) és egyéb dolgo-

kat ajánlanak az áldozati tűzbe. Mindezt a bráhmana pap irányítja. A ceremó-

nia végén egy banánt helyeznek a tűzbe, s a menyasszony és a vőlegény há-

romszor-hétszer körbejárja a szent tüzet attól függően, hogy melyik társadalmi

rendhez tartoznak. Másnap búcsúzási ceremóniát tartanak, amelyben a meny-

asszonyt elküldik a férj házába. Az esküvő általában eltart néhány napig, de az

összes ceremóniával együtt több mint egy hétig is elhúzódhat. Természetesen

a házasságkötésnek is van sok más típusa, a fentiekben egy tipikus hindu szer-

tartást mutattam be. (www.bbc.co.uk/religion/religions/hinduism Dr Nawal K

Prinja)

 

Grihaszta - családos élet

A házasélet során van némi lehetőség, engedély az érzéki örömök élvezetére,

de mindez bizonyos szabályok betartása mellett történik. Ily módon az ember,

bár beteljesítheti érzéki vágyait, megmarad a lehetősége és a képessége arra,

hogy lelkileg is fejlődjön. Tanulmányai befejeztével a diák hazatérhet, és

megházasodhat. Feleségét "ardangininek", a férj másik felének nevezik. Saját

háztartást felállítva kötelességeik közé tartozik az is, hogy amellett, hogy

megkeresik a megélhetésükhöz szükséges anyagi javakat, adományaikkal tá-

mogassák a másik három lelki rendet. Minden vendéget szívesen kell látniuk

otthonukban.

 

Temetés

A hinduk hisznek az újjászületésben, és halált is csak egy fordulópontnak te-

kintik, melynek alkalmával a lélek egy másik testbe költözik át, egészen ad-

dig, amíg el nem éri a teljes megvilágosodást, a Nirvánát.

Az anjeszti, az utolsó szanszkára a temetési szertartás. Attól függően, hogy

India mely részén járunk, a temetési szertartásoknak sok más változata van. A

vallásos emberek haláluk közeledtével egy szent helyre mennek, hogy utolsó

napjaikat ott, Vrindávanában, Dzsagannátha Puríban, Dvárakában vagy

Varanasziban töltsék.

A hinduk általában hamvasztják hallottaikat, mert úgy tartják, hogy a test

megperzselése megszabadítja a lelket, a lángok pedig Brahmát szimbolizálják.

Kivételt csak a kisgyermekek és a szannjászík ( aszkéták) képeznek, illetve

egyes szekták – például a vírasaivák – tagjai, akik a temetést részesítik előny-

ben.

Amikor valaki meghal, ameddig csak lehetséges imádkoznak körülötte hozzá-

tartozói, barátai, kerülve mindennemű érintkezést, mert az beszennyezné az

élőket. A testét először megfürdetik a Gangesz vagy valamely szent folyó vi-

zében, s a férfiakat fehér, a nőket pedig vörös ruhába tekerik. Pindát készíte-

nek az elhunyt tiszteletére.

Ez, amint a kép is mutatja, egy rizsből készült golyó, amit levélre helyeznek,

majd apró virággal díszítenek. Úgy tartják, hogy a teljesítetlen kívánságok

megakadályozzák az elhunyt lelkének szabadulását. Ezeket a pindákat a fo-

lyóba dobják, illetve a varjaknak ajánlják fel. Ha a varjak nem veszik el a

rizsgolyót, az azt jelenti, hogy az elhunyt valamely kívánsága nem teljesült.

Ezután egy fából készült hordágyon elviszik a hamvasztómezőre. Ezalatt min-

denki a "Hare Krisna mahámantrát" (a felszabadulás és az istenszeretet ma-

gasztos imáját), vagy a "Ram Nam Satya Hai" (Ráma neve az örök Igazság)

mantrát énekli. A halott testét szantálfával és virágfüzérekkel díszítik fel. Ha

az eltávozott személy egy király vagy szádhu volt, akkor őket ülő helyzetben

viszik a krematóriumhoz.

A hagyomány szerint az elsőszülött fiú vezeti a gyászolókat a hamvasztás he-

lyére, és a legfiatalabb fiú vezeti el őket onnan. A halotti máglyát az elhunyt

legidősebb fia gyújtja meg. A hamvasztás alatt hosszú részleteket recitálnak a

Véda himnuszaiból. Jamát, a túlvilág urát idézik meg, hogy megfelelő helyet

készítsen az eltávozott számára az ősök között, Agnit, a tűz istenét pedig arra

kérik, hogy juttassa el őt biztonságban atyái birodalmába. Ezután a földhöz

könyörögnek, hogy legyen kegyes a halotthoz. A halott hamvait egy szent fo-

lyóba, a Gangeszbe vagy a Jamunába szórják. Az is előfordul, hogy elviszik

Haridvarba a Gangesz forrásához, és ott helyezik a folyó hullámaiba.

A hamvasztást követően a család otthonában étellel kínálja a gyászolókat, de

mielőtt visszatérnek otthonukba egy tisztító szertartáson kell részt vegyenek,

amit általában egy pap végez el tömjén és különböző fűszerek segítségével.

Ezzel veszi kezdetét a tizenhárom napig tartó gyász periódus, amikor a bará-

tok látogatást tesznek az elhunyt családjánál és részvétüket nyilvánítják. Az

elhunyt fényképe elé virágfüzért, vagy mű-, szárazvirágot helyeznek el, annak

jeléül, hogy sosem felejtik őt el.

Egy évvel a temetés után a Shradh nevű esemény következik, amit többször is

megismételhetnek, de lehet egyszeri alkalom is. Ilyenkor a hinduk étellel

ajándékozzák meg a szegény elhunytat. A pap egész idő alatt a személy jólé-

téért imádkozik, és az ünnep alatt, ami lehet egy hónap is, a család tagjai nem

vesznek új ruhát, és nem mennek semmilyen mulatságba. Általában a fiúk

dolga ezen esemény kivitelezése.

A hamvasztási szertartásokkal kapcsolatban számos ősi, máig élő tabu létezik.

Mivel a holttesttel való mindennemű kapcsolat tisztátalanságot okoz, a halotti

ceremónián részt vevőknek tisztító szertartásokat kell végezniük, mielőtt újra

visszatérnek a társadalomba. A halált követő szertartások – bizonyos szüne-

tekkel – egy teljes évig kell hogy eltartsanak, mert csak így garantálják a biz-

tos és végső átmenetet az egyik életből a másikba.

Míg napjaink halotti rituáléja sok elemet megőrzött az ősi védikus hagyo-

mányból, addig a hinduk mindennapi hitvilágát elsősorban a puranikus hatá-

sok formálták. A védikus szertartásban még nyomát sem találjuk a karma

vagy az újjászületés elméletének, melyek alapvető részét képezik a későbbi

korok hindu világszemléletének. Az ősi védikus tradíciók szerint az elhunyt

felsőbb kasztbeli férfi sáddha ( halotti szertartás) megfelelő elvégzését köve-

tően a hűs levegőjű Holdra távozik, ahol ősatyáihoz csatlakozva élvezi a halál

utáni életet. Az ősök sorában csupán három generációnak jut hely: a legidő-

sebb felmenő dédunokája halálakor kikerül a sorból, és többé már nem része-

sül az áldozati felajánlásokból. A halállal és a halál utáni léttel foglalkozó

újabb s jószerével mindenki által elfogadott vélekedések szerint azonban az

ember karmája minőségétől függően előbb vagy utóbb egy újabb testbe fog új-

jászületni egészen addig, míg fel nem számolja minden karmáját: ekkor éri el

a lehetséges legmagasabb rendű célt, a teljes megszabadulást az újjászületések

sorozatából. (Vikas Kamat-www.hinduism.about.com )

 

ISTENTISZTELET

Imádat

A hindu emberek többsége egy kis oltárt készítve nap mint nap rendszeresen

imádja a vallásának megfelelő Isten vagy félisten képét vagy múrtiját (szob-

rát). Házuknak vagy lakásuknak gyakran egy egész szobáját templomként

használják, amelyben kizárólag templomi illemszabályok szerint szabad visel-

kedni. Az oltárra családi isteneik képeit teszik ki, és ezeknek a képeknek

ajánlják fel imádatukat. Vannak, akik Visnut, Krisnát vagy Rámacsandrát,

mások pedig Sivát, Ganésát, Durgát stb. imádják. A legtöbb ember ezen isten-

ségek mindegyikét nagy tiszteletben tartja. A Legfelsőbb Személy imádói

azért tisztelik a félisteneket, mert úgy tekintenek rájuk, mint Isten legkiválóbb

szolgáira, a félistenek imádói pedig - akik a tőlük kapható anyagi áldások re-

ményében végzik az imádatot - azért tisztelik a Legfelsőbb Urat, mert tudják,

ez a fajta imádat a transzcendens szintjén van, és messze felette áll a gyarló

anyagi vágyaknak.

Oltárukon imádhatják valamely istenség múrti formáját is, vagy egy Siva-

lingát. Az imádatot nagy pontossággal és figyelemmel általában kora reggel,

illetve este végzik. Így sok ember már napkelte előtt felkel, hogy elkezdhesse

a szertartást, amely az egyik legfontosabb teendője a nap során. Ilyenkor

"áratival" kedveskednek a múrtinak. Ez a szertartás általában illatos füstölő,

lámpás és néhány virág felajánlásából áll. Természetesen vannak bonyolultabb

imádati formák is, amelyek során tiszta ruhát, hűsítő szantálfapépet, illatos

olajokat, ékszereket és szépen elkészített ételeket is felajánlanak a múrtinak.

Minden hindu fontosnak tartja, hogy rendszeresen látogassa a templomokat.

Van olyan hindu, aki minden nap vagy naponta akár többször is elmegy egy

templomba. Mások, különösen azok, akik nagyon távol laknak a templomok-

tól, csak az ünnepekkor látogatnak oda, s egyébként otthon végzik vallásos

szertartásaikat. A templomi és az otthoni imádathoz egyaránt szervesen hozzá-

tartozik a mantra-meditáció, amely főleg Isten szent neveinek éneklését fog-

lalja magába. Ez az egyik legfontosabb imádati forma.

 

Otthoni vallásgyakorlat

Minden hindu otthonban van egy szentély, amelyben megtalálható a családi

isten képmása. Ez az isten igen gyakran Krisna. A hinduk fontosnak tartják

gyermekeik vallásos szellemben való nevelését. Arra tanítják gyermekeiket,

hogy naponta hódoljanak a családi isten előtt, fogadják vendégszeretően a

szűkölködőket, tiszteljenek minden élőlényt, tiszteljék idős családtagjaikat és

őseiket végül ne feledjék el a napi elmélkedést sem. Az asszonyok felelősek a

hindu család lelki életéért. Ők gondoskodnak a szükséges vallási szertartások

végrehajtásáról és az ünnepek kellő megüléséről. A hinduizmusban erősen él a

mesemondás hagyománya: az asszonyok dolga, hogy a nemzedékek átadják

egymásnak a legjobb történeteket.

A háziasszony mindennap korán kel. Megfürdik, miközben isten nevét énekli,

majd tiszta ruhát vesz. Lemossa, tiszta ruhába öltözteti, feldíszíti a családi is-

ten képmását, azután virágokat, gyümölcsöt és tömjént ajánl föl neki. Példáját

követi a többi családtag is. A háziasszony lámpát gyújt, amelynek kanóca ol-

vasztott vajban úszik. Füstölőpálcikákat gyújtanak, az isten neveit ismételge-

tik, és elmondják a mindennapi fohászt, a Gájatrí mantrát. Sokszor felolvasnak

valamelyik szent könyvből a mandala előtt. Ez alatt az idő alatt a jámborok

egyenes háttal, keresztbe tett lábbal ülnek a padlón, és mélyeket lélegeznek a

fokozott összpontosítás érdekében. A szent hindu szótagot – az AUM-ot –

éneklik, és áthúzzák kezüket a lámpa lángja fölött, hogy osztozzanak isten ha-

talmában és energiájában.

 

Templomi imádat

Templomi látogatások során megfigyelhető, hogy a hindu templomok imádati

rendszere a nyugati zsidó-keresztény kultúrkör gyakorlatától teljesen eltérő. E

templomokban Isten szobor formáját - amelyet nemcsak az Ő hiteles képvise-

lőjének, hanem Magának Istennek fogadnak el - változatos kellékekkel imád-

ják.

Ez az imádat általában a következő felajánlásokból áll:

Reggel a múrti megfürdetésével kezdődik a nap, majd az öltöztetés, különféle

ételek felajánlása, felvonulások és ünnepségek következnek. A vaisnavák

Krisna vagy Visnu templomaiban főként a következő 16 részből álló imádatot

ajánlják fel a templom múrtijainak:

1. Ülőhely (ászana) felajánlása a mozdítható múrtinak, aki a

templom fő múrtiját képviseli;

2. Isten üdvözlése (szvagata);

3. Víz felajánlása Isten lótusz lábaihoz (padja);

4. Kedvező dolgok felajánlása (arghja);

5. Víz felajánlása a száj kiöblítésére (ácsman);

6. Ismét valamely kedvező dolog felajánlása (madhuparka);

7. Víz felajánlása a múrti szájához (punar-ácsman);

8. A múrti megfürdetése (sznána);

9. Tiszta ruha felajánlása a múrtinak (vastra);

10. Korona és ékszerek felajánlása (ábharanáni);

11. Szantálfapép felajánlása (gandha);

12. Virágok felajánlása (puspa);

13. Füstölő felajánlása (dúpa);

14. Ghíből készült lámpások felajánlása (dhípa);

15. Ételfelajánlás (naivedja) és

16. Imák felajánlása (pranáma).

Az imádat más formái közé tartozik az oltár tisztítása, tükör s hangszeres zene

felajánlása, védikus himnuszok éneklése, valamint a naponta többszöri ételfel-

ajánlás.

Az imádat kora reggel, hajnali négy és öt óra között kezdődik, s egész nap, kö-

rülbelül este kilenc vagy tíz óráig tart. A templomban a vendégeknek kínált

édes folyadék az a víz, melyben reggel a múrtit fürdették. E fürdetést minden

reggel elvégzik, amelynek során általában tejet, joghurtot, ghít, cukrot, mézet

és vizet használnak. A fürdetés során dicsőítő imákat is énekelnek, s a cere-

móniát követően a múrtit új ruhába öltöztetik, s felékszerezik. Ezután ajánlják

fel mindazokat az ételeket, amelyeket a reggeli órákban főztek.

 

Istentisztelet módja

ÓM- A szent szótag

„ÓM. Az elpusztíthatatlan hang a magja minden létezőnek. A múlt, a jelen, a

jövő nem más, mint az ÓM kibontakozása.” (Keene-2003)

A szent szótag az AUM vagy ÓM a szent könyvek gyűjteményében, az

upanisádokban bukkan föl először, a Brahman szimbóluma. Az örök idea jel-

képe, a mindenségben megnyilvánuló harmónia, egység hangja.

 

A szent szótag, mint hang

A Brahman az ember számára ismeretlen, felfoghatatlan, az ember eszköz-

rendszerével elérhetetlen. Mégis a hinduk szerint a hang eszköze bizonyult a

legmegfelelőbbnek arra, hogy egy ilyen absztrakt fogalmat kifejezzenek. Per-

sze a hang sem közelítheti meg, amit ábrázolni kíván, de képes megfelelően

körülírni azt. Indiai értelmezésben a hangnak két, egymástól belső lényegében

eltérő változta van. Az áhata-szvára a megnyilvánuló hang és az anáhata-

szvára a meg nem nyilvánuló hang.

A megnyilvánult hang és a meg nem nyilvánult hang

A megnyilvánult hang hallható, fülünkkel érzékelhető, tónusa, rezgésszáma,

tehát hullámhossza leírható. Ez az a hang, amit fülünk képes felfogni és meg-

különböztetni.

A meg nem nyilvánuló az a finom minőségű rezgés, amelyet a fül nem hall.

Ez a hang a mögöttes tartalma, vagy nevezhetjük „szellemi” tartalomnak is.

Az anátha ad tartalmat például a zenei hangnak, enélkül a zene pusztán hang-

hatás lenne.

Az emberi beszéd artikulált és artikulálatlan hangokból tevődik össze. Az arti-

kulált hangok könnyen leírhatók, intellektuális természetűek, mert megérté-

sükhöz szükséges az adott nyelv ismerete.

Az artikulálatlan hangok azonban jobban érthetők, mindenki könnyebben azo-

nosítja lehetséges tartalmukat. Univerzálisak, nem a tanulás folyamatában

nyernek értelmet, értik és használják őket a csecsemők és az állatok is. (Koz-

ma-2001)

Az „óm” hangja, hangjai, az indiaiak szemében a hang mindkét tulajdonságát

magukba foglalják, tehát ez a „hármas hangzat” egyszerre artikulált és artiku-

lálatlan, megnyilvánult és meg nem nyilvánuló.

A hinduk hite szerint a háromhangú zümmögés – ’a’, ’u’ és ’m’ – jelképezi a

három első Védát, a három első világot: a földet, az eget és a levegőt, a három

főistent: Brahmát, Vishnut és Sivát.

Az „a” a torokban keletkezik, az „u” a vékonyra kerekített száj segítségével a

szájüregben jön létre, az „m” ismét torokhang, de az ajkak zárásával keletke-

zik. Indiai értelmezésben a három hang együttese reprezentálja az összes többi

hangot is, hiszen keletkezésük helyét illetően e két végletet jelentik. Ezt a há-

rom hangot jószerével még a néma is elő tudja állítani. Az óm tehát a lehetsé-

ges hangok teljes skáláját önmagában szimbolizálja.

Az „a” a teremtés, az „u” a működtetés, és az „m” a pusztítás és megújítás

princípiumait szimbolizálja. Ezért tekintik az indiaiak ezt a hangot mantrának,

szellemi értelemben is hatást keltő kontemplációs alapanyagnak, mert az em-

beri hang által létrehozott, létrehozható változata mögött megjelenik a meg-

nem-nyilvánuló része, eleme is, amely a fizikai értelmű hang elhalkulásával

tovább szól, egy más, magasabb minőség keretében.

Hindu értelmezésben ez a hang jelenti egyben Isten nevét is, hiszen a három

cselekvéstípus megjelenésében összefoglalva tartalmazza a mikrokozmosz

megnyilvánulási lehetőségeit. Az „óm” nem tartozik egy nyelvhez sem, az in-

diaiak úgy mondják, hogy a természet hangja, a természet mantrája.

Azt, hogy ezt a hangkombinációt az ősi időkben nemcsak az indiaiak ismer-

hették, talán az is bizonyítja, hogy például az indoeurópai nyelvekben a végte-

lent, a teljeset, számos, ezzel a hangzattal kezdődő szó írja le. Csak az angol-

ban például ezen alapulnak az omnipotent, omnipresent szavak, melyek a latin

omni-mind, egész tőből származnak, de így kezdődik a görög abc utolsó betű-

je, az Omega is.

„ Az OM a szent szótag <<amelyben három hang (A-U-M) olvad egybe. Az A

és U megfelel kb. Az Alfa és Omega misztikus értelmének, az M pedig maga

a létesítő vibráció hangja.” (Baktay –2003)

Nagyon valószínű, hogy a különböző korok vallásainak imáit lezáró „ámen” is

az „óm” egy változata, ennek perzsa és arab variánsa az „ámin”, Indiában pe-

dig természetesen az „óm”.

A hagyomány szerint az AUM volt az első hang, amelyből a Világegyetem

keletkezett.

Ám sok hindu számára ennél is többet jelent a szent szótag: átfogja a Világ-

egyetemet, és egyet jelent az istennel, szenvedélyes hitvallás, hogy van egy

örökkévaló lény az örökké változó világon túl.

A világteremtő mantra a négy tudatállapotot hivatott szimbolizálni:

A hármas az ébrenlét

A hullámos vonal az álom

A félhold alakú vonás, ami a kis pontot tartja a mély alvás

A kis pont, bindi a teljes összeszedettség állapotát jelképezi

(Szász-Előadások)

A hinduk szeretik maguk körül látni e szent szótagot, amely gyakran még a

papírnehezékhez fogható hétköznapi tárgyakon is megtalálható úgy, mint In-

dia nagyvárosainak járművein, vagy a falusi tehenek szarvára festve. A szent

szótag végzi be a szakrális cselekményeket, általában minden fontos feladatot;

vele kezdődik és fejeződik be az összes hindu könyv.

„OM

Teljes az Ott és teljes az Itt

Teljesből teljes felemelkedik

Teljes a teljestől elszakad

Teljesen mégis megmarad.

Béke! Béke! Béke! „”

(Szász-1999 p.25)

 

Mantrák

A mantra helyesebben „mantram” alatt a mély lényegi tartalommal bíró igé-

ket, misztikus hangokból álló szavakat vagy rövid, tömör mondásokat értjük.

A mantra isteni eredetűnek tartott vers, szótag vagy szótagok sorozata. Azért

ismételgetik, hogy fokozza a hívők istentudatát. Nemcsak a jámbor hinduk, de

sok buddhista számára is létfontosságúak A hit szerint a mantra megszabadítja

a tudatot a földhözragadt, elcsépelt közhelyek nyűgétől, és átemeli a szellem

birodalmába. Vannak hinduk, akik még munkába menet is énekelgetik hangta-

lanul a mantrát.

Az Indiában honos meditációs technikák nagyon gyakran használják az „óm

mantrát”. Az ékágra, az egyhegyűség állapotának előidézéséhez igen jó esz-

köznek bizonyul. Azonban – ebben a meditációban – a lényeg mégsem a

mantra egyhegyű belső kántálása, hanem az a rövidke szünet, amely két egy-

mást követő mantra elhangzása között jelenik, meg ennek neve : amatra. Az

amatra jelképezi a tiszta tudat állapotát, az Átmant. Az elme a meditációs

módszerek e változataiban nem vesz részt, sőt maga a kezdeti koncentrációs

szakasz az elme teljes lecsendesítésére törekszik.

Az intellektus szerepe a megkülönböztetés, az ellentétekben megnyilvánuló

különbségek feltérképezése. Sikeres meditáció közben az intellektus nem érik

a környezet külső hatásai, nem látják el „táplálékkal” az érzékszervek, és ha

sikeres az elmélyülés, akkor az elme sem hat rá, hiszen teljesen nyugodt, el-

csendesített állapotban van. Tehát a mantra megjelenésének ideje alatt az in-

tellektus egyetlen megkülönböztető funkcióját gyakorolja csak, különbséget

tesz a mantra és az amatra között.

A meditáció további lefolyása során a mantra ismétlése folytatódik, de a

csúcsponton az ismétlést meg kell állítani. Ekkor, ha a meditáció sikeres, elő-

áll a teljes belső csend, a kiürültség állapota. Nem hallatszik tovább a mantra

hangja, csak meg nem nyilvánult formájában cseng tovább.

Megszűnnek a gondolatok is, és az utolsó megkülönböztetés – a mantra és

amatra között – előáll az az állapot, amelyben már nincs különbség a hang és

a hangtalanság között, tehát az intellektus működése is leáll, lévén, nincs mit

megkülönböztetnie többé. Vagyis az elme és az intellektus az abszolút csend

állapotába kerül, abba az eredendő állapotba, amelyben elindulhatunk az én-

felismerés irányába.

Gájatrí mantra

„ (óm bhúr bhuvah szvah)

tat szavitur varénjam

bhargó dévaszja dhímahi

dhijó jó nah pracsódaját

Jelentése: ( óm föld, levegő, ég)

„Az isteni Szavitar fényén elmélkedünk, ő világosítsa meg elménket”

(Kingsland-2000 p.70)

A gájatrí mantra ismételgetése előtt hagyomány a zárójelben lévő szavak beik-

tatása. Sok hindu napi imája részenként száznyolcszor ismétli el a gájatrí

mantrát. A számolásban száznyolc szemből álló imafüzér segít, amely külön-

böző anyagokból készülhet. A legnagyobb becsben a rudráska ( Siva szeme)

bogyóból való imafüzért tartják.

A guru egyéni mantrát is adhat tanítványának, miközben útmutatásokkal látja

el a recitálás módjára, helyére és idejére vonatkozóan. Ez a gyakorlat széles

körben elterjedt a transzcendentális meditáció mozgalmon belül.

A bráhminok naponta háromszor – hajnalban, délben, naplementekor – el-

mondják a Gájatrí mantrát. Elhangzik ez nyilvános ünnepeken is, például szü-

letések alkalmával és esküvőkön.

 

Mandala

Maga a mandala szó "kört" jelent. Rajzolata, amint azt a képen láthatjuk, kö-

rökből és vonalakból áll, amelyek geometrikusan helyezkednek el.

A központ általában egy pont (bindi) körül helyezkedik el. A mandala mintá-

zatát nagy szakértelemmel, pontos számítások alapján helyezik el, amelynek

köszönhetően minden mandalának más és más hatása van. A mandalákat meg-

festhetik valamilyen vászonra vagy fára, de ki is faraghatják őket, amelyek az-

tán a különböző templomokban díszítőelemekként is láthatóak.

Lehetnek egészen kicsik vagy könyvlap nagyságúak, sőt léteznek templomte-

rem méretűek is. (Waterstone-1996)

 

SZERTARTÁSOK ELEMEI

Namaszté- köszöntés

A namaszté vagy namaszkár egy általános üdvözlési mód Indiában. Az egy-

mást köszöntő emberek összetett kezüket a homlokukhoz érintik, s közben

kissé meghajolva azt mondják: "Namaszté". Ez azt jelenti: "Hódolatomat aján-

lom neked (leborulok előtted)." Amikor az emberek ily módon hódolatukat

ajánlják egymásnak, akkor valójában a mindenki szívében jelen lévő Visnu

előtt fejezik ki tiszteletüket.

 

Tánc

A tánc eredete is a Védákig nyúlik vissza. Egy, az i.e. első évszázadokban a

drámai művészetekről írt értekezésben olvashatjuk, hogy az istenek föllázad-

tak, amiért a bráhmin papok irányították a szertartásokat. Ekkor Brahmához

fordultak, nyilatkoztasson ki új Védát, és adja meg a tánc és a dráma szabálya-

it, amelyek szerint bárki, tekintet nélkül kasztjára, imádhatná őket. A tánc te-

hát szertartás, majd minden társadalmi és vallási ünnepen bemutatják. Tánco-

sokat szerződtetnek polgári eseményekkor is: az esküvőkön, születéskor, ara-

táskor, valamint vallási körmenetek alkalmával. A tánc szent, a táncosok pe-

dig „szerencsét hoznak”, mert akárcsak a bráhminokon, isten áldása van raj-

tuk.

Az indiai vallásos ihletésű tánc célja az, hogy különböző lelki hangulatokat

adjon át a közönségnek. Az indiai táncokat általában mezítláb járják. Kéz-

mozdulatokból (mudrák), arc- és testkifejezésekből (abinaja) és lábmunkából

(gati) állnak. A hindu táncoknak négy fő fajtája van:

a Bharata Natjam Tamil Nadu államból,

a Katakali Keralából,

a Katak Uttar Prasedhből, valamint

a manipuri tánc.

Vannak más, kevésbé ismert klasszikus táncok is.

A következőkben a két legfontosabb táncfajtát mutatom be.

 

Bharata Natjam tánc

A dél-indiai táncok klasszikus képviselője, amelyet hagyományosan a temp-

lomokban adnak elő. Minden gesztusnak és mozdulatnak mély jelentése van.

A táncosnő az alarippuval, vagyis a test istenek részére történő felajánlásával

kezdi a táncot, s úgy folytatja, hogy sohasem fordít hátat annak az istenség-

nek, akinek a tiszteletére azt bemutatja.

A Bharata Natjam tánc fő központja Madrasz. Rendszeres előadásokat tarta-

nak Kalaksetra központban, a Zeneakadémián, a Múzeum-színházban és más

helyeken.

 

Katakali tánc

E tánc neve szó szerint mesejátékot jelent. Az előadás egyfajta imádat, s csak

férfiak táncolják. Még a nők szerepét is ők játszák. A bemutatót egy énekes és

több dobos kíséri. Általában a Mahábháratából és a Rámájanából mesélnek el

történeteket. A ruhák nagyon dekoratívak, s a táncosok a hatalmas szoknyák-

kal és fejdíszekkel szemet gyönyörködtető művészi produkciót mutatnak be.

A végtagok és a szemek sokat mozognak, s nagyon beszédesek.

Öt elsődleges különálló karakter van, akiket sminkjükről és ruházatukról lehet

felismerni. A "zöld" (pacsa) a nemes szívű hőst vagy Istent képviseli. A ne-

messég és a gonoszság keverékét képviselő táncos, a "kés" (kathi) arca szintén

zöld, de arcára egy piros kés is rá van festve, az orra hegyén és a homloka kö-

zepén pedig egy kis fehér labda található. A többi jellem a "szakáll" (tati), a

"fekete" (kari) és a "kifinomult" (minukku). A gonosz szereplők arca általában

fekete, az arcukon és az orrukon fehér pöttyökkel. Lehet vörös szakálluk

(thadi), műorruk, s nagy, fodros ruhájuk. Szemhéjuk alá csunlappuva magot

tesznek, hogy szemük fehérje kivörösödjön. Hanumán arca vörös.

A zenekar maddalamból, edakkából, csentából, cintányérokból és gongból áll.

Van egy énekes is, aki a játékot irányítja, s a színészek is hozzá igazodnak.

A Katakali tánc órákig is eltarthat. Eredetileg egy egész éjszakán át tartó elő-

adás volt, amelyet a templomi ünnepségek alatt mutattak be. Az előadás este

hétkor kezdődött, s reggel hétig tartott. A táncosok 6-20 évig tanulják a tánc-

lépéseket és a különböző mozdulatokat. Rendkívüli képességre van szükség

például ahhoz, hogy izmaikat irányítva az arcukat megfelelően el tudják torzí-

tani. Körülbelül négy órán át tart, míg felkészülnek egy előadásra, amíg kifes-

tik magukat, felveszik a bonyolult ruhákat és fejdíszeket.

 

Más táncstílusok

A manipuri táncstílust vallásos szertartásnak tekintik. A legtöbb tánc témája

Krisna valamely kedvtelése. Ebben a táncban férfiak és nők is részt vesznek,

és egy énekesekből álló kórus kíséri őket. A táncosok pompás ruhákat visel-

nek. Manipur, ahonnét e tánc származik, dombos vidék India északkeleti

csücskében.

Az odisszi a klasszikus orisszai templomi tánc, amely egy szertartásos felaján-

lás. A láb, a test és a kezek helyzetére szigorú szabályok, előírások vonatkoz-

nak. E tánc egyik kedvenc témája Dzsajadéva Gíta Govinda című műve,

amely Krisna Rádhá iránti szerelméről szól.

 

Tantra

A tantra egy gyakorlat, amely során a gyakorló valamilyen misztikus rituálé

által próbál transzcendentális extázist elérni. Maga a tantra szó azt jelenti,

hogy "kiterjedni". A tantrikus rituálé általában Dévíre (Párvatí), Siva feleségé-

re irányul. Azt mondják, hogy ő Siva különleges energiája (sakti), amelyre

szükség van a mágikus szertartásokhoz és a nemi élethez. A tantrikus szertar-

tásokhoz öt mágikusan befolyásolt dologra (makara) van szükség. Ezek a hús

(vamsza), hal (matszja), bor (madja), szexuális egyesülés (maitunja) és misz-

tikus gesztusok (mudra). Saktit néhány imádója Umáként és Gauríként imádja,

mások pedig Kálíként vagy Durgáként csoportos nemi rituálék, orgiák közben.

Ezek az erotikus tantrikus szertartások szemben állnak a hinduizmus vallásos

alapelveivel.

A megfelelő mantrákat vibrálva a tantrikus jógi arra próbálja kényszeríteni a

félisteneket, hogy misztikus képességekkel ruházzák fel őt, amelyek által iste-

ni extázisban lehet része. A híres "om mani padme hum" például egy ilyen,

hat szótagból álló tantrikus ének, ami azt jelenti: "öröm, a lótuszban lévő drá-

gakő". Néhány tantra azt tanítja, hogy az ember csak az élvezet által szabadul-

hat fel az anyagi világból. A tantrikus irodalom nagy részét titokban tartják, s

így sok szertartás ismeretlen. Ezeknek a rituáléknak általában semmi közük

nincsen a Védákhoz, illetve az általuk képviselt alapelvekhez.

 

Zene

Indiában kétféle zenei irányzat van, a hindusztáni és a karna típusú zene.

A hindusztáni egy észak-indiai irányzat, amelyre az arab és a perzsa kultúrák

nagy hatással voltak. A karnatikus zene, melynek eredete a Száma Véda, Dél-

Indiában elterjedtebb, s többé-kevésbé mentes a külső hatásoktól. A zenei

hangjegyek a Sza, Ri, Ga, Ma Pa, Dha és a Ni. Ezeknek a zenei hangoknak a

kombinációjából születik a dallam. A karnatikus zenében csak kevés hang-

szert használnak, amelyek az éneket kísérik. A karnatikus zene főként az is-

tenségekhez szóló odaadó dalokból áll. A "rága" műfaj is ehhez a stílushoz

tartozik. Bizonyos rágákat csak egy adott napszakban játszanak. (Waterstone-

1996)

 

Étkezés

A hindu kultúrában az emberek isteneknek felajánlott, megszentelt ételt

(praszádam) fogyasztanak. Evés előtt a hinduk többsége felajánlja az ételét va-

lamely istenségnek. Vannak, akik a félistenek (Siva, Kálí ) maradékait, mások

pedig a Legfelsőbb Személy (Krisna, Visnu) valamelyik formájának felaján-

lott étel maradékait fogyasztják el.

A hindu szentírások az ételek háromféle kategóriájáról beszélnek. Vannak a

tudatlanság kötőerejében lévő (tamaszikus), a szenvedély kötőerejében lévő

(radzsaszikus) és a jóság kötőerejében lévő (szattvikus) ételek.

A tudatlanság kötőerejében lévő ételt több mint három órával fogyasztás előtt

készítették. Az ilyen étel ízetlen, romlásnak indult s bűzös. Ide tartoznak azok

a ételek is, amelyek maradékokból és érinthetetlen dolgokból (például húsból)

készültek. Ezek az ételek az embert tompává, álmossá és mohóvá teszik.

A szenvedély minőségében lévő étel túl keserű, túl savanyú, sós, erős vagy

csípős, esetleg száraz és égető. A hús, a hagyma, az erős paprika, a fokhagyma

és a sok fűszerrel készült ételek mind ide tartoznak. Az ilyen táplálék szomo-

rúságot, szenvedést és betegséget okoz.

A jóság kötőerejébe tartozó ételek, mint a gyümölcsök, a gabonafélék, a tej-

termékek a magvak és a frissen elkészített zöldségek a fentiekkel ellentétben

lédúsak, zsírosak, egészségesek, és örömet szereznek a szívnek. Az ilyen éte-

lek fogyasztása növeli az ember élettartamát, megtisztítja létezését, s erővel,

egészséggel, boldogsággal és elégedettséggel tölti el őt.

 

Mudra

A mudra szó bizonyos kéztartásra utal, amelynek meghatározott jelentése van.

A hindu templomok legtöbb múrtija valamilyen mudrában tartja a kezét. A

legfontosabbak ezek közül az Abhaya Mudra, a Sankha Mudra, a Yoni Mudra,

a Gada Mudra, a Padma Mudra és a Tattva Mudra. Sok hindu istenség Abhaya

Mudrában tartja a kezét, ami azt jelenti: "Ne félj, megvédelek!"

 

Rudráksa gyöngyök

Ezek a gyöngyök különösen Siva imádói számára szentek, akik gyakran a

nyakuk körül felfűzve viselik őket. Azok a fák, amelyeken e rudráksa gyön-

gyök nőnek, a Himalájában találhatók, s a fa magjait használják fel nyaklánc

vagy imalánc (dzsapa-málá) készítésére. Az általában 54 vagy 108 szemből ál-

ló dzsapa-málán Siva hívei szent mantrákat vibrálnak, ami lelki életük fontos

részét képezi.

A gyöngyöket a rajtuk található vonalak száma szerint osztályozzák. Ezek

száma általában egytől tizennégy vonalig terjed, de a legtöbb gyöngyön öt vo-

nal található. Az egyvonalas gyöngyök a legritkábbak, s nagyon kedvező hatá-

súnak tekintik, ha valakinek a birtokában van egy ilyen. A rudráksa gyön-

gyökről azt mondják, attól függően, hogy hány vonal van rajtuk, különböző

hatásúak. Azt a gyöngyöt, amelyen fonal áthúzására alkalmas, természetes

nyílás van, mindegyiknél kedvezőbbnek tekintik. A magok különböző színű-

ek, lehetnek fehérek, vörösek, aranyszínűek és feketék. A legáltalánosabb a

vöröses szín.

 

Rangoli, a hindu padlóművészet

A Rangoli, egy hindu népművészeti elem, színes porból álló dekoráció, amit

letisztított földre hintenek valamilyen ünnepi alkalom során.

Lehet élénk hatást keltő, amilyen ezen a képen is van, háromdimenziós,

árnyékolt, de lehet sima, egyszerű is. Ennek a művészetnek az eredete

a Puránákig nyúlik vissza. A Rangoli neve területenként más ás más;

Kolamnak hívják Dél-Indiában, Chowkpuranannak Észak-Indiában,

Biharban Aripannának, Alpánának Bengálban. Maga a szó „rangoli”

szanszkritül egy kreatív kifejezést jelent a színek használata által.

(www.hinduwomen.org)

 

Szent növények

India vallásos gyakorlatában nagy szerepet játszanak a különféle szent növé-

nyek. Ezek tisztelete mély teológiai jelentőségű. A tulaszí rendkívüli tisztelet-

nek örvendő szent cserje, melyet általában a hinduk, de főleg a vaisnavák

imádnak. Gyakorlatilag majdnem minden Visnu-templomban van egy tulaszí

kert. Amikor Visnunak vagy Krisnának ételt ajánlanak fel, minden felajánlott

fogásra egy-egy tulaszílevelet raknak. Indiában sok embernek van tulaszí nö-

vény az otthonában. Kedvező hatásúnak tekintik a lelki fejlődésre.

A pipalt a hinduk és a buddhisták is szentnek tekintik. Boddhi fának is neve-

zik, mert Buddha e fa alatt érte el a megvilágosodást. Termete óriási. Az ágai-

ról a banyanfához hasonlóan növekvő léggyökerek elérve a földet szintén fa-

törzs vastagságúvá fejlődnek. Így elburjánzva néhány évtized alatt egy fa

egész erdő méretűre növekedhet.

Az asóka, a csampaka és a késara fák Sivával, a kamala Laksmíval, a sriphala

Párvatíval, a kaila, a banánfa pedig Kálí egyik formájával kapcsolatos. Ezek

ágait, virágait ünnepségek és esküvők alkalmával gyakran használják díszítés-

ként.

 

Jelképek

Szvasztika

A „szvaszti” szó jólétet, szerencsét, boldogságot jelent. A kereszt ősi szimbó-

lum, s számos kultúrában az élő rendszerek belső dinamizmusát fejezi ki. A

szvasztika olyan kereszt, amelynek szárai megtörnek és jobbra vagy balra haj-

lanak, a forgó-pörgő mozgás jelzéseként. Az ajtófélfára festve a szellemek tá-

voltartásában tulajdonítanak neki jelentős szerepet. Általában fekete alapon

fehér színnel ábrázolják. E szimbólum valójában a Napistennek, Szúrjának a

jele. A hinduk a jobbra néző szvasztikát Vishnu és Ganésa alakjával társítják.

E jel egyben a négy életcélt is képviseli, szerencsét hoz, s ezért gyakran látjuk

az otthonok bejárata fölé festve. A balra néző szvasztika negatív erőket jelez.

 

Bindi

A bindi, bindu eredetileg a férjezett nők szimbóluma volt. A homlok közepén

elhelyezett bindi azt jelezte, hogy a nő házasságban él és a férje is életben van

(nem özvegy).

Manapság divatcikké vált és hajadon lányok is felteszik a homlokukra, össze-

hangolva a ruhájuk színével. Korábban ez kizárólag hindu hagyomány volt, de

ma már mohamedánok is viselik Indiában.

Sőt mind a muszlim, mind a keresztény országok is egyre inkább importálják,

mind divatékszert. Dzsammu tartományban (Kasmír mellett) azok a kisma-

mák, akik fiú újszülöttnek adtak életet, fiaik első születésnapjáig csak fehér

bindit viselnek, másutt viszont csak özvegyasszonyok hordanak fehéret. Indiai

esküvőn a rokonok általában vörös bindit viselnek. A mennyasszony a szem-

öldöke között elhelyezett normál méretű bindi mellé apró bindik sorát viseli a

szemöldöke fölött. Ezek rendszerint bársonyból készült bindik (legalábbis a

középső mindig az).Azokban az országokban, ahol nem szokás fület fülbevaló

helyett párosan használják cimpájukon. Természetesen a ruhájukhoz illőt.

Nyugat európai találmány a torokra ragasztani, mintha egy képzeletbeli nyak-

örv közepe lenne.

Az is itteni ötlet, hogy az állra ragasztanak egy közép méretűt, esetleg az

egész aprókból hármat, mint valami szépségtapaszt. A hindu imádság - pudzsa

- végeztével a hívő vörös porral (kum-kum) pontot fest a homlokára. A házas

asszonyok a hajválasztékukra is vörös kum-kum (másnéven szindhoor) port

kennek. Ez ugyan nem kötelező jellegű a férjezett nőknek, de hajadonok soha

nem használhatják. Szantálfa pasztával, kurkumával vagy szent hamuval hú-

zott három sáv, az Y vagy U-alakú jel, a hindu szekták, kasztok jelölésére

szolgál, vagy hogy megkülönböztessék a Siva hívőket a Visnu követőktől. Az

eredetileg vallásos, társadalmi státusz jelentés egyre inkább divat jelenséggé

vált, és jelentősége messze túlnőtt az indiai kultúrkörön.

(www.hinduwomen.org)

 

Tehenek

A tehenet a hinduizmusban a vallás jelképének tartják. Tejével táplálja az em-

bereket, így érthető, hogy a Védák az emberiség hét anyja közül az egyiknek

tekintik. Mivel az egyik legnagyobb bűnnek számít az, ha valaki megöli az

anyját, Indiában a tehénnek semmilyen körülmények között sem eshet bántó-

dása. A vallási hagyományok szerint a tehenek nagyon kedvesek Krisnának, s

a hindu ember ezért is bánik vele megkülönböztetett tisztelettel és szeretettel.

A tehéntől származik például a védikus áldozatok (jagja) végzéséhez oly nél-

külözhetetlen tej, joghurt, vaj és ghí (tisztított vaj).

 

HINDU ÜNNEPEK

India az ünnepek országa. Ha az országban honos összes vallás jelentősebb

ünnepeit megülnék, több, mint 120 napba telne.

Indiában a fesztiválok a boldog ünneplés és a lelki tisztulás idejét jelentik.

Ünnepnapokon az emberek gyakran böjtölnek, hogy megtisztuljon szívük a

szennyeződésektől. A templomokat feldíszítik, és pompás ételeket ajánlanak a

múrtiknak. Az ünnepek általában az indiai holdnaptárt (Vikramaditját) köve-

tik, és emiatt a nyugati naptár szerint minden évben más-más napra esnek. Ez

a naptár a teliholddal kezdődő holdhónapokon alapszik, s harminc havonta

egy szökőhónapot fogad el, hogy a hónapok egyezzenek az évszakokkal. Ez a

rendszer hetvenkilenc évvel jár a keresztény naptár előtt. Az indiai holdhó-

napok és nyugati megfelelőik:

Mágha - január, Phalguna - február, Csaitra - március, Vaisáka - április,

Dzsjaista - május, Aszada - június, Sravana - július, Bhadra - augusztus,

Asvina - szeptember, Kárttika - október, Aghan - november, Pausa – decem-

ber.

Úgy tartják, hogy az ünnepek garantálják a hindu hagyományok folyamatos-

ságát, és segítik megismertetni a gyerekekkel az isteneket.

A hindu vallási ünnepeket három csoportba sorolhatjuk.

Az első csoportba tartoznak a hindu naptár ünnepei. Ezek a hindu naptáron

alapulnak, amely 354 napból és hat évszakból áll. Két hónapig tart minden év-

szak. A tavasz márciustól májusig, a nyár májustól júliusig, az esős évszak jú-

liustól szeptemberig, az ősz szeptembertől novemberig, a tél novembertől ja-

nuárig és a jó évszak januártól márciusig.

A másik csoportot a mezőgazdasági évszakok ünnepei alkotják. Egy

agrárországban életfontosságú a vetés, és az aratás. A navrátri, a „kilenc éj-

szakás ünnep” a téli vetést dicsőíti. Navrátri kezdetekor árpát vetnek el egy

kis tálban, hogy a gabona kisarjadjon, mire az ünnep véget ér.

Az ünnepek harmadik csoportjába a hindu legendákkal kapcsolatos ünnepek, a

melák tartoznak.

A következőkben a legfőbb hindu ünnepeket mutatom be részletesen, melyek-

nek sorából a legismertebb Dívali emelkedik ki. (Kozma-2001)(Kingsland-

2000)

 

Dívali - A fények ünnepe

Dívali, pontosabban Dípávali a legfontosabb ünnep Indiában, október-

november hónapra esik. A Dípávali jelentése: fénnyaláb, fénycsóva ( „díp” je-

lentése: fény, „avali” jelentése: sor).A Dívali lenyűgöző látvány. Minden

egyes házat minden épületet gyertyák és elektromos égők százaival díszítenek fel, minden város és a legkisebb falu is fényárban

úszik, mert úgy tartják, hogy a gazdagság (Laksmí) nem lép be egy sötét ház-

ba. .

Ez az ünnepély négy napig tart, melynek során az egész ország szó szerint

fényben úszik. Mindenhol káprázatos csillogás közepette vígadnak az embe-

rek.

A négy nap különböző hagyományok szerint különül el egymástól, de ami kö-

zös bennük, az a jóság és boldogság, mely ilyenkor a hinduk szívébe költözik.

„Még a hetvenes évek közepe táján módomban volt egyszer Dívali éjszakáján

Delhiből Bombaybe repülni, ami a kristálytiszta időjárás áldásos következmé-

nyeként felejthetetlen, életre szóló élményt jelentett. Minden város és falu

olyannak tűnt a magasból nézve, mintha százezernyi csillag világítana, mintha

egy hatalmas tűzvész egyszerre lobbantotta volna lángba a hatalmas országot.

Tűzijátékok tízezrei láthatók, minden család halomszámra veszi a tűzszerszá-

mokat-melyek Indiában nincsenek korlátozás alatt. Kész csoda, hogy az or-

szág általában alig egy tucat komolyabb tűzesettel megússza a fény éjszakáját.

Ami nehezebben viselhető el, az a petárdák, rakéták ezreinek hangja, amely

ezen az éjszakán egyszerűen fülsüketítő.” (Kozma-2001 p.163.)

Az ünnep során, minden sarkot megvilágítanak, és tömjén illetve füstölő szaga

lengi be az egész országot, amelyek a rakéták éles hangjaival, a boldogság, az

összetartozás és remény érzésével vegyülnek .Az utcák tele vannak diyát (

agyagedény, melybe mécsest lehet elhelyezni – amint az alábbi képen is látha-

tó) áruló felnőttekkel, és gyerekekkel.

Másnap hajnalban minden család megtisztálkodik, majd addig hordatlan, új

ruhákat öltenek magukra. Ez érvényes az idősebbekre, csakúgy, mint a fiata-

lokra, a gazdagokra és a szegényekre is. Új ruháikban, immár megtisztult kül-

sővel felkeresik rokonaikat, barátaikat, ajándékokat cserélnek, ahol jelentős

mennyiségű édességet fogyasztanak.

A szerencsejáték hagyományait is ehhez az ünnephez szokták vonatkoztatni.

Úgy tartják, hogy ha valaki ezen a napon szerencsejátékot játszik, annak az

elkövetkező éve is szerencsés lesz. A legenda szerint Párvatí istennő ezen a

napon játszott Sivával.

Dívalit, a hindu újév ünnepének is szokták nevezni, mivel a hindu év kezdete

valóban erre a napra esik, de a gregorián naptárt használók számára a mai In-

diában, már csak szimbolikus jelentősége van.

Az ünnep gyökerei egészen az ősi Indiáig nyúlnak vissza, amikor ez egy fon-

tos betakarítási ünnepet jelentett. Sok legenda utal Dívali eredetére. Néhányan

úgy tartják, hogy ez Laksmí és Vishnu házasságának ünnepsége. Bengálban

ezt a fesztivált Kálí anyának, az erő istennőjének szentelik. Ganésát, az ele-

fántfejű istent, aki a szerencse és a bölcsesség szimbóluma, is ünneplik ezen a

napon. Dípávali alkalmával Ráma, Szítá és Laksmí tizennégy napos száműze-

tésből való hazatértéről és Rávana – a démonkirály - felett aratott győzelmük-

ről is megemlékeznek.

Egy másik legenda szerint Dípávali Nárakaszúra, a pokol egyik démonja, fe-

letti győzelmet ünnepli. A történet szerint Krisna győzte le e félelmetes dé-

mont, akinek hatalmas erejétől mindenki rettegett, és akinek hatalma minden-

kire kiterjedt. Veszélyt jelentett istenekre, bölcsekre és persze az emberekre is,

ereje kiterjedt földre, pokolra még a mennyre is. Egy napon Nárakaszúra elra-

bolta az istenek tizenhatezer lányát, és saját háremébe börtönözte őket. Az is-

tenek először Indra, az istenek királyának segítségét kérték, de amikor ő sem

volt képes megfékezni ennek az elvetemült démonnak a hatalmas erejét, Kris-

nához fordultak segítségért. Krisna beleegyezet a támogatásba és ádáz dicső-

séges csatát vívott a démonnal. Miután egyedül győzedelmeskedett

Nárakaszúra és démoni hadserege felett, Krisna kiszabadította bebörtönzött

leányokat. A leányok hálájuk jeléül imáikkal halmozták el szabadítójukat, aki

mind a tizenhatot feleségül vette.

A harmadik verzió szerint – ami talán még a legközelebb áll hozzánk, európa-

iakhoz- egyszer egy szegény halász felbecsülhetetlen értékű nyakékre bukkant

egy hal gyomrában. A királynő kedvenc nyakéke volt ez, amelyet akkor veszí-

tett el, amikor a folyóban fürdött. A halász okos felesége kioktatta férjét, mit

kell tennie. Meghagyta neki, hogy vigye el a nyakláncot a palotába, ám ha ju-

talmazásra kerülne a sor, a férfi utasítsa vissza mindet. Ha a király hajthatat-

lan, kérje azt, hogy október egy bizonyos napján csak az ő házukban éghessen

lámpás. Amikor a szerencse Laksmí istennő képében a környékre látogatott,

bekopogtatott a halászhoz. Egyedül az ő házát találta meg az istennő, amikor

fedélre volt szüksége. (Kingsland-2000)

Az éjszaka, a fények éjszakája az emberben a felismerés hiányát jelképezi, és

azt, hogy ebben a tunya, bágyadt állapotban képtelen felismerni az isteni ere-

detét, nem látja saját lényegiségét. Ebben a sötétségben uralkodik a vágyak ál-

tal vezérelt én, az önös kielégülésekre vágyakozó öntudat, amely ebben a for-

májában csak bánatot, szenvedést okoz. A tizenhatezer isteni eredetű lány is a

vágyakat, szimbolizálja, de közülük is a legnemesebbeket. Ám e vágyak sem

találnak kielégülésre a korlátok közé szorított világban, tehát áthatják a földet,

a poklot és a mennyeket is. Az ember balsorsának kulcsa tehát saját negatív

késztetéseiben rejlik, és amíg nem győzi le ezeket, sorsa örök elégedetlenség,

örök harc lesz. Ahhoz, hogy kitörjön jelenlegi reménytelen állapotából, maga-

sabb értékekre kell összpontosítania, saját pozitív késztetéseit kell mozgósíta-

ni.

Minden emberben megvannak a pozitív, illetve negatív törekvések, amelyeket

szinte minden vallás az ördög, démonok, a gonosz képében jelenít meg. A tör-

ténetben, amikor az istenek először királyukat, Indrát kérik meg, hogy segít-

sen, természetesen az is szimbolikus, mivel az istenek királya az ember öntu-

datát, kristálytiszta tudatát jelképezi. A végső csata megvívásához azonban ez

sem elegendő, és együttesen az Átmanhoz, azaz Krisnához fordulnak segítsé-

gért.

A Dívali éjszakája a harcot, az önző késztetésekkel vívott küzdelmet jelképezi

lobogó fényeivel, rakétáival, durranásaival. Az egész éjszakán át tartó csata

azt jelképezi, hogy ez a küzdelem mindaddig tart, amíg az emberben megma-

rad a tudatlanság, amíg nem ismeri fel valódi belső értékét. A hajnal hasadtá-

val a harc véget ér, az ellenség a legmagasabb tudat segítségével legyőztetett,

új életre ébredt a tudat, mert már saját, tiszta minőségében van jelen.

A vágyak legyőztettek, az önzés megszűnt, és az ember Nárakaszúra képében

leigázta vágyait és negatív belső késztetéseit. A harc sikert aratott, visszafűző-

dött isteni eredetéhez. Az ünnepet követő napon való megtisztulás a vágyaktól

való megszabadulást jelképezi. Az új öltözék a magasabb minőségű tulajdon-

ságokat jelentenek, mely átalakulás örömet, megelégedettséget vált ki viselő-

jükből.

Az ajándékozás az önzetlenség jelképe, az édességek, pedig az új értékek édes

ízét képviselik. Krisna segítségével az ember legyőzte a saját maga teremtette

belső kísértéseit, vágyait, felismerte igaz belső értékét, ezáltal elérkezve végső

céljához. Azzal, hogy Krisna a felszabadításuk után feleségül fogadja őket, az

isteni eredetű vágyak megnemesedve visszaolvadnak eredetükhöz egy emel-

kedettebb minőségben. Dípávali éjszakája tehát a sötétség és a fény küzdel-

me, mely a hajnal elérkeztével, a fény győzelmével ér véget.

 

Sivarátri ünnep

Ez a legnagyobb indiai ünnep, a siva lingamnak állít emléket. Valaha régen

egy vadász annyi állatot és madarat ölt le, hogy képtelen volt őket napszállta

előtt hazavinni. Így az éjszakát étlen-szomjan, rettegésben töltötte egy fa tete-

jén. Ez a phálguna holdhónapban történt ( február-március), teljes holdfogyat-

kozáskor, Siva szent éjjelén. A vadász annyira remegett a fa tetején, hogy a vi-

rágszirmok és a harmat lehullott a fáról egy alanti lingamra. Ez igencsak tet-

szett az istennek, úgyhogy amikor a vadász másnap hazatért és meghalt, Siva

kijelentette, hogy mivel Sivarátri ünnepén tisztelgett a lingam előtt, következő

életét a Kailásza hegyen töltheti el.

Sivarátri, Siva imádatának éjszakája, az újholdat követő tizennegyedik napon

esedékes, ami egy februári koromsötét éjszakára esik. A hívek különleges

imákat kántálva dicsőítik a rombolás urát. Sivarátri , „rátri” szó szanszkritül

éjszakát jelent, az az éjszaka, amikor Siva a teremtés, megőrzés és rombolás

ősi táncát járta. Az ünnep csupán egy napon és egy éjszakán át tart.

A Puránák szerint, a mitikus óceánköpülés során az istenek és a démonok egy

edényben mérget találtak. Megijedtek, hogy ez a rengeteg mennyiségű erős

méreg még a világot is képes lenne elpusztítani, ezért Sivához rohantak segít-

ségért, aki megitta a mérget, ám nem nyelte le, csak a torkában tartotta. A tor-

ka kékre változott a méreg hatására, ezért is hívják kék torkúnak. Sivarátri al-

kalmával emlékeznek a világot megmentő Sivára.

Az ünnep leginkább a nők számára szerencsés. A már házas nők férjük és fiuk

jólétéért imádkoznak, míg a még hajadon lányok azért imádkoznak, hogy

megtalálják a számukra ideális férjet, olyat mint Siva. A hagyomány szerint,

aki ezen a napon teljes odaadással ejti ki Siva nevét minden bűntől mentesül,

eljut Siva lakhelyére, és kiszabadul a születés és halál körforgásából.

(www.hinduism.about.com)

Sivarátri napján tüzet raknak és aköré egy három emeletes emelvényt építe-

nek. A legfelső szint a mennyet (swargaloka) szimbolizálja, a középső szint az

űrt (antarikshaloka), az alsó pedig a Földet (bhuloka) jelképezi. A mennyet

szimbolizáló legfelső deszkára tizenegy urnát raknak, amik Siva tizenegy

megtestesülését jelképezik.

Ezeket az urnákat almafa („bilva”) és mangó levéllel díszítik, majd az egész

tetejére egy kókuszdiót helyeznek, Siva fejének jelképeként. A kókuszdió

meghagyott szára Siva bozontos haját szimbolizálja, a gyümölcsön lévő há-

rom pont, pedig a három szemét.

A Sivát reprezentáló falloszt lingamnak hívják Általában gránitból, fémből,

kvarcból, márványból vagy zsírkőből készítik, a hozzá tartózó joni pedig a va-

ginát jelképezi.

A hívek körbejárják a lingamot, és egész éjjel dicsőítik. Minden harmadik

órában megmossák az öt szent áldozattal, tehéntejjel, aludttejjel, vizelettel,

trágyával. Aztán a hallhatatlanság öt étkét a lingam köré helyezik : a tejet, a

ghít, aludttejet, mézet és a cukrot. Továbbá mérgező, de szentnek tartott

gyümölcsöket is ajánlanak Sivának.

„ Om Nama Sivaja!” „ Hódolat, tisztelet Sivának!” ( Szász – Előadások)

Éneklik a hívek egész napon át tartó böjtjük mellett. Virágokkal díszítik Siva

múrtiját, és a templomokat, a harangok és a tömjén füstje belengi az egész vá-

rost. Egész éjszakán át tartó virrasztás során a hívek történeteket, himnuszokat

szavalnak. A böjt csak másnap reggel ér véget, az egész éjjelen át tartó dicsőí-

tést követően. Kasmirban tizenöt napig tart az ünnep, ahol a tizenharmadik

nap a böjtölés napja, melynek során az egész család nem vesz magához étket.

Holi - A színek fesztiválja

Holi, más néven az indiai húsvét, India legszínesebb fesztiválja, köszönti a ta-

vaszt, az új élet és az erő évszakát. Össznépi ünnepély, olyan összejövetel,

amely túllép minden vallási határon és közrefog minden vallásos közösséget.

Még a kasztok közt lévő elkülönülések is megszűnnek a fesztivál idejére. Tu-

lajdonképpen egy termékenységi ünnep.

Holi ünnepe, amelyet tavasszal tartanak, a földre szállt Krisna cselekedeteiről

emlékezik meg. Addigra csűrbe kerül a tavaszi termés, úgyhogy a holi a vi-

dámság ideje. Az ünnephez az is hozzátartozik, hogy az emberek színes vízzel

locsolják egymást. Utána, a déli étkezés előtt púdzsát mutatnak be, amikor a

hálaadás gyanánt egy adag ételt vetnek egy apró máglya tüzébe. (Keene-2003)

Egy másik legenda szerint, Hiranjakáshipu démonkirálynak Siva teljesítette

azt a kívánságát, hogy se ember, se vadállat ne ölhesse meg, sem a házban,

sem a szabadban, sem a földön, sem az égben sem éjjel, sem nappal. Önnön

halhatatlanságától elvakulva Hiranjakáshipu fittyet hányt a józan észnek, és is-

tennek kiáltotta ki magát. Fia, Prahlád nem volt hajlandó fejet hajtani apja

előtt, amivel magára vonta annak gyilkos haragját. Prahlád, apjának tiltása el-

lenére Vishnu vakbuzgó híve lett. A démonkirály több sikertelen kísérletet tett

fia elveszejtésére, majd segítségül hívta nővérét, Holikát, aki olyan kivételes

képességgel bírt, hogy nem fogta a tűz, minden lángból épen lépett ki. Ám

amikor Holika Prahlád máglyájához telepedett, Prahlád elkezdte Visnu nevét

kántálni, aki megóvta hívének életét, és a máglya Holikát égette hamuvá. A

tömeg örvendezve fogadta a megmenekült Prahládot, és az emberek színes

port szórtak egymásra örömük jeleként.

A jót megtestesítő Prahlád győzelme a gonoszt képviselő Holika felett ad al-

kalmat az ünneplése a híveknek, melynek során az embereknek sok színes, vi-

dám eseményben van részük. Holi előestéjén minden évben egy máglyát állí-

tanak fel, amelyet Holika Dahannak neveznek el, ez az örömtűz nem csak

megemlékezés Prahlád és Holika történetéről, de egyben egy tisztító jellegű

tűz is, a gonosz lelkekkel és erőkkel szemben. Holi napján az emberek úgy

üdvözlik egymást, hogy színes festékkel öntik le szeretteiket, még az idegene-

ket is. Míg a szolidabban ünneplők csak lemosható színes port kennek az ar-

cukra ésa homlokukra, addig a vehemensebbek bárkire vödörszámra locsolnak

kimoshatatlan színes festékeket. (www.hinduism.about.com)

Melynek eredményeként az emberek a szivárvány minden színében pompáz-

nak, amint azt az alábbi kép is mutatja, és vidáman üdvözlik barátaikat és el-

lenségeiket.

„Egy napsütéses nap volt, ami megfelelő alkalom volt a vidámságra. Körülbe-

lül órakor kezdődött az ünnepség, melynek elején háztetőkről csüngő , utcán

rohanó gyerekek dobálták a járókelőket színes „gubarassal” , néha felkiáltva

„Holi hai”. Hamarosan az egész várost motorokon, autókon, dzsippeken szá-

guldó fiatal kis csoportok lepték el, sok színes csomaggal. Az egész város

Holi szellemével és színes csomagokkal átitatva ünnepelte e szó szerint színes

napot” (Tribune India, 3 march 1999-www.hinduism.about.com)

Zenés, táncos mulatságokat rendeznek, a nők és férfiak összemérik erejüket,

különféle versenyeken. Ez az ünnep közel hozza egymáshoz az embereket, és

a jókedvű felejtés napja könnyedséggel tölti meg a keserűséget és a nehézsé-

get is.

Holi az az ünnep, melynek során a hagyományos indiai társadalom státusz-

szintjei és a szabályok a fejük tetejére állnak. Mivel idővel mindenki különbö-

ző színekben pompázik, már senki nem tudja megállapítani, hogy ki melyik

kaszthoz tartozik. Ez egy olyan ünnep, amelyet a gazadagok és szegények

egyaránt élvezhetnek. Ilyenkor az újságok szívesen készítnek olyan fényképe-

ket, ahol a miniszterek, sőt még a miniszter is mindenféle színekben pompá-

zik.

A fesztivál során bárkire lehet színes vízbombákat dobni, akár még idegenekre

is. Az emberek színes por jellegű festékeket dobálnak egymásnak, amit

„gulalnak” neveznek, vagy pedig színes festékkel töltött lufikat. Az arany és

az ezüst régen népszerű volt a nők körében, habár mára ezek a színek kissé

idejétmúltak.

India némely részén szokássá vált, hogy ezen a napon a nők és a férfiak gú-

nyolódási versenybe kezdenek, habár az etikett szerint a férfiaknak nem illik

csúfolódniuk a nőkkel.

 

Dzsanmashtámi – Krisna születésnapja

Dzsanmashtámi Krisna születésének ünnepe, melynek során az emberek

Visnu megtestesülését, földi megszületését ünneplik.

Krisna ashtami éjfélén, vagy Shravan hónapjában (augusztus-szeptember) szü-

letett. Ezt a csodálatos napot hívják Dzsanmashtáminak. Krisna születése egy

transzcendes jelenség, ami még magukat a hindukat is ámulattal tölti el. A le-

genda szerint, amikor a Föld Anya már nem volt képes tovább elviselni a go-

nosz erők által elkövetett bűnök terhét, Brahmához, a teremtőhöz fordult segí-

tésért. Brahmá Visnu segítségét kérte, aki megnyugtatta, hogy nemsokára

megszületik valaki, aki megsemmisíti a gonosz zsarnoki erőket. Ashtami nap-

ján éjfélkor megszületett Krisna. Sötét színe volt és fölöttébb aranyos kisbaba

volt. Maga a szó „Krisna” feketét jelent, amin titokzatos, rejtélyes jelentéssel

bír.

Akár emberi lény volt, akár isteni inkarnáció, semmi kétség afelől, hogy Kris-

na mind szellemileg, mind pedig erkölcsileg hatással volt a hindu népre évez-

redeken át.

Mára már mind az indiai , mind pedig a nyugati tudósok is elfogadták azt a

tényt, mely szerint Krisna i.e. 3200 és 3100 között a Földön élt.

Vrindaván és Mathura templomaiban különösen nagy az ünnep hőfoka, hiszen

ez a születési hely, a vidék, ahol Krisna felnőtt. A templomokat feldíszítik,

Krisna múrtiját pedig egy különleges, nyilvános ceremónia keretei között

megfürdetik (abhisék). Krisna ilyenkor tejben, joghurtban, ghíben, mézben,

valamint olyan vízben fürdik, amelyet valamely szent folyóból, például a

Jamunából vagy a Gangeszből hoztak. Nagyon kedvezőnek tekintik, ha valaki

részt vesz ezen az ünnepen. Az "abhisék" után végezetül egy különlegesen

szép, új ruhát ajánlanak fel a múrtinak. Különös és színpompás ünneplés ez,

melynek során hatalmas képeket mutatnak fel, amelyek jelenetek formájában

ábrázolják Krisna életét, lefestik kamaszkorát, barátságát a gópikkal, valamint

előadnak egy táncdrámát, a Raszlílát, amely emléket állít Krisna és Rádha sze-

relmének. Az igazi ünneplés délben kezdődik, miután a csecsemő Krisna fes-

tett képét megfürösztik és kis idő múlva egy jelképes bölcsőbe helyezik

(http://jainsamaj.org )

 

Ganésa Csaturthí

Az elefántfejű, nagy hasú Ganésa a legnépszerűbb hindu istenség, a költők és

kereskedők védnöke, jóindulatú segítségével elhárulnak az alkotó, vállalko-

zásba kezdő ember előtt tornyosuló akadályok. Szobrát az indiaiak házi isten-

ként őrzik otthonukban. Ganésa hátasállata a patkány, amit szent állatnak tar-

tanak Indiában.

A Ganésa Csaturthí Ganésa – az egéren, patkányon lovagló istenség- születé-

sének ünnepe, aki nagyon népszerű a hinduk körében. Ganésa Siva és Párvatí

fia, az elefántfejű isten, akinek meghajló törzse, és pocakos teste utal emberi

mivoltára. A gonosz erők és akadályok elpusztítója mellett, a nevelés, a tudás,

a bölcsesség és a vagyon isteneként ünneplik Indiában. „Om Ganésaja

Namah” mondják az emberek Ganésa nevét, ezzel távol tartva maguktól min-

den akadályt.

Ezt a fesztivált Bhadra hónapban (augusztus-szeptember) tartják a hold fényes

két hetének negyedik (caturti) napján. A fesztivált nagy pompával ünneplik,

elsősorban Maháráshtra államban. Agyagból, szövetből és más anyagokból

gyakran tíz méteres magasságot is elérő szobrot készítenek Ganésáról. Ganésa

szobrát csak ezen a napon viszik ki a templomból, és egy lassú vándorlás után

végül tengerbe, vagy tóba merítik. Mumbai városában (Bombay) a szobrot a

tengerben, Hyderabadban a Hussain Ságar tóban merítik meg. Az előkészüle-

teket már hónapokkal az ünnep előtt megkezdik. Ganésa képeit minden évben

gondosan kidolgozott rendszer szerint hét - nyolc napig formálják, hogy az

ünnepre megfelelő állapotban lehessen.

Az imádat során töménytelen mennyiségű édességet (tejberizst, laddot) és kó-

kuszt ajánlanak fel Ganésának. Ilyenkor az hinduk az utcán gyönyörű sátrakat

állítanak fel Ganésa isten tiszteletére. Ezek a sátrak helyszínéül szolgálnak

még ingyenes orvosi vizsgálatoknak, véradásnak, különböző jótékonysági cse-

lekedeteknek, filmvetítéseknek, színjátszó előadásoknak az ünnepély napjai

alatt. (www.hinduism.about.com)

A fesztivál másik érdekes vonása, hogy a híveknek ezen a napon nem szabad

a Holdra nézniük, mert úgy tartják, hogy a hold-isten egyszer megsértette Ga-

nésát. Egyszer Ganésa egér hordozója elesett, mert egy kígyó megijesztette.

Amikor Ganésa leesett az egeréről, a hasa kidurrant, s kiestek belőle az édes

golyók és a tejberizs. A telihold - úgy mondják - ennek láttán nevetni kezdett,

és ez feldühítette Ganésát, aki viszonzásul megátkozta a holdat. Ennek az

átoknak a hatására kell elfogynia a holdnak hónapról hónapra.

 

Ramnavami - Ráma születésnapja

Ráma születésnapja Chaitra hónapban ( március- április ) ünnepelt két hetes

Fény ünnep kilencedik napjára esik. Ramnavami napján a hinduk minden

egyes lélegzetük alkalmával elismétlik Ram-Nam nevét, és megesküsznek ar-

ra, hogy egész életük során törekedni fognak arra, hogy tisztességesen éljenek.

Ramnavami az egyik legfontosabb ünnep a visnuita hinduk körében, habár so-

kan a Siva szektából is megülik ezen ünnepet. Néhányan szigorú böjtölésbe

kezdenek ezen a napon. A templomokat feldíszítik, és Ráma képét is felcico-

mázzák az ünnepre. A templomok „Szent Rámájana „ énekétől hangosak.

Ayodhyában, Ráma születési városában, óriási vásárt rendeznek az ünnep al-

kalmából. Dél Indiában Ramnavami ünnepe kilenc napon át tart óriási áhítat-

ban, melynek során áldozatokat mutatnak. Ilyenkor azok a hinduk, akiknek

van tehetsége a történet mesélésben, előadják a Rámájana izgalmasabb részle-

teit a többieknek. Ráma szent nevét ismételgetik és Ráma és Szita házasságát

ünneplik ezen a csodálatos napon. Ez egy nagyon színes ünnepély, ami egy-

ben lelkesítő és tanulságos.

Az egyik, Sivananda Ashramban , a következőképpen ülik meg ezt az ünne-

pet:

Annyi édességet csinálnak, amennyit csak lehet, miközben különböző

mantrákat ismételgetnek. A leghíresebb az „Om Rama” mantrája. A hívők ez-

alatt a kilenc nap alatt felolvassák a Rámájana eposzt, mind a szanszkrit, mind

pedig a hindi verziót. Azok, akik nem tudják az egész történetet előadni, olyan

költeményeket olvasnak, melyek dióhéjban tartalmazzák az egész költeményt

a következőképpen:

„Egykoron Ráma urunk bement az erdőbe, ahol Rishis vezekelt, és megölte a

csalóka őzet. Szítát elhurcolták és Jatayut megölték. Ráma találkozott

Sugrivával, megölte Valit és átszelte az óceánt. Lanka városát leégette

Hanumán. Végül végzett a démonokkal, Rávanával és Kumbhakarnával. Ezzel

elmeséltem a Szent Rámájana történetét nektek.”

A hívek „Sri Ram”, vagy „Jai-Ramjiki” szavakkal köszöntik egymást. Azok,

akik Rámát tekintik legfőbb istenüknek, böjtbe kezdenek. Csak tejet és gyü-

mölcsöt vesznek magukhoz kilenc napon át. Vannak akik, csak Ramnavami

napján böjtölnek. Az utolsó napon, ami az ünnep utolsó napja, a kidekorált

templomban Ráma imádatát ülik meg. Ilyenkor az összes védikus rítus bemu-

tatásra kerül. Hajnali négy órától, egészen késő estig a „Ram” szavak hangoz-

nak mindenfelé. Rámáról szóló szórólapok, füzetecskék és könyvek röpköd-

nek mindenütt. Az emberek összeülnek és az élet nagy dolgait vitatják meg

egymás társaságában. A fiatalabb hívők elhatározzák, hogy mindent megtesz-

nek annak érdekében, hogy spirituális fejlődésüket felgyorsítsák.

(www.bbc.co.uk/religion/religions/hinduism )

 

A testvérek ünnepe

Bhai Dooj

Sehol máshol a világon nem dicsőítik úgy a testéri köteléket, mint Indiában. A

hinduk ezt a különleges köteléket évente kétszer ünneplik meg, az egyik a

„Raksha Bandhan” a másik pedig a „Bhai Dooj” fesztivál. A nagy volumenű

tűzfesztivál után India nővérei elkezdik előkészületeiket a „Bhai Dooj” feszti-

válra. Az ünnep alkalmával a lánytestvérek szeretetük jeleként egy gyönyörű

élénkpiros vagy cinóbervörös színnel „megjelölik” bátyjaik homlokát, azaz

bindit rajzolnak. Egy színdarabot (árati) adnak elő nekik megmutatva a szent

láng fényét, mint a szeretet és a gonosz erőktől való védelem jelét. A fiútest-

vérek elárasztják nővéreiket ajándékokkal, áldásokkal és különféle jókíván-

ságokkal. Ezt az ünnepet minden évben Díwali ötödik napján ünneplik, ami

újhold napjára esik. „Dooj” szó az újhold napját követő napot jelenti, ami a

fesztivál napja, a „Bhai” szó pedig fiútestvért jelent.

Bengálban ezt az eseményt Bhai Photának hívják. A lánytestvér böjttel kezdi

az ünneplést, majd a szantálfa csirizéből jelet rajzolnak bátyjuk homlokára,

megajándékozzák őket édességgel és különféle ajándékokkal, majd azok hosz-

szú egészséges életéért imádkoznak. Minden fiú testvér nagy örömmel várja

ezt az alkalmat, melynek során újra megerősítik a lány és fiú testvér közötti

szeretetteljes és különleges kötelék. Ez egy jó lehetőség arra, hogy a testvérek

összejöjjenek nővéreiknél, megajándékozzák egymást és a kagylóhéjak csilin-

gelése közepette örömködjenek.

Ezt az ünnepet Jama Dwiteeyának is nevezik, mivel úgy hiszik, hogy ezen a

napon Jama, a halál istene és a pokol őre, meglátogatja testvérét Jamit, aki a

szerencsés ponttal jelöli meg homlokát, majd jólétéért imádkozik. Úgy tartják,

hogy akinek ezen a napon nővére egy bindut rajzol a homlokára, az sosem ke-

rül a pokol tüzére.

Egy másik legenda szerint, miután Krisna elpusztította a Nárakaszura démont

meglátogatja Subhadra nevű nővérét, aki egy báránnyal, édességgel és virág-

gal köszönti, majd a szent védelmező pontot a homlokára helyezi.

Mint sok más hindu ünnep, a Bhai Dooj is a társadalmi kapcsolatokkal és a

családi kötelékkel kapcsolatosan zajlik. Jó alkalmat nyújt, különösen a férje-

zett nőknek arra, hogy összejöjjön újra az egész család és hogy megosszák a

Dívali ünnep utáni örömködést. Azonban nem mindenki tud találkozni szeret-

teivel ezen a csodálatos ünnepen. Azok a nők, lányok, akik valami oknál fog-

va nem tudnak fivéreikkel találkozni, és megjelölni őket a szent ponttal, ők le-

vélben küldik el nekik a védelmező szent bindit.

A modern technikának köszönhetően manapság már virtuális módon is ünnep-

lik a testvérek ezt az alkalmat. A nővérek e-mailben küldik el bátyjuknak

bindijüket, ezzel átszelve a távolság adta nehézségeket.

Az indiai nők ezen ünnep kialakulása óta örvendenek nagy tiszteletnek.

(www.hinduism.about.com)(www.bbc.co.uk/asianlife)

 

Raksábandhan

A „raksá” szó védelmet, a „bandhan” pedig megkötést jelent. Ezt az ünnepet

sravana ( július-augusztusban ) tartják, főként Észak-Indiában ülik meg.

A lányok és a férjes asszonyok rakhít – a képen látható csavart piros és sárga,

vagy arany fonál – kötnek fivérük jobb csuklójára, s indiai édességekkel kínál-

ják. Cserébe a fivér fogadalmat tesz, hogy megvédi nővérét, majd megajándé-

kozza őt. Néha a szokást kiterjesztik a sógorokra is, s ha a fivér történetesen

külföldön tartózkodna, a rakhít postán kapja meg.

A raksábandhan eredetét különböző legendák magyarázzák. Közülük is a

legmegragadóbb az, amelyik elmeséli, miként fordult védelemért Padminí

hindu királynő a Mughal császárhoz, rakhít küldve neki, és megvédelmezte

Padminí tisztességét. Hasonló becsben tartják ma is mind Indiában, mind szer-

te a világon a hindu közösségekben ezt a szép szokást, akkor is, ha a rakhít

nem hindu kapja.

 

Buddha Purnima

Ez az ünnep Buddha születésének, megvilágosodásának, halálának és felsza-

badulásának ünnepe, amely májusra esik. Bódh Gajában és Bihárban különle-

ges ünnepségeket rendeznek az ünnep tiszteletére.

 

Dzshulan Játrá - Hintafesztivál

Ezen az ünnepen a templomokban Rádhá és Krisna múrtiját gyakran aranyból

vagy ezüstből készült hintán hintáztatják. A 13 napig tartó fesztivál a Sravana

(július-augusztus) hónap fényes két hetének harmadik napján (tritija) kezdő-

dik, és ugyanezen hónap teliholdas éjszakájáig tart. Vrindávanában ez az év

egyik legnagyobb ünnepe.

 

Gítá-jáyanti

Krisna ezen a napon mondta el a Bhagavad-gítát Ardzsunának a kuruksetrai

csatamezőn. Kuruksetrán, a híres zarándokhelyen ebben az időben különleges

ünnepséget tartanak, amelynek keretén belül hangosan szavalva újra elismétlik

a Gítá nagyszerű verseit a vendégsereg nagy elégedettségére. Ezt a fesztivált

december-január hónap fényes két hetének tizenegyedik napján (ekádasín)

tartják. A Bhagavad-gítát a hinduk többsége a legfontosabb szentírásnak te-

kinti.

 

Góvardhan-púdzsa

Ezt a fesztivált, amelyet "annakúta" ceremóniának is neveznek, Kárttika (ok-

tóber-november) hónapban ünneplik a Dipávalí utáni napon. Krisna esernyő-

ként emelte fel a Góvardhana-hegyet, hogy megvédje Vrindávana lakóit Indra

pusztító eső formájában megnyilvánuló haragjától. Nanda Mahárádzsa és

Vrindávana lakói Krisna tanácsára az áldozatra szánt felajánlásokat nem

Indrának, hanem a Góvardhana-hegynek ajánlották fel, amit aztán végül Kris-

na fogyasztott el. Indra haragjában el akarta pusztítani Vradzsa minden lakó-

ját, de Krisna csodálatos elrendezése meghiúsította tervét. Góvardhana-púdzsa

napján India legtöbb templomában hatalmas mennyiségű pompás ételt készí-

tenek erre az alkalomra, amit aztán kiosztanak az embereknek. Tiszteletüket

kimutatva a zarándokok körbejárják a Góvardhana-hegyet, és hódolatukat

ajánlják neki.

 

Hanumán Dzsájanti

E népszerű fesztivál során Hanumán születését ünneplik. Ilyenkor Hanumán

múrtiját a templomokban ghível kevert festékkel újrafestik. A hívek egész na-

pos böjtöt tartanak, s közben a Rámájana fejezeteit felolvasva Hanumán di-

csőségéről hallgatnak történeteket.

 

Kumbha-mela

A Kumbha-mela ünnepet 12 évente rendezik meg India négy fontos szent he-

lyén. Ez a négy zarándokhely Prajág (Allahabad), Haridvar, Naszik és

Uddzsain. A prajági (allahabadi) A szent emberek különböző vallási irányza-

tokba tartozó csoportjai jelennek meg itt leginkább, de a hétköznapi, vallásos

hitüket megélők is eljönnek, hogy tiszteletüket fejezzék ki imádott istenségük

előtt. A Nága Babák, Siva imádói nagyon híresek. Meztelenül járva, testüket

hamuval kenik be, s hajuk csimbókokban lóg. A Kumbha-mela fő fürdőző

napjain mindig ők merítkeznek meg először a Gangesz hullámaiban.

A Kumbha-mela mindössze egy hónapig tart, míg a Nap áthalad az állatöv bi-

zonyos jegyén. A hónap során vannak bizonyos fontos, kiemelt fürdőző na-

pok, mint például a Szankranti (amikor a Nap belép a következő jegybe), az

Ékádasí és az Amavaszja. A legfontosabb fürdőző nap akkor van, amikor a

nektár valóban aláhullik az égből. Az ekkor végzett fürdőzés különösen ked-

vezőnek számít.

A Kumbha-mela valójában egy "jógi-kongresszus", ahová jógik, szádhuk, va-

gyis szent emberek és más zarándokok jönnek el egész Indiából. Sok remete,

szent jön el más különböző zarándokhelyekről, a legeldugottabb erdőkből és a

Himalájában rejtőző hegyi barlangokból is.

Úgy tartják, hogy a félistenek (dévák) és a démonok (aszurák) egyszer fegy-

verszünetet kötöttek - kis időre megszakítva a köztük dúló állandó csatározást

-, hogy a tejóceánból kiköpüljék a halhatatlanság nektárját (amrita). Mindezt

Visnu tanácsolta a félisteneknek, akik felett a démonok egyre nagyobb hatal-

mat kezdtek gyakorolni. A félisteneket már az a veszély fenyegette, hogy el-

veszítik az univerzumot irányító pozícióikat. Kompromisszumot kötve a dé-

monokkal, Vászukit, a legnagyobb kígyót kötélnek, a Mandara-hegyet pedig

köpülőrúdnak használva közösen elkezdték a tejóceán köpülését.

A köpülés közben tizenhárom dolog jött létre az óceánból. Először hatalmas

mennyiségű méreg (haláhala) keletkezett, amely a Földön élő összes embert el

tudta volna pusztítani. Sivát hívták segítségül, aki megitta s a torkában tartotta

a méregóceánt. A köpülés eredményeként jött létre még a sanka (kagylókürt),

egy szurabhi tehén, egy Uccsaisravá nevű ló, az Ajrávata nevű elefánt, aki ké-

sőbb Indra hordozó állata lett, egy Kaustubha nevű drágakő, a paridzsáta vi-

rág, egy apszará (ledér hölgy a mennyei bolygókon), Csandra (a Hold), és

Laksmí, a szerencse istennője, valamint Varuní, az ivás istennője. Végül meg-

jelent Dhanvantari, az istenek orvosa, az Úr Visnu részleges inkarnációja, ke-

zében a halhatatlanság nektárját tartalmazó korsóval.

A félistenek a nektárt Brihaszpatira, Szúrjára, Csandrára és Szánira bízták.

Ezek a félistenek elfutottak a démonok elől az amritával, mert a démonok erő-

sebbek voltak, mint ők, és féltek, hogy elrabolják tőlük az értékes nedűt. Ami-

kor a démonok rájöttek erre az összeesküvésre, rendkívül dühösek lettek, s ül-

dözni kezdték a négy félistent. Ez az üldözés a félistenek időszámítása szerint

tizenkét napig tartott, amely tizenkét napévvel egyenlő. Ezalatt a dévák és az

aszurák bejárták az egész univerzumot, s közben nektárcseppek hullottak a

Földre Haridvarnál, Prajágnál, Udzsainnál és Nasziknál. Egy másik változat

szerint a démonok ellopták a nektárt tartalmazó korsót Dhanvantaritól, aztán

harcolni kezdtek egymással, s a négy csepp nektár ekkor hullott alá az említett

négy helyre.

Végül a démonok megszerezték a nektárt, s harcolni kezdtek egymás között,

hogy ki igyon belőle először. Hirtelen megjelent Mohiní (Visnu részleges in-

karnációja), az univerzum leggyönyörűbb hölgye. A démonok mind megzava-

rodtak szépségétől, s nagyon vonzódni kezdtek hozzá. Úgy döntöttek, hogy

rábízzák, ki kapja meg a nektárt. Mohiní tudta, hogy a démonok teljesen al-

kalmatlanok a nektár elfogyasztására, ezért becsapta őket, s az összes nektárt a

félisteneknek osztotta ki.

 

Navarátri

„Nava-ratri” szó szerint „kilenc éjszakát” jelent. Jelentős társadalmi és vallási

ünnepség, melyet évente kétszer ünnepelnek meg, nyár elején, és a tél kez-

detkor. A legenda szerint ez alatt a kilenc nap alatt küzdött Durgá a hatalmas

Mahishasur démonnal, aki Siva által ráruházott erejének köszönhetően óriási

pusztításokat rendezett a Földön. Az istenek Durgához fordultak segítségért,

akinek kilencedik napra sikerült legyőznie ellenfelét.

Az ünnep alkalmával a hívek Isten, mint az univerzális anya megtestesítőjének

segítségét kérik. Ezeket a napokat Durgá istennőnek, minden földi akadály el-

távolítójának, és az ő megtestesüléseinek szentelik. Kumarit, Párvatít és Kálít

is ünnepli e napon a hívek. Ők a nőiesség három formáját képviselik, a leány-

gyermeket, a fiatal lányt és az érett nőt.

A hinduk szemében ez az energia az Anyaistennő egy formája csak, aki

mindennek az anyja, és mindenki az ő gyermeke. Úgy hiszik, hogy isten di-

csőségét, nagyságát a legjobban Isten anyai szemszögéből lehet megjeleníteni.

Ahogy a gyermeknek is anyja a mindenség, úgy néznek fel a hinduk istenükre,

mint anyjukra. Valójában a hinduizmus az egyetlen vallás a világon, amelyik

ekkora jelentőséget tulajdonít Isten anyai megjelenítésének, mert hiszik, hogy

az anya a teljesség megteremtője.

Minden évben nyár és tél elején a klíma változásának és a Nap hatása külön-

leges fordulatot eredményez. Ez a jelenség lett a szent időpontja az istennői

erőknek, mert a hívek szerint az istennő ereje az, ami energiát ad a Földnek,

hogy a Nap körül forogjon, külső természeti változásokat okozva és ennek az

erőnek köszönhetjük a kozmikus egyensúly megőrzését. Másrészt A természe-

ti változásoknak betudhatóan az emberek teste és elméje jelentős változáson

megy keresztül, ám az istennői erőnek köszönhetően van elég erőnk ahhoz,

hogy a fizikai és mentális egyensúlyunkat meg tudjuk őrizni.

Navarátri kilenc napja három szakaszra van felosztva, annak megfelelően,

hogy milyen szemszögnek megfelelően imádják Istennőjüket.

Az első három nap Durgáhhoz imádkoznak a hívek, és kérik, hogy törölje el

az összes bűnt, vétket és tisztátalanságot. Az azt követő három nap Laksmít

kérik, hogy ajándékozza meg híveit soha el nem fogyó spirituális javakkal,

békével és virágzással.

Végül az utolsó három nap imádatát, Szaraszvatinak a bölcsesség istennőjé-

nek szentelik, a spirituális bölcsesség megszerzése véget. Cserébe a földi élet

kötelékéből való szabadságot kapják. Navarátri napjain a hívek imával és böjt-

tel ünneplik Durgát. A nők és néha a férfiak is garbha táncot járnak, amely so-

rán ringó léptekkel egy nagy körben táncolnak, s közben ritmikusan tapsolnak

Szent ajándékokat „prasad” kókuszdiót, ruhákat és indiai édességeket adnak

egymásnak. Minden egyes házban az Istennőt mutató képeket virágokkal és

virágfüzérekkel díszítek fel, majd a szentély „mandir” mellé helyezik. A szen-

tély másik oldalára, pedig „garbot” tesznek, ami egy színes díszítéseket tar-

talmazó agyag, amibe diyát tesznek. Az emberi testet a garbo a lelket, átmant,

pedig diya szimbolizálja.

Az ünnep ötödik napján szokássá vált, hogy a hívők minden irodalmi könyvet

és művészeti festményt összegyűjtenek, lámpát, vagy „diya”-t gyújtanak és

Szaraszvatinak imádkoznak.Az imádat mindhárom szakaszában részt kell

venni ahhoz, hogy a hívő élete minden területén sikeres legyen.

Az ünnepély végén, szent tüzet gyújtanak „yagna”, ghít, khírt (rizspudingot)

és szezámmagot áldoznak Durgának. (Kingsland-2000)

 

Saktí és Durgá Pudzsa – ünnep

A saiva hagyományban a női teremtőerőt és anyaistennőt Saktínak nevezik.

Önmagában is tisztelik, nem csupán női partnerként vagy hitvesként ( Saktí te-

remtő energiaként való leírását ritkábban már istennőkre, így Laksmira és

Szaraszvatíra alkalmazzák.) A Saktí- kultuszok ( hívei a sákták) – melyek a

hívek harmadik csoportját alkotják – Siva feleségét, Párvatít állítják a tisztelet

középpontjába. Bengálban ő Durgá, s minden októberben megünneplik, hogy

az istennő ellátogat családjához és visszatér férjéhez.

Az ünnep alkalmával a képen látható különleges finomságokat készítenek az

hívők. Feldíszítik a szobrokat, amiket „pandal”-nak hívnak, amik nagy közös

imádkozásokra és étkezésekre szolgálnak az ünnepség ideje alatt. A tizedik

nap Durgá istennő festményeit, Laksmí, Szaraszvati képeivel együtt diadal-

menet kíséretével a közeli folyóhoz viszik, ahol ünnepélyesen megmerítik ab-

ban. A bengáli nők érzékeny búcsút vesznek, jajgatás, üvöltés és dobverés kö-

zepette elküldik Durgát. Ezzel jelezve rövid földi látogatásának végét. Amint

Durgá visszatér otthonába, Kailász hegyei közé, az emberek elindulnak meg-

látogatják rokonaikat, barátaikat, és édességeket ajándékoznak egymásnak.

Durgá hátasállata Bengálban a tigris, noha India már részein oroszlánon lova-

gol. Egyéb megtestesüléseiben ő Káli (a „fekete”) a Szati (a „tiszta”). Elneve-

zései közé tartozik a mátá (anya) és a dévi (istennő) is.

A fesztivál utolsó napját Dusszéra vagy Vidzsajadashámi nevezik.

 

Dhanteras

Dhanterast Dívali előtt két nappal ünneplik. A „dhan” szócska vagyont jelent.

Ezen a napon a hívek Jama istenhez imádkoznak, a virágzásért, és jólétért. A

házakat és üzleteket rendbe hozzák és feldíszítik.

Amint a kép is mutatja, a bejáratokat színes dekorációval ékesítik, és a

Rangoli rajzok hagyományos motívumaival díszítik, az Istennő üdvözléseként.

A legenda szerint egy király és királysága nagyon bánatos volt, mert elveszí-

tette a főpap fiát. Az emberek Brahmához imádkoztak, akik azt mondta a ki-

rálynak, hogy rajzolja le a fiú testét a porba, hogy életet lehelhessen belé.

Kicsi lábnyomokat rajzolnak a földre rizsporral és cinóbervörös porral a házak

körét, jelezve, hogy mennyire várják már eljövetelét. A lámpákat még este is

égve hagyják.

Hogy e csodás napot még szebbé varázsolják, a nők aranyat, ezüstöt, vagy va-

lamiféle konyhai edényt vásárolnak . A fém, illetve bármiféle fémötvözet vá-

sárlása szerencsét hoz.

Egy másik legenda szerint Hima király 16 éves fiának a horoszkópja szerint

egy kígyó harapása által kell meghalnia a házassága negyedik napján. Azon a

nevezetes negyedik napon a fiatal felesége nem engedte, hogy álomra hajtsa a

fejét. Az összes ékszerét és dísztárgyait, ezüst és arany pénzeit egy nagy ha-

lomba pakolta férje budoárja bejáratába. Majd az összes lámpát meggyújtva

egész éjjel énekeket dalolt, és történeteket mesélt.

Amikor Jama, a halál istene kígyó képében megjelent, nem tudott belépni a

herceg szobájába, mert szemét elvakította a rengeteg lámpa fénye. Felmászott

az óriási ékszerrakás tetejére, és onnan hallgatta a meséket és énekeket. Majd

reggel, csöndesen elhagyta a szobát. Így a fiatal feleség megmentette férje éle-

tét. Ezért ezen ünnep alkalmából a hinduk egész éjjel égetik lámpáikat, tiszte-

lettel imádva Jamát, a halál istenét.

Az ünnepség este kezdődik, amikor a hívek meggyújtják a kicsi diyákat, hogy

elkergessék házuk tájáról a gonosz szellemeket és erőket. Laksmít istenítő da-

lokat énekelnek, majd édességet áldoznak istennőjük számára.

A falvakban, a farmerek állataik iránt érzet imádatukat fejezik ki, mivel ők jö-

vedelmük fő forrásai. Délen a tehenek mélységes tiszteletnek örvendenek ezen

a napon, mivel Laksmi istennő inkarnációjaként tartják őket számon.

(www.hinduism.about.com)

 

ÖSSZEFOGLALÁS

Úgy gondolom, hogy a hindu vallás megismeréséhez az egyik érdekes

és egyben izgalmas út a szokásokon, ünnepeken keresztül vezet.

Az ünnepek, szokások és rituálék részletes bemutatásával betekintés nyílik

hinduizmus főbb sajátosságaiba. Az ünnepek felidézik a hősköltemények főbb

eseményeit, mint például Ramnavami, Ráma isten - a Rámájána főhőse – éle-

tét, tetteit. Megismerhetjük a főbb isteneket, a hozzájuk tartozó történeteket és

legendákat. Betekintést nyerhettünk a hinduizmus főbb jellemvonásaiba, illet-

ve alapfilozófiájába.

Például egy hindu temetés szertartásossága, a mögötte húzódó jelentés sokat

elárul a hitvilág sajátosságairól, arról, hogy a hinduk hisznek a lélekvándor-

lásban, a karma törvényében majd a körforgás kötelékétől való megszabadu-

lásban.

Egy tipikus hindu esküvő során megtudhatjuk, hogy a hinduk számolnak az

univerzum, a bolygók hatásával, hiszen döntő jelentősége van az ifjú pár, il-

letve az esküvő horoszkópjának a párkiválasztásban és az esküvő napjának

meghatározásában.

Az ünnepekhez tartozó hagyományok és legendák segítségével jól megismer-

jük a hinduizmus isteneit, és azok főbb tetteit, jellemvonásaikat és azt, hogy az

emberek hogyan viszonyulnak hozzájuk, ki a legkedveltebb isten és miért.

Habár toleráns vallásról van szó, láthatjuk, hogy a szokásokat és szertartásokat

milyen pontossággal tartják be a hívek, hogy életüket mennyire áthatja a val-

lás. Nem az számít, hogy templomban vagy otthon dicsőítik választott istenei-

ket, hanem az, hogy mindenkinek van egy vagy több számára kedves, kivá-

lasztott istensége, akit nap, mint nap köszönthet, akinek könyöröghet, és aki-

nek szentelheti imáit.

Mégis minden istenség felel valamiért, mindegyiknek van egy úgymond

„szakterülete”, és mintegy kiegészítve egymást alkotják a Nagy Egyet, Isvarát.

Mert ugye nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a hinduizmus lényegében

teopantizmus, ami azt jelenti, hogy ez a sok isten az Egy Isten megnyilvánulá-

sának eredménye. Ezt nyugati ésszel nem is olyan könnyű felfogni, ezért is

gondolom, hogy az ünnepek bemutatásával közelebb kerülhetünk e tény meg-

értéséhez.

Ha visszatekintünk, és jól megfigyeljük a dolgozatban bemutatott ünnepeket,

észrevehetjük, hogy ha más –más formában is, mindnek egy a lényege: Isten

dicsőítése. Így mindenki megtalálhatja azt a módot, ami legközelebb áll szívé-

hez, kiválaszthatja azt az istent, akin keresztül a legkönnyebben magáévá tud-

ja tenni a hit gyakorlását.

Van, hogy egy ember több istennek hódol, ami nem okoz ellentéteket a más-

más istent imádók között, hiszen tudják, hogy hitük lényeg egy és ugyanaz, a

Legfelsőbb Igazság tisztelete és elismerése.

Még a szertartások során imádott isten megválasztása is az adott személyre

van bízva. Mindenki maga döntheti el, hogy otthonában mely istenségnek épít

szentélyt, illetve, hogy a templomban kinek a múrtiját dicsőíti.

Az összes ünnep valamely istenséghez illetve annak valamely tettéhez fűződik

Dívalitól, Sivarátri és Holin keresztül egészen Dhanterasig. Megesik, hogy

egy ünnep alkalmával több istennek hódolnak. Az ünnepek érdekes vonása,

hogy a hívek megadják a tisztelet az adott istenségnek, imával, áldozattal for-

dulnak hozzájuk, precíz rituálékat hajtanak végre, ugyanakkor a földi örö-

mökből is kiveszik a részüket, például Holi alkalmával.

Így nem csak tisztelik, de szeretik is isteneiket akik ezáltal válnak ember köze-

libbé. Még a testvérek ünnepe a Bahi Dooj, vagy a Rakshbandan is az istenek

testvéri szeretetének és tiszteletének állít emléket.

Megfigyelhettük, hogy egy-egy ünnephez, több legenda is kötődik, ami kellő-

képpen tükrözi a hindu hitvilág sokszínűségét.

A szanszkárák is arról árulkodnak, hogy a hinduk szeretik életük kisebb és na-

gyobb eseményeit a vallás tükrében ünnepelni. A magzat már megszületése

előtt Isten áldásában részesül, és egész életét végigkíséri a vallási rituálék so-

kasága.

Összefoglalva: a hittel az ünnepek, és a szokások elválaszthatatlan egységet

alkotnak a hindu kultúrában.

 

IRODALOM

(Baktay-2003): Baktay Ervin dr.: India bölcsessége Szanátana Dharma.

KönyvFakasztó Kiadó Győr, 2003

(Baktay-2000): Baktay Ervin: India p.560

(Eliade-1995): Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története II.

Osiris Kiadó, Budapest ,1995 p.477

(G. Hajnóczy-2002): G. Hajnóczy Rózsa: Bengáli tűz, Platinus Kiadó Érd,

2002.

(Glasenapp-1981):Helmuth Von Glasenapp: Az öt világvallás. Gondolat,

Bp.1981 p.523

(Keene-2003):Michael Keene : Világvallások. Magyar Könyvklub, Buda-

pest, 2003 p.192

(Kingsland-2000):Venika Mehra Kingsland: A hinduizmus, Kossuth Ki-

adó Budapest 2000 p.117

(Klostermaier-2001):Klaus K. Klostermaier: Bevezetés a hinduizmusba,

Akkord Kiadó, 2001 p.227

(Kozma-2001):Kozma András: A hindu istenalakok szimbólumai Saxum

Kiadó,2001 p.264

(Szász-1999):Szász Ilma: Az élő fény árnyéka. Kőröspatak Kiadó, Buda-

pest, 1999 p.339

(Szász-Előadások):Szász Ilma : Mantra főiskolai előadás 2003. szeptem-

ber 28, október 26.

(Waterstone-1996):Richard Waterstone: India, Magyar Könyvklub Heli-

kon kiadó Budapest, 1996 p.184

www.hindunet.com

2004. szeptember 3.

www.hinduwomen.org 2004. szeptember 3.

www.hinduism.about.com 2004. október 10. szerző : Eileen Bailey

www.divalifestival.org

2004. október 10.

www.bbc.co.uk/religion/religions/hinduism 2004.október 10.

www.bbc.co.uk/asianlife

2004. október 10. szerző: Changis Raja

http://jainsamaj.org

2004.október 10.

www.exoticindia.com

2004. november 29.

www.bbc.co.uk/religion/religions/hinduism 2004.október10 szerző :Dr

Nawal K Prinja

www.hinduism.about.com 2004.október 28. How I Sent My Father to

Heaven (ahogyan az apámat a mennyekbe küldtem) szerző: Vikas Kamat