Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Tóth-Soma László
EGYSZERŰEN ÉS ÉRTHETŐEN A HINDUIZMUSRÓL

JATE Alkalmazott Vallástudományi Kutatócsoport, Szeged

A szerző munkatársa: Barta Ramóna

A kiadvány előszítésében közreműködtek:
Tasi István, Tóth Attila, Köves Júlia, Jegyernik Mónika,
Fodor Eszter, Vass Gabriella, Németh Nóra,
Horváthné Szélpál Mária

Egyházfórum Kiadó, Budapest, 1998

Tartalom

ELŐSZÓ
BEVEZETÉS
ISTENEK ÉS ISTENNŐK
KRISNA
KRISNA KEDVTELÉSEI
RÁDHÁRÁNÍ
VISNU
VISNU MÁS INKARNÁCIÓI
VISNU ÉS KRISNA MÁS, ÁLTALÁNOSAN IMÁDOTT FORMÁI
LAKSMÍ
SIVA
SIVA KÜLÖNBÖZŐ FORMÁI
SIVÁVAL KAPCSOLATOS MÁS ISTENSÉGEK
MÁS FONTOS SZEMÉLYISÉGEK
AZ UNIVERZUMOT IRÁNYÍTÓ FÉLISTENEK
A HÉT NAPJAINAK ISTENSÉGEI
ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK
AHIMSZÁ
ÁSRAM
ASTÁNGA-JÓGA
ÁTMAN
AUM (OM)
ÁJURVÉDA
A HINDUIZMUS ALAPFILOZÓFIÁJA
A BHAGAVAD-GÍTA
BHAKTI
BUDDHIZMUS
CSATURMASZJA
DAKSA ÉS SIVA TÖRTÉNETE
DHARMA
DZSAINIZMUS
DZSÍVA 62
DZSJOTISA (ASZTROLÓGIA)
EKÁDASÍ
ÉTELEK
FILOZÓFIAI ISKOLÁK
FOLYÓK A HIMALÁJÁBAN
GURU PARAMPARÁ
HÁZASSÁG
A "HINDU" SZÓ
A HINDU HÁROMSÁG
IMÁDAT
JANTRA
JÓGA
JUGÁK
KALPA ÉS JUGA
KARMA
KUMBHA-MELA
KUNDALINI-JÓGA
MAHÁBHÁRATA
MANDALA
MANTRA
MANUK
MOKSA
MUDRA
NAMASZTÉ
NIRVÁNA
PADMA (LÓTUSZVIRÁG)
PURÁNÁK
PUSKAR TÖRTÉNETE
A RÁMÁJANA
REINKARNÁCIÓ
RUDRÁKSA GYÖNGYÖK
SALAGRAM SÍLA
SIVA-LINGAM
SRÁDDHA CEREMÓNIA
SRÍMAD-BHÁGAVATAM
SZÁDHUK
SZAMSZÁRA
SZAMSZKÁRA VAGY TISZTÍTÓ FOLYAMAT
SZEMÉLYISÉGEK
SZENT NÖVÉNYEK
SZENT VÁROSOK ÉS ZARÁNDOKHELYEK
SZUDARSAN-CSAKRA
SZVASZTIKA
TANTRA
TÁNC
TEHENEK
TEMETÉSI SZERTARTÁSOK
TEMPLOMOK
TEMPLOMOK ÉS TEMPLOMVÁROSOK
TIRTHA JÁTRA
VAISNAVA FILOZÓFIA
VARNÁSRAMA DHARMA (A KASZTRENDSZER)
A VÉDÁK
VÉDIKUS TUDOMÁNYOK
ZENE
LEGFONTOSABB HINDU ÜNNEPEK
A HÓNAPOK
BALARAMA MEGJELENÉSI NAPJA
BUDDHA PURNIMA
DIPAVALI
DURGA PUJA
DUSHERA
DZSANMASTAMI
DZSHULAN JÁTRA MAHOTSZAVA (HINTAFESZTIVÁL)
GANÉSA CSATURTI
GAURA-PURNIMA
CAITANYA MAHAPRABHU MEGJELENÉSI NAPJA
GITA JAYANTI
GOVARDHANA-PUJA (ANAKUTA FESZTIVÁL)
HANUMAN DZSAJANTI
HOLI
MAKARA SANKRANTI (PONGAL)
NAVARATRI
NARASZINGHA DZSAJANTI
ONAM
RADHASZTAMI
RATHA-JÁTRA FESZTIVÁL
RAKSA BANDHANA
RÁMA-NAUMI (RAMNAVAMI)
SZARASVATI PUJA (VASZANT PANCSAMI)
SIVA RATRI
SRADA
TEVEFESZTIVÁL
VAMANA DVADASZI
SZÓJEGYZÉK

om agjána timirándaszja gjánandzsana salákayá
csaksúr unmilitamjéna taszmaj srí guravé namaha
(Gautamíja Tantra)

Köszönetemet és hálámat fejezem ki mestereimnek, Srila Sivaráma Swámi Mahárádzsának, Srila Bhaktivedanta Swámí Prabhupádnak, akik örökké a kezemet fogva vezetnek az emberiség legmagasabb rendű célja felé. Hálával tartozom professzoraimnak, Dr. Sunil Kumar Dasnak, a kalkuttai Rabindra Bharati University Filozófia Tanszéke nyugalmazott vezetőjének és Prof. C. P. Bhaumiknak, a kalkuttai City College tanárának. Külön szeretettel gondolok Prof. Dr. Máté-Tóth András teológusra, kutatócsoport-vezetőre (JATE Alkalmazott Vallás-tudományi Kutatócsoport), aki támogatásával lehetőséget adott a vallástudomány diszciplináinak megismerésére és
kutatásaim megszakítatlan folytatására.

ELŐSZÓ

Az elmúlt néhány évet Indiában töltve sok időt fordítottam a hinduizmus tanulmányozására. Miközben vallásfilozófiai kutatásokat végeztem, és a témában írt könyveim kéziratanyagát állítottam össze, azt tapasztaltam, hogy sok ember keres egy könnyen érthető, megfelelően illusztrált könyvet a hinduizmusról, amelynek segítségével világosabbá válnak törvényszerűségei, illetve sajátosságai. Többet szeretnének tudni a különböző istenekről, akiket a hindu templomokban látnak, vagy akikről mindenféle furcsa dolgot hallanak; meg akarják érteni az emberek vallásos hitét is; és szeretnének részletesebb információkat kapni a különböző hindu templomokról, amelyek művészi stílusa szinte egyedülálló a világon.
Gyakran barangoltam könyvesboltról könyvesboltra idehaza és Indiában egyaránt, de nem sikerült olyan könyvet találnom, amely mindezekről tiszta, közérthető képet nyújtott volna. A hinduizmus gondolatrendszerét, istenségei közötti kapcsolatot nem könnyű megérteni, s az Indiáról írt könyvek jelentős részében nagy zavart találunk e tekintetben.
Természetesen kiváló munkák jelentek meg magyar nyelven is, amelyek India történelméről, politikai eseményeiről és vallási rendszeréről adnak információkat, de egy másik, a keleti gondolkodásmódtól kissé távolabb eső nézőpontból. A "keleti szemléletmód" bizonyos fokú elfogadása, sőt, elsajátítása, úgy gondolom, elengedhetetlen ahhoz, hogy teljes megértést szerezzünk a vallási misztikumok eme országáról, belépve e csodálatos világ "színfalai" mögé.
Az elmúlt időszakban többen is biztattak arra, hogy Indiában szerzett tapasztalataimat, illetve a különböző egyetemek és kolostorok könyvtáraiban végzett kutatásaim eredményét egy könnyen olvasható, közérthető könyv lapjain is tegyem elérhetővé a magyar olvasóközönség számára. E kis kötet ezt a célt hivatott szolgálni. Remélem, e munkának sikerül tisztáznia a legfontosabb kérdéseket, amelyek India titokzatos világával s a hinduizmus vallási rendszerével kapcsolatban felmerülhetnek.

1998. október 14.
Tóth-Soma László

BEVEZETÉS

A hinduizmus társadalmi életének és vallásosságának tanulmányozása közben könnyen összezavarodhatunk, attól függően, hogy kivel beszélünk róla, vagy éppen melyik szerző könyvét olvasva, kinek a gondolkodásán, látásmódján keresztül próbáljuk megközelíteni e témát. Nagy véleménykülönbséget tapasztalhatunk még akkor is, ha két indiai emberrel találkozva beszélünk India vallási hagyományairól, attól függően, hogy e vallásitársadalmi rendszer melyik szintjén foglalnak helyet, mely társadalmi rend szabályai szerint kapcsolódnak e kultúra rendszeréhez.
A következő fejezetekben megpróbálom egyrészt a lehető legobjektívabb módon leírni az érintett témákat, főként olyan dolgokkal foglalkozva, amelyeket a legtöbb hindu elfogad. Másrészt szükségesnek tartom azt is, hogy a vallási alapelvekkel foglalkozva, azok törvényszerűségeit és szellemiségét tárgyalva szigorú ortodox módon a hindu szentírások fényében közelítsem meg a témát, félretéve a "modern történeti tudat és gondolkodás" korlátait és nemegyszer félrevezető következtetéseit.
Az általunk tárgyalt témákról valódi képet és tényleges megértést (azok természetéből fakadóan) csak akkor kaphatunk, ha a hinduizmust saját eszmerendszerén és alapelvein keresztül próbáljuk megérteni. Így természetesen több ponton is újabb kérdések merülhetnek majd fel, amelyek azonban már nem fognak nagyobb zavart okozni eredeti célunk elérésében.
Eképpen véleménykülönbségek merülhetnek fel a Védák eredetével s korával kapcsolatban is. A modern tudomány nézőpontja gyakran az, hogy a Védákat nem túl régen írták le, s hogy a bennük található leírások nem valódi történelmi események, hanem csupán mítoszok vagy történetek, amelyek elbeszélésének bizonyos erkölcsi elvek bemutatása a célja. Ezzel ellentétben a hívők úgy mutatják be a Védákat, hogy azok közvetlenül Istentől származnak az Ő képviselőin keresztül, s a bennük található leírások valós történelmi tények, melyek megtörténtek, habár sokszor annyira a távoli múltban, hogy az felfoghatatlan a mai ember számára. Mivel nincsenek történelmi tények, melyek megadhatnák a Védák megírásának pontos dátumát, egyik nézőpontot sem lehet bebizonyítani, s így mindkettőt csupán a hit alapján lehet elfogadni.
A hinduizmus egy vallásitársadalmi rendszer, amelyet szanátana-dharmának, az emberiség eredeti, örök vallásának tartanak. Olyan alapelveket tartalmaz, amelyek nem vonatkoztathatók csupán egy nemzetre, hanem alapvető, univerzális igazságaikon keresztül az egész emberiséghez szólnak. A magyar vallás szó kissé különbözik a szanátana-dharmától. A vallás magában foglalja a hit elképzelését, ami pedig változhat. Az embernek lehet hite egy bizonyos folyamatban, megváltoztathatja a hitét, és el is fogadhat egy másikat, de a szanátana-dharma arra a tevékenységre utal, melyet nem lehet megváltoztatni, mert az élőlény örök tevékenysége. A szanátana-dharma nem valamiféle szektariánus felfogás, hanem, ahogy a hinduk mondják, valójában a világon minden élőlény kötelessége, amelynek lényege Isten megismerése és szolgálata.
A hinduizmusnak alapjában véve három filozófiai iskolája van, amelyek e célt különböző aspektusain keresztül próbálják megvalósítani. Ezen iskolák közé tartoznak a vaisnavák (Visnu hívei), a saiviták (Siva és Sakti követői), valamint a személytelen iskola követői. A vaisnavák szerint csak egy Isten van, akit különböző neveken ismerünk. A keresztény vallásban Jehovának, a muzulmán vallásban Allahnak, a hinduizmusban pedig Visnunak vagy Krisnának nevezik. A hindu szentírások szerint Visnu mindent átható formáin keresztül mindenütt jelen van ebben a világban, s ő minden más isteni formának, valamint a félisteneknek (lásd később) is az eredete.
Így a hindu istenségek közül például Brahmát és Sivát is Visnu által teremtett lényeknek tartják, akik azonban maguk is különleges hatalommal rendelkeznek. Eképpen könnyen megérthetjük Louis Renou megfigyelését: "Valójában, mint vallás és filozófia, a hinduizmus leginkább úgy értelmezhető és összegezhető, mint visnuizmus (vaisnavizmus )." (Renou, 1954)
Visnu nevét szinte mindig együtt említik Krisna nevével. Ennek oka az, hogy a vaisnavák felfogása szerint Krisna és Visnu nem különböző személyek, hanem azonosak. Visnu valójában Krisna négykarú formája. Bár a legtöbb könyvben azt olvashatjuk, hogy Krisna Visnunak az inkarnációja, a szentírások kijelentik, hogy Krisna maga az eredete nemcsak Visnunak, hanem végső soron az egész anyagi teremtésnek.
Ez nemcsak a megfelelő hindu szentírások álláspontja, hanem an-nak a 180 millió vaisnavának is, akik a Visnu-hívők kétszázharminc milliós táborából nap mint nap imádják Krisnát a különböző szertartásokon keresztül.
Így természetes, hogy az Ő alakja a legnépszerűbb Indiában, s ez az oka annak, hogy a következő, istenekről és istennőkről szóló fejezetben vele kezdjük el a leírások sorát.
A hinduk másik része abban hisz, hogy Siva a legfelsőbb úr, s hogy az élet szenvedéseinek végső megszűnését az ő jóvoltából nyerhetik majd el. Mások abban hisznek, hogy minden egy, s amikor elérjük az önmegvalósítás szintjét, akkor eggyé válunk Istennel, akit Brahmanként említenek. E szó Isten nagyságára utal ("ami nagy"), de semmi információt nem tartalmaz az Ő személyes tulajdonságait illetően. Ennek az iskolának a követői úgy tartják, hogy lelki gyakorlataik eredményeként Istenné válhatnak.
A hinduizmus felfogása szerint Isten számtalan formában képes megnyilvánítani, kiterjeszteni magát. Ezek a formák nemcsak különböző időkpontokban, hanem egyszerre, egyidejűleg is megnyilvánulhatnak a létező világ valamely részén. Isten ezen formáit avatáráknak (inkarnációk) nevezik, akik bizonyos cél beteljesítése érdekében "alászállnak" a lelki világból. E formák közvetlenül Isten formái, amelyeket meghatározott okból vesz fel.
Istennek vannak olyan szolgái is, akik különleges hatalmat kaptak azért, hogy az univerzum teremtésében és irányításában szerepet vállalhassanak. Őket félisteneknek nevezik, mert bizonyos "szakterületeken" különösen nagy erőt kaptak Istentől. Annak ellenére, hogy anyagi vágyaik beteljesítése érdekében sok ember imádja őket Indiában, ők is csak Isten szolgái, akik - bár az embereknél sokkal hatalmasabbak - nem istenek. A leírások szerint kb. 33 millió félisten van, s ők maguk is a Legfelsőbb Urat imádják. Erről mind a Védák, mind a Puránák (ősi szentírások) említést tesznek. Az emberek azért imádják a félisteneket, hogy bizonyos anyagi eredményekre tegyenek szert. Mindez annak a már említett tényezőnek köszönhető, hogy a félistenek különböző anyagi lehetőségekért felelősek az anyagi világban. Az adott félistennek végzett hosszú imádat után az imádatot végző személy kaphat egy áldást, amely - mivel anyagi természetű - csupán átmeneti jellegű, ideiglenes.
Vannak olyan vélemények is, melyek szerint a hinduizmus istenalakjai hosszú idő alatt fejlődtek ki, s az Indiába bevándorolt népek sokat változtathattak a képen. Mások szerint ezek az istenek (Visnu illetve Krisna avatárjai) örökkévalóak, s a Védák örök idők óta említik őket. Nem kitalált vagy az idők során "kifejlesztett" személyek, hanem mindig is létezőek.
Érdekes problémakört jelent a hindu templomokban felállított istenalakok múrti (szobor) formájának az imádata is. Ezen szobrok helyes neve arcsa-vigraha, ami azt jelenti, hogy "az Úr imádandó formája". Ez a szobor, amely kőből, fémből vagy fából készült, Isten egyik formája, amely pontosan a védikus leírások szerint készül.
E felfogás szerint, amikor elkészítenek egy ilyen templomi múrtit, s ezt követően egy szent személy - aki a lelki megvalósítás magas szintjén áll - a megfelelő áldozattal meghívja e formába Istent, e szobrok már nem különböznek Isten eredeti formájától, aki e formákon keresztül képes elfogadni híveinek imádatát, felajánlásait.
A hindu templomokban nemcsak a Legfelsőbb Istenségnek, Visnunak vagy Krisnának léteznek ilyen múrti-formái, hanem a különböző félisteneknek is. Azt mondják, hogy annak ellenére, hogy csak nagy hatalommal felruházott közönséges élőlények, ők is képesek az őket megjelenítő formát elfogadni, s híveik imádatát viszonozni.
A következő fejezetekben viszonylag alapos leírást találhatunk ezen istenségekről, tulajdonságaikról, tetteikről, imádatuk jellegzetességeiről stb. Részletes információkat közlünk a hinduizmus legfontosabb alapelveiről, fogalmairól, szent helyeiről, templomairól és ünnepeiről is, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy teljes és a valóságnak megfelelő képet alkothassunk e csodálatos világ titokzatos aspektusairól.

ISTENEK ÉS ISTENNŐK
Krisna

Krisnát a hinduk többsége a legfelsőbb Istennek, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének fogadja el, aki Vaszudév és Dévakí fiaként jelent meg itt a földön. Testének színe olyan, mint a friss esőfelhőé. Az őt ábrázoló képeken három helyen meghajló formában láthatjuk, amint éppen fuvolázik, elbűvölve ezzel lakhelyének, Vrindávanának minden lakóját. A templomokban imádott múrtija mellett gyakran látható örök társa, Rádhárání, aki az Isten iránti végtelen szeretet példája. Krisnát a különböző festményeken gyakran a tehénpásztorlányokkal (gópíkkal) táncolva, vagy a tehénpásztorfiúkkal játszadozva, illetve a kuruksetrai csatamezőn kedves barátja, Ardzsuna harci szekerét hajtva ábrázolják. Gyakran látható tehenekkel körülvéve, hiszen tehénpásztorfiúként született. Múrti-formájában pedig előszeretettel jelenítik meg kisdedként, amint egyik kezében édességet tartva mászik, megörvendeztetve szülei és hívei szívét.
Krisna Mathura városában, Uttar Pradesh államban (India) jelent meg, körülbelül ötezer évvel ezelőtt. Kedvteléseinek nagy részét Vrindávanában végezte. E két hely még ma is létezik, s évente zarándokok milliói látogatják meg a lelki tisztulás érdekében. Mathura és Vrindávana kb. 120 km-re található Delhitől délre, az Agrát és Delhit összekötő út mellett.
Földi jelenléte alatt megölte a gonosz Kamszát, Mathura királyát, valamint sok más démont is, hogy megvédje híveit s a veszélybe került tiszta, vallásos elveket. Elbeszélte a Bhagavad-gítát, melyet az hinduizmus Bibliájának tekintenek.
Krisna, Brahmá - az univerzumot és az élőlényeket megteremtő félisten - minden napjában csupán egyetlen alkalommal jelenik meg, vagyis a mi időszámításunk szerint 4 milliárd 320 millió évente egyszer. A Srímad-Bhágavatam szerint Krisna minden avatára (inkarnáció) végső forrása. Ezért nemcsak a belőle közvetlenül kiáradó Visnu-avatárok (három Visnu-forma), hanem Visnu minden inkarnációja is jelen van benne. Amikor Krisna eredeti formájában megjelenik a világban - amely örök léttel, teljes tudással és boldogsággal rendelkező lelki test -, akkor a többi inkarnáció minden jellegzetessége jelen van benne. Krisnát így az eredeti személyként megszületetlennek és örökkévalónak tartják, s aki a végső eredete az anyagi és a lelki világnak. Erről a Bhagavad-gítá és más védikus írások is említést tesznek. Bár hatalma és fensége felfoghatalan, kedves tulajdonságai inkább tiszta szeretetet és ragaszkodást ébresztenek iránta híveiben, mint tiszteletet, amely esetleg gátja lehet a vele való bensőséges kapcsolat kialakításának. Krisna arcát csodálatos ékszerek díszítik, füle nagyon szép, orcái pedig ragyogóak. Mosolya mindenki számára vonzó. Krisna arcának és testének látványa teljes elégedettséggel tölti el az élőlényeket.
Felnőve, a Yadu-dinasztia királyaként Krisna 16.108 nőt vett el feleségül. Dvárakában fő hitvese Rukminí volt, aki Laksmínak, a szerencse istennőjének az inkarnációja. Bhismaka, Vidarbha királyának lányaként született meg. A Krisna-templomokban néha Rukminí múrtija is látható. Rukminínek tíz fia született, akik közül a legidősebb Pradjumna. Egyetlen lányát Csarumatinak hívták.

Krisna kedvtelései

Krisna Dévakínak, Vaszudéva feleségének gyermekeként született meg mathurai fogságuk ideje alatt. Bár a szentírások szerint ő örök, céljának beteljesítése érdekében elfogadta ezt a szerepet. Vaszudévát és Dévakit azért vetették börtönbe, mert egy jóslat szerint kettejük nyolcadik gyermekének, Krisnának kellett majdan megölnie a gonosz Kamsza királyt. Krisna születésekor a börtön kapui misztikus módon megnyíltak, az őrök pedig mély álomba merültek. Vaszudév kisétált a börtönből, s elvitte Krisnát a Jamuná folyó túlpartjára, Gokula városába. Ott mostohaszüleire, Nandára, a pásztorkirályra és feleségére, Jasodára bízta őt, akik odaadó szeretettel viselték gondját a gyermek Krisnának. Amikor Vaszudéva megérkezett Gokulába, Jasódát mély álomban találta, mivel éppen előtte hozott a világra egy leánygyermeket. Ekkor Vaszudéva kicserélte Krisnát a kislánnyal, s a leánygyermeket magához véve visszatért a börtönbe. Amikor Kamsza megtudta, hogy megszületett Dévakí nyolcadik gyermeke, nyomban elrohant a börtönbe. Megragadta a kisbabát, hogy megölje, de a gyermek, kicsúszva kezéből, a levegőbe emelkedett. A kislány - aki valójában az anyagi energia istennője, Durgá volt - ekkor felnőtt nővé változva így szólt: "Kamsza, te ostoba! Nem ölhetsz meg engem! A gyermek, aki végezni fog veled, már megszületett valahol, s biztonságban van."
Krisna gyermekkorát Vrindávanában töltötte Nandával és Jasódával. A Vrindávanában eltelt évek alatt Kamsza számos démont küldött oda, hogy megöljék Krisnát. Először Pútanát, a rút boszorkányt küldte el, aki egy gyönyörű nő alakját felvéve közelítette meg őt. Felajánlotta, hogy anyjaként megszoptatja a kis Krisnát, miközben a mellét, melyet neki ajánlott, méreggel kente be. Krisna azonban a tejjel együtt az életlevegőt is kiszívta a veszélyes démon melléből.
Később megölte Trinávartát, a széldémont is, aki megragadta Krisnát, s elrepült vele. Megsokszorozva a súlyát, Krisna nagyon nehézzé vált, s így a démon a földre esett és meghalt. Aghászura démon egy hatalmas kígyó alakjában lenyelte Krisnát és tehénpásztorfiú barátait. Krisna ekkor Aghászura gyomrában a sokszorosára növekedett, a halálát okozva ezzel. Arisztászura, a bikadémon és Késí, a lódémon szintén megtámadták Krisnát, de az ő sorsuk is hasonlóan alakult.
Megbüntette Káliját is, aki egy sokcsuklyás kígyó volt. Ez a kígyó megmérgezte a Jamuná folyót, számos élőlény halálát okozva ezzel. Krisna a kígyó fejein táncolva végül meghódolásra kényszerítette Káliját, aki megértette, hogy Ő az Istenség Legfelsőbb Személyisége.
Kedvtelései a tehénpásztorfiúkkal, a tehenekkel és a gópíkkal (tehénpásztorlányokkal) az indiai művészetek kedvelt témáit alkotják. Festmények, kézimunkák, faragványok ábrázolják Krisnát, amint a tehénpásztorlányokkal táncol. Ezt a táncot rásza-táncnak hívják. Krisna kiterjesztette magát sok-sok formába, s minden egyes pásztorlányka mellett ott volt a táncban. A leánykák mindegyike úgy gondolta, hogy Krisna csak vele táncol, s ettől nagyon boldogok voltak.
Egy napon Krisna megkérte apját, Nanda Mahárádzsát, hogy hagyja abba Indrának, az eső félistenének imádatát, s ehelyett imádja a Góvardhana-hegyet, amely egy szent hegy Vrindávanában. Nanda Mahárádzsa teljesítette szeretett Krisnájának kérését, amelytől azonban Indra, a félistenek királya nagyon dühös lett. Szakadó esőt zúdítva Vrindávanára megpróbálta elpusztítani a város lakóit. Krisna azonban felemelte a Góvardhana-hegyet, s mint egy esernyőt, Vrindávana lakói fölé tartotta. Ezt a kedvtelést számos festmény és szobor ábrázolja.
Krisna ezt követően elment Mathurába, hogy megölje Kamsza királyt. Huszonnyolc éves koráig Mathurában maradt, ezután pedig Dvárakába költözött. A kuruksetrai csatában kedves híve, Ardzsuna harci szekerét hajtotta. E csata előtt mondta el a híres Bhagavad-gítát, amely a hindu vallás és filozófia alapjának tekinthető.

Rádhárání

Rádhá és Rádhiká neveken is ismerik. Ő a vrindávanai tehénpásztorlányok (gópík) közül a legfontosabb. Krisna fő kedvese, akit gyakran láthatunk Krisnával együtt a templomok oltárán. Rádhárání Krisna társa a vrindávanai kedvtelések során. Mindig gyönyörű nőként ábrázolják. Isteni személyisége nagyon fontos Krisna hívei számára, mert úgy tartják, hogy Rádhárání kegye nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valaki megközelíthesse Krisnát. Krisna és Rádháráni kapcsolata az Isten iránti szeretet végtelen aspektusait mutatja be, amelyről a hinduizmus "bhakti" irányzata tanít részletesen.

Visnu

Ő az anyagi teremtés fenntartója. Etimológiailag a Visnu szó azt jelenti, hogy "aki mindent áthat, mindenbe behatol". Ő a hinduizmus három fontos istensége (Brahmá, Siva és Visnu) közül az egyik. Brahmá és Siva, akik az anyagi világban ható szenvedély és tudatlan-ság működéséért felelősek, csupán félistenek, Visnu pedig a Legfelsőbb Úr megnyilvánulása, aki az összes félistennek (Brahmának és Sivának is) az irányítója. Ő maga a jóság minőségének irányításáért felelős. Legfelsőbb Úrként teljes mértékben rendelkezik a hat fenséggel, amelyek a gazdagság, a hatalom, a szépség, a hírnév, az erő és a lemondás. Lemondott, mivel semmihez sem ragaszkodik az anyagi világban, bár minden az övé.
Visnunak egy másik közismert és igen népszerű neve Náráyana. A szó a következőket jelenti:
a) aki az okozati vizeket választotta lakhelyéül (Visnu az okozati óceánon fekve teremti meg az univerzumokat);
b) aki minden emberi lény lakhelye;
c) aki az emberek szívét választotta lakhelyéül; vagy
d) aki minden ember végső célja.
Az előző ciklusbeli univerzum elpusztítása után és a következő univerzum megteremtése előtt Náráyana, a Legfelsőbb Istenség elaludt hatalmas, Ananta Sésa nevű kígyóágyán, mely a Ksíramudra (tejóceán) vizén lebeg. Egyik lábát hitvese, Laksmí ölében pihenteti, aki lágyan masszírozza azt. Ahogyan így álmodik a következő teremtésről, egy lótuszvirág sarjad köldökéből, melyen Brahmá istenség ül. Miután felébred, arra utasítja Brahmát, hogy folytassa a teremtés folyamatát.
Visnu az anyagi teremtés érdekében három formában nyilvánul meg. Ezek a formák teremtik meg és tartják fenn az univerzumot. Az első forma Mahá-Visnu, vagy más néven Káranodakasájí-Visnu, aki az Okozati-óceánon egy kígyóágyon fekve, pusztán ki- és belélegzésével teremti meg és pusztítja el az univerzumokat. A kígyóágyat Ananta Sésa, Visnu kígyó alakú kiterjedése alkotja.
A második forma Garbhodakasájí-Visnu, aki behatol minden univerzumba, és megteremti bennük az élőlényeket. Harmadik formájában Ksírodakasájí-Visnuként megjelenik minden élőlény szívében (sőt behatol minden atomba is), s ezért az élőlények Felsőlelkeként is ismeretes. E Ksírodakasáji-Visnuból terjednek ki mindazok az isteni formák, amelyek a későbbiekben "Visnu inkarnációiként" fognak részletesebben szerepelni.
A Garbhodakasájí-Visnu köldökéből kinövő lótuszvirágon születik meg Brahmá, az első élőlény, aki teremtő hatalmat kapva folytatja az univerzumon belüli teremtés folyamatát, létrehozva más élőlényeket (pl. a félisteneket) és megteremtve az univerzum változatosságát.
Visnu örök társa Laksmí, a szerencse istennője, akit Srídévínek is neveznek. Srídéví általában kinyílt lótuszvirágot tart a kezében. Visnu másik hitvese Bhúdéví, kezében kék lótuszvirággal (melynek szirmai néha össze vannak csukódva). Ha mindkét hitves jelen van az Úr Visnuval, akkor Laksmí a jobb oldalán, Bhúdéví pedig a bal oldalán áll. Gyakran láthatjuk őket úgy is, ahogy a kígyóágyon fekvő Visnu lábainál ülve szolgálják Őt.
Vannak templomok, ahol Laksmí és Nárájana múrtiját úgy láthatjuk, hogy az Úr Nárájana (Visnu) ül, Laksmídéví pedig az ölében foglal helyet.
Visnut általában négy karral ábrázolják, melyekben kagylókürtöt (sankha), harci korongot (csakra), buzogányt (gada) és lótuszvirágot (padma) tart. Harci korongját Szudarsannak, buzogányát pedig Kaumodakinak hívják. Van egy Nandaka nevű íja is. Visnu, ahogyan Krisna is, kék színű, és sárga ruhát hord. Mellkasán a Kaustubha nevű ékszert viseli. Néha nyolc karja is lehet, amelyekben kagylókürtöt, korongot, buzogányt, lótuszvirágot, íjat, nyilat, kardot és pajzsot tart.
A buzogány és a korong azt jelképezik, hogy az Úr megbünteti a démonokat és a gonosztevőket. A lótuszvirággal és a kagylókürttel megáldja híveit. Amikor valamely inkarnációja megjelenik ezen a bolygón, amellett, hogy elpusztítja a démonokat, a vallásos elvek ellenségeit, híveit is megvédi.
Az Úr Visnu arca vidám, s a lótusz virágához hasonlít. Mellkasán a Srívatsza jelet viseli, amely egy fehér szőrtincs. A ragyogó Kaustubha drágakő ékkövekkel és gyöngyökkel díszítve függ nyakában, amely mellett gyönyörű virágokból készült füzér emeli ki arcának szépségét. Azt tartják, hogy az Úr Visnu mosolygó arca az egész világnak örömöt szerez.

Visnu inkarnációi

Visnu inkarnációit avatároknak nevezik, amely arra utal, hogy az anyagi világban megjelenve nem fogadnak el anyagi testet, hanem saját lakhelyükről, saját transzcendentális testükben "szállnak alá". Ezt néha tévesen úgy értelmezik, hogy az avatár olyan inkarnáció, aki húsból, vérből és csontokból álló anyagi formát vesz fel. Valójában azonban Visnu avatára egy magasabb régióból, a transzcendentális birodalomból száll alá, hogy egy adott szerepben végrehajtsa a küldetését, feladatát. Visnu a leírások szerint akkor száll alá a Földre, amikor a vallás gyakorlása hanyatlik, a vallástalanság pedig eluralkodik a világon.
A Védákban az áll, hogy bár az Úr egy, második nélkül, mégis számtalan formában nyilvánítja meg Magát. Minden egyes inkarnációnak van egy bizonyos küldetése, melyről a kinyilatkoztatott szentírások részletesen beszámolnak. Ezen inkarnációk mindegyike csak annyit beszél a vallásos elvekről és az emberiség kötelességeiről, amennyit az emberek adott körülményeik között megérthetnek. A cél azonban mindig ugyanaz: az embereket az Isten-tudat útjára vezetni, s arra ösztönözni őket, hogy engedelmeskedjenek a vallás elveinek.
Visnu néha személyesen száll alá, néha pedig hiteles képviselőjét küldi el fia vagy szolgája alakjában. Előfordul, hogy saját maga jön el, de rejtett formában. Ezen inkarnációk - amelyek mindegyikének az Isten-tudatnak az emberi társadalomban való felébresztése a célja - száma határtalan, de van tíz fő inkarnáció, akiknek a szentírások ki-tüntetett szerepet tulajdonítanak. Matszja, a hal (1); Kúrma, a teknős (2); Varáha, a vadkan-inkarnáció, aki megölte a Hiranyáksa nevű démont, s megmentette a Földet (3). A következő az ember-oroszlán Naraszimha (4), aki megölte Hiranyakasipu démont, s megmentette tiszta hívét, Prahládot. Az ötödik (5) inkarnáció Vámana, aki három lépés földet koldult Bali Maharádzsától, a démonok királyától, hogy visszaszerezze az általa meghódított világot a félistenek számára. A következő (6) Parasuráma ("csatabárdos Ráma"), aki, bár bráhmanaként a bölcs pár, Dzsamadagni és Rénuká fiaként született, huszonegyszer pusztította el a Kártavírya által vezetett, hatalmukkal visszaélő ksatriyákat (a harcos társadalmi rendet). A hetedik inkarnáció (7) Rámacsandra, aki, bár Visnu inkarnációja, az ideális király szerepében tanította és mutatta be a vallás elveit. Tetteit a híres óind eposz, a Rámájana beszéli el. Balaráma a nyolcadik (8) inkarnáció, akit Krisnával együtt szoktak említeni a hinduizmusról szóló könyvek. Balaráma Krisna testvére. Vannak, akik Krisnát is csupán Visnu egyik avatárjának tartják, a vaisnavák (Visnu-hívők) nagyobb része azonban az eredeti Istenként, Visnu forrásaként tekint rá. A kilencedik avatár (9) Buddha, a tizedik (10) pedig Kalki, aki a Kali-juga (a jelen, 432000 évig tartó világkorszak) végén elpusztítja majd a démonikus népességet.
A főbb inkarnációk mellett, ahogy említettük, számtalan más in-karnáció is létezik.
Amellett, hogy Visnu néha személyesen jelenik meg transzcendentális testében, gyakran úgynevezett saktyávésa avatárként is megnyilvánul. A saktyávésa avatárok Visnu hatalmának inkarnációi, akik az ő erejével, hatalmával felruházott élőlények. Az egyéni élőlények (a különböző anyagi létformában lakozó lelkek) szintén Visnu szerves részei, de nem olyan hatalmasak, mint ő. Ezért, ha valamelyiküknek Visnu különleges hatalmát kell képviselnie itt az anyagi világban, az csak úgy lehetséges, ha Visnu maga hatalmazza fel őt személyesen. Tekintsük át most kissé részletesebben a fontosabb inkarnációkat.

Matszja

Visnu első inkarnációja Matszja, a halinkarnáció. Matszja alsó teste a haléhoz hasonlatos, felsőteste pedig olyan, mint egy emberé. Négy karja van, s kezeiben Visnu jelvényeit, a buzogányt, a lótuszt, a harci korongot és a kagylókürtöt tartja. Kezei néha áldásadó vagy védelmező helyzetben is láthatók. Vannak képek, melyeken óriási halként ábrázolják.
Éjszaka, amikor az Úr Brahmá alszik, a Garbha-óceán vize önti el a három világot, s így végbemegy az alsó, a középső és a felső bolygórendszerek pusztulása. A legutóbbi korszak végén, napjának letelte után Brahmá elálmosodott, s le akart feküdni. Ekkor a Védák kiáradtak a szájából, egy Hajagríva nevű démon pedig elrabolta őket. Megértve ezt, az Úr Visnu felvette egy hal formáját, majd a démont megölve megmentette a Védákat.
Amikor az egész világot víz borította, az Úr ismét felvette egy hal formáját. Szatyavrata királyt a hal szarvához kötött hatalmas bárkán mentette meg. A királlyal együtt a bölcseket, a gyógynövényeket, magvakat és más élőlényeket is megmentett a vízözöntől.
Egyszer Szatyavrata király a Kritamála folyó partján végzett lemondásokat, s nem vett magához ételt, csak egy kis vizet ivott. Miközben tenyerével vizet ajánlott fel az Úrnak, a vízben észrevett egy kis halat. A hal könyörgött a királynak, hogy védelmezze meg, s megkérte, hogy helyezze biztonságba. A király ekkor egy vizeskorsóba rejtette őt. A hal teste azonnal megnövekedett, így a korsó kicsi lett számára. Szatyavrata ekkor egy kúthoz vitte a halat, de ez sem bizonyult elég nagynak. A király ekkor egy tóba dobta a halat, de a hal ismét növekedni kezdett, s a tó is túl kicsivé vált számára. Végül a király a tengerbe dobta a halat, ám hamarosan azt is kinőtte. Szatyavrata király ekkor megértette, hogy a hal az Úr Visnu inkarnációja.
Matszjadeva ezután elmondta a királynak, hogy néhány nap múlva az egész univerzumot víz fogja elárasztani, s ő meg fogja védelmezni a királyt. Ahogy a hal megjövendölte, úgy be is következett a pusztulás, s a király látta, hogy egy gigantikus bárka közeledik felé. Beszállt a hajóba a szentekkel és az összegyűjtött gyógyfüvekkel, magvakkal és más élőlényekkel együtt. Szatyavrata király gyönyörű imákat ajánlott fel Matszjának, Matszja pedig átadta neki és a szenteknek a védikus tudást.

Kúrma

Kúrma Visnu teknős alakú inkarnációja. A kúrma szó jelentése "teknős". Általában félig ember, félig teknős alakban láthatjuk. Gyak-ran négy karral ábrázolják. A felső két kezében korongot és kagylókürtöt, az alsó kettőben pedig buzogányt és lótuszt tart. Kezeit néha áldásosztó és védelmező helyzetben is láthatjuk.
Páncélja támasztékként és forgócsapként szolgált a Mandara-hegynek, amikor azt a félistenek és a démonok köpülőrúdnak használták (lásd később a "Kumbha-méláról" szóló történetet). A démonok és a félistenek e hegy segítségével köpülték ki a tejóceánt, amelyből így a halhatatlanság nektárját nyerték. Ez az örök életet adó nektár cseppent le a föld különböző pontjaira, s a Kumbha-méla ünnep során erre az eseményre emlékeznek a hinduk milliói.
Bár Kúrma nagy tiszteletnek örvend Indiában, mindössze egyetlen temploma van, az Andhra Pradesh állambeli Srikurman (Kúrma-ksetra) városában. E város Visakhapatnamtól száz kilométerre északkeletre, Purítól pedig kétszáz kilométerre délnyugatra található a Bengáli-öböl partján. Az eredeti templomot a hagyomány szerint Kr. u. 200 körül építették. A templom jelenlegi épületének falai azonban mindössze hétszáz évesek. A múrti két kőből áll, melyek kb. 65-70 cm hosszúak, s a földből jönnek elő. Ezek képviselik Srí Kúrmadeva fejét és testét. Generációk hosszú sora óta imádják itt e teknősinkarnációt, akire valamennyi vaisnava nagy szeretettel és tisztelettel emlékezik.

Varáha

Varáhadéva, a harmadik inkarnáció hatalmas vadkanként jelent meg, hogy megmentse a Föld bolygót, s megölje Hiranyáksa démont, aki abban az időben rémületben tartotta az egész univerzumot. Festményeken vagy faragványokon gyakran látható vadkanarcú félemberként, de teljes vadkan formában is, amint éppen a Földet emeli fel. Látható úgy is, amint kezeiben kagylókürtöt, korongot, lótuszt és buzogányt tart. Néha Hiranyáksa démonnal vívott harca közben is ábrázolják, illetve úgy is, amint egyik kezében buzogányt tart, a másik keze pedig védelmező vagy áldásosztó helyzetben van.
Varáha alászállt az óceán fenekére, hogy megmentse a Földet, miután Hiranyáksa oda vetette azt. Hiranyáksa Hiranyakasipu öccse volt, s a két démonikus testvér az egész univerzumot az uralma alatt tartotta. Hiranyáksa démon olyan felfuvalkodott volt, hogy magával az Úr Visnuval akart harcolni. Varáhadéva ekkor heves buzogányharcot vívott vele. Hiranyáksa kemény öklével elkezdte ütlegelni Varáhát, mire Varáha közömbösen fültövön vágva Hiranyáksát, s ezzel könnyedén elpusztította a démont.
Visnu e vadkaninkarnációját természetesen nem lehet egy közönséges vadkannal összehasonlítani. A feladat, amely érdekében megjelent, az volt, hogy a Hiranyáksa által elrejtett Föld bolygót az univerzum alsó régiójából - az univerzális óceán fenekéről - kiemelje. A kedvtelés érdekében Visnu e transzcendentális vadkan alakját vette fel a feladat végrehajtásához.

Naraszimha

Az Úr Visnu negyedik inkarnációjában félig ember, félig oroszlán formájában jelenik meg, hogy megölje a démonok királyát, Hiranyakasiput (nara=ember; szimha=oroszlán). Naraszimha oroszlán fejjel és négy karral látható. Felső kezeiben korongot és lótuszt vagy kagylókürtöt tart. Alsó kezei vagy úgy láthatók, amint Hiranyakasipu hasát tépi szét, vagy áldásosztó és védelmező helyzetben állnak.
Miután Hiranyakasipu rendkívüli lemondásokat végzett, kapott egy áldást az Úr Brahmától. Eredetileg azt szerette volna, ha Brahmá áldása révén halhatatlanná válik, de Brahmá felvilágosította, hogy mivel ő maga sem halhatatlan, senkit sem tud azzá tenni. Végül Hiranyakasipu azt az áldást kapta, hogy sem ember, sem állat, sem félisten, sem bármilyen fegyver, sem bárkinek a keze nem ölheti meg őt. Nem halhatott meg a szárazföldön, sem a vízben, s a levegőben sem. Nem érhette őt a halál sem bent, sem kint, sem nappal, sem pedig éjszaka. Hiranyakasipu érthetően nagyon elbizakodott lett, s gonoszsága nőttön nőtt.
Még saját fiát, Prahláda Mahárádzsát sem kímélte gonoszkodásaitól. Mivel a kisfiú az Úr Visnu nagy híve volt, apja szüntelenül kínozta őt. Valahányszor megpróbálta megölni a gyermeket, Visnu isteni beavatkozása megmentette a fiút.
Az Úr, hogy megmentse kiváló hívét, s hogy megszabadítsa a világot e démontól, felvette a Naraszimha, félig oroszlán, félig ember formát, és megölte Hiranyakasiput. Naraszimha alkonyatkor, az ölében, egy gyülekezeti terem oszlopcsarnokának kapujában, a saját körmeivel pusztította el a démont. Így aztán Hiranyakasipu sem a földön, sem a vízben, sem kint, sem bent, sem nappal, sem pedig éjszaka, sem fegyver, sem pedig puszta kéz által, sem emberrel, sem pedig állattal harcolva fejezte be létét ebben a világban.

Vámana

Az Úr Visnu megjelent Vámana, egy törpe bráhmana alakjában, s elment arra az áldozatra, amelyet Bali Mahárádzsa, Prahláda Mahárádzsa unokája végzett. Bali Mahárádzsa, a démonok királya, aki nagylelkűségéről és adakozó kedvéről volt híres, hatalmasabbá vált, mint a mennyek királya, Indra. Indra arra kérte az Úr Visnut, hogy segítsen neki visszanyerni a hatalmat a mennyei birodalom felett.
Amikor Vámanadéva elment Bali Maharádzsához, csupán három lépésnyi földet kért a királytól. Mivel a király rendkívül nagylelkű volt, kevesellte a kért adományt:
– Miért csak ilyen keveset kérsz? Én sokkal többet is tudok neked adni.
Az Úr Vámana így válaszolt:
– Óh, kedves királyom! Akinek az érzékei szabályozatlanok, azt az embert a három világ összes gazdagsága sem elégítheti ki. Az ember legyen elégedett azzal, amit előző életeinek eredményeként elér. Az elégedetlenség sohasem hoz boldogságot! Az, aki nem ura önmagának, sohasem lesz boldog, még akkor sem, ha mindhárom világ a tulajdonában van.
Vámana ekkor gigantikus méretűre növelte a testét, s első két lépésével átlépte az univerzumot. Így harmadik lépésének már nem maradt hely. Vámanadéva kérdőn nézett Bali Maharádzsára, aki ígéretét teljesítve saját fejét ajánlotta a harmadik lépés helyeként, meghódolva az Úrnak. Vámana, miután mindent elvett a királytól, Balit az Alvilág uralkodójává tette.
Vámana egyik kezében vizesedényt, másikban pedig esernyőt tart. Ágyékkötőt vagy őzbőrt visel. Harmadik ujján egy kusa fűből készült gyűrűt hord, s néha könyvet tart a kezében. Időnként kinyújtott lábbal ábrázolják, amint arra készül, hogy egy nagy lépést tegyen.
Trivikramának is hívják. E név arra utal, hogy Vámana három lépéssel győzte le Bali Maharádzsát (tri=három; vikrama=győzelem).

Parasuráma

Parasuráma, a hatodik inkarnáció bráhmana családban született, de cselekedetei harcos ksatrijára vallottak. Kétkarú emberi formában jelent meg, s egyik kezében harci bárdot, a másikban pedig íjat tart. Néha négy karral is látható, s ekkor fegyverei a bárd, a kard, az íj és a nyíl. Indiában csak néhány templomot szenteltek Parasurámának. Parasu azt jelenti: "bárd", s így neve: "Csatabárdos Ráma". A bölcs Dzsamadagni és felesége, Renuká fia volt. Parasurámát Siva tanította meg harcolni, s ő ajándékozta neki azt a csatabárdot, amely azután a fő fegyverévé vált. Később Parasuráma tanította Ardzsunát a harcra, még jóval a kuruksetrai csata előtt.
Egyszer a hatalmas ksatrija király, Kártavírjárdzsuna ellopta Parasuráma apjának kívánságteljesítő tehenét (kámadhénu). Bár Kártavírjárdzsunának ezer karja volt, s a harcművészetben is kiváló érdemeket szerzett, Parasuráma könnyedén megölte őt, hogy visszaszerezze a ritka tehenet. Miután megölte a királyt, Parasuráma apja, Dzsamadagni megfeddte őt, mondván, hogy egy királyt megölni rendkívül bűnös dolog, s bráhmana lévén Parasurámának el kellett volna tűrnie az őt ért sértést. Dzsamadagni azt tanácsolta Parasurámának, hogy vezekeljen bűnéért azzal, hogy különböző szent helyekre utazik, s nehéz lemondásokat vállal magára.
Míg Parasuráma utazott, a király fiai bosszúból megölték Dzsamadagnit. Parasuráma ekkor huszonegyszer pusztította el a ksatrija rendet, hogy megbosszulja apja meggyilkolását.

Ráma

Ő a híres óind eposz, a Rámájana hőse. Raghunáthának, a Raghu-dinasztia urának és Rámacsandrának is nevezik. Ajódhjában jelent meg Dasaratha király fiaként, feleségét pedig Szítának hívták.
Rámacsandrát a templomi oltáron gyakran hitvesével, Szítával, öccsével, Laksmannal és majom szolgájával, Hanumánnal együtt lát-hatjuk (Szítá-Ráma-Laksman-Hanumán múrtiként). Két karja közül az egyikben íjat tart. Felesége, Szítá a bal oldalán áll, gyakran kék lótuszvirággal a kezében. Jobb oldalán Laksman áll, aki íjat és nyilakat tart. Hanumán Rámacsandra előtt térdel.
Apjának, Dasaratha Maharádzsának három felesége volt, akiktől négy fia született. Egyik felesége, Kajkéjí nagyon szépen szolgálta Dasarathát, s ezért egy áldást kapott tőle. Kajkéjí azonban azt kérte Dasarathától, hogy hadd kapja meg az áldást egy későbbi időpontban, amikor nagyobb szüksége lesz rá. Évek múltán elérkezett a legidősebb fiú, Rámacsandra koronázásának ideje. Kajkéji ekkor arra kérte férjét, hogy az elmaradt áldás beteljesítéseként Rámacsandra helyett az ő saját vér szerinti fiát, Bharatát ültesse a trónra, Rámacsandrát pedig küldje el a vadonba tizennégy éves száműzetésbe. Ekkor Dasaratha Mahárádzsa, hogy ígéretét teljesítse, megparancsolta Rámacsandrának, hogy hagyja el a birodalmat, s tizennégy évig ne is kerüljön elő.
A száműzetés évei alatt Rámát Laksman és Szítá is elkísérték. Egyszer Maricsa démon egy aranyszínű őz formáját felvéve megpróbálta elcsalni Rámát. Rámacsandra, látva a csodálatos őzet, a nyomába eredt, hogy fogjul ejtse, s ajándékként örömet szerezzen vele Szítának. Miközben az őzet hajtotta, a tízfejű démon, Rávana elrabolta Szítát. Ráma és Laksman átkutatták az egész erdőt, hogy megtalálják Szítát, de csak a haldokló madárral, Dzsatájuval találkoztak, aki végzetesen megsebesült, miközben megpróbálta megakadályozni Szítá elrablását.
Ráma ezidőtájt barátkozott össze Szugrívával, a majomkirállyal. A majomkirály és alattvalói nagy segítséget nyújtottak Rámacsandrának Szítá felkutatásában. Hanumán, az Úr Ráma örök szolgája végül megtalálta Szítát Rávana fővárosában, Lanka (a mai Ceylon) szigetén. A tengerhez érve Rámacsandra és a majomhadsereg kövekből olyan lebegő hidat építettek, amelyen India partjáról át tudtak kelni Sri Lankára. Ez a mai Rámésvaram városánál történt.
Rámacsandra Laksmannal és a majomhadsereggel elpusztította Rávanát és egész hadseregét, Vibhisant, Rávana öccsét pedig Lanka királyává koronázta. Vibhisan Ráma odaadó híve volt, aki így segített legyőzni a gonosz Rávanát. A háború végeztével s a tizennégy éves száműzetés elteltével Ráma visszatért királyságába, Ajódhjába, ahol testvére, Bharata már nagy szeretettel várta, hogy visszaadhassa neki az őt megillető trónt.

Balaráma

Az Úr Visnu nyolcadik inkarnációja, Srí Balaráma, Krisna bátyja. Teste fehér színű, s két karja van, melyekben néha ekét vagy buzogányt (esetleg mindkettőt) tart. Festményeken gyakran látható Krisnával és a tehénpásztorfiúkkal, amint teheneket legeltetve játszanak. Általában kék színű dhótit (a test alsó felét takaró ruházatot) visel. Baladévának, Balabhadrának és Halajudának is nevezik. Révatít, Rajvata király leányát vette feleségül, akitől két fia született, Nisatha és Ulmuka.
Balaráma Vaszudév fia. Először Dévakí, Vaszudév első feleségének méhében jelent meg, majd isteni beavatkozásra átkerült Vaszudév második felesége, Rohiní méhébe. Mindez azért történt, hogy Kamsza ne pusztíthassa el őt születésekor. Kamszának azt jövendölték, hogy Dévakí nyolcadik fia fogja megölni, s Kamsza, hogy elkerüljön minden kockázatot, Dévakí valamennyi fiát elpusztította.
Balaráma egyik gyermekkori kedvtelése során megölte Dhénukászurát, a szamárdémont. Egyszer Durjodhana bezárta Krisna fiát, Szambát Hasztinápurban, s Balaráma a segítségére sietve követelte a szabadon bocsátását. Amikor Durjodhana visszautasította a kérését, Balaráma ekéje segítségével az egész várost a Jamunába akarta húzni. Durjodhana megrettenve elengedte Szambát, hogy megmentse a várost.
Balaráma volt az, aki megtanította Bhímát és Durjodhanát is a buzogányharcra. A kuruksetrai háború utolsó csatájában ők ketten végül egymás ellen harcoltak. Balaráma nem vett részt e csatában, mert mind a kettő, egymással szemben álló fél táborában barátai harcoltak.

Buddha

Buddha az Úr Visnu kilencedik inkarnációja. Sziddhártha Gautama, akit később Buddhának neveztek, i. e. 563 körül egy harcos ksatrija rendben jelent meg (a Mahabodhi Társaság i. e. 624-et fogad el) Lumbiniben, a mai Nepál területén. Tizenhat éves korában megházasodott, s egy fia született. Mikor betöltötte a huszonkilencedik évét, elhagyta otthonát, hogy megkeresse a választ élete alapvető kérdéseire. Hat évvel később eljutott Bodh Gayába, ahol egy bodhi fa alatt ülve mély meditációba merült. Meditációja során egy Mara nevű démon megkísértette, felajánlva neki mindent, ami kívánatos lehet ebben a világban. Buddha visszautasította a démon javaslatát, s nem fogadta el a felajánlott javakat. Röviddel ezután Buddha elérte a megvilágosodást.
Ezeket a jeleneteket India-szerte sok buddhista faragvány megörökítette. Buddhát általában lótuszon ülve, sárga ruhában ábrázolják. Kezei védelmező és áldásosztó helyzetben vannak.
Életében saját felfogását prédikálta az erőszakmentesség elvéről, elítélve a Védákban szentesített állatáldozatokat. Abban az időben, amikor Buddha megjelent, az emberek védikus áldozatok ürügyén korlátlanul gyilkolták az állatokat, hogy féktelen nyelvüket kielégítsék. Az Úr Buddha, szembeszállva e gyakorlattal, az erőszaknélküliségről prédikált. Tanításaiban kétségbe vonta a Védák tanait, s az állatmészárlás kedvezőtlen pszichológiai hatásait hangsúlyozta. Úgy tartják, hogy Buddha azért jelent meg a világban, hogy ezt a folyamatot megállítva megalapozza az erőszaknélküliség védikus alapelvét.
Filozófiáját ateistának nevezik, mert sem a Legfelsőbb Úr, sem pedig az örök egyéni lélek létezését nem fogadja el, s így kétségbe vonta a Védák tekintélyét is. Azt mondják, hogy Visnu Buddhaként becsapta az ateistákat, azzal, hogy látszólag megtagadta a Védákat. Tanításain keresztül mégiscsak a vallásos út felé vezette az embereket azáltal, hogy az "ahimszá", az erőszakmentesség útjának elfogadására ösztö-nözte őket.

Kalki

A szentírások jövendölése szerint Kali-juga (a jelen világkorszak) végén megjelenik Kalki, a tizedik inkarnáció. Fehér lovon vágtatva lángoló kardot emel a feje fölé, amellyel elpusztítja a világ ateista, démonikus népességét. A pralaya az egész univerzumot elárasztó özönvíz idején jelenik meg.
A Kali-juga végére az erkölcsnek, a törvénynek és a rendnek írmagja sem marad. A védikus áldozatokról megfeledkeznek, s barbár lé-nyek uralják majd a Földet. Ekkor az Úr Visnu Kalki alakjában eljön, hogy helyreállítsa a a vallás alapelveit, a törvényt és a rendet.

Visnu más inkarnációi

A korábban említett tíz fő inkarnáción kívül sok más inkarnáció is létezik. A púrna-avatárok (teljes megnyilvánulások), mint például Krisna és Ráma, mellett vannak úgynevezett amsa-avatárok (részleges megnyilvánulások) is, mint amilyen Kapila, valamint ávesa-avatárok (isteni hatalommal ideiglenesen felhatalmazott inkarnációk), mint például a Nárada nevű bölcs vagy Prithu király.
A szentírások ezek közül a következő tizenkét inkarnációt tekintik a legfontosabbnak: 1) a négy szent Kumára, 2) a bölcs Nárada, 3) Nara és Nárájana risik, 4) a bölcs Kapila (aki a teista szánkhja filozófiát taní-totta), 5) Dattátréja, 6) Jagja, 7) Risabhadéva, 8) Prithu király, 9) Dhanvantari (az Ájurvéda megalkotója), 10) Védavjásza (a Védák, a Mahábhárata és a Srímad-Bhágavatam szerzője, aki felhatalmazást kapott arra, hogy bemutassa a védikus szentírásokat), 11) Mohiní Múrti (aki megbabonázta a démonokat, és a félisteneknek adta a halhatatlanság nektárját), 12) Hajagríva (a lófejű inkarnáció, aki megölte Madhu és Kajtabha démonokat, s visszaszerezte tőlük az ellopott Védákat). Tekintsünk át most ezek közül néhányat.

Dattátreya

Apja Atri, a nagy bölcs, anyja pedig Anaszúja, aki a hindu szentírásokban az erényesség egyik kiemelkedő eszményképe. Bizonyos mágikus rítusok bevezetője és a "szóma" növény teremtője volt. Bár a nem áryan, alacsonyabb származású emberek tanítója volt, a tudás és a megvilágosodás olyan tisztává tette őt, hogy soha semmi nem szennyezhette be. Brahmá, Visnu és Siva inkarnációjának tekintik, s három fejjel és négy karral ábrázolják. Négy különböző színű kutya kíséri, melyek a Védákat jelképezik.

Dhanvantari

Dhanvantari a tejóceánból emelkedett ki, amikor a félistenek és a démonok annak köpülése során a halhatatlanság nektárját próbálták kinyerni. Kezében az amrita-kalast (ambróziával telt edényt) tartva Visnu jelvényei előtt ül. A Védák Dhanvantarit a gyógynövények és a gyógyászat istenségeként említik. A hagyomány szerint Kásí királyaként megszületve hozta el az orvostudományt a földre.
Hayagríva vagy Hayasírsa
Jágjavalkja, a nagy bölcs guruja átkának köszönhetően elveszítette a Jadzsur-védát, és komoly lemondásokat végzett. A Napisten, akit elégedetté tett vezeklése, megjelent előtte egy lófejű istenség formájában, s egy másik formában megtanította neki ugyanazt a Védát. Ez a rész Vádzsaszanéji Szamhitá (vádzsi=ló) néven vált ismertté.
Amikor a két démon, Madhu és Kajtabha ellopták a Védákat, s elrejtették őket a tenger fenekére, Visnu felöltötte Hayagríva alakját, s alászállott az óceán mélyére. Miután végzett a démonokkal, visszaszerezte a Védákat.
Hayagríva a tudás istene, ahogyan Szaraszvatí a tudás istennője. Emberi alakban, lófejjel, nyolc karral ábrázolják, melyekben Visnu különböző fegyvereit és jelvényeit tartja.

Kapila

Kapiladéva, Kardama és Devahútí fia, nagy bölcs volt, aki Szagara király tizenhatezer fiát csupán pillantásával hamuvá égette. Valószínűleg ez a történet állhat annak hátterében, hogy néha Agnival azonosítják. Ő volt a teista szánkhja filozófia eredeti tanítója, amelyet először anyjának mondott el.
A különböző ábrázolásokon Kapila haját általában koronaszerűen rendezik el. Szakálla és négy karja van, melyek közül kettőben korsót tart, a másik kettőben pedig kagylókürtöt és harci korongot.

Mohiní

A félistenek kérésére, akiktől a démonok az óceán köpülése közben ellopták az halhatatlanság nektárját, az Úr Visnu megjelent az elbűvölő Mohiní alakjában. Sikeresen rászedve a démonokat, elvette és kiosztotta a nektárt az istenek között, elkedvetlenítve ezzel a démonokat. Azt mondják, hogy szépsége még az oly rendíthetetlen Sivát is megzavarta.
A történet tanulságaként többek között azt szokták megemlíteni, hogy a halhatatlanságot csakis az anyagi zavarodottság, az illúzió legyőzésével lehet elérni.
Mohinít gyönyörű fiatal hölgyként ábrázolják, aki színes öltözéket visel. Ékszerek díszítik, kezében pedig a nektárral telt edényt tartja.

Nara-nárájana

E két bölcs Dharma és Ahimsá fia volt. A Himalájába, Bhadarikásramába visszavonulva szigorú vezekléseknek vetették alá magukat, s közben sikeresen elpusztították a Szahaszrakavacsa (száz fegyvert birtokló) nevű démont.
Amikor Indra mennyei nimfák segítségével megpróbálta eltéríteni őket a lemondás és a szent élet útjáról, Nárájana saját combjából létrehozta az Úrvasí (úru=comb) nevű nimfát, akinek szépsége Indra összes nimfájának együttes szépségét is felülmúlta.
Nara-nárájanát egy vagy két személy alakjában jeleníthetik meg. Az első esetben kettő vagy négy karral ábrázolják, melyekben imafüzért vagy az Úr Visnu szokásos jelvényeit tartja. A második esetben Narának két feje és két karja van, testén pedig szarvasbőrt visel. Nárájana szokásos négykarú formájában látható, s kezeiben kagylókürtöt, harci korongot, lótuszvirágot és imafüzért tart.

Vjásza

Vjászadéva, vagy teljes nevén Krisna-Dvaipájana Védavjásza a Parásara nevű bölcs fiaként jelent meg. Neve arra utal, hogy ő volt a hatalmas védikus tudás összegyűjtője és szerkesztője. Az eredeti Védát négy részre osztva (vjásza = feloszt), négy kiváló tanítványára bízta azokat, akik e tudás továbbadásáért voltak felelősek.
A hagyomány szerint Vjászadéva írta a híres Mahábhárata eposzt, valamint a Puránákat (védikus mítoszok) és a Brahmaszútrákat.
A róla készült képeken vékony alkattal, sötét testszínnel és koronaként elrendezett hajjal ábrázolják. Mellette négy tanítványa ül, akik Paila, Vaisampájana, Dzsaimini és Sumantu néven váltak ismertté.

Visnu és Krisna más, általánosan imádott formái
Dzsagannátha

Az Orissza állambeli Puríban található Dzsagannátha, Krisna rendkívül népszerű formája, akit Indiában minden vaisnava nagy tisztelettel imád. A tiszteletére megrendezett szekérfesztivál minden évben hatalmas tömegeket vonz az Indiai-óceán partján fekvő városkába. Bátyjával, Baladévával és húgával, Szubhadrával a Puríban található Dzsagannátha-templom fő istensége. Dzsagannátha Krisna másik neve, s azt jelenti: az Univerzum Ura. Az Úr Dzsagannátha fekete színű, Balaráma fehér, Szubhadrá pedig sárga. A múrtik mellet-ti rúd Krisna harci korongját, a Szudarsan-csakrát képviseli. Dzsagannáthát nemcsak Orisszában imádják, hanem India-szerte szinte mindenütt, ahol Krisna-templom van.
Nagyon érdekes annak története, hogyan kapták meg ezek a múrtik jelenlegi formájukat. Élt egyszer egy Indradjumna nevű király. Az Úr Dzsagannátha megjelent álmában, s elmondta neki, hogy egy Bakimuhan nevű helyen eljön majd a tengerben úszva, egy hatalmas fatörzs formájában. A király elment erre a helyre, s meg is találta a fatörzset, melyen a kagylókürt, a buzogány, a korong és a lótusz jelei díszelegtek.
Indradjumna király hívatta a legjobb szobrászokat, hogy a fából faragják ki az Úr Dzsagannátha múrtiját. Amint azonban valaki hozzálátott a munkának, vésője darabokra törött. Ekkor egy ismeretlen, természetfeletti erővel rendelkező, öreg szobrász érkezett. Felajánlotta Indradjumna királynak, hogy ha huszonegy napig zárt ajtók mögött dolgozhat, akkor kifaragja a múrtikat. Az öreg szobrász ekkor bevitte a hatalmas fadarabot a templomba, s az ajtókat bezárták mögötte. Tizennégy nap elteltével a szobrász szerszámainak zaja elhallgatott, s a király aggódni kezdett. Türelmetlenségében saját kezével törte fel a templom ajtaját.
Bár a szobrász nyomtalanul eltűnt, Dzsagannátha, Szubhadra és Balaráma három alakja ott állt az oltáron, végtagjaik megmunkálása azonban még nem fejeződött be. A király azt hitte, hogy mindez az általa elkövetett nagy sértés miatt történt. Ekkor úgy döntött, hogy megválik az életétől. Lefeküdt egy kusa fűből készült ágyra, s böjtölni kezdett. Az Úr Dzsagannátha azonban megjelent álmában, s elmondta neki, hogy Ő örökké Puríban lakik az Úr Dzsagannátha formájában. "Nincs anyagi kezem és lábam, de transzcendentális érzékeimmel elfogadok mindent, amit híveim felajánlanak. Az, hogy megszegted ígéretedet, része kedvtelésemnek, hogy megnyilvánítsam e különleges formámat. Azok a bhakták, akiknek szeme a szeretet írjával van bekenve, mindig fuvolát tartó Krisnaként látnak majd Engem."

Pánduranga Vitthala

Általában Vitthala vagy Vithóba néven ismerik a Mahárásztra államban található Pandharpur Visnu-templomának híres istenségét. A Vittha szó valójában a Visnu név eltorzult formája. Hitvese, Rakumábái (Rukminí) a bal oldalán áll.
Visnu e formáját egy Puskali nevű bráhmana előtt fedte fel, a pap szülei iránt tanúsított erős odaadása miatt.

Ranganátha

A Káncsipurban imádott Varadarádzsa és a Tirupatiban imádott Venkatésa mellett Ranganátha Visnu egyik legnépszerűbb alakja Dél-Indiában. A Tamil Nadu állambeli Srírangam közismert temploma a Srí-vaisnava kultusz központját képezi. A legenda szerint e múrti az óceánból született, és Rámacsandra adta Vibhisannak, Rávana öccsének. Miközben Ajódhjából Lankára tartott, Vibhisan letette a múrtit a földre annak jelenlegi helyén, hogy kissé megpihenjen. Szerencsétlenségére (és mások nagy szerencséjére) azonban a múrti többé nem mozdult el onnan.
E formájában Visnu úgynevezett jógasájana helyzetben fekszik kí-gyóágyán. Két karja közül a jobbal a fejét támasztja alá, míg a balt a Sésa nevű kígyón nyugtatja.

Padmanábha, Varadarádzsa és Venkatésa

Hasonló helyzetben lévő múrtikat láthatunk még a Karnataka állambeli Srirangapatnában, ahol az Urat Padmanábhának nevezik, valamint a Kerala állambeli Tiruvanantapuramban, ahol az Úr neve Anantasajana.
Varadarádzsa, az áldásokat osztók királya Visnunak egy másik, igen népszerű formája. Karivarada néven az Úrnak azt az aspektusát képviseli, melyben megmentette a Gadzsendrát, az elefántok királyát a krokodil halálos állkapcsának szorításából.
A képmás Visnut szárnyas hordozója, Garuda hátán ülve jeleníti meg, amint éppen útjára bocsátja harci korongját. Gadzsendra elefánt is látható, amint lábát a krokodil erős fogai fogva tartják. Néha egy emberi alakot is elhelyeznek a krokodil mellett hódolattal összekulcsolt kezekkel, amely azt a gandharvát (egy félisten) jeleníti meg, aki így feloldozást nyert az átok alól, melynek eredményeképpen krokodilként kellett megszületnie.
Srí Varadarádzsa temploma a dél-indiai Káncsipurban az egyik legfontosabb és leghíresebb Visnu-templom.
Vénkatésa, akit Vénkatésvara Srínivásza vagy Báládzsi néven is ismernek, Krisna egyik formája. Az Andhra Pradesh állambeli Tirupati városában található. Szentélye talán a legnépszerűbb a dél-indiai hindu templomok között, s így a tirupati hegyekben található templom nagy gazdagsággal rendelkezik a zarándokok mesés adományainak köszönhetően. A tamil eredetű vengadam szó hegyet jelent. Így a Vénkatésa név a hegy urára utal.
A képmásról azt tartják, hogy udbhavamúrti, vagyis önmegnyilvánult. Ez azt jelenti, hogy nem emberi kéz alkotta, hanem saját magától nyilvánult meg.

Srí Náthdzsi (Srí Gopála)

Srí Náthdzsi Krisnának egy gyönyörű fekete márvány múrtija, aki bal kezét felemelve áll, amint a Góvardhana-hegyet tartja a magasba. Jobb kezét ökölbe szorítja és a csípőjén nyugtatja. Srí Náthdzsi eredeti múrtija Náthdvarban található, Udadzspurtól 48 km-re északkeletre, Rádzsasztán államban. Azt mondják, hogy Srí Náthdzsi temploma a Tirupati Báládzsi templom után a második leggazdagabb templom Indiában. Srí Náthdzsinek minden nap hatalmas mennyiségű pompás ételt ajánlanak fel. Rádzsasztán és Gudzsarát államokban nagyon népszerű múrti. Képét e két államban mindenhol láthatjuk.
Srí Náthdzsi szolgái azt mondják, hogy ez a múrti Srí Krisna eredeti formája. Mivel Krisna ezen formája magában foglal minden más formát is, hívei Rádhánáthként (Rádhá uraként), illetve a gyermek Krisnaként is imádják Őt.
A múrti egy nagy fekete kőben jelenik meg, melyből formája domborműként emelkedik ki. A múrti körül lévő kődarabon számos jel található: két tehén, egy kígyó, egy oroszlán, két páva. Fejénél egy papagáj, jobb oldalán pedig két bölcs ül. Bal oldalán ül a harmadik bölcs, alattuk pedig egy újabb kígyó. Krisna nyakában virágfüzér található, amely egy fekete kígyóra hasonlít.
Azt mondják, ezt a múrtit eredetileg Vadzsranábha, Krisna ükunokája készíttette ötezer évvel ezelőtt. Több mint ötszáz évvel ezelőtt Mádhavendra Purí találta meg a múrtit Vrindávanában, a Góvardhana-hegy közelében növő bokrok között. Mádhavendra Purí ekkor elkezdte Srí Gopála imádatát egy templomban, ami a Góvardhana-hegyen állt. Később átadta a múrti szolgálatát Vallabhácsárja fiának, Vitthalának. Srí Náthdzsit a mewari Rana Radzs Szingh hozta Náthdvarba a XVII. században. A múrtit azért vitték el Rádzsasztánba, hogy megvédjék a muzulmán uralkodó, Aurangzeb pusztító uralkodásától, aki az 1665. évben rettegésben tartotta Vrindávanát és környékét.

Laksmí

Laksmí az Úr Visnu hitvese, aki a gazdagság és a szerencse istennője. Az ábrázolásokon vagy az Úr Visnu lábainál foglal helyet, vagy mellette áll illetve ül. Látható úgy is, amint az Úr Visnu mellkasára dől. Amikor valamely templomban Visnuval együtt imádják, akkor kettő, amikor pedig egyedül, akkor négy karja van. A tejóceánból jelent meg, amikor a félistenek és a démonok a nektárt köpülték.
Laksmít rendszerint elbűvölően gyönyörűnek írják le, amint egy lótuszon áll vagy ül, s gyakran lótuszvirágot tart a kezében. Talán ezért is hívják Padmának vagy Kamalának is. Amikor négy karja van, két felső kezében lótuszokat tart, az alsó kettő pedig áldásosztó helyzetben van, vagy aranypénzek hullanak belőlük.
Általában ragyogó aranyszínű. Laksmít gyakran láthatjuk a képeken derékig vízbe merülve, két oldalán egy-egy elefánttal, amelyek vizet permeteznek rá. Rukminí, Krisna dvárakái felesége, valamint Szítá, az Úr Rámacsandra felesége mindketten Laksmí inkarnációi. Néha az Úr Visnuval együtt Garuda hátán utazik. Azt mondják, hogy Laksmí eredeti alakja Krisna vrindávanai hitvese, Rádhárání.
Nincsenek kizárólag neki szentelt templomok, de gyakran láthatjuk őt Visnu-templomok oltárán az Úr Visnu lábainál. Indiában szinte minden ember imádja az otthonában Laksmít.
Gyakran egymagában imádják őt, hogy meggazdagodjanak, mert nem tudják, hogy Laksmí (a szerencse istennője) csapongó, s ha nem hitvesével, az Úr Visnuval együtt imádják, akkor kegye csak átmeneti lesz.
A Dipávali fényfesztivál (október/november) Laksmíval kapcsolatos. A házakat e napon lámpásokkal világítják ki, mert azt tartják, hogy a gazdagság (Laksmí) nem lép be egy sötét házba. A legtöbb házat ezen az estén olajlámpásokkal és elektromos fényekkel díszítik fel.

Siva

Visnu, Brahmá és Siva együtt alkotják a hindu háromságot. Siva a pusztító, aki a kali-júga, tehát a jelenlegi korszak végén eljárva a pusztítás táncát az egész univerzumot megsemmisíti. Siva a tudatlanság kötőerejének, a tama-gunának az irányítója.
A Kajlász-hegyen lakik, amely a tibeti Himalájában található. Arccal dél felé ül, s személye a lemondást és az univerzális pusztítást képviseli.
Az őt ábrázoló képeken jóképű ifjú, aki olyan fehér, mint a kámfor. Hamuval beszórt végtagjai erősek és simák. Három szeme van, melyek közül a harmadik a homlokán található, két szemöldöke között. Ezt a pusztítás idejét kivéve mindig csukva tartja.
E harmadik szem keletkezésének története szerint egyszer Umá, a hitvese játékosan Siva két szeme elé tartotta a kezét. Azon nyomban sötétség borult az egész univerzumra, és még a Napot vagy a Holdat sem lehetett látni. Siva ekkor megnyilvánította e harmadik szemet, hogy a fény visszatérhessen az univerzumba. Később ezt a harmadik szemét, melyet az emberiség iránti végtelen kegyéből egyébként csuk-va tartott, csak azért nyitotta ki, hogy elégesse vele Kámadévát, a kéj urát.
Egyik szeme olyan, mint a Nap, a másik mint a Hold, harmadik szeme pedig a tűzhöz hasonlatos. Ez a szeme, ahogy már fentebb utaltunk rá, lángot kilövelve képes bármilyen hatalmas élőlényt elpusztítani.
Bár ő az anyagi világ ura, a múlt, a jelen és a jövő ismerője, mentes az anyagi szennyeződéstől. Nem áll kapcsolatban senkivel, és nincsen senki, aki az ellensége lenne.
Ikonográfikusan Sivát ábrázolhatják kettő, három, négy, nyolc, tíz vagy akár harminckét karral is. A kezeiben tartott különböző tárgyak a következők: háromágú szigony (triszúla), harci korong (csakra), harci bárd (parasu), homokóra alakú dob (damaru), imafüzér (aksamálá), szarvas (mriga), hurok (pása), bot (danda), íj (pináka vagy adzsavaga), varázspálca (khatvánga), lándzsa (pasupata), lótusz (padma), koponyából készült ivóedény (kapála), tükör (darpana), kard (khadga) és így tovább.
Hosszú, befont hajából álló koronáját a félhold díszíti, s hajfürtjei közül a Gangá folyó árja zuhog alá. Ruhaként egy tigrisbőrt és egy elefántbőrt visel. Egész testén kígyók találhatók, melyek a nyakláncát, az övét, a szentelt zsinórját és a karpereceit képezik. Nyaka körül egy koponyákból álló füzért hord. Meditációja során tigrisbőrön ül, és soha nem fogad el semmilyen fényűző ruhát, füzért, ékszert vagy illatszert.
Az Úr Siva torka kék, mert megitta azt a mérget, amely akkor keletkezett, amikor a félistenek és a démonok az óceánt köpülték. Ez a méreg olyan roppant mennyiségű volt, hogy képes lett volna az egész emberiséget elpusztítani. Siva, torkában tartva az óceánnyi mérget, megmentette az élőlényeket a pusztulástól. Torka e méreg hatására kékült meg, s azóta Nilakanthának, "kéktorkúnak" is nevezik.
Sivát háromágú szigonyával díszített templomaiban leginkább lingaként vagy fallosz-szimbólum formájában imádják. E linga-forma Siva ősnemző szerepét hangsúlyozva képviseli őt. Ősnemzőként ő mozdította ki egyensúlyából az anyagi energiát, rábírva azt a teremtés folyamatában való részvételre.
Gangadharának is nevezik, vagyis annak, aki a Ganga (Gangesz) folyó súlyát tartja. Amikor a Gangesz a mennyei régiókból alászállt a Földre, először Siva fejére hullott. Keresztülfolyva hajcsimbókjain sok kis patakká vált, amelyek végül Haridvárnál egyesülve létrehozzák a Gangeszt.
Natarádzsaként, a kozmikus táncosként is ismerik, akinek híres tánca, a "tándava" képes atomjaira oszlatni az anyagi világot. Nevezik őt Rudrának (üvöltő), Mahadévának (nagy úr), Sankarának (jótevő), Trilocsannak (háromszemű), Pasupatinak (a vadállatok ura), valamint egyik elborzasztó formáját Bhairavának. Asutosának is hívják, vagyis olyan személynek, akit könnyen elégedetté lehet tenni, Bhútanátha néven pedig a közönséges emberek uraként utalnak rá. Az őt imádók főleg azért ragaszkodnak hozzá, mert nagylelkű ajándékokat tud adni anélkül, hogy megfontolná az ajándékok későbbi hatásait. Daksinamúrtiként (meditáló bölcsként), Kaljana-szundaraként (Párvatí férjeként), Mahésvaraként (a tudás uraként) és Tripurantakaként (Tripura démon elpusztítójaként) is imádják őt. Mahadévának, "nagy úrnak" azért nevezik, mert ő a leghatalmasabb félisten, akivel az anyagi világban senki sem lehet egyenlő.
Hitvese Párvatí, az anyagi energiát irányító félistennő. Különböző formáiban Kálíként, Durgáként, Umáként stb. is ismerik.
Tekintsünk át most néhány történetet Siváról, amelyekről a védikus irodalom tesz említést.
(1) Amikor a mennyei folyó, a Gangesz alászállt erre a földre, büszkeségből erőteljesen zuhant Siva fejére, aki azonban fogva tartotta őt a fején. Csak azután engedte továbbfolyni, hogy Bhagíratha király (aki felelős volt azért, hogy e folyót a földre hozza) sokáig imádkozott és könyörgött hozzá, a Gangesz pedig illő módon bocsánatot kért.
(2) Amikor a tejóceánt, vagy másik nevén a ksíramudrát köpülték, az egyik dolog, ami kiemelkedett belőle, a hűs félhold volt. Siva megragadta azt, és diadémként a fejére helyezte. Amikor a háláhala nevű halálos méreg is létrejött, s perzselő hevével és lángnyelveivel elkezdte pusztítani a három világot, Siva összegyűjtötte azt a tenyerébe, s megitta, hogy megmentse a világot. Párvatí, aki rendkívüli módon aggódni kezdett hitvese biztonságáért, összeszorította férje torkát, hogy a méreg ne mehessen le a gyomrába. A méreg így a torkán maradt, kékes színt kölcsönözve annak.
(3) Dáruka erdejének bölcsei, akiket nagyon bosszanott, hogy feleségeik vonzódtak Siva szépségéhez, megpróbálták varázslatok útján megölni őt. Áldozatukból egy tigris, egy szarvas és egy vörösen izzó vasdarab született. Siva a tigrist megölte, a szarvast a bal kezével elkapta (amelyet dicsősége jeleként azóta is a kezében tart), a vasdarabot pedig fegyverei egyikévé tette.
(4) Más történetek arról szólnak, hogyan tette tönkre Daksa áldozatát azzal, hogy levágta a fejét tiszteletlensége miatt, hogyan rombolta le a Tripurászura démon által épített öt várost, hogyan pusztította el Gadzsászurát, az elefántdémont, és viselte magán bőrét, hogyan ajándékozta meg Ardzsunát a Pásupata-asztra nevű fegyverrel, s hogyan vált Ardhanárísvarává, hogy szétoszlassa Bhringi nevű híve tudatlanságát.

Siva különböző formái

Sivát sok más aspektusban is ábrázolják, illetve imádják. Ezeket általában kilenc kategóriába sorolják.
Az első csoportba Siva békés és kegyes formái tartoznak, akik például az áldásukat adták Csandésának, Nandísvarának vagy Rávanának. Rávana, a démon, aki elrabolta Rámacsandra feleségét, Szítát, Siva kegyéből lett olyan hatalmas, hogy még a félisteneket is rettegésben tartotta.
A következő, második csoportba Siva összes szörnyűséges (ugra) aspektusa tartozik.
Bhairava Sivának az a formája, aki levágta Brahmá ötödik fejét, amiért az becsmérelte őt, s akinek tizenkét éven át koldusként kellett bolyongania, hogy megszabaduljon e bűnétől. Gadzsászuravadha-múrti formájában megölte Níla démont, aki egy elefánt formáját vette fel. Kálári-múrti alakjában legyőzte Yamát, a halál istenét, aki el akarta venni Márkandéjának, Siva nagy hívének az életét. Kámántaka-múrti formájában elpusztította a szerelem és a kéj istenét a harmadik szeméből kibocsátott tűz segítségével.

A tánc királya

Siva a tánc nagymestere. A táncról szóló írásokban ismertetett 108 táncolási mód mind tőle származik. Azt mondják róla, hogy minden este táncol azért, hogy enyhítse a teremtmények szenvedéseit, és hogy szórakoztassa az isteneket, akik Kajlászán gyűlnek össze.
Körülbelül kilenc táncos formája van, melyek közül Natarádzsa - a tánc királya a leginkább ismert. Natarádzsának négy karja és két lába van, s táncoló pozícióban áll. Felső jobb kezében a damaru nevű dob található, a balban pedig a tűz, ami a végső pusztítást jelképezi. Alsó jobb kezét védelmet adó helyzetben tartja, az alsó bal kéz pedig a felemelt bal lábra mutat. Jobb lába az Apaszmara nevű démonon nyugszik, akiről azt mondják, hogy a tudatlanságot vagy a hamis egót képviseli, amely elfeledteti az élőlényekkel, hogy kik is valójában. Natarádzsa az, aki elpusztítja a hamis önérzetet, büszkeséget.
E forma története szerint Siva egyszer elment az erdőbe, hogy legyőzzön tízezer szentet, akik ellene fordultak. A szentek feldühödve egy tigrist küldtek rá, hogy az megölje Sivát. Ő azonban elpusztította a tigrist, s a bőrét köpönyegnek használta. Később egy mérges kígyót küldtek reá, Siva azonban azt is megfékezte, s füzérként a saját nyakába helyezte. Ezután egy buzogánnyal felfegyverzett fekete törpét (Apaszmara) küldtek, hogy megölje őt. Siva ekkor járta el csodálatos táncát a törpe hátán. E cselekedete olyannyira lenyűgözte a bölcseket, hogy végül mesterükként fogadták el őt.
Natarádzsáról egy másik történet a következőképpen mesél: Egyszer az Úr Siva ellátogatott a Tillai erdőbe (amely most Tamil Naduban, Csidambaram városában található), hogy két hívét, Patandzsalit és Vjagrapádát megörvendeztesse táncával.
Ennek az erdőnek a védelmező istennője Kálí volt, akinek nem volt ínyére, hogy Siva meglátogatta az erdőt. Kálí, hogy megleckéztesse Sivát, egy táncversenyre hívta ki őt, s a vesztesnek el kellett hagynia a Tillai rengeteget. A verseny bírája az Úr Visnu volt. A tánc közben Kálí istennő hamarosan megértette, hogy nem versenyezhet Sivával, így aztán elhagyta az erdőt.

A tanító

Siva legalább olyan nagy mestere a jógának és a lelki tudományoknak, mint a zenének, a táncnak és más művészeteknek. Negyedik formájában univerzális tanítóként Daksinámúrtinak nevezik, mivel arccal dél (daksiná=dél) felé ült, amikor a bölcseket tanította a Himalája egyik félreeső pontján. Három szeme és négy karja van, s egyik lábával Apaszmara démont tapossa. Két karja (az elülső jobb, illetve bal) tudást adó, illetve áldást osztó helyzetben van. Hátsó kezeiben imafüzért, kígyót és tüzet tart. A tökéletes tanító példája, akit számos bölcs vesz körül, mohón hallgatva tőle az önvaló tudományát.

Lingodbhava, Bhiksátana, Haryardha, Ardhanárísvara

Siva említett nyolc formája közül az utolsó négy aspektus a követ-kező. Lingodbhavaként a Siva-linga szívében megnyilvánulva jelenik meg. Biksátanaként koponyából készült edényével koldul. Haryardhát, akit Hari-harának és Sankaranárájanának is neveznek, Siva és Visnu kombinált formája. Jobb oldala Siva, a bal pedig Visnu maga. Az Ardhanárísvara (félig férfi, félig nő) forma bal oldalát Párvatí képezi.

Sivával kapcsolatos más istenségek
Párvatí

Párvatí Sivának, az anyagi világ elpusztításáért felelős félistennek a hitvese. A hinduizmus istennőinek túlnyomó többségét Párvatí különböző aspektusai, formái teszik ki. Fel sem lehetne sorolni mindazokat a neveket, amelyeken ismerik, illetve imádják őt, utalva sokrétű funkcójára, valamint cselekedeteire az univerzum irányításában. Ha a Párvatí, Haimavatí, Giridzsá és Dáksájání nevek a Himalájától, illetve Daksától (az emberiség egyik ősatyja) eredő származására utalnak, akkor más nevei, mint például a Sivá, Mrigání, Rudrání és Sarvání azt hangsúlyozzák, hogy ő Siva hitvese. Más nevei, mint az Aparná vagy az Umá, illetve a Durgá és a Kálí a puránikus irodalomban található bizonyos történetekben elfoglalt szerepére, valamint cselekedeteire utalnak.
Erre az istennőre többek között a Kéna-upanisadban (3.12) találhatunk utalást, ahol Umá Haimavatíról megemlítik, hogyan világosítja fel Indrát, az istenek királyát a Brahmanról, az Abszolútról, vagyis Istenről. Ez az utalás elég ahhoz, hogy levonhassuk belőle azt a következtetést, mely szerint ezen istennőnek az imádata rendkívül ősi.
A Puránák (ősi védikus szentírások) leírásai szerint "első" inkarnációjában Dáksájaní volt, Daksa és Praszúti leánya, aki Sivához ment feleségül. Daksa, aki képtelen volt megérteni Siva komoly helyzetét, tiszteletreméltó személyiségét, egy alkalommal nyilvánosan becsmérelte Sivát, gyűlöletet táplálva iránta. Amikor egy nagy áldozat végrehajtásába kezdett, Siva kivételével minden tiszteletreméltó személyiséget meghívott. Férje tanácsa ellenére Dáksájaní hívatlanul beállított erre az áldozatra, ahol végül mélyen megbántották. Dáksájaní a jóga tüzének lángralobbantásával feladta életét. E tette miatt Szatí néven is ismerik, melynek jelentése "tiszta". Később Párvatí eredeti formájában, Himaván és Mená leányaként született meg. Rendkívüli lemondások végzése által sikerült elégedetté tennie Sivát, aki újra elfogadta őt hitvesének.
Ezen komoly vezeklésének végzése során még azt is visszautasította, hogy száraz leveleket egyen, s így lett a neve Aparná. Édesanyja, Mená, aki nem bírta elviselni, hogy leányát így megviselik a lemondások, megpróbálta eltéríteni őt e folyamattól, azt mondván: "U má" ("Kedvesem, ne tedd ezt!"). Innen kapta aztán Párvatí az Umá nevet. Az univerzum anyjaként Ambának, illetve Ambikának nevezik. Mindkét név anyát jelent.
Férjéhez, Sivához hasonlóan neki is két aspektusa van: szelíd és félelmetes. Párvatí és Umá néven a szelíd, kedves és szépséges aspektusában jelenik meg. Ebben az aspektusában szinte mindig Sivával együtt ábrázolják. Ilyenkor csupán két keze van, amelyek közül a jobban kék lótuszvirágot tart, bal kezét pedig lazán leengedi maga mellett. Egymagában ábrázolva négy karral jelenik meg, kezeiben piros, illetve kék lótuszvirágot tartva.
Bár a női istenségeket férfi megfelelőjük saktijának (sakti = energia) nevezik, a Sakti illetve Déví elnevezéseket különösen - sőt, csaknem kizárólagosan - Siva hitvesének, Párvatí számtalan aspektusának jelölésére használják.

Durgá

Párvatí déví egyik legismertebb formája. Kálí vagy Umá néven is utalnak rá. Néha csodálatos, gyönyörű nőként jelenik meg, néha pedig szörnyűséges, vérengző formáját mutatja. A durgá szó azt jelenti: "áthatolhatatlan, legyőzhetetlen, mint egy hegyi erőd", s a Durgá általa képviselt anyagi energia rendkívüli erejére utal.
Ő Siva hitvesének egyik sötétebb formája, aki büntető és megfélemlítő hangulatban van.
Megjelenhet négy vagy nyolc karral is, melyekben kést, kardot, poharat, kereket, kagylókürtöt, csengőt, nyilat, háromágú szigonyt, kígyót, buzogányt, vizeskorsót és levágott fejeket tarthat. Néhány keze "ne félj" gesztust mutat, s áldásokat ad. Látható jógahelyzetben ülve is egy lótusztrónuson. Hordozója általában egy tigris vagy egy oroszlán.
Durgát önmagában is gyakran imádják saját templomának oltárán. Hívei főként anyagi nyereség érdekében imádják.
Egy bivaly-démon (Mahisaszura) megölése miatt Mahisaszura-mardinínek (Mahisaszura démon elpusztítója) is nevezik. Azt mondják, Durgá azért született meg, hogy megölje ezt a démont, aki Brahmától azt az áldást kapta, hogy sem férfi, sem nő, sem pedig állat nem ölheti meg.
Csámundá formájában borzasztóan néz ki. Koponyákból készült füzért visel, s kígyók és skorpiók ékesítik a testét.

Kálí

Kálí Siva hitvesének (Párvatínak) talán a legvadabb formája. Tigrisen utazik, tüzet okád, s emberi koponyákból és kígyókból készült füzért visel. Kálí azt jelenti: "fekete", s ő valóban fekete színű. Ebben a formájában Bhadrakálínak vagy Mahákálínak is nevezik. Lángoló szemei vannak, és hosszú nyelve gyakran kilóg. Nyaka köré kígyók tekerednek, s mind a tíz kezében fegyvert tart. Kezeiben íjat, nyilat, korongot, kardot, pajzsot, hurkot, lándzsát, kagylókürtöt, egy kopo-nyát és egy holdkorongot tart. Néha nyolc, illetve négy kézzel is ábrá-zolják.

A "hét anyácska"

Az Anya-kultusz egyik legjelentősebb szentírása (a Durgászaptaszatí) leírása szerint amikor Durgá a Raktabídzsa nevű démonnal küzdött - akinek kiömlő véréből újabb, hozzá hasonló démonok születtek -, hét kiterjedést nyilvánított meg magából. Ezeket rendszerint szaptamátrikáknak, azaz "hét anyácskának" nevezik. Nevük Bráhmí (vagy Brahmání), Mahesvarí, Kaumárí, Vaisnaví, Váráhí, Náraszimhí és Aindrí (vagy Indrání). Ezek az istennők rendszerint piros színűek, két kezükben pedig koponyát és lótuszt tartanak.
Siva templomaiban nagyrészt Ganésával és Vírabhadrával együtt ábrázolják őket. Alkalmanként külön szentélyt is emelnek a tiszteletükre. Ezek elrendezése az elérni kívánt hatástól (a falu biztonságának megőrzése vagy a népesség növekedése) függően változatos.

Ganésa

Ő a bölcsesség és a gazdagság, valamint a tudomány és a képességek elefántfejű istene. Siva és Párvatí két fia közül ő az idősebb. Hívei leginkább azért imádják őt, hogy eltávolítson az útjukból minden akadályt, amivel az ember szembekerülhet élete során. Ganésának két felesége van, Sziddhi (eredmény) és Riddhi (siker). Ganapatinak, a törpe démonok vezetőjének is nevezik. Dél-Indiában Vinajakának hívják.
Ormánya általában a bal oldalra hajlik. Derekán övként vagy esetleg a mellkasán egy kígyót visel. Általában piros vagy sárga testszínnel, négy, hat, nyolc vagy tíz karral ábrázolják. Három kezében többek között fejszét, ösztökét, kötelet és egy tál édességet tarthat. Negyedik keze áldásosztó helyzetben van. Hordozó állata egy egér, amely a legkisebb lyukon is át tud menni, illetve keresztül tudja magát rágni bármilyen akadályon.
Sok templom van, ahol önmagában, egyedül imádják. Más hindu templomok bejáratánál szintén megtalálható, mert úgy tartják, hogy imádatával megszűnnek azok az akadályok, amelyek a templom fő istensége imádatának útjában álltak. Indiában az üzletemberek irodájában, illetve a különböző üzlethelyiségekben is gyakran találkozhatunk vele.
Egyszer, amikor Siva hosszú távollét után hazatért, Ganésát anyja, Párvatí ajtajában őrként állva találta. Siva be akart lépni, de Ganésa megállította. Mivel nem gondolta, hogy a fia távolléte alatt így felnőtt, Siva levágta a fejét. Amikor később tisztázódott a helyzet, Párvatí rávette Sivát, hogy keltse életre a fiát. Ez azonban csak úgy volt lehetséges, hogy Siva annak az élőlénynek a fejét helyezi vissza Ganésa nyakára, akit először meglát. Ez az élőlény pedig egy elefánt volt.
Ganésát "Ekadantának" is hívják, mert az egyik agyara törött. Azt mondják, ez az agyara akkor tört el, amikor az elefánt fejét levágták. Egy másik történet szerint Parasuráma volt az, aki eltörte az agyarát. Egy nap Parasuráma megérkezett, hogy meglátogassa Sivát, de Ganésa nem engedte be őt az apjához. Amikor Parasuráma megpróbált elmenni Ganésa mellett, verekedni kezdtek, és Parasuráma eltörte az agyarát. Párvatí éppen meg akarta átkozni Parasurámát, látva fiának szerencsétlenségét, de Brahmá megakadályozta ebben. Megígérte neki, hogy annak ellenére, hogy csak egy agyara van, Ganésát minden ember, még a félistenek is tisztelni fogják.
Amikor Vjászadéva rendszerezte és elmondta a Védákat illetve a Mahábháratát, Ganésa volt az, aki papírra vetette az írásokat.

Karttikéja

Karttikéja a háború istene, és a félistenek seregének fővezére. Azért lett a félistenek fővezére, hogy megöljék a Taraka nevű démont. Karttikéja Siva legkisebb fia, Ganésa testvére. Azt is mondják, hogy Agni, a tűzisten fia. Nevezik még Szubrahmanyának, Kumárnak, Murugannak, Szkandának és Szénapatinak (hadseregparancsnok) is. Általában hat fejjel és tizenkét karral látható, de néha egy fejjel és két karral is ábrázolják. Egy Paravani nevű sárga páva a hordozója. Két felesége van, Dévaszéná és Vallí. A nők fiúgyermek születéséért imádkoznak hozzá.
Kezeiben kagylókürtöt, kardot, íjat, nyilakat, lándzsát, hurkot, pajzsot, zászlót és korongot hordoz. Egy keze lehet védelmező, egy másik pedig adományozó helyzetben. Néha tizenkét karral is látható.
Dél-Indiában, ahol hat fő temploma van, általában Subrahmanya néven jámbor és szent személyként imádják.

Sásztá vagy Hariharaputra

Hariharaputra különböző mitológiai történetek hőse. Aután, hogy Mahisászura a démon Durgá kezei által elhalálozott, felesége, Mahisí szigorú lemondásokat végzett, hogy elégedetté tegye Brahmát. Sikere jutalmául azt az áldást kapta, hogy sem Siva, sem pedig Visnu nem ölhette meg őt. Mahisí újonnan nyert ereje figyelemreméltó kihívást jelentett az istenek és a világ számára. Siva és Visnu azonban megteremtették Mahisí elpusztítóját. Az így született gyermeket a Kerala állambeli Panthalam királya, Rádzsasékhara találta meg, és a Manikanthan nevet adta neki. Saját fiaként nevelte fel, mivel neki magának nem volt utódja. Manikanthan tizenkét éves volt, amikor megölte Mahisít, akinek nőstényleopárdjait apja palotájába vitte, mivel csakis azoknak a teje gyógyíthatta meg a királynő fejfájását. Eközben a király tudomást szerzett Manikanthan kilétéről. Manikanthan ezután azt az utasítást adta a királynak, hogy építsen egy templomot oda, ahová kilőtt nyila leesik, majd eltűnt Rádzsasékhara szemei elől. A nyíl a Sabarímalai-hegy csúcsára esett, ahol Visvakarmá építette fel a templomot, amely még ma is zarándokok millióit vonzza.
Sásztának négy karja van, három szeme, tekintete pedig nyugodt. Általában egy lótuszvirág alakú ülőhelyen ül. Két kezében kardot, illetve pajzsot tart, a másik kettővel pedig a varada és az abhaya múdrákat fejezi ki.
Más ábrázolásokon csak két karja és két szeme van, s behajlított lá-bakkal ül. Ékszerek és a jagjopavíta díszítik. Kezében néha látható egy görbe bot, gyümölcsök és zsenge levelek is. Álló képmásai is léteznek, bár ritkák.

Más fontos személyiségek
Brahmá

Brahmá az univerzum változatosságának és az élőlényeknek a te-remtője. Ő maga a Visnu köldökéből kihajtó lótuszvirágon született. Négy feje és négy karja van, s haja csimbókos. A kezeiben kanalat, egy korsó szent vizet, jogart, imafüzért és a Védák egy kötetét tartja, de láthatunk a kezében íjat, lótuszt vagy jogart is. Két keze néha védelmező és áldásosztó helyzetben van.
Négy arca a négy Védát képviseli, négy karja pedig a négy irányt. Pitámahának vagy Nagyapának is nevezik, mert Brahmá az univerzum teremtője, s ezért mindenki nagyapja.
Meditációban elmélyedve szemét gyakran becsukja. Ő Siva apja. Tigrisbőrt vagy egy fekete antilop bőrét viseli. Hordozóállata a hattyú. Ezen vagy pedig egy hét hattyú által húzott szekéren ül lótuszülésben. A hattyúkról azt mondják, hogy a hét világot képviselik. Bőre rózsaszínes árnyalatú vagy piros.
Hitvese Szaraszvatí, de Gájatrít is a feleségeként imádják. Azt mondják, hitvese, Szaraszvatí Puskarnál megátkozta őt. Erről azonban a Puskarról szóló részben fogunk beszámolni.
Brahmá a szentírások szerint száz félisteni évig él. Ez a száz év azonban a mi időszámításunkat alapul véve rendkívül hosszú idő. Brahmának egy napja a négy világkorszak (júga) ezer köre, ami 4,32 milliárd évig tart. Éjszakája ugyanilyen hosszú. A mi mértékünkkel mérve tehát Brahmá 2 X 4 320 000 000 X 365 X 100 évig él. Élete végén az egész univerzum elpusztul, és Visnu testébe áramlik vissza, egészen az újabb teremtésig, amelyet Visnu kilélegzése indít el.
Brahmának csupán néhány temploma van Indiában. A legfontosabb ezek közül Rádzsasztánban a puskari templom.

Szaraszvatí

Szaraszvatí a tanulás és a tudás istennője, de valójában mindenféle tudás - művészetek, tudományok, kézművesség stb. -, különösen az irodalom, a költészet és a zene irányító istenségének tartják. Ő Brahmá hitvese. Szaraszvatí egy gyönyörű hölgy, akinek színe tejfehér, s általában fehér ruhát vagy arannyal hímzett szárit visel. A különböző ábrázolások páván, hattyún vagy lótuszvirágon ülve jelenítik meg. Kettő vagy négy karja van, s kezeiben különböző tárgyakat, például könyvet (pálmaleveleket), imafüzért (aksamálá), elefánthajtó botot, lótuszt, kereket, hurkot, nektárral telt kelyhet, buzogányt és kagylókürtöt tart. Gyakran láthatjuk húros hangszerén, a vínán játszva is. Őt tekintik a szanszkrit nyelv és az írás létrehozójának.
Ő a tudósok, a diákok és a művészek imádandó istensége. Ő a beszéd istennője is, amelyen keresztül a tudást ki lehet fejezni. A szaraszvatí szó jelentése "hömpölygő, áramló". A Rig Véda szerint ő a híres szent folyónak, a Szaraszvatínak az istensége. Imádóját intelligenciával, bölcsességgel és jó emlékezettel áldja meg.
Többféle néven is ismerik, mint például Száradá (az esszencia adományozója), Vágísvarí (a beszéd úrnője), Bráhmí (Brahmá felesége), Mahávidjá (a legfelsőbb tudás) stb.
Ő a tudatlanság sötétségének ellentéte, s emiatt tiszta fehér színben ábrázolják. Nagyon szép és méltóságteljes.

Hanumán

Hanumán egy majom, az Úr Rámacsandra örök szolgája. Cselekedeteiről és Rámacsandrával való kapcsolatáról a Rámájanában találhatunk szép leírásokat. Hanumán Isten tökéletes szolgáját képviseli. Ráma sok más majomharcossal együtt elküldte őt, hogy megkeresse Szítát, akit Rávana elrabolt. A történet szerint az indiai kontinensről egyetlen szökkenéssel ugrott át Lanka szigetére, s ott megtalálta Szítát. Ekkor Hanumánt foglyul ejtették, s a nagy csatározás közepette meggyulladt a farka. Kiszabadulva lángoló farkával gyújtotta fel Lankát.
Hanumán Váju, a szélisten fia. Miközben Ráma Rávanával harcolt, Hanumán elrepült a Himalájába, hogy gyógynövényeket gyűjtsön, és azokkal segítsen a sebesült Laksmanon, az Úr Ráma öccsén. A csata után teljesült az a kívánsága, hogy örökké az Úr Rámacsandra szolgája lehessen.
India-szerte sok olyan templom van, melyekben egymagában vagy Szítával és Rámával együtt imádják. Nincs olyan Ráma-templom, ahol ne lenne Hanumánnak is múrtija. Általában két karral és majomtesttel látható, de létezik öt- vagy tízfejű formája is.

Gangá

Gangá a Gangesznak, India egyik legszentebb folyójának, illetve az azt megszemélyesítő félistennőnek (Gangá anya) az egyik neve. Gangá istennő világos színű, s fehér koronát visel. Amikor két karral ábrázolják, jobb kezében vízililiomot, bal kezében pedig egy húros hangszert tart. Ha négy keze van, akkor háromban vízililiomot, egy vizeskorsót s gyöngyöket tart, a negyedik pedig védelmező helyzetben áll. A Gan-gesz partján sok szent város található, ahová zarándokok százezrei látogatnak el minden évben. A hinduk arra vágynak, hogy a Gangesz partján halhassanak meg, mert hitük szerint akkor elérik az univerzum felsőbb bolygóit. Miután a holttestet elégetik, az elhunyt hamvait gyakran a Gangeszbe szórják.

Nárada Muni

Nárada Muni híres bölcs, aki a hindu szentírások szerint Brahmá homlokából jelent meg. Sok Purána tesz említést róla. Ő volt az, aki lelki tanítómestereként azt az utasítást adta Vjászának, hogy a Védák (a hinduizmus szent könyvei) összeállítása után írja meg a Srímad-Bhágavatamot. Ebben a könyvben Vjásza útmutatást adott az emberek számára az élet legmagasabb rendű célja - az Isten iránti szeretet - eléréséhez. Ő inspirálta Valmikit arra, hogy megírja a Rámájanát, a híres óind eposzt. Azt mondják, hogy ő találta fel a vínát, amely egy csodálatos hangú húros hangszer, s a gandharvákat, a mennyei bolygók zenészeit és énekeseit is ő tanította a zene művészetére. Múrti-formájában általában vínát tartva áll.

Garuda

Garuda Visnu félig ember, félig madár (sas) hordozója. Gyakran Visnu temploma előtt, térdelő helyzetben ábrázolják. Ő a madarak királya. Visnu és hitvese, Laksmí gyakran az ő hátán ülve tesznek látogatást az univerzum különböző helyeire. Garuda, Kasyapa a bölcs és felesége, Vinatá fia. Ő a kígyók legfélelmetesebb ellensége. Vörös szárnyai vannak, melyekkel megüti és elpusztítja a démonokat.

Ananta Sésa (Sésa-nága)

Ananta Sésa a nágák, vagyis a kígyók királya. Anantának nevezik, ami azt jelenti: "örökkévaló". A Patala nevű Föld alatti régiókban elhelyezkedő, alsó bolygórendszerek irányítója. Sok ezer csuklyája van. Visnut gyakran láthatjuk, amint fejével Sésa mellkasára dőlve pihen. Sésa az anyagi világon túli Okozati-óceánban lakik, és Visnut azzal szolgálja, hogy tekervényei által kényelmes "kígyóágyat" képez számára. Erre lepihenve Visnu megteremti az univerzumokat, beindítva a teremtés bonyolult folyamatát. Sésa ez idő alatt sok száz fejének csuklyájával védőernyőt alkot Visnu feje fölött.
Bordó királyi ruhát visel, és gyöngysor díszíti. Egy drágaköves palotában (Mani Mandapában) lakik. Szankarsannak és Anantadévának is nevezik. Mivel valójában Sésa az Úr Visnu kiterjedése, formája, úgy tekintik, hogy nem különbözik magától Visnutól.
Ananta Sésa fő feladata az, hogy elpusztítsa ezt az anyagi teremtést. Amikor eljön a pusztulás ideje, Anantadéva két szemöldöke közül megjelenik a háromszemű Siva, aki háromágú szigonyt tart a kezében. Siva ezután tizenegy Rudra (üvöltő) formában nyilvánul meg, amelyek együtt pusztítják el az egész univerzumot.

Nandi

Nandi Siva bika alakú hordozója. Majdnem minden Siva templomban megtalálható. Általában a Siva-linga felé néz, s mérete egészen nagy is lehet. Ülő alakja gyakran a Siva-linga közelében található, de állhat Siva templomának bejáratánál is. A festményeken fehér színben ábrázolják. Barna szemei, fekete farka, vastag nyaka és piros végű szarvai vannak, amelyek olyan kemények, mint a gyémánt.

Az univerzumot irányító félistenek
Indra

Indra az irányító félistenek vezetője és a mennyei bolygók királya. Ő az ég, az eső, a villámlás és a vihar ura. Indra egy fehér elefánton, az elefántok királyán, Ajrávatán vagy néha lovak húzta aranyszínű szekéren utazik. Kettő vagy négy karral ábrázolják. Kezében általában legfontosabb fegyverét, a villámot (vadzsrát) tartja, de láthatunk nála íjat és nyilakat, kagylókürtöt, hálót vagy horgot is.
Indra a keleti égtáj istensége. Teste arany- vagy vöröses színű. Oda és akkor küld zivatart, ahová és amikor csak akar. Szahaszráksának vagy "ezerszeműnek" is nevezik. Néha egész testét szemekkel borítva ábrázolják. A mennyei bolygókon lévő Indra-Pura nevű városban lakik.
A Védák gyakran írnak cselekedeteiről. Gyakran harcba száll a démonokkal, s néha el is veszíti a csatákat, s ilyenkor az Úr Visnuhoz kell fordulnia segítségért.
A templomokban nem imádják közvetlenül, de gyakran látható a Visnu templomokban faragványokon, amint elefántján ül.
Felesége Indrání, akit Aindrínek vagy Paulomínak is neveznek. Ő az ég istennője, akinek csodálatos aranyszínű bőre van. Indrání az eszményi indiai nő, aki rendkívül odaadó a férje iránt, s gyönyörű szép.

Szúrja

Szúrja a Nap félistene, aki hét vörös ló húzta szekéren utazik keresztül az égboltozaton. Kocsihajtója Aruna, a hajnal istensége, aki ostort tart kezében. Aruna Garudának, az Úr Visnu hordozójának a bátyja. Szúrjának kettő vagy négy karja lehet, s a kezeiben néha lótuszt, harci korongot vagy kagylókürtöt tart, negyedik keze pedig védelmező helyzetben áll. Ha két karral ábrázolják, akkor mindkét kezében lótuszvirágot tart.
Szúrja fia Vajvaszvatá, az ő fia pedig Iksváku. Az Asvini-kumárák, akik ikerfiai, saját aranyszínű szekerükön utaznak előtte. Szúrja saját fővárosában, Vivaszvatiban lakik.
Mivel ő a Nap félistene, s ő befolyásolja a fényt és a hőt, nagy hatása van a mezőgazdaságra. Ezért egész Indiában nagy tisztelettel imádják őt. A bráhmanák a titkos Gáyatrí-mantrával dicsőítik nap mint nap.
Szúrját a védikus irodalom gyakorta megemlíti. A félistenek között az egyik legfontosabb helyet foglalja el. Őt ábrázoló képeket és szobrokat más isteneknek szentelt templomokban is láthatunk, de ismert néhány saját temploma is Dél-Indiában. E Nap-templomok, amelyek közül a legfontosabbak Orisszában és Konarkban vannak, kívülről nézve Szúrja szekerét ábrázolják (szekértemplomok).

Kuvéra

Kuvéra a gazdagság istene és a félistenek kincstárnoka. Ő felügyel a világ vagyonára, az aranyra, az ezüstre, a drágakövekre, a gyöngyökre stb. Ő az északi irány védelmezője. Fehér, törpeszerű teste van. Egy Puspaka nevű szekéren utazik, amelyet Brahmától kapott. Nyolc foga és három lába van. Kettő vagy négy keze lehet, amelyekben pénzeszacskót és egy edényt, esetleg más tárgyakat, mint például vázát vagy buzogányt, illetve egy darab gyümölcsöt is tarthat.
Kuvéra félisten Visravasza és Idavidá fia. Fővárosát Prabhának vagy Alakának nevezik, amely a Mandara-hegyen fekvő gyönyörű hely. Felesége Jaksí vagy Kauverí, aki Mura lánya. Három fiuk és egy lányuk született. Kuvérát Dana-patinak (a vagyon urának) és az emberek királyának is nevezik, mert úgy tartják, hogy akinek vagyona van, az uralkodik az embereken.
Ő a jaksák, a kis erdőistenek ura, akik mind visszataszító, mind pedig vonzó emberi formát is felvehetnek. Általában jóindulatúak, de időnként gonosz tetteket is elkövetnek. Misztikus képességeik révén bármilyen formát felvehetnek, akár egy fáét is.
Kuvéra a hinduizmus egyik kevéssé fontos félistene, s így nincs is saját, neki szentelt temploma, ahol imádnák őt. Leginkább más istenségek templomának falait díszítő faragványokon találkozhatunk vele.
Ő volt egykoron Lanka királyságának az ura. Birodalmát apjától, Visravaszától örökölte, amelyet féltestvére, Rávana - miután lemondásainak jutalmaként a legyőzhetetlenség áldását kapta - elvett tőle Puspaka nevű szekerével együtt. Ekkor Visvakarmá, a félistenek építésze a Kailász-hegyen épített egy palotát Kuvérának. A Mandara-hegyen van egy gyönyörű kertje is, amelyet Csajtraratnak neveznek.

Szóma

Szóma a holdisten, akit Csandrának is hívnak. Két karja van, melyek közül az egyikben buzogányt tart, a másik pedig védelmező helyzetben áll. Teste rézszínű, s egy háromkerekű szekéren utazik. A három vagy tíz ló által húzott szekerét vörös zászló díszíti. Azt mondják, hogy Atri Risi és felesége, Anaszúja gyermekeként született. A Hold-dinasztiát tőle származtatják, s őt tartják a hétfő istenségének is. Hatása nagyon kedvező lehet az ember életére.
Első felesége Rohiní, Daksa lánya, később azonban Daksa másik huszonhét lányát is elvette feleségül. Mivel jobban szerette Rohinít, a többi lány panaszt tett ellene apjuknál, mire Daksa megátkozta Szómát, hogy váljon leprássá. Feleségei úgy érezték, hogy ez túlságosan súlyos büntetés, és megkérték apjukat, hogy semmisítse meg az átkot. Daksa erre már nem volt képes, azonban módosítani tudta az átkot, amely azóta is a hold elfogyását majd újbóli megtelését eredményezi.

Agni

Agni a tűz istene, akinek teste vörös színű. Egy vagy két feje van, s vörös szemekkel, három lábbal s kettő-hét karral ábrázolják. Azt mondják, azért van hét karja, hogy elérje a hét világot, három lába pedig az ember életében oly fontos három tüzet - az áldozati tüzet, a házassági tüzet és a halotti máglyát - jelképezi. A kezében legyezőt, lándzsát, poharat, kanalat, valamint olyan tárgyakat tart, melyeket a tűzáldozatoknál használnak. Agni nagy pocakjával egy koson közlekedik. A szájából lángnyelvek törnek elő, amelyekkel elfogyasztja azt a tisztított vajat, amelyet a pap felajánl az áldozati tűzbe. Úgy tartják, hogy az áldozati tűz Visnu nyelve, hiszen ő minden áldozat végső élvezője. Így asszisztál Agni félistenként Visnunak.
Amikor tüzet gyújtanak - különösen áldozati tüzet -, az Agni születését jelenti. Feleségét Szváhának hívják.
Az ember életének végén az ideiglenes anyagi testet Agni a temetési tűzön keresztül emészti el. Azt tartják, hogy lángjaival mindent megtisztít, amivel kapcsolatba kerül.

Kámadéva

Kámadéva a szerelem istene. Káma azt jelenti: "szerelem" (kéj), déva pedig azt jelenti: "isten". Jóképű, világos testszínű félisten. Cukornádból készült íjat tart a kezében, amely zümmögő méhekkel van felhúrozva. Ebből az íjból lövi ki nyilait, melyeknek öt virágból álló szárnya van vágyméhekkel körbelengve. Papagájon vagy páván utazik. Felesége Rati (a szenvedély), barátja pedig Vaszanta (a tavasz). Az ő segítségükkel választja ki, hogy melyik nyilát lője éppen kiszemelt áldozatának szívébe. A földet járja s különösen tavasszal gyakran lövi ki nyilait bölcsekre, fiatal lányokra és férjes asszonyokra.
Egyszer Kámadéva megzavarta az Úr Siva meditációját, aki a harmadik szeméből kitörő tűzzel hamuvá égette őt. Úgy mondják, hogy Kámadéva nyila ennek ellenére célba ért, hiszen Siva később feleségül vette Párvatít. Ez idő alatt Kámadéva halott volt, s a szerelem eltűnt a földről. Végül Kámadéva Krisna fiaként Pradyumna néven született újjá.

Varuna

Varuna az óceánok istene. Teste világos színű, s kettő vagy négy karja van. Egyik jobb kezében egy nágapasa nevű hurkot tart, amellyel a bűnösöket és a hazugokat kötözi meg. Hordozó állata egy krokodilszerű szörnyeteg, amelyet Makarának neveznek, s amelynek feje és lábai olyanok, mint az antilopé. Varuna egy gyémántból készült trónuson ül, s a folyók és tavak különböző istenségei veszik őt körül. Aditi fiaként született, s feleségét Varunínak hívják. Királyságát Szukhának (boldogságnak) vagy Puspagirinek (virághegynek) neve-zik. Ő a nyugati irány felett uralkodik.

Váju

Váju a szél és a mindenkinek életet adó lélegzet istensége. Úgy tekintik, hogy ő az életfolyamatokat irányító félistenek közül a legfőbb, hiszen minden újszülöttnek először lélegzetvételre van szüksége. Lehet kettő vagy négy karja is, s kezeiben kereket vagy ösztökét tart. A Védák csak ritkán tesznek említést róla. Ő Bhíma apja a Mahábháratában, s Hanumán apja a Rámájanában. Az északnyugati irányt felügyeli.
Két vörös vagy bíborszínű ló vagy őz húzta szekéren utazik, de szekerét akár negyvenkilenc vagy ezer ló is húzhatja. Néha úgy is ábrázolják, amint egy őzön lovagol, s fehér zászlót tart a kezében.

Visvakarmá

Visvakarmá a félistenek, illetve a mennyei bolygók építésze, s a mesteremberek imádott istensége. Általában négy karja van, s kezeiben könyvet, hurkot, vizesedényt vagy buzogányt, illetve szerszámokat tart. Lánya Szandzsaná, aki Szúrjához, a napistenhez ment feleségül.
Visvakarmá építette a félistenek díszes lakhelyeit, szekereit, és ő készítette a különböző fegyvereiket. Ő alkotta Dváraká városát Krisna, Lanka városát pedig Rávana számára. Ő mutatta be a Szatapatja Védát, ami az építészet tudományát elmagyarázó kiegészítő védikus írás.

Jamarádzsa

Jamarádzsa a halál ura, s ő ítéli meg az élőlényeket, amikor elhagyják testüket. Zöld színű, s vörös ruhát visel. Kettő vagy négy karral ábrázolják, amelyek közül egyik kezében buzogányt, a másikban pedig egy hurkot tart, mellyel elkapja áldozatait. Egy fekete bivaly a hordozója.
Amikor az emberek meghalnak, akkor Jamarádzsa és Csitragupta (Jamarádzsa jegyzője) elé viszik őket. Csitragupta feljegyezte az ember életének minden tevékenységét. Akik jámboran cselekedtek, azok a mennyei bolyók boldogságát élvezhetik, akik pedig bűnös tevékenységeket végeztek, azok a pokoli régiókba kerülnek. Jamarádzsa a jámbor emberek számára olyannak tűnik, mint Visnu, lótuszhoz hasonló, mosolygó arccal. A bűnösök azonban szörnyű, elborzasztó ítélőbírának látják, rendkívül hosszú hajjal s mély kúthoz hasonló szemekkel. Azt mondják, hogy a halál után a léleknek négy órát és negyven percet vesz igénybe, hogy elérjen Jamarádzsa birodalmába.
Az emberek többsége fél Jamarádzsától, mert ő mindenkit megbüntet a gonosz tettekért. Úgy tartják azonban, hogy a Legfelsőbb Úr híveinek nem kell félniük tőle. Az ő számukra Jamarádzsa kedves barát, a gonosztevők számára pedig maga a megszemélyesült félelem.
Jamarádzsáról azt mondják, ő volt az első halandó, aki meghalt, s mivel megtalálta az utat a másik világba, most ő irányít másokat a haláluk után. Két vad kutyájának fejenként négy szeme van. Ők őrzik a Jamarádzsa lakhelyére vezető utat.
Brahmá megkérte Visvakarmát, a félistenek építészét, hogy építsen egy ideális lakhelyet Jamarádzsának, ahol zavartalanul gyakorolhatja ítélőbírói szolgálatát. Azt mondják, ennek a helynek tökéletes az éghajlata, ahol az embert nem háborgatják még a teste, az elméje s az ellenségei által okozott szenvedések sem.

A hét napjainak istenségei
Szam-vár (hétfő)

A hét első napja a Hold bolygó (Szóma) hatása alatt áll. Szóma fehér színű, s buzogányt tart a kezében. Háromkerekű, három ló által húzott szekéren utazik. Ezen a napon jó koplalni és fehér ruhát viselni. Aki Szóma hatása alatt született, az tiszteletreméltó, gazdag és hatalmas lesz, sok baráttal fog rendelkezni, s nagy megbecsülésnek örvend majd a társadalomban.

Mangal-vár (kedd)

E nap istensége Mangala, vagyis a Mars. Teste vörös színű, s négy karja van, amelyekben buzogányt és háromágú szigonyt tarthat. Ahogy említettük, általában egy koson vagy szekéren közlekedik. Aki e bolygó hatása alatt áll, az általában hajlik arra, hogy szenvedjen, hogy balesetek érjék, hogy kirabolják, megtámadják, vagy börtönbe zárják, s jó hírnevét tönkretegyék. Ez a bolygó általában káros, s gyakran azért imádják, hogy megszabaduljanak negatív hatásaitól. Azt mondják, az ember viselhet vörös színű ruhát, hogy ellensúlyozza e bolygó kedvezőtlen hatását. Ha egy király ezen a napon kezd el háborút, akkor győzni fog. A keddi nap nem alkalmas kedvező tevékenységek elkezdésére. Mangala istenség jelképe a réz háromszög.

Budha-vár (szerda)

Ez a Merkúr félistenének, Budhának a napja. E Budha nem azonos az isteni inkarnációk között felsorolt és a buddhizmus alapítójaként ismert Buddhával. Teste világossárga színű, és sárga ruhát, valamint sárga füzért is hord. Ha négy karral ábrázolják, akkor buzogányt, kardot és pajzsot is tarthat a kezében. Budha befolyása általában nem is kedvező, és nem is kedvezőtlen. Leginkább más bolygókkal való kapcsolatában terjeszti ki hatását. Ezen a napon különösen kedvezőnek tekintik azt, ha valaki megeteti a bráhmanákat. Budha apja Szóma, a holdisten, anyja pedig Tara.

Brihaszpati-vár (csütörtök)

Brihaszpati a félistenek papja, s emiatt egyszerűen Gurunak is nevezik. Négy karja van, amelyekben imafüzért, buzogányt és egy labdát tarthat. Teste aranyszínű, s általában lótuszon ülve vagy egy nyolc ló által húzott szekéren utazva ábrázolják. Úgy tartják, hogy aki Brihaszpati hatása alatt áll, az nagyon gazdag lesz.

Sukra-vár (péntek)

Sukra a Vénusz bolygó irányító istensége, s a démonok tanítója. Tudása által képes a holtakat visszahozni az életbe. Teste fehér színű, s általában négy karral ábrázolják. Két kezében buzogányt és imafüzért tart, miközben a másik két keze védelmező és áldásosztó helyzetben van. Általában lótuszon ülve ábrázolják, de néha nyolc ló által húzott szekéren utazik, amelyet sok zászló díszít. Jelképe az ezüst négyzet.
A Vénusz a legkedvezőbb bolygó. A befolyása alatt álló személyt mindenhol tisztelni fogják, s magas hivatalba jut.

Szani-vár (szombat)

Szani a Szaturnusz bolygót irányító és megszemélyesítő félisten. Befolyása nagyon kedvezőtlen az ember életében. Azt mondják, ha ez a bolygó rossz helyen van az ember horoszkópjában, akkor az nagy szerencsétlenséget hozhat rá, például szegénységet vagy szeretteinek az elvesztését. Szani fekete színű, és négy karral látható, amelyekben háromágú szigonyt, íjat és nyilat vagy imafüzért tart. Egyik keze ajándékosztó helyzetben is lehet. Sakálon vagy egy vasszekéren utazik. Szúrja és felesége, Csaja fiaként született.
India-szerte számos Szani-szentély található más istenek templomaiban. A hagyomány szerint Szanit (lehetőleg a szombati napon) imádva az ember megszabadulhat a Szaturnusz bolygó okozta kedvezőtlen hatásoktól, szerencsétlenségektől.
Felesége átka miatt bárkinek a pusztulását okozhatja pusztán azzal, hogy ránéz valakire. Ezért gyakran arcával lefelé tekintve ábrázolják, hogy semmiben és senkiben ne tegyen kárt.

Ravi-vár (vasárnap)

A hét utolsó napját a Nap befolyásolja. Ravi Szúrjának, a napistennek egy másik neve. Teste piros színű, s úgy tartják, hogy ezen a napon kedvező piros ruhát hordani. Egykerekű szekéren utazik, amelyet hét ló húz. Kettő vagy négy karja van, amelyekben két lótuszvirágot vagy egy kagylókürtöt és egy harcikorongot tart. Vasárnap a legjobb nap arra, hogy egy új erőfeszítést kezdjünk el. A Ravi általában kedvezőtlen bolygó az asztrológiában.

Ráhu

Ráhu befolyása az ember horoszkópjában általában bajt jelent. Ez az a bolygó, amely a nap- és holdfogyatkozást okozza, valamint a meteorok irányítója. Eredetileg szörnyűséges démonként ábrázolják. Sárkányfeje van, s farka olyan, mint egy üstökös. Időnként felfalja a Napot és a Holdat, nap- és holdfogyatkozást idézve elő ezzel. Nyolc fekete ló által húzott szekéren utazik.
Amikor Mohiní a halhatatlanság nektárját osztotta a félisteneknek, Ráhu démon felvette egy félisten formáját, s elkezdte inni a nektárt. A Nap és a Hold azonban rájöttek, hogy mi történik, s megmondták Visnunak, aki azonnal levágta Ráhu fejét. Mivel Ráhu ivott a nektárból - azonban az csak a nyakáig ért el, a testébe már nem -, a teste meghalt, a feje pedig élve maradt. Felemelkedve a bolygók közé, bosszúból minden hónapban megtámadja a Holdat, s időnként napfogyatkozást is okoz.

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK
Ahimszá

Az ahimszá az erőszaknélküliség elvét jelenti, amely szerint nem szabad kárt, fájdalmat okozni az élőlényeknek. Ez nemcsak az embe-rekre vonatkozik, hanem a növényekre, a rovarokra és az állatokra is. Az embernek meg kell próbálnia a lehető legkevesebb erőszakkal élnie, s egyetlen élőlényt sem szabad megsebesítenie vagy elpusztítania, ha nem feltétlenül szükséges. Ez az alapelv kiterjed a szavakkal okozott szenvedések elkerülésére is. Az indiai emberek nagy része éppen ezért vegetáriánus, vagy legalábbis előnyben részesíti a hús nélküli táplálékot, amelyhez nincs szükség állatok elpusztítására.
Úgy tartják, hogy minden élőlény egy másiknak a tápláléka. Ez a természet törvénye. De az embernek csak annyi erőszakot szabad elkövetnie, amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy egészségesen életben tartsa a testét. A hindu szentírások szerint ehhez a növényi táplálék, a zöldségek, gyümölcsök és a gabona, valamint az állati táplálékok közül a tejtermékek bőven elegendőek.

Ásrama

Lakhely egy templomban vagy egy szent helyen. E szó magányos kunyhóra is utalhat, ahol egy szent ember vagy bölcs lakik. A bölcsek gyakran az ásramjukban végzik személyes meditációjukat, s tanítványaikat is ott oktatják. Ez általában nagyon egyszerű hely, de néha lehet nagyon nagy, templomból és vendégházakból, valamint oktatóhelyiségekből stb. álló épületegyüttes. Az ásrama általában nagyon békés és nyugodt hely. Tökéletesen alkalmas az Istenről és az önvalóról való meditációra.
Az ásrama szó másik jelentésében a védikus társadalmi rendszer szerinti élet négy lelki rendjére utal. Ez magában foglalja a brahmacsári, vagyis tanuló, a grihasztha, vagyis háztartó, a vánaprasztha, vagyis visszavonult, valamint a szannyásza, a lemondott életrendet.

Astánga-jóga

A jóga folyamatának nyolc lépcsőfoka van ("jóga-létra"). Ezek a jama, a nijama, az ászana, a pránájáma, a pratyáhára, a dháraná, a dhjána és a szamádhi. Ezek a gyakorlatok azért ajánlottak, hogy az ember lelki fejlődése érdekében megtanulja irányítani az érzékeit. E folyamatot a híres Patandzsali nevű bölcs tanította, s filozófiájának alapelveit könyvében, a Jóga-szútrában összegezte. A Patandzsali-féle jógarendszer megtanítja az embert arra, hogy mechanikus úton irányítsa a test életlevegőinek működéseit úgy, hogy ez végül a léleknek az anyagi ragaszkodásoktól való megtisztulásához vezessen. E folyamat szerint a végső cél az érzékek visszavonása az érzéktárgyaktól, s az anyagi tevékenységek megszüntetése.
A jama a bűnös cselekedetek feladását jelenti, amellyel az ember tisztává teszi az életét. A nijama pedig kizárólag a tiszta tevékenységek végzésére utal. E két lépcsőfok eredményezi a test tisztaságát. Az ászana a jógahelyzetek gyakorlását jelenti, amelyek különböző hatha-jóga gyakorlatokból állnak. A nyugaton általában ismert jógaklubok kínálata gyakran csupán e gyakorlatokból áll, amelyek valójában az egész folyamatnak csupán töredék részei.
A pránájáma a testben áramló életlevegők irányítását foglalja magába. E levegők áramlásirányának megfordításával bizonyos élettani változásokat lehet előidézni. A pránájáma folyamatát végző jógi gyakorlata során ellenkező hatást fejt ki a levegők áramlására addig, amíg az áramlatok egyensúlyba nem kerülnek. A kifelé áramló levegőt a belélegzett levegőbe ajánlják. Amikor mindkét légáramlat teljesen megáll, akkor azt mondják, hogy a jógi kumbhaka-jógában van. A kumbhaka-jóga gyakorlásával az ember növelheti élettartamát annak érdekében, hogy legyen ideje a lelki tökéletesség megvalósítására.
A pratyáhára azt jelenti, hogy az ember visszavonja érzékeit az érzéktárgyaktól, ugyanúgy, ahogyan a teknős húzza vissza végtagjait páncéljának menedékébe. A dháraná koncentráció, az elmének egyetlen tárgyra való rögzítése. A dhjána folyamatos meditációt jelent.
A jóga utolsó lépcsőfoka a szamádhi vagy transz. Ezen állapotban az ember transzcendentális elméjén és intelligenciáján keresztül megvalósítja a szívében lakozó Felsőlelket. Mindezt anélkül a félreértés nélkül teszi, hogy az egyéni önvalót a Legfelsőbb Önvalóval, a Felsőlélekkel azonosítaná. Ezen a ponton az embernek nincs többé vágya a világi örömökre, hiszen transzcendentálissá válik hozzájuk képest. Ekkor az élőlény az önvalóból merít vég nélküli boldogságot. E szint tehát a jóga tökéletessége, amely nem érhető el azok számára, akiket az anyagi, érzéki élvezet érdekel. Ha a jógi nem éri el ezt a helyzetet, akkor életének minden erőfeszítése hiábavaló volt.

Átman

Az átman a lélek egyik neve. Örökkévaló, tehát mentes a születéstől és a haláltól. Méretét a hajszál végének tízezred részéhez hasonlítják, amely olyan parányi, hogy közönséges felfogással nem is lehet érzékelni. Amikor a test meghalt, a lélek túléli azt. Életben maradva egy másik testbe költözik, amelyben előző életének karmája szerinti boldogságban és szenvedésben van része.

Aum (Om)

Az Om vagy pránava a transzcendentális megvalósítás lényege. Három transzcendentális betűből (a-u-m) áll, amelyet vibrálva, illetve énekelve bárki képes lehet az anyag fogságába került elméjét irányítása alá vonni. Az Om a lényege minden transzcendentális hangnak, mely képes elhozni az elme és az érzékek olyannyira óhajtott, kedvező változását. Az Om a Legfelsőbb Abszolút Igazság, Isten közvetlen hangképviselője. Éneklésével és a légzőfolyamatok irányításával bárki képes lehet elérni a pránájáma végső állapotát, és megszilárdulhat a szamádhiban, vagyis a transzban.
Az Om hangot öröknek tartják, amely túlmutat bármely időfelfogáson. Orrhang végződéssel ejtik ki, amely az N és az M között helyezkedik el. Általában áldozatok, meditáció, ima és jógagyakorlatok előtt szokták alkalmazni.
A Bhagavad-gítá szerint: "A teremtés kezdetétől ez a három szótag, az "om-tat-sat" a Legfelsőbb Abszolút Igazság megjelölésére szolgált". E három szimbolikus szót használják a bráhmanák, mialatt a Védák himnuszait énekelve áldozatokat mutatnak be a Legfelsőbb Úr elégedettségére.

Ájurvéda

Az Ájurvéda az Atharva Véda kiegészítő részeként ismeretes. Azt mondják, hogy e körülbelül ötezer verset tartalmazó művet Brahmá írta le, még jóval a teremtés előtt. Az Ájurvéda szerint a testben három fő elem van, amelyek fenntartják és befolyásolják az anyagi test fiziológiai állapotát. Ezek az elemek a vata, vagyis levegő, a pitta, vagyis a tűzelem és a kapha, a földelem. E három elem egyensúlya biztosítja a test egészséges állapotát. Az embereket általában a három elem valamelyike uralja, bizonyos típusokra osztva őket. Az Ájurvéda ezeket a típusokat figyelembe véve kezeli a betegségeket.
A vata a test mozgását és az izmok működését irányítja. Azok az emberek, akikre ez az elem gyakorol uralkodó hatást, általában nyugtalanok, tevékenyek, s viszonylag gyorsan tudnak gondolkodni. Hajlamosak a magas vérnyomásra, általában soványak.
A pitta irányítja az emésztést, a hőt és a tápanyagok átalakulását. Azok az emberek, akikre ez az elem gyakorol uralkodó hatást, hevesek, könnyen ingerültté válnak, és viszonylag intelligensek. Testsúlyuk normális, alkatuk általában izmos.
A kapha a test felépítését és stabilitását irányítja. A kapha által uralt személyek általában zömök felépítésűek, lassan tanulnak, ugyanakkor nehezen felejtenek. Természetük alapjában véve kiegyensúlyozott.
Az ájurvédikus gyógymódok szerint az étrend szabályozásával és különböző gyógyfüvekből készült gyógyszerek, illetve főzetek fogyasztásával a legtöbb betegséget meg lehet gyógyítani, vagy el lehet kerülni. A jó egészség fenntartásához hozzájárul még a masszázs, a különleges testgyakorlatok és a meditáció is. Az Ájurvéda diagnosztizálja a test kiegyensúlyozatlanságait, s módszerei nemcsak a betegség tüneteit gyógyítják meg, hanem annak okát is.

A hinduizmus alapfilozófiája

Kétféle élőlény van, a Legfelsőbb Irányító (Ísvara) és az egyéni lélek, vagyis az irányított élőlény (dzsíva). Az élőlény a Legfelsőbb szerves része, aki saját "én"-nel, személyiséggel rendelkezik. A vaisnava iskolák szerint egy élőlény bármilyen hatalmas is legyen, sohasem válhat egyenlővé a Legfelsőbb Úrral. A személytelen iskola szerint azonban az egyéni lélek az önmegvalósítás egy bizonyos pontján eggyé válhat Istennel.
A hinduizmus filozófiai iskoláinak közös megértése az, hogy az élőlények nem azonosak az anyagi testükkel. Természetük szerint örök, változatlan és személyiséggel rendelkező egyedek, akik valójában sohasem pusztulnak el. Az örök léleknek e felsorolt transzcendentális tulajdonságai az anyagi természet hatására befedődnek, s a szentírások ennek az anyagi illúziónak, feledékenységnek a szertefoszlatá-sát szorgalmazzák a különböző lelki folyamatok révén.
Az anyagi világ természete az, hogy automatikusan problémák támadnak benne anélkül, hogy vágynánk rájuk. Olyan ez, mint az erdőtűz, amely valahogy fellobban, anélkül, hogy bárki meggyújtotta volna. Senki sem akarja a tüzet, mégis meggyullad, zavart okozva ezzel az élőlényeknek. A Védák kijelentik, hogy az anyagi világ szenvedései közepette megzavarodott élőlénynek egy hiteles tanítványi láncolathoz tartozó lelki tanítómesterhez kell fordulnia annak érdekében, hogy megérthesse az önmegvalósítás tudományát.

folytatás