Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

HEARN, (Patricio) LAFCADIO (Tessima Carlos)
(1850-1904)
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


Haru, Kokoro, Houghton Mifflin, 1896

"Haru", Vasárnapi Ujság Jan 14 '06, ford. Kőnig György
"Haru", Kokoro, Franklin-Társulat, 1909, ford. Woida Margit

Kimiko, Kokoro, Houghton Mifflin, 1896

"Kimiko", Kokoro, Franklin-Társulat, 1909, ford. Woida Margit

The Nun of the Temple Amida, Kokoro, Houghton Mifflin, 1896

"Az Amida-templom papnője", Kokoro, Franklin-Társulat, 1909, ford. Woida Margit

The Story of Mimi-Nashi-Hőďchi, Atlantic Monthly Aug '03

"Mimi-Nasi-Hojcsi legendája", Fantasztikus történetek, szerk. Kuczka Péter, Lapkiadó Vállalat, 1986, ford. Gyáros Erzsébet [mint Jakumo Kojszumi/as by Jakumo Kojszumi]

The Story of O-Tei, Kwaidan, Houghton Mifflin, 1904

"Az O-Tei históriája", Az Élet 1911, ford. B-n

Yuki-Onna, Kwaidan, Houghton Mifflin, 1904

"Onna-Yuki", Az Élet 1911, ford. ____


------------------------------------------------------------------

Földi Mihály: Külföldi folyóiratokból
(Lafcadio Hearn arcképe.)

Nyugat, 1918. 21-22. szám


A Revue des deux Mondes április elsejei számában A. Bellesort érdekes tanulmányt ír az új Japánról, ebben közli találkozását is a nagy angol íróval, Lafcadio Hearnnal. 1898-ban Bellesort meglátogatta a tokiói egyetemet. A hallgatók éppen eltávoztak egy tanteremből, mely előtt ő és kísérője, a japán jognak egyik tanára elhaladtak. „Angol irodalmi óráról jönnek – magyarázta a japán kísérő –, Koizumi úr a tanár, másik neve most nem jut eszembe, mert angol vagy amerikai ember, azonban japánná harcosodott.” – tette hozzá nagyon gúnyos mosollyal. – Ez Lafcadio Hearn! Bellesort olvasta Glimpszes of Unfamiliar Japan című művét s meg akart ismerkedni ezzel a nagyra becsült íróval. Kísérője teljesítette ezt a vágyát. A terem mélyén alacsony, széles vállú s mégis törékeny testű férfit pillantott meg, aki Bellesort japán kísérője közeledvén feléje, annak japán üdvözlésére a legjapánibb üdvözléssel igyekezett felelni: kezeit a térdéig nyújtotta le s háromszor is meghajolt. Finom és szabályos arcából hiányzott a bal szem, ami miatt jobb szeme páratlanul nagynak látszott. Ez a hatalmas szem, a finom ívű homlok alatt s ebben a szinte bájos testben, egy cyclops benyomását keltette. Mosolyában, melyet bajusza beárnyékolt, volt valami megnyugtató, de ez a hatás sajátságos ellentétben állott félénkségével, ezzel az ösztönszerű félelemmel, mely zavarba jön egy kép árnyéka előtt. Bellesortnak az volt a benyomása, hogy látogatása alkalmatlan s jelenlétét Lafcadio Hearn veszélynek tekinti. Midőn kifejezte vágyát, hogy szeretné felkeresni, a rémület suhant át idegen szemén. Egyúttal dejeunere hívta meg szállójába, kötötte magát ehhez a látogatáshoz s kitűzte a napot. Elfogadta, de látszott rajta, hogy ezzel csak Bellesort látogatását akarja elkerülni s „én holnapra vagy holnaputánra nem őt, hanem csak néhány szót vártam, mellyel elmaradását mentegeti” – írja Bellesort.

Azonban mégis megjelent. Jellemét különösen nőiesnek írja le Bellessort. „Teljesen át tudja adni magát, ha valaki kitárja előtte bensejét.” A régi Japánról beszélt sokat, a hagyományok és emlékek csodálatos kis japán népéről meleg és elragadtatott szavakat mondott. Midőn azonban a modern Japánról kérdezősködött Bellesort, midőn véleményét akarta hallani a japán tanulókról, szárazon közbevágott: „Nem, nem tudok önnek felelni, hivatalom tiltja.” Fájdalom látszott az arcán. Gyorsan magához tért és hirtelen Japánba való érkezéséről kezdett beszélni s ellenségeiről, a protestáns hittérítőkről. Lesütötte szemeit s a fájdalom helyén ismét csak mosolya csillogott. Beszédének és viselkedésének bája, melyet írásai oly jól visszatükröznek, lényének csak egy része: a másik hirtelen haragú és szenvedélyes. Nemsokára felállt. De mielőtt eltávozott volna: „Miután ön – szólt – szereti az én japán történeteimet, elmondok egyet, tegyen vele, amit akar.” S most elmesélte egy szegény japán leány történetét, ki a folyóba dobta szülei temetői tábláit, hogy engedelmeskedjék a bálványimádó babonák ellenséges papnőinek s kit faluja felháborodva elűzött, mint szentségtörőt. E királyi ajándék után – írja Bellesort – eltávozott, hogy sohase lássa többé. De a néhány hónap alatt, melyet még Japánban töltött, gyakran felkereste Bellesort-t „Koizumi úr” legmeghittebb barátja, kit ő küldött hozzá s aki kevésbé hallgatott a modern Japán bűneiről… Ritka időközökben levelet váltottak. Az utolsóban, melyet Bellesort kapott, azt írja „Koizumi úr”, hogy szeretne Franciaországba menni az idősebbik fiával, hogy ott helyezze el egy kollégiumban. Fontosnak tartja, írja, hogy fia megtanulja a francia nyelvet, az egyetlen nyelvet, melyen gondolatai minden árnyalatát ki tudja fejezni. Mindig hálás volt Bellesortnak, hogy sohase feszegette lelke aggodalmasan elzárt ajtaját…

*