Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Hakim Bey
Káosz: az ontológiai anarchizmus szórólapjai
Fordította: Gaál Emese Zsuzsanna és Molnár Dániel
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Hakim Bey (Peter Lamborn Wilson), New York. Író, költő, filozófus, a perzsa szúfi költészet szakértője
Részlet az I. A. Z. (I.deiglenes A.utonóm Z.óna) című könyvből
Ustad Mahmud Ali Abd al-Khabirnak[1] ajánlom

 
Káosz

A KÁOSZ SOHASEM PUSZTULT EL. Ősi, megmunkálatlan tömb, az egyetlen tiszteletre méltó szörnyeteg, tehetetlen és spontán, ultraibolyább bármely mitológiánál – mint a Babilon előtti árnyak –, az eredeti differenciálatlan létegység még mindig oly fenséget sugároz, mint az Orgyilkosok fekete zászlai: véletlenszerű és szakadatlanul mámoros.

A káosz a rend és entrópia minden elve felett áll: nem isten és nem féreg; idiotikus vágyai minden lehetséges koreográfiát, minden semmitmondó étert és flogisztont felölelnek és definiálnak – maszkjai saját arctalanságának kikristályosodásai, akár a felhőké.

A természetben minden tökéletesen valós, még a tudatosság is, nincs miért aggódni. Nem csupán a Törvény láncai törettek fel – hiszen sohasem léteztek; sohasem őrizték démonok a csillagokat, a Birodalomnak nem volt kezdete, Erósz sohasem növesztett szakállt.

Nem! Figyelj, mi történt: hazudtak neked, ideákat adtak el neked jóról és rosszról, megingattak testedbe vetett hitedben és szégyellted káosz-prófétaságod. Az undor szavait találták ki molekuláris szerelmedre, hanyagsággal delejeztek, civilizációval és annak minden uzsorás érzelmével untattak.

Nincs átváltozás, nincs forradalom, nincs küzdelem, nincs ösvény; te vagy már saját irhád fejedelme, sérthetetlen szabadságod csak a más fejedelmek szeretetével való kiteljesedésre vár: az álom politikája, sürgető, mint az ég kékje.

A történelem minden csalóka igazságának és habozásának elveszejtéséhez valamilyen legendás kőkorszaki gazdaságtan szükséges – papok helyett sámánok, urak helyett bárdok, rendőrség helyett vadászok, a paleolit-kori lustaság gyűjtögető életmódot folytatói, nemes vérűek, akik lemeztelenednek egy jelre vagy madárnak mázolva járnak a határozott pillanat hullámán lebegve, a mutatótlan most-és-mindörökkében.

A káosz-ügynökök égő pillantásokat vetnek mindenre és mindenkire, ami és aki képes tanúbizonyságot tenni állapotukról, lux et voluptas[2]-i lázukról. Csak abban ébredek tudatomra, amit szeretek, és a rettegés pillanatáig vágyom rá – minden más csak letakart bútor, mindennapos érzéketlenség, agybutítás, totalitárius rezsimek ősgyík-közönye, banális cenzúra és hasztalan fájdalom.

A káosz felszenteltjei kémekként, szabotőrökként, amour fou[3] bűnözőiként ténykednek, nem önzően és nem önzetlenül, közvetlenek, mint a gyermekek, annyira modorosak, mint a barbárok, rögeszmék izgatják őket, félredobottak, érzékien megháborodottak, farkas-angyalok, a tudós szemlélődés tükrei, virágszeműek, minden jelek és jelentések kalózai.

Itt csúszunk-mászunk egyház, állam, iskola és ipar, a paranoiás monolitok falainak repedéseiben. Levágott minket a törzsről a vadon nosztalgiája, és most alagutat fúrunk eltűnt szavak, képzeletbeli bombák után.

Utolsó tettünk nem lehet más, mint amely magát a percepciót definiálja, a láthatatlan aranyfonalat, mely összekapcsol bennünket: törvénysértő tánc törvényszéki folyosókon. Terrorcselekedetnek hívnák, ha itt megcsókolnálak – hát tartsuk a pisztolyt az ágy mellett, és verjük fel a várost éjfélkor, mint részeg banditák ünneplik tűzharccal a káosz ízének üzenetét.

*

Költői Terrorizmus

FURCSA TÁNC NON-STOP bankautomaták előterében. Jogosulatlan pirotechnikai látványosságok. Land-art: Nemzeti Parkokban bizarr idegen műalkotásokként terjedő földmunkák. Törj be házakba, és szimpla lopás helyett hagyj Költői Terrorista tárgyakat! Rabolj el valakit, és tedd őt boldoggá! A választást bízd a véletlenre, és az alanyt győzd meg arról, hogy roppant nagy, használhatatlan és csodálatos szerencse érte – mondjuk 5000 négyzetmérföld az Antarktiszon, vagy egy korosodó cirkuszi elefánt, vagy egy Bombay-i árvaház, vagy pedig egy alkímiai kéziratgyűjtemény. Később majd rájönnek, hogy néhány percig valami rendkívülit reméltek, ami talán intenzívebb létezés felé vezeti őket.

Szegezz fel réz emléktáblákat azokon a – nyilvános vagy magán – helyeken, ahol meglepetés ért, vagy különösen kielégítő szexuális élményben volt részed, satöbbi.

Meztelenedj le egy jelre.

Szervezz sztrájkot iskoládban vagy munkahelyeden azon az alapon, hogy az nem elégíti ki tunyaságra és szellemi gyönyörre való szomjúhozásod.

A graffiti-művészet egy kis bájt kölcsönöz mogorva metróknak és rideg köztéri emlékműveknek – a KT-művészet nyilvános helyeken is élvezhető: bíróságok mosdóiba firkantott versek, parkokban és éttermekben elhagyott kis fétisek, parkoló autók ablaktörlő lapátjai alá helyezett xerox-art, Nagybetűs Jelszavak játszóterek firkafalain, névtelen levelek véletlenszerűen vagy szabályosan kiválasztott címzetteknek, kalóz rádióadások, nedves beton...

 A KT által kiváltott közönségreakció vagy esztétika-sokk legalább olyan erős

kell legyen, mint a rémület érzése – erős undor, a szexualitás felébredése, babonás félelem, hirtelen intuitív áttörés, dada-szerű angst[4] – mindegy, hogy a KT egy vagy több személyt céloz meg, mindegy, hogy szignált vagy névtelen: ha nem változtatja meg senkinek az életét – a művészétől eltekintve –, kudarcot vallott, sikertelen.

A KT egy felvonás a Kegyetlenség Színházában – nincs színpad, nincsenek széksorok, nincsenek jegyek és nincsenek falak. Abból a célból, hogy egyáltalán működjön, a KT-t kategorikusan el kell választani a művészetfogyasztás minden hagyományos szerkezetétől (galériáktól, kiadványoktól, médiától). Már az utcaszínházak gerilla-taktikái is túl ismertek és várhatóak.

Egy remekbe szabott csábítás, melyet nem pusztán a kölcsönös kielégülés vezérel, de tudatos tett egy szándékosan gyönyörű életben – talán a végső KT. A KTerrorista úgy viselkedik, mint egy szélhámos, de célja nem a pénz, hanem a VÁLTOZÁS.

Ne KT-zz más művészeket, csak olyan embereket, akik nem fogják fel (legalábbis néhány percig), hogy amit tettél, az művészet! Kerüld a felismerhető művészetkategóriákat, kerüld a politikát, ne maradj ott magyarázkodni, ne légy szentimentális; légy könyörtelen, vállalj kockázatot, csak akkor pusztíts, ha valamit muszáj elcsúfítani, tégy valami olyat, amire a gyerekek egész életükben emlékezni fognak – de ne légy spontán, hacsak nem szállt meg a KT-múzsa.

Ölts álruhát! Használj álnevet! Légy legendás! A legjobb KT a törvényellenes, de ne hagyd, hogy elkapjanak. Művészet, mint bűntény; bűntény, mint művészet.

*

Amour Fou

AMOUR FOU NEM szociáldemokrácia, és nem kétfős parlament. Titkos találkáinak percei olyan jelentéssel bírnak, mely túl hatalmas, de túl precíz is a prózának. Sem ez, sem az – Jelképeinek Könyve remeg kezedben.

Természetesen szarik tanárokra és rendőrségre, de gúnyosan mosolyog liberálisokra és ideologistákra is – ez nem egy tiszta, jól megvilágított szoba. Egy topológiai sarlatán rendezte el folyosóit és elhagyatott parkjait, világító feketéinek és hártyavékony mániákus vöröseinek rejtek-dekorációját.

Mindünk a térkép felét birtokolja – mint két reneszánsz potentát: új kultúrát definiálunk testeink kiátkozott vegyülésével, folyadékaink egyesítésével –, Városhatárunk Képzelt Szegélyei elmosódnak verejtékünkben.

Az ontológiai anarchizmus sohasem jött vissza utolsó horgászatáról. Mindaddig, amíg senki sem panaszkodik, árulja be az FBI-nak, a KÁOSZ mit sem törődik a civilizáció jövőjével. Amour fou csak véletlenül tenyészik – elsődleges célja a Galaxis elfogyasztása. Az átváltozás összeesküvése.

Minden érdekeltsége a Családban a vérfertőzés lehetőségében rejlik („Növeld a sajátodat!”, „Minden ember fáraó!”) – óh, olvasók legőszintébbike, én hasonlatosságom, fivérem/nővérem! –, és egy gyermek maszturbációjában rejtetten találja meg (akár egy japán papírvirág-golyót) az Állam omladozásának képét.

A szavak azokhoz tartoznak, akik használják őket, amíg másvalaki vissza nem lopja őket. A szürrealisták szégyent hoztak magukra azzal, hogy eladták amour fou-t az Absztrakció szellemgépének – tudatalattijukban csak hatalmat kerestek mások felett, és ebben de Sade-ot követték (ki csak felnőtt fehér embereknek akart „szabadságot”, hogy azok kizsigereljék a nőket és a gyermekeket).

Amour Fou saját esztétikájával telített, kitölti határait gesztusainak röppályáival, angyalok óráin múlik: nem megfelelő hit ez komisszárok és bolttulajdonosok számára. Egója elillan a vágy változékonyságában, közösségi szelleme elsorvad a megszállottság önzőségében.

Amour Fou nem szokványos szexualitást von maga után, ahogy a varázslás sem szokványos tudatosságot követel. Az angolszász poszt-protestáns világ minden elnyomott érzékiségét hirdetésekben vezeti le, és megütköző csőcselékre bomlasztja magát: hisztérikus prűdök promiszkuis klónok és korábban egyedülállók ellen. AF nem akar csatlakozni senki hadseregéhez, nem vesz részt a Nemek Háborújában, untatja már az egyenlő lehetőség a foglalkoztatásra (valójában megtagadja a kenyérkeresést), nem panaszkodik, nem magyarázkodik, sohasem szavaz és sohasem fizet adót.

AF szeretné, ha minden fattyú („szerelemgyerek”) egyenesbe jönne – AF antientrópikus trükkökkel gyarapszik – AF szereti, ha gyerekek molesztálják – AF jobb, mint egy ima, jobb, mint a sinsemilla[5] – bármerre jár is AF, mindig magával viszi pálmafáit és saját holdját. AF nagyra becsüli a tropicalismót[6], a szabotázst, a break-táncot, Laylát és Majnunt[7], a puskapor és a sperma szagát.

AF mindig illegális, legyen bár házasságnak vagy cserkészcsapatnak álcázva – mindig ittas, akár saját váladékai borától, akár sokalakú erényeinek füstjétől. Ez nem az érzékek működési zavara, sokkal inkább megdicsőülésük – nem a szabadság eredménye, hanem annak előfeltétele.

Lux et voluptas.

*

Vad Gyermekek

A telihold kifürkészhetetlen fényösvénye – amely május közepén egy bizonyos, i-vel kezdődő nevű államban annyira kétdimenziós, hogy ellentmond bármilyen földrajznak –, a sugarak annyira nyomatékosak és kézzelfoghatóak, hogy meg kell rajzolnod az árnyakat, hogy szavakban tudj gondolkodni.

Felesleges a Vad Gyermekeknek írni. Képekben gondolkoznak – a próza számukra teljesen még meg nem emésztett és meg nem csontosodott kód, mint ahogy számunkra sem teljesen megbízható.

Ettől persze még írhatunk róluk, hogy a többiek, akik elvesztették az ezüstfonalat, csatlakozhassanak. Vagy írhatunk értük, a TÖRTÉNETET és a JELKÉPET saját paleolitikus emlékeidbe való csábulás folyamatává téve – barbár csábítás a szabadságra (káosz, ahogyan a KÁOSZ érti).

E másvilági faj vagy „harmadik nem”, les enfants sauvages[8] számára a vágy és képzelet nem különül el. Zabolátlan JÁTÉK: egyszerre művészetünk és a faj legritkább erószainak forrása.

Elfogadni a zűrzavart, mint a stílus utánpótlásának forrását és érzéki tárházat, idegen és okkult civilizációnk egy sarokkövét, konspirációs esztétikánkat, holdkóros kémkedésünket – ez a tett (nézzünk szembe vele) vagy valamiféle művész tette, vagy egy tíz-tizenhárom éves cselekedete.

Megtisztult érzékeik egy gyönyörű élvezet brilliáns varázslatának árulják el ezeket a gyermekeket, akik valami vadat és trágárt tükröznek magában a valóságban: természetes ontológiai anarchisták, a káosz angyalai – gesztusaik és testszagaik a jelenlét dzsungelét vetítik köréjük, egy kígyókkal teljes előtudomány-erdő, nindzsa fegyverek, teknőcök, futurisztikus sámánizmus, hihetetlen zűrzavar, pisi, szellemek, napfény, rejszolás, madárfészek és tojások – vidám agresszió az Alsóbb Szintek felnyűttei ellen, akik annyira erőtlenek bekebelezni akár destruktív jelenéseket, akár teremtést, a törékeny, de holdfényt elvágón éles bohóckodás formájában.

És mégis, ezen alantas mucsai dimenziók lakosai szentül hiszik, hogy irányítják a Vad Gyermekek sorsát – és ilyen gonosz hiedelmek itt lenn ténylegesen a legtöbbet faragják ki az eshetőség szubsztanciájából.

Az egyedüliek, akik valójában meg kívánják osztani ezen vad szökevények vagy gerilla-palánták csintalan sorsát, ahelyett, hogy meghatároznák azt, az egyetlenek, akik meg tudják érteni, hogy magunkhoz ölelni és elengedni egy és ugyanaz – ők leginkább művészek, anarchisták, perverzek, eretnekek, egy szétszakadt csapat (egymástól épp annyira, mint a világtól), vagy csak úgy, találkozni képesek, ahogyan a vad gyermekek képesek erre: farkasszemet nézni az ebédlőasztal fölött, amíg a felnőttek hantáznak maszkjaik mögül.

Túl fiatalok Harley bömbikhez – kibukottak, break-táncosok, elveszett vasútvonalak melletti poros városok alig serdült költői – Rimbaud és Maugli rakétáiból szikrák milliói szállnak – gyengéd terroristák sokalakú szeretettel és a popkultúra szilánkjaival tömött csiricsáré bombákkal – punk pisztolyhősök fülbevalóról álmodnak, animista biciklisek, véletlen virágok Jólét utcáin siklanak az ónporban – divatja múlt meztelen cigány úszók, oldalra mosolyognak – erőtotemek tolvajaira pillantanak, aprópénz és párducélű kések – érezzük őket mindenütt – meghirdetjük ajánlatunkat, hogy saját lux et gaudium[9]-unk korrupcióját tökéletes nemes szennyükre cseréljük.

Ezt kapjátok ki: megvalósulásunk, felszabadulásunk az övékén múlik – nem azért, mert a Családot majmoljuk, „a szeretet fösvényeit”, akik túszokat tartanak fogva egy banális jövőért, nem is az Államot, amely azért iskoláztat bennünket, hogy egy fárasztó „hasznosság” eseményhorizontja mögé süllyedjünk – nem – hanem azért, mert mi és ők, a vadak, egymás képei vagyunk, az az ezüstfonál köt bennünket össze és határol el egymástól, amelyik az érzékiség, a transzgresszió és a vízió sápadtságát fogja össze.

Ugyanazokon az ellenségeken osztozunk és diadalmas menekülésünk módjai is megegyeznek: eszelős és megszállott, a farkasok és gyermekeik kísérteties ragyogásának ereje által hajtott játék.

*

Pogányság

EGYÜTTÁLLÁSOK, AMIKHEZ a lélek bárkáját kormányozni kell. „Ha a muszlim megértené az Iszlámot, bálványimádóvá válna.” – Mahmud Shabestari Eleggua, ajtók kampósfejű és kagylópénz-szemű csúnya feltárója, fekete santeria[10] szivar és egy pohár rum – ugyanő Ganésa[11], a Kezdetek elefántfejű kövér fiúja, aki egér hátán lovagol. A szerv, amely érzékeli az érzékek rejtélyes elsorvadását. Akik nem tudják barakát[12] érezni, nem dédelgethetik a világot.

Hermes Poimandres az eidolonok életre keltéséről tanított, az ikonok mágikus beköltöztetését a lelkekbe – de akik nem tudják ezt a rítust végrehajtani magukon és az anyagi lét teljes nyilvánvaló szövetén, azok csak nyűgöt, szemetet és hanyatlást örökölnek.

A pogány test Angyalok Udvarává válik, kik mind paradicsomként fogják fel ezt a helyet – pont ezt a bozótot („Ha létezik paradicsom, az biztosan itt van!” – felirat egy Mughal[13] kert kapuján). De az ontológiai anarchizmus túl paleolitikus az eszkatológiához – a dolgok valódiak, a varázslat működik, a bokorszellemek egyek a Képzelettel, a halál egy kellemetlen határozatlanság – Ovidius Metamorfózisának cselekménye – a mutabilitás eposza. A személyes mítoszhorizont.

A pogányság még nem találta fel a törvényt – csak az erényt. Semmi papság, teológia, metafizika vagy erkölcs, csak egy univerzális sámánizmus, melyben vízió nélkül senki sem érheti el a valódi emberiességet. Étel pénz szex alvás nap és sinsemilla – szeretet igazság béke szabadság és igazság. Szépség. Dionysus a részeg fiú a párducon – orrfacsaró kamasz izzadság – Pán kecskeember erőlteti át magát a földön fel a derekáig, mintha az a tenger volna, bőrére moszat és zuzmó kérgesedett – Erósz egy tucat meztelen iowai pásztorfiú formájában sokszorozza meg magát – lábuk sáros, combjukon tótajték.

Holló, a potlatch[14] szélhámos, néha fiú, öregasszony, Holdat ellopó madár, tavon úszó tűlevelek, Heckle/Jeckle[15] totemoszlopfej, ezüstszemű varjak refrénje, ahogyan a fahalmon táncolnak – ugyanő Semar[16], a jávai forradalom púpos albinó hermafrodita árnyékbáb pártfogója.

Yemaya[17], kékcsillag tengeristennő és a dilinyósok pártfogója – ugyanő Tara[18], Káli[19] kékesszürke megjelenése, nyaklánc koponyákból, Siva[20] merev lingamján táncol, yardnyi nyelvével monszunfelhőket nyaldos – ugyanő Loro Kidul[21], jáspiszöld jávai tengeristennő, aki mágikus tornyokban és barlangokban tantrikus közösülésekkel szultánoknak ajándékozta a sebezhetetlenség erejét.

Egy nézőpontból az ontológiai anarchizmus extrémen pucér, minden minőségtől és tulajdontól megfosztott, szegény, mint a KÁOSZ maga –egy másik nézőpontból pedig olyan barokksággal nyüzsög, mint Katmandu Baszótemplomai, vagy egy alkímiai jelkép-könyv – díványán terpeszkedik, loukoum[22]-ot és mulatságos eretnek eszméket eszeget, fél kézzel bő nadrágjában kotorász. Kalózhajóinak törzse feketére lakkozva, vitorlái vörösek, fekete lobogókon szárnyas homokórákkal.

Az elme Dél-Kínai Tengere, pálmák dzsungelsima partjára érve, ismeretlen állatistenek rothadt arany templomai, sziget sziget után, a szellő mint nedves sárga selyem a meztelen bőrön, panteisztikus csillagok után navigálva, jelenés jelenés után, fény a fényen a ragyogó és kaotikus fekete előtt.

*

A művészi szabotázs

A MŰVÉSZI SZABOTÁZS tökéletesen példaszerű igyekszik lenni, de ugyanakkor megtart egyfajta homályosságot – nem propaganda, hanem esztétikai sokk — amely megdöbbentően szókimondó, de ugyanakkor finoman sarkos – cselekvés-mint-metafora.

A Művészi Szabotázs a Költői Terrorizmus árnyoldala — alkotás rombolással — de nem szolgálhat egy Pártot sem vagy semmilyen nihilizmust, még magát a művészetet sem. Ahogy az illúziók száműzése fokozza az éberséget, úgy édesíti a diskurzus világának levegőjét az esztétikai rothadás megsemmisítése. A Művészi Szabotázs kizárólag tudatosságot, figyelmességet és éberséget nyújt.

Az M-Sz túllép a paranoián, túllép a romboláson — a végső kritika — fizikai támadás a támadó művészet ellen — esztétikai jihad[23]. A kicsinyes önzés legkisebb szennyfoltja vagy akár az egyéni ízlés is bemocskolja tisztaságát és elveszi érvényességét. Az M-Sz sohasem keresi a hatalmat — csak szabadjára engedi.

Az egyéni műalkotások (még a legrosszabbak is) jórészt ártalmatlanok - az M-Sz célja olyan intézményeket rombolni, amelyek a művészetet arra használják, hogy a tudatosság lekicsinyítésével, szemfényvesztéssel profitáljanak belőle. Ilyen meg olyan költőt és festőt nem lehet elítélni, azért mert nincs víziója — bár az általuk készített műalkotásokkal veszedelmes Ideákat ostromolhatunk meg. A MUZAK rendeltetési célja az, hogy hipnotizáljon és kontrolláljon — gépezete összezúzható.

Nyilvános könyvégetések — miért sajátítsák ki a tahók és a Vámhivatalnokok ezt a fegyvert maguknak? Regények démonoktól megszállt gyermekekről; a New York Times bestseller listája; feminista trakták a pornográfia ellen; tankönyvek (leginkább a szociológiával, polgárjogokkal és az egészségüggyel foglalkozóak); a New York Post, a Village Voice és más szupermarket-újságok halmai; Xtény kiadók kedvenc válogatásai; néhány Harlequin Románc — ünnepélyes légkör, borosüvegek és és dzsointok körbeadogatása egy tiszta őszi délutánon.

A pénzszórás az Értéktőzsdén elég jó Költői Terrorizmus volt — de a pénz megsemmisítése lett volna igazából a Művészi Szabotázs. Tévéadások birtokbavétele és néhány kalózpercnyi, gyújtó hangú Káoszművészet sugárzása a KT hőstette lenne — de már az adótorony felrobbantása is tökéletesen megfelelő Művészi Szabotázs. Ha bizonyos galériák és múzeumok megérdemlik, hogy időnként téglával dobják be ablakaikat — nem pusztítás, hanem önelégültségük megingatása végett — akkor mi van a BANKOKKAL? A galériák árucikké tudják a szépet változtatni, de a bankok a Képzeletet ürülékké és adóssággá alakítják. Nem egyfajta gyönyörűséget a világnak minden alkalommal az, ha egy bankot meg lehetne ingatni… esetleg ledönteni? De hogyan? Valószínűleg szerencsésebb, ha a Művészi Szabotázs távol tarja magát a politikától (amely annyira unalmas) — de nem a bankoktól.

Ne sztrájkolj — rombolj. Ne tiltakozz — szégyenítsd őket meg. Amikor ocsmányságot, szegényes elgondolásokat és értelmetlen pazarlást kényszerítenek rád, válj Géprombolóvá, ne tűrj tovább, állj bosszút. Zúzd darabokra a Birodalom szimbólumait, nem más, mint a szíved kegyelemre való áhítatának nevében.

*

AZ ORGYILKOSOK[24]

A sivatag csillogásán túl, a tarka, csupasz és okker, ibolya, ordas és sötétbarna hegyeken át, a kék, lépcsőzetes völgy ormán mesterséges oázisra bukkannak az utazók, egy szaracén stílusú vár-erődre, s benne egy bekerített, titkos kertre.

A Hegy Aggastyánja, Haszan ibn Szabáh[25] vendégeként sziklába vájt lépcsőkön kapaszkodnak fel a várba. Itt a Feltámadás Napja már elérkezett és bevégződött – azok, akik a váron belül vannak, a profán Időn kívül élnek, ellene tőrökkel és mérgekkel dacolnak.

Csipkézett lőrés-sorok és hasított ablakú tornyok mögött tudósok és önmagukat feláldozó fedayeenek[26] ébrednek szűk, monolitikus cellákban. Csillagtérképek, asztrolábiumok, lombikok és retorták, nyitott könyvek rakásban hevernek a hajnali napfény sugarában - mint hüvelyéből kirántott handzsár hasításra kész útvonalában.

Mindazok, akik belépnek az önnön-lét Imámjának[27] birodalmába, a belső önkinyilatkoztatás szultánjaivá lesznek, a megtagadás, megszűnés fejedelmeivé. A fénnyel csipkézett és rendezetlen arabeszkszőnyegekkel fellógatott központi terem falai között ékpárnákra támaszkodnak és hosszú csibuk-pipáikból ópiummal és ámbrával illatosított hasist szívnak.

Számukra a létezés rangsora összesűrűsödött a valóság egy kiterjedés nélküli pontjává - mert számukra a Törvény lánca megszakadt -, s borral ünneplik böjtjük végét. Mindenek külsejében a dolgok belsejét látják, a valóság közvetlenül ragyogtatja át igaz orcáját. A kert kapui azonban rejtve maradnak: a terrorizmus, tükrök, gyilkosságokról kerengő szóbeszédek, trompe l´ oeil[28] és legendák álcái mögött.

Gránátalma, faeper, datolyaszilva, a ciprusok erotikus melankóliája, hártyás rózsaszín shirázi rózsák, parázstartó illóüstök aloéval és gyantával, merev, hosszúszárú ottomán tulipánok, szőnyegek, mint színlelt kertek leterítve a valós pázsiton, pavilonsor kalligrammás mozaikokkal ékítve, egy fűz, patak vizitormával, szökőkút kristályba csiszolt geometriás alapzattal, valamint a fürdőző háremhölgyek és a nedves, barna pohárnokok bújócskajátékának metafizikai botránya a látvány - "víz, növényzet és gyönyörű arcok."

Éjjelre Hassan-i Sabbah, mint idomított farkas turbánban, leheveredik a mellvédfalon a kert felett és az eget szemléli, bemagolva az eretnekség csillagzatait a lélektelen, hűs sivatagi levegőben. Tény, hogy ebben a mondában egyes magasba törő tanítványoknak megparancsolható, hogy vessék le magukat a bástyafalról a mély-sötétbe, de az is igaz, hogy néhányan közülük megtanulnak repülni, mint a varázslók.

Alamut[29] jelképe él az elmében, egy a történelem számára elveszett, de a tudatba beágyazódott, belenyomatott mandala vagy varázskör képében. Az Aggastyán, mint szellemárny surran királyok sátraiba és teológusok hálószobáiba, minden zár s lakat ellen, minden őr mellett, elfeledett muszlim/nindzsa technikákkal; s maga mögött rémálmokat, párnákon gyilok-tőröket, s megvesztegetett hatalmasságokat hagy.

Propagandájának rózsaolaja beszivárog az ontológiai anarchizmus bűnös álmaiba, és megszállottságunk címere élénken felragyogtatja a számkivetettek fekete zászlaját: a Merénylőkét... s közülük valamennyien áhítva igényt tartanak egy Elképzelt Egyiptom trónjára, egy okkult űr/fény folyamatosságra, a még el-sem-képzelt kiváltságokban való feloldódásra.

*

A pirotechnikát

A KÍNAIAK TALÁLTÁK FEL, bár háborúskodásra sohasem fejlesztték tovább - remek példájává vált így a Költői Terrorizmusnak, ami inkább az esztétikai megbotránkoztatás, mintsem a gyilkosság fegyvere.A kínaiak gyűlölték a háborút és gyászt öltöttek mikor seregeik hadba álltak, a puskapor részükről hasznosabbnak bizonyult a kártékony démonok elűzésére, gyermekek megörvendeztetésére vagy arra, hogy a levegőt a bátorság és a kockázat ködpára-illúziójával töltsék meg.

C osztályú Villámbombák Kwantungból, üvegpalack-rakéták, lepkék, M-80-asok, napraforgók, "Egy Erdő Tavasszal" – forradalmi légkör. Gyújtsd meg a cigarettádat egy Haymarket-szerű bolhapiacon vásárolt fekete bomba sistergő kanócának lángjával, képzeld el a lamiae[30] és succubi-val[31] telt levegőt, elnyomó-leigázó lelkeket, szellem-rendőröket. Hívj magadhoz egy srácot parázsló gyújtós, vagy konyhagyufa fényével - mint a nyári, puskaporos szövevények sámán-apostola -, zúzd szét a feltűzdelt csillagoktól és felpumpált csillagoktól súlyos éjt, arzénnal és antimonnal, nátriummal és higany-kloriddal, egy csipetnyi magnézium és metsző timsó-pikráttal.

Futótűz (korom és salétrom), gyújtózsineg és vastöltelék - támadd meg a környéken levő bankot, vagy egy ronda templomot román-stílusú gyertyákkal és bíbor-arany rakétákkal, impromptu[32] és anonymus[33] (esetleg egy teherautó hátuljából...).

Építs rácskeretszerű lándzsa-művet a biztosítócégek épületeire vagy iskolák tetejére - egy kundalini-kígyót[34] vagy egy Káosz-sárkányt gyűrűforgatagának báriumszerű zöldjében, a háttér nátrium-oxidszerű sárgájának ellenében – Ne Taposs Rám - vagy mint közösülő szörnyek, ahogy tűz-spermacsomókat lövellnek a Baptista Öregotthonra.

Felhő-szobor, füst szobor és zászlók = Lég Művészet. Földmű. Szökőkutak = Víz Művészet. És Tűzijáték. Rockefeller ösztöndíjjal és rendőrségi engedéllyel ne játssz kultúra-kedvelő közönségnek. Elemésztő, lázító-gyúlékony elmebombák, ijesztő mandalák fellobanása az önelégült külvárosi éjszakában, az érzelmi pestis-járvány földönkívüli zöld villámfejeinek felrobbanása a lézeres feux d´ artifice[35]- orgona-kék vajra-sugaraiban.[36]

Radioaktív faszéndarabkákra szétrobbanó üstökösök a hasis illat-aromájával - mocsárszörny-ghúlok[37] és surranó-fénylények kísértenek a nyilvános parkban, hamis Szt. Elmo tűz[38] reszket a burzsoá épületek felett, női ujj-kötegek zsinórra fűzve, amint a Törvényszék padlójára hullanak, szalamander-elementálok ünnepelt erkölcs-reformátorokkal küzdenek.

Lángoló sellak-korongok, a tej cukra, stroncium, szurok, gumi víz, kínai tüzijáték szikrázó petárdái – néhány percre a levegő megtelik az ózon metsző aromájával, egy lebegő, sárkány/főnix-szerű, csípős, opál füstfelhővel. Egy pillanatra a Birodalom megbukik, hercegei és kormányzói a pokol komposztjába menekülnek, hátsó felüket megperzselik a kénes füstcsóvában ölelt elf-lángdobók[39] lövedékei. A Merénylő-gyermek, a tűz pszükhéje[40], a Nagy Kutya csillagképétől forró, röpke éjen a diadal torát üli.

*

Káosz mítoszok

Sosem látott Káosz (po-te-kitea)

Sosem birtokolt, sose el nem tűnő

A teljes sötétség Káosza

Érintetlen és érinthetetlen

(Maori ének)

A Káosz leszáll egy égbe nyúló hegyre: hatalmas madárként, mint egy sárga zsák, vagy egy vörös tűzcsóva, hat lábbal és négy szárnnyal — nincs arca, de táncol és énekel.

Vagy a Káosz egy fekete hosszúszőrű kutya, vak és süket, belei hiányoznak.

Káosz, a szakadatlan Mélység jött először, majd a Föld/Gaia, majd aVágy/Erósz. Ebből a háromból két pár lett - Erebosz[41] és az öreg Éjjel, Athér[42] és Napfény.

Sem Létezés, sem Nemlétezés

sem lég sem föld sem űr:

mi volt bekerítve? hol? kinek a védelme alatt?

Mi volt a víz, mély, kifürkészhetetlen?

Sem halál, sem halhatatlanság, sem nappal, sem éj – de AMI magától lélegzett lélegzés nélkül.

Semmi más. Sötétség sötétségbe bugyolálva, meg nem nyilvánuló víz.

Az EGY, amit az űr rejt, megérezte a hő keletkezését, létrejött, mint Vágy, az Elme első magja...

Volt fenn és lenn?

Magvetők voltak, erők voltak: energia alul, impulzus felül.

De ki tudja biztosan?

(Rigvéda)[43]

Tiamat[44], a Káosz-Óceán lassan kipottyantja méhéből az Iszapot és a Nyálkát, a Horizontot, az Eget és a nedves Bölcsességet. Ezek az ivadékok zajossá és önhitté válnak – megfontolja elpusztításukat.

De Marodák[45], a babiloni hadisten zendülést szít az Vén Boszorkány és Káosz szörnyei, alvilági totemei ellen - Féreg, Ogre-nő[46], Hatalmas Oroszlán, Őrült Kutya, Skorpióember, Üvöltő Orkán – dicsőségük istenekként viselő sárkányok - és Tiamat maga, a nagy tengeri kígyó ellen.

Marodák azzal vádolja őt, hogy fiait apjuk ellen lázítja – Tiamat kedveli a Homályt és a Fellegeket, a zűrzavar princípiumait. Marodák lesz az első, ki uralkodik, ő találja fel a kormányzást. Csatában mészárolja le Tiamatot és és testéből rendezi el az anyagi univerzumot. Kezdetét veszi a Babilóniai Birodalom – majd Tiamat vérfertőző fiának akasztófájából és véres beleiből megteremti az emberi fajt, hogy mindörökre az istenek és magasztos papjainak és felkent királyainak kényelmét szolgálja.

Zeusz Atya és az Olümposziak hadat viselnek Gaia Anya és a Titánok, a Káosz partizánjai, a vadászó és gyűjtögető régimódiak ellen, céltalan kóborlásért, androginiáért és a bestiák koncessziójáért.

Amon-Ra[47] (a Lét) egyedül ül NUN primordiális Káosz-Óceánjában, s rejszolásával megteremti az összes többi istent – de a Káosz szintén megjelenik Apophis sárkány alakjában, akit Rának el kell pusztítania (dicső állapotával, árnyékával és mágiájával együtt) azért, hogy a Fáraó biztonságban uralkodhasson – egy győzelem, amelyet rituálisan újrateremtenek minden nap a Birodalmi templomokban, hogy az Állam és a kozmikus Rend ellenségeit zavarba hozzák.

A Káosz Hun Tun, a Középpont Uralkodója. Egy napon a Déli Tenger, Shu Uralkodó és az Északi Tenger, Hu Uralkodó (shu hu = villám) meglátogatta Hun Tun-t, aki mindig jól bánt velük. Viszonozni szerették volna kedvességét, hát így szóltak: "Minden létezőnek hét testnyílása van a látásra, a hallásra, az evésre, a szarásra, stb., de szegény öreg Hun Tun-nak egy sincs! Fúrjunk bele néhányat!" Így is tettek, egy nyílást egy nap, míg a hetedik napon a Káosz elpusztult.

De… a Káosz egy roppant nagy tyúktojás is. Belül született és nő 18000 éve P'an-Ku – végül a tojás felreped, éggé és földdé hasad, jang és jin. P'an-Ku oszloppá nő, mely az univerzumot tartja fenn – vagy másképp ő válik az univerzummá (lélegzet -> szél, szem -> nap és hold, vér és testnedvek -> folyók és tenger, haj és pillák -> csillagok és bolyók, sperma -> gyöngyök, velő -> jádekő, bolhái -> emberi lények, stb.)

Vagy másképp a Sárga Uralkodó ember/szörnnyé válik. Vagy másképp Lao Cévé, a Tao prófétájává válik. Valójában szegény öreg Hun Tun maga a Tao.

"A természet zenéjének nincs léte a dolgokon kívül. A különböző nyílások, pipák, furulyák, minden élő teremtmény együtt alkotja a természetet. Az "Én" termel dolgokat és a dolgok nem termelik az "Ént," amely magától létező. A dolgok azok, amik spontánul azok, nem mások okozzák őket. Minden természetes és nem tudja, hogy miért ilyen. A 10000 dolognak 10000 különböző állapota van, mind olyan mozgásban, mintha volna egy Igaz Úr, aki mozgatná őket –de bizonyítékot keresünk erre az Úrra, nem fogunk találni egyet sem." (Kuo Hsiang)

Minden beteljesült tudat egy „uralkodó”, amely uralmának egyetlen formája az, hogy semmit ne tegyen a természet spontaneitásának, a Taónak megzavarására. A „bölcs” nem a Káosz maga, hanem sokkal inkább a Káosz hű gyermeke – P'an-Ku bolhái közül egy, Tiamat éktelen fia húsának darabkája. „Menny és Föld” - mondja Chuang Tzu – „egyszerre születtek velem és a 10000 dolog egy velem.”

Az Ontológikus Anarchizmus csak a Taoisták teljes csendjével hajlamos ellenkezni. Világunkban a Káoszt megbuktatták fiatalabb istenek, moralisták, fallokraták, bankárpapok, földhözragadtak méltó urai. Ha a lázadás lehetetlennek bizonyul akkor legalább valamiféle titkos spirituális jihadot lehetne indítani. Kövesse csak az anarchista fekete sárkány, Tiamat, Hun Tun háborús zászlait.

A Káosz sohasem pusztult el.

*

Pornográfia

LÁTTAM, HOGY PERZSIÁBAN a költészetet megzenésítésre szánják és kántálják vagy éneklik — egy egyszerű oknál fogva — mert működik.

A kép és a dallam megfelelő kombinációja olyan tudatállapotba meríti közönségét, amely valahol az érzelemdús/esztétikai hangulat és a hiperéberség transza közötti állapotként jellemezhető. A zokogásból kitörő, táncra hívó érzés—egy, a művészet által kiváltott, mérhető fizikai reakció. Számunkra a költészet és a test közötti kapcsolat a bárdok korában megszűnt. Mi egy kartéziánus érzéstelenítő gáz hatása alatt olvasunk.

É-Indiában még a nem zenés előadás is zajt és mozgást provokál; minden jól rímelő verspár tapsot vált ki. „Wa! Wa!” -t kiáltva elegáns kézmozdulatokkal rúpiákat dobálnak – míg mi akváriumban úszó Sci-Fi agyként figyelünk a költészetre, legjobb esetben is csak erőltetetten kuncogunk, vagy grimaszolunk, mintha valamilyen majomszerű kuncogás maradványa lenne ez, miközben testünk többi része egy más bolygón tanyázik.

Keleten a költőket időnként börtönbe vetik — ez egyfajta elismerés, mely azt sugallja, hogy a költő tett valamit, ami legalább annyira valóságos, mint egy lopás, egy nemi erőszak, vagy egy forradalom. Nálunk a költők bármit kiadhatnak — ez valójában egyfajta büntetés; börtön, falak nélkül, visszhang nélkül, tapintható létezéstudat nélkül — a nyomtatás vagy az absztrakt gondolat sekély birodalma — kockázat vagy érosz nélküli világ.

Szóval a költészet újra halott - és lehet, hogy a múmia teste megőriz néhányat gyógyító képességeiből, de az önfeltámasztás nem tartozik közéjük.

Ha az uralkodók nem hajlandóak bűncselekménynek tekinteni a költészetet, akkor valakinek a költészet funkcióját elősegítő bűncselekményt kell elkövetnie, vagy olyan írásokra van szükség, amelyek a terrorizmus rezonanciáját hordozzák magukban. A költészetet bármi áron újra össze kell kapcsolni a testtel. Bűncselekményt, de nem a test ellen, hanem olyan Gondolatok (és dolgokkal összefüggő Gondolatok) ellen, amelyek halálosak és fullasztóak. Nem hébe-hóba, értelmetlen, hanem példamutató bűncselekményt, esztétikus bűncselekményt, bűncselekményt a szerelemért. Angliában bizonyos pornókönyvek még mindig be vannak tiltva. A pornográfiának mérhető fizikai hatása van olvasóira. Hasonlóan a propagandához, néha a pornográfia is életmódokat változtat meg, mert valódi vágyak felszínre törését segíti elő.

A mi kultúránkban a legtöbb pornó a test-utálatból táplálkozik. Az erotikus művészet magában hatásosabb eszköz a lét/tudatosság/üdvösség felfokozásához — mint bizonyos keleti művekben látható. Valamilyen nyugati tantrikus pornó segíthet galvanizálni a tetemet, hogy valamelyest a bűncselekmény varázslatával csillogjon.

Amerikában azért van szólásszabadság, mert minden szó egyenrangúan unalmasnak minősül. Csak a képi kifejezés számít — az erkölcsbírák odavannak a halál és a csonkítás apró megnyilvánulásaitól, de irtózva döbbennek meg, ha egy gyermeket önkielégíteni látnak. Úgy tűnik, ők ezt saját létezésük érvényességének, a hatalommal való azonosulásuk és annak legapróbb gesztusainak megtámadásaként élik meg.

Nincs afelől kétség, hogy a legköltőibb pornó sem fogja feléleszteni az arc nélküli tetemet, hogy táncoljon és énekeljen (mint a Kínai Káosz madár)—de képzeljük csak el egy olyan három perces film forgatókönyvét, ami egy mitológiai szigeten játszódik, ahol otthonról elszökött gyermekek a régi várromokban laknak, vagy totem-kunyhókat és hulladékfészkeket építenek. Animáció, speciális effektek, számgépgrafix és színes film — olyan tömörre szerkesztve, mint egy gyorsétkezde reklámja…

…de hátborzongatóan és csupaszon, madártollak és csontok, kristállyal varrt sátrak, fekete kutyák, galambvér — lepelbe csavart, ki-kivillanó borostyánvégtagok - arcok csillagos maszkokban puha bőrredőket csókolgatnak – androgün kalózok, kitaszított harangviráglábfejek bőrszínű virágokon nyugodnak — undorítóan nevetséges hugyozós viccek, kilöttyent tejet szürcsölgető házi gyíkok — meztelen bréktánc — viktoriánus kád gumikacsával és rózsaszín fütyikkel - Alice betépve…

...atonális punk reggae gamelan-ra[48], szintetizátorra, szaxofonra és dobra hangszerelve - electric boogie számok éteri gyermekkórus tolmácsolásában — ontológikus anarchista dalszövegek, mintha Háfizt[49] és Pancho Villá-t[50], Li Pó-t[51] és Bakunyint, Kabir-t[52] és Tzará-t kereszteznénk — hívjuk „KÁOSZ - a rock videó”-nak! Nem… ez valószínűleg csak egy álom. Túl sokba kerülne kivitelezni és azonkívül ki akarná megnézni? A gyerekek, akiket meg szándékozott rontani, biztosan nem. A kalóztévé egy haszontalan képzelgés, a rock meg csak egy újabb árucikk — felejtsd csak el a pöpec gesamtkunstwerk[53]-et. Szórd tele a játszóteret gyújtó hangú, mocskos tárcákkal — pornópropaganda, ütődött szamizdat, hogy Vágyainkat szabadjára engedjük kötelékeikből.

*

Bűntett

Igazságot semmilyen Törvény sem szolgáltat – egy cselekedet, mely összhangban van az önkéntelen természettel, egy cselekedet, amely igaz, nem definiálható dogmákkal. Az ezen nyomtatványokban nyilvánosságra kerülő bűntettek nem követhetőek el magunk vagy mások ellen, csakis a mérgező Trónusok és Uralmak struktúráiba marón kristályosodó Ideák ellen.

Tehát nem a természet vagy az emberiség ellen elkövetett cselekedetek ezek, hanem maguk a törvényes bűntények megtorlásai – legal fiat[54]. Előbb vagy utóbb az én/természet feltárása és felfedése az egyént banditává alakítja át – inkább egy másik világba való átlépés ez, mintsem visszatérés ebbe a valóságba, hogy arra ébredj, árulónak, eretneknek, számkivetettnek bélyegeztek. A Törvény arra vár, hogy rábukkanj egy létformára, egy az FDA[55] által jóváhagyott lilapecsétes szabvány vörösárútól különböző lélekre, és amint a természettel harmóniában kezdesz lenni, a Törvény lasszót dob rád és megfojt - ezért ne játszd az áldott liberális középosztálybeli mártírt, inkább fogadd el, hogy bűnöző vagy és készülj arra, hogy így is viselkedj.

Ellentmondás: a Káoszt magadhoz ölelni nem annyi, mint entrópiába süllyedni, hanem egy csillagszerű energiamezőbe, a pillanatnyi kegyelmesség mintájába emelkedni -egy önkéntelen organikus rendbe, mely teljességében különbözik a szultánok, muftik, kádisok és vigyorgó hóhérok szennyes piramisaitól.

A Káosz után jön el Érosz - a rend princípiuma a fenntartás nélküli Egy vákuumába van beleszőve. A szerelem szerkezet, rendszer, az egyetlen kód, melyet nem érintett rabiga és bódult álom. Csalókká és fegyencekké kell válnunk, hogy megőrizzük spirituális szépségét tilalmas drágakőfoglalatban, a kémkedés rejtett kertjében.

Ne légy csak túlélő, aki valaki más forradalmának hevében szeretne megtisztulni, ne légy harcosa az anorexiások és bulímiások hadának - tégy úgy, mintha már szabad lennél, latolgasd az esélyeket, lépj ki és emlékezz a Code Duello-ra[56] - Szívj Füvet/Egyél Csirkét/Igyál Teát. Mindenki a maga szőlőtője és fügefája (Circle Seven Koran, Noble Drew Ali[57]) - hordozd büszkeséggel mór útleveled, ne kerülj kereszttűzbe és fedezd magad - de vállalj kockázatot, táncolj, mielőtt elmeszesednél.

Az ontológikus anarchizmus természetes társadalmi modellje a gyermekbanda vagy a bankrabló-banda. A pénz hazugság - ez a kaland nélküle is kivitelezhető - a zsákmányt és a prédát azelőtt kell elkölteni mielőtt az ismét porrá lesz. Ma van a Feltámadás Napja – a szépségre áldozott pénz alkímiailag elixírré változik. Ahogy azt Melvin nagybácsi szokta volt mondani: „A lopott dinnye mindig édesebb.” A világ máris újraformálódik a szív vágya szerint - de a civilizáció bérli a földek egészét és uralja a fegyverhadak javát. Vad angyalaink kihágásra szólítanak, mert ők csak tiltott talajon teremnek. Útonálló. A lopakodás jógája, a fénycsapás portyázása, a kincs élvezete.

*

Varázslás

A VILÁGMINDENSÉG JÁTSZANI AKAR. Azok, akik száraz, spirituális mohóságból nem hajlandóak és kizárólag az elmélkedést választják, elveszítik emberségüket — azok, akik buta aggodalomból utasítják vissza, akik haboznak, elveszítik a lehetőségüket az istenségre — azok, akik maguknak Ideák vak álarcait formázzák és értelmetlenül lézengnek, hogy önnön lényük valóságosságára bizonyítékra leljenek, úgy végzik be, mintha halott szemein keresztül látnák a világot.

Varázslás: a fokozott tudatosság vagy a nem-mindennapos ébrenlét szisztematikus művelése és azok csatarendbe állítása a cselekvő és a tárgyi világban kívánt eredmények eléréséhez.

Az érzékelés fokozatos megnyitása apránként száműzi rossz énjeinket, kakofón szellemeinket — az irigység és a vérbosszú „fekete mágiája” visszafelé sül el, hiszen a Vágy nem erőltethető. Amikor a szépségről való fogalmunk harmóniában van a ludus naturaé[58]-vel, akkor kel életre a varázslat.

Nem, nem kanálhajlításról, vagy horoszkópról van szó, nem is a Golden Dawn[59]-ról vagy alakoskodó sámánizmusról, asztrális átlényegítésről, vagy fekete miséről — ha ugibugira vágysz, ugorj a sűrűjébe: pénzügy, politika, társadalomtudomány — ne foglalkozz azzal a gyenge blavackis[60] szeméttel.

A varázslás azon dolgozik, hogy egy pszichikai/fizikai teret vagy tisztást teremtsen maga körül a bilincseit vesztett kifejezések terébe — egy mindennapos hely angyali szférává alakulása. Ez magába foglalja a szimbólumok (amelyek egyben dolgok is), és az emberek (akik egyben szimbolikusak is) manipulációját — az archetípusok adják egy ilyen folyamat szókincsét és és ezért úgy kezelik őket, mintha egyszerre lennének valósak és képzeletbeliek, mint a szavak. Képzeletbeli Jóga.

A varázsló egy Egyszerű Realista: a világ valóságos—de akkor a tudatosságnak is valóságosnak kell lennie, hisz hatása is annyira nyilvánvaló. A tökfilkó még a bort is ízetlennek találja, míg a varázsló megrészegül a víz látványától is. Az érzékelés minősége definiálja a mámor világát — de fenntartása és másokra való kiterjesztése másféle tevékenységet igényel – varázslást.

A boszorkányság nem szegi meg a természet törvényeit, mert a Természet Törvénye nem létezik, kizárólag a natura narurans[61] spontaneitása, a tao. A varázslás olyan törvényeket sért, melyek ezt a folyamatot akarják vasra verni - papokat, királyokat, hierofánsokat[62], misztikusokat, tudósokat és boltosokat, akik a varázslót mind ellenségükként bélyegzik meg, mert önnön rejtélyük hatalmát, csalóka hálójuk húzóerejét veszélyezteti.

Egy vers varázslatként is szolgálhat és fordítva szintúgy — de a varázslás megtagadja, hogy a puszta irodalom metaforája legyen — ragaszkodik ahhoz, hogy a szimbólumok ugyanúgy elő kell, hogy idézzenek eseményeket, mint egyéni megvilágosodást. Ez nem kritika, hanem felújítás. Visszautasítja az eltávolítás mindenféle eszkatológiáját és metafizikáját, minden vizenyős nosztalgiát és csikorgó futurismó[63]-t, a paroxizmus[64] vagy a jelenlét megragadása érdekében.

Tömjén és kristály, tőr és kard, pálca, ruhák, rum, szivarok, gyertyák, füvek, mint szárított álmok — a szűz fiú, amint egy tálka tintába mered — bor és gandzsa, hús, yantrák[65] és gesztusok, a gyönyör rituáléi, a hurik[66] és szakik[67] kertje — a varázsló addig kapaszkodik ezeken a csúszómászókon és létrákon, míg minden teljesen átitatódik saját színével, ahol a hegyek hegyek és a fák pedig fák, ahol a test a teljes idővé, a szeretett teljes térré válik.

Az ontológiai anarchizmus taktikái ebben a titkos Művészetben gyökereznek — az ontológiai anarchizmus céljai ennek virágba borulásában jelennek meg. A Káosz megrontja ellenségeit és megjutalmazza híveit… ez a furcsa, sárguló pamflet, álnéven kelt és megporosodott, mindent feltár… küldess el egy pillanat tört részéig tartó örökkévalóságért.

*

Reklám

AMIT EZ ELMOND NEKED, az nem próza. Lehet, hogy oda van tűzve a táblára, de így is élő és fickándozó. Nem akar elcsábítani, hacsak nem vagy rendkívül fiatal és jóképű (csatolj egy mostanában készült fényképet).

Hakim Bey egy szegényes kínai hotelben él, ahol a tulajdonos kitekinget az újság és a Pekingi Opera sistergő adása mögül. A plafonról lógó ventillátor propellere nehézkesen mozgó dervis — a lapra verejtékezik — a költő kaftánja rozsdás, oválisai a földre hamuznak — monológjai összefüggéstelennek és baljóslatúnak tűnnek — a leredőnyözött ablakokon túl a környék egybemosódik a pálmafákkal, a naivan kék óceánnal, a tropicalismo filozófiájával.

Az országút mellett valahol Baltimore-tól keletre egy áramvonalas lakókocsi[68] mellett haladsz el. A pázsiton nagy betűkkel ez áll: SPIRITUÁLIS OLVASMÁNYOK és egy durva fekete kéz képe, piros háttéren. Bent álmoskönyvekre, számtan könyvekre, HooDoo[69] és Santeria[70] rövid értekezések sokaságára lelsz, régi, poros nudista magazinokra, egy halom Boy’s Life-ra[71], harcoló kakasokról szóló tanulmányokra…és erre a könyvre, a Káoszra. Mint egy álomban kiejtett szavak, rendkívüli, tovatűnő, illatokká változó, madarak, színek, elfelejtett zene.

Ez a könyv a felszín iránti egyfajta közömbösségével, szinte üvegességével válik mássá. Nem csóválja farkát és nem vicsorog, de harap és felugrik a bútorra. Nincsen ISBN[72] száma és nem akar a követőjévé tenni, de lehet, hogy elrabolja a gyermekeidet.

Ez a könyv felizgat, mint a kávé vagy a malária —  titkos összekötők és előre megbeszélt rejtekhelyek hálózatát állítja fel maga és olvasói között — de emellett oly kölyökképű és földhözragadt, hogy gyakorlatilag rejtjelezi magát — bódulatba szívja magát.

Egy maszk, egy automitológia[73], egy térkép helyrajzi nevek nélkül — merev, mint egy egyiptomi falfestmény, habár az eléri és megsimogatja valakinek az arcát - és aztán hirtelen az utcán találja magát, egy testben, világosságban testet öltve, éberen, majdnem elégedetten.

NYC, 1984 május 1-július 4.

[1] Mahmud Ali Abd al-Khabir tüzes hangú pro-muszlim szónoklatai keresztényellenes zavargásokhoz vezettek 1896-ban, ezért bebörtönözték. Öt éves börtönbüntetés után a muszlimok mártírjaként szabadult. Az uralkodó halála után a hozzá szállingózó muszlimokból kisebb hadsereget alakított Bagdadban. 1905-ben a bizánci imámok uralkodójukká fogadták.