Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Hvang
Szunvon
DARVAK
(Hak)
Fordította:
Osváth Gábor
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
A 38. szélességi
foktól északra fekvő falucska a végtelenbe nyúló őszi égbolt alatt teljesen
kihaltnak tűnt.
A gazdátlan házak udvarán egyik dísztök a másikba kapaszkodva lengett a szélben.
Váratlanul egy öreg jött elő, pipáját a háta mögé rejtve. Aztán riadt arcú gyerekek,
akik szokás szerint elfutottak és csak a távolból figyelték, mi történik.
Amúgy a falu házain nemigen látszódtak a háborús pusztítás nyomai. Szongszam
mégis érezte, hogy ez már nem az a falu, ahol megszületett és felnőtt.
Megállt a hegy lábát övező gesztenyéskertnél. Sokszor volt fenn ezeken a fákon
annak idején. Mintha a távolból ma is hallaná a bibircsókos arcú öregapó kiabálását:
"Azok a bitang kölykök megint lopják a másét!"
A bibircsókos arcú bácsi bizonyára meghalt már azóta; az útközben látott néhány
öreg között hiába kereste.
Megérintette az egyik fát és egy pillanatra felnézett a kék égre. A szelídgesztenyék
a tüskés burokból kihasadva úgy potyogtak a földre , hogy az ágak meg se rezdültek.
Az Ideiglenes Közrendvédelmi Hivatal előtt egy szorosan megkötözött fiatal férfit
pillantott meg. Úgy rémlett, korábban nem látta a faluban; odament, hogy közelebbről
is megnézze. Visszahőkölt a meglepetéstől. Gyerekkori legjobb barátja, Tokcse
volt .
Az egyik rendőrtől megkérdezte, mi történt. Azt a választ kapta, hogy az illető
személy a helyi parasztszövetség elnökhelyettese volt, otthon bújkált, nemrég
sikerült elfogniuk.
Szongszam leült az udvaron és rágyújtott.
Úgy döntöttek, hogy a foglyot bekísérik Csongdanba. Az egyik fiatal közrendvédelmist
jelölték ki a feladatra.
Szongszam a tövig szívott cigarettával meggyújtott egy másikat.
- Majd én elviszem a fickót - mondta.
Tokcse elfordította a fejét és nem is próbált a másikra nézni.
Elhagyták a falu utolsó házát is. Szongszam egyik cigarettáról a másikra gyújtott.
Nem érezte a dohányfüst ízét. Csak szívta gépiesen, aztán fújta kifelé. Hirtelen
arra gondolt, Tokcse is kívánhatja a cigarettát. Emlékezett rá, hogy gyerekkorukban
a kerítés mögé bújva töklevelekből sodortak maguknak szívnivalót és annak a
füstjét eregették. De kínálhat-e cigarettával olyasvalakit, aki ilyen mélyre
süllyedt?
Annak idején sűrűn jártak a bibircsókos öreg kertjébe, hogy gesztenyét szerezzenek.
Egyszer, amikor Szongszam volt a soros, hogy felmásszon, hirtelen felhangzott
az öreg kiabálása. A fiú villámgyorsan csúszni kezdett lefelé, aztán ugrott
is egy jókorát, s ezenközben tüskék fúródtak az ülepébe. De nem volt mit tenni,
futniuk kellett. Amikor már elég messzire értek, és az öregúr is lemaradt, akkor
mutatta meg a fenekét Tokcsének. Rettentően fájt, amikor az húzogatta kifelé
a tüskéket. Még könnyezett is. Utána viszont nagyon jólesett, hogy Tokcse megosztotta
vele a saját gesztenyéit.
Szongszam elnyomta a cigarettát. Eltökélte, hogy addig nem gyújt rá, amíg a
fogollyal van.
A hegygerincre vezető úthoz értek. Errefelé is gyakran jártak Tokcsével füvet
szedni, egészen 1943-ig , amikor is Szongszamék családja a 38. szélességi foktól
délre fekvő Csonthe környékére költözött.
Szongszamból valósággal kirobbant az elfojtott indulat:
- Te gazember! Hány embert öltél meg eddig?
Tokcse éppen csak rápillantott, aztán elfordította a fejét megint.
- Gazember! Hány embert öltél meg?
A másik ismét ránézett, most már hosszabb ideig. Szeme tágra nyíltan, nedvesen
csillogott, borotválatlan ajka remegett.
- Miért? Te talán ebben jeleskedtél? - kérdezte.
A gazember! Szongszam mellében mintha felszakadt volna valami. Ami eddig ott
lefojtva volt, most szabadon kitörhetett.
- Mi keresnivalója van az elnökhelyettesnek mostanság errefelé? Miért nem menekültél
el? Valami feladatot kaptál és azért rejtőztél el?
Tokcse hallgatott.
- Ne hazudj! Milyen titkos megbízatással bújkáltál?!
A fogoly csaklépdelt tovább egy szó nélkül. A nyavalyást biztos emészti belül
a lelkifurdallás. Szeretne a szemébe nézni, de az már megint elfordult.
Szongszam a derekára csatolt pisztolytáskához kapott:
- Hiába is magyarázkodnál! Kivégzőosztag vár odaát. Bánd meg a bűneidet, amíg
lehet!
Tokcse, még mindig kerülve a tekintetét,beszélni kezdett:
- Nem akarok én magyarázkodni. A legszegényebb család vót a mienk, de én magam
elöl jártam a munkában mindég, oszt így megtettek elnökhelyettesnek. Ha ez halálos
bűn, nincs mit tenni, de én régen is az vótam, ma is az vagyok: fődet túró paraszt,
csak ehhez értek - aztán egy pillanatnyi szünet után: -Édesapám betegen fekszik
otthon. Már hatodik hónapja.
A nincstelen, gyorsan öregedő özvegyembernek a fia volt az egyetlen vagyona.
Már hat évvel ezelőtt is görnyedt volt a háta, az arca pedig májfoltos.
- Megnősültél?
Rövid csend után:
- Meg.
- Kit vettél el?
- A Tökmagot.
- Te jó ég! A Tökmagot. Akit azzal ugrattak, hogy csak a föld mentén növekedik,
az ég felé egy szemernyit se, merthogy a magánakvaló, aprócska nőszemély ráadásul
még kövér is volt. Ő és Tokcse ki nem állhatták, ha csak lehetett, csúfolták,
megríkatták. Nahát, most meg Tokcse felesége.
- Hány gyereketek van?
- Őszre várjuk az elsőt.
Szongszam alig tudta visszafojtani a nevetését. Hogy ő most azt kérdi, hány
gyerekük van, és ő meg azt feleli, hogy őszre várják az elsőt. Hogy a Tökmag
piciny hasában egy új élet növekedik. De észbekapott, hogy körülmények nem engedik
meg a vidámkodást, másra terelte a szót:
- Mindenképpen furcsa, hogy itt maradtál, hogy nem menekültél el!
- Én is el akartam menni.Azt mondták, ha a déliek ideérnek, azok minden férfit
megölnek, ezért aztán a tizenhét és negyven közötti férfiakat erőnek erejével
rábírták, hogy tartsanak velük északra. Világos, hogy nekem mindenképpen menekülnöm
kellett vóna akár úgy is, hogy apámat a hátamon cipelem. De apám azt mondta:
nem! Hova mehet a paraszt a fődjéről, amit megszántott, ahol elvetett? Apám
itt a faluban élte le az életét, és már csak én maradtam meg neki. A legkevesebb,
amit még megtehetek érte, hogy én fogom le a szemét, amikor meghal. Tényleg,
mi lehet rosszabb egy paraszt számára, mint otthagyni a fődet és elfutni...
Szongszam múlt év júliusában menekült el. Éjszaka suttogta el apjának, hogy
szökni akar. Az ő apja is ugyanazt mondta akkor: a paraszt nem hagyhatja el
a földjét, hová is futhatna? Végül egyedül ment el. Idegen utakon és falvakon
át bújdokolva állandóan csak az járt a fejében: mi lehet a gazdasággal, öreg
szüleivel, a feleségével, a gyerekeivel? Szerencsére nem esett bajuk, sértetlenül
megúszták.
Felértek a gerincre. Most Szongszam volt az, aki kerülte a másik tekintetét.
Az őszi nap meredeken tűzött a tarkójára. Az ilyen idő, mint a mai, kiválóan
alkalmas a cséplésre - gondolta.
Amikor a hegylábhoz értek, Szongszam léptei lelassultak, végül megállt.
Amott a mező közepén, mintha fehér ruhás öregek köszöntgetnék egymást, egy csapat
darumadár hajladozott. A 38. szélességi fok mentén jártak épp. Ott, ahol embernek
nyoma sem volt, a darvak háborítatlanul élték mindennapjaikat.
Olyan tizenkét évesek lehettek,amikor titokban, hogy a felnőttek ne lássák,
hurokcsapdát állítottak, és azzal egy darvat sikerült fogniuk. Termetes madár
volt, homlokán egy piros folttal. Szalmahánccsal kikötötték egy fához, aztán
a szárnyait is lekötözték. Naponta kijártak hozzá, különféle játékokkal gyötörték
szegényt, még lovagolni is próbáltak rajta. Egyik nap a felnőttek különös dolgot
kezdtek beszélni: idegen úr érkezett Szöulból, hogy darvakra vadásszon. Állítólag
még a főkormányzóság engedélyét is beszerezte, valami múzeumnak kell a kitömött
madár. A két fiú egyenest a mezőre rohant. Már nem érdekelte őket, hogy a felnőttek
rájönnek a titokra és kikapnak miatta. Csak az járt a fejükben: a madaruknak
nehogy baja essék. Lélekszakadva vágtattak a tövises bozóton át, kiszabadították
a lábát a hurokból, szárnyairól is leszedték a köteléket.De a daru csak tántorogva
ugrált. A rabság és a sanyarú bánásmód megtette a magáét. Felemelték és a magasba
dobták, hogy repüljön. Hirtelen lövés dörrent. A daru kettőt-hármat verdesett
a szárnyával, majd visszazuhant a földre. Eltalálták?! A közeli nádas szélén,
tőlük nem messze, az övékéhez hasonló, piros foltos daru kitárta szárnyait és
huss! a levegőbe emelkedett. Erre élettelennek tűnő madaruk megremegett, kinyújtotta
hosszú nyakát, rikoltó hangot hallatott és ő is felröppent hirtelen. Egy kört
írtak le a fiúk fölött, aztán eltűntek a szemük elől. Ők ketten csak bámultak
utánuk hosszú ideig, még azután is, hogy elnyelte őket a messzeség.
- Hé, fogjunk egyet, ráérünk! - tört ki az ujjongás Szongszamból.
Tokcse nem tudte mire vélni a dolgot, csak állt bambán.
- Én hurkot csinálok a köteledből, te meg kergesd felém őket!
Szongszam leszedte a rab kötelékeit és elnyargalt a bozótoson át.
Tokcse arca kifehéredett. Mint a villám hasított a tudatába, amit a másik a
kivégzőosztagról mondott. Bármelyik pillanatban lövés dördülhet abból az irányból,
amerre a másik csörtetetett.
Amikor kissé távolabbra ért, Szongszam visszafordult:
- Hé, mit állsz ott, mint egy hülye! Menj és hajtsd felém őket!
Tokcse mintha megértett volna valamit, ő is futni kezdett. Ebben a pillanatban
a végtelen kék égen a darumadarak kitárt szárnyakkal elsuhantak fölöttük.
(1953)
