Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Kínai háborús líra
Forrás: Nyugat, 1915., 24. szám
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Közeljövőben jelenik meg a német könyvpiacon – az Insel-Verlag kiadásában – egy kínai háborús versgyűjtemény, melyet Klabund fordított németre.
A könyv utószavában ezt olvassuk:
„A kínai háborús líra szemlélete erejével lep meg bennünket és a lemondása kérlelhetetlenségével, mely a többi népek jórészt himnikus, vagy epikus háborús költészetétől élénken különbözik. Ez a líra tárgyilagos, és mégis regényes. (A kínai realizmus, vagy racionalizmus keveréke a buddhizmussal és a laotseismussal.) A véges futása a végtelenbe. A kínainak a háború ezt jelenti: távol a hazától meghalni… temetetlenül rothadni a holdfényben… csontjait nem szedi össze jámbor gyermekek keze… elpusztulni… (az ős azonban halhatatlan…)”
Ebből a gyűjteményből három kínai verset közlünk, magyarul:


Li-Tai-Pe.: Téli Háború

Szivárványokról álmodom a hóban
S hazámból várok délibábokat.
Mimóza sárgul ott. Gazella ugrál.
Oly szép a háború. Ha süt a nap.

Meggémberedve fázunk a lovakkal.
Sokunk lábát levágták, töviben.
Csizmástól. A szem üveggé meredt gömb.
Jó annak, aki hó alatt pihen.

Mi koldusok. Ruhánk az csupa rongy már.
A jég az kő s a kő, akár a jég.
Szédülve tekereg a kósza ösvény.
Szegény ebek, mászunk a holdba még.

Mint a bogyóhéj úgy reped a bőrünk,
Kardunkra vér hull, nyirkos, csurranó.
Kürtök rivallnak tompa gyötrelemben.
Jaj, szebb a dal és a fuvolaszó.

Hogy visszatérek-e, hiába kérdem.
Egy tigris áll meg az utunk előtt.
Csóválja farkát, fogát vicsorítja
És dörgedelmesen a völgybe bőg.

Egy szívet nékünk! Megfagy a madár is.
Jöjjön valaki. Egy vörös szivet!
Havas fenyőkön károgunk a vérben,
A vár ködében s hangunk elijed.

Ó ég! Ó isten! Jőjj s égess el engem,
Küldj téli orkánt, vagy halálba űzz -
Egy villámot merev-bús homlokomba,
Hadd szálljak föl, mint fényes, tiszta tűz.


Li-Tai-Pe.: Háború a Gobi-sivatagon

A csillagok orcája csupa vér.
A Gobi-sivatag homokja vérveres.
Lágy gyékényen nem enyeleg már a vezér,
Sarlós fogatját húzza két deres.

Láng és parázs a hegy, az árok.
Lihegve futnak gyorsfutárok.
Zászlókba burkolóznak a romok,
Sárgán fú a homok.

Lu-lan herceg feje - le kellett hullnia
Sokat szemen lőtt a kánok kemény nyila.
Dértől fehér a katona-szakáll.
Velőt rág a sakál.

Karcsú ezüstmadárként, hirtelen,
Eléri a Császárt a győzelem.
Jön vissza a sereg és dalol és örül
S - apró szobrocskák - kis nők térdelik körül.


Chen-Tue-Csi.: A Fehér gólya

Ó polgárháború gyötrelmes álma!
Testvéri vérbe mártani a kardunk
Zsarátnok és romlás, bármerre tartunk,
A győzelem is fáj és fáj a pálma.

A Menny fia mért nem mozdul a Mennyben,
Hogy szolgasága láncát összetépje
S kardok helyett versek zenéje pengjen,
Civódó nők dévaj tereferéje?

Kiszáll a fellegek közül a gólya,
Fehér, szép gólya. Száll-száll reszketőn,
A homlokunk felé. Ki a tudója,
Hol áll majd meg, miféle háztetőn…