Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Juan Goytisolo
TÖRÖK BUSZPÁLYAUDVAR
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: http://www.c3.hu/scripta/lettre/lettre41/goytisolo.htm
Egyetlen Törökország-útikönyv
sem említi, hogy vannak olyan helyek, amelyek különösen alkalmasak a komplex
és sokrétű török társadalom különböző rétegeinek megismerésére: a nagy és kisvárosok
buszpályaudvarai, amelyeknek izgató pezsgése mikrokozmoszként mutatja meg egy
egyszerre energikus és türelmes nép vég nélkül halmozódó mozdulatait és gesztusait;
egy olyan népét, amelyet finoman sokfelé ágazó kapcsolatrendszer gyűjt össze
és szór szét. Vénák és artériák rendszere, amely rakományát egy óriási testen
keresztül annak folyamatos, serény ritmusát szabályozó szívének pitvaraiba és
kamráiba szállítja. A hektikusságra, idegességre, látszólagos rendetlenségre
boltozatként borul a dudálás, kiabálás és ordítozás polifóniája, s ezt mindazok
szakadatlan örvénylése kíséri, akik ezeknek a mozgalmas központoknak a körzetében
élnek és dolgoznak; akiket áthatnak a családi fotók, az ölelések, találkozások
és figyelemreméltó búcsúzások. Az utazók elvegyülnek a lézengőkkel, alkalmi
munkásokkal, mozgóárusokkal, a színes árujuk előtt álldogáló taligásokkal; hordárokkal,
kifutófiúkkal, és a különböző utazási irodák alkalmazottaival, akik ügyfelekre
vadásznak. Néhány óra eltöltése egy otogarban elég ahhoz, hogy játékosan felderítsük
befogadóképességét és lehetőségeinek egész spektrumát. A forgalom az utakon,
a pénztáraknál és a peronoknál, amikor a buszok érkeznek vagy indulnak, a rohanás,
a hangok a hangosbemondóból, amelyek hírül adják a következő indulást - bőségesen
reprezentálja a városmag energiáját és kreativitását: a mozgó tér átváltozásait.
Hangbemondások özöne valamennyi török város nevével; bőröndös és batyus családoktól
túlcsorduló utak; hajszolt, borostás, zárkózott arcok, amelyek úgy nyomakodnak
előre a tömegben, mintha leszámolni valójuk volna a szembejövőkkel; anatóliai
parasztok és pásztorok, akiket könnyű felismerni vad szépségükről, vidám sapkájukról
és impozáns bajszukról; nők színes ruhában, hosszú nadrágban és tarka fejkendőben;
nyakkendős hivatalnokok sötét öltönyben, szőkített és kissé kifestett feleségükkel
az oldalukon; nagycsaládok, akik lejöttek a falujukból; vagy fiatalok szűk farmerban
és pólóban elit márkák védjegyével, vagy inkább egy kétséges tanulmányútéval
valamelyik híres amerikai egyetemen, akik visszatérnek a hegyekbe; telhetetlen
dőzsölők, akik sült kukoricát majszolnak, lányok és fiúk, akik hatalmas limonádésüveget
szorítanak magukhoz - mindez olyan gyors tempóban jön egymás után, hogy a kíváncsi
megfigyelő képtelen egyes képeket bevésni.
Egy kényelmes körséta közben az ankarai vagy izmiri, vagy a tágasabb és kaotikusabb,
a Topkapi területén lévő (és időközben bezárt) isztambuli otogar belsejében
az idegen mégis hozzájuthat az ország struktúrájának és felépítésének röntgenképéhez.
Lakóinak hatalmas energiája, mélyen elszánt, hajlíthatatlan lénye fejeződik
ki a buszállomás vonzáskörébe beszippantott minden nő és férfi arcán: a Milli
piyango, a nemzeti lottósorsjegy szép szál mozgóárusai körül; a taxisoforök
körül, akik az utasok érkezésére várva ostábláznak; a taligájukon macunt és
süteményeket áruló fickók körül; a fiú körül, aki szélsebesen karikázza föl
és készíti el uborkakészletét; a csicseriborsójukat és sósmogyorójukat hangosan
kínálgató legények körül; a tiszteletreméltó pátriárka körül, aki kicsi, piszkos
gyékényére kiteríti műanyag övekből és szandálokból álló kincseit; a zsibárus
és hervadt kéz alatt vásárlói körül. Az idegent útján egy folytonos potpuri
kíséri, ami a magnókból és a mindenhol ott lévő rádiókból szól: furulyák, dobok,
hegedűk, szufi táncok, anatóliai balladák, mélabús kurd bárdok, dalnokok szívtépő
panaszai, akik minden lépten-nyomon ott díszelegnek a lemezborítókon, plakátokon,
képeslapokon: merészen nyitott ing, a dús szőrzetű mellkasra lógó aranyláncok.
A buszpályaudvarok világa hajlamos egyre nagyobbra növekedni, és szolgáltatásainak
teljes palettájával, áruival és kacatjaival szétterjedni a központ körül, mintha
természetes burjánzásnak indulna. Egész üzletsorok árasztják el termékeikkel
a járdákat, kinyomulnak az úttestre, a felismerhetetlenségig elmosva a határt,
ami a boltokat és áruházakat a nyilvános tértől elválasztja. A látogatót ajánlatok
összevisszaságával árasztják el, ostromolják, fokozatosan belekeverve a sűrű
zűrzavarba: alsónadrágok, cigaretták, blúzok, fogkefék, világító órák, hatalmas
vekkerek - mintha arra volnának, hogy süketeket ijesszenek meg vele -, Che Guevara
képek, szerelmeseket ábrázoló képeslapok; elképzelhetetlen, szemet gyönyörködtető
zsibvásár, amely leleményességben és színességben a mi utcai és bolhapiacaink
izgatott világán is túltesz.
Pillantásunk a számos lacikonyha egyikére esik, ahol egy fehérsapkás szakács
egy Bocuse vagy egy hajdan háromszoros Michelin-csillaggal kitüntetett konyhafonök
méltóságával nyúl a vágókés után, és szeleteli a feltornyozott dönertömeget.
A közönség számára láthatóan, egy vitrinben sorakoznak egymáson a polcon a török
konyha egyszerű, de legtöbbször nagyon ízletes specialitásai, hogy a külföldi,
aki nem ura a nyelvnek, rámutathasson arra, amire gusztusa van. Mint Törökország
majdnem minden éttermében, a pincérek itt is fürgék, mint a gyík, és a vendégnek
néha bele kell kapaszkodnia a tányérjába, ha nem akarja, hogy elragadják előle,
még mielőtt befejezte volna az evést, és egy másikat tegyenek a helyébe. Senki
nem szórakozni jön ide, vagy egy kis evés utáni csevegésre. Csúcsidőben a vendégek
egy stopperóra tempójában cserélodnek: míg az egyik leül egy éppen megüresedett
asztalhoz, a többiek kezet mosnak és kiöblítik a szájukat a mosdóban, mielőtt
kifizetnék a számlát, és a pincér néhány csepp kölnivel elbúcsúzna tőlük.
A szomszédban egy kicsi, vendégektől zsúfolt fodrászszalon falai között a vidéki
és városi népek kicsi, színes panoptikuma gyűlik össze: sapkás, vastag szemöldökű,
bozontos bajszú hegylakók; modern fiatalemberek, akik folyamatosan nézik magukat
a tükörben, mialatt a figaró dolgozik, és miután felkeltek, még sokáig állnak
tükörképükkel szemben, mintha biztosak akarnának lenni benne, hogy tökéletes
a hatás, mielőtt még utoljára előhúznák fésűjűket, aztán eltűnnének az utca
forgatagában. A borbélyok alkotják az ország egyik legnagyobb és legtehetségesebb
céhét, és a sebesség és kézügyesség felér modoruk sajátos rafináltságával, ahogy
ezt hajmosás és masszírozás közben is kifejezésre juttatják, vagy miközben elbűvölő
mosollyal kínálják az elmaradhatatlan csésze teát.
A çayhane-k vagy teázók gyakran sötét lukak, amiket Atatürk mindenhol jelenlévő
képe ural. Néhányban van fekete-fehér vagy színes tévé, máshol megelégszenek
azzal, hogy kedvenc kazettájuk duruzsolásával andalítsák el a vendégeket. Utazók,
hordárok, vevőfelhajtók és az autóbusz-társaságok alkalmazottai csevegnek egymással,
átfutják az újságok hatalmas focímeit vagy fürdőruhás, szőke lányok képeit;
kártyáznak, és a foguk között tartott kockacukron keresztül szürcsölik a nemzeti
italt, ahelyett hogy feloldanák a pohárban. A füsttel teli levegő és az egybegyűltek
külső megjelenése emlékezetünkbe idézi az olyan írók csodálatos leírásait, mint
Lamartine vagy Gautier, arról ahogy együtt ülnek szállítók, csónakosok, matrózok
és kevésbé tekintélyes foglalkozások képviselői Galata vagy az Aranyszarv-öböl
lebujaiban, és az európait lenyűgözik arcvonásaik magnetikus erejével, nyersen
gyengéd barátiasságukkal.
A nőknek nincs saját terük, mint az oszmán időkben. A buszpályaudvarokon a peronokon
vagy a járdákon várnak gyerekekkel, bűröndökkel és batyukkal körülvéve. Mások
a mindig szürke és sivár várótermekben zsúfolódnak, míg férjük vagy fiuk szerencsét
próbál a busztársaságok pénztárainál, vagy enni- és innivalót szerez. Csak a
városi közép- vagy felsőrétegekből való nők mozognak többé-kevésbé elfogulatlanul
a különben főként férfitömegben, európai módra öltözve és kifestve, fedetlen
hajjal, cigarettával a szájukban, amivel igen becses függetlenségüket hangsúlyozzák.
Az iszlám egyenviselet - fejkendő, esetlen, térdig érő puplinkabát - az elmúlt
években egyre több hívő női követőre talált. A vallásos török nők nem azzal
a kacérsággal hordják ezt, mint az irániak a rájuk kényszerített csadort, ez
a viselet elcsúfítja őket anélkül, hogy klasszikusan göndörszakállú férjüket
ez különösebben érdekelné, aki várja, búcsúztatja, vagy az otogar belsejében
és környékén kíséri őket.
A buszpályaudvarok világa mindig újra meglepi és megigézi a látogatót elevenségével
és keménységével, dinamikájával és ellentéteivel: egy népesség olykor meglepő
kaleidoszkópja a kontrollálatlan kapitalista fejlődés forgatagában, annak minden
velejárójával, mint a munkanélküliség, infláció, a vidékről való elvándorlás
és a városi helyszűke. De néhány benyomás rikítósága tompul, amint a mélyebb
kiszolgáltatottsággal átitatott képek csúsznak közéjük: egy férfi, aki egy béna
aggastyánt hoz egy kicsi kocsin; egy riadt birkája körül tolongó parasztcsalád;
egy rakás rozoga bútor egy busz telepakolt tetején. A kép azután egy csoport
fehéregyenruhás fiúnál idozik, akik a tengerésziskola diákjai; vagy egy kifestett
középkorú nőnél, aki keserű mosolyát alighanem a legutóbbi tévégiccsbol kölcsönözte.
A lárma és nyüzsgés közepette várják az utazási társaságok ügynökei az ügyfeleket,
amint kiszállnak a taxiból, és a tömegen keresztül valamelyik pénztárhoz kalauzolják
őket. Míg a nagyobb társaságok útvonalai lefedik egész Törökországot, addig
mások kevéssé ismert vidéki utakat kínálnak, vagy bizonyos zónákra korlátozónak.
De általában mindegyik rendelkezik egy kényelmesen felszerelt buszflottával,
amelyek teljesítőképessége és pontossága egy pillanat alatt eloszlatja a turisták
esetleges félelmeit. Az Ankarát, Izmirt és Isztambult összekötő társaságok közötti
konkurencia arra kényszeríti oket, hogy ügyfeleiket mindig újabb figyelmességekkel
hálózzák be. A fiú, aki a jegyeket ellenőrzi, nem csak egy üveg Coca-colát vagy
ásványvizet nyújt át az utasoknak, hanem minden megállás után behinti a kezüket
illatos kölnivel. Az utast az út során informálják a sofőr zenei ízlésérol és
kedvenc énekeseiről is. Néhány társaság még szinkronizált amerikai filmeket
is vetít, hogy a hosszabb utakon szórakoztassa az utasokat, azt kockáztatva,
hogy az egy éles kanyarban vagy egy előzési manőver közben a járművezető figyelmét
is elvonja. De Isten könyörületes a törökökkel, és a balesetek nagyon ritkák.
A szélvédőre talizmánként festett maoallah megteszi a hatását.
A buszpályaudvarok nyüzsgő univerzuma lassan mintha a motelekben és benzinkutaknál
is gyökeret eresztene, amelyek egymás után sorakoznak a kivezető utak mentén.
Néhány társaság grátisz ajánlatként egy étkezési bónt is ad, de az utazók legtöbbször
saját zsebből fizetik az étkezést. Kamionsoforök és az iránytaxik utasai keverednek
ilyenkor az éppen megérkezett utazókkal. A sült hús illata mindenkit egyaránt
a pecsenyesütők és büfék felé vonz. Kis ajándékboltok árusítják a helyi kézműipar
minden lehetséges tárgyát és termékét, cipőpucolók és borbélyok ajánlgatják
szolgálataikat az idegeneknek.
Keresztülutazni Törökországon mindenkinek ünnep, aki meg tudja mutatni, hogy
érdemes egy ilyen útra. Egy otogar elemi ereje nem nyilvánul meg csak úgy az
újonnan érkezettnek, de e nyers és vendégszerető ország lakóié sem: neki magának
kell a mélyére menni, megtanulni, hogyan fedje fel diszkrét kitartással az elrejtett
kincset. Egyszerűen nincs jobb annál, mint hogy egy pár órára átadja magát az
ember ennek a változékony atmoszférának, betekintsen egy társadalom lelkébe,
amelyben az utazás nem csupán puszta kényszeruség, hanem ablak az embertársakra
és az élet gazdagságára.
VARRÓ ZSUZSA
FORDÍTÁSA.
Bibliográfia
GOYTOSOLO, Juan
Hordalék
Európa, 1962
Szigeti krónika
Európa, 1964
Személyleírás
Kossuth, 1969
„Rai, egy mediterrán
fajkeveredés”
Magyar Lettre Internationale, 16
„Az iszlám és
a régi spanyolok”
Magyar Lettre Internationale, 23
„Éden-mozi”
Magyar Lettre Internationale, 27
