Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Pakurár Gyöngyvér
A gésák nevelése

(PTE-TKI Pedagógia szak, évfolyamdolgozat, 2002., I. évf. II. félév)
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: http://nostromo.pte.hu/~carry/text/!kek/gesa.htm


A gésák szerepe

A japán élet jellege, a titkokkal, csodákkal átszőtt japán kultúra megközelíthetetlen és sokszor érthetetlen a nyugati emberek számára. Leginkább érthetetlen és félreérthető a nyugati társadalmakban a gésák különleges és érdekes szerepe. Sokan azonosítják ezeket a hölgyeket a prostituáltakkal, s ennek következtében számos félreértés keletkezett a teaházakban tevékenykedő, művészi tehetséggel megáldott, nagyszerű szórakoztató hölgyek szerepkörét illetően. Egészen másként ítél meg egy gésát az átutazó külföldi, másnak ismeri meg, aki hosszabb ideig él Japánban, és merőben másként látja és értékeli a japán társadalom.

A gésa szerves függvénye a japán családi rendszernek. A japán ember nem szeret idegeneket fogadni a lakásába, viszont nagyon kedveli a vendégeskedést, az ügyek terített asztal melletti elintézése bölcs alaptétele életművészetüknek. A háziasszonynak semmi keresnivalója nincs ilyen társaságban, de az nem tagadható, hogy egy szellemes, kedves nő egészen más irányt ad a társalkodás menetének, a vendégek hangulatának. Ezt a kérdést – hogy a vendégek szórakozzanak is, de a háziasszony mégse legyen jelen – a japán gésa-rendszer oldotta meg. A jó gésa mindenek előtt a háziasszonyt helyettesíti a házon kívüli vendégeskedésnél.

A gésa szó művészt jelent, ezek a szép fiatal hölgyek bájos csevegéssel, tánccal, zenével, játékokkal szórakoztatják az ocsaja vendégeit. Mindenek előtt érzelmileg független, elfogulatlan lévén, fellépése biztosabb, célravezetőbb, mindenkihez kedves. A jó gésa magába egyesíti mindazokat a kiváló tulajdonságokat, amelyeket a női ideállal szemben támaszthatnak. Szép és szellemes. Mozdulatai elegánsak, mint gondolatainak kifejezési formái. Ért a politikához és közgazdaságtanhoz, jártas az irodalomban és a népművészetekben. A gésa mindent elnyel, amit hall, semmit se ad vissza. Az igazi gésa erkölcsös.

Hosszú évekig tart, mire elérnek erre a művészi fokra, mire megtanulják hogyan lehet minél kellemesebben és kultúráltabban csevegve szórakoztatni a férfi vendégeket, s miben kell járatosnak lenniük, hogy részt vehessenek a színpompás japán ünnepeken. A gésák művészi teljesítményének szintje tájanként és egyénenként változik.

Kyotóban, Japán ősi fővárosában, ahol képzésük a szokásosnál szigorúbb, maikoknak – tánc asszonya – és geikoknak – művészet asszonya – nevezik a gésa-jelölteket, illetve a gésákat. Hosszú, fáradságos utat járnak be, mire elsajátítják sajátos művészetüket. A növendék maikóktól elvárják, hogy tanulmányaik mellett kivegyék részüket a házimunkából. Ha hanamacsiban élnek, elleshetik a helyes viselkedést és öltözködést, a szokásokat, korán bepillantását nyerhetnek mesterségük követelményeibe. El kell érniük, hogy szeressék és megbecsüljék az oneszanok és az okeszánok, ha sikerül megkedveltetni magukat, gyámkodni fognak felette, gondját viselik, segítenek problémáik megoldásában, bevezetik az ozasikibe, bemutatják vendégeiknek, sőt az okija anyja adoptálhatja is a gésát.

A szorgalmas tanulás, életviteli és viselkedési szabályok, eljárások, szokások, teendők, művészetek elsajátítása a gésáknak kötelező volt. Fontos részei a különféle köszönések, udvariassági gesztusok a vendégek, az okija és ocsaja inden lakója iránt. Minden elképzelhető helyzetben használatos viselkedési szabályokra megtanítják a növendéket. Ezeket nem tananyagszerűen sajátítják el, hanem nénjeik magatartását figyelve és utánozva.

Reggeltől délutánig – 10-11 órától délután 3-ig – egy különleges tanintézetben tartózkodnak, ahol táncot, zenét és teaszertartást tanulnak. A tanórák után visszatérnek az okijába és házimunkát végeznek, majd 4 óra tájban elkezdenek készülődni a 6 órakor kezdődő vacsorákra. A maikonak akkor is készenlétben kell várakoznia, ha nincs dolga este, mert váratlanul is szükség lehet a szolgálataira. A maikóknak 1950 előtt nem volt szabadidejük, ma azonban egy hónapban 2 szabadnapjuk van.


A maiko belépése a gésa-társadalomba

A gésák különböző társadalmi osztályokból kerültek ki. Voltak olyan lányok akik vidékről kerülnek a gésa-negyedekbe, ők általában műveletlenek. Voltak, akiket a gésaházak a 9-10 éves korukban adoptáltak – a szegényebb családok gyermekeik után tetemes összeget kaptak, melyet, ha a gésa felszabadult, vissza kellett fizetni – és gésákká válhatnak a teaházak tulajdonosainak leányai. Mivel sok rétegből kerülnek ki a jelöltek, előképzettségük és műveltségük változó.

A maiko tanulókat egy-egy okiján vagy vacsorán keresztül veszik fel. Ennek módja általában a személyes ajánlás: csak úgy léphetett kapcsolatba az okijával, ha bemutatták. Ha a folyamodó nem ismer olyan személyt, aki ezt megtehetné, megkeresheti az okija szövetséget, amely lehetőséget teremt neki a bemutatkozásra. Ha a bemutatás megtörtént, a folyamodó a szüleivel együtt látogatást tesz az okijában. Ha megállapodnak, a jelölt, mint sikomi-szan költözik az okijába, ahol először szolgálóként dolgozik, és közben figyeli a maikokat és geikokat.

Ma a legtöbb jelölt 15 éves korában kezdi a tanulást, de van, aki csak 18 évesen, a középiskola elvégzése után választja ezt a hivatást.

A sikomi időszak kb. egy esztendeig tart. Ez alatt az idő alatt a lány egyszerű kimonóban jár, haját kedve szerint viselheti, de le nem vágathatja. A kimonó viselését meg kell szoknia, s gyakorolnia kell, hogy az összes kiegészítővel együtt magára tudja ölteni az előírásoknak megfelelően. Sajátos módon kell összehajtani, és egy japán paulowniafából készült komódban, a tanszuban tartani.

A sikomi-szan élete megerőltető és napjai hosszúak. Meg kell várnia, amíg a vacsoráról visszaérkező nővérei végeznek, és csak aztán tisztálkodhat, ha az okija minden lakója végzett a tisztálkodással – ez lehet akár hajnali 3 óra is – és másnap korán kell kelnie, hogy el ne késsen az iskolából.

A képzés első szakaszán sikeresen túljutva a gésa-növendék kb. egy hónapra minari-szan lesz. Megtanul bánni a sironurival, és magára ölti az ohikizurit.

Meg kell tanulnia, milyen a helyes testtartás, viselkedés, a vacsorahelyiségbe való belépéskor történő meghajlás megkívánt módja, és azt, hogy hogyan kell beszélni a vendégekkel, és az elvárt, hagyományos módon szórakoztatni őket.

Ezt az időszakot a szan-szan-kudo zárja le, amikor maiková válik a jelölt. A maiko és oneszanja szakéval kínálja egymást, mindketten 3 kortyot isznak 3 kis csészéből, majd a maiko ünnepélyes mozdulatokkal csészét cserél az ocsaja okaszanjával, majd a többi öt jelenlevő előljáróval. A maiko új nevet kap, mely magába foglalja nővére nevének egyik betűjegyét. Ez a szertartás jelzi, hogy hivatalosan is befogadták a hanamacsi családba.

Általában az oneszan is ahhoz az okijához tartozik, ahova a növendék. A nővér feladata, hogy védencét megtanítsa arra, amit a hanamacsiban tudni kell, és tanácsokkal lássa el. Egy személyben tanítónő és gyám is.

A gésa-jelöltek azonban nemcsak megfigyelés révén sajátítanak el dolgokat, hanem iskolába is járnak. A kezdő gésa tanulásának első napján végignézi a rangidős gésa készülődését. Minden gésa-jelölt egyforma frizurát hord, ez a vareshinobu nevű hajviselet.


A tanterem

Az iskolában a tanterem ajtaja a folyosó középső részéről nyílik. A tágas tantermekben nincsenek székek és padsorok, a padlót tatami borítja. A tantermek száma iskolánként mindössze három-négy. A teremben az egyik fal mentén egy nagy tábla húzódik, rajta egy sor akasztóval, amin apró táblácskák lógnak, rajtuk vastagított vonalakkal írt nevek. A falitábla a jelenléti ív szerepét töltötte be.

A hagyományos japán meggyőződés szerint a művészetek tanulását legjobb akkor kezdeni, mikor a növendék hat éves, hat hónapos és hat napos. A művészetet nem elméleti, hanem gyakorlati úton sajátítják el, ezért ajánlatosabb minél hamarabb kezdeni, hogy beépüljön a testbe.


Zene- és énekórák

Minden gésának meg kell tanulni a samiszenen – szó szerinti jelentése: az ízlés 3 húrja – játszani, mely egy gitárszerű hangszer, keskeny fanyaka van, 3 dugóval hangolható. Teste egy kis fadoboz, melynek tetejére dobszerű macskabőr van ráfeszítve. Kis dobozban vagy tokban szállítják. Sokszor elég sokáig játszanak rajta, és rendszeresen hangolni kell. Elsajátítása fölöttébb nehéz, sajátos tehetséget, adottságot és nagy szorgalmat kíván. Samiszen játékban különböző stílusokat sajátítanak el a tanulók: nagauta, kijomoto, takivazu és utazava stílust. Ősi módszer segítségével sajátítják el a samiszen játékot, azaz hallás után tanulnak meg játszani a hangszeren. A samiszenzene legősibb formája a szambaszó, eredetileg a sintó fogadalmi tánchoz kötődött. Kedvelt kezdőszám ez a tradicionális zenei koncerteken. A hangszeren játszó gésa csak ujjai hegyével érinti a húrokat és a hüvelykujjával tájékozódik a hangszer nyakán. A csúszások megkönnyítése végett selyemből készült alsó köntöse ujját félig ráhúzza a kézfejére.

A gésáknak más hangszereken is meg kell tanulni játszani. Egyik legelső tanulnivalójuk dobolni a cucumi nevű kicsi dobon. A színpadi fellépéseken kísérik a táncosokat hat dobos és egy fuvolás zenekarként. Minden hangszerhez érteni kell egy kicsit. Térdelő helyzetben játszanak rajta, akárcsak a többi hangszeren, a vállon tartják és kézzel dobolnak rajta. Az okava nevű nagydobot a combra kell helyezni, a taikot állványra teszik és dobverőt használnak hozzá. Mind a három dobon meg kellett tanulni játszani, meg kellett tanulni a különféle ütésmódokat. Az egyik az ucsikomi, amikor a kart a test elé viszik és visszakézből ütnek a dobra, a másik jellegzetes ütésmód a szarashi amikor az egyik karral ütnek a dobra, a másik kart pedig ezzel egyidejűleg felemelik. Miután a közönség látja a zenekar minden tagját, minden mozdulatnak kifinomultnak, kecsesnek szépnek kellett lennie. A tanítás módszere minden hangszeren egyforma volt, az oktató előjátszott valamit – eleinte egyszerű dallamokat vagy csak egy-egy hangot – és azt a tanulók utánozták.

A dob, a fuvola és a samiszen órák után énekóra következik. Énekelni azoknak a lányoknak is kötelező megtanulni, akik nem képesek jól intonálni és sosem szólóztak. Az órákon 5 daltípussal foglalkoznak részletesen. Megtanulnak népszerű balladákat, hosszú történeteket, elmesélő dalokat a kabuki-darabokból és rövid zenés verseket előadni. Meg kell tanulniuk balladákat, verseket írni Haiki-formában. Ezeket már egészen kis korban elkezdik tanulni.

A tánc

A zene mellett a táncnak is nagy szerepe van a gésák művészetében. Bár mindenkinek meg kell tanulni a táncok alapvető elemeit, csak a legígéretesebb és legszebb gésák fejleszthetik művészi fokra tánctudásukat. A gioni gésák a Inue Tánciskolába járnak, amely a Nó színház hagyományait követi, míg a pontocsói körzet tánciskolái a kabuki hagyományt tanítják. A tánclépéseket is hasonló módon oktatják, mint a zenét, a tanár előtáncolja, megmutatja, és a tanulók leutánozzák. A maikok és a geikok nagy odaadással készülnek a pontos koreográfiára épülő színpompás táncelőadásokra. A táncokat 10 fős csoportok adják elő, a mozdulataikat tökéletesen össze kell hangolni. A legismertebb táncelőadás a Cseresznyetáncként ismert Gion-Kubu-i Mijako. Az Inue tánciskola táncait csak nők taníthatják. A Cseresznyetánc színpadra állítása bonyolult feladat, mivel a szenvedélyes zenét és táncot tömörítetten kell bemutatni, ezáltal gyorssá és dinamikussá válnak az előadások.

A táncok közül meg kell tanulni a Fudzsima- és Hanajagi-iskola táncait, majd Nisikava mester táncait.


Egyéb művészetek: teaszertartás – kalligráfia – ikebana

A zenei művészeteken kívül nagy hangsúlyt fektetnek a tea-szertartás – szad oktatására, mely a gésák képzésének nagyon fontos része. Célja nem feltétlenül a teaivás élvezete, inkább a jó modor és az etikett bemutatása, miáltal gazdagodik az illető személyisége és kultúráltsága. Minden mozdulata szertartásos: az üdvözlés, a tea elkészítése, a csésze átnyújtása, az ikebana értékelése, de még a füstölők illatának élvezete is. A sokféle teaszertartási stílus közül az Omote-szenke nevűt csak a hanamacsikban ismerik jól, az Ura-szenke nevűt viszont mindenki. A teaivás szertartása leginkább térdeplő helyzetben végrehajtott tánchoz vagy meditációhoz hasonlítható, melyhez kifinomult, kecses mozdulatok tartoznak. A tea-szertartás elvégzése egy vagy két gésa dolga, akik a vendégek előtt készítik el hagyományos módon a teát. A tea-készítéshez szép csészéket, bambuszból készült kis seprűket használnak. A tea porrá tört levelekből készül, amit forró vízzel együtt egy habos zöld masszához a maccsához öntenek.

A gésák képzéséhez tartozik, hogy jártasságot szerezzenek még a Sodó – kalligráfia – illetve a Kado – ikebana, a virágrendezés – művészetében. Az íróecsettel, fekete tussal papírra vetett írásjelek egy önálló művészet jellemzői. A tokonomák jellegzetes díszei: évszakokat, buddhista gondolatokat, kínai költeményeket vagy japán mondásokat jelenítenek meg. A Mijako táncünnepeken állították ki a maikok és geikok kalligrafáit.


Az illemszabályok

A gésák képzése legnagyobb részben a megfigyelés révén való tanuláson alapszik. A teaházakban nevelkedő gésa-jelölt szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis remekül megfigyelheti, hogyan mozognak, viselkednek az idősebb gésák. A minerai idejében sok mindent kellett elsajátítaniuk. Az oktatók nagy hangsúlyt fektettek a helyes magatartás oktatására. Képzésük olyan dologra is kiterjedt, mint az ajtónyitás, az idősebbek megszólítása, a szobákba való belépés, illetve a szoba elhagyása. Megtanulták, hogyan viselkedjenek idősebb társaik jelenlétében. Ha várakozás közben egy idősebb gésa lépett a gardrób-budoárba, a cipőt rögtön a cipőállványra kellett helyezni. Segíteni kellett a haori levetésénél, azt azonnal rendesen össze kellett hajtani, majd a kézitáskát, legyezőtartót és minden egyebet, ami nála volt, az állványra helyezni. Ha az idősebb gésa késve érkezett a bankettre, lehajtott fejjel illett köszönteni és átadni neki a helyet. A társadalmi illemszabályok elsajátítása is a megfigyelés révén történt. Gyakorlatra kellett szert tenni abban, hogyan illik belépni egy helyiségbe, megtölteni egy szakés poharat, hogyan vegyék át az átnyújtott csészét és tegyék a helyére. Meg kellett jegyezni a teaházak felszolgálóinak és az idősebb gésáknak a nevét, illendően köszönteni a fogadóbizottságot, a hakojákat és a ház egész személyzetét. Ezeket a mozdulatokat az idősebb gésáktól, a nővéreiktől tanulták meg és fejlesztették művészi fokra a tanulók.


Öltözködés – kimonóiskolák

Az illemszabályok mellett nagy hangsúlyt fektettek a gésák az öltözködésük elsajátítására. Viseletük a kimonó, melynek viselését szabályok írták elő. Ezek a szabályok nem sajátíthatók el a foglalkozások alkalmával, leginkább a táncórák alkalmasak arra, hogy a gésák megtanulják természetesen viselni ezt a ruhadarabot, úgy, hogy kényelmesem tudjanak benne mozogni. Csak így lehet feltűnés nélkül beilleszkedni egy gésacsoportba. Gyakorolni kell, hogyan csúsztassák finoman, enyhén csámpás lábtartással, kissé hajlított térddel az egyik lábukat a másik elé, hogyan hajlítsák enyhén vállukat és tartsák elegánsan karjukat a testük mellett járás közben. Minden évszaknak, ünnepnek, hétköznapnak megvolt a maga trendje, milyen színű, anyagú legyen az öltözék. Újévkor vastag és fényes selyemből készült kimonót öltöttek. Február, március és április, valamint október, november és december hónapokban durvább vagy finomabb szövésű kreppselyemben pompáztak. Május, június és szeptember viselete a kötött selyem kimonó volt. Júniusban, augusztusban selyemgézből készült ruhát hordtak. Az iskolában és a hétköznapokban vörösesbarna, vékony selyemből, vászonból akari- vagy jociuri-selyemből készített kimonót viseltek. Az öltözködésen kívül nagy hangsúlyt fektettek a hajviselet és a sminkelés elsajátítására.


A vizsga

Minden tantárgyból vizsgát kellett, hogy tegyenek a jelöltek. A vizsgákat minden hónapban egy előre meghatározott napon tartották. Erre az időpontra alaposan fel kellett készülni. Aki a vizsgán megbukott, 3 hónap után ismételhette meg. Aki háromszor megbukott, tehetségtelennek nyilvánították, kizárták a gésa-jelöltek közül.
A Simbasi-gésának a következőkben kellett jónak lenni: samiszen-játék, Kijomotó stílusú éneklés, Nasikava-tánc. A sikeres vizsga után ősszel és tavasszal be kellett mutatni a színházakban a hagyományos Azamura-táncokat, júniusban az Azamura-revüt. Áprilisban és októberben az Azamura-táncokban a 13 éves tanulóktól a legkisebbekig mindenkinek a színpadon kellett lennie. Akinek sikerült a vizsga, kezdhetett készülni az első fellépésére. Az ohiromét megelőző 8-10 napon át gyakorolták a minerait.


Mizuage

A gésa-jelölt életében fontos esemény a mizuage, a szüzesség elvesztése, melynek szintén komoly szertartása van. A maikok szüzességét árverésre bocsájtják. Akiket a gésa-jelölt nővére –kijelöl–, a maikonak meg kell ajándékozni egy ekubo nevű süteménnyel. Majd a kiválasztott és megajándékozott férfiak elkezdenek az okija vezetőjénél licitálni a jelölt mizuagéjára. Aki a több pénzt ígéri, az veheti el a maiko szüzességét. A jelöltek többsége egy tucat férfit ajándékoz meg. Maga a szertartás szakéivással kezdődik. Gyorsan lezajlik, de aki elveszi a maiko szüzességét, a gésa mizuage-patrónusa marad élete végéig, ám ez nem jelent semmiféle speciális előjogot.


Erikae – a maikoból gésa lesz

A maiko 20-21 éves korára lesz geiko. Az átmenetet az erikae jelzi: a maiko vörös gallérját fehérre váltja. A kezdő gésák fogaikat feketére festik, mely az érettség jele. Ez a szokás a Heian-korra (794-1185) vezethető vissza. A szan-szan-kudoval szemben az erikaét nem ünneplik, nem kíséri semmi szertartás. A felavatott gésa kéztörlőket és nosigamikat osztogat, és sorra látogatja a hanamacsiban élő barátait, ismerőseit, majd előad egy kurokami-táncot.


Befejezés

A geiko szolgálati ideje, melyet az okijában tölt, 5-6 év. Ezalatt az idő alatt szolgálja le mindazt, amit az okija rá fordított ruházatban, anyagiakban, szeretetben, gondoskodásban. Szolgálati ideje leteltével függetlenné válik, maga irányítja életet. Tanulása azonban nem ér véget. Több órára is jár, hogy tovább javítsa művészi képességeit. Ezenkívül gyakran továbbképzik magukat otthon olvasással, nyelvtanulással a törzsvendégeik igényeinek, érdeklődési körének megfelelően.

A gésák feladata, képzése, mint láthatjuk, nem mindennapi dolog. Hosszú és fáradságos utat járnak be, míg a sikomi-szanból maiko, a maikoból pedig szabad és független gésák lesznek. A szabályok szigorú betartása, a régi idők szokásainak és gyakorlatának őrzése folytán ezek az érdekes nők közvetítik a hanamacsik társadalmának finomságait, Japán művészetének múltját, féltve őrzött kulturális örökségeit. Ők az ország múltjának köztiszteletben álló letéteményesei.


Szómagyarázat

danna
pártfogó, aki anyagilag támogatja a geikót vagy a gésát

ekubo
szó szerint: mélyedés; sütemény, melynek mélyedés van a tetején, közepén egy kicsi piros körrel

geiko
szó szerint: a művészet asszonya. Kiotóban használatos szó a női előadóművészekre, akik a hagyományos japán műfajokat művelik. Máshol gésa a nevük

geta
speciális fapapucsok

gosugi
a maiko vagy geiko borravalója, mindig borítékban nyújtják át

hakobeján
gardrób féle, nagy társalgóval, mérete 50 tatami, csak a gésák és művészetek tartózkodhatnak benne

hakoja
háziszolga

hanamacsi
japán városok kijelölt negyedei, ahol a gésák élnek és dolgoznak

kaburendzso
táncszínház

maiko
tanuló gésa, a tánc asszonya – csak Kiotóban léteznek

minari-szan
tanuló maiko, aki egy okijában a maikokkal és geikokkal együtt lakva ismerkedik a hanamacsi életével, és ott is jár iskolába

minerai
tanulás megfigyelés révén

mizuage
a gésa szüzességének elvesztése

nakai
az ocsajákban szolgáló nők

nenki
a maiko és geiko szolgálati ideje egy okajában

nosigami
festménytekercs

ocsaja
teaház, ahol a vacsorákat rendezik, és ahol gésák szórakoztatják a vendégeket

odori
tánc

ohikizuri
hosszú ujjú, uszályos kimonó, melynek az obiját úgy kötik meg, hogy az egyik vége lecsüngjön

ohirome
gésa első fellépése a vizsga után

ojasikijuki
kerti ünnepségek

okaszan
az okija vagy az ocsaja –anyja– – a hanamacsi minden lakója így szólítja őket

okija
fogadó, ahol a gésa a szolgálati idejét letölti

okobo
a maiko magas talpú fapapucsa, amelyen a lábat szépen lakkozott bőrpántok rögzítik – lefelé ékszerűen elkeskenyedik, a talpánál fele olyan széles, mint felül

omiszedasi
a minari-szan maiková avatása szertartása

oneszan
–nővér, idősebb lánytestvér– – a gésa szerepköre a gondjaira bízott maikokkal vagy fiatalabb geikokkal kapcsolatban

oniiszan
–báty–, a teaházak vendégeinek szokásos megszólítása, bár egyeseknek otoszan (apa) is kijár

otokoszu
az egyetlen férfi foglalkozás a hanamacsikban: kimonófeladó

ozasiki
vacsora az ocsajában vagy maga a hagyományos stílusban berendezett vacsorázóhelyiség

samiszen
gésák háromhúros hangszere – egyiptomi eredetű, indiai közvetítéssel jutott el Kínába, majd kígyóbőrrel borított samiszenként Okinavára és kb. 300. évvel ezelőtt Japánba, ma macskabőrrel borítják leginkább

sikomi szan
az okijában töltött tanulóidő első szakasza, ezután lesz a lány minari-szan – míg az okijban lakik és iskolába jár, házimunkát végez

sironuri
az a jellegzetes fehér szer, mellyel az arcukat festik

szan szan kudo
szó szerint: háromszor három változás – az a szertartás, amellyel az új maiko testvéri szövetségre lép az oneszanjával

tacsikata
táncra szakosodott gésa

tokonoma
beugró falrész a hagyományos japán szobákban – elmaradhatatlan kelléke az ikebana és a függőtekercs

ucsibako
azok a komornák, akik segítenek a gésáknak az öltözködésnél


Irodalomjegyzék

Aihara, Kyoko: Gésák: Élő hagyomány, DEE-SIGN Kiadó, 2000.

Golden, Arthur: Egy gésa emlékiratai, Trivium Kiadó, Szekszárd, 2000.

Mécs Alajos: Az ismeretlen Japán, Stadium Rt, Terebes Collection

Nakamura, Kiharu: Kiharu a gésa, egy ismeretlen világ rejtelmei, Trivium Kiadó, Szekszárd, 2001.