Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Pakurár
Gyöngyvér
A gésák nevelése
(PTE-TKI
Pedagógia szak, évfolyamdolgozat, 2002., I. évf. II. félév)
Elektronikus
kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: http://nostromo.pte.hu/~carry/text/!kek/gesa.htm
A gésák szerepe
A japán élet
jellege, a titkokkal, csodákkal átszőtt japán kultúra megközelíthetetlen és
sokszor érthetetlen a nyugati emberek számára. Leginkább érthetetlen és félreérthető
a nyugati társadalmakban a gésák különleges és érdekes szerepe. Sokan azonosítják
ezeket a hölgyeket a prostituáltakkal, s ennek következtében számos félreértés
keletkezett a teaházakban tevékenykedő, művészi tehetséggel megáldott, nagyszerű
szórakoztató hölgyek szerepkörét illetően. Egészen másként ítél meg egy gésát
az átutazó külföldi, másnak ismeri meg, aki hosszabb ideig él Japánban, és
merőben másként látja és értékeli a japán társadalom.
A gésa szerves függvénye a japán családi rendszernek. A japán ember nem szeret
idegeneket fogadni a lakásába, viszont nagyon kedveli a vendégeskedést, az
ügyek terített asztal melletti elintézése bölcs alaptétele életművészetüknek.
A háziasszonynak semmi keresnivalója nincs ilyen társaságban, de az nem tagadható,
hogy egy szellemes, kedves nő egészen más irányt ad a társalkodás menetének,
a vendégek hangulatának. Ezt a kérdést – hogy a vendégek szórakozzanak is,
de a háziasszony mégse legyen jelen – a japán gésa-rendszer oldotta meg. A
jó gésa mindenek előtt a háziasszonyt helyettesíti a házon kívüli vendégeskedésnél.
A gésa szó művészt jelent, ezek a szép fiatal hölgyek bájos csevegéssel, tánccal,
zenével, játékokkal szórakoztatják az ocsaja vendégeit. Mindenek előtt
érzelmileg független, elfogulatlan lévén, fellépése biztosabb, célravezetőbb,
mindenkihez kedves. A jó gésa magába egyesíti mindazokat a kiváló tulajdonságokat,
amelyeket a női ideállal szemben támaszthatnak. Szép és szellemes. Mozdulatai
elegánsak, mint gondolatainak kifejezési formái. Ért a politikához és közgazdaságtanhoz,
jártas az irodalomban és a népművészetekben. A gésa mindent elnyel, amit hall,
semmit se ad vissza. Az igazi gésa erkölcsös.
Hosszú évekig tart, mire elérnek erre a művészi fokra, mire megtanulják hogyan
lehet minél kellemesebben és kultúráltabban csevegve szórakoztatni a férfi
vendégeket, s miben kell járatosnak lenniük, hogy részt vehessenek a színpompás
japán ünnepeken. A gésák művészi teljesítményének szintje tájanként és egyénenként
változik.
Kyotóban, Japán ősi fővárosában, ahol képzésük a szokásosnál szigorúbb, maikoknak
– tánc asszonya – és geikoknak – művészet asszonya – nevezik a gésa-jelölteket,
illetve a gésákat. Hosszú, fáradságos utat járnak be, mire elsajátítják sajátos
művészetüket. A növendék maikóktól elvárják, hogy tanulmányaik mellett
kivegyék részüket a házimunkából. Ha hanamacsiban élnek, elleshetik
a helyes viselkedést és öltözködést, a szokásokat, korán bepillantását nyerhetnek
mesterségük követelményeibe. El kell érniük, hogy szeressék és megbecsüljék
az oneszanok és az okeszánok, ha sikerül megkedveltetni magukat,
gyámkodni fognak felette, gondját viselik, segítenek problémáik megoldásában,
bevezetik az ozasikibe, bemutatják vendégeiknek, sőt az okija
anyja adoptálhatja is a gésát.
A szorgalmas tanulás, életviteli és viselkedési szabályok, eljárások, szokások,
teendők, művészetek elsajátítása a gésáknak kötelező volt. Fontos részei a
különféle köszönések, udvariassági gesztusok a vendégek, az okija és
ocsaja inden lakója iránt. Minden elképzelhető helyzetben használatos
viselkedési szabályokra megtanítják a növendéket. Ezeket nem tananyagszerűen
sajátítják el, hanem nénjeik magatartását figyelve és utánozva.
Reggeltől délutánig – 10-11 órától délután 3-ig – egy különleges tanintézetben
tartózkodnak, ahol táncot, zenét és teaszertartást tanulnak. A tanórák után
visszatérnek az okijába és házimunkát végeznek, majd 4 óra tájban elkezdenek
készülődni a 6 órakor kezdődő vacsorákra. A maikonak akkor is készenlétben
kell várakoznia, ha nincs dolga este, mert váratlanul is szükség lehet a szolgálataira.
A maikóknak 1950 előtt nem volt szabadidejük, ma azonban egy hónapban
2 szabadnapjuk van.
A maiko belépése
a gésa-társadalomba
A
gésák különböző társadalmi osztályokból kerültek ki. Voltak olyan lányok akik
vidékről kerülnek a gésa-negyedekbe, ők általában műveletlenek. Voltak, akiket
a gésaházak a 9-10 éves korukban adoptáltak – a szegényebb családok gyermekeik
után tetemes összeget kaptak, melyet, ha a gésa felszabadult, vissza kellett
fizetni – és gésákká válhatnak a teaházak tulajdonosainak leányai. Mivel sok
rétegből kerülnek ki a jelöltek, előképzettségük és műveltségük változó.
A maiko tanulókat egy-egy okiján vagy vacsorán keresztül veszik fel.
Ennek módja általában a személyes ajánlás: csak úgy léphetett kapcsolatba az
okijával, ha bemutatták. Ha a folyamodó nem ismer olyan személyt, aki
ezt megtehetné, megkeresheti az okija szövetséget, amely lehetőséget
teremt neki a bemutatkozásra. Ha a bemutatás megtörtént, a folyamodó a szüleivel
együtt látogatást tesz az okijában. Ha megállapodnak, a jelölt, mint
sikomi-szan költözik az okijába, ahol először szolgálóként dolgozik,
és közben figyeli a maikokat és geikokat.
Ma a legtöbb jelölt 15 éves korában kezdi a tanulást, de van, aki csak 18 évesen,
a középiskola elvégzése után választja ezt a hivatást.
A sikomi időszak kb. egy esztendeig tart. Ez alatt az idő alatt a lány
egyszerű kimonóban jár, haját kedve szerint viselheti, de le nem vágathatja.
A kimonó viselését meg kell szoknia, s gyakorolnia kell, hogy az összes kiegészítővel
együtt magára tudja ölteni az előírásoknak megfelelően. Sajátos módon kell összehajtani,
és egy japán paulowniafából készült komódban, a tanszuban tartani.
A sikomi-szan élete megerőltető és napjai hosszúak. Meg kell várnia,
amíg a vacsoráról visszaérkező nővérei végeznek, és csak aztán tisztálkodhat,
ha az okija minden lakója végzett a tisztálkodással – ez lehet akár hajnali
3 óra is – és másnap korán kell kelnie, hogy el ne késsen az iskolából.
A képzés első szakaszán sikeresen túljutva a gésa-növendék kb. egy hónapra minari-szan
lesz. Megtanul bánni a sironurival, és magára ölti az ohikizurit.
Meg kell tanulnia, milyen a helyes testtartás, viselkedés, a vacsorahelyiségbe
való belépéskor történő meghajlás megkívánt módja, és azt, hogy hogyan kell
beszélni a vendégekkel, és az elvárt, hagyományos módon szórakoztatni őket.
Ezt az időszakot a szan-szan-kudo zárja le, amikor maiková válik
a jelölt. A maiko és oneszanja szakéval kínálja egymást, mindketten
3 kortyot isznak 3 kis csészéből, majd a maiko ünnepélyes mozdulatokkal
csészét cserél az ocsaja okaszanjával, majd a többi öt jelenlevő előljáróval.
A maiko új nevet kap, mely magába foglalja nővére nevének egyik betűjegyét.
Ez a szertartás jelzi, hogy hivatalosan is befogadták a hanamacsi családba.
Általában az oneszan is ahhoz az okijához tartozik, ahova a növendék.
A nővér feladata, hogy védencét megtanítsa arra, amit a hanamacsiban
tudni kell, és tanácsokkal lássa el. Egy személyben tanítónő és gyám is.
A gésa-jelöltek azonban nemcsak megfigyelés révén sajátítanak el dolgokat, hanem
iskolába is járnak. A kezdő gésa tanulásának első napján végignézi a rangidős
gésa készülődését. Minden gésa-jelölt egyforma frizurát hord, ez a vareshinobu
nevű hajviselet.
A tanterem
Az
iskolában a tanterem ajtaja a folyosó középső részéről nyílik. A tágas tantermekben
nincsenek székek és padsorok, a padlót tatami borítja. A tantermek száma
iskolánként mindössze három-négy. A teremben az egyik fal mentén egy nagy tábla
húzódik, rajta egy sor akasztóval, amin apró táblácskák lógnak, rajtuk vastagított
vonalakkal írt nevek. A falitábla a jelenléti ív szerepét töltötte be.
A hagyományos japán meggyőződés szerint a művészetek tanulását legjobb akkor
kezdeni, mikor a növendék hat éves, hat hónapos és hat napos. A művészetet nem
elméleti, hanem gyakorlati úton sajátítják el, ezért ajánlatosabb minél hamarabb
kezdeni, hogy beépüljön a testbe.
Zene- és énekórák
Minden
gésának meg kell tanulni a samiszenen – szó szerinti jelentése: az ízlés
3 húrja – játszani, mely egy gitárszerű hangszer, keskeny fanyaka van, 3 dugóval
hangolható. Teste egy kis fadoboz, melynek tetejére dobszerű macskabőr van ráfeszítve.
Kis dobozban vagy tokban szállítják. Sokszor elég sokáig játszanak rajta, és
rendszeresen hangolni kell. Elsajátítása fölöttébb nehéz, sajátos tehetséget,
adottságot és nagy szorgalmat kíván. Samiszen játékban különböző stílusokat
sajátítanak el a tanulók: nagauta, kijomoto, takivazu és utazava
stílust. Ősi módszer segítségével sajátítják el a samiszen játékot, azaz
hallás után tanulnak meg játszani a hangszeren. A samiszenzene legősibb formája
a szambaszó, eredetileg a sintó fogadalmi tánchoz kötődött. Kedvelt
kezdőszám ez a tradicionális zenei koncerteken. A hangszeren játszó gésa csak
ujjai hegyével érinti a húrokat és a hüvelykujjával tájékozódik a hangszer nyakán.
A csúszások megkönnyítése végett selyemből készült alsó köntöse ujját félig
ráhúzza a kézfejére.
A gésáknak más hangszereken is meg kell tanulni játszani. Egyik legelső tanulnivalójuk
dobolni a cucumi nevű kicsi dobon. A színpadi fellépéseken kísérik a
táncosokat hat dobos és egy fuvolás zenekarként. Minden hangszerhez érteni kell
egy kicsit. Térdelő helyzetben játszanak rajta, akárcsak a többi hangszeren,
a vállon tartják és kézzel dobolnak rajta. Az okava nevű nagydobot a
combra kell helyezni, a taikot állványra teszik és dobverőt használnak
hozzá. Mind a három dobon meg kellett tanulni játszani, meg kellett tanulni
a különféle ütésmódokat. Az egyik az ucsikomi, amikor a kart a test elé
viszik és visszakézből ütnek a dobra, a másik jellegzetes ütésmód a szarashi
amikor az egyik karral ütnek a dobra, a másik kart pedig ezzel egyidejűleg felemelik.
Miután a közönség látja a zenekar minden tagját, minden mozdulatnak kifinomultnak,
kecsesnek szépnek kellett lennie. A tanítás módszere minden hangszeren egyforma
volt, az oktató előjátszott valamit – eleinte egyszerű dallamokat vagy csak
egy-egy hangot – és azt a tanulók utánozták.
A dob, a fuvola és a samiszen órák után énekóra következik. Énekelni
azoknak a lányoknak is kötelező megtanulni, akik nem képesek jól intonálni és
sosem szólóztak. Az órákon 5 daltípussal foglalkoznak részletesen. Megtanulnak
népszerű balladákat, hosszú történeteket, elmesélő dalokat a kabuki-darabokból
és rövid zenés verseket előadni. Meg kell tanulniuk balladákat, verseket írni
Haiki-formában. Ezeket már egészen kis korban elkezdik tanulni.
A tánc
A
zene mellett a táncnak is nagy szerepe van a gésák művészetében. Bár mindenkinek
meg kell tanulni a táncok alapvető elemeit, csak a legígéretesebb és legszebb
gésák fejleszthetik művészi fokra tánctudásukat. A gioni gésák a Inue Tánciskolába
járnak, amely a Nó színház hagyományait követi, míg a pontocsói körzet tánciskolái
a kabuki hagyományt tanítják. A tánclépéseket is hasonló módon oktatják, mint
a zenét, a tanár előtáncolja, megmutatja, és a tanulók leutánozzák. A maikok
és a geikok nagy odaadással készülnek a pontos koreográfiára épülő színpompás
táncelőadásokra. A táncokat 10 fős csoportok adják elő, a mozdulataikat tökéletesen
össze kell hangolni. A legismertebb táncelőadás a Cseresznyetáncként ismert
Gion-Kubu-i Mijako. Az Inue tánciskola táncait csak nők taníthatják. A Cseresznyetánc
színpadra állítása bonyolult feladat, mivel a szenvedélyes zenét és táncot tömörítetten
kell bemutatni, ezáltal gyorssá és dinamikussá válnak az előadások.
A táncok közül meg kell tanulni a Fudzsima- és Hanajagi-iskola táncait, majd
Nisikava mester táncait.
Egyéb művészetek:
teaszertartás – kalligráfia – ikebana
A
zenei művészeteken kívül nagy hangsúlyt fektetnek a tea-szertartás – szad
oktatására, mely a gésák képzésének nagyon fontos része. Célja nem feltétlenül
a teaivás élvezete, inkább a jó modor és az etikett bemutatása, miáltal gazdagodik
az illető személyisége és kultúráltsága. Minden mozdulata szertartásos: az üdvözlés,
a tea elkészítése, a csésze átnyújtása, az ikebana értékelése, de még a füstölők
illatának élvezete is. A sokféle teaszertartási stílus közül az Omote-szenke
nevűt csak a hanamacsikban ismerik jól, az Ura-szenke nevűt viszont mindenki.
A teaivás szertartása leginkább térdeplő helyzetben végrehajtott tánchoz vagy
meditációhoz hasonlítható, melyhez kifinomult, kecses mozdulatok tartoznak.
A tea-szertartás elvégzése egy vagy két gésa dolga, akik a vendégek előtt készítik
el hagyományos módon a teát. A tea-készítéshez szép csészéket, bambuszból készült
kis seprűket használnak. A tea porrá tört levelekből készül, amit forró vízzel
együtt egy habos zöld masszához a maccsához öntenek.
A gésák képzéséhez tartozik, hogy jártasságot szerezzenek még a Sodó
– kalligráfia – illetve a Kado – ikebana, a virágrendezés – művészetében.
Az íróecsettel, fekete tussal papírra vetett írásjelek egy önálló művészet jellemzői.
A tokonomák jellegzetes díszei: évszakokat, buddhista gondolatokat, kínai
költeményeket vagy japán mondásokat jelenítenek meg. A Mijako táncünnepeken
állították ki a maikok és geikok kalligrafáit.
Az illemszabályok
A gésák képzése legnagyobb részben a megfigyelés révén való tanuláson alapszik. A teaházakban nevelkedő gésa-jelölt szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis remekül megfigyelheti, hogyan mozognak, viselkednek az idősebb gésák. A minerai idejében sok mindent kellett elsajátítaniuk. Az oktatók nagy hangsúlyt fektettek a helyes magatartás oktatására. Képzésük olyan dologra is kiterjedt, mint az ajtónyitás, az idősebbek megszólítása, a szobákba való belépés, illetve a szoba elhagyása. Megtanulták, hogyan viselkedjenek idősebb társaik jelenlétében. Ha várakozás közben egy idősebb gésa lépett a gardrób-budoárba, a cipőt rögtön a cipőállványra kellett helyezni. Segíteni kellett a haori levetésénél, azt azonnal rendesen össze kellett hajtani, majd a kézitáskát, legyezőtartót és minden egyebet, ami nála volt, az állványra helyezni. Ha az idősebb gésa késve érkezett a bankettre, lehajtott fejjel illett köszönteni és átadni neki a helyet. A társadalmi illemszabályok elsajátítása is a megfigyelés révén történt. Gyakorlatra kellett szert tenni abban, hogyan illik belépni egy helyiségbe, megtölteni egy szakés poharat, hogyan vegyék át az átnyújtott csészét és tegyék a helyére. Meg kellett jegyezni a teaházak felszolgálóinak és az idősebb gésáknak a nevét, illendően köszönteni a fogadóbizottságot, a hakojákat és a ház egész személyzetét. Ezeket a mozdulatokat az idősebb gésáktól, a nővéreiktől tanulták meg és fejlesztették művészi fokra a tanulók.
Öltözködés –
kimonóiskolák
Az illemszabályok mellett nagy hangsúlyt fektettek a gésák az öltözködésük elsajátítására. Viseletük a kimonó, melynek viselését szabályok írták elő. Ezek a szabályok nem sajátíthatók el a foglalkozások alkalmával, leginkább a táncórák alkalmasak arra, hogy a gésák megtanulják természetesen viselni ezt a ruhadarabot, úgy, hogy kényelmesem tudjanak benne mozogni. Csak így lehet feltűnés nélkül beilleszkedni egy gésacsoportba. Gyakorolni kell, hogyan csúsztassák finoman, enyhén csámpás lábtartással, kissé hajlított térddel az egyik lábukat a másik elé, hogyan hajlítsák enyhén vállukat és tartsák elegánsan karjukat a testük mellett járás közben. Minden évszaknak, ünnepnek, hétköznapnak megvolt a maga trendje, milyen színű, anyagú legyen az öltözék. Újévkor vastag és fényes selyemből készült kimonót öltöttek. Február, március és április, valamint október, november és december hónapokban durvább vagy finomabb szövésű kreppselyemben pompáztak. Május, június és szeptember viselete a kötött selyem kimonó volt. Júniusban, augusztusban selyemgézből készült ruhát hordtak. Az iskolában és a hétköznapokban vörösesbarna, vékony selyemből, vászonból akari- vagy jociuri-selyemből készített kimonót viseltek. Az öltözködésen kívül nagy hangsúlyt fektettek a hajviselet és a sminkelés elsajátítására.
A vizsga
Minden
tantárgyból vizsgát kellett, hogy tegyenek a jelöltek. A vizsgákat minden hónapban
egy előre meghatározott napon tartották. Erre az időpontra alaposan fel kellett
készülni. Aki a vizsgán megbukott, 3 hónap után ismételhette meg. Aki háromszor
megbukott, tehetségtelennek nyilvánították, kizárták a gésa-jelöltek közül.
A Simbasi-gésának a következőkben kellett jónak lenni: samiszen-játék, Kijomotó
stílusú éneklés, Nasikava-tánc. A sikeres vizsga után ősszel és tavasszal be
kellett mutatni a színházakban a hagyományos Azamura-táncokat, júniusban
az Azamura-revüt. Áprilisban és októberben az Azamura-táncokban
a 13 éves tanulóktól a legkisebbekig mindenkinek a színpadon kellett lennie.
Akinek sikerült a vizsga, kezdhetett készülni az első fellépésére. Az ohiromét
megelőző 8-10 napon át gyakorolták a minerait.
Mizuage
A gésa-jelölt életében fontos esemény a mizuage, a szüzesség elvesztése, melynek szintén komoly szertartása van. A maikok szüzességét árverésre bocsájtják. Akiket a gésa-jelölt nővére –kijelöl–, a maikonak meg kell ajándékozni egy ekubo nevű süteménnyel. Majd a kiválasztott és megajándékozott férfiak elkezdenek az okija vezetőjénél licitálni a jelölt mizuagéjára. Aki a több pénzt ígéri, az veheti el a maiko szüzességét. A jelöltek többsége egy tucat férfit ajándékoz meg. Maga a szertartás szakéivással kezdődik. Gyorsan lezajlik, de aki elveszi a maiko szüzességét, a gésa mizuage-patrónusa marad élete végéig, ám ez nem jelent semmiféle speciális előjogot.
Erikae – a maikoból
gésa lesz
A maiko 20-21 éves korára lesz geiko. Az átmenetet az erikae jelzi: a maiko vörös gallérját fehérre váltja. A kezdő gésák fogaikat feketére festik, mely az érettség jele. Ez a szokás a Heian-korra (794-1185) vezethető vissza. A szan-szan-kudoval szemben az erikaét nem ünneplik, nem kíséri semmi szertartás. A felavatott gésa kéztörlőket és nosigamikat osztogat, és sorra látogatja a hanamacsiban élő barátait, ismerőseit, majd előad egy kurokami-táncot.
Befejezés
A
geiko szolgálati ideje, melyet az okijában tölt, 5-6 év. Ezalatt
az idő alatt szolgálja le mindazt, amit az okija rá fordított ruházatban,
anyagiakban, szeretetben, gondoskodásban. Szolgálati ideje leteltével függetlenné
válik, maga irányítja életet. Tanulása azonban nem ér véget. Több órára is jár,
hogy tovább javítsa művészi képességeit. Ezenkívül gyakran továbbképzik magukat
otthon olvasással, nyelvtanulással a törzsvendégeik igényeinek, érdeklődési
körének megfelelően.
A gésák feladata, képzése, mint láthatjuk, nem mindennapi dolog. Hosszú és fáradságos
utat járnak be, míg a sikomi-szanból maiko, a maikoból pedig szabad
és független gésák lesznek. A szabályok szigorú betartása, a régi idők szokásainak
és gyakorlatának őrzése folytán ezek az érdekes nők közvetítik a hanamacsik
társadalmának finomságait, Japán művészetének múltját, féltve őrzött kulturális
örökségeit. Ők az ország múltjának köztiszteletben álló letéteményesei.
Szómagyarázat
danna
pártfogó, aki anyagilag támogatja a geikót vagy a gésát
ekubo
szó szerint: mélyedés; sütemény, melynek mélyedés van a tetején, közepén egy
kicsi piros körrel
geiko
szó szerint: a művészet asszonya. Kiotóban használatos szó a női előadóművészekre,
akik a hagyományos japán műfajokat művelik. Máshol gésa a nevük
geta
speciális fapapucsok
gosugi
a maiko vagy geiko borravalója, mindig borítékban nyújtják át
hakobeján
gardrób féle, nagy társalgóval, mérete 50 tatami, csak a gésák és művészetek
tartózkodhatnak benne
hakoja
háziszolga
hanamacsi
japán városok kijelölt negyedei, ahol a gésák élnek és dolgoznak
kaburendzso
táncszínház
maiko
tanuló gésa, a tánc asszonya – csak Kiotóban léteznek
minari-szan
tanuló maiko, aki egy okijában a maikokkal és geikokkal együtt lakva ismerkedik
a hanamacsi életével, és ott is jár iskolába
minerai
tanulás megfigyelés révén
mizuage
a gésa szüzességének elvesztése
nakai
az ocsajákban szolgáló nők
nenki
a maiko és geiko szolgálati ideje egy okajában
nosigami
festménytekercs
ocsaja
teaház, ahol a vacsorákat rendezik, és ahol gésák szórakoztatják a vendégeket
odori
tánc
ohikizuri
hosszú ujjú, uszályos kimonó, melynek az obiját úgy kötik meg, hogy az egyik
vége lecsüngjön
ohirome
gésa első fellépése a vizsga után
ojasikijuki
kerti ünnepségek
okaszan
az okija vagy az ocsaja –anyja– – a hanamacsi minden lakója így szólítja őket
okija
fogadó, ahol a gésa a szolgálati idejét letölti
okobo
a maiko magas talpú fapapucsa, amelyen a lábat szépen lakkozott bőrpántok rögzítik
– lefelé ékszerűen elkeskenyedik, a talpánál fele olyan széles, mint felül
omiszedasi
a minari-szan maiková avatása szertartása
oneszan
–nővér, idősebb lánytestvér– – a gésa szerepköre a gondjaira bízott maikokkal
vagy fiatalabb geikokkal kapcsolatban
oniiszan
–báty–, a teaházak vendégeinek szokásos megszólítása, bár egyeseknek otoszan
(apa) is kijár
otokoszu
az egyetlen férfi foglalkozás a hanamacsikban: kimonófeladó
ozasiki
vacsora az ocsajában vagy maga a hagyományos stílusban berendezett vacsorázóhelyiség
samiszen
gésák háromhúros hangszere – egyiptomi eredetű, indiai közvetítéssel jutott
el Kínába, majd kígyóbőrrel borított samiszenként Okinavára és kb. 300. évvel
ezelőtt Japánba, ma macskabőrrel borítják leginkább
sikomi szan
az okijában töltött tanulóidő első szakasza, ezután lesz a lány minari-szan
– míg az okijban lakik és iskolába jár, házimunkát végez
sironuri
az a jellegzetes fehér szer, mellyel az arcukat festik
szan szan kudo
szó szerint: háromszor három változás – az a szertartás, amellyel az új maiko
testvéri szövetségre lép az oneszanjával
tacsikata
táncra szakosodott gésa
tokonoma
beugró falrész a hagyományos japán szobákban – elmaradhatatlan kelléke az ikebana
és a függőtekercs
ucsibako
azok a komornák, akik segítenek a gésáknak az öltözködésnél
Irodalomjegyzék
Aihara, Kyoko: Gésák: Élő hagyomány, DEE-SIGN Kiadó, 2000.
Golden, Arthur: Egy gésa emlékiratai, Trivium Kiadó, Szekszárd, 2000.
Mécs Alajos: Az ismeretlen Japán, Stadium Rt, Terebes Collection
Nakamura, Kiharu: Kiharu a gésa, egy ismeretlen világ rejtelmei, Trivium Kiadó, Szekszárd, 2001.
