Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

« vissza a Germanus Gyula oldalra

Dr. Germánus Gyula Abdul Karim
a világhírű magyar tudós, orientalista

vallomása az iszlámhoz vezető útjáról

Forrás: www. iszlam.cjb.net
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár

 

Tartalom

Bevezetés
A KÖNYÖRÜLETES ÉS IRGALMAS ALLAH NEVÉBEN
Az iszlám jelentése
Az iszlám néhá
ny alapvető hittétele
Hit és cselekedet

A nök helyzete az iszlámban

Az emberek egyenlősége és testvérisége

Az értelem

Az iszlám és a háború

Az iszlám öt alappillére

Ki muszlim?

A KÖNYÖRÜLETES ÉS IRGALMAS ALLAH NEVÉBEN


Bevezetés

Ifjúkoromban történt, egy esős délutánon, hogy egy régi képesújságot lapozgattam. A korabeli hírek, események és messzi országok leírásai váltogatták egymást az oldalakon. Egy darabig egykedvűen nézegettem a lapokat, amikor tekintetem egyszerre csak egy fametszetre esett. A kép lapos tetejű házakat ábrázolt, amelyek közül itt-ott kerek kupolák emelkedtek lágyan a sötét égbolt felé. A látvány megragadta a képzeletemet. Különbözött a szokványos európai képektől: egy arab országbeli életképet jelenített meg, amelyen a mesélő vidám történetekkel szórakoztatta burnuszba öltözött hallgatóit. Az ábrázolás olyan élethű volt, hogy azt képzeltem, én is ott ülök a tetőn az emberek között, hallom a mesélő dallamos hangját - én, a tizenhat éves diák, aki kényelmes karosszékben foglaltam helyet otthon, Magyarországon. Ellenállhatatlan vágyat éreztem magamban arra, hogy megismerjem azt a fényt, amely az előttem lévő képen harcba szállt a sötétséggel.

Elkezdtem tanulni törökül, hamarosan azonban világossá vált számomra, hogy az irodalmi török nyelv csak kevés török szót tartalmaz. A versek nyelvezetét perzsa kifejezések gazdagítják, a próza pedig sok arab elemet tartalmaz. Elhatároztam, hogy mind a három nyelvet tanulni fogom, hogy megismerhessem ezt a szellemi világot, amely oly ragyogó fénnyel árasztotta el az emberiséget.

Az egyik nyáron abban a szerencsében volt részem, hogy Boszniába, a hazámhoz legközelebb fekvő keleti országba utazhattam. Amint szállást találtam egy hotelben, rögtön futottam, hogy valódi muszlimokat lássak...

Éjszaka volt, s az egyik gyengén világított utcában hamarosan találtam egy szerény kávézót, ahol alacsony szalmaszékeken ülve néhány bosnyák férfi iszogatta élvezettel "kayf"-ját. A hagyományhoz illően fehér nadrágot viseltek, amelyet derékban széles öv fogott össze, s az övön töméntelen tőr függött. Fejdíszük és sajátos öltözékük kötekedő külsőt kölcsönzött nekik.

Dobogó szívvel léptem be a "kakwekhume"-be és félénken leültem egy távoli sarokban. A bosnyákok kíváncsian méregettek, s nekem hirtelen eszembe jutott a muszlimok intoleranciájáról minden hátborzongató történet, amelyet fanatikus könyvekben olvastam. Észrevettem, hogy valamit súgnak egymásnak és váratlan megjelenésemről beszélnek. Gyermekes képzeletemben már rémeket kezdtem látni: biztosan tőrt fognak rántani és rám, a nemkívánatos jövevényre támadnak. Csak arra vágytam, hogy ép bőrrel kijussak a kávézóból, de mozdulni nem mertem. Néhány pillanat múlva egy csésze illatozó kávét hozott a pincér és a félelemkeltő csoportra mutatott. Aggódó tekintettel fordultam feléjük, s egyikük szelíd "szálám"-mal köszöntött és barátságosan elmosolyodott. Tétován mosolyt erőltettem görcsbe húzódott számra. Az ellenségnek gondolt férfiak felemelkedtek helyükről és lassan kis asztalomhoz közeledtek. "Mi lesz most - remegett meg szívem -, el fognak kergetni?" Elhangzott egy második "szálám", és a férfiak körém ültek. Egyikük cigarettával kínált, amelynek felparázsló fényénél megállapítottam, hogy harcias külsejük mögött vendégszerető lélek rejtőzik. Összeszedtem minden bátorságomat és primitív török nyelvtudásommal megszólítottam őket. Ez varázslatként hatott. Arcuk barátságosan ragyogott fel, s ahelyett, hogy ellenségesen viselkedtek volna, meghívtak magukhoz, s a várt tőrdöfések helyett jóakarattal vettek körül. Ez volt a muszlimokkal való első találkozásom.

Sok év telt el azóta, bővelkedve eseményekben, utazásokban és tanulmányokban. Minden utazás új kapukat nyitott kíváncsi szemem előtt. Beutaztam Európa minden országát, tanultam a konstantinápolyi egyetemen és megcsodáltam Kis-Ázsia és Szíria történelmi nevezetességeit. Megtanultam törökül, perzsául és arabul, s elnyertem a budapesti egyetem Orientalisztika Tanszékének vezetői címét. Mindazt a száraz és megfogható tudásanyagot, amely az évszázadok folyamán a tudós könyvek ezer meg ezer oldalán felhalmozódott, éhes szemmel ittam fel, azonban a lelkem szomjas maradt. Ariadné fonalát megtaláltam a könyvekben, de vágytam a vallásos tapasztalat örökzöld kertjére.

Értelmem telítve volt, de a lelkem szomjazott. Sok mindent le kellett tennem az elsajátított tudásból, hogy a belső tapasztalat által vegyem fel úrja, a szenvedés tüze által megnemesítve, mint a nyers érc, amely a hirtelen nagy hideg hatására változik rugalmas acéllá.

Egy éjjel Mohamed, a próféta (SZ.A.SZ.) jelent meg előttem. Hosszú szakálla vörös hennával  volt befestve, ruhája egyszerű, mégis választékos volt, s kellemes illat áradt felőle. Szemében nemes fény ragyogott, s férfias hangon szólt hozzám: "Miért gyötrődöl - előtted az egyenes út, oly biztos, mint a föld színe; haladj rajta bátran előre, a hit erejével."

"Óh, Isten küldjötte - kiáltottam lázálmomban arab nyelven -, könnyű neked, aki már túl vagy mindenen. Te égi intelemre minden ellenséget legyőztél és küzdelmedet siker koronázta. De nekem még szenvednem kell, s ki tudja, mikor találok nyugalmat."

Szigorúan nézett rám, elgondolkodott, majd kis idő múlva újra megszólalt. Arab kiejtése oly tiszta volt, hogy minden szó ezüstharangként csengett. Prófétai szavai, amelyek Isten parancsát tartalmazták, nagy súllyal nehezedtek keblemre:

"A lam nadzs'ali'l-arda mihádan..."

"Hát nem tevénk-e meg Mi a földet bölcsőül,

S a hegyeket védőbástyákul?

S párba teremténk titeket,

S megtevénk alvástokat nyugvásnak, ..."                                               (Korán, 78:6-9)

"Nem tudok aludni - nyögtem fájdalmamban. - Nem tudom megfejteni a titkokat, amelyeket áthatolhatatlan fátyol takar el. Segíts, Mohamed, Isten küldötte! Segíts nekem!"
Vad kiáltás szaladt ki szaggatottan a torkomból. A lidércnyomás terhétől vadul hánykolódtam - féltem a próféta haragjától. Aztán úgy tűnt, mintha a mélybe süllyedtem volna - s felébredtem. A halántékomban lüktetett a vér, testem verejtékben úszott, s nagyon szomorúnak és elhagyatottnak éreztem magam.

Az elkövetkező pénteki napon egyedülálló jelenetnek volt tanúja a delhi Dzsuma Maszdzsid. Egy szőke, halovány arcú idegen vágott utat magának a hívők tömegén néhány idősebb barátja kíséretében- s ez az idegen én voltam. Indiai ruhát hordtam, fejemen kis rampuri sapka, mellemre kitűztem török rendjeleimet, amelyeket korábbi szultánoktól kaptam. A hívők csodálkozva és meglepetten néztek rám. Kis csoportunk egyenesen a szószék felé tartott, amelynél már összegyűltek a tisztelt tudós vének, akik barátságos "szálám"-mal köszöntöttek. Leültem a mimbár (szószék) közelében, s a mecset gazdagon díszített homlokzatában gyönyörködtem. A középső bolthajtásban vadméhek építettek fészket, s zavartalanul rajzottak körülötte.

Egyszerre csak felhangzott az "adhan" (imára hívás), és az udvar különböző részein álló mukabbirok továbbították a kiáltást a mecset legtávolabbi sarkaiba is. Több mint négyezer férfi emelkedett fel helyéből az égi parancs szólítására, mint a katonák, sűrű sorokba rendeződve mondták el imájukat - s én egy voltam közülük. Felemelő pillanat volt. Miután a "khutba" (beszéd) befejeződött, Abdul-Hajj kezemnél fogva a mimbárhoz vezetett. Ügyelnem kellett minden léptemre, nehogy rálépjek valakire a padlón ülők közül. Eljött a nagy pillanat. A szószék lépcsőjénél álltam. A tömeg megmozdult. Az ezernyi turbános fej színes virágú mezővé alakult át, amely türelmetlen kíváncsisággal morajlott felém. Ősz szakállú tudós 'ulemák, akik a szószék körül ültek, bátorítóan néztek rám. Szokatlan nyugalmat sugároztak felém, amelytől teljesen lehiggadtam, s lámpaláz vagy félelem nélkül mentem fel a mimbár hetedik lépcs?fokára. Fentről végignéztem a szinte beláthatatlan tömegen, amely élő emberekből álló tengerként hullámzott alattam. A távolabb állók nyakukat nyújtogatták, s ez látszólag az egész udvart mozgásba hozta. "Masa Allah!" - kiáltottak fel néhányan az első sorokból, s szemük melegen és rokonszenvvel pillantott felém.

"Ajjuhá'szszákát al Kirám" - kezdtem arab nyelven. "Messze idegenből jöttem, hogy tudást szerezzek, amit otthon nem érhetnék el. Eljöttem hozzátok inspirációért, s ti válaszoltatok hívásomra." Folytatván, beszéltem az iszlám szerpéről az emberiség történelmében és arról a csodáról, amelyet Isten a Prófétával véghezvitt. Beszéltem a muszlim népek hanyatlásáról és arról, hogy miként tudnának újra erőre kapni. A muszlimok szavajárása, hogy minden Allah akaratától függ, de a Szent Korán azt is kimondja, hogy "Isten nem változtatja meg egyetlen nép sorsát sem, ha az maga nem segít magán." Erre a koráni mondatra építettem beszédem tartalmát, és az erkölcsös életért, s a rosszal vívott harcért járó jutalomról szólva fejeztem be szónoklatomat. Leültem. Átszellemültségemből a mindenfelől felhangzó "Allahu Akbar" kiáltások szakítottak ki. A feszültség kábító volt, alig tudok visszaemlékezni valamire. Aztán Aszlam levitt a szószékről, megfogta a karomat s kivezetett a mecsetből. "Mi ez a nagy sietség?" - kérdeztem. Emberek álltak elém, és megöleltek. Néhány szegény, nyomorúságos hívő könyörgő szemekkel nézett rám. Áldást kértek tőlem és meg akarták csókolni a homlokom. "Ó, Istenem! - kiáltottam fel. - Ne engedd, hogy ezek az ártatlan lelkek maguk fölé emeljenek engem! Csak egy nyomorult féreg vagyok ezen a földön, egy fényt kereső vándor, éppen olyan tehetetlen, mint minden más szerencsétlen teremtés!" Az ártatlan emberek sóhajai és kérései úgy megszégyenítettek, mintha loptam vagy csaltam volna. Milyen hatalmas teher nehezedhet egy államférfira, ha megbíznak benne az emberek, támogatást várnak tőle s többnek tartják, mint saját magukat.

Aszlam kiszabadított új testvéreim öleléseiből, beültetett egy tongába és hazavitetett.

A következő napon és azután seregestől jöttek hozzám az emberek, hogy gratuláljanak, s oly sok szeretettel és rokonszenvvel árasztottak el, hogy egész életemben érzem barátságuk melegét.


A KÖNYÖRÜLETES ÉS IRGALMAS ALLAH NEVÉBEN

Annak ellenére, hogy a XX.században - valószínűleg a történelem legvilágiasabb és legvallástalanabb korszakában - élünk, sokan éreznek közülünk késztetést arra, hogy időről időre megálljanak és elgondolkozzanak a valláson. Kétségtelenül azzal a ténnyel fogják azonban szemben találni magukat, hogy számtalan eltérő nézet alakult ki róla. Az egyes vallásfelekezetek szinte fanatikusan ragaszkodni látszanak saját hitbeli elképzeléseikhez. Mindegyik azt a nézetet igyekszik alátámasztani, hogy ő van minden igazság birtokában, a többiek pedig reménytelen tévedésbe merültek. Korunkban, amelyben a különböző rasszok közötti gyűlölet, háború és viszály egyre jobban kiéleződik, sokan a vallásoktól várnak útmutatást a béke és testvériség kérdésében, de nagyot csalódnak, amikor felismerik, hogy a legtöbb esetben csak mások véleménye iránti tiszteletlenséget és szűklátókörűséget találnak.
 Felmerül tehát a kérdés: van-e olyan vallás, amely Isten egységét és az emberiség egyenlőségét hirdeti, ugyanakkor azonban mások álláspontját is tiszteletben tartja? Éppen ezzel a tanítással találkozunk az iszlámban. Hiszen az iszlám mondja ki azt, hogy az Isten egységéről és minden emberi rassz testvéri kapcsolatáról szóló üzenet az az eredeti hír, amelyet Allah az emberi történelem kezdete óta minden prófétával és vallással a földre küldött.

Az emberek azonban megváltoztatták ezt az eredeti tanítást, s számos, egymás ellen áskálódó szektát alakítottak ki.

Ahogy Allah a Koránban - a Mohamed próféta (béke legyen vele) által elhozott isteni kinyilatkoztatásban - mondja:

"S lám! A ti vallástok egy vallás, s Én vagyok a ti

Uratok, hát őrizkedjetek.

Hanem az (emberek) felszeldelték hitüket maguk közt

szektákká, s minden klán azon örvendezik, mi az övé."                     (Korán, 23:52-53)

Az iszlám mind a mai napig őrzi az Isten egységéről és az emberek testvériségéről szóló tanítást. Arra törekszik, hogy ezt az igazságot mindenkinek átadja, de egyúttal tiszteletteljes és toleráns is maradjon minden istenhittel és azok híveivel szemben, amelyek az iszlámmal együtt az EGY ÉS EGYEDÜLI ISTENBEN való hitet vallják. A Korán ezt tanítja:
"Nincs kényszer a vallásban. Bizony, megnyilvánul a helyes

irány a helytelentől. S ki tagadja a (hamis) istenségeket,

és hisz Allahban, bizony

megtagadta a szilárd kapaszkodót, amelynek nincs szakadása.

Allah, a Mindent Halló, Mindenttudó."                                                  (Korán, 2:256)


A
z iszlám jelentése

Az iszlámot "mohamedánizmusnak" nevezni - ahogyan ez Európában nagyon gyakran előfordul - helytelen. Az imént fejtettük ki, hogy a muszlimok az iszlámban mint örök érvényű üzenetben hisznek, amelyet Allah a prófétáknak (béke legyen mindannyiukkal) az emberiség kezdete óta kinyilatkoztatott, és nem egy új vallásnak tartják, amely Mohamed prófétával vette volna kezdetét.
A muszlimok vallásukat iszlámnak nevezik. Az arab szó: iszlám, körülbelül annyit jelent, mint a belső béke elnyerése magunk Allahnak való átadása által. A "muszlim" szó az "iszlám" főnévből származik, jelentése: valaki, aki magát Allahnak alávetve eléri a teljes békét.

A muszlimok hisznek az Egy Örök Istenben, aki az eget és földet s minden létezőt teremtett. Arab nyelven az Isten személyes neve Allah. Abszolút nincs semmi különbség Allah valamint Ábrahám, Mózes és Jézus Istene között. A muszlimok nem azt hiszik, hogy Mohamed volt az egyetlen próféta; sokkal inkább azt vallják, hogy ő volt a próféták hosszú sorában az utolsó, aki eljött az emberekhez.

A muszlimok elismerik az Ó- és Újszövetség prófétáit, s nagy tisztelettel viseltetnek irántuk. A Korán, az iszlám kinyilatkoztatott Szentírása ezt tanítja:

"Mondjátok: Hiszünk Allahban, s abban mi nékünk ki-

nyilatkoztatott, s mi kinyilatkoztatott Ábrahámnak,

Izmáelnek, Izsáknak, Jakabnak és a törzseknek, s

mi megadatott Mózesnek és Jézusnak, s mi megadatott

a prófétáknak az Uruktól. Nem teszünk köztük különb-

séget, s mi Néki megtértünk."                                                                (Korán, 2:136)


Az iszlám néhány alapvető hittétele

Az iszlám fontos fogalma és minden más elvének, s az azokból fakadó cselekvésmódoknak a forrása Isten Egysége (tauhid).
Az iszlám a legtisztább formában képviseli a monoteizmust, s e tiszta monoteizmus logikája az iszlám életmód egész szerkezetén egy szálként húzódik végig.

Az iszlám azt tanítja, hogy alapvető különbség van Allah a Teremtő - és az Ő teremtményei között. Az ég, a Hold, a csillagok; a természet harmóniája és teljessége; az emberi test kecsessége és szépsége, az emberi szellem nagyszerűsége; a nappal és éjszaka, s az évszakok váltakozása; az élet és halál titka - mindezek valamire mutatnak, amely nagyobb, mint ők maguk. A hívők számára ezek mind Allah jelei (ajaat). Allahot nem szabad egyenlőnek gondolni alkotásai közül semmivel. Ő Mindenható, Mindentudó; Ő minden hiányosság nélkül való, sőt Ő minden tökéletesség megtestesítője. Semmi esetre sem valamilyen formában létező anyag (szubsztancia), vagy alkotásaihoz hasonló lény, ugyanakkor azonban nem is távoli és elérhetetlen istenség vagy ideál, amelyhez nem lehet közeledni. Ő a Legjobb és Legkönyörületesebb.

Az iszlám tanítása szerint Allah örök. Őt magát senki nem teremtette és Ő sem nemzett sem fiat sem leányt.

Az iszlám energikusan elutasítja Isten inkarnációjának elképzelését - amely pedig a hinduizmusban, kereszténységben és más vallásokban megtalálható -, mert abból indul ki, hogy az inkarnáció koncepciója korlátokat állít Isten elvének, és szétrombolja a hívők azon meggyőződését, hogy Isten dinamikus léttel bír. A Korán Allahot tökéletesnek és örökké hatónak jellemzi:

"Allah! Nincs Isten csak Ő, az Élő, az Örökkévaló. Nem

veszi ŐŐt hatalmába sem szendergés, sem alvás. Övé mi az

egeken, s mi a földön. Ki az, ki közben jár Nála, hacsak

nem az Ő engedelmével? Ő tudja mi előttük, s mi mögöttük,

s nem övezi őket semmi az Ő tudásából, csak az amit Ő akar.

Átöleli trónja az egeket és a földet, s nem meríti ki meg-

őrzésük. Ő a Magasságos, a Hatalmas."                                                 (Korán, 2:255)

Az iszlám határozottan elveti azt a felfogást, amely szerint Jézus (béke legyen vele) Isten fia lenne. Ehelyett Allah egyik legnagyobb küldötteként és Izrael gyermekeinek prófétájaként ismeri el és tiszteli őt.
Éppen így elutasítja a szentháromság elvét is, mert azt a tiszta monoteizmussal ellentétesnek látja. Visszautasítja egyes keresztények azon érvelését is, amely szerint Isten maga vette fel Jézus alakját, hogy az emberek megismerhessék őt, az Istent; és azt a kijelentést is, hogy Jézus (béke legyen vele) az emberiség bűneiért kereszthalált halt. Elsősorban azért, mert az iszlám felfogása szerint az ember Allahot megismerheti és magát az Ő közelében úgy érezheti, hogy a megszabott módon imádkozik, böjtöl, adakozik, részt vesz a zarándoklaton és jó tetteket visz véghez. A hívő lelkét éppen az iszlám gyakorlata világosítja meg és viszi közelebb Allahhoz. Másodszor pedig: az iszlám tanítása szerint senki sem viselheti más ember terhét, vagy vállalhatja át mások felelősségét. Allah jól ismeri emberi gyengéinket és tökéletlenségünket. Nem ítél el minket azért, mert nem vagyunk hibátlanok; ehelyett az öntökéletesítés felé irányít, megbocsát, és irgalmában részesít minket ha tévedünk, feltéve, ha tévedésünk után őszintén fordulunk Hozzá bocsánatért.

A muszlimok hisznek az Ó- és Újszövetség isteni eredetében, azonban kételkednek néhány részük történeti egységében, mert meg vannak győződve arról, hogy azok nem hű megfelelői annak, amit Allah eredetileg kinyilatkoztatott. A Koránban ez már több száz éve megállapításra került, s a napjainkban az Ó- és Újszövetségen teológiával foglalkozó tudósok által végzett szövegelemzések igazolták azt.

A muszlimok hisznek Allah angyalaiban és prófétáiban (béke legyen valamennyiükkel). Hiszik a halottak feltámadását a világ végén; hisznek az ítéletnapban és a mennyben vagy a pokolban letöltendő örök életben.

Noha hiszik, hogy Allah MINDENHATÓ, és Neki van alárendelve az egész teremtett világ; ugyanakkor azt vallják, hogy Allah az embert szabad akarattal, választási- és cselekvőképességgel áldotta meg, s ezért Allah teljesen igazságosan teszi morálisan felelőssé őt azért, amit életében tesz. Helytelen azt állítani, hogy az iszlám azt tanítja híveinek, hogy alázatosan és tétlenül mindig arra bízzák magukat, amit sorsuk vagy végzetük diktál. Sokkal inkább arra szólítja fel a hív?ket, hogy harcoljanak az igazságtalanság és szolgalelkőség ellen, és minden erejükkel álljanak ki a jogok érvényesítéséért és az igazságosságért.

 

Hit és cselekedet

A hit cselekedet nélkül halott szó csupán. Magában nem elegendő, ha nem nyilvánul meg tettekben. Mohamed próféta (SZ.A.SZ.) azt mondta: "A hit nem attól függ, hogy reményeket ébreszt-e, hanem mélyen gyökerezik a szívben és cselekedetek bizonyítják. Vannak emberek, akiknek nem váltak valóra reményeik, és végül anékül hagyják el ezt a világot, hogy valamilyen érdemet szereztek volna maguknak. Az ilyenek azt szokták mondani: Allah tetszetős reményekkel indított minket utunkra. - De csak önmagukat csapják be. Mert ha örömteli reményeiket valóban Allahba vetették volna, egymást szárnyalták volna túl a jócselekedetek végrehajtásában."
Minden muszlim tudja, hogy tetteiért saját maga felelős mind e földön, mind az elkövetkezendő világban. Az iszlám azt tanítja, hogy a tetteinkért való felelősség terhét senki sem vállalhatja át a másiktól.

 

A nők helyzete az iszlámban

Az iszlám korántsem azt tartja, hogy a nők természettől fogva alárendeltek a férfiaknak, hanem ezzel ellentétben: a nők és férfiak egyenlő jogokkal rendelkeznek. Intellektuális és szellemi képességeik egyenértékűek. Ezért mindketten felelősek tetteikért Allah előtt.
Az iszlámbeli felfogás szerint a nők legfontosabb feladata, hogy a családalapításnak és a család boldogulása segítésének szenteljék magukat.

Az iszlám nagyon nagy jelentőséget tulajdonít az asszonyok hitvesi és különösképpen anyai szerepének. Sok muszlim egyetért abban, hogy az asszonyok legjobban otthon, a gyerekek és a család körében valósíthatják meg önmagukat. Egyáltalán nem tilos azonban a muszlim nőknek, hogy elhagyják otthonukat és továbbképezzék magukat, tanítói állást vállaljanak vagy más konstruktív foglalatosságot keressenek, amely önmaguknak és a társadalomnak is hasznára válik.

A Korán a férfiak és nők szellemi egyenrangúságát és kölcsönös felelősségét a következőképpen állapítja meg:

"S ki jókat tesz férfi, vagy nő, ő hivő, hát ezek

belépnek a Menyországba, s nem rontatnak meg

szemernyit sem."                                                                                    (Korán, 4:124)

"S kedvezett nékik Uruk, (mondván): Íme! Nem ve-

szejtem el a munkából élő munkáját közületek,

férfiét, vaby nőét. Egymásból valók vagytok."                                        (Korán, 3:195)

A muszlim férfi viselkedése feleségével nem olyan, mint az úr viszonya szolgájához. Ehelyett az egész családfenntartás terhe és felelőssége a férfi vállára nehezedik, aki nem követelheti feleségétől, hogy valamilyen munkát vállaljon a család anyagi támogatása érdekében, noha a nő megteheti ezt, ha kívánja.
A Korán a férfiak nőkkel szembeni ezen felelősségét a következőképpen fogalmazza meg:

"A férfiak kiállnak az asszonyokért, miáltal

Allah kiváltságában részesítette egyiket a má-

sikkal szemben, s miáltal áldoznak vagyonukból

(eltartani az asszonyt).

Hát a jótét asszonyok engedelmesek, megőrzői

az ismeretlennek, mit Allah őrizett."                                                         (Korán, 4:34)

Különösen ki kell hangsúlyoznunk azt, hogy az iszlámban a nőket nagyon tisztelik. Szó sincs arról, hogy az asszonyoknak nincs lelke, ők minden rossz forrásai, vagy hogy alá vannak rendelve a férfiaknak, és elnyomásban kell tartani őket. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a Koránban nem az áll, hogy az ember Éva bűne miatt került ki a Paradicsomból. A muszlimok Szent Könyve sokkal inkább Ádámra helyezi a felelősséget, azt is elmondja, hogy Allah irgalmasságából ismét Ádám felé fordult és megbocsátott neki. Az iszlám felfogás szerint ezzel Ádám bűne magánál Ádámnál véget is ért, s Allah, Aki Jóságos és Irgalmas, nem teszi felelőssé az emberiséget Ádám bűnéért.
A nők helyzete időnként vitathatatlanul szánalomra méltó volt az iszlám országokban, mint ahogy a világban máshol is. Ezt semmiképpen sem akarjuk jogosnak nyilvánítani, csak arra akarunk utalni, hogy ezek a körülmények nem az iszlám vallásra vezethetők vissza, hanem az emberi korlátoltság és gyarlóság eredményei.

 

Az emberek egyenlősége és testvérisége

Az iszlám azt tanítja, hogy az emberiség egyetlen nagy család, s a fehérek a feketékkel, vagy a feketék a fehérekkel szemben egyáltalán nincsenek fölényben. Az iszlám erélyesen elutasítja a rasszizmus előítéleteinek legcsekélyebb nyomait is, és az emberek közötti különbségtétel egyedüli alapjául az egyéni erkölcsi minőséget tekinti.
Az iszlámbeli testvériség kétféleképpen jut kifejezésre: a muszlimok egymás közti kapcsolataiban és a nem muszlimokkal való viszonyukban.

Az első kategóriára nézve az iszlám azt tanítja, hogy minden muszlim között abszolút és teljes a testvériség. Egy arab ember semmiféle előnnyel nem rendelkezik a nem arabbal szemben, és mivel az iszlámban nincsen papság, alapjában véve minden muszlim egyenlő, attól függetlenül, hogy milyen társadalmi rangú, gazdag-e vagy szegény, tanult-e vagy képzetlen.

A muszlimok nem-muszlimokhoz való viszonyáról az iszlám azt tanítja, hogy ennek a kapcsolatnak kölcsönös figyelmen és különösképpen tolerancián kell nyugodnia. Következésképpen muszlimoknak és nem muszlimoknak békében, egymást kölcsönösen védelmezve kellene együtt élniük. A Koránban erre vonatkoznak a következő sorok:

"Nincs kényszer a vallásban. ..."                                                              (Korán, 2:256)

"Tinéktek hitvallástok, s nékem hitvallásom."                                          (Korán, 109:6)

 

Az értelem

A muszlimok vallásukat nagyon racionálisnak, s a hívő és gondolkodó szellem kívánalmainak megfelelőnek tartják. Ezzel kapcsolatban Koránban az áll, hogy az ésszerű gondolkodás képessége Isten egyik legfontosabb adománya az embernek, amelynek megfelelő használatára és továbbfejlesztésére Allah ösztönöz is minket.
Az iszlám nem azt követeli hívőitől, hogy vakon, kérdések feltevése nélkül higgyenek és kövessenek mindent. Ehelyett például a Koránban ez áll:

"S ha kétségetek lenne arról, hogy mit nyilatkoztattunk

ki szolgálóinknak, úgy hát hozzatok el ilyen szurát,

s hívjátok Allah nélküli tanuitokat, ha igazak vagytok."                            (Korán, 2:23)

Az iszlám az értelem használatára, a gondolkodásra és a személyes véleményalkotásra sarkall. A Próféta (SZ.A.SZ.) a hagyomány szerint ezt mondta: "Tanult híveink eltérő véleménye Allah kegye." Az iszlám a tudományok tanulmányozására éppen úgy figyelmet fordít, mint az egész teremtésben előforduló titokzatos dolgok emberi kutatására. Hiszen Allah a Koránban több helyen is arra szólítja fel az embert, hogy hitét, tudását és bölcsességét a természeti jelenségek, s a bennük rejlő harmónia, szimmetria és szépség megfigyelésével és tanulmányozásával mélyítse el. Így például:
"Aki megtermté a hét Menyországot öszahangban. Te

(Ó, Muhammad) nem látsz hibát a Mindenható terem-

tésében, hát vesd vissza a tekintetet: Látsz-é

bármily szakadást?

Majd vesd vissza a tekintetet újra, s a tekintet visz-

szafordul hozzád gyengén, s az tompa."                                                (Korán, 67:3-4)

Az emberek egyedi tehetsége és egyéni képességei Allah adományai, amelyeket ki kell bontakoztatni, tökéletesebbé kell tenni és az emberiség javára kell fordítani. Az iszlám semmiképpen sem törekszik hívei egyéniségének szétrombolására, hanem inkább azon fáradozik, hogy minden hívő egyéni tökéletességre jusson és kibontakoztathassa egyéniségét. A tiszta és érett személyiségek sokfélesége a társadalom gazdagításához és magasabb szintre jutásához járul hozzá, mint ahogyan egy sokféleképpen elágazó arabeszk szépsége is annak egységében tükröződik.
 

Az iszlám és a háború

Egyes nyugati kommentátorok az iszlámot rendkívül harcias vallásnak mutatják be, amelyhez vér, tűz és kard kapcsolódik. Mi pedig éppen arra igyekszünk irányítani a figyelmet, hogy az iszlám mennyire mélyen törekszik a toleranciára és vallási békére. Arra is utaltunk, milyen nagy súlyt fektet az iszlám a békére és az emberek együttműködésére. Mindazonáltal az iszlám nagyon gyakorlatias vallás, amely egy pillanatra sem veszti szem elől az élet tényeit s a nyers valóság sokrétűségét és következményeit. Alapvetően az emberi társadalmak olyan berendezésére törekszik, amelyben a szabadság, az egyéni hit és egyéb emberi jogok; az élet s a tulajdon védelme külső és belső veszélyektől is mentesek.
Az iszlám tehát híveit a jóindulat kinyilvánítására, megadásra és a békére való készségre tanítja, azonban háború idején soha sem írja elő azt, hogy még "az arcunk másik felét" is odatartsuk az ellenfélnek. Akármilyen helyes filozófia az "arc másik felének odatartása" az egyének személyes életében és a kis, mindennapos eseményekben, közös öngyilkossággal lenne egyenlő, ha a társadalom abszolút érvényűnek fogná fel és hajtaná végre azt.

Az iszlám ezért alapelveket állapít meg, amelyek alapján a muszlimoknak háború előtt, alatt és után viselkedniük kell. A békét az igazságosság elve alapján kell helyreállítani. A muszlimok nem lehetnek agresszívak, nem sérthetik meg a másokkal kötött megállapodásokat. Háború vívható a muszlim társadalom és az általa képviselt értékek védelméért. A háború idején tilos az életét koltani olyan polgári személyeknek, akik nem vesznek részt közvetlenül a hadműveletekben. A foglyokkal emberhez méltón kell bánni. A földek, gyümölcsfák, települések és az állatok elpusztítását lehetőleg el kell kerülni.

A muszlimoknak készségesnek kell lenniük a békekötések kezdeményezésében, ha az ellenség becsületesen kívánja azt, és szerződéseket, megállapodásokat kell létrehozniuk a béke megtartása érdekében; s mindaddig ezen megállapodásokhoz kell tartaniuk magukat, amíg az ellenfél is ezt teszi. A dzsihád elve az egyik legfontosabb iszlám alapelv. Ezt a fogalmat sokszor tévesen "szent háborúnak" is fordítják, ez azonban nem adja vissza hűen az eredeti jelentést, mert a "dzsihád" szó szerinti jelentése: "valamiért a legvégsőkig fáradozni".

Ez az elv tehát nagy súlyt helyez az energetikus tevékenységre és az önfeláldozásra, amely azonban egyáltalán nemcsak azokra az áldozatokra vonatkozik, amelyek a háború során keletkeznek. Maga a Próféta (SZ.A.SZ.) mondta azt, hogy a muszlim ember legnagyobb dzsihádja az a törekvése, hogy megtisztítsa önmagát. A dzsihád nagyobbik része benne rejlik minden fáradozásban, amely a muszlim életében megnyilvánul, például a jótékonyságban, azon törekvésében, hogy becsületes életet éljen; a többi emberrel való érintkezésében és a jócselekedetekben. Mindez igazi fáradozást kíván az Allah felé vezető úton.

 

Az iszlám öt alappillére

Az iszlám öt alapvető tételt határoz meg, amelyet minden muszlimnak be kell tartania, és amelyek hitének épületét vagy annak oszlopait alkotják.
Ezek a következőek:

1. Az Allah egységében való hit és a hitvallás kinyilvánítása ezekkel a szavakkal: "Tanusítom, hogy nincs más istenség Allahon, az Egy Igaz Istenen kívül, és Mohamed az Ő prófétája".

2. A napi öt ima elvégzése: napfelkelte előtt, délben, délután, naplemente után és az éjszaka kezdetén. A napi öt ima segíti a muszlimot, hogy a mindennapos teendők közepette állandóan tudatában legyen Isten jelenlétének. Az imák jelentőségét nem lehet kellőképpen hangsúlyozni. Ez emlékeztet folyamatosan Allah állandó jelenlétére és hatalmára, s ez segít az imádkozónak abban, hogy ne térjen le a helyes útról.

3. Az embertársakkal való jótékonyság. Az iszlám nagy súlyt helyez a jószívűségre és adakozásra, mint a lélek megtisztításának és az Allahhoz való közeledésnek az eszközére. A muszlimoknak kötelessége, hogy adományokat osszanak szét, amikor csak lehetséges, de ezen kívül is kötelessége a szegények és rászorulók részére évente egyszer szolidaritási adót fizetni, amely megtakarított értékeinek 2,5 százalékát teszi ki. A zakat (szolidaritási adó) olyan helyzetet teremt a muszlim közösségben, hogy az képes lesz törődni minden tagjával, és biztosítani tudja, hogy senkit sem kell megfosztani attól az alapvető jogtól, hogy emberi életet éljen.

4. Az iszlám naptár kilencedik hónapjában tartott böjt, a Ramadán. Ez a böjt minden muszlim számára kötelező, aki jó egészségnek és fizikai állapotnak örvend, ha az érett korhatárt elérte. Ha a böjt betartását különböző körülmények (pl.: utazás, idős kor, betegség, szellemi beszámíthatatlanság vagy különösképpen a nők menstruációja, terhessége vagy a szülés) meg nem zavarják.

A Ramadánban a böjtölés a reggeli virradat előtt kezdődik és naplementéig tart. Ez alatt az idő alatt a muszlimok tartózkodnak az evéstől, víz vagy más ital fogyasztásától, a házasélettől és a dohányzástól.

A böjt a muszlim embert önfegyelemre és önuralomra tanítja, s megtisztítja a lelket és testet, és erősíti az istentudatot.

5. Zarándoklat Mekkába. Ez a zarándokút minden muszlimnak kötelessége legalább egyszer életében, amennyiben az anyagi fedezetet meg tudja rá teremteni.

Az évenkénti mekkai zarándoklat az iszlám világ egyik legnagyobb eseménye, mert ez vezényli össze a föld minden orzságának muszlimait. A muszlim ember életében ez a nagy élmény is segít közelebb kerülni Allahhoz.

 

Ki muszlim?

Mivel az iszlámban nincs papság, nincsenek templomi tisztviselők és hivatalos egyházi intézmények, a muszlimmá válás feltétele az, hogy tökéletesen meg legyünk győződve az iszlám tanítás igazságában, és letegyük a hitvallást: "Tanúsítom, hogy nincs más istenség Allahon, az Egy Igaz Istenen kívül, és Mohamed az Ő prófétája."
Ehhez el kell végezni a rituális tisztálkodást, azután elvégezhetjük az imát, amelyet közben meg kell tanulni. Mivel az iszlám vallás helyességében biztosak vagyunk, mindig arra törekszünk, hogy a Próféta példáját kövessük és a ránk rótt kötelességeket (ima, böjt, zakát, zarándoklat) végrehajtsuk.

Az iszlám nagyon szép sajátsága az egyszerűség, természetesség és az üres formalitások hiánya. Ez a vallás Ádám óta az egész emberiség vallása - az emberi lét kezdetétől fejlődésének legmagasabb stádiumáig. Allah azt mondja a Szent Koránban:

"Hát állítsad szembe magad (Ó, Muhammad) a hitvallással

egyenesen. Téged Allah elindított arra, amire Ő

az embereket elindította. Nincs változata Allah te-

remtésének. Ez az egyenes hitvallás, s hanem az embe-

rek többsége nem tudja."                                                                        (Korán, 30:30)

 

A KÖNYÖRÜLETES ÉS IRGALMAS ALLAH NEVÉBEN

Az iszlám nem kizárólag az arab népekhez elérkezett prófécia, hanem az egész világ és minden ember számára szóló isteni útmutatás. Allah nemcsak az arabok, s nem is csak a muszlimok Istene, hanem minden emberé.