Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

« vissza a Kőrösi Csoma Sándor főoldalra

Gaboda Péter
Kőrösi Csoma Sándor egyetlen hiteles portréjának története
Keletkutatás, 1995 tavasz, 5-21. oldal
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Schöfft Ágoston litográfiája Kőrösi Csoma Sándorról »

Ha a tudományágak határait hagyjuk átjárhatatlanná merevedni, a köztes területre, a tudományos senkiföldjére eső adatok elkallódhatnak. Dolgozatom olyan, Kőrösi és Schöfft kapcsolatáról valló forrásokból indul ki, amelyeknek mindeddig csak a helyét térképezte fel néhány művészettörténész, de sem igazi merítésre belőlük, sem "kanalizálásukra" a Kőrösi biográfia felé nem került sor. Másfelől a Kőrösi-kutatók is beérték azzal, hogy Schöfft Ágoston életét illetően művészettörténeti tanulmányok - fontos részletek felől hallgató - végeredményeire hagyatkozzanak. Mintha mindkét fél óvatosan megmaradt volna kompetenciája vélt határain belül. Talán különös, hogy egyiptológus-történészként vállalkozom (fogadatlan?) közvetítésre a művészettörténeti irodalom és az orientalisztika között, de a játéktér széle néha kedvező rálátást biztosít...


A Schöfft-féle portré és visszaemlékezés helye a Kőrösi- szakirodalomban

Kőrösi Csoma Sándor 1837 decemberétől másodízben tartózkodott hosszasabban Kalkuttában, Brit-India fővárosában. Tibeti nyelvtanával és szótárával ekkorra már méltán vívta ki a nemzetközi tudomány elismerését. A Bengáli Ázsiai Társaság -a világ legkorábbi orientalista intézménye- könyvtárában tibetisztikai stúdiumaiba temetkezett, ennek székházából, ami számára egyként jelentett otthont és munkahelyet, alig-alig mozdult ki. Kalkuttát is csak 5 év múlva, 1842 februárjában hagyta el, egykor maga elé tűzött és hazájában tőle még mindig sokaktól elvárt romantikus fogantatású terve, a magyar őshaza meglelésének szándékával. Lhásza felé igyekezve, április 11-én érte utol a halál Dardzsilingben.Ha ezt megelőzően Schöfft személyében egy festőművész nem fordult volna meg Kalkuttában, akkor nem létezne Csomáról egyetlen, még életében készült arckép sem.
Schöfftnek köszönhető az a tudósítás is, amit rokonaihoz írt levelében adott Kőrösiről, eldicsekedve a köztük kialakult "igen barátságos viszony"-nyal. E levelet, ami már Agrából kelteződött 1842 III. 16-án, és a Századunk VI.9-én közölt le1, a Kőrösi-kutatók mindig nagyra becsülték2, mivel Csoma kalkuttai napjaihoz különleges adalékokat nyújt, sőt életkorával, személyiségével, távolabbi terveivel is foglalkozik. Igaz, meglehetősen röviden, még saját rajzát sem hozva szóba. "Sokat regélhetnék felőle, de a hely szűke nem engedi"- sejtette az otthoniakkal a további érdekességeket.
A Schöfft-rajzot újabban Bernard Le Calloc'h találta legmegbízhatóbban élethűnek Csoma összes ábrázolásai közül3, egyben ez állta legjobban az összehasonlítás próbáját a Csoma külsejét gondosabban, verbálisan feljegyző francia utazó, természettudós Victor Jacquemont egykori naplójával. A többi, már Kőrösi halála után keletkezett képzőművészeti ábrázolás ezért vagy már sok-sok év (megszépítő) távolából való emlékezésen, vagy épp a Schöfft-portré mintáján alapul.
Le Calloc'h a portré ismeretlen keletkezési körülményei kapcsán, konkrét adatok híján, csupán intuícióira szorítkozhatott. Kőrösi szegényes életmódját, szerénységét vélte annak okaként, hogy életében mindössze egy kép készült róla. A Schöfft vázlat létrejöttének módját illetően is tapogatózik: "Egy alkalommal Schoefft talán arra kérhette vendéglátóját, engedje meg, hogy egy vázlatot készítsen róla, de az is lehet, hogy kitűnő emlékezőtehetsége segítségével Csoma arcvonásait hazatérése után, emlékezetből vázolta fel.(...) nincs kizárva, hogy Csoma tudta nélkül rögzítette arcvonásait, gondolván, hogy egyszer szüksége lehet rá."
A portré keletkezésének idejét viszont Le Calloc'h már támpontok alapján vezethette le. Felülbírálva mindazokat, akik addig egyenlőségjelet tettek Schöfft Kőrösiről szóló agrai levele (1842) és a rajz születésének kora között, ő maga a rajzot 1840 tavaszára datálta. Csakhogy ezzel helyes, de már feltört úton járt, mivel Wojtilla Gyula indológus korábbi, lényegében hasonló eredményét ismételte meg.4 Wojtilla és Le Calloc'h szerint tehát Schöfft 1840-ben járt Kalkuttában.5 Láthatjuk érveik forrásvidékéről, miként mondtak le arról, hogy az addigi magyar művészettörténeti irodalom tartogathatna még bármi lyen megoldást Schöfft és Kőrösi indiai találkozásának problematikájához. Beláthatjuk, nem tehettek mást. Ugyanis a felütött Művészeti Lexikon "Schöfft" szócikke6 további tájékozódásra Genthon István, "Schöfft Ágoston, India pesti festője"(1966) c. dolgozatát7 ajánlja. Ez viszont csak megemlíti a Kőrösi-rajzot, emellett -ahogy arra Wojtilla is utalt- Schöfft indiai pályaszakaszait ellentmondásosan rekonstruálja. Valóban, Genthon műve halványabb Schöfft keleti tevékenységének összegzésénél, ráadásul azokat is cserben hagyja, akik kiváncsiak lennének szintézise ötvözőanyagaira.8


A Schöfft-dinasztia kutatásának bibliográfiai adatvermei

Jelenítsük meg Schöfft alakját, elsősorban családi hátterét és a keleti útját övező (megelőző és követő) eseményeket Genthon idevágó tanulmányaira támaszkodva.9 Feltárandó forrásaink megértéséhez ezek a mozzanatok lesznek nélkülözhetetlenek.(A rokonsági viszonyok terminusai természetesen mindvégig Ágoston egojára értendők.)
Az idegen származású festőcsaládból - már a dédapa is ezt a mesterséget űzte- nagyapja, József (Doberschau, kb.1745- Pest, 18O3 után ) az, aki Magyarországra áttelepedett. Pesten megvette az ún. Hétbagoly házat, róla kapta az utca a Képíró-utca (Mahlergasse) nevet. Apja, József Ágoston/ Károly (Pest, 1776-Pest, 1850), a bécsi akadémiára járt (1802), oltárképek és arcképek alkották repertoárját. Mind Ágoston, mind testvérei a művészi pálya bűvkörében maradtak, közülük azonban a legmeredekebb ívű karriert ő futotta be. Lánytestvéréről, Borbáláról (?-?) annyi tudható, hogy 1840-ben, az első pesti műkiállításon egy tájképet állított ki. A legkisebb fiútestvér Ottó (1833-?) a müncheni képzőművészeti akadémián (1851) és Bécsben tanult. Tivadar (?-?), Ágoston másik öccse, Münchenben építészetet végzett, idővel az egyiptomi alkirály építésze lett. Tivadar egyiptomi mérnökösködését Genthon csak 1845 utánra valószínűsítette, miután Rómában már bezsebelte a Laterán-tér rendezésére kiírt pályázat díját.
Schöfft Ágoston (Pest, 1809-London, 1888) születésétől fogva dúskált a keresztnevekben (József Ágoston Tivadar), milliós vagyonra pedig keleti útja révén tett szert. 1835-ben Pestre érkezve európai peregrinációjából, Széchenyi környezetében bukkan fel: neki ajánlott egy allegorikus festményt, később meg is festette őt. Mivel a pesti Josepha Lindbauval tervezett frigyét apja ellenezte, ezért a házasságot Bukarestben kötötték meg. Szülőföldje szűk lett, művészetének mecénásait, kifutási terét itt hiába kereste. Családi problémája végleg megpecsételhette abbéli szándékát, hogy a romantikus ígéretek földjén, Keleten kísértse meg szerencséjét. Bukaresti, iaşi-i, odesszai és konstantinápolyi sikerei növelhették elszántságát: egy keleti út tapasztalatok mellett anyagilag is gyümölcsöző lehetne. Genthon szerint Schöfft 1836 nyarán/őszén hagyta el Bukarestet, utazott feleségestül a török fővárosba. Konstantinápoly utáni útvonalára a képek, illetve sokszor csak a fennmaradt képcímek alapján -rendszertelenül- következtetett. Nemrégiben, miként arról már szóltunk, Schöfft keleti haladását, művészi tevékenysége fázisait illetően Wojtilla és Le Calloc'h tettek irányadó észrevételeket10.
Keletről 1842 végén mesébe illő gazdagsággal, nagy feltűnést keltve tért haza (egy "fekete" fiúval és lánnyal), de rövid itthoni pihenő után ezúttal Európa hívásának engedett(1843).Velencében megvásárolta a Palazzo Grassit (1845), ezt részben szállodává alakította át, ahol apját is vendégül látta (1846). Festett és régi festményeket vásárolt: párizsi magángalériája 1847-ben Piombo, Tiziano, Tintoretto, Veronese, Velazquez, Cranach stb. műveivel dicsekedhetett. Keleti témájú képeit Bécsben (1855) és Londonban (1858) állította ki. Napsütötte pályáján ekkor tünedeznek fel a felhők: elvált feleségétől, megválni kényszerült velencei palotájától (1857), képtárától (1863). Energiáiból futotta még egy észak-amerikai és mexikói útra, a végső mérlegen azonban már nem tudott javítani: Londonban szegényen, tébolyultan halt meg.
Szomorú zárókép tárul elénk akkor is, ha a Schöfft-téma kapcsán e század művészeti lexikonjait futólagosan összevetjük. Első látásra kiugrik néhány következetlenség, az adatok mechanikus továbbgörgetéséből adódó hibatípus. Így egyes információk véglegesen leszakadni, kiesni látszanak (pl. az apa, Schöfft József 1817-es Pázmány Pétert ábrázoló arcképe), valamint ferdítések keletkeztek (pl. az egy tájképpel jelentkező Schöfft Borbála egyszeriben csendéletfestőként szerepel). Genthon bibliográfiai munkássága, elmélyültsége okán ki gyaníthatta, hogy kulcsfontosságú részletek kerülték el az ő figyelmét is. Mégis megesett:bibliográfiák "háttértárolói"-ban elsikkadt egy történet. Pedig Schöfftnek nemcsak akadt volna több mesélnivalója Kőrösiről, hanem mesélt is, szűkebb rokoni, baráti körében.


Két családi barát, két levelezőpartner tanúságtétele

Nem kapta meg a Schöfft-család sagájának rekonstrukciójában az őket megillető helyet az a két, bibliográfiai tételként ugyan jelenlévő, de abba igazán sohasem integrált egykorú értekezés, amelyek különleges értékét az adja, hogy mindkettő a Schöfft-famíliához közel álló személyektől származik.
A Hasznos Mulatságokban 1840-ben Szentiványi Antal tette közzé értesüléseit Schöfft József (értsd Ágoston!)11 keleti útjáról "Magyar művész Indiában" címmel.12 Szentiványi eddig ignorált állításai tanulságosak lehetnek a keleti út körülményeinek, állomásainak kérdéséhez is. Schöfft Bukaresten és Iaşin keresztül ért Konstantinápolyba, "hol a' nagy úr által hivatal vállalására szólíttatott fel havonként 500 Ft fizetés mellett". Nem fogadta el azonban a szultán ajánlatát, és az első karavánokkal -Genthonnál hajóra szállt!- Szíria felé tartott. Egyiptom érintése kapcsán pedig Schöfft munkamódszeréről hallhatunk: "szép tájakat tervezett a naplójába a' Sinai hegyen, mellyek a' többivel együtt Magyarországban lesznek kidolgozandók", "miután Egyptomnak régiségeit megtekintette, Arab és Perzsa tartományokon által Babylonba ment, melly város már Indiában van".
A Schöfft levelezés létéről szóló hír azzal kecsegtetheti a későbbi kutatást, hogy Szentiványi személyének azonosításával (ezirányú próbálkozásaim kudarcot vallottak), esetleg eljuthatunk e keleti élményeit bővebben kifejtő Schöfft-levelekig: "Negyedik esztendeje, hogy nőstül Indiában lakik, (...) 's noha az időtül fogva mintegy 25 tudósításai érkeztek, mellyek igen nevezetes tárgyakat, de még nem igen hallottakat is foglalnak magokban, még is minthogy szándéka a' művésznek a'mint haza jön, a'mi a' jövő nyáron megtörténik, utazásáról egy könyvet kiadni, a' tisztesség is úgy hozta magával, hogy kalandjait, vagy tapasztalásait elősorolván jogaiba ne avatkoznám."
Egyértelművé válik az is, nem a véletlennek köszönhető Schöfft és Kőrösi találkozása: erre Schöfft már egy idő óta készült, sőt Szentiványi (is) ösztönözte rá. Kettejük kapcsolatba kerülése Kalkuttában valóban nem történhetett 1840 előtt: "Nyáron múlt esztendeje, midőn úgy hallottam én is más is, hogy Kőrösi Nagy Sándor Indiába utazott, megírtam Schöfftnek, hogy keresse fel hontársát; mire azon válassza érkezett, hogy a' kormány által is kérdezősködött, utána, de nem találja, mi igen természetes, mert én sürgönyt nem küldhettem, Kőrösi Nagy Sándor pedig már akkor a' thybeti kormánynál vállalt hivatalt".
Nem világos, mi értendő "tibeti kormány"-on és az is magyarázatra vár, miért nem volt elérhető Csoma, aki 1837- 1842 között jóformán ki sem mozdult Kalkuttából. Vitathatatlan azonban Kőrösi felkeresésének tudatossága, hazulról is táplálkozó indíttatása. Hasonlóképpen tudatos lehetett Schöfft részéről, hogy mihelyt eljutott Kőrösihez, nem mulasztotta el annak vonásait halhatatlanná tenni. Kőrösi mielőbbi megörökítését talán az agrai leveléből kicsendülő aggodalma is motiválta: a "tömlöczféle élet könnyen fonnyadhat el, s létének csak árnyemlékét hagyja meg". A honi siettetés mellé tehát az idő sürgetése is társult. De Csoma is ilyen könnyen kapható volt-e a modellségre, vagy tudtán kívül történt a vázlatkészítés?
E kérdésre konkrét, Le Calloc'h egyik feltevésével egybevágó válaszra akadtam. 1845-ben, tehát mindössze öt évvel a portré keletkezése után publikálta Birányi Ákos újságíró, -ekkor még Schultz Auguszt név alatt- "Schöfft testvérek" című ismertetését.13 Birányi (a bátyjával együtt) a magyar művészek hazai megbecsültetéséért több esetben is fáradozott.14 A Schöfft testvérek bemutatását, -mivel "leginkább külhazákban fénylenek", egyenesen "édes kötelességének" tartotta. A családdal való szoros kapcsolatát, bennfentességét jelzi egyik átkötő mondata: "S most Tivadarra, a' szinte jeles fiatal építészre térek át, kivel hogy baráti 's levelezési viszonyban állok 's ekkép egész pályáját ismerem, büszkeségemnek tartom."
Előbb mégis az elhíresültebb Ágostont méltatva a testvérek közül, egyszer csak elejtette, hogy az "Calcuttában bold.Kőrösi Csoma Sándorral találkozott 's társalgott, kit arczélben le is rajzolt". Szerencsénkre egy ide kapcsolódó lábjegyzetben mindjárt fel is elevenítette az egész, anekdotaízű történetet:
"Kőrösi Csoma Sándor fölötte komoly 's hirnévkerülő ember volt 's ennélfogva tagadólag nyilatkozott minden kérésre, miszerint arczképét honfiai számára levétesse.Egykor whist-asztalhoz ülvén ő, Schöfft neje 's egy angol tiszt, Schöfft a' nemzet- 's nyelvbuvár oldalához közel vön széket 's képét arczélileg titkon albumába rajzolgatá; de alig végzé az utolsó vonást, midőn kör. Csoma Sándor a' cselt észrevevén, felháborodva nyult a' képrajz után, de ez szerencsésen megmentetett, 's most Schöfft atyja birtokában van. Nem jó volna-e 's mi uton módon kőre nyomtatni azt 's ekkép fentartani emlékét a' dicső hazafinak? Sch.Aug."


Az anekdota hitelessége

A történetet lejegyző Birányi Ákos személyes adottságai, -úgymint iskolázottsága, jó memóriája, tudományos elkötelezettsége (a papi pálya elhagyása után szinte újfajta missziót, a tudomány és művészet, ill. ezek művelőinek népszerűsítését tűzte maga elé), egyaránt kizárják, hogy holmi "hírlapi kacsával" lenne dolgunk. (A valóság-, eseményközeli tájékoztatás híveként utóbb a szabadságharc során harctéri tudósítóvá vált.)
Tivadarral fennálló barátsága bár -pozitív- elfogultságát előfeltételezi, de egyfelől ez biztosít minket történetének első kézből, közvetlenül a Schöfft- rokonságtól való származásáról, másfelől ez garantálja, hogy hatásvadászóan nem fejelhette meg a családtól hallottakat. Csak annyira hitelt érdemlő a Kőrösi anekdota, amennyire a Birányi cikk egészének állításai is helytállónak, elfogadhatónak bizonyulnak. Schöfft Indiába való érkezéséig Birányi feltűnő módon követi Szentiványi cikkét. Sokszor szóhasználatban is megegyezik azzal, de néha megtoldja többletinformációkkal.15 Birányi itt tehát -hűen- kivonatolt és "fülesei" alapján kiegészítgetett egy hírlapi forrást. Schöfft indiai tartózkodását viszont már kizárólag saját értesülései alapján beszélte el: leszűkítve e Kőrösi-anekdotára és egy életveszélyes kaland homályos említésére. Állítása, miszerint Schöfft "Keletindia nagyobb részét bejárván" jutott el Csomához, ismét tényszerű. Ugyancsak pontos, amikor Schöfft keleti útját hét évre becsülte.
Tájékozottságának mértékét, hétrekészségét jellemzi: Ágostonról -aki In-diából csak rövid időre tért haza, s már 1843 tavaszától kezdve Európa széltében-hosszában kalandozott- friss, a család közeli terveit is tartalmazó hír birtokába jutott. Eszerint Ágoston, "két hete" Velencébe utazott, ahová testvérei is megérkeztek (mind Rómából Tivadar, mind hazulról a "tizennégy éves16 szinte festői tehetséggel biró" Ottó).
Természetesen másodrendűvé váltak volna Szentiványi és Birányi e közlései, ha Ágoston végül kiadta volna a Szentiványi által beharangozott, Birányi által remélt útikönyvét. Birányi reménykedett, hogy Ágoston, -azon két év eltelte után, amit még testvéreivel külföldön kivánt eltölteni-, élményeit útleírásként majd itthon kiadja. Különösen fájhatott Birányinak az értékes útitapasztalatok parlagon hagyása.17 Szinte szánakozva vette leltárba a keleti út Pesten hagyott rekvizitumait: a 60 madarat, amiket Ágoston a Nemzeti Múzeumnak szándékozott ajándékozni; a nagy ritkaságú rajzalbumot; és a naplót, ami "világ- népismeret- s életeseménydús". E reményekből végül csak a madárgyűjtemény elajándékozása vált valóra18, az útleírás -tudtommal- sohasem jelent meg.
Hogyan sodródott félre Birányi eme megbízhatónak tűnő cikke? Szembeszökő, hogy Genthonnál olyan kérdések okoznak gondot, amelyek a fentebb tárgyalt két beszámoló ismeretében nem jelentenének fejtörést. Áttekintve e század Genthonig terjedő Schöfft kutatásának állomásait és sorompóit, bizonyosra vehetjük, Genthonnak nem lehetett keze ügyében az eredeti Birányi írás: annak egyes részleteit Czakó Elemér sajátos szinopszisán keresztül használta.19 Czakó 1902-ben csupán a Schöfft Tivadarra vonatkozó részeket szemelgette ki Birányi cikkéből, ugyanakkor későbbi -ám mint Czakó műveinek jegyzékéből kiderül, soha meg nem valósuló- közlésre tartogatta az Ágostonnal kapcsolatos adatokat, így a Csoma-történetet is. Sajnos a Csoma-anekdota felőli hallgatásával egy folyamatos szokásjog megteremtőjévé vált a művészettörténeti szakirodalomban. Több törés, ami Genthon gondolatmenetében mutatkozik(pl. a Schöfftök egyiptomi kapcsolatainak interpretációja)20, a Czakó-féle, néhol téves átiratú kivonat használatára vezethető vissza. E törések mégis csupán hajszálrepedéseknek tekinthetők, nem kisebbítik Genthon érdemeit: eredményeihez nemcsak lehet, de szükséges is visszatérnie a jelen, a Schöfft-családdal újfent csak érintőlegesen foglalkozó művészettörténet-írásnak.21


Kőrösi a kártyaasztalnál? (Az anekdota pszichológiai tartalma)

Az anekdota színtere sokakban megütközést és eme, -egy harmadik személy által elmondott- élettörténet epizóddal szemben bizalmatlanságot kelthet. Az idealizálás folyamata tárgyának eredeti ellentmondásait feloldja, néhány főtulajdonság mögé rejti az egyes konkrét vonásokat, ezen főtulajdonságokat (állandó jelzőket) pedig minden helyzetben, kivétel nélkül érvényesnek hiszi. A Kőrösi körül képződött mítosz egyik eleme Csoma aszkézise.22 Természetes tehát, hogy a szituáció szokatlansága azonnal attribúciókat vált ki belőlünk, a személyiségéről alkotott kép és e különös helyzet disszonanciája fölötti meglepetésünket kérdésfeltevésekkel palástoljuk. Viselkedhetett-e valóban Kőrösi az adott módon, a jellemére, szokásaira vonatkozó, fölöttébb kevés adat tükrében? (Épp ez az, ami külön mérlegelésre érdemesít minden újonnan felbukkanó adalékot Csoma jelleméhez.)
Először: e viselkedés előfordulásának gyakoriságát, állandóságát vizsgáljuk meg, Kőrösinek a játékokkal szembeni attitűdjét. Szelektív, differenciáló értékítéletét a különféle játékok irányában, az egykori diáktárs, Újfalvy Sándor közismert visszaemlékezésein keresztül foghatjuk meg. Eszerint a játékok azon körét, amelyet ma sportnak nevezünk, maga is szívesen, eredményesen űzte(úszás, birkózás), egy másik körét csak másoknál értékelte("lapta", "czigle" vagy "más gyermeki játékok", tánc). A szerencsejátékokat illetően kifejezett elutasítást mutatott, "bolondságnak nevezte".23 Mintha Csoma itt ugyanazt az előítéletes elfogódottságot képviselné, ahogyan maga a társadalom is vélekedett, haszonorientáltan, az időt pocsékoló, szerteszóró szórakozás-fajtákról. Egyébként sem fértek volna idejébe: "Tanulás vagy foglalatosság nélkül bár pillanatig nem volt". Mivel nincs okunk azt hinni, hogy Csoma véleménye a későbbiekben gyökeresen megváltozott volna , ezért leszögezhetjük, a vizsgált viselkedés (kártyázás) semmiképpen sem lehetett szokványos vagy rendszeres nála.
Másodszor: ha e viselkedés nem tekinthető jellemzőnek rá, akkor vajon kitüntetetten csak egy bizonyos személy vagy helyzet hívta elő atipikus magatartását? A Kalkuttában tartózkodó Kőrösit a vele érintkezésbe kerülő külföldiek zárkózottnak, mindennemű társasági életet kerülőnek mutatták. Egészen más arc tekint ránk éppen Schöfft agrai leveléből! "Víg volt, nevetgélt, és nagy kedvre is derült mindenkor, ha Magyarországról beszélhetett; általában ő igen beszédes, s ha neki ered, alig várhatni végét." Kivételes állapotként értékelhető Kőrösi életében az az időszak, amikor Schöffttel barátkozik. Baktay Ervin mély empátiával elemezte Csoma oldottabb lelkiállapotának okát: "De örömtelen életében is egyszerre magára talált és egészen átalakult, mihelyt nem érezte magára nehezedni környezetének idegenségét."24 Csoma emberkerülése a tudományos elmélyedés szükséges velejárója volt, nem miz-antrópiából fakadt25, aszketikus életmódja sem száműzte teljesen a vidámságot, mégis kizárólag Schöfftnek szólhatott Kőrösi ekkori szokatlan nyitottsága. Egy honfitárs fölötti öröm, másrészt Schöfft alkati adottságai (erőteljes, sodró, charmeur-i fellépése) egyaránt felvillanyozhatták Csomát. Azt se feledjük, hogy Kőrösit ekkor nemcsak egy szál magyar, hanem mindjárt egy egész magyar család jelenléte zökkenthette ki elvonultságából: Schöfft és felesége. Igazán csak egy asszony képes magával, magában elhozni az otthon melegét, tolmácsolni hívását, megteremteni bárhol egy kis magyaros miliőt (pl. hazai ízek).
Vélhetően Schöfft a portretírozását nem engedélyező Kőrösit tudatosan csalhatta lépre, vonta a társasági élet nyilvánosságába, olyan helyzetbe, amikor titokban elkészítheti a portré-vázlatot. Amíg a játék, és a játékosok elterelték Kőrösi figyelmét, Schöfft az ún. "strohmann" pozíciójában ülve nyugodtan dolgozhatott. Bár a whistet általában négyen játsszák, a szabályok módot adnak 2 vagy 3 résztvevőre (Kőrösi, egy angol tiszt, Schöfft neje) egy vagy két strohmannal (Schöfft).26 A hosszas whist-menetek a megfelelő időmennyiséget is megteremtették a vázlathoz a "bámulatos gyorsasággal" alkotni képes művésznek.27
Az elkészült portré arckifejezése végülis nagyszerűen ragadta meg a lelki sajátosságokat, pszichikai elemeket is: visszatükrözi Csoma belső mosolygását28, érzelmi kiegyensúlyozottságát, szenvedélymentes lelki békéjét.29 E portré vonásainak leírásához akár kölcsön vehetjük Baktay megfogalmazását egy i.sz. 5.századi Buddha ábrázolástípusról, amit a" tökéletesen fesztelen, nyugalmas vonások, a mindenen felülemelkedő béke derűje és harmóniája" jellemez.
Veszteségnek tartom, hogy Kőrösi későbbi ábrázolásain az aszkéta jelleg került előtérbe, erősödött fel; Rusz Károly 1884-es, a Schöfft-portrén alapuló ceruzarajza az idealizálás és egyszerűsítés ösvényére lépve, "leradírozta" a belső mosolygást az arckifejezésről, a komolyságot a komorsággal tévesztve össze és cserélve fel. 30


A rajzalbumtól a nyomtatott képig

A Schöfft-vázlat utóéletére vonatkozóan közismert, hogy erről a litográfia a Magyar Tudós Társaság Évkönyveiben 1846-ban bocsáttatott ki, báró Eötvös József Kőrösi megemlékezéséhez mellékelten. A litografálóra a figura melle előtt elhelyezkedő R.A.(L?) monogram utal: Rohn Alajos. Alul az "Élet utáni rajz. Schöfft." és "Ny. Walzel A.F. Pesten" feliratok tartalmazzák az alkotó, valamint a litográfiát kinyomtató cég tulajdonosának, Walzel Ágost Frigyesnek a nevét.31 Az alábbiakban ennél alaposabban, motivációkkal árnyaltan próbálom feltárni a rajznak a nagyközönségig megtett útját.33

a. Landau(er), a Schöfftök és a Karacsház

Már érintettük, hogy Birányi kezdeményezte 1845-ben: az akkoriban öccseivel Észak-Itáliában járó Ágoston keleti rajzalbumából kérjék ki a Kőrösi-rajzot és metsszék kőre. (Nem felel meg tehát a valóságnak a Művészeti Lexikon[1968] tömör állítása a vázlat utóéletéről, miszerint azt Schöfft később Pesten litografálta"). Javaslata a Társalkodóban visszhangtalan maradt, de a cikket ugyancsak lehozó Életképekben, a lapjával épp azon évben csúcsra rúgtató Frankenburg Adolf, nyomban felkarolta Birányi indítványát. Készségét szerkesztői jegyzetével fejezte ki: Erre igen szivesen ajánlkozik a' szerkesztőség, ha a' derék értekező úr a' rajz megszerzésében segítségére leend. Szerk.
Bízva Frankenburg elszánásának komolyságában -akivel ugyanezen évben "gyarapult" az Akadémia nyelv -és széptudományi osztálya- tallózni kezdtem az Életképek 1845-ös számait, hátha tájékoztat a fejleményekről az indítvány ügyében. Így tűntek fel a "Mi hír Budán?" rovat ezen sorai: "Landauer úr Schoeft hazánkfiától természet után rajzolt Kőrösi Csoma Sándor arczképét kőre metszé 's azt a magyar tudós társaság magáévá tevén, a' közönség birtokába is juttatandja".33 Tehát a Magyar Tudós Társaság (=Akadémia), az ekkor dívó portretírozási és arckép litografálási láz közepette,34 megelőzte a nagy példányszámú divatlapokat, és elsőként szerezte meg a rajzot, kiadásának jogát.
Csakhogy a tárgyalt Csoma litográfia nem Landauer, hanem Rohn Alajos szignóját hordozza. Az ellentmondás tisztázásához, a továbblépéshez Landauer személyének azonosítása szükséges. Nem lehet ő más, mint Landau Lénárd, (akinek németes Landauer névformáját egyik kortársa is használta vele kapcsolatban).35 Bár a litográfiatörténeti kézikönyvek mint litográfust nem jegyzik, ugyanakkor tudjuk róla, hogy festett, a pesti rajztanodában pedig tanított 1821-50 között. (1843-ban kiadott egy "Fény- és árnytan" c. könyvet).36 Magasfokú rajztechnikai felkészültsége mellett bizonyos rokoni szálak miatt is rá eshetett a választás.
Ecsedi István 1912-ben mutatott ki egy, a 19. század első felében létrejött szellemi, és baráti kört, amely a kor legjelesebb rézmetszője, Karacs Ferenc pesti háza köré szerveződött.37 Az itt zajló összejöveteleket művészek, tudósok, írók keresték fel, köztük Landau rajztanár is, aki egyben jószomszédi viszonyban állt Karaccsal. Schöfft Ágoston apja, József is rendszeresen látogatta e kört,38 sőt ahogy Ecsedi utalt rá, Landau Schöfft Józsefnek volt a veje. Fia rajzát eszerint Schöfft József a család bizalmasára, vejére bízta.
Nem több megérzésnél, de úgy vélem, hogy a Karacs-, és az átellenes Kulcsár István ház szellemi találkozói két szempontból is további figyelemre méltók. Genthon ennek a közegnek feltételezhető hatását kihagyta a számításból, amikor azt vizsgálta, mit szívhatott magába az ifjú Ágoston, apja mellett és külföldi tanulmányútjai idején. A Kőrösi-szálhoz pedig nem lényegtelen, hogy a Karacs-társaságban a Schöfftök olyan emberekhez kerülhettek közel, mint pl. a Karacsék "legbensőbben tisztelt barátai közé tartozó" Döbrentei Gábor, aki még a Kolozsvári Tudós Körből ismerte Csomát, majd a Magyar Tudós Társaság első titkáraként (1831-36) levelezett is vele. Több mint valószínű: e kör első kézből tájékozódhatott Döbrentei révén Kőrösi útjáról és eredményei felől. Azt is megkockáztathatjuk, valahogyan Döbrentei is inspirálhatta Ágostont Kőrösi felkeresésére.

b. Rohn Alajos 1846-os "zsengéi": az áttörés éve?

Minthogy Rohn pesti grafikus, nyomdász működési ideje az 1850-60-as évekre tehető, ebből az időkeretből nyilvánvalóan kilóg az itt vizsgált, 1846-os Rohn munka. Gerszi Teréz alapvető litográfiai monográfiája egyetlen, 1851-től korábbi Rohn kőmetszetet tüntetett fel a Csoma-portrén kívül: a Pesti Divatlap 1846-os, a "Nemzeti Színház belsejé"-t ábrázoló mellékletét, amit szintén Walzelnél nyomtattak ki.39
Kőszeg Ferenc szemléletesen érzékeltette a reformkori folyóiratillusztrációk behatóbb tanulmányozásának fő akadályát, az egykori felhasználás sajátosságát: a divatlapok képmellékleteit kitépve a falra függesztették. Ezért hiányzik az Országos Széchényi Könyvtár bekötött divatlapjaiból is a mellékletek java része. Nehéz tehát utólag egy önálló létre tépett műmelléklet eredeti, folyóiratbeli helyét meghatározni.40 Gerszi a Rohn-féle színpadképrajz helyeként a Pesti Divatlap 1846. II.félév 47.számát jelezte.41 Autopszia győzött meg, nem a 47-es szám tartalmazza Rohn szóbanforgó színpadképét, hanem a 27-es. Eme utánajárás jutalmaként egy másik Rohn munka -említését- fedezhettem fel, a 47-es szám alatt. Noha a II. félév "Tartalom" jegyzéke röviden adja meg a címet- "8.Kőhegyi Vigadója a pesti nagy redoutteremben", noha az illusztráció ismét nincs a helyén, a hátlapborító felfedi e mű szerzőit is: "Rajz Rohn s nyomtatta Walzel".42
Bármennyire is Rohn korai munkái közé sorolhatjuk a Schöfft-rajz kőre metszését, oroszlánkörmei mindenesetre már jól látszanak az ugyanezen évből származó rajzain ("Nemzeti Színház belseje", és az itt említett "Vigadó"). Walzellel való együttműködése is korán elismert kvalitásaira enged következtetni. Walzel Ágost Frigyes a korszak egyik sikertörténetét mondhatta magáénak. Litográfiai vállalkozásaival az 1840-es években jutott a csúcsra, maga mögé utasítva összes konkurenciáját azzal, hogy gondosan ügyelt a művészi kiállításra. Nyomdájában ekkoriban a legkiválóbb litográfusok sokszorosíttatnak, ezért tarthatjuk már 1846-ban a szakma összes csínját-bínját ismerőnek a rajzait Walzelnál kinyomtató Rohnt. A Kőrösi-portré litográfiájának nyomtatására a megbízást a Magyar Tudós Társaságtól Walzel kitüntető módon, igényességért kaphatta meg.
Eldönthetetlen, hogy Landau és Rohn egymástól függetlenül készítették-e el a Schöfft-rajz litográfiáját (ha így történt, honnan jutott Rohnhoz a rajz és Landau miért nem adhatta ki saját kőmetszetét), vagy Landau és Rohn között mester-tanítványi viszonyt tételezve, a rajzoktató Landau tehetséges tanítványát tisztelte meg e szép feladattal.

c. Birányi Ákos jelenléte a Jelenkorban

Duka Tivadar 1857-től kezdte el küldeni Indiából a Csomára vonatkozó adatokat a hazai lapoknak, lerakva Csoma kultuszának és életrajzának alapjait. Ehhez Birányi Ákos már nem csatlakozhatott az általa regisztrált Csoma-anekdota újra elővevésével, mivel ekkorra sem ő (+ Pest, 1855 VI. 1O.), sem testvére, a gyakorta szerző- és kiadótárs Birányi István (+ Rio de Janeiro, 1856 XII.7.) nem volt az élők sorában.
Birányi Ákos különböző divat- és hírlapoknáli feltűnéseit követve jutottam arra a feltételezésre, hogy Birányi -még a szabadságharc előtt- ezúttal egy hír formájában újra közölte a Csoma-történetet, és sokáig szemmel kísérte a rajz sorsának alakulását is. (Birányit ekként a Csoma hagyományok egyik legelső ápolójának is felfoghatjuk!)
1845 nyarától Birányi a Széchenyi alapította, a liberális haladásnak szentelt Jelenkornál nyert alkalmazást. E lap néhány névtelen híre, cikkecskéje mögött is Birányit gyanítom. Birányi szerzősége leginkább egy, Schöfft Ágoston velencei palotavásárlásáról közzétett hírben ragadható meg, melyet átitat a rá jellemző, művészeink itthoni boldogulását szívesebben látó, féltően hazaváró hangnem.43 Birányi, miután a Jelenkor melléklapjában, a Társalkodóban és Frankenburg Adolf Életképekjében is lehozatta a Csoma-anekdotát tartalmazó cikkét, úgy tűnik nem vált meg a témától. Kell-e ékesebb bizonyíték az anekdota igazság-tartalmára nézve annál, mint amikor hírré tömörítve, a tetszetősebb részletektől megfosztva, tehát már nem az érdekesség, hanem egyértelműen csak az igazság kedvéért felidézve kerül ismét elénk. "Nemzetünk egyik elhunyt jelesének, a' szenvedélyes keleti utazó Kőrösi Csoma Sándor arczképe nemsokára megjelenend, a' szerint, mint azt szinte Keleten utazott müvész honfitársunk a ' fiatal Schoeft az élő példányrul tudta nélkül játék közben lerajzolá, kitül azt az akadémia megszerzé."44
Amikor befutott a hír, hogy a Bengáli Ázsiai Társaság 1845- ben síremlékkel gondoskodott Csomáról, a sírfeliratot a Jelenkorban közlő, magát meg nem nevező szerző (feltehetően Birányi) emellett a portré kiadási munkálatait is kommentálta: "Arczképét szándékoztak minap néhányan kiadni, 's ez is a magy. akademia birtokába jutott, de nem azért, hogy ott mintegy örökségül 's ritkaságul vesztegelve napvilágot ne lásson. E sorok írója legalább azt tudja, hogy az akademia titoknoka Csománk arczképének nemcsak az évkönyvek melletti, hanem azonkivül is, mielőbbi közlését megígérte."45
Az utókor szemében Csoma külseje most már mindörökre olyan arcvonásokkal él, ahogyan őt Schöfft egykor megjelenítette. Végeredményben tehát egy lelkes kibic szemszögéből látjuk Csomát, akinek szemei a játék alatt és helyett a játszóra tapadtak.


Jegyzetek

1 Levéltöredék Keletindiából, Századunk 5 (1842):45.jún.9.

2 Baktay Ervin, Kőrösi Csoma Sándor, Budapest 19632, 225-227; Kara György, Kőrösi Csoma Sándor, Budapest 1970, 196-198; Terjék József, Emlékek Kőrösi Csoma Sándorról, Budapest 1984, 28-29; Szilágyi Ferenc, Kőrösi Csoma Sándor élete nyomában, Budapest 1987, 19, 25; Bernard Le Calloc'h, Egy ritkaság: Barthélemy-Saint-Hilaire kézirata Kőrösi Csoma Sándorról, Keletkutatás 1992 tavasz, 3-33, főleg 74. jegyzet.

3 Bernard Le Calloc'h, Milyen külseje volt Kőrösi Csoma Sándornak?, Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 8 (1990) 43-48.

4 Wojtilla Gyula, Mikor készült Kőrösi Csoma Sándor hiteles arcképének vázlata?, Magyar Tudomány 1982:4, 316-317. Le Calloc'h újrafelfedezését e tárgyban az idézhette elő, hogy az 1984-es Kőrösi bibliográfia Wojtilla cikkét a cím erejéig vette fel, eredményét már nem tükrözte: így a portréhoz még mindig az 1842-es, téves évszámot társította vö. Zágoni Jenő, Kőrösi Csoma Sándor bibliográfia, Bukarest 1984, 769. és 1173. tétel.

5 Wojtilla a Kőrösi-Schöfft találkozás idejét hol 1840 első felére pontosította, vö. Hungarians in Maharaja Ranjit Singh's Court, New Delhi 1981, 14; hol pedig 1840 második felére tette vö. i.m. (4.j.); és uő., A 2OO éves Bengáli Ázsiai Társaság, Kőrösi Csoma Sándor és a Magyar Tudományos Akadémia, Magyar Tudomány 1982:4, 318. E behatárolást egyrészt F. S. Aijazuddin, "Sikh Portraits by European Artists" c. kötete (kísérlet Schöfft indiai alkotásainak időrendbe állítására), másrészt a Calcutta Courier egyik 1840-es (Schöfft tehetségét dicsérő) száma segítette elő. Wojtillától függetlenül Le Calloc'h hasonló eredményekre és kissé előrébb jutott. Brit-Indiában kiadott egykori angol lapokban olyan közlésekre akadt, amelyek birtokában Schöfft indiai útját némileg finomabban szakaszolhatta. Schöfft Kalkuttába érkezését illetően az Englishman hetilap egyik 1840 júniusi száma igazította el: "Mr. Schoefft...has resided amongst us for some months". A Calcutta Courier 1840 június 13-i száma pedig a Kalkuttából indulófélben lévő Schöfftről tudósított. Ezek alapján kapta Le Calloc'h Schöfft kalkuttai tevékenysége és a Kőrösi-arcképvázlat készítési idejéül az 1840 március -június második fele közti periódust, l. Bernard Le Calloc'h, Kérdések a Schoefft Ágoston festette Kőrösi Csoma-arcképről, Földrajzi Közlemények 1992:1-2, 81-83.

6 Schöfft, in Művészeti Lexikon. Főszerk. Genthon István-Zádor Anna. IV. Budapest 1968, 244-245.

7 Genthon István, Schöfft Ágoston, India pesti festője: Művészet 7 (1966) 12-14.

8 Egyetlen lábjegyzete is értelemzavaró elírás: J.M. Honigberger munkájának eredeti címét "Früchte aus dem Morgenlande" ellentétes töltettel adta vissza:"Flucht aus..." stb.

9 Genthon István, i.m.(7.j.); uő., India's Hungarian Painter: The New Hungarian Quarterly 1966, 193-197 (egy tartalmi eltéréseket is mutató angol nyelvű variáns); valamint e kettő kivonata, vö. i.m. (6.j.).

10 Le Calloc'h már az odaúton (is) beilleszti Schöfft fehér foltokkal tarkított itineráriumába Egyiptomot. Véleménye szerint Schöfft tengeri úton közelítette meg Bombay-t (Genthon elképzelésével ellentétben tehát nem Lahore-ba érkezett előbb), ily módon Schöfft szíriai, mezopotámiai tárgyú képeit az Indiából való visszaút termésének fogta fel. (Ez utóbbi nézete szöges ellentétben áll Genthon és Wojtilla feltevésével, akik az "Átkelés a Tigris-folyón" c. képet, ill. a "Perzsa nők", "Perzsa hárem", "Kabuli nő" képcímeket Schöfft egyideig a szárazföldön át vezető odaútjához rendelték. Schöfft 1838 tavaszától -rövid megszakítással- október második feléig festett és keresett megrendelőket Bombayben ("View of Bombay from Malabar Hill" c. olajfestménye). Egy 1839-ben Madrasban kiadott katalógus mutatja, hogy a kormányzói épület képtára számára eladta Ghulam Muhammad Ghaus Arcot-i fejedelem és Azim Jah nagyherceg arcképeit. Madrasból 1840 március tájékán érkezhetett Kalkuttába, ahol június második feléig maradt: ekkoriban ismerkedett meg Kőrösivel. Később több város érintésével Agrába, majd Delhibe ment (utóbbi helyen születtek az utolsó nagymogult és két fiát ábrázoló képei).
Tehetségét eddig is sikerrel kamatoztatta, fényes tervei viszont főként Lahore-ban válhattak minden képzeletet felülmúlóan valóra. Honigberger János Márton, több egymást követő pandzsábi uralkodó, erdélyi szász származású orvosa -akit egyrészt manapság a "19. század Albert Schweitzere" megtisztelő jelzővel illetnek, másrészt mindenfajta megemlékezés nélkül múlt el idén születésének bicentenáriuma- jegyezte fel, hogyan árasztották el a megrendelések az 1841 novemberében Lahore-ba érkező Schöfftöt, miután Ser Szingh maharadzsa jelenlétében egy kisebb próbatételen esett át. Nem érdektelen Schöfftnek e próbán megmutatkozó rögtönző talentuma, rajzkészsége a Kőrösi arcképvázlat tekintetéből sem: "die erste Probe seiner Kunst, die er daselbst in Gegenwart des Maharadscha ablegte, bestand darin, daß er den Bai Gurmek-Sing, einen der ersten Sikhpriester, bloß mit Bleistift skizzierte und zum Sprechen traf. Dies hatte ihn das glückliche Resultat, daß er nun den Maharadscha, und fast alle Großen des Reiches malen mußte (...)" vö. Johann Martin Honigberger, Früchte aus dem Morgenlande, Wien 1851, 174-175. Ser Szingh maharadzsa szolgálatában komoly feladatokhoz jutott. (Az 1839-ben elhunyt "szikh Napóleon", Randzsit Szingh alakját William Osborne gyűjteményében lévő vázlatok alapján idézte fel két festményén; hatalmas kompoziciójának, a "Lahore-i udvar"-nak középpontjába e legendás maharadzsát állította; ugyanőt képzelte el az amritszári aranytemplom háttere elé is. Elkészítette még Ser Szingh uralkodó, Dalip Szingh herceg és Rani Dzsindan portréit). Ezt követően 1842 március első felében újra Agrában találjuk, ahonnan említett agrai levele szerint június 1-ére Bombaybe kívánt érni, hogy onnan Egyiptom felé hajózva "legfölebb octoberig" hazaérhessen. Le Calloc'h viszont úgy véli, végül júniusban Bombayben csak feleségét hajózta be, maga pedig július közepe táján még visszafordult Lahore-ba.

11 Schöfft Ágoston ingadozó névhasználatára ezidőben ld. a 21. jegyzetet.

12 Szentiványi Antal, Magyar művész Indiában: Hasznos Mulatságok 1840 II.félév, 170.

13 Schultz Auguszt, Schöfft-testvérek: Társalkodó 1845:78, Pest szeptember 28., 311-12;
Életképek 4.köt.1845 Pest,406-409

14 A Birányi (Schultz) testvérek oeuvre-jéhez, célkitűzéseihez vö. Constantin Wurzbach, Bio-graphisches Lexikon des Kaiserthums Oesterreich I, Wien 1856, 404-405; Szinnyei József, Magyar írók élete és munkái, Budapest 1891, 1076-77; Gulyás Pál, Magyar írók élete és munkái III, Budapest 1941, 354. (Bátyja, István szabadságharcbeli tevékenységéről vö. Bona Gábor, Kossuth Lajos kapitányai Budapest,1988, 119; egy emigrációs naplója létezéséről ld., Szabó László, Magyar múlt Dél-Amerikában (1519- 1900), Budapest 1982, 175 skk. )

15 Szokás Schöfftnek a bécsi akadémián töltött két évét folyamatosnak tételezni fel az ezt követő európai tanulmányútjaival, holott éppen Szentiványit állíthatjuk tanúnak arra, hogy a bécsi évek után, az olasz kirándulásait megelőzően Schöfft hazajött és "hazáját majd egészen beutazta". Birányi ennél is bővebben informál, mivel a célra is rávilágít: "mindenekelőtt honát utazta be 's albumát ennek tájbeli szépségivel gazdagítá."

16 Nem térhetek ki egy inkongruencia jelzése elől: 1851-ben a müncheni akadémia Ottót, mint 18 éves növendékét jegyezte be (vö. Somogyi Miklós, Magyarok a müncheni képzőművészeti akadémián, Művészet 1911 ,179 ), így azóta Ottó születési dátumaként általánosan elfogadott az (1851-18=) 1833-as év. Ellenben ha Birányinál számolunk utána, akkor (1845-14=)1831 adódik. Hol az igazság?

17 A Birányi testvérpár hamarosan elkötelezte magát egy ifjú kelet-utazó jegyzeteinek megjelentetése mellett; sajátkezűleg terelvén azt a kinyomtatásig. A Társalkodó 1846-ban és 1847- ben mutatványokat közölt a Nemzeti Múzeum Természettani tára megbízásából a Török Birodalmat járó, gyűjtőtevékenységet folytató Nogel István naplójából. A lap e mutatványokkal mecénások kegyeit kereste, egyebekben azzal, hogy Nogel eredményeit -túlzóan- Kőrösiéhez mérték!. Végül a két Birányi segédkezett a jegyzetek publikálálásában, elvégezve a szükséges átdolgozást, és függelékkel való kibővítést: Nogel István utazása Keleten, Pest 1847.

18 A madárgyűjtemény ezután valóban a Nemzeti Múzeumban kötött ki, de ott szomorú véget ért, vö. Keve András- Sámuel Nicolette, Hungarian Ornithologists and Bird-collectors Abroad and Overseas, Opuscula Zoologica 2 (1969) 234: "in 1845, he sent from Calcutta about a hundred bird skins which burned undescribed in 1956". Természetesen nem küldhette 1845-ben (a szerzők szerint onnan 1847-ben! hazatért) Schöfft még mindig Indiából a madár-prepa-rátumokat, mivel valójában ekkoriban Észak-Itáliában tartózkodott, keleti gyűjteménye nagyrészét maga mögött, Pesten hagyva. Kimutathatóan 1845 második félévében jutott be a Nemzeti Múzeum "természet-művészeti osztályába" Schöfft Ágostontól ajándékozás révén "80 darab, többnyire ázsiai, különféle madár", vö.: Kubinyi Ágoston, Pesti Hírlap 1845:598 december 30, 427. Birányit dicséri tehát, hogy az odaajándékozott madarak számát is megközelítőleg pontosan ismerte.

19 Czakó Elemér, Adatok művészetünk történetéhez: Művészet 1(1902) 146-151.

2O Genthon úgy állította be, mintha az egyiptomi alkirály Muszar nevű mérnök őrnagyát kifejezetten Tivadarért küldte volna Pestre, éspedig Ágoston Egyiptomban szerzett összeköttetései révén (hiszen Mohamed Alit is megfestette). Ezenfelül kronológiai aggályai támadtak: "Ez állítólag 1841-ben történt, ami semmiképpen sem lehetséges, mert Schöfft Ágoston 1842-ben még Indiában tartózkodott, csak ekkor érkezett Kairóba, pedig az ő pártfogása nélkül e felkérés elképzelhetetlen."
Először is Birányinál Muszar -aki Európában mérnökök felfogadását tervezte- elcsodálkozik, amikor Pesten éppen Tivadart ajánlották neki, mint sokrétű kivánalmainak egyedül megfelelőt: "bámulva mondá, mikép ennek bátyját már ismeri, mint kivel együtt ebédelt volt Mehmed Alinál." Másodszor Genthon kronológiai kifogását a Czakónál fellépő hamis évszám okozza: "1841- ben, mikor Ágost híres és kincsszerző keleti utazásából már visszatért Pestre, egy különös vendég jött látogatóba a Schöfft-családhoz". Birányinál eredetileg mindez másként, elfogadhatóbban hangzott: "Aegyptus alkirálya, Mehmed Ali 1841-ben elhatározá, több változtatásokat tenni az országban. Ennek következtébe többi közt Mussar effendi aegyptusi őrnagyot a' genie Corpsból, ki' tiz évig tanult a parisi hadacademiában, küldé másik évben Európába(...)" Mohamed Ali reform szándékának megvalósításához tehát csak a "másik évben" látott hozzá, vagyis 1842-ben. 1842 telén pedig Ágoston már kétségtelenül itthon volt:"Esetleg Schöfft Auguszt is Pesten mulatott ' s nagy örömmel fogadta az őt meglátogatott őrnagyot. (Az "esetleg" kötőszó itt nem bizonytalanságot, hanem Ágoston és Muszar találkozásának véletlenszerűségét fejezi ki: "éppen akkor" értelemben.)

21 Manapság, amikor a Schöfft-családról újra csak per tangentem esik szó egyes korszakokat, témákat átölelő summázatokban, különösképp fontos Genthon dolgozatához visszanyúlni. Vegyük példának a veszprémi Bakony Múzeumban őrzött (ltsz.: 53.7.28) képet, amely Széchenyit a Vaskapu háttere előtt ábrázolja, eredetét tekintve pedig Schöfft Ágoston 1835-ös festményének 1836-ban a pápai kaszinó megrendelésére készült másolata. E másolatot K. Sinkó Katalin Ágoston apjának, Józsefnek tulajdonította, valószínűleg annak "Jos. Schoefft" szignatúrája, és Ágoston 1836-ban kezdődő keleti útja miatt, vö. in Művészet Magyarországon 1830-1870. Kiállítás az MTA Művészettörténeti Kutatócsoport és a Magyar Nemzeti Galéria közös rendezésében. Katalógus I. Budapest 1981, 425. Az sem zárható ki azonban, hogy saját képét még maga Ágoston másolta le. A szignatúra-argumentumot semlegesítheti az a tény, amire már Genthon felhívta a figyelmet: Ágoston többféle nevet kapott a keresztségben. Bár keresztnevei közül az Ágoston látszik preferáltabbnak, azonban az 183O-as évek közepe-végén mintha éppen a József lenne domináns: 1836-os bukaresti dokumentumok és Szentiványi itt vizsgált 1840-es cikke egyaránt rá Józsefként hivatkoznak. Ráadásul a keleti út sem igazán zárja ki a másolat Ágoston általi szerzőségét: Ágoston 1836 nyár végéig még viszonylag elérhető "közelben", Bukarestben volt.

22 1842. április 7-én Campbellt módfelett meglepte a betegségéből ideiglenesen erőre kapó Kőrösinek egyik reakciója, amivel a tudományos élet visszásságáról szóló történetét zárta le váratlanul: " Nagyon mulatságos dolog! -és szívből kacagott". Campbell, Kőrösi utolsó napjainak krónikása némileg értetlenül fogadta ezt :"nagyon érdekesnek találtam, hogy ez a tárgy ilyen derűs jókedvre hangolta az aszkéta kedélyét". E mondvacsinált ellentmondást feloldva megállapíthatjuk, Csoma az érett személyiség lényeges alkotóelemével, a humorral rendelkezett. Az iskolatárs, Újfalvy is tanúságot tesz Csoma humorérzékéről, -"Élcet, furfangos szókat mosolyogva hallgatott, de ő soha sem mondott" vö. in Terjék J., i.m. (2.j.), 214.

23 Ugyancsak Ujfalvy, vö. Terjék J., i.m.(2.j.),213.

24 Baktay E., i.m.(2.j.), 31O.

25 A Csomától tibeti leckéket vevő S.C.Malan, a Bengáli Ázsia Társaság titkára számára "kedves és közvetlen ember" benyomását keltette, vö. Malan Duka Tivadarhoz írott levelét: Szilágyi F., i.m. (2.j.), 317.

26 a whist eme szabálylehetőségét, e játékfelállást (-leülést?) vö. whist: Révai Nagy Lexikona XIX, Bp.1926, 547.

27 A Calcutta Courier 1840 június 13-i száma kihangsúlyozta,hogy Schöfft "with astonishing quickness" fest tájat, arcképet, vagy történeti kompozíciót, vö. B. Le Calloc'h, i.m. (5.j.) 82.

28 Hasonlónak látta őt Kalkuttában Théodore M. Pavie, francia orientalista: "elmerülve képzeletszülte gondolataiban, magában mosolyogva eszméinek folyamatán, hallgatagon" vö. Szilágyi F., i.m. (2.j.) 315.

29 "Egykedvű, se vígabb, se komorabb. (...) az indulatoknak bármi neme arcán vagy taglejtéseiben soha nem volt látható." -rögzítette Újfalvy a fiatal Kőrösi érzelemvilágát, vö. Terjék J., i.m. (2.j.), 213. Malan később ugyanilyennek ismerte meg "nyájas és szeretetreméltó és mindig készségesen hajlandó másokkal közölni azt, amit tudott. De azért maga tartózkodónak és egykedvűnek látszott" vö. Szilágyi F., i.m. (2.j.) 313.

3O Holott "Az igazi, nyitott komolyság nem riad vissza sem a paródiától, sem a redukált nevetés egyéb formáitól (...) Az igazi nevetés mindig ambivalens és egyetemes, nem tagadja, hanem megtisztítja és kiegészíti a komolyságot." vö. Mihail Bahtyin, François Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrájában, Budapest 1982, 153-154.

31 vö. Nagy Zoltán, A magyar litográfia története a XIX. században, Budapest 1934, 120; főleg Gerszi Teréz, A magyar kőrajzolás története a XIX.században, Budapest 1960, 200.

32 A Kőrösi litográfiára vonatkozó adatgyűjtést megnehezítette, hogy az Évkönyvek VII. kötete 1846 végén jött ki, amikorra József nádor nádorságának 50-ik évfordulója is esett. Így az ő tiszteletére ajánlott kötetben előnyt élvezett a nádor Barabás által rajzolt arcképe,ami azután a kötet készültét előre beharangozó híradásokból teljességgel kiszorította a Kőrösi litográfia szerzőinek névszerinti dicséretét.. A kötet díszpéldányát "Ő cs. kir fenségének" szándékozott az akadémia elnöksége 1846 november 12-én bemutatni, vö. Pesti Hírlap 1846: 774, november 6., címlap, Magyar academia, 305-306.

33 Életképek 4. köt. 1845 "Mi hír Budán?" rovat, 743.

34 A kiadók versengésének kiélezettségét az 1840-es évek közepének "arczképkiadási mániá"-jában, "melylyel egymáson erszényünk rovására túltenni iparkodtunk" a humor eszközeivel -belülről- kezdi ki Frankenburg Adolf, vö., Emlékiratok III, Pest 1868,166.

35 Tekusch, Der Fremde in Pesth und Der Pesther in der Vater Stadt, Pest 1833, 107.

36 Lyka Károly, Landau, in U.Thieme-F.Becker, Allgemeines Lexikon der bildenden Künstler. XXII, Leipzig 1928, 288; Kovács Éva, Landau, in Művészeti Lexikon II, Budapest 1967; Lyka K., A táblabíró világ művészete.Magyar művészet 1800-1850, Budapest 19813, 117.

37 Ecsedi István, Karacs Ferenc térképmetsző élete és művei (1770- 1838), Debrecen 1912.

38 Karacs Teréz, A régi Pestről.Emlékezések 1825-29-ből.IV. Fővárosi Lapok 1880:55 március 7., 266.

39 Gerszi T., i.m.(31.j.), katalógus rész, 192.(Rohn: 135. tétel).

40 Kőszeg Ferenc, Magyar folyóiratillusztrációk 1830-1848, in Művészet Magyarországon 1830-1870, i.m.(21.j.) I, Budapest 1981, 144-145.

41 Adatát változatlanul vették át nemrégiben egy, a Nemzeti Színházból az OSzK Színháztörténeti tárába került példány provenianciájának meghatározásához, vö. Belitska-Scholtz Hedvig et Berczely Károlyné, in Művészet Magyarországon 183O-187O, i.m.(21.j.) Katalógus I, Budapest 1981, 37 (Rohn színpadkép).Ekkor azonban a Gerszi-féle katalógusnak a nyomda angyala által elkövetett sajtóhibáját örökölték meg, ami segít egy további 1846-os Rohn rajz azonosításában. Tapasztalat diktálja jótanácsomat a Pesti Divatlap leendő böngészőinek: ha az OSzK példányokból hiányzik is a legtöbb műmelléklet, ha a tartalomjegyzékek eléggé szűkszavúak is, érdemes olyan kötetpéldányokra vadászni, (pl. a "8.550" könyvtári jelzetű), amely rendelkezik az adott szám mellékletét bővebben (ki)ajánló hátlapborítókkal.

42 Rohn eme másik, korai rajza azonos lehet a "Táncmulatság az egykori pesti Vigadó nagytermében" c. illusztrációval a Magyar Művészet 1800-1945 c. kötetben (szerk.Zádor Anna, Budapest 1964, 16.kép). Ennek rajzolójáról a könyv képjegyzéke nem informál.

43 Jelenkor 1846, 1.sz. jan.4., 5

44 Jelenkor 1845, 100.sz. dec.14, 602

45 Jelenkor 1846, 14.sz. febr.19, 81-82


Schöfft Ágoston litográfiája Kőrösi Csoma Sándorról:

The sole authentic portrait of Alexander Csoma de Kőrös
was drawn by Ágost Schöfft, a Hungarian artist of German origin in 1840.