Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Cseng-kung
Szuj
más nevén Cseng-kung Ce-an (231-273)
A
FÜTYÜLÉS
Fordította
Szerdahelyi István és Tőkei Ferenc
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Volt egy nemesúr,
kit oly magasba emelt elméje,
hogy a szokatlant, a rendkívülit kereste egyre,
és a világgal, a hiúsággal mit sem törődött,
minden köznapi emberi dolgot mélyen megvetve.
Magasba nézett és csodálta a régi időket,
elkalandozó gondolatait hosszasan fonva:
legszivesebben hegyen élt volna remete-módra,
vagy az Óceán felett kószálva lebegett volna.
Egybehivatta
hű barátait,
természetünk és sorsunk titkait mind megbeszélték,
együtt kutatva az út és erény csodás rejtélyét.
Szánta azokat, akik minderről semmit sem tudnak,
s éles eszével fölé került mind az embereknek.
A földi élet sikátorait szűknek érezte,
és felpillantva nekiszállt volna messzi egeknek.
Magafeledten mind messzebb jutott e föld csábjától,
és felszabadult lélekkel hosszan fütyülni kezdett.
Az alkonyi
nap ekkor utolsó sugarát szórta
a csodálatos Mengsze-vidékre.
Kéz-kézben jártak a jóbarátok
itt-ott megállva, majd továbblépve.
A házigazda ajkáról csodás hangok fakadtak,
fehér fogáról busongó hangok áradtak szerte;
rejtekéből a dallam felszárnyalt mind magasabbra,
s a Lehellet száz akadályon át feltámadt egyszerre.
A fütty "sárga harang", s 'kung'-ot illeszt tiszta 'kio'-ba,
'sang' s 'jü' hangot kever az áradó 'cse'-be,
szárnyal, mintha sárkány felleget terelne,
s tigris fújna orkánt messzi végtelenbe.
Ha elhal a dallam s hang nem csendül többé,
a gyönyör, mit itthagy, mégsem marad abba.
Legtökéletesebb természetes hang ez:
húros, fúvós hangszer nem utánozhatja.
Ezért a füttyhangnak nem kell zeneszerszám,
tárgy a fütyüléshez nem kell semmiféle,
testünkből magából nyerhetjük a hangot,
s szív kell, leheletünk vezérelni véle.
Ajkunk csak mozdítjuk, s máris dallam szárnyal,
muzsika születik, alig nyitjuk szánkat.
A fütty, hogyha mímel, hat a külvilágra:
ember-füttyre felel dala a madárnak.
Hatalmasan zengve sem bántja a fület,
s halkan is hallható füleink számára.
Pánsípnál élesebb tiszta áradása,
lantszónál békésebb telthangú lágysága.
Szellemszót, csodákat érthetővé tehet titkos művészete,
kis erő, s rejtélybe látunk és mélységbe törünk mégis vele.
A Csu-beli dalok fájdalmas vadságát enyhíteni tudja,
a Pej-li muzsika túlzott bujaságát mérsékelni tudja,
képes, hogy az árvíz csapását perzselő szárazságra váltsa,
vagy a kegyetlenül tűző napsugárzást sötét borultságra.
Tízezerféleképp
változhat hangszíne,
s dallamszövésének nincs kötött szabálya.
Felvidámíthatja a füttyszó az embert,
de csüggedtséget is áraszthat reája.
Olykor tompa, szétszórt, mintha már elhalna,
olykor lelkesedést áraszt harsány hangja,
olykor hosszan zengve egyenesen siklik,
olykor hangot hangra halmoz a magasba.
Ha gond nyomja lelkünk, a füttyszó elűzi,
ha búbánat gyötör, a fütty enyhít rajta;
összehangolja a nyolc zenei hangot,
kicsapongás nélkül is nagy gyönyört adva.
Ha messzire
látni toronycsúcsra hágunk,
vagy ajtónk kitárva pillantunk távolba,
nehéz lélegzettel felfelé tekintünk,
s mély sóhaj kél bennünk: jó az a füttyszóra.
Néha lassan támad és elhal magától,
máskor tétovázik, de szabad lesz újra,
néha halk, törékeny, és finoman hajlong,
máskor gyors és erős, mintha patak zúgna.
Néha el-elapad, mintha fojtogatnák,
máskor jeges szélként száll fel tiszta fényben,
néha zavarosan tör ki a lehelet,
de a sok hang gyorsan egymásbaforr szépen;
néha forgószél, és gyereksírás máskor,
vagy barbár mén haza vágyó nyerítése
ha fúj a hideg szél északi pusztákról;
vagy fiókáival repülő vadliba
hívó hangjaként száll szét sivatag-szerte;
a fütty hangját így a természetből nyerjük,
s úgy formáljuk, hogy az a valót kövesse.
A valóságnak a fütty így jól felelhet,
s mihelyt ösztönzi, a sok hang előtörhet,
mint zuhogó vízár, meg sem állnak többé,
mint fellegraj, sárkány nyomán, egyre jönnek.
Olykor széjjelválnak, máskor egyesülnek,
olykor megszakadnak, hogy folytatódjanak;
bennük a Szélisten süvít barlangjából,
vagy völgyi tigrisből hörren fel a harag,
máskor csillagképek lendülnek az égen,
vagy óriás orkán öles fáknak szalad.
A fütty szélbe szórja összes gondjainkat,
és elűz belőlünk minden földi mocskot;
a 'jin' s 'jang' összhangját nyeri, aki hallja,
s mind megszelídül, ki addig kicsapongott.
Hogyha magas
hegygerincen bámuljuk a bérces tájat,
ha szakadék pereménél nézzük, lenn a víz hogy árad,
ha lapos kőn ülve forrás-vízzel mossuk meg a szánkat,
ha illatos tisztás buja kényelmében megpihenünk,
vagy ha öles bambuszfa vet heverőnkre hűvös árnyat,
a füttyszóra önkéntelen kedvünk támad.
A füttyhangok szakadatlan sorban szállnak,
kifejezik azt, mit szóban elmondani már nem lehet,
s feloldják a lelkünk gúzsba kötő régi köteleket.
Megtisztul a szív a füttytől, nincs többé, mi lehúzhassa,
elszakad a vágy a földtől, könnyedén száll a magasba.
Ha a füttyel a gongok és dobok szavát utánozzuk
és követjük a tökhéj és agyagkorsó kongatását,
ha megszólal füttyünkben az összes hang és hangszer hangja,
hol fuvolát, hol pánsípot utánozva,
omló sziklák robajával ijesztgetjük azt, ki hallja,
s úgy vélhetik az emberek, dörgő hullám hull a partra.
Ha megfújjuk a 'cse' hangot, java télben forróság kél,
ha csengetjük a 'jü' hangot, nyár derekán kemény fagy kél,
ha zengetjük a 'sang' hangot, őszi eső ver tavasszal,
s ha zúgatjuk a 'kio' hangot, fák közt zúg a keleti szél.
Nincs állandó szabályzata a füttyhangok ritmusának,
s nincs előre írt törvénye a füttyhangok dallamának,
haladnak a füttyhangok, de mégsem egyszerűen folynak,
megállnak, de sosem azért, mintha meg-megakadnának;
szájszögletünk mozgatása szerint száll a fütty útjára,
és erős lehelletünkre támaszkodik messze járva.
A füttyhangok szép összhangot és visszhangot teremtenek,
összecsengve tiszta és gyors dallamokat kapnak szárnyra.
Való igaz, a természet legremekebb éke a fütty,
olyan ritka szépség, melynek e világon nincsen párja.
Sao-hszia és Hszien-cse zenéjét mind lepipálja,
nem is szólva, mennyire más, mint Cseng és Vej muzsikája!
Mien Csü nyelve
csodálatában elakad, hogyha szép füttyszót hallgat,
Vang Pao száját becsukja s arca viaszfakó lesz nagy szégyenében.
Jű-kung elnémul, továbbdalolni többé nem képes,
Ning Csi is egyre sóhajtozik csak, képtelen rá, hogy továbbzenéljen,
Csung Csi eldobja lantját és többé nem akad más, ki lelkét lekötné,
s Kung Fu-ce ettől is elfelejti a hús ízét, mert nem eszik többé.
Füttyszóra minden állat táncrakel dobogó lábbal,
jő a főnixpár és szárnyaival felségesen ver.
Hogyha megérti a füttyszó ritka ékét az ember,
a tökéletes zenei hanghoz jutott el ezzel.
***
