Kínai verseskönyv (folytatás)

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

PO CSÜ-JI
DAL AZ ÉJSZAKÁBAN

Egy kis szigetnél horgonyoztam éjjel,
Holdfény ömölt az őszi vízre széjjel.

Halk nóta szólt a szomszédos hajón,
A fájdalomtól búsan, elhalón.

S alighogy elnémult: sírásba fulladt,
Mely hol lecsuklott, hol megint kigyulladt.

Ki énekelt? s a vágya merre lángolt?
Megláttam őt: egy hófehér leány volt.

Magában állt az árboc oldalán,
Még tizennyolcéves se volt talán.

A könnye csillog gyöngynél fényesebben,
S a holdvilágban párosan lecseppen.

Én faggatom: hová való a kedves?
A dal s a sírás mért ilyen keserves?

De kérdésemre hull a könnye, hull, -
Szemét lehunyja, sírva, szótlanul.

PO CSÜ-JI
KIKELET A VÖLGYI FOLYÓNÁL

A déli csúcs havába sár vegyül,
Az északin még szűzfehéren ül.

A völgy vizén megolvadt már a jég,
Tavasz bizserdül, friss lazurja kék.

Szél borzongatja kint az ágakat,
Ezernyi rejtett, zsenge rügy fakad.

Megismerem: dal zsong a Jáng alól,
Vigadni hív és nemhiába szól.

Imádom ezt az égi langy szelet,
Jön, elsuhan a sziklás part felett.

Megyek, míg kedves házamig jutok,
Hol este néhány nagy bagoly suhog.

A vén eperfa is kihajt megint,
A tűzhely lángja, illó füstje int,

Megkérdezed: mi lesz az estebéd?
S a háznép rizst és epret hord eléd.

LI SÁNG-JIN
A HOLD TÜNDÉRE

Gyöngyház-színén boltíves égi falnak
Az éji mécsek egyenkint kihalnak.

Mind lejjebb süllyed már a vén Tejút,
A hajnalcsillag halvány ködbe bújt.

Hogy' fájhat most a Hold-tündér szívének,
Amért a léte halhatatlan élet:

Kék tengerár s az égbolt végtelen
Homálya rejti minden éjjelen.

CAO SZUNG
VÁD A CSÁSZÁRI TÁBORNOKOK ELLEN

Feldúltátok, mint harcteret
A völgy ölét, ezernyi holdon;
A pór ma rőzsét hol vehet?
És szénáért hová loholjon?

Rangról fecsegtek? - Ócska csel;
Dicsőség, rendjel, - ej, mit ér ez?
Hisz' tízezernyi hulla kell
Egy hadparancsnok hírnevéhez!

A SZUNG KORSZAK
(960-1276)

E korszak a művészetek, a tudományok és az irodalom
újabb fénykora volt, melynek az északi és északnyugati
rablótörzsek részéről megindított támadó háború vetett
véget.

VÁNG ÁN-SI
ÁTVIRRASZTOTT ÉJ

A faggyúgyertya már kihamvadt,
megállt a vízi-óra...
Borzongató szellő legyint meg,
harmat szitál a tóra.
Nem alhatom; úgy megzavart ma
a nagy tavasz varázsa,-
A hold feltolja gallyak árnyát
a kert magas falára.

SZU TUNG-PO
AZ ÉV KEZDETÉN

A szép tavasz hetednap rútra válik,
A föld két hétig hűs esőben ázik.

A víz zuhog, a réti fű kiserked,
A fák virága cseppenkint lepergett.

A sík elszunnyad, vén folyónkon álmos
Ladik libeg... darvak csapatja szálldos...

Sivár a táj és mégis óh, be drága,
Mert int a rőt halásztüzek világa...

SZU TUNG-PO
TAVASZI ÉJ A KERTBEN

Óh, nagy tavasz bűbájos éje, melynek
Egyetlen perce száz tallért megér!
Pazar virágok illatot lehelnek,
Az árnyak közt a hold ezüstfehér.

Az erkélyen dal és halk flóta cseng-zeng,
Száll, száll a hang, a kert nyugalma mély.
A fák között magányos hinta reng-leng,
Piros hajnallá feslik már az éj.

SZU TUNG-PO
VÁRAKOZÁS

Száz fürge fecske röpdös,
Kis házam néma, néptelen.
Fák árnya ring az öblös,
Halk, napsütött teren.

Most édes este leng be,
S amíg a friss fürdő lehűt,
Kezem meg-megremegve
Legyez reám derűt.

Szelíden száll az álom
Szememre, - mély gyönyört lehel,
Fejem párnámba vájom
S nyugodtan alszom el.

Fojtott moraj; mi dobban?
Ki az? Ki ver fel engemet?
A szél zizeg titokban
A bambusz-kert felett.

Gránátfám most virul csak,
Bimbója most kezd bomlani,
Midőn már rég lehulltak
A nyár virágai.

Rád gondolok, te drága,
Bimbót török egy ág hegyén,
S a bíboros virágra
Merengve nézek én.

Már úgyis nemsokára
Széttépi majd a téli szél,
Csak hervadt ága, szára
Ha még pár hétig él...

Mégis megőrzöm enyhén
S várok, míg újból itt leszel.
E harmatgyöngy a kelyhén
Addig ne vesszen el.

SZU TUNG-PO
EGY ÚJSZÜLÖTT FIÚRA

Apák azt várják, hogy fiuk
okos lesz módfelett.
Az voltam én, s így játsztam el
a boldog életet.
Fiadnak inkább mást kívánj:
nehézkes tökfejet,
Mert így belőle biztosan
miniszter úr lehet.

LI I-HÁN
KESERVES ÓRÁK

A tó sötétölű vizén fehérlik
A lótusz kelyhe: boldogság, öröm
Kacér virága, - óh, be gyűlölöm!

A horgomat hatalmas lendülettel
A legnagyobb csokor felé vetem,
Hol száz gyökéren száz virág terem.

Hajó! A titkos mélységek nyugalmát
Hogy' megzavartam; habra hab kereng,
A megriadt tó tükre messze reng.

S most mit teszek? Kegyetlen, durva horgom
A szép virágot ronggyá tépi szét, -
Bár széttéphetné párom rossz szívét!

A nap fellángol még a szemhatáron,
Aztán kifárad és a messze, mély
Tengerbe hull. Leszáll a csendes éj.

Én sápadtan felballagok szobámba
S tükrömbe nézek. Jaj, mi van velem?
Arcom feldúlta már a gyötrelem!

Tavasz felé minden növényi lélek
Megifjodik, - de én gonosz bajok
Reménytelen lázában sorvadok, -

Hogy' is lehet, hogy mégis... mégis élek?

LI I-HÁN
HIDEG TAVASZ

A szél hullámverése csap kifáradt
Kertemre és hajszálfinom eső hull;
Be jó, hogy most bezárhatom szobámat.

A lányosan szemérmetes füzek
S a kis virágok úgy remegnek itt
A szél kezén, mint szenvedő szüzek.

A vadludak lármásan ellebegnek,
Bár elküldhetném fürge szárnyukon
Fájdalmamat a messze fellegeknek!

Az ablakot befedtem már ezüst
Ernyőkkel. Óh, hogy' fázom! Illatozva
Sóhajt az oltárról a lenge füst.

Zord víziók közül kelek ki reggel;
Mért kell a fájó, tört lelkeknek így
Harcolniok komor kísérletekkel?

A fák hegyén kihajt az új tavasz
Friss lombja már. Az emberek dalolnak.
És minden kínért megvigasztal az.

Felkél a nap. Szétszáll az éji pára.
A könnyekért enyém lesz majd a föld
S az ég egész derűje nemsokára!

A MANDZSU- (VAGY CSING-) DINASZTIA KORA
(1644-1911)

A mandzsuk egész Kínát hatalmukba kerítették és közel
három évszázadon át uralkodtak, miután többé-kevésbé
beolvadtak a kínai népbe.
A dinasztiautolsó korszakában a nyugati hatalmak
benyomultak Kína partjain és észak felől elfoglalták a
lovas törzsek betörésének helyét. Különösen 1840 óta
mind terhesebb lett az idegen imperialisták nyomása.
A korszak vége felé a "Taiping" nevű parasztlázadást
(Taiping: békét jelent) a teljesen korrupt mandzsu csá-
szárok már csak a nyugati imperialisták segítségével
tudták leverni, közel hatvan millió kínai életének árán.

JÜAN CE-CÁJ
ELALVÁS ELŐTT

Be mély az éj, be hűs a lég, -
Egy könyvön álmodoztam én:
Elszállt a tömjénpára rég,
A roston elhamvadt a szén.

Szép kedvesem, ki éji gond
És vágy között epedve vár,
Lerántja lámpám s kérdi: "Mondd,
Nem érzed, mily későre jár?"

LI HUNG-CSÁNG
FOHÁSZ

Óh, Sárkányisten! Te a zord Halál
Határtalan, hatalmas tengerének
Örök császára, hallgasd meg fohászom:

Egyszer, ha majd a kedvesem ölében,
Lehelletétől ittasan, gyönyörben
Merültem el már, - akkor jöjj el értem,
Emelj fel engem kedvesemmel együtt,
S vigyél magaddal gyors szellemhajódon,
Hadd vágtassunk a végtelenbe így:
Egymás szívén, örökre összeforrva.

CSU PING-SU
NÁSZÉJ

Egész valómat hű kezedbe rejtem,
S a félelem mégis szívemre támad;
Ezüst ágyamra dűlök és lefejtem
Szégyenkezőn liláskék nászruhámat.
Tudom, az éj kegyetlen szenvedéllyel
Megront; de mégis úgy nézek csiszolt
Tükrömbe, mintha most e lázas éjjel
Se volna más, miként a többi volt.

SZING LING
MAGÁNYOS ÉJ

Az ablakom papírján úgy dobol ma
A zápor, mintha sírva, fuldokolva
Szívem falán kopogna szüntelen
A könnyező. Magamban elmerengek,
Kis mécsnél várom jöttét kedvesemnek,
Így virrasztok e gyászos éjjelen.

Kemény kezével földre sújt a bánat,
Fájó fejem kis vánkosomra bágyad, -
De lám, az álom mégis elkerül.
Így ér a hajnal; köd dereng a tájon
S a házamon, de túl a mély homályon
Arám szemén is könnyes bánat ül.

Miért olyan nehéz a lelkem álma?
Óh, bárcsak mint a pillangó kiszállna
És megtalálná kedvesem nyomát.
Óh, bárcsak szállni tudna, mint a lepke,
Hogy kis szívére halkan rálebegve,
Hozzám vezesse éjen, árnyon át.

A SZABADSÁGHARC ÉS A FORRADALOM KORA
(1912 óta)

A kínai köztársaságot, mely 1912-ben dr. Szun Yat-szen
vezetése alatt jött létre, felborították a reakciós táborno-
kok, akik az országot a saját érdekeik szolgálatába
állították, miközben megengedték az idegen imperializ-
musnak, hogy hatalmi pozícióit még jobban megerősítse.
Nagyméretű nyomorúság kora következett, de ugyanazon
időben Szun Yat-szen délen kormányt szervezett, amely
megerősödve a Kínai Kommunista Párttal az "Északi
expedíció" során, 1926-27-ben leverte a feudális katonai
erőket.
Az "Északi expedíció" sikere után Csang Kai-sek, aki
Szun Yat-szen halála után a Kuomintang vezére lett,
kiküszöbölte a kommunista és haladó elemeket és gyil-
kos terror révén megalakította bankárokból és nagy-
birtokosokból álló kormányát, amelyet a nyugati imperia-
listák támogattak, és amely Japán engedelmes munka-
társa volt.
A nép azonban rákényszerítette a kormányt, hogy a
további japán követeléseknek ellenálljon, és egységfrontot
követelt a Nyolcadik Úttal és az Új Negyedik Hadse-
reggel (az utóbbi a népi felszabadító hadsereg), és az
egységfront ismételt elárulása ellenére végül is győzel-
met aratott a japán imperialista hadsereg fölött.
A japánok legyőzése után Csang Kai-sek a háborúban
kifáradt kínai nép békevágya ellenére, általános táma-
dást kezdett a felszabadított területek ellen. De Mao
Ce-tung vezetése alatt a nép végül megsemmi-
sítette Csang Kai-sek reakciós uralmát. A Kínai Nép-
köztársaság 1949. október 1-én megalakult. A népi kor-
mány politikája: harc az agresszió ellen és együttmű-
ködés minden békeszerető és építeni akaró néppel. Ily
módon megvalósította a kínai nép háromezeréves vágyait
és célkitűzéseit.

LJÁNG CSI-TÁO
FIATAL KÖLTŐ FOGADALMA

Habár ezernyi kard fogadna:
Megnőni egy nagy áldozatra!

A holnapért harcolni bátran,
Mely tetté sarjad már a mában!

Százmilliókkal tűzbe menni,
A rabtartók hadát kiverni!

Megváltást hozni mindeneknek,
Melyért oly sóváran remegnek!

Tíz év, az elvtársak hadában,
És máris tettre vált a vágyam.

Kik sarcra lesve itt henyélnek,
Nem értik, mit süvölt az ének.

Határtalan szó vág e hangba,
És esküm is határtalan ma!

Kiállok, - nagy bér integet:
Elnyerni tengert, fényt, eget!

TING LING
PARTIZÁN A JAPÁN HADITÖRVÉNYSZÉK ELŐTT

Li Min-csung ott áll most a vészbíróság
Előtt, levánnyadt arcán tompa rózsák.
Bár hét sebéből vér csöppent elő,
Keményen áll a nagy teremben ő.

"Li, mint a dongók, úgy rajzottatok ti,
Csipkedtetek, s mi nem tudtunk befogni;
Lecsaptatok reánk, de - mily csoda! -
Kezünkbe nem kerültetek soha.

A császár hős hadát, mely egyre hódít,
S hazátok új rendjének alkotóit
Megcsúfoltátok, űztétek, de fürge
Rajokban elrejtőzve, mint az ürge.

Miattad mennyi hősünk anyja sír ma!
Miattad mennyi férfi hullt a sírba!
Most végre megvagy! Elfogtunk, kevély
Mihaszna! Hát puhulj meg és beszélj:

Nos, hol rejtőznek? Mondd, ne állj te veszteg,
A partizánok búvóit nevezd meg!
Ki védte őket? Rajta, vallani!
Halál vagy élet ettől függ ma, Li!"

Li Min-csung bátran néz a vészbírákra,
Szemében mintha lázas tűz cikázna.
És most a végső válaszút előtt
Mély megvetéssel szól: "Az agyvelőt

Ilyesmivel gyötörni mitse használ,
Hisz' minden szó silányabb holmi gaznál.
Nyakam kemény, bár sorsom mostoha,
Előttetek nem hajlok meg soha!

Hogy hol rejtőzünk, - azt valljam be szépen?
Minden fa odván, minden domb tövében.
Nevezzem meg: ki tart velünk?... ki még?
Sokan? -Az ám, amennyi csillag ég!

Hogy hol tanyáz a káder eldugottan?
Kik ők, a társak? Hányan lesnek ottan?
Mind, Kína minden pórja, mind barát,
Mind harcol és nem adja meg magát!

Most ezt kiáltom én halálra szántan:
Szaladjatok, kigyúlt a láng hazánkban!
Engem megölhettek ti, ám velünk
Nem bántok el! - Végezzetek! Gyerünk!"

MUNKÁSDALOK

I
KULIK ÉNEKE A KIKÖTŐBEN

Hé, te pajtás, málha-hordó!
Mit viszel, miféle terhet?
Görnyedt vállad nagy hajókról
Nagy házakba mit cipelget?

"Fát keletről és fahéjat
Délről, - északról a kelmét!
Mily nehéz e finom áru,
Megtudnád, ha így emelnéd!"

Hé, kinek viszed te, pajtás,
Ezt, mit vállad izma hordoz?
Szomszédodhoz, Tong Li-csonghoz
Vagy sanyargó asszonyodhoz?

"Kalmárokhoz, nábobokhoz,
Náluk mindez kincsre válik!
Nagy hajókról nagy lakokba
Hordom, míg birom, - halálig!"

Kalmárokhoz, nábobokhoz
Hordod? - és útszéli vermek
Odván éhenvész a szomszéd,
És az asszony és a gyermek!

"Pajtás, jól tudom! - Ha egyszer
Majd piroslón felsuhannak
Itt a zászlók, akkor én is
Mindezt elviszem magamnak!

Elviszem vak asszonyomnak,
Szomszédomnak, Tong Li-csungnak,
S gyermekemnek, - míg a zászlók
Vérpiros örömre gyúlnak!"
(1938)

II
NYOLC ÓRÁT...

Egyik rizst kapál rogyásig,
Téglát éget ott a másik,
Én szövök, - mint kerge dongó
Búg a gépem egyre: hong-hó!
Berreg, zúg a szívbe zsongó
Hong-hó, hong-hó, hong-hó, hong-hó!
Nyolc órát csupán dologra,
Nyolc órát az álmotokra,
Nyolc órát meg annyi másra:
Sportra, táncra, olvasásra, -
Mert ki munkában van egyre,
Közben élni is szeretne!
(1942)

NÉVTELEN KÖLTŐ
HARCI DAL

Hogy népünk még nem érett?
ezt kornyikálták, ez volt itt a nóta,
S nekünk dalolták századévek óta,
Hogy meg ne értsük, mit kínál az élet
E népnek itt, mely szinte semmivé lett,
Hogy látni vágyó lelkünk elvakítsák,
Hogy szebb jövőnk reményét szétszakítsák.
A kínai nép nem érett?

De régen érett, hogy már itt a földön
Elnyerje végre azt a túlvilágot;
S a menny, melyet csak rabtartónk ha látott,
Mindannyiunknak tündököljön.

De érett ám, hogy térdre már ne essen
Herék előtt, hogy emberként nevessen,
Minden nyomort, alázatot levessen
S azok felett, kik csak henyélve, resten
Lenyúzták őt, igazságot tehessen;
Ne mandarinok szűk kegyére lessen, -
De merni tudjon, hogy szabad lehessen!
(1940)

LI JÁNG
ELGONDOLKOZOM...

Csak járok és tűnődöm:
Hát hogy' van az, hogy másoknál a tarka
Szobákat drága szőnyegdísz takarja,
"Mah-jong"-játékukon pazar
Terítő van, de bűnt takar.
Szekrényeikben kincs ragyog, -
Míg én mezítlen baktatok?

Csak járok és tűnődöm:
Hát hogy van az: ki minket dögre fáraszt,
Friss hússal hízlal kényes kis kutyákat,
Borával léhűtőt itat,
Nekünk a rizsből annyit ad,
Amennyi elhull mint selejt,
Vagy mit homokkal megkevert?

Csak járok és tűnődöm:
Tíz évig dolgoztam, - s ha díjazás ért,
Csak ez: tíz évig éheztem hazámért.
De mások dőzsölnek vadul,
Cifrálkodón felül s alul;
Növesztik telt pocakjukat, -
Míg bennem vészes kór ugat.

Csak járok és tűnődöm:
Szakadt sarúval, rongyos köntösömben
Az utcán, hol profit virul ki könnyen,
Hol mind csak üzletet csinál,
De méltó bért - azt nem kínál.
(Gúny volt a hang, nem őserő,
Mely költőnek hívott elő.)

Csak járok és tűnődöm:
Most el kell érnünk azt, hogy rizst ehessen,
Ki rizst kapál, - hogy jó ruhát vehessen,
Mindaz, ki rajta dolgozott.
Ha emberséget és jogot
Kívánsz: ne koldusként keresd, -
De társad harcosan vezesd!
(1946)

VÁNG HSZÜ-KJÁNG
AZ UTOLSÓ ROHAM

"A pórnak egy marék rizs épp elég" -
Egy könyvön álmodoztam én;
"Csak egy marék - talán sok is - hadd éljen
Füvön, szeméten, csonton vagy gyökéren!"

"Nyáron meleg van, - nem kell hát ruha;
Ha tél fagyaszt: a síri ágy puha".
Nos, tépd le róluk mind a drága selymet,
Csúf fajzatuknak áss a földbe vermet!

Ne kíméld, hogyha térdreesve kér
Földbirtokos, helytartó, bankvezér,
Szegénységedből gazdagabb a gazdag, -
Ezért maréknyi rizst se adj a gaznak!

A szőttesedbe ő öltözködött,
Feszített úri naplopók között;
Egy rongyodat se add a rongy latornak,
Csak fend a kést, mert vége lesz a tornak!

A pénzes-zsákok méhe szülte őt,
Elvtárs, - belőled szítt ki vért, velőt, -
Köldökzsinórját most örökre vágd át
És tőrrel írd szívébe néped átkát!
(1948)

MAO CE-TUNG
A CSING-KÁNG HEGYSÉG

A zászlaink a hegy tövén lobogtak,
A csúcsról kürt felelt hívó doboknak.
Habár ezerszeres had állt elébünk:
Ezerszer volt acélosabb a népünk.

Szilárd erődünk volt, hogy szét ne vessék,
De Nagy Falunknál többet ért az egység.
Hváng Jáng-csieh felől ágyúk dörögtek,
S az ellenség éjfél előtt szökött meg.

MAO CE-TUNG
DA BO DI

Az ég narancsszínű, majd sárga, jáde-zöld,
Kék, indigó, lilás redőket ölt.
Ki járja táncát és dobálja itt
A sokszínű szivárvány fátylait?

A napfény már elült esőn pislog keresztül
S a hegyszorosra most a kékhomályú est ül.

Itt nemrég tomboló csaták rohantak át,
Golyók sebezték minden ház falát.
De őreink - a nagy hegyek - ma szebben
Csillognak így, szivárványló színekben.

MAO CE-TUNG
A HOSSZÚ HADMENET

A Vörös Hadsereg nem fél nagymesze menni,
Ezer hegy, tízezer folyó - mind semmi, semmi.
Az Öt Hegy: mint a víz hullámzó fodra, habja,
Hadunk Vu-mang fokán átröppen, mint a labda;
Meleg szirtjén Arany Homok folyója csapja,
Hideg Ta-tu fölött a hídláncok tucatja.
A Min-hegy végtelen havától víg a had ma,
Ha túlnan célhoz ért, - mosoly fut minden arcra.

MAO CE-TUNG
A SÁRGA DARU TORNYA

Kilenc nagy ágban fut a Jáng-ce medre,
Hogy Délt és Északot két részre szelje.
Zápor zuhog, ráhull a pára fátyla
A kígyó- és a teknősbéka-hegyre.
A daru rég elszállt, - ki tudja, merre?
Ma vándor pihenője lett a bástya.
Bort szürcsölök, s a vízre hull a cseppje,
Szívem túlárad, mint a Jáng-ce árja.

MAO CE-TUNG
A LOU-SÁN HÁGÓ

Nyugatról zúg a szél a hegyfalon.
Fönt vadludak rikácsolnak rajokban.
Dér hull a holdas hajnalon,
És dérben, holdas hajnalon
Kürt harsan és lovak patája dobban.

E hágón, még ha vas is volna minden,
Rohamrajunk nem áll soká lesen -
Ma áttörünk a hegygerincen.
A kék hegy tengerré leszen,
S a haldokló nap hull rá véresen.

MAO CE-TUNG
HÓ

Ezer mérföldre mindent jég fed el
És tízezer mérföldön hólepel.
A Nagy Fal két felén beláthatatlan
Távolba nyúl a hótakarta katlan.
A Huáng-ho vízdagálya még nagyot
Tarajlott és szikrázva megfagyott.
A dombok, mint ezüst kígyók, suhannak,
A hegypúpok, mint mammutok, rohannak,
Gerincük ott a felhőkig mered fel.
De napsütötte reggel
Pazar piros palást terül ragyogva
Fehér buckákba dermedt hóhabokra.

Hazánkban lelhetsz annyi szép helyet,
Mely oly sok régi hőst megihletett.
De hajh! Si Huáng a Csin-korban s Vu-ti
A Hán-korban nem volt oly bölcs, nagy elme,
Táj Cung a Táng-, T'áj Cu a Szung-időkben
Nem volt eléggé költő, - mind erőtlen,
Hogy ezt a szépséget megénekelje;
És Dzsingisz khán, a menny kedvence sem
Értett egyébhez, mint hogy szüntelen
Nyilakkal lődözzön a messze sasra.
Mindezt a múlt takarja.

Ha hőst keresnél, fenségest, nagyot:
Ezt csak ma és csak itt találhatod!

KUO MO-ZSO
INDULÓ

Előre, Kína férfi-népe!
Vagy jobb, ha bárki fejbe üt,
S a vállunk rab-járomba görnyed?
A zsarnok mindig, mindenütt
Csak gyászt okoz, tengernyi könnyet.
Előre, Kína férfi-népe!
Az ellenség már meg nem ingat;
Váltsuk meg honfitársainkat!

Előre, Kína férfi-népe!
Az üst-dobok dörögjenek,
Kaszát, acélpörölyt marokra.
A fáklyák büszkén égjenek,
Vörös zászlók között lobogva.
Előre, Kína népe, tettre!
Előre! Bárhol int a vészjel,
Segít a nép testvéri kézzel.

Előre, Kína népe, rajta!
Erünkben izzó vér pezseg.
Szívünkre sós könny árja hull csak,
Bár harcunk útjain sebek,
Nem tüskétlen rózsák virulnak.
Előre, Kína népe, harcra!
A sarlónk nagy munkára lendül:
A dudvát irtjuk gyökerestül.

Előre, Kína férfi-népe!
Előre munkás és paraszt!
Lándzsátokat ne marja rozsda;
Ki bennünk könnyet, kínt fakaszt,
Ön-vére fesse azt pirosra.
Előre, Kína népe, rajta,
Rohamra! - minden rom felett mi
Egy új kort látunk megszületni!

KUO MO-ZSO
CSATAZAJ

Úgy hullámzik a harci lárma,
Miként a tenger ár-apálya,
A szív, az ér mind hangosabban
Dobog, majd túlhamar lecsappan;
Felforr, - de újra rest lesz és
Megrontja renyhe tespedés;
Ahogy lelanyhul, majd kikel,
Ez népünk sorsát dönti el:
- Rohadjunk így, rabláncra szántan,
Vagy nőjünk nagyra en-hazánkban?

Fel! Talpra hát! Ütött az óra,
Ne kushadj! Üss a martalócra!
Hisz' mindegy - kard vagy bomba tép-e,
Dacolj a vésszel, állj elébe!
Nincs semmi célja életednek,
Ha gyáva koldusként veszed meg!

E nép csodára várt szünetlen
Ötezeréves révületben, -
De most megérthetjük mi végre:
Igaz szabadság, tiszta béke
Csupán a harcokban megedzett
Szilárd közösségben születhet!

KUO MO-ZSO
OKTÓBERI EMLÉK

Kik háborúra
kötnek üzletet,

S érvük csupán
dollár s atom lehet, -

Sötét sátánok,
mind elvesznek úgyis:

Az útjuk földi
poklokig vezet!

Október
negyven éve zeng, dörög,

S a Kreml tornyán
győzelmünk örök

Jelképeként
kigyúlt a Vörös Csillag,

S a fénye
halhatatlan és örök.

Mily nagy kor ez,
mily álomszép jelen -

A századok
ködéből győztesen

Szabadság árad
minden szolganépre,

Új emberség
s igaz tavasz leszen.

Ha egykor Moszkvát
jártam itt s amott,

Úgy tűnt,
hogy ott is bárka ringatott.

S ahogy megálltam
épp a szent fal mellett:

Szemem kinyílt
s ez friss erőt adott.

KUO MO-ZSO
ÓH, FÖLD - ANYÁM!

Óh, föld - anyám!
Már kél az új nap, fénye szinte pezsdül,
Vezessen most a tiszta ég alatt
A boldogság új kertjein keresztül.

Óh, föld - anyám!
Oly bőkezűn tápláltál és itattál,
Elém halmoztad minden kincsedet, -
Hogy' háláljam meg azt, amit te adtál?

Óh, föld - anyám!
Te zendíted fel kint az óceánok
Nagy, ünnepélyes kórusát, amely
Lelkembe zúdul, dallamával átfog.

Óh, föld - anyám!
Nem kuksolok már tétlenül szobámban,
Hanem fiúi boldogságomat
A nagyvilágba harsogom vidáman.

Óh, föld - anyám!
Irigylem én a rög minden parasztját,
Ki annyi népet táplál és kinek,
Ha gondban él, anyás öled vigaszt ád.

Óh, föld - anyám!
Irigylem én a bányászt is, ki fürge
Kezekkel jó szenet hasít nekünk,
És mint Prométeüsz, fényt vet éjjelünkbe.

Óh, föld - anyám!
Irigylem minden állatod, növényed:
Sok gyermeked - kis testvérem - ki mind
Oly gondtalan nő, meghal és feléled.

Óh, föld - anyám!
De szánva nézek gyors madárrajokra,
Ha vándor-röptük őket hirtelen
Eltépi tőled hosszú hónapokra.

Óh, föld - anyám!
Mért fussak annyi tájad távolán át
Lovon, hajón? Inkább cipőtlenül,
Mezítláb érintsem meleg barázdád.

Óh, föld - anyám!
Minden te vagy, ki szülsz és ölsz is egyre,
Lehelleted - mennydörgő, vad robaj,
S ha forr a véred - zápor, jég pereg le.

Óh, föld - anyám!
Hisz' mint te, úgy a Hold is, hogyha tompán
Világít rám, csupán a Nap hideg
Visszfényeit mutatja holt korongján.

Óh, föld - anyám!
A csillagok - sugárzó égi rózsák -
Szemünk lidérces látomásai
S te vagy csupán az élő, nagy valóság!

Óh, föld - anyám!
Most, hogy szabad vagy, ízed édesebb lett;
Ha forrásodra hajlok, úgy tűnik,
Hogy friss tejével enyhít barna kebled.

Óh, föld - anyám!
Az emberek beszéde zengve zsong át
Szívembe - és ez is, mint drága dal,
Lecsillapítja lelkem annyi gondját.

Óh, föld - anyám!
A milliónyi szín, tengernyi illat:
Mind bőségedből áradó erő,
Mely éltető vigaszként lelkemig hat.

Óh, föld - anyám!
A mozgás is, mit átfogok szememmel:
Viharzó táncod, mely sodor, röpít,
És ujjongón az ég felé emel fel.

Óh, föld - anyám!
A lelkem ősi, hű lelkeddel egy lett; -
Acéllá edzem önmagam, nehogy
Könnyelműn elveszítsem nagy kegyelmed.

Óh, föld - anyám!
Ahogy pazarlón osztod szét erődet,
Fogansz, virágzol, termesz, áldozol, -
Dolgozni úgy fogok tanulni tőled!

TUNG SI-SÁN
HA BÁRMILY ÉHES VAGY...

Ha bármily éhes vagy s a bendőd
Ugatni kezd,
Ha gyászban látnád is jövendőd
S a tél ijeszt:
Dzsu Lau-jü-nél, ki szörnyen aljas,
Kanász ne légy,
Igéretére, óh, ne hallgass,
Mert Lépre mégy!
Kenyér helyett egy fél falatnyi
Lepényt süt ő,
Penészes rizst akar csak adni
A léhűtő.
Ha sót akarsz a híg levesbe:
Ő vak, süket,
Ha meg dohányt is kérsz egy este:
Mit ad? Füvet!
Ha nadrágot hoz, rongy a posztó,
Sehogy se véd;
Nincs folt, mely elfedné a foszló
Ülep felét.

EMI SZIAO
EMLÉKSZEM...

Emlékszem, - otthon, kisfiú koromban
Bástyánkra másztam, hol sok őrtorony van;
Alattam egy folyócska nyári sodra
A szemhatárig hömpölygött csobogva,
S a tájon át egy eldugott szigetre
Vitorla-lepke lebbent el sietve...
Most hozzám simult jó apám, aki
Kezét a sík felé nyújtotta ki:

"Az emberélet lassan elfolyik,
Miként a víz; csak nézz a partokig,
A vén füzekre és a nyárfasorra,
Milyen magasra ér a lombok orma!
Én, én ültettem, ápolgattam őket, -
Jövőre mind még délcegebbre nőhet...
Jövő tavasszal tarkább, szebb virággal
Virul ki és a pelyhe messze szárnyal.
Így szálljon majd a fák, az enyhe rétek
Fölé szívünkből ujjongón az ének!"

Elhalt a szó, mely ekként oktatott,
S a férfi is, ki ott állt, már halott.
Ha emlék-szárnyon mégis visszaszáll ma,
Oly élénk, mintha még előttem állna
A bölcs öreg... szegény, szegény apám...
A hangját mintha most is hallanám:
"Oly szép hazát kaptunk örökbe,
Ne tűrjük, hogy pribékek ökle
Püfölje, fossza, nyúzza ezt a népet,
Melyet sok századig véresre tépett!"

EMI SZIAO
KAKAS SZÓL...

Kakas szól. Vívok, vagdalok.
A kardom vállmagasba szökken.
Hideg szikrák a csillagok
S a hold se ring lilás ködökben.
A bástyatornyon szarka-had
Riad s az éj felé lebeg fel.
Mért élek? - Huabé alatt
Szél kergetőz a fellegekkel!

EMI SZIAO
AZ ÁGYON...

Az ágyon fekve hánykolódom,
Elszundítok - de mégsem alszom.
Magammal s mindennel vívódom,
Hisz' önlelkemben dúl a harcom.
Éjféli csönd. Sötét korom.
Egy eb csahol kint, messze-messze.
Jól hallom? Vagy csak álmodom?
Csansában járok révedezve...

EMI SZIAO
A CSILLAGOK...

A csillagok sziporkázó tüzével
Betelt az éjes ég,
Míg nézed, egyre több fényszikra rebben.
A szeretet betölt, szívedhez ér el
És mintha fénylenék -
S minél tovább élsz, annál kéjesebben.

Az égi csillagok ma éjjel
A máról s holnapról beszélnek.
Szíved szerelmét, mely csak titkon él meg,
Az embereknek, óh, hogyan meséld el?

EMI SZIAO
POÉTA, KELJ FEL!

Fel, költő! Már soká tanyáztál
E gyászidőn álomcsodáknál!
Sok százezernyi ifjú vére
Ömölt már Kína szik rögére!
Ma köztünk van a te helyed.
Ameddig nincsen fegyvered,
A lelkeket hittel betöltő
Dalok forrása légy te, költő!

TJEN CSIA-JING
AMEDDIG A VADLUDAK REPÜLNEK

Fent vadludak csapatja száll
Egy éjszakán ezernyi Lí-re.
Ott már szabad paraszt kaszál,
De hozzánk most jutott a híre.

Vadlúd-csapat száz csúcs felett
Repül, s ezer hegyen keresztül, -
De lám, itt minden földszelet
Csak egy nagyúré mindenestül.

Hol enyhe domb emelkedik,
S a sík felhág a messze szirtfok
Felé, a Shan Li Yen-hegyig:
Az mind csak földesúri birtok.

A rónát, lankát, völgyet is
Népünk hiába túrta, ásta:
Nem járt nekünk se rozs, se rizs,
És így jutottunk dögrovásra.

Nem termett egy szemecske itt,
Hogy földesúrék el ne rejtsék,
Eladták Kína kincseit;
- Mit ért a sok vér és verejték?

Óh, rét, mely jáde-zöldbe vesz,
Ezüst-folyóink végtelenje!
Itt még egy ér se csörgedez,
Amely ne könnyek árja lenne!

DUÁN-MU CI-LJÁN
RŐT FELHŐ-BOKROK...

A hunyt napot rőt felhő-bokrok őrzik
Az ég nagy öblén, késő estidőig...

Öröm bizserdül völgyön-ormon által,
Megtelt a föld az új kenyér szagával!

És messze - tízezer mérföldnyire -
Aranymezők sok kazla int ide.

De nem volt mindig így, - a munka tette
Arannyá, hogy megélhessünk mi rendre.

Munkánk teremtett várost, falvakat,
S kemény acéllá edzett lágy vasat.

A csillogó nagy messzeség kimélyed,
S majd minden ember boldog sorban élhet.

Csán-cánt s Huáng-hót megtisztítja népünk,
S a ködből új, napfényes útra lépünk.

A Kuomintáng papír-sárkányait
Széttépjük, - és az éjbe fény hasít.

E nép, öt ezredéves múlt ködében,
Már milljó gúzsban élt rabszolgaképpen,

Amíg szabad világba törhetett fel,
És testvér lett a nagy szovjet tömeggel.

VÁNG HSZÜE-BO
NINCS KÍNA KOMMUNISTÁK NÉLKÜL

Kommunista Pártunk
Vitt a győzelemre:
Kommunista nélkül
Kína nem lehetne!

Minden kommunista
Népének barátja,
Minden kommunista
Bátran megy csatába!

Szabad kommunisták
Adták azt, mi élet.
Kommunisták útja:
Nyíl, mi most se téved!

Van kenyér az ellenségtől visszahódított vidéken,
S mi az ellenség mögött van: partizánok fészke régen.
Boldog lét a dolgozóknak, - béke, fény az új hazára:
Kommunisták műve mindez, izmos karjuk alkotása!

A kommunista -
népét mint hű szolga védi,
A kommunista -
ellenségét nem kíméli.

Kommunista Pártunk
Vitt a győzelemre!
Kommunista nélkül
Kína nem lehetne!

TJEN CSIEN
BEVÁLT JÓSLAT

A jós-beszéd nekem mit érhet,
Ha tündöklő jövőt igérget?
Nem is töprengek én ezen;
De mégis bízom benne szentül,
Hogy életem magasra lendül,
És mától kezdve szebb leszen.

Be jó nekem, hogy most születtem,
S a küzdelmekben részt vehettem,
Hogy büszkén hordom, vállalom
A holnapért a munka terhét,
Amelytől nem görnyed hetedrét
Az ember, mint igás-barom.

Ahol vörös zászló repül fel,
Köszöntsük bízó, hű szívünkkel
A rügyfakasztó új napot, -
Melynek tüzétől semmivé lett
A pórt-emésztő renyhe élet:
A nép szabad hazát kapott!

Tövéig irtsuk hát a senyvedt,
Vér-sarcon élő úri rendet, -
A gép, a rizs mienk legyen!
Mi új gyönyör szívemben érik,
Kizengem ujjongón az égig,
Hadd hallják réten és hegyen.

Új ember lettem, új dalomban
Új ihlet villámfénye lobban
S a forradalmi cimbalom
Kíséretére hősi népek
Testvéri hadsorába lépek, -
Be nagy családhoz tartozom!

TJEN CSIEN
MOST KEZDŐDIK AZ ÉLET

Keményen marsol száz paraszt, -
Ők védik földjeinket.
Erükben vad harag tüzel
S a kín dühíti mindet.

Puskáikat szétzúzza tán
Az ellenség sok ezre,
De nincs, ki zárt csapatjukat
Megtörje, szétrepessze.

(Paraszt-had indul, messze ér el,
Így négyesével, négyesével.
Mi elmúlt, az ma már nem árthat,
Rossz tegnapunk fel úgyse támad.)

Magasra nyújtják fegyverük,
S a zászlók fenn lobognak.
A gyermekek s az asszonyok
A sor mellett topognak.

Ezer halált se fél e had,
Egy új kor hősi népe.
Hol egyik bajtárs elbukik,
Két másik lép helyébe.

(Paraszt-had indul, messze ér el,
Így négyesével, négyesével.
A hó torony-magasra nőhet,
Se fagy, se szél nem bántja őket.)

A gyermekraj havon csücsül,
De nem babot harapdál,
Csak hógolyót, - szemükbe könny
Szökik minden falatnál.

A földesúr e könnyekért
En-vérével fizessen;
Ti meg kacagtok majd baján
S nem álltok félve, resten.

(Paraszt-had indul, messze ér el,
Így négyesével, négyesével.
Langy szél fúj és a hó megolvad,
S a sárga föld megint dalolhat.)

TJEN CSIEN
AZ ÉN SZABADSÁGOM

Te whiskyt árulsz, yankee, látom, -
De én nem vásárlok belőle.
Megvallom már előre:
Utálom
rágógumid ízét!

Az én szabadságom valódi,
Ilyen ma nincs neked,
Hazugság árán el sem érheted,
Hogy véle másokat becsapjál.
Az én szabadságom dicsőbb a napnál,
Olyan, amely csak bátraknak terem meg, -
Nem gyávának, se becstelennek.

TJEN CSIEN
ÓVAKODJUNK A TOLVAJOKTÓL!

"A tolvajoktól óvakodj, barátom!"
A tolvaj kerted fáját lopja el, -
S te ültetsz mást helyébe, hogyha kell;
Ellopja, mit te szőttél volt, a vásznat, -
S majd fürge ujjad másikat csinálhat;
De hogyha elrabolja lelkedet:
Belőled ember többé nem lehet!

TJEN CSIEN
A GALAMB

A vadgalamb turbékolása
Itt búg az ablakomban,
A vadgalamb turbékolása
Szívem dalába dobban.

Az ablakot kitárom, messze nézek:
Zöld vízbe fúl az árpa-mezsgye kinn;
Aratni kell. A sarlók tettre készek,
Pengéiket kifenték mesterin.

Így szólok most az ablak
Közén a kis galambnak:
"Óh, adj szívemnek szárnyakat,
Mert gyászba hal, ha itt marad!"
Repüljön el dobogva
Tanyákra, városokba!"

Az embereknek szívem ezt kiáltja:
"Üssétek azt a szörnyet már agyon,
Nehogy vérszomjas száját még kitátsa
S a békés népbe marjon egy napon!"

TJEN HÁN
ÖNKÉNTESEK INDULÓJA

Fel, talpra hát,
Ki már nem élhet szolga-módra!
A hősiségünk Nagy Falával
Megvédjük
Kína
hajnalát!
Már riadót ütött az óra!
Megváltjuk ezt a szép hazát!

Körös-körül süvöltsön
A hegytetőn s a völgyön
A harcra hívó büszke jel:
Fel!
Győzelemre!
Fel!
Vagyunk százezren harcosok,
De szívünk egy szívként dobog,
Nem rémít száz halál viharja:
No rajta!
Rajta!
Rajta!
Rohamra!

SA FONG
A CSATATÉR DALAIBÓL

Az éj sötét zománcától takartan
Mi hasztalan kerestünk hűs avarban
Parányi fényt, mi embertől ered.
Fejünk felett
Kis szikráin hunyó csillag-szemeknek
A sűrű felhők néha megremegnek.
Utódaink dicsőségére páran
A vad bozótba búvunk, hol siváran
Leselkedik reánk a tűz-halál.
A vaksi tócsa, melyre pára száll,
Megőrzi mindjük árnyék-vázlatát,
Kik nemsokára
Árnyéktalan hatolnak rajta át.
Utódaink javára,
Egymás mögött szorongva
Felbaktatunk a tegnap már bevérzett
Kopaszfejű, cserjétlen hátú dombra,
Amelynek titka mélyebb, mint a végzet!

JEN SI
BOMBÁK HALOTTAI

Csak sárga föld... lapályán mennyi domb van,
S alant odúkba zárt ölén a csendnek
Szétbombázott halottak zárt sorokban
Szerényen, ismeretlenül pihennek.

Most némák, s őket sem szólítja senki,
De emlékeznek még a régi rosszra!
Egük kékjét a vad gyep elrekeszti,
S örök lakukra lomha láb tapos ma.

Munkások voltak vagy parasztlegények,
Tán útról-útra hontalan bolyongók,
Anyák vagy férjek, árvák és szegények,
Vagy vén anyók, fogatlanul mosolygók...

Mind alszanak, s a gond terhét nem érzik,
Mindegyik hordja egy örök seb ékét.
Szájuk csukott, de lelkük egyre vérzik,
S a sok halott száj azt kiáltja: Békét!

AJ CSING
KÖSZÖNTŐ 1953-RA

Új kor közelget- éjszakára reggel -
Nyargalva tör be hóval és szelekkel.
Az országúton friss kacaj derül;
A frontra kint füst-szemfedő terül...
A sziklarésben pár legény halad, -
Szemük szegénye gyulladt és dagadt,
Arcuk redős, a hangjuk is kiégett.
Az ellenség ezernyi tonna fémet
Röpített, - ám a harcosok sora
Nem tágított, nem ingott meg soha.
A drótsövény mérföldnyi mélyre nyúlt,
Az ellenség előtte vérbefúlt;
Hiába vont fel öblös ágyúkat,
Erősebb volt a büszke öntudat
Szívükben, - tudták, mint ügyel reájuk
Apáiktól öröklött szép hazájuk...

Elmúlt a harc egy újabb éve,
Kilenszázötvenhárom nőtt fölébe.
Egy új kor új villámvonatja vitt
Új útra minket, vitt, sodort a hit,
Hogy rabságunknak mindörökre vége,
S e győzelemmel egyben győz a béke.

Öreg hazánk, mely nagy, határtalan,
Hóval takartan vár, nyugalmasan, -
Borzongva vár a mély barázda méhe
Tavaszra, nászra, rögtörő ekére,
Melynek nyomán a zöld vetés a földön
Mint tengerek dagálya hömpölyögjön.

Felébredt, apró falvaink alatt
Sok út új városok felé halad,
Ahol mi most az ős természetet
Megváltoztatjuk, és a föld felett
Mindenfelé új gyárak váza nő fel,
Olaj-motorral, zúgó vízerővel;
A vasgerenda, hogy sokáig éljen,
Betonruhába öltözik kevélyen,
Acél acélhoz forr, és nemsokára
Már kész a tervünk oly sok büszke gyára.

Kilencszázötvenhárom úgy fakad ki,
Hogy millióknak új sorsot fog adni,
A tálba rizst, az éjszakába fényt,
S a tett rügyének: érlelő reményt.

E szép hazát, amely ma épül,
Egész világnak példaképül
Megvédjük minden poklon át,
Mint hőseink Szángkun fokát;
S ez már nem álom, mely csak ámít, -
Hitünk szilárd, akár a gránit!

Az ellenségre mennydörögve
Lezúdul népünk érces ökle,
Leverjük kívül és belül,
Míg végre térdre kényszerül,
Fizethet érte drága árat,
Ha új szabadságunkra támad!

Nem hagyjuk, hogy ki esztelen,
E korhoz hálátlan legyen,
E korhoz, mely csupán a kezdet,
De máris hősöket növesztett. -
Mi sem leszünk méltatlanok
A néphez, mely ma úgy ragyog
Megifjult hajtásként a vén,
Ötezeréves törzs hegyén.

Rohanjunk harcból harcba folyton
És alkossunk ezernyi fronton:
Vízművet, álmunkba se látott
Virágzó mintagazdaságot,
Rizshántolót, érc-méhű bányát,
Villanyt a vaksi éjszakán át,
Gépállomást s a szélcsapott
Kunyhók helyén derűs lakot!

Csak akkor győz a győzelem,
Ha pezsgő jólétet terem.
Legyünk e harc után a béke
Világújító nemzedéke,
Legyünk a gyengébb népek őre,
Az élen száguldjunk előre,
Mi, hatszázmilliós sereg, -
Hisz' új, nagy célok intenek!

SAO JAN-SZJÁN
UTAK ÉS GÉPKOCSIK

Vajon tudod te zug-faludban,
Hogy Kína földjén mily sok út van?
Magas hegyekre, szirtfokokra
Sietnek fürgén és loholva,
A nagy folyókat átszelik,
A három-udvarú tanyákat
Megnyergelik,
És várost városhoz kötözve,
Egyetlen testté fűzik össze.

Vajon tudod te zug-faludban,
Hogy Kína földjén mily sok út van?
A gyáraktól a tengerek
Hajói mellé lejtenek,
Találkoznak sok új szövetkezettel,
Ott húznak zöld mezők felett el,
S az erdők mélyéből kibújván,
Belépnek kis faluk kapuján;
Majd egyik visszapenderül
S a lábaink elé terül.
Most végtelen faágként ér ide
A szép utak legszebbike,
Mint óriási kéz tovább nyúl,
Mint egy hatalmas szív kitárul...
A sok-sok széles út hazámat
Befutja és el mégse fárad.

A mérhetetlen pusztaságon,
Hol nem járt ló, szekér, eke,
Mindent befog, mindent ím' átfon
Az út: ötéves tervünk gyermeke.
Ő szállít majd e nagy hazán át
A földjeinkre gyári trágyát,
Papírt, élelmet - jót, sokat,
Ruhát, cipőt, újságokat,
Ezen fut át a gazdasági szerszám,
A gépcsavar s a lágy kalács ezerszám.

Az egyik út hegycsúcsra röppen,
Vagy meglapul dombocska szélén;
S amott a sziklás, szűk öbölben
JA tengerpart szegélyén,
Hol habmoraj dühös viharba tör ki,
A parti ágyúk basszushangja dörgi
A harci szót:
"Municiót!"

Akár nyugatra mégy, akár keletre,
A gépek kardalát hallod ma egyre,
Mind hív, kiált vagy esdeklőn rebeg:
"Ti autógyárak, műhelyek,
Motort, motort, most kell a gép,
Mindenhol erre vár a nép!"

Az útnak buzgó mérnökök felelnek:
"Csak még egy kis türelmet!
Új gép-alapra építjük hazánkat;
Sok újszülött motor durrogva jár
S naponta már
Sok százezer mérföldre szánthat.
Most öntünk életet bele,
Mert ez nem holmi rossz gebe;
Úgy vágtatunk majd, mint a szél a pusztán,
Új Kína minden széles útján!"

SA OU
A NAP FELÉ

Utunk egy új, napos világba fordul,
És nincs erő, mely eltéríthet orvul!
Fölöttünk csillagok virága nyit,
Szivárvány szórja zsenge szirmait.

A csermely friss szelét arcunkba csapja,
Utunk kitárul és elér a napba...
Feledje népünk már e két komor
Megátkozott szót: "rabság" és "nyomor".

HO CSI-FÁNG
KITÁRULT LÁTHATÁR

Ki élni kíván, annak hogy' kitárul
A köznap is sugárzó láthatárul,
Akár a roppant óceánok árja, -
Mert most szabad mindenfelé a pálya.
Van alkotásra bőven alkalom.
Új műremek lesz minden ócska rom;
Sokat teremthet izmod, ifjú lelked,
S a tett nyomán be gazdag kincsre lelhet!

Dalos csapathoz csatlakozz,
Vagy dráma-hősként áradozz,
Teremts vasúti sín-eret,
Repülj a fellegek felett,
Dolgozz tudós intézetekben,
Vagy írjál verset ernyedetlen,
Vezess hajót, bátran, vidáman,
Vagy játssz az alpesek havában,
A sarki jég között kutass,
A trópusokban légy utas,
Vagy ércet fürkéssz lankadatlan,
Kis sátrad árnyán, egymagadban!

Köznapjaid kis, egyszerű szakán át
Vizsgáld a lét sok egyszerű csodáját,
Csiholj füzet sokakból ön-tüzeddel,
Saját szíveddel száz szívet fedezz fel.
Az élet oly nagy - éltetőn kitárul
Mindenkinek, napfényes láthatárul;
Be jószagú minden rövidke perce, -
Hol munka van: gyönyörre, kincsre lelsz te!

KE CSIÜN-PING
MI - EGY ÚJ VILÁG ERŐI

A világ demokratikus
ifjúságának ajánlom!

Mi üdvözlünk, egy új világ erői,
Új élet vére, csíra-nedve,
Mint egy új erdő, úgy fog egyre nőni
Megifjult Kínánk izmos ifjúsága!
E népet harcos évek fergetegje
Edzette meg, eső csapkodta, vágta.

Erőnk a kék acéllal is vetekszik:
Minél tovább hevítik, edzik,
Annál szilárdabb lesz a penge;
Minél keményebben verik pöröllyel,
Csak annál szebb a hang, mi csengve
Kicsattan és az égbe tör fel.

Új bölcsességet véd a kard kezünkben!
Elpusztul az, mi ósdi, korhadt,
Jövőnket már nem zárja el bitor had.
Új Kína sorsát boldogan, derülten
Hordozza vállán, tomboló tusák
Után, a győztes ifjúság!

JÁNG CSENG
KIVIRULT A VÉN FA

Hajam fehérebb, mint a hó;
Mért vés a tél redőt arcomba? - kérdem,
- A szél miatt,
A dér miatt fakó,
A hatvan év miatt, amit leéltem.

E percig már temérdek sót megettem,
De haj! kevés rizst hosszú életemben!
A boldogság piros zsarátnoka
Át nem hevített még soha -
A nincstelent nem várta még a fösvény
Világon ennyiféle koldus-ösvény!

...Egyszerre éles szél fütyült be
S az ég felhőit mind elűzte.
Örömtüzek, rakéták közt ragyogva
Új Kína napja tűz letűnt bajokra,
S a múlt világa,
Mely elmerült az éjszakába,
Most úgy rémlik nekem,
Mint lázas álom, fojtó förtelem.

A rég letiport szolganép előtör
S a jólét most nevet reá először,
Fölötte hittel és reménnyel
Bíborban ég az új győzelmi fényjel!

*

Hét éve, hogy lélegzetem szabad!
És több e hét év, mint sok ezredév,
Amely mögöttem elmaradt!
Nem kell se rang, se cím, se név,
Dolgozni vágyom, -
Int már az emberség magas foka,
Hová előbb nem értem fel soha.

*

Az ellenség az almafát kitépte -
De népünk új fát ültetett helyébe
A jó gyapot ma úgy kell, mint az élet, -
Még több gyapotmag hulljon hát a rögre!
Ha majd a sok fehér hüvely megérett,
Egy sem lesz kisebb, mint egy gyermek ökle!

Az égen még alig rózsáll a hajnal,
S egész falunkból csörtető zsivajjal
Siet ki már a nép, hogy lelkesen
Kapáljon rizst a kedves földeken.

Az ormokon túl már szovjet világ van,
A földet tűz-ekék törik vidáman,
Ott nem pazarlók már az emberek,
Tengernyi búzát gyűjtenek...
Óh, mért nem ismertük mi rég e népet?
Tán könnyebb, szebb lett volna úgy az élet!

Öreg vagyok,
De még meg nem halok -
Az én eszem ne járjon még koporsón,
Hisz' oly parányit éltem és oly olcsón!...
Ma nem kell még a szűk halotti láda,
Jobb, hogyha egy fatörzsből nemsokára
Kis házat építek felnőtt fiamnak,
S egy asszonyt is találok...
Ámde annak
Oly asszony kell, kit ő választ ki társul!

A második fiam beállt a hadba.
A vörös listát kitettem a falra,
Ott van felírva sok-sok érdeme, -
Családom már be sem telhet vele!

A harmadik fiam ma gyárba jár,
Ipart tanul. Ő persze tudja már,
Hogy ifjú Kínánk mindent arra tett fel,
Miként lesz dúsabb egyre több üzemmel, -
S ki munkásnak beállt, az most az élet
Legjobb és legdicsőbb útjára lépett.

Sok évig tűrtem; - rabságom korában
A hitvány, szívtelen Du Dzünt imádtam,
Ki Cján zsivány-barátja volt,
De ő is gyilkolt és rabolt,
Ősz hitvesem megölte
S falunkba fosztogatni tört be...

Ezentúl már nem ülhet ő nyakunkon,
És át sem léphet kis kapunkon,
Amelyre díszes, szép keretben
A győztes Mao Ce-tung képét szegeztem.

*

A már didergő vén fatörzs tavasszal
Termékeny életet magasztal,
Piros virágú díszben tündököl fel,
Busább a lombja, mely kérkedve zöldel,
Bizsergető friss nedvek éltetik...
Így én is -
hogyha sok-sok év szalad,
Nem korhadok görnyesztő súly alatt,
Nem kábít és butít az ősi álom,
Hanem megifjultan virágzom
Az eljövendő ezredévekig.

*

Azt mondják, Kína minden útján
A nép Pekingbe vándorol, -
Bár vélük ünnepelhetnék, ahol
A hét esztendő szabadság-dalát
Harsogja Kína, mint egy nagy család.

Be boldogan haladnék Mao nyomában,
S hazám - a földkerekségtől csodáltan -
Az ős erőn át kapna friss erőre,
Magasra törne, izmosodna, nőne,
S én mind, mi bennem termő vágy maradt,
Kínának adnám, mely ma önmagának
Fejt ércet, épít, szánt, vet és arat!

HE CSÜN-HU
REPÜLJ DALOM!

Dalom, repüld be földünk minden táját,
Szállj, mint a szél, hogy bárhol megcsodálják!
A forradalmunk győzött, és a népet
Úgy vitte föl, mint medréből kilépett
Folyó, mely minden parton átömölhet
S elönti sodró árvízként a földet...
Mi évekig hajóztunk száz viharban,
S nem jött hajós, csak szállingózva, lassan
Jött néhány vakmerő legény mihozzánk,
Majd sok-sok millió; de egy se hoz ránk
Gyalázatot, és árulás se járja,
Mert bárki napja szebb, mint volt az álma.

*

Repülj csak, énekem, harsogva, zúgva,
Szavad jusson be minden messze zúgba!
A forradalmunk hajdan gyér erekben
Csorgott, - ma mint a tenger: győzhetetlen!
Utunk sugárzó fény-időkbe vágtat,
Kemény hitünkből vertünk itt mi gátat
Az ellenség elé, mely koncra les még,
Hogy új nyomorból új vagyon szülessék.

*

Megvédünk téged, véren nyert Szabadság,
Mit adtál: latrok már el nem ragadják,
Kufárok el nem csalják kincseinket,
Gaz fegyverük nem törhet össze minket,
Repülj, dalom, légy május hírvivője,
Légy harci szózat és mutass előre,
Mutasd, hogy érhet véget majd a rabság,
S a rab népekre hol virrad szabadság.
Hadd énekelje minden harsogó dal,
Hogy testvérként a Szovjetunióval
S a Béke verhetetlen nagy hadával
Törünk mi minden vár-erődön által.
Vörös zászlónk alá oly sok-sok ország
Küzdői gyűlnek már, hogy eltiporják
A gyarmatok kegyetlen vérszopóit,
A sanda gyámot, aki ölve hódít!
A boldogságot fonjuk életünknek
Oly díszeül, mely többé el nem tűnhet.
Szabadságot, békét hozunk a földre,
És május napja - szívet szívhez öltve -
A népeknek erőt ad újra ma,
Mert ott virraszt arany tüzével
Fejük fölött a Kreml csillaga!

JEGYZETEK

A LEGRÉGIBB NÉPDAL

A kínai irodalomtörténeti hagyományok szerint ez az egyszerű paraszt-dal Jáo császár korából (időszámításunk előtt 2357-2277) maradt fenn. Konfuciusz - helyesebben Kung Fu-ce - az egyik neki tulajdonított kompilációs műben: az i. e. VII. és V. század között létrejött Tavasz és ősz könyvé-ben, mely nagyjában a Lu tartomány történetére vonatkozó évkönyveket foglalja magában, szintén úgy közli, mint a Jáo császár korából fennmaradt legrégibb népdalt. Tömör hat sorában hűséges képet ad az ősi földművelő társadalom patriárkális szelleméről; a maga erejére utalt, a magamunkájából élő szántóvető büszke önérzettel függetleníti magát még a császári hatalomtól is.

A SI-KING

Ez az ősrégi daloskönyv az emberi érzésvilág történetének egyik legfontosabb forrásműve, melynek rendkívül kalandos múltja van. Si annyi mint: dal, King pedig zsinór. Tehát: dalfüzér. Konfuciusz volt az, aki az Öt kánoni könyvvel (Vu-King) együtt a Si-King anyagát is összegyűjtötte, kiválogatta, szerkesztette. A hatalmas birodalom területéről sok ezer dalt jegyzett föl, melyekből végül is háromszázötöt válogatott ki a gyűjtemény számára, i. e. 500 körül. Ezek már akkor is, Konfuciusz korában, nagyon régieknek számítottak, i. e. 1200-700. évekből származtak. A dalok témája változatos, de költői érték tekintetében egyenetlenek. Az egész gyűjtemény négy könyvből áll. I. Köznapi énekek, II. Kis ünnepi énekek, III. Nagy ünnepi énekek, IV. Áldozati énekek.
A Si-King - melynek dalait Konfuciusz nemcsak gyönyörködtető, hanem nevelő célzattal válogatta össze - a nép legkedveltebb könyve lett. De éppen a példátlan népszerűség okozta végzetét; itt is, mint oly sokszor, az irodalomtörténet szoros kapcsolatba került a nép, az ország történetével, de sehol oly drámai körülmények között, mint a Si-King esetében.
A nagy dinasztiák sorában a Csou-dinasztia volt a leghosszabb életű, i. e. 1066-403-ig uralkodott. Hanyatlása időszakában lépett fel Konfuciusz. Az egyre fokozódó erkölcstelenség, kegyetlenség és zabolátlanság teljesen aláásta a központi hatalom befolyását; a feudális fejedelemségek egész sora burjánzott fel és gyöngítette a birodalmat. Végül is a dinasztia nem tudott ellenállni Si Hoang-ti, Cin tartománybeli fejedelem rohamának, aki i. e. 247-ben kezébe ragadta a császári hatalmat és megtörte a kis államok ellenállását. Zseniális minisztere, Li Sze, a Távol-Kelet mindenható kancellárja lett. Újraszervezte az óriási birodalmat, növelte területét, új hivatalnok-nemességet teremtett, egyszerűsítette az írásjeleket, nagyszabású úthálózatot tervezett, megjavította az adórendszert, központosította vallásügyeket és megtisztította korrupt bíráskodást. A trónfosztott fejedelmek és konzervatív főhivatalnokok azonban lázadást szítottak, és az elégedetlenség a régi könyvekhez menekült. Ez a könyv volt a letűnt aranykor műveltségének zászlaja. Ezért jelent meg i. e. 213-ban az a hallatlan császári rendelet, mely szerint - más régi könyvekkel együtt - a Si-Kingnek a birodalomban található összes példányait halálbüntetés terhe alatt el kell égetni! A parancsot kíméletlenül végre is hajtották; minden város és község piacán fellángoltak a máglyák, melyeken a bambusz-táblákra és selyemre írott dalok elhamvadtak. Fennmaradt e barbár császári parancs eredeti szövege, melynek szerzője maga Li Sze kancellár volt: "Mindazokat, akik arra vetemednek, hogy egymás között a Si-Kinget idézik, ki kell végezni, holttestüket a piacra kell dobni; mindazok, akik a múlt időkre való hivatkozással a jelent bírálják, családjukkal, hozzátartozóikkal együtt a halál martalékai." Ennyire félt az újító a Si-King dalaitól.
Si Hoang-ti császár a könyvekre kiszabott tűzhalál után három évvel meghalt. A trónra került legkisebb fia folytatta az üldözést és csakhamar Li Sze kancellár ellen fordult, bár neki köszönhette háza egész hatalmát. Li Sze kancellárt, mivel szegénysége miatt nem tudott egy rá kiszabott pénzbírságot leróni, először szégyenletes csonkításra ítélte, majd ismételt kínzások után a piactéren fiával együtt darabokra fűrészeltette.
A tehetetlen fiatal császárt csakhamar egész nemzetségével együtt elseperte egy véres forradalom. A könyvégetésre vonatkozó rendelet hatályát vesztette. A Si-King főnixként éledt fel hamvaiból. Akadt a birodalomban két kissé megcsonkított példány, mely megmenekült a tűzhaláltól és így azoknak az öreg dalszakértőknek segítségével, akik emlékezetből tudták az összes dalokat, sikerült az új kiadás számára helyreállítani a Si-King hiteles szövegét, mely ma is sok milliós példányszámban forog közkézen Kínában.

CSÜ JÜÁN
(i. e. 340-278)

Csü Jüánt már egyes kínai irodalomtörténészek Dantéhoz hasonlították. Ő is, mint Dante, a nép köznapi nyelvéből teremti meg magas művészi színvonalra fejlesztett stílusát.
Csü Jüán rokonságban volt a Csu fejedelmi házzal és eleinte Hoáj Váng király tanácsadója volt. De ellenségei - a minden reform ellen hadakozó udvaroncok - rágalomhadjárata következtében kegyvesztett lett. Fennmaradt verseit a hunáni száműzetés éveiben írta: a Li-száo (A száműzött) c. hosszabb költeményét, kilenc áldozati éneket, A jóslat és A hazájukért elesett ifjak c. rövidebb verseit, melyeket magyar fordításban közlünk. Versei egytől egyig rímtelen sorokban dithyrambikus lendülettel áradnak és látszólag önálló allegorikus képekből szövődnek hatalmas, magávalragadó melódiává.
Csü Jüán költeményeiben gazdagon használja fel a régi legendákat és mondákat, s ezért - élesen tükröződő határozott politikai magatartása mellett - különösen művészi megjelenítő ereje vonja magára a figyelmet, de költői képzeletének gazdagsága, érzelmeinek őszintesége, nyelvének plaszticítása és finomsága ugyanolyan jellegzetes vonása költészetének.
Az utána következő nemzedékek tisztelettel adóztak Csü Jüán emlékének, mert nagyra becsülték kérlelhetetlen következetességét az eszméi megvalósításáért vívott harcban: öngyilkosságot követett el a kétségbeesés pillanatában, amikor arra a meggyőződésre jutott, hogy már nem talál semmilyen kiutat hazája számára, mely a romlás szélére került.

MÉJ SENG
(megh. i. e. 140)

Huajjinből származott, és Vu hercegének szolgálatában állott. Amikor ez zendülést tervezett, le akarta beszélni róla. De a herceg nem hallgatott rá és a zendülés során életét vesztette. Méj Seng ezután King császár udvarában kapott hivatalt; de az udvari léhűtők és intrikusok társaságában nem érezte jól magát. Ezért betegség ürügyén visszavonult. Vándorlásai során Lo-jáng hercegének, Haziaó-nak múzsa-kertjébe került, ahol ő volt a költők körének legkimagaslóbb alakja egészen a herceg haláláig. Ezután visszatért szülőhazájába. Vu uralkodója már trónörökös korában sokat hallott Méj Seng költői és emberi kiválóságáról, ezért trónralépése után nyomba magához hívta a költőt. De az ősz költő nem bírta ki az utazás fáradalmait és meghalt, mielőtt az uralkodó udvarába megérkezett volna. Méj Seng volt az, aki az ősidőktől fogva szinte kizárólagos törvényszerűséggel használt négyszótagú (azaz négy verslábú) sorok helyett az öt verslábra írt sorokat vezette be. Ez a forma a következő századokban is a lírai versek általánosan elterjedt formája maradt.

HÁN VU-TI CSÁSZÁR
(i. e. 140-88)

A Hán-dinasztia korában a lírai költészet nagy megbecsülésnek örvendett; ezt bizonyítja, hogy maguk a császárok - például Kao-cu és Vu-ti - nemcsak hadvezéri, de költői dicsőségre is áhítoztak.
Magas hajóm -a régi idők díszbárkáinak formáira emlékeztető magas fedélzetű hajókat még ma is látni a nagy folyókon.

VÉN KÜN
(i. e. 120 körül)

Vén Kün költőnő Sze Ma Hszjáng-ju, Vu-ti császár korában ismert fiatal költő felesége volt. Hszjáng-ju vándorútja során Linkjungba vetődött, ahol a dúsgazdag Cso Váng-szun házában előadta néhány versét és egy csapásra meghódította Vén Künnek, Cso Váng-szun fiatalon özvegyen maradt leányának szívét. A fiatalok még azon az éjszakán Csengtuba, a költő szülőföldjére szöktek, de csakhamar visszatértek Linkjungba, ahol egy kis kocsmát nyitottak. Az öreg Cso később dús hozományt adott a leányának, aki a költővel együtt Csengtuban telepedett meg. Hszjáng-ju nemsokára a császári udvarba került, boldogságában megfeledkezett Vén Künről és más feleséget készült hozni Molin vidékéről. Vén Kün bánatában a kötetünkben közölt Dal a fehér hajról c. versét küldte el hűtlen urának. Ez a költemény hét évszázad múlva Li Táj-pót hasonló című híres verse megírására ihlette.

HSZI CSÜN
(i. e. 110 körül)

Hszi Csün hercegnő Csiáng-tu Hán-korszakbeli fejedelem leánya volt. Apja i. e. 110 körül feleségül adta Kun Móhoz, egy öreg kirgíz fejedelemhez, hálából, hogy megsegítette a harcias hszjung-nu (állítólag a hunokkal azonos) törzs támadásai ellen. Az ősz uralkodó, hogy a fiatal hercegnőt kétségbeesésében megvigasztalja, később unokájával házasította össze. A távoli, idegen országból hazaküldött sóvárgó költeményt a régi kínai líra legszebb versei között tartják számon.

PÁN CSIE-JÜ
(i. e. I. század)

Pán Csie-jü költőnő sokáig Cs'eng-ti császár (i. e. 32-6) szeretője volt, míg egy udvari ünnepség alkalmával az uralkodó beleszeretett egy táncosnőbe s Pán Csie-jü kegyvesztett lett. De mielőtt visszavonult volna a magányba, egy legyezőt küldött a császárnak, melyre rövid verset írt. A versben önmagát hasonlítja a legyezőhöz, melyet ősszel, mint haszontalan jószágot a ládába dobnak. Ez a vers az egész kínai birodalomban olyan népszerű lett, hogy a "c'iu-hou-sán" (őszi legyező) kifejezés - mint a cserbenhagyott szeretőre vonatkozó hasonlat - teljesen átment a közhasználatba.

TAO JÜAN-MING
(365-427)

Tao Jüan-ming életét a nagy vívódások, konfliktusok és válságok jellemzik. Családjában szép számmal voltak erős jellemű és sikeres férfiak, de szegénysége miatt jelentéktelen állásokat kellett elfogadnia, ahol tehetsége és képzettsége nem érvényesülhetett, s származása miatt feljebbvalói elismerését sem nyerte el. Végül is hazatérése után teljes magányban töltötte napjait. Házát és kis földjét gondozta és irodalmi munkássága mellett szeretettel ápolta a virágokat. A krizantémok késői pompáját több versben is megénekelte. Virágoskertje szegélyén 5 fűzfa állott, emiatt "az öt fűzfa tanítójá"-nak nevezte magát.

VÁNG JUÁN-CSÁNG
(V. század)

Az V. század nem volt nagyon gazdag költői alkotásokban. Váng Juán-csáng főként finom, halk hangulatú, rövid strófáinak művésziességével tűnt ki kortársai közül.

LJÁNG JÜÁN-TI
(VI. század)

Ljáng Vu-ti császár hetedik fia, 552-555-ig uralkodott, bőkezűen támogatta a költőket és művészeket, s maga is több verset írt.

CSANG CSIU-LING
(673-740)

Ming Huang császár (Tang-dinasztia) idejében hírneves költő és császári tanácsos. Bátran szállt szembe a kormány züllöttségével és korrupt gazdálkodásával. Egyszer a császár születésnapján, mikor mindenünnen drága ajándékokat hoztak neki, Csang Csiu-ling egy füzetnyi bölcs maximával kedveskedett. Irigy vetélytársai áskálódása következtében nemsokára száműzték. A császár később belátta, milyen értékes tanácsadót vesztett el és megint visszahívta. De Csang Csiu-ling röviddel ezután meghalt.

VÁNG VÉJ
(699-759)

Nemcsak kitűnő költő, hanem festő is volt. De ezenkívül az orvosi hivatásnak is nagytudású művelője. Ez terelte rá Hszüan Cung császár figyelmét, aki miniszterré nevezte ki Váng Véjt. Magányos sétája alkalmával egy barbár törzsbeli rablóvezér rajtaütött, elhurcolta, és a saját szolgálatába kényszerítette, mert látni akarta, hogy egy poéta mire képes. Barbár gazdájának halála után különböző viszontagságokon ment keresztül, míg végre újból beiktatták miniszteri állásába. De ezután már nem sokáig viselte hivatalát, visszavonult vidéki magányába, ahol munkája közben a tudós bölcs nyugalmával élvezte a falusi élet örömeit. Itt írta halhatatlan verseit.

LI TÁJ-PO
(698-762)

Az irodalmi alkotásokban rendkívül gazdag Tang-korszak klasszikusai között az a költő, akit Európában a legjobban ismernek. Tízezrekre menő lírai verseiből sokat fordítottak a különböző nyugati nyelvekre. Már kora ifjúságától kezdve mint kóbor dalnok és könnyelmű borissza, bebarangolta a Jangce folyam végtelen partvidékét és közben példátlan bőségben ontotta magából a pillanatnyi hangulat által sugalmazott verseket. A császár is felfigyelt reá és meghívta őt az udvari Akadémia költői közé. Itt azonban csakhamar súlyos csalódás érte: a költő növekvő befolyására féltékeny eunuchok és tétlenül élősködő udvaroncok azzal rágalmazták a császár szép kedvesénél, hogy róla írt versek tulajdonképpen rejtett értelmű gúnydalok. Ettől kezdve Li Táj-ponak már nem volt maradása: mint kegyvesztett megint kezébe vette a vándorbotot. Án Lu-sán török származású kegyenc lázadása a költőt is halálos veszedelembe sodorta. Egy ifjúkori barátjának, egy tábornoknak személyes közbelépése mentette meg a halálos ítélettől, de élete végéig száműzetésre ítélték. Sok más szerencsétlen sorstársával együtt járta a Jangce partját az agg költő, és amikor a közben kiadott amnesztia-rendelet utolérte, már törődött, beteg ember volt, aki nemsokára meghalt.

A GYERMEKKOR HOLDJA

A sárga nyúl - a kínai mitológia, úgy mint az indeké is, azt tartja, hogy a holdban egy nyúl lakik.
Levet köpült - a taoista szellemek szolgálatában az életelixirhez szükséges fűszereket köpülte.

KÓBOR LEVENTE

Szó szerint: "A kóbor vendég" (Yu-K'o), a feudális korszak harcosa, aki Európa kóbor lovagjaihoz hasonlóan szinte hivatásszerűen kereste a kalandokat és ütközeteket.

Csau - ily nevű királyságból való.
Hszin-ling - Vej hercege (megh. i. e. 244.), a kóbor leventék pártfogója; ezek közé tartozott a negyvenfontos buzogánnyal hadakozó Csuhjáj és Hou-jing is.
Az öt szent hegy - Tájsán, Hangsán, Hausán, Hiensán és Szungsán. - Sántung, Hunán, Senszi, Csili és Honán tartományokban.
Ha Hántán elbukik - a Cin királyának csapatai által ostromolt Csan tartományi fővárosnak, Hántánnak Hszin-ling által i. e. 260-ban történt felmentésére vonatkozik. Királyi testvére hadsereget küldött Csan tartomány megsegítésére, de Cin hatalmától való félelmében nem engedte, hogy csapatai harcba lépjenek. Hszin-ling magához ragadta a hatalmat Vej hadserege fölött, miután ennek főparancsnokát hűséges alvezére, Csuhjáj által vasbuzogánnyal agyonverette, majd a hadat győzelemre vezette.
Tályáng - Vej fővárosa.
Jáng-hsziung - bölcsész (i. e. 33.-i. u. 18), akit a költő mint a remeteélethez szokott szobatudós típusát nevezi meg; még aggastyán korában is egy függöny mögött gubbasztott és tanult.

HARCOK A MONGOL HATÁRON I, II.

A fűzfa-dal - régi népdal, melyet kikeletkor fuvola kísérettel énekelnek Kínában.
Loulán - önálló állam volt Turkesztánban; gátolta Kínának közép-ázsiai terjeszkedését, Csao-ti császár Loulán fejedelmét i. e. 77-ben Csieh-ce követ által orvul megölette. Fu Csieh-ce a fejedelem levágott fejét elhozta a császárnak, aki ezért magas rangra emelte a gyilkost.
Kán-csüán - palota a régi császári főváros, Csangán (Hszi-anfu) közelében.
Li Kváng - Ván-ti (i. e. 179-156) és Vu-ti (i. e. 140-86) Han-dinasztiabeli császárok híres hadvezére, aki a Bajkál-tó körül lakó hszjung-nu törzseket több, mint hetven csatában leverte.

DIADAL A GÓBI-SIVATAGBAN

A Göncöl csillagkép tündöklését háború jelének hitték.
Bambusz-tigris - a csatába induló hadvezérnek a császár egy tigrist ábrázoló bambusz-táblácska letört darabját adta át. Az új parancsokkal érkező futárnak fel kellett mutatnia a császárnál maradt másik darabot. A hadvezér összeillesztette őket és így megállapíthatta, vajon a parancsot csakugyan a császár küldte-e.
A Bibor-hegy - Mongóliában van, Liaotungtól északnyugatra.
Loulán fejét - I. az előbbi vers jegyzetét. Itt csak képletes jelentésű, mert Loulán fejedelme nem nyílt csatában esett el, hanem Fu Csieh-ce egy lakomán lerészegítette és megölte.
Hszjenjeng - város a régi Csangan közelében, Senszi tartományban.

A HÁBORÚ NYOMORÚSÁGA

Li Táj-po ezt a versét - mely az eredetiben is váltakozó szótagszámú rímtelen sorokból áll - a Nagy Falnak Pekingtől délnyugatra fekvő szakaszán tomboló határháborúról írta.
Szángkán - folyó Senszi tartományban.
Cung folyó - a Cungling hegységben ered.
A Tjáncsi tó - Turkesztánban van.
A T'sin-család - a T'sin tartományról elnevezett dinasztia; Si Huang-ti, az első kínai császár (előtte csak királyok uralkodtak a különböző tartományokban) alapította, aki véres harcok árán Kína tartományait kegyetlen, zsarnoki uralma alatt egyetlen hatalmas birodalommá egyesítette. (L. a Si-Kinghez írt jegyzetet.)
A Han-dinasztia - Si Huang-ti uralmának összeroppanása után, i. e. 205-től időszámításunk 220. esztendejéig uralkodott. A dinasztia első császára egy paraszt volt.

TAVASZI BORDAL

Si-hu - barátait ebédre hívta meg egy ódon palotába, és akkor látta, hogy a padlót mindenütt kiverte a giz-gaz.
Ku-szu palotája - a mai Szucsouban.

BORDAL

Háromszáz pohárnyi bort - a rizsbort Kínában apró csészékből itták.

VÁNG CSÁNG-LING
(705-768)

Finom művésze a takarékos eszközökkel kifejezett elégikus hangulatú verseknek, melyeket két-három tömör versszakba sűrít. Szinte utolérhetetlen dallamossággal formálja meg egy-egy pillanatnyi hangulat költői megnyilatkozását, melyben a táj és a lelkiállapot alig néhány szóban festői és zenei egységbe olvad.

TU FU
(712-776)

A Tang korszak másik nagy lírikusa, aki Li Táj-poval éveken át szoros barátságban élt, a kínai irodalomkritika szerint szenvedélyesebb, mélyebb, művészibb lírikus, mint Li Táj-po. Egy ideig udvari hivatalnok volt, de egy palotaforradalom következtében száműzetésre ítélték. Később visszahívták és cenzorrá nevezték ki. Minthogy azonban ebben a minőségében keményen, férfiasan lépett fel az udvarnál uralkodó züllött viszonyok és a szegény lakosság bőrén élősködő előkelő paraziták ellen, helyzete tarthatatlanná vált; beadta lemondását és önkéntes száműzetésbe ment. A birodalom zord nyugati vidékein kóborolt hosszú éveken át. Midőn egy alkalommal Kuhuán régi romjait látogatta meg, árvíz lepte meg. Tu Fu egy elhagyott templomban keresett menedéket, ahol tíz napig csak gyökéren élt. Miután megmentették, a környék egyik jómódú gazdája dús ebéddel, pecsenyével és borral vendégelte meg, ami azonban az elgyöngült szervezetű költő rögtöni halálát okozta.

EGY RÉGI FALUBAN

Ming Fe - a legendás szépségű Váng Csao-tyün császári háremhölgy (i.e. I. sz.). A császár rendeletére egy kiváló művész megfestette mellékfeleségeinek és ágyasnőinek arcképét. Váng Csáo-tyün, szépsége tudatában nem vesztegette meg a festőt, mint a többi társnői tették, mire az bosszúból szörnyű csúfnak festette. Emiatt a császár mindig elkerülte. Mikor a barbár hsziung-nu törzsek fejedelme - régi szokás szerint - kínai feleséget kért a császártól, ez hadi érdemei jutalmául Váng Csáo-tyünt jelölte ki. Csak a nő elutazása előtt derült ki a fiatal hölgy csodálatos szépsége, de a császár későn bánta meg tettét.

A CSATATÉR FELÉ

Hszien-jáng - helység Hszianfu közelében.
Nyugat parlagját művelik - hosszú háborúk idején a földek megművelésére a katonákat is felhasználták, hogy ily módon saját ellátásukat biztosítsák.
Fejszalag - az újoncok jelvénye, melyet a falu bírája adott át a harctérre induló ifjaknak.
A háborús császár - Yüan-cung. A Kukunor-tó vidékén lakó vad tunguzok 727-ben betörtek a kínai birodalom területére. Ezek ellen indultak harcba a kínai hadoszlopok.
Sántung - ma is ezen a néven Kína egyik tartománya, a Sárga-tenger partján.
Sarcot és adót - a hadbavonult katonák családjai tulajdonképpen adómentesek voltak, de a helyi hatóságok ezt nemigen tartották be.
A Kék tó - A Kukunor-tó, Kína, Mongólia és Tibet határán. Abban az időben itt véres harcok folytak a tibetiekkel.
Árnyak jajdulása - esőben, viharban úgy rémlik, mintha a holtak szellemeinek jajkiáltása hallatszanék.

LI I
(VIII. század)

Már fiatalon feltűnt eredeti képekben gazdag verseivel. 727-ben kitűnő eredménnyel tette le a legfelsőbb államvizsgát.

TÁO HÁN
(713-742)

A HÁROM FELESÉG

A Ván-Pao-C'juán-Su c. könyv egyik hírneves verse, mely szatirikus hangjával merőben elüt a Táng-korszak megkapó természeti képekkel érzékeltetett hangulat-verseitől.

LIU CSÁNG-KING
(731-791)

Csak kevés verssel szerepel a Tang-dinasztiabeli költészetnek abban a szinte áttekinthetetlenül terjedelmes gyűjteményében, mely 1703-ban császári parancsra került kiadásra és közel 3000 költőtől 50000 verset - köztük elég sok értéktelent - őrzött meg az utókor számára.

PO CSÜ-JI
(772-846)

(Más néven Pe Lo-tjén) az Án Lu-sán felkelését követő szerencsétlen korszak legsajátosabb költőegyénisége volt. Mint tisztviselő közéleti tevékenységet fejtett ki; kíméletlenül őszinte vádirataival és tiltakozó beadványaival több ízben férfias bátorsággal nyúlt bele a züllött államélet szövevényébe. Költészetének legjellemzőbb tulajdonsága az a határozott szociális vonás, mely Po Csü-jinél először jelentkezik a kínai líra történelme során. Törhetetlen jelleme, szigorú igazságérzete arra késztette, hogy a korrupciót minden megnyilvánulásában leleplezze és nyiltan megvádolja a császár közvetlen környezetében élősködő befolyásos udvaroncokat. Ezek azonban valóságos összeesküvést szőttek ellene és sikerült elérniök, hogy Po Csü-ji kénytelen volt a fővárost elhagyni. Mint kormányhivatalnok a birodalom sok vidékét beutazta, sőt egy ideig kormányzó volt Hangcsouban, melynek természeti szépségét sok versében dicsőítette. 825-ben Szucsou kormányzója lett. Nemsokára azonban valami alattomos betegség tört reá, barátai is egymás után elhaltak mellőle, mire 832-ben Lungmen egyik elhagyatott sziklatemplomába vonult vissza, hogy megírja régen tervezett verses önéletrajzát. Ott már csak műveinek összegyűjtésével és rendezésével foglalkozott. Itt halt meg 74 éves korában. Po Csü-ji már életében nagy elismerésben részesült, mint korának egyik legnagyszerűbb lírikusa. Költészete nem olyan közvetlen hangulat-költészet, mint Li Táj-poé, hanem elmélkedő, tépelődő, fanyar alkotás, melynek a gondolat és az igazság kivallása legfontosabb eleme. Po Csü-ji megvetette az öncélú művészetet. Nála a tartalom fontosabb, mint a forma, ezért úgyszólván minden elégiája egyszerű és cicomátlan. Képei, hasonlatai plasztikusak, az élet igaz vetületei, - ezért őt tekinthetjük a kínai irodalom egyik legelső realistájának.

LI SÁNG-JIN
(813-858)

A Tang-korszak egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb költője volt, de sok verse hangvételében, formájában és muzikalitásában Li Táj-po hatását árulja el.

CAO SZUNG
(kb. 870 és 920 között)

Kemény háborúellenes hangjával élesen kiválik költőtársai közül.

VÁD A CSÁSZÁRI TÁBORNOKOK ELLEN

Eredetiben "Tiltakozás Csien Fu hatodik évében" (azaz 879-ben) c. verse miatt a birodalom lakatlan, zord délnyugati hegyvidékére száműzték, ahol a nélkülözésekbe hamarosan belepusztult.

VÁNG ÁN-SI
(1026-1086)

Váng Án-si egyéniségében kora szellemét túlhaladó modern és radikális vonások észlelhetők. Írásainak csodálatraméltó stílus-tökélye felkeltette idősebb költő-társa, Ou Jang-hsziu figyelmét, aki állami állásba juttatta. Fokról fokra emelkedett, Sen Cung császár bizalmát is kivívta, aki alkalmat adott neki arra, hogy radikális újításokat hajtson végre, melyhez a klasszikusok magyarázatából merített ihletet. Ezzel a tevékenységével azonban temérdek ellenséget szerzett magának, még legkiválóbb kortársai között is, minthogy néhány reformja aggasztó következményekkel járt és sokban hozzájárult ahhoz, hogy az állam alapjait megrendítse. Megbuktatták, száműzték, de Váng Án-si nem tagadta meg eredeti meggyőződését. Közismert állhatatossága és szélsőséges egyszerűsége csak növelte tekintélyét. Nem sokáig maradt kegyvesztett, újból visszahívták és még magasabb méltóságba helyezték. Váng Án-si azonban megelégelte a hivatalnoki pálya izgalmait, visszavonult a magánéletbe és úgy halt meg, hogy élete utolsó heteiben összes reformjainak visszavonását is meg kellett érnie.

SZU TUNG-PO
(1036-1101)

Családi nevén Szu Si. Hivatalnoki pályája olyan változatos, mint legtöbb kortársáé. A császár bámulta rendkívüli képességeit és magas polcra ültette, de sorsa mégis keserves volt, részben elvi ellentétek, mint pl. Váng Án-si reformjaival szemben tanúsított kérlelhetetlen ellenállása miatt, részben éles gúnyverseivel megsebzett ellenfeleinek személyes bosszúja következtében. Kína megsebzett ellenfeleinek személyes bosszúja következtében. Kína messze vidékeit bejárta, Kiaucsoutól, ahol egy ideig kerületi hivatalnok volt, egészen a legdélibb Hainan-sziget barbár lakosságáig. Egy ízben a császárnál is kegyvesztett lett, majd újra magas méltóságba került és kitüntetésül a palotahölgyek lobogó fáklyákkal kísérték haza gyaloghintóját. Leginkább emlékezetes a Hangcsou közelében fekvő Nyugati Tó partján eltöltött ideje, - ennek csodaszép szigetei, kertjei és épületei még ma is az ő tevékenységének nyomait mutatják. A szép iránt kifinomult érzéke megadta neki a lehetőséget, hogy a természet és a szellemes művész-társaság gyönyöreit élvezhesse. is azok közé tartozik, aki mint szépíró és ötletekben gazdag, kifinomult természet-szemlélettel bíró festő egyaránt hírnévre tett szert.

LI I-HÁN
(XII. század)

Ennek a kornak legismertebb költőnője, aki a Táng korszak klasszikusainak hatása alatt, bensőséges és finom formaművészettel írott elégiáival szerzett magának maradandó nevet.

JÜAN CE-CÁJ
(1715-1797)

A két utolsó dinasztia alatt a tudományos gyűjtőtevékenység mellett különösen a novella- és regényirodalom virágzott. A lírai költészet hanyatlóban volt, és a számtalan epigon között talán Jüán Ce-cáj az egyetlen vérbeli poéta. Jüán Ce-cáj Csékiáng tartomány fővárosában, a Szihu-tó lankás partján fekvő Hángcsouban született és az államvizsgák után, mint a legtöbb irodalmi műveltségű kínai, a hivatalnoki pályára lépett. Közéleti tevékenységét buzgalommal és lelkiismeretesen látta el és sokra vihette volna, ha feljebbvalóival történt súrlódásai miatt már korán nem vonult volna vissza a magánéletbe. Nankingban egy kis földbirtokot vásárolt, rokonszellemű férfiakat és nőket gyűjtött maga köré, úgyhogy kerti háza csakhamar az irodalom tekintélyes szabadakadémiája lett. Számos prózai művet is írt. Versei, melyek a Tang-korszak stílusát tükrözik, sok olvasót hódítottak és még a távoli Liukiu szigetekről is elzarándokoltak Nankingba, hogy verseit megvehessék.

LI HUNG-CSÁNG
(1822-1901)

A múlt század második felének konzervatív, de nagy képességű államférfia volt, a földkerekség egyik leggazdagabb embere, akit annak idején Kelet-Ázsia Bismarckjának neveztek.

CSU PING-SU, SZING LING

A századforduló népszerű lírikusai voltak.

LJÁNG CSI-TÁO

Fiatal költő fogadalma című versét még 1935-ben, költői pályája kezdetén írta. Később a kínai proletariátus forradalmának egyik élharcosa lett. A felszabadító harcok idején dalai szájról szájra jártak a katonák, munkások, parasztok között.

TING LING

A népszerű írónő, aki főként az új valóságot tükröző, realista regényeivel vált világhírűvé, a kínai néphadsereg 8. hadosztályának haditudósítója és propagandistája volt. Partizán a japán haditörvényszék előtt c. versét a felszabadulás előtt számtalan kéziratos másolatban titokban terjesztették a japánok által megszállt területen.

MAO CE-TUNG

A kínai nép forradalmi harcának vezetője, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke.
A kínai költészet szakértői nagy elismeréssel beszélnek Mao Ce-tung verseiről, melyek úgyszólván kivétel nélkül a klasszikus kínai prozódia forma-szabályai szerint íródtak, sőt legtöbbször valamelyik hírneves régi költemény motívumához kapcsolódnak. Néhány verse a rendkívül szigorú, régi "lu-si" nemű metrumban, azaz öt verslábú nyolc soros strófákban fejez ki mai gondolatot; legtöbbje azonban az ún. "tsu" versformában, mely klasszikus kötöttsége mellett is több szabadságot enged a gondolat szárnyalásának. Mao Ce-tung már a jenáni írói tanácskozás alkalmával hangsúlyozta, hogy a klasszikus költészet forma-hagyományait valóban ismerni kell, sőt utánozni is szabad, különösen úgy, hogy azokban a néplélek torzítatlanul és mesterkéletlenül jusson kifejezésre. A klasszikus forma tehát követendő példa lehet, de új tartalommal kell gazdagodnia. És Mao Ce-tung verseiben valóban ezt értékelhetjük; a régi, hagyományos versmértékek merevsége feloldódik, a ritmus rugalmasabb, a skála változatosabb, de legnagyobb értékük az, hogy forradalmi tartalmukkal, mai tematikájukkal egészen közel férkőznek a tömegekhez. A nagy államférfi forradalmi hite, a határtalan hősiesség szelleme és a kommunista harcos optimizmusa a csodaszép klasszikus versformák tömörségében és népies hangvételében a legmagasabbrendű művészi megoldásokra képes. Egyszerűsége: az évezredes tradíciókon finomodott mai tematikájú költő egyszerűsége, népiessége a mai néplélekből meríti közvetlen kifejezőerejét, dinamikus lendülete pedig a forradalmár szenvedélyességétől kapta gyújtó hőfokát.

A CSING-KÁNG HEGYSÉG

Hunán és Csiánghszi tartomány határvidékén, kb. 250 km területen húzódik. Idevezette Mao Ce-tung 1927 szeptemberében a munkásokból és parasztokból alakított Vörös Hadsereget és itt szervezte meg az első partizán támaszpontot. A Kuomintáng hadai többször megkísérelték, hogy ezt a fontos pontot elfoglalják. Egy ilyen támadás alkalmával Mao csapataival elzáratta a hegységbe vezető utakat, csak a Huáng Jáng felé vivő átjárót hagyta szabadon. Ezzel sikerült az ellenséget csapdába csalnia. A kínai Vörös Hadsereg - a csing-kángi hegyvidék parasztjainak segítségével - az ellenségnek súlyos vereséget okozott.

DÁ BO DI

(magyarul: nagy fenyves-vidék) egy helység neve, mely a Csiánghszi tartomány területén szervezett forradalmi támaszpont közelében van. 1930 és 1934 között Csáng Kai-sek összesen öt "megsemmisítő" offenzívát indított e helység ellen, de a Vörös Hadsereg véres küzdelemben valamennyit visszaverte. Mao Ce-tung ezt a versét a negyedik "megsemmisítő" hadjáratban aratott győzelme után, 1933 elején írta.

A HOSSZÚ HADMENET

A kínai Vörös Hadsereg a legendás nagy menetelés során 12-500 kilométer utat tett meg, hogy a japán támadókkal szembeszálljon. 1934 október havában indult el Csiánghszi délkínai tartományban levő támaszpontjaitól és szüntelen csatározások közben Kvántung, Hunán, Kuánghszi, Kujcsou, Jünnán, Szecsuán és Kánszu tartományon vonult keresztül. 1935 októberében érte el az Észak-Senszi tartományban levő japánellenes hadműveleti támaszpontot.
Az Öt Hegy és a Vu Mang hegy Dél-Kína tartományain vonul át.
Az Arany Homok-folyó: a Jángce felső folyása.
A Ta-tu: folyó Szecsuánban. Lu-ting város mellett tizenhárom láncra szerelt, deszkapallókból összerótt függőhíd vezetett át rajta. De a harcok során csak a vasláncok maradtak meg, mert ezeket az ellenség már nem tudta megsemmisíteni. Huszonnégy önkéntes a vasláncokon kapaszkodva, az ellenség gépfegyver-tüzében átjutott a túlsó partra és ezzel az egész hadseregnek biztosította az átkelést a Ta-tu folyón.

A SÁRGA DARU TORNYA

Hupej és Csiánghszi területén a Jángce folyam kilenc ágra szakad; ott állt, Vuhán közelében, egy magas szirt fokán a "Sárga daru tornya". A legenda szerint egy Ce Án nevű szentéletű zarándok lovagolt ide egy sárga darun.
A Kuj és Sö (kígyó- és teknősbéka) hegyek Vuhán város közelében a Jángce mindkét partján emelkednek.

A LOU-SÁN HÁGÓ

Cun-ji és Kujcsou területén van és a hágón át vezető út Kujcsou és Szecsuán tartományokat köti össze. A kínai Vörös Hadsereg 1935 január havában - a híres "hosszú hadmenet" során - meglepetésszerűen elfoglalta Cun-jit és rövid idő múlva a hegycsúcs felől indított támadással, sok veszteséggel járó súlyos küzdelem után, a megerősített Lou-sán hágót is megszállotta.

A HÓ

Mao Ce-tung ezt a verset a keleti Hán-dinasztia korából (25-219) származó "Szinjángi tavasz" c. költemény motivumára írta.
A Nagy Fal: a 2300 km. hosszú, 12-15 m. magas védelmi erődmű, melynek építését időszámításunk előtt 214-ben kezdték.

Si Huáng-ti: a Csin-dinasztia megalapítója, (i. előtt 221-209), "az első császár", ahogy magát nevezte. (L. a "Si King"-re vonatkozó jegyzetet.)
Vu-ti: a Hán-dinasztia első császára, aki 140-ben lépett a sárkány-trónra, véres háborúkat viselt a barbár északi törzsek, főként a hunok ellen és közben észak és nyugat felé messze kiterjesztette a birodalom határait. Mint műkedvelő költőnek "Őszi bárka-út" c. versét tartja számon az irodalomtörténet.
Táj Cung (eredeti nevén Li Sih-min), a Tang-dinasztia első uralkodója, szintén hódító hadjáratokra pazarolta a lakosság élelmét és vérét. - Táj Cu: Szung-dinasztia (960-1276) császára, néhány elődje példájára gyönge versekkel is kísérletezett.
"A sors kedvencei": így nevezték az északi törzseket, főként a Dzsingisz khán és fia, Khubeláj khán vezette mongol lovashadakat.

KUO MO-ZSO
(1892)

A Béke Világtanács alelnöke, kultúrpolitikus, államférfi, történész, költő, drámaíró, a jelenkori kínai irodalom egyik legjelentősebb alakja. 1892-ben született a Szecsuán tartományi Locsan városkában. Tanulmányait Japánban, a Kiu-Sziu császári egyetem orvosi fakultásán végezte. Hazájába való visszatérése után irodalmi folyóiratot alapított, amely Teremtés Társadalma néven vált ismertté. Már első műve népszerűvé tette a kínai ifjúság körében.
A Kuomintang leverése után, mint a kormány közigazgatási tanácsának alelnöke és a közoktatási és művelődésügyi bizottság elnöke, valamint a Tudományos Akadémia igazgatója, harcolt az új népi állam megerősítéséért, a felszabadult kínai nép kulturális felemelkedéséért. Számos művet írt, melyek közül a legjelentősebbek: Az államcsíny előtt és után, Tíz év a Teremtés Társadalma című folyóirat életéből, Hulló levelek, A pagoda, Az olajfa, és A lovag című elbeszélések, Az istennők c. költemény, továbbá híres színpadi műve: Csü Jüán, a költő. Lefordította Goethe Faustját, Tolsztoj Háború és békéjét, Turgenyev, Csehov és Gorkij több művét, sokat fordított Walt Whitman, Heine és Schiller költeményeiből. Néhány kitűnő tanulmányt írt Kína régi társadalmáról.

TUNG SI-SÁN

a szegényparasztok szervezetének elnöke Tunghocsau faluban, Hopéj tartomány Vej kerületében.

EMI SZIÁO
(1896)

Az új Kína egyik leghíresebb költője. Széleskörű közéleti és politikai tevékenységet fejt ki, főként mint a Béke Világtanács lelkes aktivistája. 1896-ban született, Hunán tartományban. Részt vett 1919-ben a Május 4 néven ismert mozgalomban. Másfél évtizedes moszkvai tartózkodás után 1949-ben tért haza. Legnépszerűbb versei A véres levél és a Hunani fuvola című köteteiben jelentek meg. 1950-ben Emberek és emlékek címen magasrendű művészettel megírt lírai arcképeket adott ki, melyeket az új irodalmi stílus remekeinek tart a kínai kritika. 1951-ben, a Kínai Kommunista Párt megalakulásának 30. évfordulóján jelent meg Dicsőség a pártnak! című nagy poémája. Költészetének gazdag témavilágában egyaránt megtaláljuk a felszabadult nép mai életének, munkájának ábrázolását, a szovjet-kínai barátság, a békeharc tükröződését.

TJEN CSIA-JING

a felszabadító háború harcosa. Li - kínai mérföld = 644,4 m.

TJEN CSIEN
(1917)

Anhoj tartományban született, 1917-ben. Már tizennyolc éves korában csatlakozott a Baloldali Írók Ligájához. A japánellenes háború során rendkívül sokoldalú propaganda-tevékenységet fejtett ki a felszabadított területeken és egyik elindítója volt annak a tömegmozgalomnak, mely az ún. utcai versekkel lelkesítette a kínai munkásságot, az elnyomók elleni küzdelemre. Legtöbb versében a japán imperialisták ellen vívott szabadságharc hőseit énekli meg. 1947-ben Kína északi kerületeiben részt vett a földreform keresztülvitelében és tevékenysége közben értékes élményanyagot gyűjtött. A fuvaros című hosszabb költeménye megírásához. A háború után Rövid dalok címen kiadta szatirikus politikai verseinek gyűjteményét, mely rövid idő alatt példátlan népszerűségre tett szert. Majakovszkij dinamikus forradalmi lírája igen nagy hatással volt rá.

TJEN-HÁN

Az Önkéntesek indulója című verse népszerű induló volt a felszabadító harcok idején.

SA FONG

Mint katonatiszt vett részt a 8. hadsereg diadalmas előnyomulásában.

AJ CSING

Első verseskönyve 1936-ban jelent meg. A japánellenes háború alatt Sángánban élt. Később a felszabadított területeken részt vett a földreform végrehajtásában. Észak, Híradás Napkeltéről, Másodszor halt meg és A fasizmus ellen című kötetei egész Kínában nagy népszerűségre tettek szert. A fáklya és Zója című hosszabb elbeszélő költeményeit több nyelvre lefordították. Aj Csing mint kritikus is értékes tevékenységet fejt ki.

SAO JAN-SZJÁN

Fiatal költő, alig hét év óta ír, de nyomban feltűnt eredeti hangjával. 1951-ben kiadott kötetében az új, szocialista Kína és elsősorban Peking népi életéről írt verseit gyűjtötte össze. A kötet egyik ciklusát a Távol-Kelet békeharcának szentelte.

SA OU

1940-ben kezdte közölni verseit. Első kötetében, az Égő falu-ban a parasztok keserves napjairól ír a Kuomintang-rendszer földesurainak lelketlen kizsákmányolása idején. Nagy feltűnést keltett 1951-ben Az első mennykő és Nem engedjük eltiporni Koreát című gyűjteménye, melyek a szecsuani népdalok stílusában írt megrázó politikai versek.

HO CSI-FÁNG

Ahhoz az új költői csoporthoz tartozik, amely már a japánellenes háború idején feltűnt forradalmi verseivel. Ho Csi-fáng termékeny oktató tevékenységet fejt ki: tömegesen látogatott előadásokat tart a főiskolák és a munkás-tanfolyamok hallgatóinak a szovjet irodalomról és emellett sorozatos előadásokban ismerteti Kína nemzetiségeinek népköltészetét is.

KE CSIÜN-PING

1900-ban született Jünan tartományban. Első kötete: A tengeri éjszaka dalai - 1924-ben jelent meg. A japánellenes háború idején a felszabadított területek írószövetségének elnökeként működött Sánszi tartományban. Odaadással nevelte és irányította munkások, parasztok és katonák soraiból kikerült fiatal tehetségeket; emellett mint dramaturg is tevékenykedett. A háború alatt jelent meg A határvidék önvédelmi hadserege c. nagy elbeszélő költeménye, majd 1950-ben a Yenantól Pekingig c. gyűjtemény, melyben a felszabadító hadsereg útját írja le. 1952-ben a kínai gyermekeknek írt egy kötetnyi verset, Mao elnök kis hőse címmel.

JÁNG CSENG

Nemcsak kitűnő költő, de a kínai népdal-kutatás terén is elismert szakember. 1914-ben született, Sánszu tartományban, és 1932-ben kezdett verseket írni. Néhány évig Japánban dolgozott, később a jenáni művészeti főiskola tanára volt, de eközben is szorgalmasan gyűjtögette és tanulmányozta a régi népdalokat. A széles olvasótömegek körében megbecsülést és hírnevet szereztek neki Az élet tavasza, Szjaosendsuán falu, A Jángce folyamot éneklem én és Új idők felé című verseskönyvei, amelyekben a kínai nép hősies szabadságharcáról ír a japánellenes háború idején, a Csáng Kai-sek csapatai felett aratott győzelemről és a szocialista építésről a felszabadított Kínában. 1952-ben megjelent Jáng Cseng új kötete. A zászló címmel, melyben koreai élményeit és megfigyeléseit írta meg.