Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Fiala Jánosnak följegyzései
Bem apó utolsó napjairól, betegségéről és haláláról

Vadnay Károlynak írt levele alapján,
Régi Okiratok és Levelek Tára. II. 1906. 5-6. füz. 23-31.

A szerkesztő gyűjteményében levő eredeti német nyelvű följegyzések alapján közli: Hamvai E. -

 

1850-ben, március 5-én, a szolnoki ütközet évfordulóján, a várnai zátonyos kikötőből csónakon a török "Tahribahri" gőzhajó elébe eveztünk. - a nyugtalan hullámokon egy háromárbocos himbálódzott, amelynek az olaszországi emigránsokat Máltába kellett vinnie. "E viva Hungaria!" hangzott fel a levegőben és Regaldis szomorú szavai, amelyeket az aranyos kürtbe énekelt bele, emlékeztettek Európa kereszténységére. "Egli e ver: Christiani despoti, - Mi rapiro al patria tetto, E mi dicro un nuite ospicio. I eredenti in Maometto!" A fekete Tengeren töltött viharos éjszaka után kiderült ég alatt hajókáztunk be március 6-án a Bosporusba. Mindenféle nemzetiségű turista zengeté dicsérő énekét a látványosságról. Hogy Darius ezen sebes vízáradaton 2800 lábnyi hosszú hidat verethetett, az akkori idők hídkészítőit dicséri. Bem jegyzéseket tett és azt tervelte, hogy az oroszoknak látogatás esetén a behajókázást rejtett ütegekkel kevésbé barátságosakká tegye. A pompás villák és cipruszberkek a helyrajzoló szemében csak másodlagos értékűek voltak. Annak az ígéretnek a teljesedését, hogy Stambulban kikössünk, megakadályozta Ausztria és Oroszország tiltakozása: parancsszó a törököknek. Anglia és Franciaország védőszavát elfújta a szél. Ez az egész, a szénberakodás a márványtengeren. A Dardanella szoros erősségeinek abban az időben még nagyon kezdetleges arculatuk volt. Gallipoli, Crio Nisara, Számosz eltűntek a szemhatárról. Rhodosban kikötöttünk és megengedték, hogy azt a földet, ahol a hatalmas máltai lovagrend és Johanniták lakoztak, megtekintsük. Mily érzelmek töltöttek el bennünket ezen a régi klasszikus földön! Az egykor oly híres ázsiai tengerpartnak borzasztó jelene! Alig van a dór és aeol városoknak maradványa. Nem maradt egyéb a természet eltörölhetetlen emlékeinél! Az emberek művei - amint Bem tábornok megjegyezte - velök együtt elpusztultak. Az ország mostani morális állapota - amint a turisták mondták -úgy aránylik a régihez, mint a sír csöndes homálya a tevékeny élet lelkes ragyogásához. Hálásak voltunk azon sok történelmi magyarázatért, amelyekkel Bem tábornok mindig kész volt szolgálni; hiszen 18 évi franciaországi tartózkodása alatt kizárólag védelmi tanulmányokkal foglalkozott és később is élénk összeköttetést tartott fenn akadémikusokkal. A Földközi tenger áthajózása után, Iskenderon nagy öblébe hajóztunk és az alexandretti kikötőnél partra szállottunk. A syriai hegyek környezték az elmocsarasodott várost, amelyet kedves virágzó leánder-erdő szegélyezett, ennek a látása jól esik a szemnek. Itt volt a gyapjú és selyem lerakodó helye. A reánk már 30 nap óta várakozó számvevő átvett bennünket. A kikötő levegője meg van mérgezve; naplementekor a kereskedők Bellaus magaslataira menekülnek, ott van a "privát rezidenciájuk", kertekkel körülvéve és pompás kilátással a tengerre. A hiénák éjjeli zenéje nem maradt el, csak a holdvilágnál éneklő és táncoló lakosságnak még ennél is borzalmasabb arab muzsikája szakította meg. Az Orontos völgybe való leereszkedés a sziklás talajon nehéz volt. A folyó hatalmasan megdagadt s medréből kiáradt, e miatt bajosan volt hajózható. Aztán jött Antiochia leomlott körfalaival és romjaival; minden komor volt, ahova csak a szem tekintett. Az épületek és kaszárnyák, amelyeket Ibrahim pasa alig 9 éve építtetett, rohamosan közeledtek a végromláshoz. Ibrahim jó emléke még mindig fennáll a lakosság között; ő maga többet tett a nép érdekében, mint a közönyös török lakosság e hely birtokbavétele óta. Ez a völgy nagyon termékeny; megterem itt a vöröses rizs és az egész világon ismert Scheich el bind (szűzdohány). Alig egy arasznyi magas, terjedelmes virágzattal ékesített növény. Déli gyümölcsökben és szőlőben nincs hiány. A csatornázás még az ősi hagyományok szerint való, török módra romban hever; de még mindig becses a lakosságnak.
Aleppoba vivő utunkban átmentünk Jeniskezen, a császárné anyjának téli lakásán és birtokán. A hely felügyelője Achmed bej. az odavezető út mocsaras földön halad, mely az Antiochia mellett elterülő tó miatt keletkezett. A herceg teljes díszben jött elénk nagy arab kíséretével, folytonosan ügetve és felajánlta nekünk az évkönyvet. Arab lovaglási mutatványokat és hosszú puskájukkal fejök felett alkalmazva gyakorlatokat adtak elő, aztán gazellavadászatot rendeztek stb. Az ellátást még elmondani is szörnyű! Rizs és birkatej; mikor hús után kérdezősködtünk, tudatta velünk a görög tolmács, hogy 13 ürüt vágtak a tiszteletünkre; a mi jutalékunk ebből a mennyiségből állott. A húst a bej jó pénzért eladja és a kormánynak még nagyobb árakat számít fel. Mikor Bem a herceg jó lovaglását megdicsérte és paripáját magasztalta, akkor az kijelentette, hogy nem az övé az többé, hanem ő Excellenciájáé!
Bem elfogadta volna, ha olyan helyzetben lett volna, hogy viszontajándékot adhasson, mert ott szokás az ilyesfélét 24 órán belül viszonozni. Az egész út görög és római romokkal van tele. Átvonultunk arab falvakon és örömmel töltött el bennünket, hogy ismét láthatunk fátyol nélküli nőarcokat. Vándorcigány csapattal is találkoztunk, kik európai testvéreik után tudakozódtak. Mikor mondtuk nekik, hogy zenével foglalkoznak és élénk természetűek, hát kijelentették, hogy ők szívesen odaköltöznek. Bárgyu nomádok ezek zene- és tánctudás nélkül!
1850 március 19-én értük el száműzetésünk rendeltetési helyét. A várost körülvevő földeken és kerteken át lovagltunk a magaslaton fekvő kaszárnyához, amely utóbbiak a Quai patak mentén feküdtek. A katonaság teljes díszben állott. Nagy csomó keleti ceremónia után, francia módra elszállásoltak bennünket. Mikor néhányan a száműzöttek közül szerették volna a várost megtekinteni, a mellénk rendelt török hivatalnok kijelentette, hogy az csak egy tiszt kíséretében volna lehetséges. Minthogy ez minden szabad érintkezést megakadályozott, ezért tehát panaszt emeltek. Arra aztán a következő rendelet kibocsátásával kimutatták a foguk fehérjét:
"Indíttatva érzem magam, hogy a tábornok urat és a törzstiszteket illetőleg azt a megjegyzést tegyem, miszerint a kormányzó tábornagy: Musztafa pasa tőzsdékbe és olyan üzlettulajdonosokhoz való bemenetelt, ahol "Bozsár" felírás van, egyszer és mindenkorra megtiltotta; ellenkező esetben az illető úr azon kellemetlen helyzetbe jut, hogy a kaszárnyát elhagynia nem lesz szabad. Továbbá a mai naptól fogva senki sem távozhat, csupán szolgájával, csakis tiszt kiséretében.

Musztafa pasa parancsából:
Masher bég, királyi(?) biztos."

Természetesen egyikünk sem írta alá a muftinak ezt a rendeletét, hanem szigorú tiltakozást adtunk be. Bem írt a seraszkerhez és követelte, hogy ezt a rendeletet a szultán elé terjesszék; és kérdezte, vajon ezek lennének azon ígéretek, amelyeket a birodalom főméltóságai neki tettek?... A következő napon visszavonták a rendeletet! Bem kijelentette a tábornagynak, hogy sértve érzi magát és minden érintkezést megszakítottnak tekint; ha valamit hivatalosan kívánnak tőle, akkor azt írásban tegyék. Mindent megkíséreltek, hogy a pasának ezen ballépését magának a konzulnak segítségével jóvátegyék - hasztalan! Bem nem érintkezett többé a polgári kormányzóval. Canning lordnak igaza volt, mikor azt mondta: "A törökök között az ember egyik kezében pénzes zacskóknak, a másikban egy erős csibuknak (bot) kell lenni, akkor haladhat." Mindenesetre jó adag türelem kell ahhoz, hogy az ember keleten éljen. A fizetések elmaradtak; a helyőrségi csapatok 10 hónapja nem kaptak zsoldot; a sok tüntetésnek végre meg volt az eredménye: tetszés szerint járhattunk, kelhettünk, lakást cserélhettünk. Bem elhatározta, hogy a kaszárnyát elhagyja, ahol Aleppóba való megérkezése óta lakott és amely egészséges, magas fekvésű volt és egy falusi házfélébe költözik, amely majdnem a városban levő folyón állott. Ez az épület volt a hajdani vesztegház; a lakosok pedig, akik ezt ismerik, tudják, hogy annak egykori alkalmazottai nagyobbrészt lázban szenvedtek, sőt a haláleset sem volt ritka. E miatt aztán el is hagyták a házat.
Kehrim pasa és a francia főkonzul Lesseps E., aki a római követnek és Lesseps Ferdinándnak a szuezi csatorna s Panama szoros építőjének volt a rokona, - készségesen felajánlották lakásukat. Mi magunk is összeszedtük minden rábeszélési képességünket. Mind hiába! A lakás alkalmas volt az ő tervbe vett vállalatainak: a salétrom- és puskaporgyártás létesítésére. A ház a szemnek is tetsző, csendes és félreeső helyen feküdt. Látogatásokban nem volt hiány és csakhamar szeretetreméltó vendégekből álló társas-kör keletkezett. A tábornok legbizalmasabb barátainak egyike Mollinári, a szardíniai konzul és Lesseps, a francia köztársaság főkonzulja, aki emberbaráti és szabadelvű viselkedésével az összes száműzöttek barátságát megnyerte. Kiváló hatása volt a tábornokra, aki őt nemcsak mint franciát kedvelte, (u. i. ezt a nemzetet nagyon szerette), hanem azért is, mivel Lesseps úr valóban gyermeki tisztelettel és barátsággal viseltetett iránta. Kmetty, Balogh és Grimm tábornokok gyakran megjelentek whistezésre és már kártyajátékra. Bem kitűnően játszotta ezeket, de még neki is meg kellett hátrálni a "Jelachiád" szerzője előtt, aki többször mulattatott bennünket ezen gúnyvers egyes részleteivel.
A sétalovaglásokon kívül kirándulást is tettünk az Euphrateshez. Hogy a karaván utakat hatalmunkba keríthessük, Bem egy megerősített híd tervrajzát is felvette széleskörű javítási tervei közé. Így hát szórakozásban nem volt hiány. Bem nagyon boldognak érezte magát, midőn salétrom gyártásának első próbáját a szultánnak elküldhette. Minden pénzét - 60,000 piasztert - befektette e vállalatokba. A kormány azonban, amely később összes tervezéseit használatba vette, a pénzzel nem sietett. Utolsó éveiben 50,000 piasztert utalványozott ugyan neki, amit azonban sohasem kapott kézhez, mert halála gyorsan bekövetkezett. Eladósodva halt meg.
A kormány felszámította az ő tartozásait. Teljes erejével azon buzgólkodott, hogy Törökországot aléltságából felrázza és saját akaraterős lelkét beléje lehelje. Jámbor óhaj! Az a szerencsétlen Ramazán is okozója volt részben az ő korai halálának; ő u. i. ezt a majdnem két hónapig elhúzódó böjtöt megtartotta. Mindenki lebeszélte róla. "Azt akarom, hogy elmondhassam, hogy én a Ramazánt is megpróbáltam." Azt vélték egyesek, hogy ezzel Bem a vakbuzgókat, akiknek egész légiója van itten, meg akarja a maga számára nyerni. Nemsokára aztán egész Syriában beszélték, hogy csak ő az igazi "muzulmán", a környezete mind "gyaur". Húsz diadalmas ütközet nem növelhette volna jobban hírnevét! Azon a földön, hol hajdan művészet és tudomány virágzott, ott most lelki sötétség és vakbuzgóság burjánzik.
Bem tábornok halála a különböző gondolkozású és egyéniségű emberek agyában és szívében a legellentétesebb gondolatokat és érzéseket keltette. Mindenki számára érdekes volt és maradt az egyszerű tény maga, halálának részletei és körülményei pedig ismerésre méltók. Benne olyan jelentékeny személyiség veszett el és haláláról mégis oly keveset tudnak, hogy nemcsak legközelebbi barátai, hanem a nagyközönség is fel vannak jogosítva arra, hogy tőlem, mint akkori hadsegédétől bővebb részleteket követeljen haláláról.
Többször felszólítottak már, hogy írjak Bem tábornokról, most megkísérlem, hogy az elköltözött hős utolsó napjainak nemcsak barátai, hanem a nagyközönség részére is lehetőleg hű képét nyújtsam.
1850 június 6-án meglátogatta dr. Kalazdy a tábornokot. Kalazdy már Magyarországon mint háziorvosa működött. A szerencsétlen kimenetelű szabadságharc elszakította őket egymástól és csak majdnem egy év elteltével találta fel ismét a tábornokot Aleppóban. Bem láthatólag megörült és így szólította meg: "Milyen gyakran óhajtottam, hogy önnel állapotomról beszélhessek, de most már remélhetőleg mindnyájunkat meg fog gyógyítani, mert mi, valamennyien többé-kevésbé betegek vagyunk.
Kalazdy már az első megfigyelés után mondta nekem, hogy a tábornokot nagyon megváltozottnak találja, a megcsökkent hőmérsékletet már a kézszorításnál észrevette. Amiből következtette, hogy a középponti kormány már nem elég erőteljes arra, hogy ezen távollevő tartományban a keringést kellőképpen fenntartsa. Én az orvos következő megállapítását szó szerint idézem: "A bőr petyhüdt és száraz, színe szennyes-barna; a homlok, a szemhéj és a nyaknak az izomrostok irányában fekvő ráncai szintén összehúzódó képességük csökkenését mutatták. JA főütőér telt és egyenletes volt, de összenyomni nem lehetett, ami ellentétben állott a fejverőér puhaságával. És később, mikor a szívet megvizsgáltam, félelmemet bebizonyítottnak találtam, t. i., hogy a véredény rendszerben az öregeknél oly gyakori elváltozás, az elmeszesedés, kezdődik. Az egyébkor oly ragyogó szem elvesztette fényét és domborulatát.
A szaruhártya szürkévé vált, a szempilla sem húzódott többé gyorsan össze. Úgy tűnt fel nekem, hogy a mell lapos és szűkebb lett s hasüreglélegzés forgott fenn. A has kilélegző izmai nyugodt kilélegzésnél összehúzódtak. S a rekeszizomnak nagy megerőltetésbe kerülő belélegzését a has mozgásából észre lehetett venni. Ez az állapot mindig arra mutat, hogy a természet a végső eszközeit használja fel, hogy a két legfontosabb életforrásnak: a lélegzetvételnek és vérkeringésnek központi gépezetét mozgásban tarthassa. A has tapintásánál a májnak és lépnek keménységét is észrevettem. Az emésztés rossz volt, étvágy alig valami.
Ezen első megvizsgálás eredménye elegendő volt a diagnozis megállapítására, aggkori gyengeség egy esete volt. "Nem forgott fenn helyi megtámadás, betegség a szó valódi értelmében, de bár a tábornok kora még nem volt nagyon előrehaladott, mégis minden fontos életszerve már megfutotta élete pályáját. Szinte azt merem mondani, hogy az élet belterjessége, amelyet a nagy hős folytatott, felemésztő hatást gyakorolt az ő idegrendszerére, amennyiben ez a lélegzés, vérkeringés és főképpen az emésztés állati tevékenységére vonatkozik. Az idegrendszer szellemi működése sohasem volt megzavarva; a lenyűgözhetetlen szellemi élénkségét is feltaláltam, amihez ezen kiváló férfinél már hozzászoktam. Az ázsiai napfény, a szerfölötti nyári hőség ő rá is a szokásos hatással volt, - mint a bevándorlott európaiak nagy részére, u. i. bőrkiütést idézett elő."
A nagyrabecsült orvosnak ama kijelentése, hogy a tábornok állapota föltétlenül veszélyes, környezetének számos tagja között, akik őt nemcsak becsülték, hanem teljes szívből szerették is, bánatot és aggodalmat keltett. Bem különösen a kiütés miatt panaszkodott, mert az éjszakai nyugalmától megfosztotta, s már az orvos másodszori látogatásakor mondta: "Ennek mielőbb véget kell vetni, mert ettől az utálatos kiütéstől származik minden többi betegség; a viszketés miatt nem alszom, ez megzavarja az emésztésem és az egészségemet". "Ez a kiütés - amint az orvos egész helyesen megjegyezte - az acclimatizáció és közönséges fajtája; mi is mindnyájan szenvedtünk benne. A betegség követelte, hogy külső szerekkel gyógyítsák meg, de sok fáradságba került őt arról lebeszélni és megértetni vele, hogy a bőrbetegségek hirtelen való elnyomása egyéb bajokat, sőt halált is idézhet elő, ha azonnal alá nem veti magát belső gyógykezelésnek vagy más mesterséges befecskendezésnek."
"No jól van - mondá egyszer az orvosnak - akkor már inkább beveszem a piruláit és a porokat, megelégeltem már a mesterséges befecskendezéseket". Ezzel egy kartácsból származó sebére célzott, amelyet az 1831. évi csatában kapott és sohasem hegedt be. Kilencféle módot próbáltak, később aztán a beteg semmiféle gyógyszert nem akart használni, csak a fürdőt, ami nagyon jót tett neki, - s nem is volt egyébre szüksége. Az étvágy és emésztés javulni látszott, a beteg általában jobban érezte magát s ismét tréfálkozni kezdett. De csak színleges lábadozó volt, csak egynémely tünet maradt el és még hosszú kúrát kell tartania, hogy egészségét helyreállítsa. Mindig jókedvűen mondogatta nekem: "Megint jóízűen eszem és iszom; jól alszom és megelégedetten élek; kövér soh'se voltam, most meg sovány vagyok; nekem így is teljesen jó." Hogy megerősödjek, bort ajánlottak. "Van elég dolog a világon ami az ember agyába kergeti a vért, - mondá - nem szükséges, hogy azt szeszes italok tegyék."
A tábornok állapota 1850 nov. 23-áig ugyanaz maradt. Aznap szükségesnek találtam, hogy a tábornok tudta nélkül hadsegédemet az orvosért küldjem. Az öreg úr azelőtt való nap zsíros ételeket evet és emiatt nagyon nyugtalan éjszakát töltött anélkül, hogy beismerte volna rosszullétét. Mikor az orvos megjelent, - őszintén megvallva - gyomorbaj tüneteket talált. A tábornok így szólt; "Emlékszem, hogy Öntől Deésen (Erdélyben) 3 port kaptam, azok engem pár óra alatt helyreállítottak; adjon ismét olyanokat." Az hánytatószer volt s a tábornok estefelé jobban lett tőle. Éppen a whist-asztalnál ültünk, mikor az orvos esti látogatásra megjelent. Kalazdy ajánlkozott, hogy másnap még valami gyomorerősítőt hoz, erre ő humorosan felelt: "Elég volt; Ön, mint derék magyar ember, az ellenséget üstökénél ragadta meg és úgy dobta ki." Hiába mondtuk neki, hogy az ellenség megerősödve visszatérhet; de hasztalan, egyáltalán semmit sem akart bevenni.
November 25-én éjszaka ismét láza volt, de ő mindenáron tagadta. November 26-tól 31-ig megmaradt ez a változó állapot. December 1-ére virradó éjjel a láz erősebb lett, - félrebeszélt. Hajnalban megjelent az orvos, de a tábornok még mindig kicsinyelte állapotát. Kalazdy részletezte előttem a betegség veszélyes voltát és kijelentette, hogy a beteget belső gyógykezelés nélkül nem tudja meggyógyítani. Mindent megkíséreltem, hogy a tábornokot a belső gyógykezelés elfogadására rábírjam. Elhatároztuk az orvossal, hogy dec. 2-án nem fogja meglátogatni; végre 3-án a következő levélkét küldhettem hozzá: "A tábornok ma reggel kapitulált, miután az éjjet heves lázban töltötte, folyvást érthetetlen dolgokat beszélve. Ez az állapot csak néhány negyedóráig szünetelt, amelyek mindig mély alvással voltak egybekötve. A legfőbb baja a váltólázvolt. A beteg pirulakeveréket kapott; ez kénsavas kininből, lázellenes növényből és Valeria kivonatból állott. Másféle alakot nem lehetett választani, mert a beteg egyebet nem akart bevenni. a pirula bevevése után jobban lett; az érverés nem volt olyan gyors és a többi tünetek is ezzel arányosan javultak. December 4-én reggel nem volt forrósága; Kalazdy már felvilágosított bennünket, hogy bár a láz ebben a pillanatban megszűnt, de azért korántsem gyógyult meg és hogy ebben az országban a visszaesések gyakoriabbak és veszedelmesebbek, mint Európában stb. De hiába! Ő egészen meggyógyultnak gondolta magát.
"Önök uraim mind nagy szeretettel vannak irántam s ezért a rám vonatkozó dolgokban nagyon félénkek s nem létező ellenséget látnak." A láz 48 óráig nem jött vissza; később hasfájásról panaszkodott a beteg; ezt az orvos a közeledő láz jelének tudta be. Meleg fürdőt kívánt, az orvos azonban eltiltotta, mert a lábán időről-időre vízdaganat volt, azonfelül pedig nem engedve a szobáját fűteni, másat meg - amit az ottan országszerte dívó barnakővel fűtöttek be - nem akart használni. Szobája közvetlenül a folyóra nyilt s ki volt téve a hideg légáramnak. A tábornok azonban nem engedelmeskedett az orvos rendeleteinek, hanem fürdőket vett. December 8-án a doktor heves fájdalmak között az ágyban találta. Kólikában szenvedett, amely hűlés után rendszerint beállott nála. A betegnek orbáncszerű pirosság ömlött el a lábán, nyelési nehézségei és heves láza volt. Bármennyire szomorú volt is az állapota, mégsem akart belső gyógyszereket bevenni, azért csak száraz meleg borogatást használt és az altesten bedörzsölést beléndek-gyökér főzettel, azonkívül kristélyt.
A fájdalmak sok kezelés után alábbhagytak, de a láz nem. Másnap, dec. 9-én reggel, jobban érezte magát, mert fájdalmai nem voltak, bár még mindig volt forrósága, de nem oly heves mint azelőtt való nap. Összes barátai megkísérelték, hogy rábírják az orvosság bevételére, de bár színleg ráhagyta, mégis, mihelyt a szájába vette, rögtön kiköpte az egészet.
Dél felé elájult, mely eszméletlenség 25 percig tartott. Midőn végre erőszakosan öntudatra ébresztettük, tudta, hogy komoly ájulása volt és így szólt Kalazdyhoz: "Orvos úr, Ön annyit fáradozik itt, pedig amit a természet elhatározott, azon nem lehet változtatni." (Bem tábornok deista volt, ő egy végokot, egy világszellemet, egy őserőt tételezett fel.) Este 8 órakor több körülötte állónak megszorította a kezét és így szólt: "Kérem uraim, legyenek csendben." Ő maga is másik oldalára fordult és három óra hosszáig nyugodtan aludt. Ekkor felébredt, néhány értelmetlen szót mondott, de csakhamar ujra elaludt. Összes barátai körülvették ágyát, úgy látszott, hogy a beteg üdítő álomban pihen, mindnyájan reméltük, hogy megerősödve fog felébredni; - de a sors könyvében másképp volt megírva. Az érverés alvás közben mindig lassúbb lett, hasztalan volt minden erőlködés a felébresztésre, 1850 dec. 10-én reggel két óra felé minden görcsös rángatózás nélkül meghalt.
A boncolást az ország szokásai szerint megtagadták. Délelőtt 10 órakor következett a temetési szertartás. Bem tábornokot Aleppó összes lakossága becsülte. Sok ember foglalatoskodott a holttest eltakarításánál és mialatt egyesek levetkeztették, megmosdatták, azalatt a mollák csendesen imádkoztak. A mosdatás után a holttestet lepedőbe burkolták, amelyet a fejénél, a törzs közepén és lábainál összekötöttek s úgy tettek a koporsóba. Ennek alsó részére rövid póznát erősítettek, arra akasztották az ő fezét. A fedélre takaros szemfedőt borítottak és két hosszabb rudat tettek a koporsó alá.
A halottas menet minden rendszer nélkül való volt. A koporsó előtt 20-30 molla ment és egyhangúan, borzalmasan énekelték: "la illaha illala". Mi egészen a kapuig vittük őt és nyugvóhelyéig akartunk menni, miközben megtudtuk, hogy ezt a török szokások nem engedik. Mindenki igyekezett, hogy egy kis darabon vihesse. Az út mentén nagycsomó katonaság volt felállítva, ezek szintén odanyomultak, hogy a holttestet vihessék; sőt még az öreg Kehrim pasa is véghezvitte ezt a kegyeletességet. Nem messze a temetőtől rátették a koporsót egy szentnek a sírhalmára, ahol aztán imádkoztak. A sírhoz érve kiemelték a holttestet a koporsóból és a körülbelül 4-5 lábnyi mély gödörbe - arccal lefelé, fejjel Mekka irányába fordítva - letették. A zsineget, amivel a lepedő össze volt kötve, felvágták, aztán nagy fehér kövekkel lefedték. Szagos gyökeret és balzsamot hintettek a sírba. Azon ígérete, amelyet az utóbbi időben is gyakran hangoztatott, hogy életrajzát nekem tollba mondja, fájdalom, nem teljesült; - sajnos, csak töredéket vihetek az ő érdemes életéről a közönség elé.
Még a száműzetés alat is volt egyszer alkalma hadvezéri tehetségének kimutatására. U. i. a beduinok vonakodtak a kibérelt szántóföldekért taksát fizetni, összeesküdtek a keleti lakossággal, hogy a keresztyének lemészárlását és kirablását egyidejűleg viszik véghez.
A hatóság elvesztette a fejét és a tábornokhoz fordult. Bem átvette a vezetést, akkor erélyes rendeletek következtek. Egy lovassági támadás, két tábori ágyú segélyével csakhamar szétszórta a puszták elbizakodottá vált lovagjait, akik minden irányban elszéledtek és adójukat megfizették, a megfélemlített keresztényeket pedig békén hagyták. Ha egyik-másik hazabeli turista eljut Aleppóba és a szabadsághős sírját felkeresi, legyen olyan szíves a messzire száműzött és elszigetelt 1848/49-iki hősök nevében emléktáblát elhelyezni.
Nyugodjék békében!1

------------------------------
1 Fiala N. János szül. 1822 jan. 22-én Temesvárott. A gimnáziumot ugyanott, a katonai iskolákat pedig Gráczban végezte. 1848-ban mint 26 éves ifjú részt vett a dél-magyarországi felkelés leveretésében és Fehértemplomnál kitüntetvén magát, az oly híressé vált kilencedik honvéd zászlóaljban százados lett. Mint ilyennek része volt a szolnoki, tápióbicskei és isaszegi csatákban. Később ezredesi rangot kapott. 1849 június havában Vetter tábornok a déli hadsereg táborkarában osztotta be. A világosi fegyverletétel után ő Bem apóval együtt török földre menekült és Bem haláláig: 1850 dec. 10-éig vele együtt küzdött Kis-Ázsiában az oroszok ellen. Bem halála után előbb Franciaországba, később - III. Napoleon államcsínye után - pedig Amerikába menekült. A most közölt levelet 1899 dec. havában Vadnay Károlynak írta San-Franciskóból. Szerk.