Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

« vissza A beat irodalom oldalára

Lawrence Ferlinghetti (1919-) verseiből
Eredetiben

Tartalom

Egyes szám negyedik személy
Bart István fordítása

Vallomás (Részlet)
Géher István fordítása

Hol van Vietnam?
Somlyó György fordítása

Eufória
Eörsi István fordítása

Az elme vidámparkja (Részletek)
Géher István fordítása

Ő (Allen Ginsbergnek)
Géher István fordítása

"Az igazság nem kevesek titka"
Eörsi István fordítása

Olyan arc volt
Eörsi István fordítása

Goya legnagyszerűbb képein
Eörsi István fordítása

A költő szeme ocsmányul látva
Eörsi István fordítása

Szendvicsemberek és napfürdőzők
Eörsi István fordítása

Olykor az öröklét során
Eörsi István fordítása

Mindig a lehetetlent és halált
Somlyó György fordítása

Kutya
Eörsi István fordítása

Alsónemű
Eörsi István fordítása

Orgyilkosság-raga
Eörsi István fordítása

Egy forradalomban példának okáért
Eörsi István fordítása

Egy Giacometti-nyár
Eörsi István fordítása

Igaz gyónás
Eörsi István fordítása

 

Egyes szám negyedik személy
Bart István fordítása

„Körséták, hosszú barangolások végén mindig itt kötöttem ki, mintha az élet színpada lenne, s itt tartanák majd az igazi nagy előadást, itt forgatnák majdan a filmet. És nem tudtam, én vagyok-e maga a másodosztályú főhos, vagy csupán egy statiszta, mint ahogy nem tudtam azt sem, forgatták-e már egyáltalán a filmet.

Mikor megérkeztem, úgy tűnt, már lefutott a képsor, aztán egyszeriben ott találtam magam a jelenet kellős közepében ugyanúgy, ahogy először történt. Úgy mondom először, mintha nem ismétlődött volna minden, valahányszor eljöttem. Újra és újra és mindig ugyanaz. Egyazon kávéház, a Tértől ugrásnyira, egyazon tompa fény belül, és a teraszon is ugyanazok ülnek kikandikálva a Térre a mellékutcából. Megfestettem már e jelenet minden apró részletét, átlapoztam már e fényképalbumot, s megemésztettem lapról lapra. Megfestettem már mindenki festményét ugyanerről a tárgyról, és kitéptem minden képet az albumból, és a képeket szétszórtam a Tér macskakövein, és ott feküdtek mint megannyi zilált lélek és még mindig engem néztek, és az alakok a kávézó teraszán falnak támasztott portrék voltak, amelyeket ugyanarról a témáról már énelőttem megfestettek és újrafestettek mások, csak most a festék újra folyós lett és csepegni kezdett, és az arcok széthulltak mint olvadó tükörben, míg végül csupán a vászon csupasz csontjai maradtak és a házak csupasz csontjai, úgyhogy restaurálni kellene mindent. És mindez egyszer már megesett, mintha valamely rég felejtett távoli lét képei lennének, mely már csak csupasz vázként él emlékeimben.”

 

Vallomás
(Részlet)
Géher István fordítása

(...) Jönnek nekem a bennszülött beatek, hogy azt mondják, nem lehetek „beat" is, meg elkötelezett" is egyszerre. Mint teszem például ebben a versben („Megközelítő leírás egy díszebédről, amelyet Eisenhower elnök nyilvános felelősségre vonása tiszteletére rendeztek"), hapsikám. De milyen igaz, amit Williams Seward Burroughs mondott, hogy Csak a hulla és a kábítós nem izgatja magát, ők ugyanis utolérhetetlenek". Én viszont egyik sem vagyok. Nem ám, hapsikám. És ez az, amiért az összes albérleti duma a beatnemzedékről és arról, hogy micsoda nagy egzisztencialisták ők, annyit ér, mint a halottnak a csók. Mert Jean-Paul Sartre igenis izgatja magát, és ő mindig is azt ordibálta, hogy az író különösképpen legyen elkötelezett. Elkötelezettség, ez az egyik kedvenc piszok szava neki. Oltárian körülröhögné - az el-nem-kötelezettség eszméjét és a beatnemzedék művészetét. Akárcsak én. És a modern költészetnek az a fertelmes kokós-pálmája, Allan Ginsberg, nemigen mondana ő se mást. Csak a hullák, azok elkötelezetlenek. És a beat hipster nyamvadt nihilizmusa, ha a végére járunk mindannak, ami természetszerűleg következik belőle, az alkotó művész tulajdon magának halálát jelenti. A művész „elkötelezetlensége" pedig úgy, ahogy van, öngyilkos és eltévelyedett változata ugyanennek a nihilizmusnak.

1956

 

Hol van Vietnam?
(Where Is Vietnam?)
Somlyó György fordítása

Időközben lent a Tanyán az akkori Elnök más nevén Kukoricamálé Ezredes előszedett egy bianco Hadsereg-parancsot és kezdte kitölteni a rovatokat emberekkel és Kukoricamálé Ezredes eljutott az űrlap aljára ahol az a rovat áll amelybe pontosan be kell vezetni hova küldendők a csapatok és Kukoricamálé Ezredes szemébe téveteg tekintet ült és kinyújtotta kezét és pörgetni kezdett egy földgömböt és szeme ide-oda vándorolt a világ pergő felszínén és hosszabb idő elteltével így szólt Itt Nem Látok Segítséget és akkor hoztak neki segítségül egy világtérképet azt hosszabb ideig nézegette majd így szólt Köszönöm Uraim most már az egészet egész tisztán látom igen most már valóban minden teljesen tisztán áll és jól látom az önmagukba visszacsavarodó óceánokat és a világ körül egyre Nyugatra tartó Nyugati Civilizációt és az új Határ most már igazán nem ismer határokat és azoknak a Vietnamiaknak ott nincs olyan Pokoli szerencséjük mint a Kínaiaknak, de itt vannak még ezek a Kínaiak akik azt hiszik hogy nekik van és azt is hiszik hogy ez idő szerint megfordíthatják a civilizáció Nyugati előnyomulását és ez idő szerint megfordíthatják glóbusunk eredendő Nyugati irányú pörgését de Uraim ezek nem afféle Háborúsdik nem Tér-Angyalok ez a valóság Uraim és én teljes pontossággal tudom hol van itt ez a Vietnam Uraim és duplán biztos szeretnék lenni benne hogy a mi egész népünk éppolyan teljes pontossággal tudja hol van itt ez a Vietnam Uraim arra az esetre ha netán valami tojásfej vagy másvalaki sarokba találná szorítani Önöket És épp ekkor jött lóhalálában Katicabogár és Kukoricamálé Ezredes belépett a ruhatárba és a fülébe súgva kérdezte Ugye a világ válóban Nyugat felé forog [nem
debár? és Katicabogár mint rendesen most is szellemesebb lévén nála azt súgta vissza, hogy ez a Vietnam itt nincs is csak olyan mintha volna és Kukoricamálé Ezredes szemébe újra beleült az a régi téveteg tekintet és kilépett a külsőverandára és: ott hosszabb ideig ringatta magát egy széken majd így szólt Uraim én otthonülő ember vagyok és ez igazság és ennélfogva elrendelem ennek a Vietminthának akarom mondani Vietnamnak teljes és végleges felszabadítását mert a bajok gyökere ott keresendő ahol a földtelenek és elnyomottak a szegények és:, megalázottak ott állhatnak a kedvező alkalom kapui előtt és mégsem bocsájthatnak át a Határon a Nagy
[Tár-
sadalomba amely úgy látszik elterülni előttem mint az álmok hona és ily módon Uraim kéretünk be [csatol-
ni a szíjakat hatalmasak vagyunk és szabadok és egységesek és alig van amire ne lennénk képesek
és így Uraim hadd mutatom meg Önöknek pontosan hova is kell mennünk mindnyájunknak itt ezen a földgömbön mert Uraim még ha arról vagyok is híres hogy sohase tettem ki a lábamat az Egyesült Allamokból pontosan tudom merre kell mennünk
[hogy
megközelítsük ezt a Vietminthát akarom mondani Vietnamot és habár egy pillanatra sem óhajtjuk megakadályozni a világot abban hogy a helyes irányban pörögjön egy kicsit le kell lassítanom
épp csak addig amíg odahelyezem az ujjam itt Önök előtt arra a fájdalmas pontra amely Vietmintha akarom mondani Vietnam és Kukoricamálé Ezredes kinyújtotta a kezét hogy lelassítsa a világot csak épp egy picikét csakhogy ez a világ egy picikét se akart lelassulni ez a világ egyáltalán
nem akarta pörgését abbahagyni és Texas és Viet
nam
mind gyorsabban és gyorsabban követték egymást pörgésükben elcsúszva Kukoricamálé Ezredes ujjai
alatt mert ez a világ egyszerre nagyon-nagyon csuszamlós lett valami furcsa vörös folyadéktól ami végigcsorgott rajta keresztül-kasul csordogálva az összes ocsmány határokon és ez a világ tovább pörgött mind gyorsabban és gyorsabban ugyanabban az oly eleve elrendeltetett irányban és egyre csak pörgött és pörgött és pörgött és pörgött I.

 

Eufória
Eörsi István fordítása

Miközben a tiszta eufória állapotához közeledem
   szükségét érzem egy nagyobb irógép-toknak
   melyben elférnek alsóneműim
   és önvádam hegei
   sebek bőröm csorba
   radírján mely mindig
   önmagát radírozza
Miközben a tiszta eufória állapotához 
   közeledem a hold tüzes arcát kínai 
   festmény hűs rizsesőjébe rejti s nem alhatok 
   a dörgés miatt e nyári délutánon
   melyben egy lány lemezt tesz fel 
   mesterkélt szörnyű röhejjel aláfestett 
   őrült kísérleteket a szaxofonozásra 
   egy másik szobában
Miközben a tiszta eufória állapotához közeledem minden várost az utca f éloldalára építenek csak és cipőm az épületek oldalánál ablak- nyomokat hagy repedezni vágyó ablakpárkányokkal
s felgöngyölhető redőnyök cipőnyelvével ó jaj Felgöngyölhető nyelvem zsinegen látom és arcom mint valami ingán leng a spárgaszáron
gúzsbakötött lábú játékkártya-kép lábánál fogva felakasztott Villon
És a mama fényképpé halványul kezemben És a papa neve Ludwig
elveszett valódi ingatlan-terven (elnyelte a víz) Hajóbőrönd Avenue Yonkers ahol most lengek és lógok a végső fán mely még vedelve bólong s ahol még mindig kórusműveket dalolnék az önkívület mezején
de egy angyal elcsípte heréimet
és kasztrált hangom túl vékonyan szökik ki egy lánnyal ki nevető lemezt tesz fel a másik szobában
Miközben a tiszta eufória állapotához közeledem szemeim angol kémek és madárrá változtathat bármikor engem egy időt lebíró tunguz robbanás d e nem vagyok apokaliptikus srác és nem alhatok a dörgés míatt e nyári délutánon és néma madaram szeme kiszáll a fejemből röpdös a világ körül melyben egy lány felteszi húsból-készült lemezét És ruhátlan állatsereglet vagyok pucér összhangra vágyva de országokra osztottak fel Tibetben krumpli-lábakon állok vagyok különös bohóc-fajta lisztes az arcom hajam leragasztva s nem alhatok a dörgés miatt húsom lejár a tű alatt A lány forgatja megfordítja forgat engem hogy lejátssza másik oldalam Melle virágzik fügék hasadnak fehér a nap Sohasem térek vissza egyiptomi ruhába bújtam


Az elme vidámparkja
(Részletek)
Géher István fordítása

1

Amit láttatnak láthatólag Goya tablóképei
                                                                            e világnak népei
a pillanatban amint
                először illik rájuk a cím
                                                    "gyötrődő emberi faj" 
Keresztülrajzanak rajzolt mezőket hol teljes súlyával sulykolja őket a baj Rakásra szórva csörrenő szurony nyöszörgő csecsszopok betonboltozta ég alatt elvont a táj körös-körül kiforgatott gyökér megdőlt szobor denevérek szárnya csőre síkos bitók hullák és húsevő baromfiak és végül mind a vég üvöltő szörnyetege mit elszabadít "a romlás képzelete" fertelmes véresen valódiak mint hogyha valóban volnának ma is És varinak is Csak épp a tájkép változott Sorban az úton ma is úgy haladnak
rémétől űzve légiós csapatnak mű-szélmalmoknak és hibbant kakasoknak Ugyanazok ők ugyanaz a nép csak épp hazulról távolabb seperten
egy ötvensávos autópályán egy kővé válott kontinensen ahol szabott közönkint tarka táblák ábrázolják a bárgyú boldogság ábrándjait A tablón megritkultak a kétkerekű taligák de megszaporodtak az emberi roncsok mázolt kocsikban és összetorlódnak Különleges rendszámlapok és motorok amik elnyelik Amerikát
5
                        Olykor a véghetetlen időből
                                                        fel-feltör pár jobbfajta srác
és köztük az egyik illerő
                        aki oltári későn tör föl
                                                        a szakmájára nézve ács
hervadt egy helyről áll elő
                                                amilyen teszem Galilea 
és nekiáll zokogni és begerjed és azzal jön, hogy annak egyfia
aki megcsinálta a mennyet és a földet és hogy a fej
aki ezt a balhét ránk lőcsölte a Fater És semmi gurítás így ő Az egészről megvan az írás tekercsek frankó pergamentek
amit ott a csórók összezengtek és szertehagytak a Holt-tenger körül állati régen és amit aztán megtalálni sehol se lehet
körülbelül egy- vagy kétezer éven át de legkevesebb
az ezerkilencszáznegyvenhetet veheted hogy pontosabb legyek bár akkorára majdnem egyre megy mert senki sem hisz már a mesében hogy mást ne mondjak én sem Lázas lehetsz te tiszta hangyás így szólítják meg őt S hamar lehűtik őt A Fára felkötik hűvösre úgy teszik
És egy csomó krapek ettől kezdve modelleket bütyköl rakásra össze kicsikében a Fát s függőben Őt Magát és folyton az Ő nevét hadoválva hívogatják hogy netán lejönne Ő közébük és beszállna hisz arra vár az' egész galeri hogy lenne ő a Nagymenő aki megkeveri különben nem jön össze a buli
    Csak épp hogy nem jön ám le Ő
                                        arról a Fáról
    Csak úgy marad függőben Ő
                                        azon a Fán hol
                                                                oltári egy ruhát kapott
                                        és lett oltári hűs
                                                                            valamint
                                a megszokott gyanús
                                                        helyekről kiszivárogtatott
        újabb hírek szerint
                                            oltári halott
Ez a felsebzett vadon a Morris Graves féle
    nem annak a vadnyugatnak része
                                                    mely a fehérek fölfedezése 
Ez a föld az hol nyomot még Buddha lába hagyott midőn másik felől bejárta Ez a vad fehérlő fészek e valódi részeg észak az önszemlélet tája "a belső szemnek sólymai" hullnak s halnak itt
bepillantván bukó halál pereméről az élet feltolult emlékeit a létezésről és lassú krétaszárnyuk az ólmos égre vés
ezer ábrát és felfűzve kihúzza vonalban a repülést Az éj egyedül az ő "természetes hazájuk" lebegő "lélekmadarak" bevérzett hószín szárnyúak
lakoznak ott és lile-rajok szakállas szirtisasok és vak madárkák melyek énekelnek üveg mezőkben
holdkóros hattyúk fölhevült gúnárhadak és tőrbe ejtett kócsagok üszkös uhuk s büszke galamb-szimbólumok
hajnalpiros halak hegyek közt fészkükre rívó gébicsek
és csonttollas hímek amint levegőben párzanak
körülöttük míg holdak káprázata látszik
Egy álorcás madár halászik arany folyóba
és jóllakik ott az ibisz "ön-kebeléből" és hozzá még egy kóbor Írföldi Lúdvérc (életnagyságú) Aztán a szélben úszó hallgatag madárcsapat halat s postát kik hordanak
két patakon ki-bejárva amely kettős patak a felejtés ágya hol a befordult képzelődés az önmagába öltözött
lát látomást villany-fehér tüzűt és újra találja magát újból csak háborodottan és jóllakatlan a hebridák között
15
    Aki rendületlenül kísérti a képtelent
                                                                    s a halált 
akármikor ha publikum akadtán a fejek fölött mutat mutatványt a költő mint az akrobata magasba hág a rímeken s hol villog művészete dróthuzala szemsugarak közt ingadozón nekivág alatta arcok tengerárja míg várja hogy bejárja útját a nap túloldalára és ott bokázik szédítő cselesen csupa új figurát mutogat a legmutatósabb kunsztokat És mindeközben nem botol hamisba jól tudja ő mi a létező s mi a nem lehető mivel ő a legfőbb fő realista aki mindenképp kitapintja a megfeszített valót elébb hogy óvatos léptét vagy álltát váltaná a lábtón állítólagos haladása hevében a fönnebb hinta felé holott a Szépség vár s mereng súlyos fönségesen amíg halálugrásra száll alá S a költő kis fura charleychaplin figura elereszti talán vagy mégis megkaparintja amint az örök varázsú kép kitárva leng a lét üres egében

 

Ő
(Allen Ginsbergnek)

Géher István fordítása

Ő az  a prófétákból egy aki eljött
Ő az a piszkos prófétákból egy aki eljött
Ő az szakálla volt az Ó-Testámentomban csak leborotváltatta Patersonban
Ő az nyakára gégemikrofont köt midőn szavalóestekre megy és több ő mint a költők táborából egy
és ő az a jó öreg aki szüntelenül egy verset körmöl egy jó öregről akinek mindenről az jut eszébe Halál
és aki verset körmöl egy jó öregről akinek mindenről az jut eszébe Halál
és aki verset körmöl mintha a képet látnád a képes Zabpehely-dobozt egy ember alakja látszik amint fog egy dobozt amelyen egy alaknak képe látható
amint fog egy dobozt és az alak törpül
mindegyre törpül és távolabbra fordul körbe körből
ekképp mutatkozik a zsugorodó való Ő az a prófétákból egy aki eljött hogy lássa hallja jelentse jegyzőkönyvvel
a zsugorodó világ jelenlegi állapotát Ő az szemében horgas cipőgomboló keresztül tűzi-fűzi ahány lábon csak áll a lét s ahány cipőmadzag hír mindből kibogozza
a valóság természetét És kiszúrja ő a szemével mind ami kallódó személy vagy holmi
s kivárja ő vajon nem mozdul-e meg
amint a kandúr őrzi a holt fehér egeret
ha azt gyanítja búvik ott benn
még holmi apró gombolyag élet
és ő csak várja szelíden
mikor mutatja meg magát csak erre les
ha hím ha nő ha semleges
és ő a szelíd Isten báránya véled
elkészíttetve tébolyító bordaszeletnek És ő utánaböngész minden gyanús leletnek és összeböngész ő minden személyt vagy holmit
és megvizsgálja azt és megrázogatja azt
amint fehéregeret madzagra akaszt
ki úgy hiszi tán eleven maradt a féreg
és rázza míg megszólal és rázza míg megéled
és rázza míg megszólal
Ő az a Kandúr éjhosszat ki lopózva lépked és ott alussza buddhavoltát violaszín alatt és ott hallgatja a neszt ha tapsot üt három tenyér és ott olvassa az írást csont agya-tábláján ahogy áll léte tulajdon hieroglifáját Ő az botvégre tűzött harsogó valag és harsog ő a kétlábú adó-vevő
és kagylóját füléhez tartja ő és kagylóját szájához tartja ő
és hall halált halált Ő az feje egy van s nyelve egy hátulra kötve fel
és nyelve betölti a száját és szólal ő az állat nyelvivel és kieszelt aztán egy nyelvet az ember
mit meg nem ért más lelkes állat és lát az ő nyelve és nyelvre szóra talál
és hall az ő füle hall e beszédre
és füle kétfele áll és hall halált halált és nyelve van egy amivel kibeszélje
mit meg nem ért más lelkes állat Ő az meginduló gyökér sétáló villa-ágas egy szeme mint a göcsőrt a fej közepében
és szeme kifordul és befordul
és lát és tébolyul és tébolyul és látva lát
És ő az a tébolyodott szem az egyes szám negyedik
személyben
amelyről senki sem beszél és ő a hang az egyes szám negyedik személyben amelyben senki sem beszél s amely van mindazonáltal lopótök fejjel és papír pofával
és haja hosszú tébolyult halálhaj
és erről senki sem beszél És ő beszél folyvást magáról és szólít holtakat ő
halott szülőjét s elholt Rózsika nénjét
és hajuk hosszú és hosszú a körmük
és nő mindegyre nő
s eljönnek ők úgy jönnek elő a szóban ők manikűrözetlen És ő van itt a sötét hajú aki eljött a sötét szemű a sötét cipős s kezében ott a jelentés nagy sötét kötetben És ő az a nagy sötét madár egy lábon billegő s
hallgatja a neszt amint az élet megmutatja magát az ideg kagylófödelén s beszél mivel dalolna s bőréből szabadulna
és belebök nyelvével bőrbe mely kagylófedél
és bekopog szemével a dönget a kagylón
és lát fényt fényt és hall halált halált
amelyről senki sem beszél Mert ő az a fő s a főbeli látomás s szemében ott a gyík-tekintet
s az ő kitárult látomása ajtó
amelyben áll ő és kivárja és kihallja hogy a kéz kopog és tapsol és tapsol és kopog fejére Halált Halált Mert ő az önmaga révült illuminációja és ő az önnön hallucinációja
és ő az önnön fej-zsugorítója és forog az ő szeme a világ zsugorodó fejében és hallja amint az ő ágyéka szól Halált Halált süket zenére Mert ő az ím aki eljött mind e világnak végezetére
és ő az esendő hús amely ím szóra vált
és ő kibeszéli a szót mit hall a húsban a csont velejében és ez a szó Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál