Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Fan Csen
A LÉLEK HALANDÓSÁGÁRÓL

Tőkei Ferenc fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

[Fan Csen (c. 450-510) a Liang-dinasztia Történetében
található életrajza szerint elszegényedett hivatalnokcsaládban
született, a mai Honan területén. Konfuciánus neveltetést kapott;
szókimondó ember volt és felülmúlhatatlan vitatkozó, így aztán az
előkelő írástudók nem szenvedhették. Különböző tisztségeket
töltött be, s gyakori vendége volt a C'i-dinasztia korabeli híres
mecénásnak, Sziao Ce-liang (460-494) hercegnek, s jóbarátságba
került Sziao Jen-nel, aki 502-ben megalapította a Liang-
dinasztiát és annak első, Wu-ti nevű császára lett. Ám magas
kapcsolatai sem mentették meg a vidékre helyezésektől s végül a
száműzetéstől. Ez utóbbira talán azért került sor, mert
szókimondásával megsértette Wu-ti császárt, esetleg 505-ben vagy
506-ban. Nem lehetetlen azonban, hogy azért, mert Wu-ti 504-ben
államvallássá nyilvánította a buddhizmust, mire Fan Csen 507-ben
nyilvánosságra hozta talán korábban írt, de most különösen
aktuálissá vált művét, `A lélek halandóságáról` címűt. Pályájának
utolsó szakasza, valamint halálának éve is bizonytalan.

Annyi bizonyos, hogy ez a mű közvetett válasz a nagyhírű Hui-
jüan `A lélek nem hal el` című – a Madhyamaka iskola
szemszögéből eretnek – téziseire, valamint természetesen vita a
misztikus és vulgáris neo-taoizmus felfogásával is. Fan Csen
írása – bizonyos gyöngeségeivel együtt – kétségtelenül a kínai
filozófia legérdekesebb és legfontosabb teljesítményei közé
tartozik.

A szöveget Fan Csen-nek a `Liang-su`-ban található életrajza
őrizte meg, de tanulmányozható az egész szöveg a kínai buddhista
kánon LII. kötetében is, Seng-ju `Hung-ming-ci` című
gyűjteményének 9. fejezetében, ahol két buddhista vitairat is
idézi Fan Csen művét, az egyik teljes egészében. Mindkettőnek
"Ellenvetések Fan Csen <<A lélek halandóságáról>> szóló értekezése
ellen" a címe, s mindkettővel egybe kell vetni az életrajzban
megőrzött szöveget, amelyet ezáltal több ponton is javítani és
kiegészíteni lehet.

`A lélek halandóságáról` egy részét régebben Csongor Barnabás
is lefordította magyarra, újabban pedig Ecsedy Ildikó Etienne
Balázs egy 1932-es munkája alapján. Ez utóbbi a keletkezés
körülményeiről és a szöveg magyarázatra szoruló utalásairól is
kimerítő képet ad: Etienne Balázs, `Fan Csen, az első kínai
materialista` in: Gazdaság és társadalom a régi Kínában, Európa
Könyvkiadó, Budapest 1976, 283-308.

Az itt következő fordítás alapja egy szöveggyűjtemény volt:`
Han-Wei Liu-cs'ao szan-wen szüan`, Cs'en Csung-fan kitűnő
gondozásában és kommentárjaival, Sanghaj 1957, 210-219.
Egybevettetett a Si Cün szerkesztésében megjelent kétnyelvű
gyűjtemény (Shi Jun, Selected Readings from Famous Chinese
Philosophers, Beijing 1988) első kötetében olvasható szöveggel:
pp. 376-397. Mindkét kiadvány természetesen hasznosította a `Hung-
ming-ci`-ben található változat tanulságait.
Tőkei Ferenc]

Valaki fölteszi a kérdést: - Azt mondod, mester, hogy a lélek
halandó; de hát honnan tudod, hogy halandó?

Válaszom ez: - A lélek nem választható el a testtől, s a test nem
választható el a lélektől. Ezért amíg a test él, addig a lélek is
él, és ha a test elpusztul, elhal a lélek is.

Kérdés: - Testnek azt nevezzük, aminek nincs tudata, léleknek
pedig azt, aminek tudata van. A tudatos és a tudattalan nagyon is
különböző dolgok; a lélek a testtel így elvileg nem lehet egy és
ugyanaz. Hogy test a lélektől elválaszthatatlan lenne, azt én nem
tudom felfogni.

Válasz: - A test a lélek anyagi hordozója, a lélek meg a test
működése; ha tehát testnek az anyagi hordozót nevezzük, léleknek
pedig a működést, akkor a test és a lélek semmiképpen sem lehet
egymástól különböző dolog.

Kérdés: - De ha a lélek nem anyagi hordozó, a test pedig nem
működés, akkor azt, hogy nem lehetnek különbözők, hogyan
bizonyítod?

Válasz: - Csak a nevük különböző, a lényegük egy és ugyanaz.

Kérdés: De ha a nevük egyszer már különböző, hogyan lehetne egy
és ugyanaz a lényegük?

Válasz: - A léleknek és anyagi hordozójának viszonya olyan, mint
az élességnek a kés pengéjéhez való viszonya; a testnek a
működéshez pedig olyan, mint a kés pengéjének az élességéhez. Az
élesség név nem jelent késpengét, s a késpenge név nem jelent
élességet. Ám ha elvész az élesség, nincs késpenge sem, és ha
elvész a késpenge, nincs többé élesség. Sosem hallottam olyasmit,
hogy a késpenge elpusztult, de élessége megmaradt volna; hogy is
lehetne elképzelni tehát, hogy a test elpusztul, de a lélek
megmarad?

Kérdés: - A késpenge és élessége dolgában talán így van, ahogy
mondod; de test és lélek viszonyában ez a magyarázat nem helyes.
Hogy miért nem? Mert a fa anyagi hordozójának nincsen tudata, de
az ember anyagi hordozójának van tudata. Mármost az embernek
ugyanolyan anyagi hordozója van, mint a fának, s mégis különbözik
a fától azáltal, hogy tudata van. Vajon nem azért-e, mert a fa
csak eggyel rendelkezik, az ember azonban kettővel?

Válasz: - Milyen különös beszéd ez! Ha az ember valóban
ugyanolyan anyagi hordozóval rendelkezne, mint a fa, s ez lenne a
test, és a fától eltérőleg tudata lenne, mégpedig a lelke,
akkor lehet, hogy úgy lenne, ahogy mondottad. Valójában azonban
az ember anyagi hordozója olyan anyagi hordozó, amelynek tudata
van, a fa anyagi hordozója pedig olyan anyag, amelynek nincs
tudata. Az ember anyaga nem a fa anyaga, s a fa anyaga nem az
ember anyaga. Hogyan is lenne ugyanolyan anyaga, mint a fának, s
rendelkezne a fától eltérőleg mégis tudattal?

Kérdés: - Az ember anyaga éppen abban különbözik a fa
anyagától, hogy tudata van. És ha az ember, akinek nincs tudata,
miben különbözik a fától?

Válasz: - Olyan ember nincs, akinek ne lenne tudattal bíró
anyaga, miként olyan fa sincsen, amelynek tudattal bíró teste
lenne.

Kérdés: - De hát a halott ember teste vajon nem tudattalan anyag?

Válasz: - De igen, az tudattalan anyag.

Kérdés: - Ha pedig így van, akkor az embernek mégiscsak
ugyanolyan anyaga van, mint a fának, s amiben a fától különbözik,
az a tudata.

Válasz: - A halottnak ugyanolyan az anyaga, mint a fáé, és
nincs tudata, amely megkülönböztetné a fától; de az élő embernek
tudata van, amely megkülönbözteti a fától, és semmiképp sem
ugyanolyan az anyaga, mint a fáé.

Kérdés: - A halott ember csontváza vajon nem az élő ember teste?

Válasz: - Az élő test nem halott test, és a halott test nem élő
test, hiszen a lényegében változott meg. Hogyan is lehetne egy
élő ember testében a halott ember csontváza?

Kérdés: - De ha az élő ember teste nem a halott ember
csontváza, akkor a halott csontváza nem az élőnek a testéből
származik, és hanem az élőnek a testéből származik, akkor ez a
csontváz honnan jött és hogy került ide?

Válasz: - Az élő ember teste átváltozott a halott csontvázává.

Kérdés: - Nos, ha az élő ember teste átváltozott is a halott
ember csontvázává, vajon nem az élő-e az oka annak, hogy létezik
a halott? Ebből tudjuk, hogy a halott test ugyanolyan, mint az
élő test.

Válasz: - Így aztán azért, mert a virágzó fa átalakul kiszáradt
fává, a kiszáradt fa anyaga talán azonos a virágzó fa testével?

Kérdés: - Ha a virágzó test átalakulhat kiszáradt testté, akkor a
kiszáradt test azonos a virágzó testtel. Miként a selyem teste,
ha átalakul selyemszál-testté, a selyemszál teste azonos a selyem
testével. Van valami különbség köztük?

Válasz: - Ha a kiszáradt azonos lenne a virágzóval, a virágzó
meg azonos lenne a kiszáradttal, akkor a virágzás idején hullania
kellene (a lombnak), kiszáradásakor pedig gyümölcsöt kellene
hoznia (a fának). Ráadásul, ha a virágzó fa nem szükségképpen
alakul át kiszáradt fává, minthogy a virágzó azonos a
kiszáradttal, nincs is semmiféle átalakulás. És tovább, ha
virágzó és kiszáradt egy és ugyanaz lenne, akkor miért nem előbb
szárad ki (a fa), hogy csak azután virágozzék, s kell-e vajon
előbb virágoznia és csak azután kiszáradnia? A selyem és a
selyemszál egyidejűek, s így nem alkalmasak arra, hogy
hasonlatként szolgáljanak.

Kérdés: - Az élő test halálakor tehát egy szempillantás alatt
mindennek vége van. De mi az oka, hogy amikor már itt a halott
test, akkor ennek még hosszú ideig nincs vége?

Válasz: - A megszülető és elpusztuló testeknek meg kell hogy
legyen a maguk rendje (a születésben és) a pusztulásban. A
hirtelen születettek mindig hirtelen pusztulnak el, a fokozatosan
születettek pedig fokozatosan pusztulnak el. Hirtelen keletkezik
például a zivatar, s fokozatosan születnek meg például az állatok
és növények. A hirtelenség és a fokozatosság maguknak a dolgoknak
a törvénye.

Kérdés: - Ha a test egyszerűen azonos a lélekkel, akkor a kéz és
a többi (testrész) ugyancsak lélek volna?

Válasz: - Ezek mind a lélek részei.

Kérdés: - De ha mindezek valóban a lélek részei, akkor, lévén
hogy a lélek az, ami képes a gondolkodásra, a kéznek és a
többinek is képesnek kell lennie a gondolkodásra?

Válasz: - A kéz és a többiek képesek tudomásul venni a
fájdalmat vagy a viszketést, de nem gondolkodnak arról, mi a
helyes és mi a téves.

Kérdés: - A tudat és a gondolkodás ugyanegy vagy különböző?

Válasz: - A tudat azonos a gondolkodással. Ha sekélyebb, akkor
tudat, ha mélyebb, akkor gondolkodás.

Kérdés: - Ha így van, akkor kétféle gondolkodásnak kell lennie.
De ha a gondolkodás kétféle, akkor a lélek is kétféle?

Válasz: - Az embernek csak egy teste van, hogy lehetne akkor két
lelke?

Kérdés: - De ha nem lehet két lelke, akkor hogyan lehetne a
fájdalom és a viszketés tudata mellett a helyest és tévest
megkülönböztető gondolkodás?

Válasz: - Úgy, ahogyan a kéz és a láb különbözik ugyan, de együtt
tartoznak egy emberhez. Helyes és téves, fájdalom és viszketés
legyen közöttük bármilyen különbség, ugyancsak együtt tartoznak
egyazon lélekhez.

Kérdés: - Nos, ha a helyest a tévestől megkülönböztető
gondolkodás nem kapcsolódik a kézhez és a lábhoz, akkor (a
testnek) melyik helyéhez kapcsolódik?

Válasz: - A helyesről és tévesről való gondolkodást az elme
szerszáma irányítja.

Kérdés: - Az "elme szerszáma" vajon az öt belső részből a szív,
vagy nem?

Válasz: - De az.

Kérdés: - Az öt belső rész között milyen különbségek vannak, és
vajon egyedül a szív rendelkezik a helyesről és tévesről való
gondolkodással?

Válasz: - A hét nyílás között milyen különbségek vannak, de a
működés irányításában nem egyenlők-e?

Kérdés: - A gondolkodásnak nincsenek határai, honnan tudod
tehát, hogy a szív az a szerszám, amely irányít?

Válasz: - Ha a szív beteg, akkor a gondolkodás is zavaros; ebből
tudjuk, hogy a szív az elmélkedés alapja.

Kérdés: - S miért nincs ez rábízva a szemre vagy a többi rész
közül valamelyikre?

Válasz: - Ha az elmélkedés a szem feladata volna, akkor a szem
ezt miért ne bízhatná rá a fülre?

Kérdés: - Ha az elmélkedésnek lényegében nincs alapzata, akkor
lehet az a szem föladata is. A látásnak azonban megvan a mag
alapzata, s ezért nem adja kölcsön feladatát más résznek.

Válasz: - A látásnak mi okból van meg az alapzata, s a
gondolkodásnak miért ne lenne alapzata? Ha nem lenne alapzata az
én testemben, akkor ott lehetne bármilyen más helyen, s az is
lehetséges lenne, hogy egy Csang nevű valakinek az érzelmei ott
legyenek egy Wang nevű valaki testében, vagy egy Li nevű
valakinek a természete ott legyen egy Csao nevű valaki testében.
Így van ez? Nincs így.

Kérdés: - A bölcs ember teste ugyanolyan, mint a közönséges
emberek teste, de a közönségesség és a bölcsesség közt különbség
van, s ebből tudhatjuk, hogy a test és a lélek különböző dolgok.

Válasz: - Nem így van. Az arany, ha tiszta, ragyogni képes, de
ha nem tiszta, nem képes ragyogni. A ragyogásra képes tiszta
aranynak hogyan lehetne a ragyogásra nem képes tisztátalannal
azonos anyaga? Hát még a bölcs ember lelke hogyan lakozhatna egy
közönséges ember testében? Olyan sincsen, hogy egy közönséges
ember lelke egy bölcs ember testében lakozzék. Így nyolc színe
volt (Fang) Hün [ = Jao] szemöldökének, s két pupillája volt
(Cs'ung) Hua [ = Sun) szemének; sárkány-homloka volt Hüan (Jüan;
= Huang Ti) megjelenésének, és ló-szája volt Kao (Jao; = Sun
minisztere) arcának: ezek a testi jegyek különbségei. Pi Kan [ =
a Sang-dinasztiabeli Csou minisztere] szívének hét nyílása volt
egymás mellett, Po Jüe [ = Kiang Wei, egy Három Királyság kori Su-
beli ember] epehólyagja pedig olyan nagy, volt, mint egy ököl:
ezek az elme eszközeinek különbségei. Innen tudhatjuk, hogy a
bölcs embereknek megállapodott részei [ = különlegességei]
vannak, amelyek elválasztják őket a közönséges sajátosságoktól, s
nem csupán gondolkodásmódjuk téríti el őket a többi élő embertől,
hanem az is, hogy testük túlhaladja a tízezer létezőét. Hogy a
közönséges embernek és a bölcsnek egyenlő lenne a teste, ezt (a
nézetet) én nem fogadhatom el.

Kérdés: - Azt mondod, uram, hogy a bölcs ember teste mindig
különbözik a közönségesétől, megkérdezném tehát, hogy ha (a
Tavasz és ősz kori és ugyancsak Lu-beli) Jang Huo hasonlított
Csung-ni-ra [ = Konfuciuszra], Hiang Ci [ = Hiang Jü] pedig Nagy
Sun-ra, s így Sun és Hiang, K'ung és Jang tudásban ilyen
különbözők lehettek, miközben testben azonosak voltak, akkor
ennek oka vajon micsoda?

Válasz: - A `min` (nevű kő) hasonlít a jáde-kőhöz, de mégsem
jáde, a tyúk is hasonlít a főnixre, mégsem főnix, és mivel így
van ez a dolgokkal, azért így van az emberekkel is. Hiang és
Jang csak külsőleg hasonlítottak (Sun-ra és Konfuciuszra), nem
volt az igaz hasonlatosság, mert ha az "elme szerszáma" nem
egyenlő, akkor hiába a külső megjelenés, nincs haszon abból.

Kérdés: - Hogy a közönséges ember és a bölcs különböznek
egymástól, és sem testben, sem (elméjük) szerszámában nem
egyeznek meg, az lehetséges. De a bölcs emberek, az igazán
tökéletesek, értelmükben nem lehetnek kétfélék, és mégis,
K'iu [ = Konfuciusz] és Tan [ = Csou-kung, eredeti nevén Ki
Tan] különböző megjelenésűek voltak, s T'ang király és Wen
király is különböző alakúak voltak. A lélek tehát nem tartozik a
testi megjelenéshez, miként ezek (a példák) még jobban
megvilágítják.

Válasz: - A bölcsek egyformák az "elme szerszámában", de a
testük nem feltétlenül egyforma. Miként a lovaknak különböző a
szőrzetük, de egyenlők a gyorsaságban, s a jáde-köveknek
különböző a színük, de egyenlők a szépségben. Ugyanígy a Cin-beli
`ki` (jáde) és a King-beli (Cs'u-beli) `ho` (jáde) egyenlőképpen
hatalmas értékű; s a `hua-liu`, a `lü` és a `li` nevű paripák
egyformán megtesznek ezer mérföldet (egy vágtában).

Kérdés: - Hogy a test és a lélek nem kétféle dolog, azt már
hallottam [ = megtanultam]; s hogy a test halálával a lélek is
elpusztul, elvileg még ez is elfogadható lehet. De megkérdezném,
hogy amikor a Könyv [ = a `Hiao king`] azt mondja, "Építsetek
számukra ősök Templomát, és mint szellemi lényeknek áldozzatok
nekik", ezzel mit akar mondani?


Válasz: - A bölcs ember így tanít. Ezáltal követi a
szülőtisztelő fiú szívét, s támadja a lustaság és könnyelműség
hajlamát. A "Léleknek tekintve tegyétek világossá őket" mondás
(a `Ji king` Csatolt Magyarázataiban) ugyanezt akarja mondani.

Kérdés: - Po Ju [ = Cseng fejedelme, akit halála után, tehát
lélek mivoltában valaki álmában látott teljes fegyverzetben]
páncélba öltözött, Peng Seng [ = C'i fejedelme, aki halála után
vadkanná változott] vadkan formájában jelent meg, ahogy a régi
krónikák [ = ezt a két történetet a `Co csuan`] fel is jegyezték
a dolgaikat. Hogyan is lenne mindez csak tanítás és semmi több?

Válasz: - Természetfeletti jelenségekről rengeteget beszélnek;
némelyikük valóságosnak látszik, másikuk meg valótlannak.
Erőszakos halált sokan halnak, de nem mindőjük lesz kísértetté,
hogyan van tehát, hogy csupán Peng Seng és Po Ju volt képes azzá
lenni? Egyszer emberként, másszor vadkanként (mutatkozni), ehhez
még nem kell sem C'i, sem Cseng fejedelmének lenni.

Kérdés: - A Változások (Könyve, ugyancsak a Csatolt
Magyarázatokban) arról beszél, hogy "aki így megismeri a
kísértetek és lelkek jellegzetességeit, az Éghez és Földhöz
hasonlatossá lesz és nem ellenkezik velük", továbbá azt mondja (a
`Ji king`), "kísértettel egy kocsira szállni"; mit jelentenek
hát ezek a mondások?

Válasz: - Vannak madarak és vannak négylábúak, az különbözteti
meg őket, hogy repülnek-e vagy pedig lábukon futnak. Vannak
emberek és vannak kísértetek, melyek abban különböznek, hogy
sötétségben vagy világosságban (működnek-e). De hogy az ember
elpusztul és kísértetté válik, a kísértet elpusztul és emberré
válik, ezt én csak nem tudom megérteni.

Kérdés: - És ha megértjük, hogy a lélek elpusztul, van-e annak
valami előnye vagy haszna?

Válasz: - Buddha [ = a buddhizmus] kárt okoz a kormányzásnak,
szerzetesei pedig megsértik a szokást; mint amikor szél támad
vagy köd keletkezik, s gyorsan terjeszkedik, megszűnni nem akar.
Én szomorúan nézem gonoszságaikat, s szeretném megmenteni azokat,
akik a csapdájukba estek. Miért van, hogy némelyek kimerítik
javaikat és a szerzetesek után mennek, elherdálják vagyonukat és
Buddhához rohannak, de nem szánják meg hozzátartozóikat és nem
könyörülnek meg a szegényeken? Azért, mert a saját énjükkel
törődés érzelme nagyon mély bennük, a mások megsegítésének
érzelme pedig nagyon sekély. Így aztán, ha csupán egy marék
rizst kér tőlük egy szegény barátjuk, a zsugoriság érzelme kiül
az arcukra; de ha "ezer harangnyit" küldenek a gazdag
szerzeteseknek, akkor a boldogság érzése ott ragyog az
ábrázatukon. Hát nem azért teszik-e, mert a szerzeteseknek van
miből életük meghosszabbítását ígérni nekik, de a barátjuknak
semmije sincs, amit viszonzásul ígérhetne, s ők alamizsnát sem
azért adnak, hogy segítsenek a szegényeken, hanem csak azt
akarják, hogy "erényük" mindig őket magukat szolgálja!

Ráadásul (a szerzetesek) összezavarják őket a zavaros
beszédeikkel, megfélemlítik őket a legmélyebb pokol
gyötrelmeivel, elbolondítják őket üres és fantasztikus
fecsegésükkel, elgyönyörködtetik őket a mennyország örömeivel.
Ezért aztán elvetik a hagyományos ruházatot és buddhista
csuhát öltenek magukra, eldobják az áldozati tárgyakat és
buddhista alamizsnáscsészéket állítgatnak sorba, és egyik család
a másik után veszíti el azt, akit szeretett, egyik ember a másik
után veszíti el a leszármazottait.

Az eredmény az, hogy a katonákat leverik a csatasorokban, a
jó tisztségviselők hiányoznak a kormányhivatalokból; az élelmet
teljesen felélik a dologtalan csavargók, a pénz is teljesen
elfogy a földre és fára [ = a buddhista templomok építésére].
Annak, hogy a banditizmusnak nem vetnek véget, hanem a (Buddhát)
dicsőítő ódákat zengik szakadatlanul, éppen ezek a valóságos
okai. S befolyásuknak senki nem vet véget, pedig kártevésüknek
nincsen határa.

Ha az alakítás a természet ajándéka, amelyben a dolgok
egyaránt maguk alakulnak, akkor érzékelhetetlen módon maguk
kezdenek kezdenek létezni, s észrevétlenül nem-létezni is; ami
jön, azt nem érdemes akadályozni, s ami elmegy, annak nem érdemes
utána menni, mert ha az Ég [ = természet] elvét követjük, akkor
mindannyiunknak békében kell lennünk a dolgok természetével. A
kisemberek édességet találnak megművelt földjeikben, a nemes
ember pedig megóvja az ő nyugodt egyszerűségüket; ha szántottak,
van élelem, s az élelmet nem is lehet kimeríteni, ha
selyemhernyót neveltek, van ruha, és a ruhát nem is lehet
kimeríteni. Az alattvalók, ha van fölöslegük, ajánlják fel azt
a feljebbvalóiknak, a feljebbvalók pedig beavatkozás nélkül
bánjanak az alattvalóikkal. Ha ezt az alapelvet alkalmazzuk,
akkor vele biztosítani lehet az életet, táplálni lehet a
szülőket, cselekedni lehet önmagunkért, tenni lehet az
emberekért, lehet az országot jól kormányozni, s jó főnök lehet a
fejedelem.

.........................................................................................................

Nyomtatott kiadása a "Kínai buddhista filozófia" c. kötetben,
Balassi Kiadó, Budapest 1996.