Nagy Márta: Az 1848-49-es emigráció memoire irodalma (Terebess Ázsia E-Tár)

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Nagy Márta
AZ 1848-1849-es EMIGRÁCIÓ MEMOIRE IRODALMA
Budapest, 1936, 7-27. oldal
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

A törökországi emigránsok

Az egykori ellenség, a pogány török szíves vendégszeretettel fogadta ugyan a hazából menekülő magyarokat, ellátta őket élelemmel, később zsoldot is utalt ki számukra, de ez oly csekély összeg, hogy csak a nyomorúságos tengődéshez volt elég; közben állandó őrizet alatt tartották az emigránsok táborát, a szabad mozgásukban gátolt emberek csakhamar teljesen fogolynak érezték magukat, s ez még fokozta a nyomorban élő bujdosók elkeseredését.
Viddinben több mint 4000 száműzött gyűlt össze: a temesvári csatában szétvert honvédsereg katonái, az erdélyi csapatok emberei, Bem apó, a Perczel testvérek, Kmety, Guyon, Batthyány Kázmér, a jó öreg Mészáros Lázár, Dembinski, továbbá Kossuth és környezete. A kormányzó a felismerhetetlenségig elváltoztatta magát és az első napokban csüggedten, tehetetlenül nézett a jövőbe. A tábor kifáradt, kiábrándult magyarjai a múlt eseményei felett töprengtek, érezték, hogy dacára az emberfeletti erőfeszítésnek, elvesztettek mindent: otthont, családot, hazát, csupán puszta életüket mentették meg.
A hazából jövő gyászhírek, a bizonytalan jelen, kilátástalan jövő, az emigránsok kiadásáról folyó diplomáciai tárgyalásokról kiszivárgott mende-mondák örökös izgalomban tartották a tábor szerencsétlen lakóit, akik éheztek és járványok is tizedelték soraikat. A tömeg már nem a régi tisztelettel és csodálattal tekintett vezéreire, akik a szűk török városban összezsúfolva éppen olyan szegény halandóknak, szomorú bujdosóknak látszottak, mint ők, emberi hibákkal és erényekkel. A folytonos együttlét, a közelség szembetűnőbbé tette a nagy emberek gyarlóságait; a tömeg bírálgatta, latolgatta az egykori félistenek tetteit, minden kis ember a neki rokonszenvesebb mellé állt, ennek következtében csakhamar pártokra töredezett a bujdosók tábora.
Az idők múltával Kossuth felocsúdott az első napok kábultságából, felébredt benne a lázas munkakedv és önbizalom, tollhoz nyúlt és megkezdte széleskörű levelezését, segítségért kopogtatott a Magyarország sorsát részvéttel néző hatalmaknál.1)

1) Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban. Budapest, 1927. 44-60. l.

Az első hangos, az egész tábort kettéosztó viszályt a porta azon ajánlata váltotta ki, hogy a magyarok térjenek át a mohamedán hitre. Bem hajlandó volt a török kívánságát teljesíteni, ezért Kossuth elítélte őt. Komoly összetűzésre adott alkalmat Hauslab osztrák tábornok megérkezése is, aki felhívást intézett a legénységhez, hogy térjenek vissza Magyarországba. Kossuth és Guyon ez ellen agitált, mások, közöttük Perczel tábornok is helyeselte a hazatérési szándékot. Az ellenvetések dacára, több mint 3000 bujdosó megindult Hauslab tábornok hajóin szülőföldje felé, mindazok távoztak, kik megunták a nyomorúságot, kikben a remény és lelkesedés szertefoszlott.
Az erősen megfogyott magyar táborban sem csillapodtak le az ellentétek. Hauslab távozása után néhány hétre megérkezett a porta parancsa, melynek értelmében az egész emigráns tábor kénytelen Sumlába költözni, itt ismét újabb szenvedés és nyomorúság várt rájuk; nehezen viselték el sorsukat, bár Kossuth azon dolgozott, hogy lelket öntsön a csüggedőkbe s megpróbálkozott szervezésükkel. Az osztrák-orosz-török diplomáciai tárgyalások befejeződtek, a porta megtagadta a bujdosók kiadatását, de kötelezte magát, hogy Kossuthot és az Ausztriára nézve veszedelmes többi emigránst Kis-Ázsiába internálja. E hír újabb csapást jelentett, nagyon elkeserítette Kossuthot, aki már Nyugat-Európába vágyott; a porta határozatán nem lehetett változtatni, 1850. február közepén megindultak Kossuth és társai Kutahia felé. Szomorú volt az elválás, Kossuth megrázó szavakkal búcsúzott a Sumlában maradó csüggedt honfitársaitól.2) A mohamedán hitre tért emigránsokat, Bem tábornokkal az élükön Aleppóba irányította a török rendelkezés.
A vezető nélkül maradt sumlai táborban a széthúzás, viszálykodás még jobban elmérgesedett, végre a török föloszlatta, mindenki szabadon mehetett s választhatta meg további tartózkodási helyét. Sokan nyugatra vándoroltak, csak egy kis részük maradt török földön, ezek nagyrészt Konstantinápolyban telepedtek meg, ott kínálkozott legtöbb alkalom a munkára, a megélhetésre, a saját erejükből kellett ezentúl megszerezni a mindennapi kenyeret, a török nyelv megtanulása is fontos lett.3)
A kisázsiai internáltak elzárva, távol minden emberi kultúrától élték egyhangú, szomorú napjaikat. Csak 113 a Kutahiában élő magyarok száma,4) de itt sem volt közöttük egyetértés. Kossuth halálos ellenségének tartotta Perczelt,5) azt is rossz néven vette, ha környezetéből valaki érintkezett vele. Kossuth elzárkózott családjával, szinte testőrséggel vétette magát körül, félt az orvgyilkosoktól, de innen is folytatta nagy kiterjedésű levelezését. A töröktől már nem remélt segítséget, Angliába kívánkozott, mert abban bízott, hogy ott részvéttel fogják felkarolni a magyar ügyet.
Végre ütött a szabadulás órája, az internáltak egy része 1851. május elején elhagyhatta Kutahiát,6) de Kossuth csak szeptember 1-én mondhat búcsút a kis török városnak; melyre a környezetében lévő László Károly szeretettel gondol vissza: "Elhagytuk s édes fájdalommal emlékezünk vissza kényelmes fogságunkra s a jó törökökre."7)

2) Hajnal I.: A Kossuth-emigráció Törökországban. Budapest, 1927. című munka pontosan tájékoztat a szabadságharc utolsó napjainak reményt-vesztett hangulatáról, a menekülésről, a külföldi hatalmak állásfoglalásáról a magyar sorssal szemben, a törökországi magyarok sorsáról, a vezetők munkájáról egészen Kossuth internálásáig. Magában foglalja az emigráció ezen első korszakára vonatkozó összes aktákat is.
3) Velics Károly: Jegyzetek az 1848-49-iki eseményekről. Történelmi Lapok. 1894. évfolyam. 105-107. l.
4) László K.: Naplótöredék. Budapest, 1887. 57. l.
5) László K.: Naplótöredék. 40. l.
6) Kinizsi: Sánta huszár naplója. Kolozsvár, 1895. 73. l.
7) László K.: Naplótöredék. 82. l.

Kossuth elköltözése után a törökországi emigráció elvesztette jelentőségét, az ott maradt magyarok vezér nélkül hányódtak, az összetartás is megbomlott közöttük, az élet apró, hétköznapi gondjai felőrölték energiájukat. A török fővárosban letelepedők megalakították a Konstantinápolyi Magyar Egyletet, ez volt az egyedüli hely, hol összetalálkozhattak egyszer-másszor.
Nagyobb európai bonyodalmak idején frissebb vérkeringés indult meg a törökországi emigráció laza szervezetében. Nyugatról kaptak lökést az örökké tervezgető, álmodozó Kossuth köréből, aki állandóan figyelemmel kísérte a balkáni eseményeket; ezen területnek azért tulajdonított fontosságot, mert a hazával határos, s innen lehet legkönnyebben megközelíteni Magyarországot.
Mozgalmassá válik a törökországi bujdosók élete 1853-ban, a nagy keleti háború idején. A hazátlan magyarok előtt ekkor megvillan a reménysugár és bíznak abban, hogy a háborúval kapcsolatos európai bonyodalomban a magyarság sorsát is jobbra fordíthatják. Klapka és Czetz tábornok Konstantinápolyba sietett, ahol a hadügyminiszter kihallgatáson fogadta őket, de nem juttatott nekik megfelelő hatáskört, Klapka egy ideig figyeli a háború eseményeit, azután visszatér nyugatra.8) Az egykori honvédtisztek közül sokan résztvettek a harcban. Kmety és Guyon tábornok Kars várát védte.9)
Ebben az időben Gál Sándor honvédezredes kalandos tervet készített a haza felszabadítására, mely szerint az emigráció Görögországban gyülekezzen, fölfegyverkezve vonuljon keresztül török területen és törjön be Magyarországba, de bujdosó társai nem fogadták el ezen merész tervét.10)
A keleti háború befejeződött anélkül, hogy a magyarság helyzetén valamit változtatott volna.
Szomorú a sorsa a mohamedán hitre tért katonáknak. Bem tábornok nem bírta a klímát Aleppóban s 1850. decemberében eltávozott az élők sorából.11) Guyon 1856-ban hirtelen meghalt, azt rebesgették, hogy méreg ölte meg,12) báró Steint a porta elzáratta és börtönében mérgezték meg.13) Az egykori turini követ, báró Splényi a hasisélvezet áldozata lett, teljes nyomorban, mint kolduló dervis fejezte be életét.14)

8) Klapka: Emlékeimből. Budapest, 1886. 261. l.
9) Pap J.: A magyar emigránsok Törökországban. Pécs, 1893. 261. l.
10) Ürmössy L.: Tizenhét év Erdély történetéből. Temesvár, 1894. 125. l.
11) Fialai J.: Bem apó utolsó napjairól. Régi okiratok és Levelek Tára. 1906. 5-6. füzet. 26-31. l.
12) Pap J.: Magyar emigránsok Törökországban. Pécs, 1893. 442. l.
13) Velics K.: Jegyzetek az 1849-iki eseményekről. Történelmi Lapok, 1895. 161-62. l.
14) Pap J.: Magyar Emigránsok Törökországban. 171-75. l.

1859-ben mozgolódás támadt a törökországi magyarok között, az osztrák-olasz-francia háború kitörése után, a magyar légió szervezésének híre eljutott Konstantinápolyba is, ennek következtében sokan közülük olasz földre siettek s beléptek a légióba.15) Mindezen dolgokról tudomást szereztek Magyarországon, a hírek hallatára sokan kiszöktek a hazából, útjuk a Balkán-félszigeten keresztül vezetet Itália felé. Kossuth megbízottja Berzenczey László volt, ki Galacban tartózkodott három esztendeig,16) s a hozzá forduló honfitársait ellátta jó tanáccsal, útlevéllel s Olaszország felé irányította őket.
A törökországi magyarok száma egyre fogyott s a keleten élők mindjobban elszakadtak a nyugati, terveket kovácsoló, mozgékony magyaroktól lélekben is; mint egyszerű, szorgalmas emberek éltek Törökországban, dolgoztak magukért és családjukért, beleilleszkedtek a balkáni környezetbe, nagy eszmék, nagy célok nem lebegtek szemeik előtt s az idők múltával nem nehezedett már lelkükre a hontalanság érzése sem, kielégítette őket, hogy van munkájuk, tisztességes megélhetésük, szerető családjuk.
Kossuth és társai nyugatra költözésük után is állandóan keresték az összeköttetést a románokkal és szerbekkel. Azon meggyőződés vezette őket, hogy a magyarságra nem jelent veszedelmet azon szláv gyűrű, amely bennünket körülvesz. Már törökországi tartózkodása alatt érintkezett Kossuth a szerbekkel; Garasanin barátságos hozzá, bár észrevehetően az osztrák érdekeket szolgálja;17) londoni tartózkodása alat Obrenovics Molos herceggel tárgyalt s már akkor megpendítette a dunai szövetség eszméjét.18) 1859-ben Ludvigh Jánost küldte Belgrádba a szerb-magyar barátság ápolására.19) Később Türr István fordult meg többször a szerb fővárosban, részint magyarországi barátaival érintkezett itt, kiktől otthoni híreket hallott, másrészt a szerb politikusokkal tárgyalt, azt akarta elérni, hogy megengedjék a külföldön szervezett magyar csapatoknak szerb területen való keresztülvonulását, a tervezett felszabadító háború kitörése idejében.20) Az oláh közvélemény megnyerésére állandó megbízottat tartott Kossuth Bukarestben, Buda Sándor személyében, aki semmi eredményt nem tudott elérni.21) Klapka is többször leutazott Bukarestbe, hol Cousa Sándor fejedelemmel tárgyalt a magyar-román együttműködésről, de az ütközőpont ekkor is megvolt köztük, mert az oláhok állítólagos történeti jogaik alapján szemet vetettek Erdélyre.22) Klapka csendesítette le azon vihart, melyet a török területre küldött fegyverszállítmány okozott,23) amit később, alkalmas időben Magyarországba akartak csempésztetni az emigránsok; ez alkalommal Bukarestben és Konstantinápolyban is tárgyalt. Később Scher Thoss Arthur is megfordult a román fővárosban, hol a vezető politikusokkal tanácskozott, a magyar-román kapcsolatokat akarta szorosabbá tenni.24) Türr István még a hatvanas évek derekán is kereste a román barátságot. Hiába volt ezen hosszú fáradságos munka, a szerbek és románok őszinte jóindulatát nem lehetett megnyerni, be kellett látni, hogy sikert nem lehet elérni, mert a magyarok tervei élesen összeütköznek az önállóságra, hatalomra törekvő balkáni népek érdekeivel.
Török területen fordult meg a legtöbb magyar bujdosó, tőlük jutott korunkra a legtöbb feljegyzés és emlékirat, ami az emigrációra vonatkozik; de ezeket többnyire jelentéktelen kis emberek írták, bennük elsősorban a bujdosók nagy tömegének sorsa és hangulata tükröződik. Íróik távolról szemlélték a vezető embereket, azok személyével is foglalkoznak, de leginkább életük külső körülményeit ismerték csak és azon hatást, melyet környezetükre és a nagy tömegre gyakoroltak. Az emigrációban nagy szerepet játszó magyarok feljegyzéseiben alig találunk a Törökországi korszakra vonatkozó adatokat. Kossuth irataiban sem igen esik szó a törökországi tartózkodásáról.25)

15) Pap J.: Magyar emigránsok Törökországban. 442. l.
16) Id. Görgey István: Görgey Arthur a száműzetésben. Bp. 1918. 253. l.
17) Hajnal I.: Belgrádi diplomácia és a magyar emigránsok. Budapesti Szemle. 1926. 442-43. l.
18) Kossuth: Irataim az emigrációból. Bp. 1880. I. k. 394. l.
19) Kossuth: Irataim az emigrációból. I. k. 401-12. l.
20) Türr I.: Emlékeimből. Magyar Hírlap. 1903. 301. sz.
21) Koós F.: Életem és emlékeim. Brassó. 1890. II. 408. f.
22) Kossuth: Irataim az emigrációból. I. k. 380-85. l.
23) Kossuth: Irataim az emigrációból. Bp. 1882. III. k. 207. l.
24) Scher Thoss Arthur: Emlékezés múltamra. Budapesti Szemle 1881. XXVIII. k. 41-42. l.
25) Kossuth L.: Irataim az emigrációból. Budapest, 1880-1911. I.-XIII. kötet. Dacára nagy terjedelmének hiányos; törökországi levelezését nem közlik, a viddini levelet kihagyják. Mennyire nem pontos gyűjteménye ez Kossuth iratainak, az abból látszik legvilágosabban, hogy azon munkák, mely: 'Kossuth's memoiren Leipzig 1850. és Gesammelte Werke von Ludwig Kossuth Leipzig 1850. címen jelentek meg, kimaradtak belőle, melyek ha nem hamisítványok, feltétlenül a Törökországban tartózkodó Kossuthtól származtak.

Bárdy, Rudolph de Kovatsi: Adventures of a Hungarian exilet in Italy, Hungary and Turkey. Rochester, 1855. Terjedelme 235 oldal.
A szerző beszámol életének érdekes eseményeiről az 1847-1850. szeptemberéig terjedő időszakban. Bárdy az olasz területen állomásozó császári seregben szolgált, melynek magyarjai 1848. tavaszától kezdve, a hazából szivárgó hírek hatása alatt örökké nyugtalankodtak. Az izgága Bárdy minduntalan újabb és újabb szökési terveket kovácsolt és lázította honfitársait. Végre sikerült neki átszökni a határon, Bolognába jutott, innen hazakészült, de ezen szándéka meghiúsult, később belépett a piemonti hadseregbe. A novarai vereség után a kis magyar légiónak menekülni kellett az olasz területről. Előbb Franciaországba került, honnan Konstantinápolyba hajózott. Bárdy Magyarországba készült, ezért a török fővárosból megindult a Balkánon keresztül észak felé; hamis olasz útlevéllel utazott. Viddinben értesült a gyászos eseményekről, a magyar harc bukásáról, itt találkozott a bujdosókkal, felkereste Kossuthot, kinek hűséges hívévé lett. Később az ő megbízásából ment Konstantinápolyba, ahol megismerkedett báró Orbán Balázzsal, az ő házában hallotta, hogy az osztrák követ, Kossuthot és az emigráció kiváló egyéniségeit bérencekkel meg akarja gyilkoltatni; Bárdy Sumlába siet és megmenti őket. Hevessége sok kellemetlenséget okozott bujdosó társainak; néhány lelkes magyarral megtámadta a sumlai osztrák konzul házát; erre a török elfogatta. Többször meg akart szökni a fogságból, végre sikerült neki Angliába menekülni.
Gyűlölet és rajongás irányítja az író tetteit és ítéleteit. A fegyelmet, az osztrák zsarnokságot gyűlöli, soha sem volt kedve a katonai pályához, de apja határozott kívánságára kénytelen volt belépni a császári seregbe, de szélsőséges, szeszélyes természete miatt nem kapott tiszti rangot. Megvetéssel beszél a császári tisztekről, kik rosszul bánnak az olasz lakossággal és kegyetlenek a legénységgel. A szerinte "zsarnok" Radetzky túlságos szigorúságára is hoz föl néhány példát.
A szertelen fegyelmet nem ismerő ember lelkesedik a liberális jelszavakért, forradalmi eszmékért; nagyon szereti a lengyeleket, kiknek sorsa nem egyéb, mint örökös küzdelem a szabadságért. Bálványa Kossuth kiért életét is szívesen feláldozná.
Később Bárdy Amerikába költözött s angol nyelven megírt memoirejai utcai árusításával kereste kenyerét. Különös eseményeket beszél el könyvében igen fordulatosan. Egyszerű őrmester létére irodalmi hajlamai voltak, az olaszországi seregből levelezője volt a Honderűnek. Ezért feltételezhető, hogy mint író, regényesen kiszínezi élete eseményeit; pedig az egykorú levelek, hiteles följegyzések azt bizonyítják, hogy adatai megbízhatóak, úgy a szereplő személyek és dolgok egymásutánját, mint az események részletességét illetőleg.26)

26) Hajnal: Kossuth emigráció Törökországban. Budapest, 1927. 339. l.

Az író egyéniségét, lelki világát, gondolkozását a maguk teljességében megismerhetjük ezen feljegyzésekből, melyek egy szertelen ember élményekben gazdag éveit tárják elénk.

Berzenczey László: Rovás, I. Csernáton. Kolozsvár, 1873. Terjedelme 63 oldal.
A töredékes följegyzésekben nincsen semmi összefüggés; néhány érdekes megfigyelést mond el Berzenczey a szabadságharc korából és az emigráció éveiből, saját élményeinek elbeszélése helyett inkább környezetét jellemzi.
A kötet címe azért Csernáton, mert ezen kicsi székely falu lakóiról beszél legtöbbet, elmondja, hogy közülük néhánynak milyen tiszteletreméltó szerepe volt a szabadságharc alatt és az emigráció éveiben. Különösen kiemeli Csernátoni Cseh Imrét, Kossuth hűséges török tolmácsát, kit a kormányzó, miután nem volt már rá szüksége, szívtelenül pusztulni hagyott; a szerencsétlen ember nyomorában öngyilkos lett. A női hűség mintaképe Csernátoni Benkő Póli, a kalandos Gál Sándor honvéd-ezredes felesége, aki megosztotta férjével a száműzetés keserveit.
Nagy szeretettel beszél a székely népről, kik konzervatívok s nehéz volt beléjük 48-ban is lelkesedést önteni; ennek bizonyítására idézi egy öreg székely szavait, melyeket az agyagfalvi gyűlésen mondott: "Minket itt senki sem bánt, a császár szereti a székelyeket, meg az oláh sem bánt, nekünk velük kell élnünk és jól is élünk, hogy az urak miért nem élnek jól velük, az ő dolguk."27)
Nagyon kifakad Kossuth ellen, ki gyönge jellemű, hízelgő emberekkel veszi magát körül, főbizalmasai Szőllősi és Csernátoni Cseh Lajos hitvány emberek. Berzenczey Kutahiában közvetlen közelről figyelte meg Kossuthot, itt szemébe ötlöttek az összes emberi gyöngeségei; kicsinyesnek, önzőnek és hiúnak ismerte, önhittségének legszembetűnőbb bizonyítéka ezen kijelentése: "Magyarország én vagyok."28)

27) Berzenczey: Rovás, I. 21.
28) Berzenczey: Rovás, I. 31.

A rövid töredékes memoireokat a fáradt, kiábrándult Berzenczey írta, akit hazatérése után Klagenfurtban internáltak; telve Görgey iránti gyűlölettel ért oda, és mint hűséges barát távozott, mindenesetre nagy hatással volt gondolkozására Görgey rideg józansága, másképp szinte hihetetlen, hogy az az ember, ki a hatvanas évek elejéig Kossuth hű barátaihoz tartozott és az emigráció munkás tagja volt, ilyen élesen, szinte rosszakaratúlag írjon a vezérről.
A munka túlzásai a csalódott, kijózanodott ember szigorúságából következnek; ezt mindenesetre szemelőtt kell tartani azon történetírónak, aki mint forrást felhasználja, bár sok igazság is van benne, s minden állításának van alapja.

Blana Szilárd. Három világrészben. Reform. 1872. évfolyam. 283-336. számokban. Németül Constantin Blana: Fünfzig Jahre aus dem Leben eines Honvédoffiziers. Budapest, 1876. Terjedelme 448 oldal.
Blana munkája igazi önéletrajz, mely az író egész életpályájáról beszámol.
Gyermekkorát szomorúvá tette édesanyja korai halála és édesapja túlzott szigorúsága. Fiatalon belépett a hadseregbe, a karánsebesi határőr ezrednél kezdte a szolgálatot, mint hadapród az Olaszországban állomásozó sereghez került. Az 1848-as esztendő forrongó tavasza Pesten találta, ebben az időben lépett elő hadnaggyá, végigküzdötte a szabadságharcot, az ácsi csatában súlyosan megsebesült, Buda bevételekor lett kapitány. A szabadságharc bukása után Törökországba menekült. Viddinben és Sumlában együtt volt bujdosó honfitársaival, de megszökött a sumlai táborból és egészen elszakadt a többi bujdosótól. Bejárta Kisázsiát, Sziriát, Palesztinát, Afrika északi részén keresztül eljutott nyugatra, Párizst, Londont is megnézte, de belefáradt a sok bolyongásba és hazatért. Itthon vagyonát és szemevilágát is elveszti, csöndes visszavonultságban éldegél, idős korában még egyszer Párizsba utazik, de a honvágy hazahozza, itthon akar meghalni.
A memoire írónak nem volt közéleti szerepe, híres kortársairól alig emlékezik meg, nevet, évszámot keveset jegyez fel. A munka első részében van néhány történeti szempontból is érdekes megfigyelés, a határőrvidékek szervezetéről, katonai életéről. Külföldi útjában csak a saját sorsa érdekli, elmondja veszedelmes kalandjait, szerelmeit; a magyar emigránsokról keveset és nagyon óvatosan beszél.
A szerző túlfűtött fantáziája kiszínezi élete eseményeit, melyek egy izgalmas regényhez hasonlítanak; ezáltal érdeklődést és részvétet akar kelteni maga iránt, hogy művét minél szélesebb körben elterjessze, ami szórakoztató mint olvasmány, de a történeti értéke csekély.

Egressy Gábor: I. Törökországi naplója 1849-1850. Pest, 1850. Terjedelme 241 oldal.
Életének egy esztendejéről számol be az író. 1849. július végén kezdett a naplóíráshoz.
Petőfivel együtt Bem erdélyi seregéhez sietett, részt vett a segesvári csatában. Később Törökországba bujdosott, s látja, hogy már a menekülésnél csüggedt a közhangulat. "Ha Kossuthnak reménye lett volna, hogy dolgunk még jóra fordul, nem ment volna ki az országból. S ha már ő is elveszettnek tartja ügyünket, akkor hiábavaló minden erőlködés."29)

29) Egressy: Törökországi naplója. 14 l.

Viddinben és Sumlában az emigráns táborban élt, beszél a nyomorúságos viszonyokról, a nyomott hangulatról, a sok viszálykodásról: "E tábor csodás keverék, olyan, mint kicsinyben Magyarország, nincs együttérzés, még a számkivetésben sem."30) A napló hangja végig szomorú, az író nehezen tudja elviselni a hontalanságot; pedig családja is kijön, velük együtt Konstantinápolyba utazik, a török fővárost szemlélve keserűen jegyzi meg: "Igézőbb alaknak ocsmányabb lelke, undok léleknek bájosabb alakja nem létezik, mint itt van a Sztambullá korcsosult Bizáncban."31)
Egressy Gábor nem tud megszokni idegenben, honvágya olyan erős, hogy 1850. augusztusában visszatér Magyarországba, érzékeny búcsút vesz a vendéglátó töröktől.
A könyv nagyon élénken ecseteli az emigráció vezetői ellen irányuló tömeghangulatot, akik nem törődnek a szegény emberek nyomorúságával, hanem vígan mulatoznak. A debreceni kormány és Kossuth ellen nagy az elkeseredés, mert nem vezették helyesen a haza ügyeit s nem nyújtottak felvilágosítást a közelgő veszedelemről. A lengyelekről is ellenszenvvel nyilatkozik: "A magyar forradalom minden dicsőségét maguknak tulajdonítják és minden bűnét a magyarokra hárítják."32)
Egressy jellemére árnyékot vet, hogy Ausztria számára kémszolgálatot teljesített.33) Talán a keserűség, csalódás, honvágy, az amnesztia elnyerésének ígérete tették őt árulóvá. Mindenesetre ez teszi érthetővé, hogy a forradalmár Petőfi barátja, a lelkes szavú színész oly nagy ellenszenvvel beszél Kossuthról s az emigráció vezetőiről, s hogy ez a kép is túlzottan sötét, amit a csüggedt emigránsok sorsáról rajzol; a történeti forrásérték elbírálásánál szem előtt kell tartani az író jellemének ezen árnyoldalait, ami munkájának értékét is rontja.

30) Egressy: Törökországi naplója. 64 l.
31) Egressy: Törökországi naplója. 207 l.
32) Egressy: Törökországi naplója. 234 l.
33) Bártfai Szabó László: Naplók, emlékiratok és feljegyzések, Háborús Felelősség. 1928. 408. l.

Egy magyar menekült bujdosásából. Vasárnapi Újság, 1867. évfolyam. 25-27. számokban.
Az író neve ismeretlen, a feljegyzéseket Pák Albert dolgozta át; ezek beszámolnak a törökországi emigrációról, a viddini és sumlai tábor életéről. Többnyire a közismert dolgokat mondja el. A menekültek kiadásáról szóló hírek nagy izgalmat okoztak s ennek hatása alatt sok magyar, köztük a feljegyzések szerzője is elhatározta, hogy mohamedán hitre tér, mert azt jobbnak találta, mint a hazatérést. A mohamedán vallás fölvétele egész rövid formaságok között történt.
A feljegyzések értékét csökkentette az átdolgozás, mert a közvetlenséget, ami a memoireok egyik legjellemzőbb sajátsága, elhomályosítja a fellengős, mesterkélt stílus, amivel hatást lehet elérni az érzelmes olvasónál, de a történeti forrásérték rovására van.

Fiala János: Feljegyzések Bem apó utolsó napjairól. Régi Okiratok és Levelek Tára. 1906. évfolyam. 5-6. füzet. Terjedelme 22-31. oldal.
Bem tábornok halála után Amerikában vándorolt Fiala János a feljegyzéseket német nyelven írta, elküldte Vadnay Károlynak, kitől Kardos Samu kezeihez jutottak, aki később kiadatta.
Az író Bem tábornok közvetlen környezetéhez tartozott, mint az ő kisérője tette meg az utat Sumlától Aleppóig és nem hagyta el a szeretett vezérét utolsó percéig.
Röviden, vázlatosan számol be a mohamedán hitre tért hadvezér életének utolsó szakaszáról, a sorokból kiérzik a szeretet, aggódás, amivel tisztelői körülvették, a bánat, amit halála okozott hű magyarjainak. Bem tábornok életrajzírója feltétlenül felhasználhatja ezen adatokat, melyeket egy szemtanú nagy gonddal jegyzett fel az öreg tábornokról.

Hutter, Joseph: Von Orsova bis Kiutahia. Braunschweig. 1851. Terjedelme 265 oldal.
A munkában az író életének egy esztendejéről számol be, a temesvári csata napjától a sumlai menekülttábor feloszlatásáig. Hutter is végigjárta a bujdosó magyarok törökországi kálváriáját: Viddint, Sumlát, Kutahiát, aprólékosan megfigyelte a körülötte nyüzsgő életet, a bujdosók sorsát, gondolkozását és érzésvilágát; tapasztalatait nagy részletességgel adja elő; saját álláspontját kifejti mindazon esetekben, ha olyan eseményt mond el, ami a tábort pártokra osztotta. Helyesnek tartja, hogy a legénység nagy része hazatért Hauslab tábornokkal, legalább kevesebb magyar pusztul el idegen földön. Bem tábornokról ellenszenvvel beszél, szerinte ő az okozója az emigráns tábor nagy nyomorának; azért is hibáztatja, mert Kossuthtal összeveszett s a mohamedán hitre térését is elítéli.
Kossuthról a legnagyobb tisztelettel beszél, ő minden emberi gyarlóság fölött áll, de környezete büszke és fennhéjázó. Mészáros tábornok becsületes jósága meghatja az írót, bámulatra méltó, hogy milyen megadással tűri sorsát. A bujdosók nehéz helyzetét az is növelte, hogy teljesen elzárták őket a világtól s a civilizált emberek semmi szellemi táplálékhoz nem jutottak.
A török föld népének sorsa is érdekli az írót, vándorlásai közben mindig megfigyelte a lakosság életmódját, szokásait, jellemét, sok néprajzi adatot jegyzett fel a balkáni népekről. A tájak szépségéről, a színes keleti városképekről nagy elragadtatással beszél.
Hutter nem tartozott a vezető emberek közé, a szabadságharcban mint százados küzdött, a száműzetés alatt sem emelkedik ki a tömegből; de nyitott szemmel járt és jó megfigyelő, kinek adatai pontosak, bár a csalódott harcos néha élesen és igazságtalanul ítélkezik, részrehajlása természetes következménye a nyomorúságos helyzetbe került, elkeseredett ember lelkivilágának, keresi a bűnöst, nyomorúságának okozóját, akire a felelősséget lehet hárítani; de mindez nem csökkenti a munka forrásértékét, melynek soraiból az eleven élet lüktet, mely a sok új benyomást és szenvedést erősen és közvetlenül tükrözi.

Ihász Dániel: Egy kiszakított lap - naplójából. Jónás Lapja. 1873. évfolyam, 3. és 4. számokban.
Kossuth hűséges kísérőjének ezen naplótöredéke alig különbözik az egyszerű útleírástól; 1851. szeptember 1-től 18-ig számol be az eseményekről. Ezen idő alatt tették meg az utat Kossuth és kísérői Kutahiától a Stromboli szigetekig. Szép vidéken utaztak keresztül, minderről csodálattal és elragadtatással beszél.
Történeti szempontból csak azon megjegyzései figyelemreméltók, melyek Kossuthra vonatkoznak, jellemző, hogy környezete mennyire féltette a kormányzót, minden idegent, ki útközben beszélni akart vele, gyanúsnak találtak, s nem engedték hozzá, nehogy esetleg orgyilkosoknak essék áldozatul.

Imrefi (Vahot Imre):34) A magyar menekültek Törökországban. Pest, 1850. Terjedelme 178. oldal. Imrefi: Die Ungarischen Flüchtlinge in der Türkei. Leipzig, 1851. Terjedelme 274 oldal.

34) Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái. XIV. kötet. Budapest, 1914. 704. l.

Török földre bujdosott ismeretlen magyar feljegyzései nyomán készült ezen munka. Imrefi azt állítja, hogy teljesen hiteles adatok alapján dolgozott, de nem nevezi meg az illetőt, akinek a naplóját felhasználta.
Az események elbeszélését a temesvári csatával kezdi, melynek elvesztéséért nem csak Dembinskit, hanem teljes joggal Bem tábornokot is felelőssé teszi. Ezután kezdődött a fejetlenség, a szétszórt hadsereg futása a török határ felé. Lassanként összegyűltek Viddinben a menekülők, a tábor nyugtalan, elkeseredett. Ott sem omlott le a válaszfal szolga és úr között, a szegények nyomorogtak, a pénzesek dőzsöltek.
A munka alapját képező napló szerzője valószínűleg hazatért Hauslab tábornokkal, mert bizonyos tisztelettel beszél az osztrák generálisról, aki jól bánt a magyarokkal és igyekezett sorsukon könnyíteni.
Imrefi beszámol a törökországi magyarok további sorsáról, sumlai életükről, de ezek elbeszélésénél már csak kósza hírekre, egymásnak ellentmondó, sokszor a valóságnak egyáltalában meg nem felelő újságcikkekre támaszkodott.
Meglepő józanok és igazságosak Imrefi munkájának ítéletei. Hű képet rajzol a jó öreg Mészárosról, Dembinskiről, a szerencsétlen hadvezérről, a heves Perczelről, a Görgey és Kossuth közötti ellentétben védi a diktátort, kit egyáltalában nem tart árulónak, bár Kossuth érdemeit is elismeri. Csak a vendéglátó törökkel szemben igazságtalan és hálátlan, az évszázados magyar-török élethalálharcot nem tudja felejteni.
A törökországi emigráció történetírójának feltétlenül igen hasznos Imrefi munkája, mely tárgyilagos, igazságra törekvő, de több benne a kritika, mint az események egyszerű elbeszélése, a forrásérték szempontjából az nem szolgál előnyére, hogy nem lehet pontosan megállapítani, hogy mi származik a naplóírótól és miket fűzött hozzá Imrefi.

Kmety, George: A narrative of the Defence of Kars. London, 1856. Terjedelme 46 oldal.
Kmety tábornok az 1853-55-ös nagy keleti háború idején Kars várának védői közé tartozott, s leírja az 1855. szeptember 29-én Kars mellett vívott csatát.
Száraz katonai leírás a harc előzményeiről s az ütközetről. Felsorolja az orosz és török seregek létszámát, hadállásait és kritizálja a hadvezetést.
Bár nem csak résztvevője, hanem egyik vezetője volt Kmety a Kars körüli harcoknak, magáról, saját szerepéről egyáltalán nem beszél.
Magyar történet szempontjából ezen rövid katonai leírás teljesen értéktelen.

Korn, Philip: Kossuth und die Ungarn in der Türkei. Hamburg und New-York. 1851. Terjedelme 324 oldal.
A munka írója a magyarországi német légió kapitánya volt, a szabadságharc utolsó idejében Dembinski seregében szolgált, részt vett a temesvári csatában s utána Törökországba menekült.
Végigszenvedte a viddini és sumlai táborban a száműzetés minden nyomorúságát. Leírja azon eseményeket, melyek a hazátlan magyarok tömegeit állandóan izgalomban tartották s örökös villongásokat okoztak közöttük. A sumlai tábor feloszlatása után Konstantinápolyba költözött; az ott lakó európaiak nem fogadták barátságosan a hazátlan magyarokat, különösen Titoff orosz követ felesége áskálódott ellenük. Később Szmirnában az amerikai konzul segítségével olcsó hajójegyet kapott és elindult Anglia felé, örült, hogy búcsút mondhatott a barbár Balkánnak, hova nagy reményekkel jött, de csalódott szívvel távozott.
Korn történeti értéket tulajdonít, részint saját tapasztalatai, részint mások elbeszélései nyomán írt munkájának, pedig kevés memoireban vannak olyan elfogult és szélsőséges nézetek s valóságnak meg nem felelő adatok összehalmozva, mint az ő könyvében. Szereti azt a látszatot kelteni, hogy mindenről pontosan van tájékozva, pedig néha teljesen fantáziájából, vagy valami kósza hírből meríti adatait.
Szerinte a szultánt háremhölgyei vették rá a menekült magyarok kiadására, azon megokolással, hogy idegenek miatt nem érdemes háborút viselni és Hauslab tábornok azért jött, hogy az egész tábort hazavigye, de ezt a külföldi diplomácia megakadályozta.
A szeretet vagy gyűlölet vezeti, mikor kortársairól beszél. A legnagyobb tisztelője Kossuthnak, szinte rajongással emlegeti; ő mindenkit segít, ha mással nem, legalább jó tanáccsal, s azon dolgozott, hogy fenntartsa honfitársaiban a reményt, hogy külföldi segítséggel fognak majd hazatérni; azért jelentett oly nagy csapást Kossuth internálása, mert ezentúl nem volt velük senki, aki a tábor lakóiba lelket öntsön, legszívesebben mindnyájan követték volna, de a török ezt nem engedte; indulás előtt megható szavakkal búcsúzik Kossuth honfitársaitól.
A kormányzó stílusának hatása érezhető Korn munkáján, aki szintén keresi a hangzatos szép szavakat, nagyhangú frázisokat. Mindenesetre nagy érdemeket szerzett a Kossuth-kultusz növelésében. A Kossuth iránti rajongásából természetszerűen következik, hogy elítél mindenkit, aki szembehelyezkedett a kormányzóval, így Perczelt is, aki Kossuthot tette felelőssé a szabadságharc bukásáért. Gyűlöletének egész heve Görgey ellen irányult, még a temesvári csatavesztésért is őt tartja bűnösnek; szerinte Dembinski kiváló hadvezér, aki csak azért vonult Temesvár alá, hogy onnan Aradra jöjjön. Hogy Görgey álnokságát méltóan ecsetelje, a hamisítástól sem riad vissza, mint idézetet közli Görgey azon felhívását, melyben tudatja, hogy az oroszok hajlandók a magyarokkal egyesülve az osztrákok ellen harcolni; s azt állítja, hogy ezen hamis fogással bírta rá seregét a fegyverletételre. Határtalan Görgey gyűlöletének bizonyítékai a következő szavai: "Er würde Verräther seines Vaterlandes, weil die Farbe des Goldes ihm theuerer war, als jene des Blutes, welches für die Freiheit des Vaterlandes vergossen ward." "Fluche ihm Magyarenvolk! Verfluche die Brust, die nicht vertrocknete, als sie ihn mit ihrem Lebenssafte zu nähren versuchte."35)
Korn művében sok idézetet közöl, de nem jelzi, hogy ezek honnan származnak; felületességére példa a "Viddini levél", melyet közöl, de itt-ott önkényesen változtat rajta, a végét pedig teljesen elhagyja.
A tévedések, ferdítések, melyektől hemzseg ezen kötet, a történetíró számára teljesen használhatatlanná teszik munkáját, de arra mindenesetre jellemző, hogy milyen lelkiismeretlenül dolgoztak Kossuth fanatikus hívei.

L. K. (Gróf Lázár Kálmán).36) Magyar menekültek török földön. Kolozsvár, 1850. Terjedelme 96 oldal.

35) Korn Kossuth und die Ungaren in der Türkei. 58-59. l.
36) Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái. Budapest, 1899. VII. kötet. 915. l.

A rövid följegyzések elmondják, hogy a Temesvárnál szétvert honvédsereg töredékei, a vezető politikusok, az erdélyi csapatok emberei gyűltek össze Viddinben. A török jóindulatú a bujdosó magyarokkal szemben, ennek dacára mind nyomottabb a menekült tábor hangulata, a reménytvesztett magyarokat a járványok pusztításai, a sok nyomorúság szinte búskomorrá tette, s mindjobban elhatalmasodott rajtuk a honvágy érzése. A menekültek kiadásáról folyó tárgyalások híre, a török földszólítás, melyben a mohamedán hitre térésre biztatja a száműzötteket, Hauslab tábornok megjelenése, mind újabb és újabb izgalmakat okozott a száműzöttek táborában s mindannyiszor kirobbantotta az ellentéteket.
Lázár Kálmán hazatért Hauslab tábornok hajóin, de otthonról is figyelemmel kísérte hazátlanul bolyongó honfitársainak sorsát, s mindazt, ami tudomására jutott, hűségesen közölte ezen munkájában. Mellékletként közli Kossuth október 29-én tartott beszédét és Wisocky lengyel tábornok felhívását a magyar nemzethez.
Az író saját személyéről egyáltalában nem beszél, csak a körülötte zajló életről. Sok igazságérzet és jóindulat van szavaiban: nagy szeretettel ír Dembinskiről, de Hauslab tábornok humánusságát és jóakaratát is elismeri. A harc elvesztése nagyon fáj neki is, minden szavából szomorúság csendül; ezért munkája, - bár többnyire közismert dolgokat említ meg, - használható forrása az emigráció történetének.

Lászlófalvi Velics Károly: Jegyzetek az 1849-iki eseményekről. Az 1848-49. Történelmi Lapok. 1894. évf. 1-2. szám.
A munka címe egyáltalában nem fedi a tartalmat; mert írója, aki százados volt a szabadságharc alatt, nemcsak az itthoni, hanem a törökországi élményekről is beszámol.
Először a tordai nemzetőrség tagja volt, majd részt vett Bem diadalmas hadjáratában, mellyel egész Erdélyt felszabadította; a zsibói fegyverletétel után elmenekült, először itthon bujdosott, haza nem mehetett, mert egész családjuk, melynek több tagja küzdött a magyar szabadságért, be volt vádolva Urbánnál.
Végre álruhában, mint hajóslegény átszökött a határon, már Belgrádban hallotta Kossuth internálását s a sumlai tábor feloszlatását. Helyzete veszedelmes volt Belgrádban a sok osztrák kém miatt, ezért Konstantinápolyba költözött. Itt belépett a magyar egyletbe, később a török hadsereg tagja lett, majd gyógyszerész üzletet nyitott, ami igen jól jövedelmezett. Később báró Orbán Irmát feleségül vette, nyugodt jólétben éltek, de haza vágyott s a viszonyok jobbra fordultával visszatért családjával Magyarországba.
Ezen munka bizonysága annak, hogy akadt bujdosó magyar, aki ha komoly munkához fogott, rendes megélhetést biztosított maga és családja számára.
Velics Károly nem játszott fontos szerepet a magyar közéletben, így életrajzi adatai nem történeti fontosságúak. Jegyzeteinek azon része érdekes, mely a török fővárosba szakadt magyarok sorsáról beszél; elmondja báró Splényi, Guyon és báró Stein törökországi szerepét és tragikus halálát, az 1859-es mozgalmas napokat, mikor sok magyar Konstantinápolyon keresztül Olaszországba indult.

Pap János: A magyar emigránsok Törökországban. 1849-1861-ben. Pécs, 1893. Terjedelme 462 oldal.
Szalczer Sándor állította össze, Pap János hátrahagyott iratai és szóbeli közlése nyomán, a törökországi magyar emigránsok ezen történetét.
Az orosz túlerő Romániába szorította a Vöröstoronyi-szorost védő magyar csapatot, velük jutott török területre Pap János honvédfőhadnagy is. Hosszú bolyongás után értek el Viddinbe. Végigjárta a törökországi emigráció nagyobb állomásait: Sumlát, Konstantinápolyt, később a török hadseregbe lépett, Damaszkuszba került, hol Guyon tábornok hadsegéde lett, a keleti háború kitörése után Kars várába ment, melyet Kmety védett, ekkor több magyar gyűlt ide. Felesége halálhírére visszatért Damaszkuszba, közben Kars vára elesett. A béke helyreálltával Konstantinápolyban telepedett meg, polgári foglalkozás után nézett. Ebben az időben őt választották meg a konstantinápolyi magyar egylet elnökének. Az 1859-es háborús hírek hallatára, mikor sok Olaszországba készülő magyar megfordult a török fővárosban, ő is felfigyelt, 1861-ben elhagyta Konstantinápolyt és az olaszországi magyar légió tagja lett.
Pap János életrajzának, ami a munka legnagyobb részét alkotja, nincsen történeti fontossága. Azon feljegyzései értékesek, melyek a szabadságharc Törökországba szakadt vitéz katonáinak sorsáról számolnak be. Rajongó szeretettel beszél Bem apóról, aki Aleppóban is hősiesen küzdött a fellázadt arabok ellen, míg a hosszú száműzetés szenvedéseitől megváltotta a halál. Stein tábornokban nem bízott, osztrák kémnek tartotta. Megemlékezik Guyonról, Kmetyről, Berzenczey Lászlóról, Csernátoni Cseh Imréről, Gál Sándorról és a többi törökországi emigránsról.
Sok adatot halmoz össze Törökország földrajzi viszonyairól, népeiről, az állam belügyeiről, gyönge közbiztonságáról, nagy hálával beszél a jószívű vendégszerető törökről, akik nagyon sok hazátlan magyarnak menedéket adtak; a főemberek közül legigazabb barátja a magyaroknak Omer pasa, aki egyik likai határőrezredből került Törökországba.
E munka legnagyobb hibája, - bár mint olvasmány nagyon érdekes és szórakoztató, - hogy nem az állította össze, aki a törökországi viszontagságokat átélte, az is sajnálatos, hogy a hátrahagyott iratok nem a maguk teljességében és eredetiségében kerültek kiadásra, hanem a hiányokat Szalczer Sándor különböző munkákból összeszedett részletekkel kipótolta; ily módon azt sem lehet megállapítani, hogy mi készült az emigráns Pap János adatai nyomán és mi a kiegészítés. A munkából hiányzik a közvetlenség, a melegen érző emberi lélek, a szubjektivitás, ami a memoireok legfőbb érdekessége.

Pataky, (Piringer) Michael: Bem in Siebenbürgen Leipzig. 1850. Terjedelme 149 oldal.
A szabadságharc folyamán Bem tábornok hadsegéde volt Pataky, a fegyverletétel után előbb itthon bujdosott, később Törökországba szökött, majd Bécsben járt, mint emisszárius, 1851-ben elfogták és kivégezték.37) Munkájában vázlatosan beszámol a szabadságharc történetéről, ebben ügyesen beleilleszti saját szereplését, mit igen részletesen elbeszél. Beállt honvédnek, először a szerbek elleni harcokban vett részt, később Perczel seregéhez osztották be, 1849. januárjától kezdve Bem hadseregében szolgált: a legnagyobb diadalt a piski-i hídnál aratták, később egész Erdélyt megtisztították az ellenségtől. Később tagja volt azon különítménynek, melyet Kemény ezredes a hegyi mócok ellen vezetett, a terep nehézségei miatt nagyon fáradságos volt ez a küzdelem, sikert mégsem tudtak elérni. A segesvári csatavesztés után, mint Bem tábornok kisérője Temesvár alá ment, hol a győzelemhez, gyors elhatározáshoz szokott tábornok megütközött; a csata elveszett, melynek oka Pataky szerint az, hogy a muníció egy részét tévedésből vagy árulásból Arad felé vitték. Szomorú látvány a szétzüllött honvédsereg fejvesztett menekülése, melyet Bem apó sem tudott megállítani, pedig ő folytatni akarta a harcot. A reményt vesztett Kossuthot sem volt képes visszatérésre bírni, s miután látta, hogy mind több és több katonája megszökik, kénytelen volt ő is menekülésre gondolni. Déván keresztül indult a török határ felé és augusztus 18-án örökre búcsút mondott Magyarországnak. Pataky ekkor itthon maradt és Pesten átélte az októberi napok borzalmait.
Legértékesebbek a munka azon adatai, melyek Bem tábornok tetteiről számolnak be. Csodálattal és tisztelettel beszél a népszerű tábornokról, kiben katonái vakon bíztak, különösen a munka utolsó lapjai értékesek, melyekből látjuk, hogy Bem tábornok milyen makacsul ragaszkodott azon meggyőződéséhez, hogy a harcot folytatni kell, csak akkor határozta el magát a menekülésre, mikor már mindenki elhagyta.

37) Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái. X. köt. Bpest, 1905. 492 l.

Az oláhokkal való alkudozásokról is helyesek nézetei, hibáztatja Hatvanit, kinek éretlen támadása okozta Dragos szörnyű halálát és teljesen felbőszítette az oláhokat. azon alkudozások, melyeket augusztusban kezdtek Jankuval a magyarok, sikeres megállapodásra vezettek volna, de elkéstek.
Az író felfogása világosan kitűnik a munkából: lelkesedik a forradalomért, gyűlöli az osztrákot, a függetlenségi nyilatkozat feltétlen híve, azért azt hitte, hogy az egész magyarság ezért lelkesedik. Van benne igazságérzet is, szélsőséges forradalmár létére elismeri, a szerinte osztrák érzelmű Mészáros Lázár becsületességét.
Pataky azok közé tartozik, akik fontosnak tartják, hogy a szabadságharcban résztvevők feljegyezzék élményeiket, hogy ezzel anyagot szolgáltassanak a korszak történetírójának. Ő is saját élményeit és tapasztalatait írja le, csak ahol az értelem feltétlenül megkívánja, egészíti ki ezeket megbízható forrásokból származó adatokkal; bár a munkának korántsincsen olyan nagy történeti jelentősége, mint azt írója elképzeli, de Bem tábornok életrajzírójának hasznosak ezen feljegyzések is.

Perczel Miklós: Naplójegyzeteimből. Bajai Közlöny, 1893. évfolyam. 19-23. számokban.
A szabadságharc leverése után 18 esztendeig élt száműzetésben Perczel Miklós. Ezen feljegyzéseiben elmondja utolsó napjait mit a hazában és a törökországi emigrációban töltött.
1849. augusztusában látta, hogy a magyar szabadságharc végéhez közeledik, a helyzet reménytelen, bátyjával Móriccal elhatározzák, hogy Törökországba menekülnek; útközben találkoztak Bem tábornokkal, vele együtt résztvesznek a temesvári csatában, amit az általános menekülés követett. Viddin, Sumla, Kutahia törökországi tartózkodási helyük.
Az író emberszeretetét bizonyítja, hogy a viddini tábor nyomorúságát látva, szembehelyezkedik Kossuthtal és azt hangoztatja, hogy a legénység térjen haza Hauslab tábornokkal.
Megható az a nagy szeretet és ragaszkodás, amit bátyja iránt érez, úgy tűnik ki a sorokból, mintha érzéseik és gondolataik teljesen egyformák volnának.
Különösen nagy rokonszenvvel nyilatkozik Mészáros Lázárról, de Dembinskivel és Bem tábornokkal is szívesen érintkezett. Egyedül Kossuth állt szemben mindenkivel.
Perczel Miklós feljegyzései igazi memoireok, melyben ő és bátyja áll a középpontban, mégpedig olyan kedvező világításban, hogy az olvasó csak erényeiket pillantja meg. Kisebb tárgyi tévedések és az író érzelmeiből következő ferdítések dacára a törökországi emigráció történetéhez figyelemreméltó adatokat szolgáltat.

Pesty Frigyes: Bújdosók a forradalom után. Délmagyarországi Közlöny. 1913. évfolyam. December 25-iki száma.
Rövid naplószerű feljegyzésekben számol be kibujdosásáról és visszatéréséről. A viddini tábor nyomorúságát megunta és hazajött Hauslab tábornokkal, ki nagyon emberségesen megígérte, hogy tőle telhetően enyhíteni fogja nehéz sorsukat. Vonulás közben alig őriztette a hazatérő magyarokat, úgy hogy könnyű lett volna a szökés.
A naplótöredék megvilágítja a Viddinből hazatérők hangulatát, az is látható belőle, hogy a császári tisztek között voltak jószívű emberek is, és az egykori honvédek sem mind fanatikus osztrákgyűlölők.

Reményi (Hoffmann) Ede: Konstantinápolyi élményeim. Veszprémi Független Hírlap, 1891. évfolyam, március 14-iki sz.
A szabadságharc bukása után Reményi, Görgey kedvenc hegedűse is külföldre menekült és hosszabb ideig tartózkodott Konstantinápolyban.
Ezen közlemény egy történeti szempontból értéktelen epizódot mond el életéből, ugyanis engedélyt kapott, hogy egy előkelő hárembe belépjen, mert a pasa európai gondolkozású felesége saját otthonában akarta hallani Reményi hegedűjátékát.

Szász Lajos: A vöröstoronyi csata. 1848-49. Történelmi Lapok, 1895. évfolyam, 10. és 11. számokban.
A Mátyás-huszároknál szolgált tizedes, mint szemtanú leírja a vöröstoronyi csatát, úgy ahogy megmaradt emlékezetében. A túlerő Oláhországba szorította a vitézül harcoló kis csapatot. Fáradságos bolyongás után eljutottak Viddinbe, ott csatlakoztak a többi hazátlanhoz. A székelyfiúk megunták a bizonytalanságot és a nyomorúságot. Hazatértek Hauslab tábornok hajóin.
Ezen rövid feljegyzésben semmi lényeges dolog nincsen. Az oláhországi bolyongás, a tábori élet leírása megegyezik a kortársak feljegyzéseivel.

Szemere Bertalan: Keleti utazásaim. Összegyűjtött munkái. III-IV. kötet. Pest, 1869-70. Terjedelme III. kötet 377 oldal, IV. kötet 278 oldal.
A világosi fegyverletétel után Szemere is Törökországba menekült. Bejárta a Balkán jó részét, megfigyelte a lakosság szokásait, jellemét; érzékeny lelkére nagy hatással van minden új benyomás, fogékony a természet szépségei iránt, elmereng a görög kultúra romjain, mindez kifejezésre jut feljegyzéseiben.
Az író ezen munkájában sem tárgyilagos. Sokat töpreng a török birodalom hanyatlásának okai fölött s a keleti kérdés megoldásának lehetőségén; különös szeretettel, szinte rajongással beszél a török népről, a mohamedán vallásról; csak a szép és jó jellemvonásaikat látja.
Ezen feljegyzések, bár teljesen az író egyéni élményeit tartalmazzák, mégis csak az egyszerű útleírásokhoz sorozhatók, melynek egyedüli célja az olvasó szórakoztatása; de még így sem adnak a valóságnak megfelelő képet, mert az íróban nincsen reális világszemlélet; bár lelkivilágát híven tükrözik, történeti forrásértékük nincsen.

Szőllősy Ferenc: Kossuth és a magyar emigráció török földön. Lipcse, 1870. Terjedelme 239 oldal.
A szabadságharc idejében Kossuth legbizalmasabb környezetéhez tartozott Szőllősy, együtt bujdostak ki Törökországba, a száműzetése első napjaiban állandóan Kossuth mellett tartózkodott, de saját bevallása szerint megundorodott "bűnei"-től már Viddinben s elváltak útjaik. Sumlában megbetegedett Szőllősy s csak Kutahiában jött helyre, maga magát gyógyítgatva. Nem békült ki többé Kossuthtal, kiről azt tartotta, hogy bosszút forral ellene és meg akarja gyilkoltatni. Az internálás megszűnte után Szőllősy Franciaországban telepedett meg, Párizsban a császári könyvtárban sokat olvasott és tanult.
Szőllősy munkájának legszembetűnőbb sajátsága Kossuth iránti gyűlölete; minden adatot összegyűjt ami rossz fényt vet a kormányzóra. Kiemeli "önzését", "szívtelenségét", "önhittségét". Dembinskinével való viszonyát is részletesen tárgyalja, Kossuthné hibáit is felsorolja, általában mint minden sötét lelkű ember, szeret rosszat mondani mindenkiről s minden alkalmat megragad, hogy saját előnyeit előtérbe tolja.
Ezen munka levelek alakjában íródott, melyek 1853-ban Oravicáról vannak keltezve, nincsen az elbeszélésben kronologikus sorrend, az emigrációs élményei között, ifjúsága némely eseményét is elmondja.
"Szőllősy torzképet fest visszaemlékezéseiben Kossuthról, gyűlöletből, de érdekből is, mert fizetett kéme volt később az osztrákoknak. Ha azonban adatait ellenőrizzük, általában véve kitűnik, hogy ferdítve és túlozva bár, de tökéletesen minden alap nélkül sohasem beszél."38)

38) Hajnal I.: Kossuth emigráció Törökországban. Budapest, 1827. 150. l.

Veress Sándor: A magyar emigráció a keleten. Budapest, 1878. I-II. kötet. Terjedelme I. k. 346, II. k. 451 oldal.
A törökországi száműzetés történetét mondja el a szerző, aki azon honvédcsapat tisztje volt, amely Mehádia mellett utoljára ütközött meg az osztrákokkal 1849. augusztus 23-án és az ezt követő napon léptek török földre.
A viddini menekülttáborban élte végig hontalansága első napjait, társaival együtt vonult Sumlába; mélyen átérezte a sorsüldözött, hazátlan magyarok szenvedéseit. Miután a török a sumlai tábort feloszlatta, a lelki fájdalmak mellett az anyagi gondok is ólomsúllyal nehezedtek a bujdosókra. Veress Sándor Várnában szabómesterséget tanult, később Konstantinápolyba, majd Brussába költözött, itt a 48-as orosz-török háború kitörése után a krimi táborba ment, mint kereskedő sok honfitársával együtt; jó üzletembernek bizonyult, mert egész kis vagyont szerzett. Érdeklődéssel figyelte a harcokat, Szebasztopol bevételénél jelen volt. A háború után folytatni akarta a kereskedést, de a szerencse elhagyta, később Tulcsa mellett gazdálkodott, de ez is rosszul ütött ki. 1858-ban nyugatra indult, Párizsban és Londonban meglátogatja honfitársait és befejezi mérnöki tanulmányait. 1859-ben az olaszországi magyar légió tagja, a béke nagy csalódást okozott neki is, ezután visszatért keletre; Romániában mint mérnök dolgozott élete végéig.
A 60-as években teljesen elszakadt az emigráció vezetőitől, semmi mozgalomban nem vett részt, csak messziről figyelte az események folyását és a Törökországba szakadt emigránsok sorsát. 1867-es évvel befejezi munkáját, mert a felfogása az, hogy a kiegyezéssel az emigráció megszűnt.
Önéletrajzában megemlékezik mindazokról, kiknek sorsa közös az övével, különösen azon időkről nyújt részletes rajzot, mikor nagy csoportban együtt éltek az emigránsok. Bár később is érdeklődik honfitársai sorsa iránt, gyűjtögette a róluk szóló híreket s ezeket beleillesztette művébe. Keserűen jegyzi meg, hogy mindnyájuk sorsát nehezítette, hogy sok szélhámos és gonosztevő adta ki magát magyar emigránsnak.
Törökország lakosainak politikai, társadalmi életéről, műveltségi viszonyairól is beszámol, hálás szívvel beszél a vendéglátó becsületes törökről, aki felkarolta a hazátlan magyarokat. Sajnálkozik, hogy olyan nagy az orosz-török gyűlölet, melynek szítói a Balkánon élő keresztény papok, kiknek legtöbbje orosz ágens.
Veress Sándor életrajza bemutatja a török földre szakadt magyarok küzdelmes életét, egyszerű emberek sorsáról, mindennapi gondjairól számol be. A munka forrásértéke abban rejlik, hogy írója józan, reális ember, jó emberismerő és éles szemű megfigyelő. A munkának feltétlenül hibája az, hogy írója öreg korában állította össze; így hiányzik belőle a közvetlenség, az elevenen lüktető élet, nem a külföldre szakadt fiatal bujdosó érzésvilága tükröződik a sorokban, hanem egy kiforrott, megnyugodott ember józan kritikáját, megalkuvását foglalják magukba ezen kötetek.