Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Kákosy László
EGYIPTOMI ÉTELEK, ITALOK

Kenyér, hal, hagyma
História, 2003/03
http://www.historia.hu/archivum/2003/0303kakosy.htm
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Az egyiptomiak nem hagytak ránk ételrecepteket, nem rendelkezünk olyan művel sem, mint amilyen a római gourmandok körében kedvelt Apicius szakácskönyve volt a császárkorban. Ennek ellenére egyrészt a különböző írásos forrásokban elszórt utalások, képzőművészeti emlékek - elsősorban falképek és domborművek - alapján meglehetősen sokat tudunk az egyiptomi konyháról, másrészt ehhez járulnak még a régészeti leletek: Egyiptom száraz klímája alatt a sírokban ételek is megőrződtek, így például kiszáradt kenyerek, melyek így közvetlenül is tanulmányozhatók.

A kenyér alapvető tápláléka volt a szegény és a tehetős rétegeknek egyaránt. A kenyérválaszték sokkal gazdagabb volt, mint a mai Egyiptomban. A piramisépítők korában, a III. évezredben legalább 16-féle kenyeret és kalácsot állítottak elő. [...]

A pékműhelyek felszerelése, technikája az idők folyamán nagyot változott. Az egyszerű kőlap tűzhelyeket, melyeket alulról forrósítottak át, először kis kályhák, majd kezdetleges kemencék váltották fel. A II. évezredben a kenyérsütésnél kétféle eljárással találkozunk: vagy a formákat melegítették fel előre a kályhában, majd ezekbe rakták a kenyértésztát, vagy a kályhában, illetve kemencében forró hamuban sült ki a kenyér.

A gabonaőrlést kőlapokon nők végezték, főleg a szabadban, s közben a lisztbe kőpor és homok is jutott. (Ezt előkerült kenyereken végzett vizsgálatok derítették ki, és az is megállapítható, hogy a liszt szennyeződése sokat ártott az egyiptomiak fogazatának.)

Az egyiptomiak húsból is sokat ettek, de nem tartozott a naponta fogyasztott ételek közé. A marhát, libát, kacsát különösen kedvelték, ritkábban jutottak galambokhoz, fürjekhez. Daru is látható házi szárnyasaik között. Próbálkoztak a hiéna megszelídítésével, sőt hizlalásával. [...]

A sertés és a hal vallási okokból tisztátalan állatnak számított, [...] sohasem tüntették fel az áldozati listákon. Ennek ellenére a sertést háziállatként tartották, és a halászat mindvégig a legkifizetődőbb élelemszerzési módok egyike maradt. A halat nemcsak frissen kedvelték, hanem sóban is tartósították, mégpedig oly nagy mennyiségben, hogy exportra is jutott belőle, például Büblosz városába. [...]

A különböző hagymafajták a mai Egyiptomban is a legkelendőbb élelmi cikkek közé tartoznak, így volt ez őseiknél is. [...]

A hüvelyeseket is termelték, babot, borsót és lencsét, melyek közül az elsőnek egyik fajtája, a fúl, ma szinte nemzeti eledel Egyiptomban. A lencsét kivitelre is termesztették. A Kr. e. 11. században Herihór, Amon főpapja, más áruk között húsz zsák lencsét is küldött a bübloszi fejedelemnek. Sokan kedvelték a tököt is, és - mint egy Ptolemaiosz-kori görög papirusz (Kr. e. 3. század közepe) mutatja - valóságos versengés alakult ki a lencse- és tökárusok között.

Sütemények és más étkek édesítése mézzel történt. Nemcsak a vadméhek mézét gyűjtötték, hanem értettek a méhészkedéshez is. A répa- és a nádcukor ismeretlen volt. A gyümölcsök közül a füge, a datolya és a szőlő volt a legelterjedtebb, de termeltek dinnyét is, és az Újbirodalom idején Elő-Ázsiából került Egyiptomba az alma és a gránátalma.

A gyümölcsöket nemcsak természetes vagy szárított állapotban fogyasztották, hanem erjesztett italokat is állítottak elő belőlük. Így például tudunk a datolyaborról és a szentjánoskenyérfa terméséből előállított italról.

A szőlőművelés már az egyiptomi állam létrejötte (3000-2900) idején fontos ága volt a gazdaságnak. Főként a kék szőlőt termelték, a kedvező klíma hatalmas fürtöket érlelt a szőlőlugasokban. Egy eredetmagyarázó mítosz szerint a bor Hórusz könnyéből keletkezett.

A bor elsősorban a tehetősebbek asztalára került, a sör viszont egyetlen más népnél sem tartozott annyira a mindennapi élethez, mint a fáraókori egyiptomiaknál. [...] Korra-nemre való tekintet nélkül itták a sört, gyerek és öreg, egészséges és beteg egyaránt. Munkabér fejében is osztottak sört, a "sörház" nevű intézmény azonban rosszhírű hely volt, melytől a józan életű fiataloknak óvakodniuk kellett. Korcsma és bordélyház szerepét töltötte be.

Az egyiptomiak többsége naponta háromszor étkezett. A mesebeli Sziszobek fáraóról írja egy papirusz, hogy éjjelre is beiktatott egy étkezést. Bizonyos alkalmakkor az előkelők, de nyilván a szegényebbek is, lakomára gyűltek össze. Nem egy közös nagy asztal körül foglaltak helyet, mindenki külön kis asztalt kapott. Fiatal lányok szolgálták ki a vendégeket. A sört korsóból, a bort némelykor lapos csészéből itták. [...]

A lakosság többségének azonban csak kenyér, sör, hüvelyesek, hagyma és időnként hús jutott. Az állami irányítás alatt álló gazdaság a virágzó korszakokban biztosítani tudta a lakosság szükségleteit, de előfordultak borzalmas éhínségek is. A Nílus iszapjától megtermékenyített föld azonban hamarosan újra megtöltötte a raktárakat, melyekből a gyengébb áradások éveiben pótolni lehetett a hiányt.