Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Karlfried Dürckheim
A NYUGALOM JAPÁN KULTUSZA
Japan und die Kultur der Stille
(Szemekvények)

ford. Gyertyán Katalin
Budapest : Szenzár, 2000, 142 oldal
Forrás: www.szenzar.budo.hu/Tranquil/Tranquil.htm



Nyugalom - sokszor egy mély sóhajjal kísért kifejezés, amely legtöbbünk belső, rejtett vágyát tükrözi. Miért fontos nekünk a nyugalom, és miért érezzük olyan húsba vágóan a hiányát?
Dürckheim klasszikus műve a nyugati ember szemén, észjárásán keresztül mutatja be azt a rejtélyes birodalmat, amelyben központi szerepet tölt be a nyugalom: a japán emberek értékrendjét, tradicionális művészetét, mindennapi életét és spirituális gyakorlatait alapvetően meghatározó és átható misztikus fogalom. A könyv a Japánra olyannyira jellemző nyugalom-kultusz elmélete mellett a gyakorlatban is kiválóan alkalmazható módszereket - a test mozdulatlansága, légzéstechnika, a belső központ felfedezése - és három híres japán szöveget is tartalmaz, melyek a harcművészetek (íjászat, kard- és lándzsavívás) szempontjából közelítik meg a belülről fakadó nyugalom bámulatos hatását.
Bölcs és inspiráló könyv mindazoknak, akik belső békét és szellemi tartalmat keresnek a nyugati társadalmak túlfokozott, mozgalmas életstílusában.

KARLFRIED DÜRCKHEIM filozófia- és pszichológia professzort a keleti és nyugati gondolkodás megbékítőjének tartották Európában. Alapos tanulmányokat folytatott Japánban, majd Németországba visszatérve megalapította a Beavatási Pszichoterápia Központját, ahol gyógyászati módszerét meditációval és önmegvalósító művészeti tevékenységgel egészítette ki.

 

TARTALOMJEGYZÉK

Első rész: A nyugalom kultusza

Nyugalom Keleten és Nyugaton
A nyugalom japán kultusza
A kultúra fogalma Japánban és a Nyugaton
Különféle nyugalomfelfogások
A japán gyakorlás természete
A legfontosabb nyugalomgyakorlatok
1. gyakorlat: A test mozdulatlansága
2. gyakorlat: Lélegzés
3. gyakorlat: A létezés középpontja
Hogyan állja ki a nyugalom az élet próbáját
Objektív nyugalom
Nyugalom az elmélyedésben
A nyugalom végső próbája
Következtetés

Második rész: Három japán szöveg

A harchoz való jog
A ken és a zen azonossága
A technika Taoja

 

A legfontosabb nyugalomgyakorlatok

A gyakorlás minden formájának ugyanaz a célja: az, hogy létrehozzuk az összhang megtapasztalása során feltárulkozó alapvető egységet, amelyben az alany és a tárgy közötti szakadék áthidalása megtörténik, így képessé válunk megőrizni magunkban a harmóniát. Az egység elvesztése egyenlő a feszültséggel, nyugtalansággal és a belső béke hiányával; megtalálása egyenlő azzal a mély nyugalommal, amely az élet lényegét fedi fel. Minden gyakorlás lényegében a nyugalom gyakorlása, és fordítva, minden nyugalomgyakorlat lényegében az összhang megtapasztalásának gyakorlata.

A japán emberek egész életét nyugalomgyakorlatok töltik ki. Ezek a zen szerzetesek szemlélődésgyakorlataiban érik el legmagasabb formájukat. Minden mester iskolájában központi szerepet kapnak, és részei az emberek mindennapi életének. A nyugalom gyakorlása három különböző szinten valósul meg. A legmagasabb szinten közvetlen kapcsolatban van az üdvözülésen való munkálkodással, azzal, hogy felkészítse az embereket a nagy megvilágosodás (szatori) megtapasztalására. A mesterek iskoláiban a nyugalom gyakorlása vezeti be és alapozza meg azokat a gyakorlatokat, amelyeknek meghatározott tárgyuk van. Az emberek körében ez alapozza meg az élethez való általános hozzáállást, és talán a japán kultúra legfőbb jellemzője az, hogy a mindennapi élet gyakorlatilag minden tevékenységét egy gyakorlat alanyává teszik. Mindezek a nyugalom gyakorlására összpontosítanak. A nyugalom gyakorlásának alapvetően három módja van: a test mozdulatlanságának, a lélegzésnek és a középpontnak a gyakorlása.


1. gyakorlat: A test mozdulatlansága

Elég csak meghallanunk a mozdulatlanság szót, és máris felidézzük azoknak a keleti szerzeteseknek és szent embereknek a képét, akik keresztbe tett lábakkal vagy különféle más testhelyzetekben órákig, napokig, hetekig vagy éppen évekig ülnek mozdulatlanul. Amikor csak ezekre gondolunk, nem tudunk megszabadulni attól az érzéstől, hogy aki így adja át magát a tökéletes semmittevésnek, bizonyára szem elől téveszti az élet igazi célját. Úgy érezzük, hogy azoknak az embereknek nincs joguk létezni, akik ezt csinálják. A Kelet másképpen látja a dolgokat. A japánoknak az, hogy tökéletes nyugalomban ülünk, és teljes mértékben átadjuk magunkat - akár testünket, akár elménket - a nyugalomnak, nem azt jelenti, hogy meglopjuk az idő isteneit, hanem éppen az ellenkezőjét. Ők ezt úgy látják, hogy időt adunk a bennünk lévő isteni alkotórésznek, hogy valósággá váljon. A test, a lélek és az elme nyugalmi állapotba hozatala nem semmittevés. Ez a legnehezebb fajta munka, egyenlő azzal, hogy önmagunkat (fegyelem révén) a valóságos élet felé fordítjuk. Az élet mindaddig nem valóságos, amíg személyes gondolkodásunkban az alany és a tárgy közötti feszültség alapvetően problémát okoz. Az élet kiteljesítéséhez a nyugodttá válás az út.

A nyugatiaknak furcsának tűnik, hogy a test abszolút mozdulatlansága kell, hogy az érettség elérésének eszköze legyen, mert mi nehezen tudjuk elképzelni, hogy a lélek az elme hasonló mozgásától függetlenül képes felemelkedni. Annak elfogadása, hogy egy egyszerű fizikai gyakorlatnak ilyen pszichológiai jelentősége lehet, nem fér össze az elme és a lélek méltóságának gondolatával. Ebben a kérdésben személyiségünk túlsúlyának áldozatai vagyunk, aminek következtében az egység a test és a gondolkodás ellentétes pólusaira válik szét. Ez a szétválás olyan abszolút módon befolyásolja tudatunkat, hogy a test és a lélek eredeti egysége az üdvösség elvesztett állapotának vagy puszta hipotézisnek tűnik. Ma ismét azon a ponton vagyunk, hogy minden emberi élet forrását ebben az eredeti egységben keressük. De amilyen elvakultak vagyunk, félünk belépni azokba a végtelen birodalmakba, amelyek belső szemünknek megmutatják magukat, míg rejtve maradnak ott, ahol az önző elme mindent szétválasztó fénye uralkodik.

A tudat mélyének éjszakai fényében, amelyet nagyobb mértékben őriztek meg Keleten, a physis (természet) és a pszükhé (lélek) eredeti egységével való kapcsolat a felszíni tudat napvilágánál létező feszültség ellenére sem veszett el. Ezen túl, a keleti emberek felismerik, hogy a test abszolút mozdulatlanságának gyakorlásakor azt a fajta nyugalmat is gyakorolják, amely nagyon közel van ahhoz, hogy az igazi egységet megízleljék. Ez a gyakorlat tehát nem csak külsőségekkel kapcsolatos, hanem mindenekelőtt befelé vezet bennünket az Egyhez, amelyben emberi természetünk rögzített.

Meg kell ezt értenünk, amikor Keleten mindenfelé - különösen a japánok között - olyan embereket találunk, akiknek az elméjük és testük nagyon is éber, akik teljes testi nyugalomba merülnek. Tiszteletet keltő, amilyen nyugodtan ezek az emberek állni vagy ülni tudnak. Órák hosszat tudják ezt csinálni. Férfiak és nők, öregek és fiatalok, mind örömüket lelik minden lehetőségben, amikor a tökéletes nyugalmat gyakorolhatják.

Mi történik akkor, amikor az ember tökéletes nyugalomban ül? Nagyon nehéz ezt szavakkal leírni. Ha csak annyi erőfeszítést teszünk, hogy néhány héten keresztül félórát gyakoroljuk a testi mozdulatlanságot, különös élményekben lesz részünk. Ezek nemcsak szokatlanok, hanem természetüknél fogva olyanok, hogy arra fognak késztetni bennünket - ha egyáltalán fogékonyak vagyunk az ilyen dolgokra -, hogy a gyakorlatok végzését meghatározatlan ideig folytassuk. Először el fogunk csodálkozni azon, hogy mennyire nyugtalanok vagyunk, hogy mennyi egymásnak ellentmondó érzelem tör fel bennünk, és milyen sok egymással össze nem függő gondolat és kép áramlik bennünk, amely fogva tartja elménket. Meg fogunk rémülni a sok figyelemelvonó tényezőtől és önkéntelen mozdulattól, amely szinte abban a pillanatban semmisíti meg a nyugalmat, amikor elérjük. Meg fogunk rémülni, hogy bensőnkben milyen nagy a zaj, és hogy micsoda végtelen mélységek tárulnak fel tudatalattinkból. Ha kitartóak maradunk a gyakorlásban - ehhez hit és türelem egyaránt szükséges - érezni fogjuk, hogy belső lázadásunk fokozatosan alábbhagy, nem azért mert elfáradunk és álomba merülünk, hanem azért, mert alapvető létünk fokozatosan előtérbe kerül a testi nyugalom miatt. Ez kívül van a képek és gondolatok, késztetések és impulzusok szféráján, amelyeket megelőz. Kívül van az alany és tárgy antitézisén is, miközben felülmúlja és átfogja mindezeket.

Ezzel az eredeti lényeggel való eggyé válás az igazi témája ennek a könyvnek. Abszolút tudatossággal, azaz nem beszűkült, hanem kitágult tudatállapotban kell egyesíteni magunkat az elemivel. Amilyen mértékben megvalósítjuk, olyan mértékben jutunk el ehhez a belső állapothoz, és szabadulunk meg minden zavartól, ami a korlátozásokból, sokféleségből vagy különféle ellentétekből fakad. Lépésről lépésre eljutunk egy olyan életszemlélethez, amely természetes létezésünknek ezeket az ellentéteit és korlátozásait új és csodálatos értelemmel itatja át. A hajlamok és az érzetek, a lélek és az elme, az én és a világ egybeolvadnak, és megmaradnak az alapvető egységben, amely - amennyiben tudatára ébredünk - mindegyiket megakadályozza abban, hogy uralkodóvá váljon, vagy hogy csökönyösen megzavarja az egész harmóniáját.

Ha ezt a gyakorlatot kitartóan és helyes hozzáállással végezzük, eljutunk oda, hogy megtapasztaljuk az élet új és lényegi dimenzióját. Ez a tényleges gyakorlás alatt történik meg, amit ha éveken át folytatunk, kialakít egy olyan lelkiállapotot, amelyet többé már nem fenyeget az a veszély, hogy az én lázongása felborítja abbéli törekvésében, hogy elérje a tárgyát. Ha egyszer ennek a szemléletnek a birtokába kerülünk, folyamatosan megéljük a tökéletes összhang nyugalmát azon nyugtalanság és változások közepette, amelyeket az élet magával hoz. A nyugalom a felszínre tör rejtett forrásából , és visszatükrözi a leplezetlen Életet, ezáltal lehetővé teszi, hogy az egyetemes törvényt mindenben felismerjük.

 

A ken és a zen azonossága

A ken vagy kard a japán császári ház három szent örökségének egyike. A kendo (a kard útja) lényege abban áll, hogy eljussunk szent jelentésének megértéséhez. Takuan, a zen-mester volt az, aki az Edo-kor elején a kendót a zen szemszögéből kezdte magyarázni. Ez volt az az időszak, amikor a kendo igazi szelleme összezavarodott, és széles körben félreértetté vált.

* * *

Takuan igazi célja azt volt, hogy megmagyarázza, miért képtelen sok kenkaku (kardvívó) bármilyen tudást szerezni a ken igazi természetéről. Takuan ezt annak tulajdonította, hogy az emberek személyiségük önző vágyainak szorításában élnek. Valójában a kendo nem más, mint az a fegyelem, amellyel az ember megszabadítja magát a személyiség uralmától. A háborús korszak hatása alatt a kendo a brutális erő eszközévé vált, és igazi szellemét ennek megfelelően félreértették. Takuan érdeme volt, hogy a kard lelkét még egyszer megvilágította.

* * *

E gondolat alapértelme az, hogy a ken és a zen egy és ugyanaz. Mit jelent ez? Néhányan a józan ész alapján valahogy így próbálják értelmezni: "A kendoban (a kard útján) és a zendóban (a zen útján) sok a közös dolog." Csak egy kezdő gondolná ezt. Azonosságuk valódi értelme egészen más. Egy olyan ember, aki valóban érti a kent - nemcsak a zent fogja fel, hanem az ég és föld hatalmas törvényét -, az az egész világegyetemet kendonak tekinti, és nem másnak. Megfordítva pedig a ken és a jelenségvilág nem más, mint hullámok a zen óceánján. Hogy még nyomatékosabban fejezzük ki magunkat, azt mondhatjuk, hogy a ken és a zen azonossága egy síkság, amelyen egyikük sem létezik többé, de ahol nem találunk semmit mást az egész világegyetemben, ami nem ken és nem zen. A Rinzai-zen legszigorúbb szektájában, az Okabu szektában ott van például a könyörtelen szanzjubo, a harminc botütés, amelyet a zazen gyakorlás során a kezdő kap időről időre figyelmeztetésként vagy büntetésként a felügyelő paptól. Ez egy ken-embernek, aki felfogta a ken jelentését, nem más, mint a ken, amely villámként csap le az égből az ellenfél fejére. A szanzjubo a kard tanítványainak kijelölt gyakorló helyen, a kendódzsóban is megtalálható. A zen-ember, aki hasonló szintet ért el, a legyőzetésnek ezt a gyors formáját látja a dódzsóban (a kard tanítványainak gyakorló helyén), és hasonlóképpen tekint erre, mint a szanzjubora, amely alkalmat adhat a felébredésre (szatori).