Drjenovszky Zsófia: Dél-Korea tegnap és ma, Terebess Ázsia E-Tár

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Drjenovszky Zsófia
Dél-Korea tegnap és ma
Tradíció és modernitás a dél-koreai városi családoknál
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

"Az orvos elsőként megnézi páciense általános kondícióját. Azután megvizsgálja betegét pontról pontra, részről-részre, alkalmazva a szokásos eljárásokat, annak érdekében, hogy jobban megérthesse az esetleges tüneteket illetve jeleket, amelyek figyelmeztető jelzések lehetnek a jövőbeli problémákra. Ezután az orvos gyorsan készít egy diagnózist és felvázolja a szükséges terápia menetét. Gyakran a beteg nem ismeri fel vagy nem érti saját problémáit, és néha félremagyarázza saját tüneteit egy külső, objektív szemlélő, a doktor nélkül…
Sok beteg rossz néven veszi, és visszautasítja a vizsgálatot. Néhányan úgy vélik, hogy egy idegen, egy kívülálló nem értheti meg őket. De még ők is kaphatnak némi segítséget egy jószándékú, szakértő orvostól. Csakis egy tüzetes vizsgálat után van lehetőség a megfelelő diagnózis felállítására… Természetesen az orvos is tévedhet néha, ezért érdemes más képzett és hozzáértő megfigyelővel is ellenőriztetni eredményeit."
(Crane 1978:7)

1. Bevezetés

Az elmúlt másfél évtizedben került a világ érdeklődési körébe Korea. Ez a kis ország könnyen eltűnik két hatalmas szomszédja, Kína és Japán között. Nem sokat hallottunk Koreáról, nem is foglalkozott vele a nyugati világ túl gyakran, aztán egyszer csak az általános érdeklődés középpontjába került. Korea a három évig tartó háborúval ('50-'53) majd a '88-ban megrendezett Olimpiai Játékokkal hívta fel a világ figyelmét magára. Az utóbbi három-négy évtizedben végbemenő gyors gazdasági fejlődése is a fejlett országok elismerését váltotta ki. A tavalyi évben megrendezett futball VB után pedig az egész világ Koreáról beszélt. A kettészakad ország sorsát egyre nagyobb kíváncsiság övezi.
De mennyire ismerjük valójában ezt az országot? Bár gazdasági, politikai életéről, történelméről sokat tudhat a nyugati világ, a koreaiakat, az ott élő embereket igen kevéssé ismerjük.
Ígyhát kintlétemkor egy, a nyugati világ számára kevéssé feltárt kultúrába csöppentem. Ennek a kultúrának egy kevéssé ismert szeletét szeretném bemutatni, a koreai családok életét. Célom az, hogy rámutassak arra, a koreai városi családoknál mennyire vannak jelen még ma is a több száz éve beivódott tradicionális jelleg, melyek bár jellegükben igazodtak a ma már Korea számára is nyitott világhoz, egy mélyebb elemzés segítségével azonban feltárhatóak, megmutatva ezzel, hogy számos eleme még ma is élő.

"Muszáj ragaszkodnunk a lokalitáshoz és hogy lokálisan megfelelő életet éljünk, ugyanakkor - mint városlakók - muszáj oly módon élnünk, hogy tudjunk alkalmazkodni a világ közösségéhez és a nemzetközi környezethez. Napjaink változásai megkövetelik tőlünk, hogy olymódon gondolkodjunk amely megteremti a kapcsolatot a lokális és a globális kultúra között." (Chung 2001:3)

2. Miért éppen Korea?

Fenti bevezetőm után talán egyszerű lehet a válasz, miért éppen Koreát választottam kutatási terepemként: hamár ilyen ''népszerű lett'', fogtam magam, és kiutaztam. Lehetne ez a magyarázat, azonban ez a válasz egyáltalán nem fedi a valóságot. A terepet egyáltalán nem én kerestem: esetemben a terep talált rám. Hogyan is kell ezt érteni? A történet több évre nyúlik vissza.
Még három évvel ezelőtt, az egyetemen keresztül jutottam el egy nemzetközi diáktáborba, ahol a világ minden tájáról érkeztek érdeklődők. Ott ismerkedtem meg egy koreai egyetemistával. A két kultúra különbözősége már akkor mindkettőnket megragadott. Minél több időt töltöttünk együtt, annál jobban kikristályosodott, mennyire más világból érkeztünk. (Annak ellenére, hogy magában a táborban mindketten ugyanolyan egyetemisták voltunk). Egyre mélyebb érdeklődés támadt mindkettőnkben a másik hazája iránt. Beszélgettünk az iskoláról, családi szokásokról, vallásról. (Ezek a témák már ottani mindennapjainkból fakadóan kikerülhetetlenek voltak, mert teljesen össze volt zárva két hétig az egész csapat. Főzni is magunknak kellett, és én épp koreai barátommal voltam beosztva. Már magához a főzéshez is egészen másképp kezdtünk hozzá. Ez a másság szinte nap mint nap előkerült.)
Már az önmagában nagyon érdekes, valamint egyúttal hízelgő volt számomra, hogy a húszéves egyetemista rengeteget tudott Budapestről. Kiderült, hogy hazájában az emberek egyik nagy álma, hogy Budapestre eljuthassanak. Körülbelül olyan ez számukra, mint nekünk Párizsba vagy Londonba elutazni. A TV-ben is sokszor adnak közvetítést Budapestről, így a Hősök terét is jól ismerte már. A tábor után meg is hívtam Magyarországra pár napra. Akkor állapodtunk meg abban, hogy egyszer én is meglátogatom őt otthonában.
Még abban az évben, nem sokkal a tábor után, fiatal barátomat behívták katonának. A katonaság Dél-Koreában több mint két év. Ez alatt az idő alatt is nagy ritkán, de tartottuk a kapcsolatot. Miután télen leszerelt, a meghívás még mindig élt. Természetesen vonzott, hogy találkozhassam egy régi jó baráttal, és mint - akkorra már - antropológia iránt érdeklődő, igencsak vonzott a lehetőség, hogy megismerjem az ott élőket. Így talált rám a terepem.

3. Felkészülés a terepmunkára

Miután körvonalazódott, hogy az ötlet valóra is válik, hozzá is kezdtem a felkészüléshez. Fél évem volt arra, hogy felkészüljek az útra, és még itthon, Magyarországon minél szélesebb körű ismereteket szerezzek Dél-Koreáról, valamint, hogy eldöntsem, pontosabban mit vizsgáljak a kint eltöltött idő alatt. Nagy lelkesedéssel vetettem be magam a könyvtárba. Hamar szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy Koreával kapcsolatban igen szegényes az irodalom, minden tekintetben. Az elém táruló lehetőséget így még fontosabbnak tartottam, hiszen egy még viszonylag feltáratlan országba készültem.
Kutakodásom során kiderült, hogy a koreai irodalommal ellentétben a japán városi életet feldolgozó szakirodalom egészen széleskörű. Bár az antropológiai vonatkozásúak ezen a téren is viszonylag szűkösek (Mohácsi 2002:1). A japán kultúrának, a japán városi életnek azonban számos aspektusa párhuzamba állítható a koreaival. (Ezekre dolgozatom során utalok is majd.) Az ilyen témájú antropológiai művek hiánya talán azzal magyarázható, hogy a koreai illetve a japán antropológusok is inkább más, távoli országokba vágynak, és csak kis részük foglalkozik saját társadalmuk elemzésével. A japán antropológusok jelentős része más országokban tevékenykedik, csak az utóbbi években szaporodtak meg a japánul, Japánban végzett kutatások (Mohácsi 2002:1).
A Koreáról szóló irodalom lényegében amerikai és koreai kutatók munkáiból áll. Az amerikaiak érdeklődését a 20. század elején élő George Kennan nevű író keltette fel. Ő írt először szélesebb közönség számára a koreaiak japánok általi elnyomásáról. Írásai hatására a Koreával való foglalkozás egy időszakban szinte divatnak számított. (Természetesen ez megkérdőjelezi a kiadott művek tudományosságát is.) A század második felére lecsendesedett ez a divat. A Koreával foglalkozó amerikaiak négy típusát különböztette meg Choong Soon Kim (2000): az amerikai misszionárusok leszármazottai; önkéntesek, akik a békéért harcoltak a háború idején; továbbá, akik érdeklődtek a térségben zajló háborúk, katonai helyzetek iránt; végül pedig - a legújabb csoport - azok, akik az Ázsiában lezajló gyors gazdasági csodát tanulmányozták.
Az itthoni felkészülésnél arra törekedtem, hogy a rendelkezésemre álló eszközök segítségével minél jobban megismerhessem Koreát. Ehhez elengedhetetlen az ország történelmének, politikai és gazdasági életének mélyebb ismerete. Tudtam, e tudás nélkül a mai jelenségeket sem tudnám megérteni.

Egy kis történelem
Korea 5000 éves történelme diadalok és tragédiák, sikerek és harcok sora, amelyeknek mindnek szerepe volt a mai Korea kialakításában és a mai koreaiak formálásában. Egyelőre nem tisztázott, hogy mikor jelent meg az ember a Koreai-félszigeten, de a koreai alapítás mítosza időszámításunk előtt 2333-ra nyúlik vissza, amikor Tangun, a félig isteni, félig emberi mitikus lény a legenda szerint megalapította azt a nemzetet, amelyből minden koreai származik, s ezzel megadta a koreaiaknak az egy néphez tartozás identitástudatát. Bizonyítottnak látszik, hogy i.e. 5000-től 1000-ig tartó neolitikum korában érkeztek a kontinensről a félszigetre azok a nomád törzsek, amelyek a mai koreai nép faji és etnikai őseivé lettek, noha ezek az eredeti törzsek keveredtek, illetve asszimilálódtak más, a szárazföldről később, főleg a bronzkorban (i.e. 1000 és 300 között) érkezett törzsekkel.
Az i.e. 18 és i.sz. 668 közötti időszakban számtalan törzsi közösség és szövetség virágzott fel, s tűnt le, míg a félszigeten három, erősen központosított királyság alakult ki és állandósult: Kogurjo, Pekcse és a Silla. Silla meghódította a másik két királyságot, s ezzel a félsziget nagyobb részének egyedüli urává vált. Az egységes Silla-korszak ragyogó civilizációjában gyors fejlődés zajlott a művészetek, a vallás, a kereskedelem, és az oktatás terén, valamint számos más területen is.
Az ezt követő Korjo dinasztia napja 1392-ben áldozott le, s ekkor alapította meg a Csoszon dinasztiát (1392-1910) Ji Szong-gje, a későbbi Thedzso király (1392-1398), ő telepítette át a fővárost Szong-akból (a mai Keszong-ból) Hanja-angba (a mai Szöulba). A fő ideológiai befolyás terén a buddhizmus helyét a konfucianizmus foglalta el, élesen strukturált, hierarchikus társadalmi rendszer alakult ki és uralta a királyságot öt évszázadon át. Csoszon egészen a késő XIX. századig szigorú elszigetelődési politikát folytatott, s ezért Koreát ''remete királyságként'' emlegették. Korea külkapcsolatai alapvetően Kínára korlátozódtak, s amikor a hagyományos patrónus és szövetséges elmerült a nyugattal és Japán növekvő hatalmával való lépéstartásért folytatott küzdelemben, Csoszon sebezhetővé vált, s Japán 1910-ben bekebelezte.
Korea a második világháború végén szabadult fel a japán utalom alól, de nyomban a heves hidegháborús ideológiai konfrontáció áldozatává vált, s ennek nyomán 1948-ban két állam alakult meg a nagyjából 38. szélességi fok mentén megosztott félszigeten: délen a Koreai Köztársaság, és északon a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság. Észak-Korea 1950-ben heves támadást indított a Koreai Köztársaság ellen, s ezzel elindította a Koreai Háborút, amely 1953-ig dühöngött. A pusztító konfliktusnak a Tűzszüneti Megállapodás vetett véget, amely létrehozta a félszigetet ma megosztó demilitarizált övezetet (DMZ).
Az újraegyesülés az éberen őrzött demarkációs vonal mindkét oldalán élő koreaiak dédelgetett, de bizonytalan álma maradt. A kommunizmus bukása a Szovjetunióban és a keleti tömb országaiban, valamint Németország újraegyesülése is várakozást keltett Koreában, hogy az egyesülés talán a nem túl távoli jövőben megvalósulhat. A félsziget két része közötti bizalom és együttműködés terén látható előrelépés következett be 1991-92-ben, de Észak-Korea gyanítható nukleáris fegyverzetfejlesztési programja aláásta a fejlődést. Az utóbbi években újabb közeledés volt megfigyelhető, melynek eredményeként indult el a családegyesítési program.

A gazdasági átalakulásról
Korea azon nemzetek egyike, amely hatalmas változásokon ment keresztül az elmúlt néhány évtizedben. A politikai eseményeket tekintve: a második világháború után Korea felszabadult a japán elnyomás alól, vagy tekinthetnénk a koreai háború eseményeit is az ötvenes évek elejéről. A legjelentősebb időszak, amely befolyásolta a társadalmi modernizációt és átalakította az egyéni értékrendet, a koreai háború, valamint a '60-as években végbemenő erőteljes indusztrializációs folyamat volt (Choi 1967:25). Az iparosítás, a modernizáció, a nyugatiasodás nagymértékű, és előre nem látható változásokat eredményezett az élet szinte minden területén. A hároméves háború Észak- és Dél-Korea között tönkretette az ipart és a gyárakat délen éppúgy, mint északon. A koreai háború eredményei nemcsak a gyárak elpusztítása és a széleskörű éhezés voltak, de egyúttal mély ellentétet is szült Észak- és Dél-Korea között. A változásokat tovább fokozta a '60-as évek modernizációs folyamata (Kim Won Bae 1999: 6). A városi területekre nehézipart telepítettek, és több új városi, ipari területet létesítettek. Az iparosítás legnyilvánvalóbb hatása a vidéki emberek nagyvárosokba áramlása. A népesség aránya 3:7-ről 7:3-ra változott 40 év alatt a városok javára (Lee 1997:82).
Ennek következtében egyre kevesebb munkás kéz maradt a vidéki területeken, és az idősebb embereknek többet kell dolgozniuk és nagyobb területeken, mint korábban. Azonban az idők során a technika is fejlődött, melyet széles körben alkalmaznak a föld megművelésénél.

A koreai népről
A koreaiak egy etnikai családhoz tartoznak és egy nyelven beszélnek. Bizonyos fizikai jellegzetességekkel bírnak, amelyek megkülönböztetik őket más ázsiai népektől, így a kínai és japán néptől, s egy etnikai családként erős kulturális identitást mondhatnak magukénak. Feltételezések szerint a mai koreai nép annak a néhány mongol törzsnek a leszármazottaiból áll, amelyek főként a neolitikum idején (i.e. 5000-1000 között) és a bronzkorban (i.e. 1000-300) vándoroltak Közép-Ázsiából a Koreai-félszigetre.
A keresztény korszak idején a koreaiak már egységes népet alkottak, s időszámításunk VII. századában a Silla királyság (i.e. 57-től i.sz. 935-ig) első ízben politikailag is egyesítette a koreai népet, amely ezt követően kulturális felvirágzást élt meg.
A koreaiak mind ugyanazt a nyelvet beszélik és írják, s ez döntő tényező volt az erős nemzeti identitásuk kialakulásában. Több tájszólás is létezik, de ezek között elég nagy a hasonlóság ahhoz, hogy ne okozzon gondot egymás megértése. A koreai nyelv az ural-altáji nyelvcsaládhoz tartozik, amelynek további tagjai között van a török, a magyar, a mongol és a japán nyelv.

4. A kutatási téma leszűkítése

A szakirodalom feldolgozása során már rengeteg kérdés merült fel bennem: Milyen az iskolai rendszer? Mennyiben más a munkakultúra Ázsiában? Milyen a családi struktúra? Hogyan alakulnak a társas kapcsolatok? Ki a családfő és milyen szerepei vannak? Jelen van-e még ma is a nemek közötti különbözőség? Vannak-e vegyesházasságok? Hogyan telik el egy napjuk? Milyen a lakókörnyezet, öltözködés? Mennyiben van jelen a hétköznapokban a vallás? Egyáltalán melyik vallás domináns manapság? Milyen rítusok maradtak meg a tradicionális ünnepekből? Mi alakult át, és hogyan? Ezek voltak a főbb kérdések, amik foglalkoztattak, de tudtam, mindet nem vizsgálhatom egyszerre, ugyanolyan intenzitással, így végülis egy szűkebb témára összpontosítottam.
Egy szöuli családnál laktunk. A családot csak előzetes levelezésből ismertem, személyesen nem, csak remélhettem, hogy segítségemre lesznek munkámban. Abban voltam biztos, hogy egy család életében hosszabb ideig részt veszek majd. Érdeklődésem így tehát a család felé fordult.
Korea tipikusan azok közé a kelet-ázsiai országok közé tartozik, melynek családi szerkezetét, filozófiáját és értékrendjét a konfuciánus ideológia határozta meg. Az elmúlt pár évtizedben Korea gyors társadalmi változásokon ment keresztül a modernizációs folyamatok következtében, hasonlóan más kelet-ázsiai országokhoz. Ez egészen nyilvánvaló, ha a nagyvárosi központok magas épületeit nézzük. Még a vidéki területeken is nehéz hagyományos, szalmatetős házikókat találni. Ilyet már inkább csak a turisták számára megőrzött területeken lehet fellelni. Az emberek általában nyugati stílusú ruhákat viselnek. A tradicionális maradványok mellett számos új, modern elem jelent meg a háztartásokban. Azonban ha mélyebb szintre tekintünk, az értékek és ideológiák szintjére, akkor a modern és a tradicionális elemek keveredését találhatjuk. Sokan ezt igencsak konfliktusos, anómikus helyzetnek vélik. Mások a kétfajta értékrend keveredéséről beszélnek. Megint mások úgy tartják, hogy a nyugati elemek folyamatosan veszik át a hagyományos értékrend helyét. (Lee 1997:33)
A modernizáció korai szakaszában úgy tartották, hogy a konfucianizmus a kelet-ázsiai társadalom fejlődésének csak gátja (Lee 1997:34). Minthogy a konfucianizmus a vertikális berendezkedésű társadalom alapja, ahol az egyén a felsőbb hatalomnak van alávetve, könnyen ellentmondásba kerülhet a horizontális társadalmi berendezkedésű demokráciával, ahol az individuum szabadságán van a hangsúly. Bár a konfucianizmus számos olyan elemmel rendelkezik, mely gátja lehet a modernizációnak (pl. a felsőbb hatalomnak való feltétlen engedelmesség), de megtalálhatóak olyan elemek is, melyek funkcionálnak a modern világban is. Ilyen pl. a kemény munkához való hozzáállás, az egymás iránti tisztelet, a magas motiváció a fejlődésre, az oktatás fontossága, az önérdek háttérbehelyezése, a családi jólét fontossága. Alapvető konfuciánus elemek, melyek jelen vannak a modern koreai társadalomban is. Ezeket összefoglalóan nevezhetnénk ''konfuciánus puritanizmusnak'' (Lee 1997:34). Mint ahogy a protestáns puritanizmus Weber szerint gerince volt a kapitalista társadalom fejlődésének (Weber 1995) úgy a konfucionista puritanizmust tekinthetjük a modern ázsiai társadalom alapjának. Jelen írás a család egységét veszi a vizsgálat alapjául. A konfuciánus tanítások szerint a családi kapcsolatok jelentik az alapot a társadalmi kapcsolatokban és a családi értékek a társadalom értékei is egyben (Kim 1969:97).
Elsőként bevezetem az olvasót a terepemre, megismertetem adatközlőimmel. Azután a tradicionális koreai családot mutatom be a konfucianizmus tükrében. Ezután rátérek a mai modern koreai család jellemzőire, kitérek azokra a jegyekre amelyek egészen újak, illetve azokra a konfuciánus jellegzetességekre, amelyek ma is élnek a hétköznapokban , csak egy mélyebb szinten meghúzódva. Végül pedig sorra veszem a konfuciánus hagyományokhoz kapcsolódó rítusokat - melyeknek többségét ma is ünneplik - bemutatva a változásokat. .

5. Kutatás a terepen

5.1. Első találkozás a tereppel

Előzetes várakozásaimmal ellentétben meglepő tapasztalatban volt részem, amint megérkeztem. Azt gondoltam, hogy egy nagyváros kevésbé hordozza azokat a tradicionális jegyeket, amelyekről olvastam, de hogy ennyire kevéssé, arra nem számítottam. Első ránézésre Szöul ugyanolyan nagyváros, mint New York, vagy bármely, hatalmas üvegépületekkel teletűzdelt világváros. Szöulba érkezve az ember egy világvárosban találja magát. Nem is érzékelhető hirtelen, hogy az ember melyik kontinensen van. Az áruházak kirakatai olyan bőséget kínálnak, mint Nyugat-Európa bármely nagyvárosában. Az épületek ugyanolyan modernek, a forgalom ugyanolyan szédítő, mint Európában, vagy Amerikában. A városban egymás mellett tömörülnek a hatalmas felhőkarcolók, csupa üvegből készült épületek, de néha-néha felbukkan néhány szép régi kapu, palota, templom, mely erőlködik eszünkbe juttatni, hol is vagyunk. A város alatt hatalmas metrórendszer húzódik, melyben az ember órákat el tud utazgatni, mire eléri végső állomását. Akárhol feljövünk a felszínre, mindenhol ugyanazzal találkozni: hatalmas épületek, igyekvő emberek, zöld park sehol. Nagy a nyüzsgés, rengeteg az autó, hatalmas embertömeg vonul át az úttesten. Az épületek modernek, minden sarkon található egy Pizza Hut, vagy egy Burger King. Azonban ha az ember letér a szélesebb utakról, azonnal a zegzugos labirintusba jut, ahol boltok szoronganak egymás hegyén-hátán, olcsó bazáráruk árasztják el az utcákat, aluljárókat. Ez a virágzó színpompás, életteli Ázsia, ahol a boltos szólítja meg a vevőt, kínálja portékáját, ahol alkudni lehet és illik. (Hasonlóan vegyes városkép rajzolódik ki Dana Buntrock, Japánt jellemző írásából.)
Rá kellett döbbennem: ha turistaként érkeztem volna, megszálltam volna egy jó kis hotelban, ebédeltem volna a hotel éttermében és ellátogattam volna a turisták által kedvelt helyekre, akkor valóban azzal tértem volna haza, hogy voltam Ázsiában, de sokban nem különbözik Nyugat-Európától. Azonban amint elővettem antropológus énem, világosság vált, hogy a csak pár évtizede külsőleg jelentősen átalakult koreai társadalom mögött még ma is ott húzódnak az évszázadok alatt beivódott tradíciók.

5.2. Ismerkedés a tereppel

Első találkozásunk a családdal nagyon kellemes élmény volt. Bár arra készültem, hogy új környezetemben majd rengeteget kell kérdeznem, hogy eligazodjak, ezzel szemben házigazdáim árasztottak el kérdésekkel, és szinte beleegyezésünk nélkül szervezték számunkra a programokat, mutattak be ismerőseiknek.
A családot korábbról nem ismertem személyesen, csak leveleztünk. Megérkezéskor a reptéren várt minket az anyuka. Azonnal megismert, és szívélyesen üdvözölt minket. Már első alkalommal, mikor a repülőtérről kocsival vitt minket haza (ez az út Szöul nagy mérete miatt több mint egy óra volt) már mindent tudni akart rólunk. Vezetés közben végig kérdezgetett. Nagyon izgatottnak tűnt (mi is azok voltunk). Beszéd közben hadonászott, néha csapdosta a térdem, vagy hátranézett, remélve, hogy így fáradt barátomat is szóra bírja. Egyszóval elég intenzív volt az együtt töltött első egy óra, de egyúttal reményteli is abban az értelemben, hogy jó kapcsolatot tudunk majd kialakítani a későbbiek során. Amint megérkeztünk, körbekísért minket a házban (egy kertes házban laktak Szöul szélén) , megmutatta hol fogunk lakni. Egy saját szobát kaptunk, amely a garázsból lett átalakítva. Ebéddel is azonnal megkínált. Mi azonban a hosszú úttól kimerülve inkább egy kis alvást választottunk. Egy kiadós pihenés után, este a vacsora mellett találkoztunk a család többi tagjával is, a férjjel és a fiával. Az első este ismerkedéssel telt. Rengeteget kérdezgettek ők is, mi is. Főként a mama volt kíváncsi. Hamar megkérdezett minden - általa fontosnak vélt - dolgok: hány évesek vagyunk, mit csinálunk, mik a szüleink, van-e testvérünk, sokat utazunk-e, mit csinálunk szabadidőnkben, Magyarországon mindenki olyan magas-e mint mi, nálunk milyen az éghajlat, mennyi az átlagos fizetés… Alig győztünk válaszolgatni. A beszélgetés közben csak az evés okozott némi problémát: csak pálcikát kaptunk evőeszköz gyanánt. Villa ugyanis nem volt a háztartásban.

5.3. Beilleszkedés, kutatási módszerek

Vendéglátó családomnál a napok hasonlóan teltek. Mire mi reggel felébredtünk, már csak a mama volt otthon. Egy gyors reggeli után ő is elment dolgozni, minket pedig eleresztett a városban, és csak késő délután gyűltünk megint össze. Az esték általában közös vacsorázással teltek. A vacsora közben volt alkalmam arra, hogy a könnyed beszélgetés közben az engem érdeklő kérdéseket feltegyem. Így ugyanarról a témáról a család mindhárom tagja tudott mondani valamit. A vacsora után az apuka többnyire hamar lefeküdt, mert fáradt volt az egész napi munka után. A fiú is hamar elment. Az estét többnyire az anyukával töltöttük, amikor alkalmunk volt egyes témákat jobban megbeszélni vele. Sokszor a családi fényképalbum is előkerült így az este folyamán. (Úgy tűnt, nagyon szívesen mutogatta a családi dolgokat, élvezte, hogy ennyire érdeklődünk országa kultúrája iránt.) Ekkor készültek az interjúk. Azonban nem minden nap maradtunk otthon: az este volt alkalmas arra, hogy elvigyen barátaihoz, akik idővel szintén fontos adatközlőimmé váltak.
A beilleszkedéssel nem volt problémánk sehol, mindenhol szívesen fogadtak. A családnál, ahol laktunk, a mama (Rani) hamar megkedvelt minket, már első ránézésre szívébe fogadott. Ezt annak köszönhettük, hogy mindketten az ottani átlagnál magasabbak voltunk, a hajunk világos, az én szemem kék. Ezek a külső tulajdonságok egyáltalán nem jellemzőek arrafelé, ezért ritka szépnek tartottak, és házigazdánk szívesen is mutogatott ismerőseinek. (Nem egyszer az is előfordult, hogy az utcán leszólítottak, hogy fényképet szeretnének készíteni rólunk. Volt aki még fizetni is akart a közös képért.) Raninak egészen kiterjedt baráti köre volt, és mindig magával vitt minket, mikor találkozott az ismerőseivel. "Különlegességünk" és Rani kedves bemutatása után a barátok is hamar befogadtak minket. Az első találkozások mindenhol hasonlóan teltek: ők árasztottak el minket kérdésekkel. A kezdeti izgatottság után jutottunk el oda, hogy mi is kérdezhettünk. A kölcsönös érdeklődés jelentősen megkönnyítette az interjúk elejét, hamar rá tudtunk hangolódni egy komolyabb beszélgetésre egy-egy rövidebb "felvezető" társalgás után. A helyzetet az is könnyítette, hogy mindegyikük lelkesen emlegette, hogy a koreai és a magyar nép testvérek, hiszen egy népcsaládból, a mongoloidoktól eredünk, csak messze sodort minket az idő. Ez a kapcsolat nagyon tetszett nekik, így egy-egy újabb ismerkedésnél mi is előszeretettel emlegettük a rokoni kapcsolatainkat. Eredetileg azt terveztem, a bemutatkozásnál elmondom, hogy antropológus vagyok, és egy dolgozatot szeretnék írni… De hamar rá kellett jöjjek, nem igazán tudják, mi az az antropológus (pedig a szöuli egyetemen van ilyen szak), de igazából nem is érdekelte őket. Szívesen vették érdeklődésemet, és szívesen meséltek. Úgyhogy maradtam annál a verziónál, hogy "Milyen jó, hogy ilyen messze eljutottam Magyarországtól, és hogy az otthoni barátaimnak megígértem, hogy minél többet megtudok Koreáról, amit majd nekik is elmesélek". Ez alapvetően igaz is volt. Az interjúk során gyakran előfordult - főleg kintlétem második felében - hogy a beszélgetés egészen más irányba terelődött, mint amit előre terveztem. Ez jelentősen meghosszabbította a beszélgetések időtartalmát, de megszakítani nem nagyon mertem interjúalanyaimat, nehogy megsértődjenek. Inkább vártam az alkalmas pillanatot, mikor kanyarodhatok vissza az engem érdeklő kérdésekhez, mint pl.: hogyan élnek a családok?, hány generáció él együtt?, mennyien és hol tanulnak tovább?, hogy alakult át a családi struktúra?, milyenek a szerepek a családon belül?, milyen vallás jellemző?, milyen rítusokat tartanak?, ezeket az ünnepeket milyen formában tartják?, hogyan alakulnak a munkalehetőségek?, mennyit dolgoznak?, mivel töltik szabadidejüket?, a gyerekek mennyi időt töltenek tanulással?, milyen terheket ró a családra a gyerekek taníttatása?, hogyan ismerkednek?, hogyan tartják az esküvőket?, milyen kapcsolataik vannak családjukkal, barátaikkal, ismerőseikkel?, hol laknak?.
Az interjúk közben folyamatosan jegyzeteltem az elhangzottakat. Bár vittem diktafont is, de úgy éreztem, ha előveszem, elvész a beszélgetés meghitt jellege, nem értenék, minek veszem fel, úgy, ahogy antropológusi létemmel sem tudtak mit kezdeni. A vacsora alatt megbeszélteket emlékezetből próbáltuk összeszedni és leírni. A beszélgetéseket angolul folytattuk. Minden családnál tudott legalább egy valaki angolul. Ha a család valamelyik tagja nem is beszélt társalgási szintem, akkor a másik fordította a beszélgetésünket.
A baráti látogatások során volt alkalmam megismerni nemcsak fogadó családom, de a barátok mindennapjait is, feltérképezhettem környezetüket, lakóhelyüket. Az útról munkanaplót is vezettem, mely utóbb a részletek felelevenítésében nyújtott segítséget.
Minthogy közelebbi kapcsolat a befogadó családnál az édesanyával szövődött, a megismert barátok is hasonló korosztályhoz tartoztak, azaz terepmunkámat többnyire középkorúak között végeztem. Ez a korosztály volt a legizgalmasabb munkám szempontjából. Mivel engem éppen az érdekelt, hogy miként, hogy változott meg az a tradicionális kultúra, ami a nagyszülőknél még elevenen élt, a mai fiatalok pedig már elsősorban az amerikai, nyugat-európai kultúrát követik, a 40-50 éves korosztály az, aki személyesen is átélte, megtapasztalhatta a változást.

6. Főbb adatközlőim

Legfőbb adatközlőm a fogadó családban a mama volt. Őt Rani Huh-nak hívják. Rani 45 éves írónő. Eredeti foglalkozása ápolónő, de szívesebben írogat verseket. Már egy CD-je is megjelent megzenésített verseivel. Férje orvos, és az ő klinikáján szokott besegíteni. Van két gyermekük is, egy 24 éves fiú és egy fiatalabb lány. Mind a ketten Amerikában tanulnak közgazdaságtant az egyetemen. Azért ott, mert az angolt "ami manapság nagyon fontos" a két szülő véleménye szerint, "csak így tudják megtanulni". Közgázra pedig nagyon sokan járnak. Rani szerint "ma már nem olyan fontos a tudás, a fő sok pénzt csinálni minél rövidebb idő alatt". Fia éppen akkor otthon volt, mert ősszel be kell vonulnia katonának. A férje nagyon sokat dolgozott minden nap, ezért vele csak vacsora közben tudtunk beszélgetni, mert fáradt volt, hamar lefeküdt. A fiú pedig még a katonaság előtt próbálta idejét minél több szórakozással eltölteni. Ezért nem is tartottuk fel esténként.
Reggelente Rani viszi férjét a munkahelyre, és esténként együtt is jönnek haza. (Rani férjének volt egy olyan betegsége, ami miatt igen hamar elfáradt. Ezért is nem zaklattuk sokat.) A fiúknak külön autója van, amit szabadon használhat. Úgy tűnt, Rani tele van energiával, így szabadidejét - bármennyire is szerette férjét - nem vele töltötte. Esténként rendszeresen mentünk barátaihoz vendégségbe, vagy beültünk egy sörözőbe vagy étterembe. Míg egyik oldalról ellátta anyai és háziasszonyi kötelezettségeit (minden nap főzött, rendbe rakta a lakást), független, nagyvárosi nő módjára élt. Otthoni szerepét annyira fontosnak tartotta, hogy minket sem engedett sosem segíteni, pedig többször felajánlottuk segítségünket, lévén sok szabadidőnk volt.
Rani vidékről származik, szülei még mindig egy kisvárosban laknak. Eredetileg főiskolai tanulmányai miatt költözött a fővárosba. Munkája során ismerkedett meg orvos férjével. Eleinte egy bérlakásban laktak Szöul belső részén, csak három vagy négy éve költöztek jelenlegi házukba. A ház Szöul szélén található, csak kocsival lehet bejutni a legközelebbi metrómegállóhoz. Maga a ház nem túl nagy, és európai szemmel nézve a kert is egészen kicsi. A házban három hálószoba található, egy-egy a gyerekeknek, és egy a szülőknek. A konyha éppen csak akkora, hogy egy ember tud benne főzni. Az étkezőasztal a nappaliban van, ahol még egy kanapé van egy kisasztallal, ahonnan a TV-t lehet nézni. A falon csak egy naptár lóg. A nappaliban áll még egy zárt kisszekrény, amelyen a gyerekek kiskori fényképei sorakoznak. Más díszítés nincs is a lakásban. Egészen egyszerűen van berendezve, csak a legszükségesebb használati tárgyak találhatóak meg benne. Az a szoba, ahol mi laktunk, gyakorlatilag a lomtár lehet, ha nem jön vendég. A mi szobánkban sorakoztak azok a holmik, amikre ma már nincs szükségük, azonban - úgy tűnt - kidobni nem akarják. Így nálunk gyülekeztek a régi lámpák, könyvek, konyhai eszközök és Rani utazásainak jónéhány emléktárgya. (Rani ugyanis azon kevés koreai közé tartozik, aki nagyon szeret utazni, és szabad foglalkozásából és jó anyagi helyzetéből adódóan meg is teheti ezt. Tagja egy kis "utazó" közösségnek. Ennek a közösségnek a magyar részlegén keresztül ismerkedtem meg én is vele.)

Rani barátnője, Sook és férje voltak azok, akikkel gyakran találkoztunk. Ők már fiatal koruk óta jó barátnők voltak. Ők is tagjai az "utazó" közösségnek. A két nő természetében is nagyon hasonlított, mindketten nagyon nyitottak és érdeklődőek voltak, segítettek, amiben csak tudtak. Sook is írással foglalkozott, de ő elsősorban útikönyveket írt, egyetemen tanított földrajzot. Fiatalabb korában a Hyundai támogatásával többedmagával két dzsippel átutaztak Koreától Portugáliáig egy év alatt. A különböző kultúrák megismerése iránti nyitottság nála is látszott, hiszen legalább annyit kérdezett ő tőlünk, mint mi őtőle. Férje szintén egyetemen tanít. Gyermekük nincs, ezért is szívesen és sokszor fogadnak látogatókat. Ők közel laknak Raniékhoz, de már Szöul belsőbb részében, egy öregebb házban. Lakásuk szintén egészen egyszerűen van berendezve. A vendégeknek külön fenntartott szobában például csak egy ágy és egy szekrény található, akárcsak egy szállodai szobában. A nappali és a saját hálószobájuk azonban zsúfolásig tele volt. Ezek a tárgyak szinte kivétel nélkül az egy éves utazás során összegyűjtött emlékek voltak. (A nappali dísze volt például egy Zsolnay porcelán lámpa is.)

Adatközlőim közül kiemelném még a Park családot. Ők már kevésbé voltak bőbeszédűek, mint első két adatközlőm. A férfi szintén középkorú, egy kisebb gyár tulajdonosa. Felesége nem dolgozik, az otthoni háztartást vezeti, és a gyerekekkel foglalkozott, amíg otthon voltak. Három gyerekük van, mind a három huszonéves, de egyikük sem Koreában tanul. A legidősebb és a legfiatalabb szintén Amerikában tanulnak egy-egy gazdasági iskolában. Róluk csak fényképeket láttunk A középső lány - aki a nyári szünet idejére hazajött - zeneművészeti iskolába jár Németországban.
A lakásba belépve nem lehetett megmondani, gazdag vagy szegény a család. Mikor először mentünk a Park családhoz, előzőleg már Rani mesélte, hogy egy kis gyártulajdonost látogatunk meg. A lakásba belépve azonban meginogtam angoltudásomban, azt hittem félreértettem valamit. Egy egészen egyszerű lakásba léptünk. Bár mindenkinek megvolt mindene, a gyerekeknek külön hálószoba, egy szép nappali és konyha, de semmi fölösleges bútordarab vagy díszítés. Koreában nem divatos a költekezés. Inkább a takarékoskodás, a pénz hasznos befektetése (ez alatt mind a gazdasági tőkét, mind a gyerekek taníttatását értem) a jellemző. A bevezetőmben említett puritán egyszerűség tükröződik vissza a lakásokból. Ami a díszítést ténylegesen jelenti, azok a fényképek. A lakásban rengeteg családi kép volt látható, mutatva, a család elsődleges fontossága ma is él. Nagyon sok fénykép volt a gyerekekről, illetve a szülők esküvőjéről. Parkék polcán egy érdekes kis képtartóra lettem figyelmes: öt kis kockából állt, amely fürtszerűen lógott le egy központi tartóról. A legfelsőbb szemben volt az apa képe, alatta az anyáé, utána a gyerekeké. Rögtön az otthon olvasottak jutottak eszembe. Tehát ha ma már nem is olyan egyértelműen, de az apa elsőbbrendűsége ma is ott van a fejekben (képekben). Parkéknál ez a feleség viselkedésében is inkább megnyilvánult, mint Raninál. A feleség egész este a férj kéréseit leste, valamint azzal volt elfoglalva, hogy mi - a vendégek - minél kényelmesebben érezzük magunkat. A feleség angolul nem tudott, de úgy tűnt, nem is érzi hiányát, hiszen minden egyes ottlétünkkor a konyhában sürgött-forgott, a szükséges információkat pedig férje vagy lánya lefordította neki. Itt a feleség elsődlegesen háziasszony volt: egyszer, mikor meg akartuk őket látogatni, de a férje nem volt otthon, és ezért vacsorát nem készített, inkább adott pénzt a lányának, hogy vigyen el minket egy étterembe, ahol ehetünk, minthogy megvárakoztatott volna minket. (Annak ellenére, hogy nem vacsorázni készültünk hozzájuk.)

Sokszor találkoztunk még Eum úrral, aki kb. 50 év körüli lehetett. Ő szintén részt vett a korábban említett egyéves utazásban. Jelenleg egy utazási irodát vezet. Egyedül él, feleségétől már régebben elvált. Két nagy gyereke van, akik - bár szintén külföldön végezték az egyetemet - a városban laknak, de külön-külön lakásban. Nagyobbik lányának már van családja is.
Eum úr egy igazi modern, fiatalos öregúr. Ezt egészen közelről megtapasztalhattuk, mert pár napot nála is laktunk. (Bár a legtöbb időt Raninál töltöttük, pár napra a barátai is "kölcsönkértek" minket. Szinte kapkodtak értünk, a végén már úgy kellett lemondani a meghívásokat. Érdekesnek számítottunk ebben az országban, aminek lakói nemigen jutnak el messzi országokba, és ide is elsősorban csak japán vagy kínai turisták érkeznek. Elfoglalt hétköznapjaikban mi voltunk a különlegesség.) Eum úrnál az egyik régebbi gyerekszobát kaptuk meg. Ágy itt sem volt a többi szállásunkhoz hasonlóan - hanem egy-egy matracot kaptunk. (Az ágy csak az elmúlt évtizedekben jelent meg itt. A lakásokban nem nagyon használják ma sem, kényelmesebb a földön alvás. Hasonlóan az ágyhoz, a magasabb lábú asztal is viszonylag újdonság, a háztartásokban azonban az étkezőasztalt már sok helyen felváltotta. A nappaliban azonban még most is az alacsony asztal a jellemző, amely mellé csak törökülésben lehet leülni.) Eum úr hatkor kelt minden reggel, és egy kis kocogással kezdte a napot. (A probléma csak az volt, hogy minket is invitált, megsérteni pedig nem mertük a visszautasítással.) Futás közben csatlakozott hozzánk barátnője, akivel együtt jöttünk haza. Ő készített reggelit: Eum úrnak koreai, nekünk pedig nyugati módra. Napközben - míg nála voltunk - kísérgetett minket a városban, az estéket pedig megint barátnőjével együtt töltöttük vagy otthon, vagy egy étteremben.

Meg kell említenem még Shin urat és feleségét. Velük ugyan csak párszor találkoztunk, de mindig nagyon érdekes volt a velük töltött idő. Ők ketten élnek együtt, gyermekük sincs. Shin úr az egyik nagy szállodában dolgozik humán erőforrás menedzserként. Állítása szerint "nem lenne ideje egy gyerekre, annyit kell dolgoznia". Felesége az otthoni háztartást vezeti, valamint közös fitness-klubjukat irányítja. A fitness-klubba a férj minden este elmegy, itt vezeti le egész napos feszültségét. Velük inkább hétvégenként tudtunk találkozni, amikor feszített programjuk szabadabb volt.

És végül, de nem utolsósorban bemutatom Kim urat. Kim a többiekhez képest fiatalabb, egyedül élő férfi. Családja még nincs. Kalaptervező egy divatcégnél. Szülei vidéken laknak, húgával együtt. Ő is tanulmányai miatt költözött fel a fővárosba. Dolgozni már tanulmányai alatt elkezdett. Családját majdnem minden hétvégén meglátogatja, az ünnepeket pedig mindig otthon tölti.
Kimnél is laktunk pár napot. Bár ő is kora reggeltől késő estig munkahelyén volt, az estéket nála is mindig közösen töltöttük el. Szívesen volt velünk esténként. Talán fiatalabb kora miatt, de ő volt az egyetlen, aki értette antropológusi voltomat -vagy legalábbis azt, hogy nem szimplán turistaként érkeztem- ezért ő még szakirodalmi anyag összegyűjtésében is segített, adott tanácsokat.
Kim szerényebb anyagi körülmények között élt, mint a korábban bemutatottak. Ez nem is elsősorban a lakáson, hanem a régi házon és az elhanyagolt környéken volt észrevehető. Lakása szintén egyszerűen berendezett volt, egészen "agglegényes", ha a konyhát tekintjük. A lakás technikai felszereltsége azonban a legmodernebb stílust mutatta. Elsőre meg is lepődtünk, hogyan engedheti ezt meg magának. Később jöttünk rá - látva a többi lakást is - hogy Korea gazdasági profiljából adódóan ezek a tárgyak itt nem a luxust képviselik, mint nálunk, hiszen a legmodernebb technika viszonylag elérhető áron megvásárolható errefelé.

7. Tradíció és modernitás külső megjelenése

A többszázéves tradíció és a hirtelen jött modern világ kettőssége, egymás mellett élése nagyon jellemző Dél-Koreára. Most elsőként - témám felvezetéseképpen - néhány olyan jelenséget villantanék fel, melyet magam tapasztaltam az első napok során, a "rácsodálkozás" időszakában. Mindez csak azt a cél szolgálja, hogy az olvasó is érezze, mennyire beleivódott a mindennapokba ez az egymás mellett élés. Néhány "kép" tehát:
Szöul magas, hatalmas üvegtáblákból épült felhőkarcolókból áll. Mégis egy-egy sarkon felbukkan egy földszintes házikó, kis fatemplom, amely az elmúlt századok emlékét idézik fel…
A koreaiak étrendje jelentősen eltér az európaitól, otthonukban ma is a tradicionális koreai ételeket fogyasztják. Ennek ellenére már benyomult a McDonald's és társai. Bár a koreaiak többsége nem kedveli az effajta ételeket, a fiatalok körében egyre népszerűbbek a hamburgerek….
A tradicionális koreai berendezést alacsony asztalok jellemzik, ami köré törökülésben ülnek le. A legtöbb koreai étterem ma is ilyen, a nyugati típusú étkezők azonban nem. A koreai emberek ma is szívesen ülnek így. Gyakran lettem arra figyelmes, hogy a székeken ülve is felhúzzák lábukat törökülésbe…
Az étkezésnél ma is pálcikát használnak. A háztartásokban a villa nem is szerepel…
Az utcák telis tele vannak modern stílusú üzletekkel, ruhaboltokkal. Az emberek is nyugati stílusú ruhákat viselnek. Azonban teljesen természetes, hogy a boltok között igen sok a hanbok árubolt…
Az ország vallását korábban a konfucianizmus és a buddhizmus jellemezte, az elmúlt évtizedekben tért hódított a kereszténység. Míg a buddhista templomok egy-egy mellékutcában bújnak meg, a kereszténységet hatalmas neonkeresztek hirdetik szerte a városban.

8. Tradíció és modernitás kettőssége a városi családoknál

8.1. Tradicionális család

Elsőként a konfuciánus jellemzőket mutatom be, melynek megértése elengedhetetlenül fontos a későbbi összehasonlításhoz. A konfucianizmust a Három királyság ideje alatt vette át az ország elit rétege az 5. században. Mindhárom királyság alapított konfuciánus iskolákat, és a konfuciánus tanítás vált a kormány hivatalos állami irányelvévé. A konfucianizmus volt az alap az állami hivatalnoki és az elit réteg számára a morális és etikai életben. A Choson-dinasztia idején a konfuciánus tanítások jelentették az állam fő irányelveit, és volt az állami vallás. "A Choson-dinasztia kezdete óta az egyik legfőbb célkitűzés volt a buddhizmus elnyomása, és a konfucianizmus előtérbe helyezése". (Lee 1997:35)
A konfucianizmus legfőbb irányelve a gyermeki áhitat, amely meghatározza az apa-fiú kapcsolatot. A fiúnak születésétől fogva kötelezettségei vannak az apa felé. A gyermeki áhitat alapvető magatartási szabály (Eunhee 2001:6), mellyel a gyermek visszafizeti a szülői szeretetet és gondoskodást. És mindennek középpontjában áll az apa-fiú kapcsolat (Kim 1969:124).
A más családok tagjaival való kapcsolat is az apa-fiú viszonyon alapul. Ezért a hagyományos családokban a legfőbb szabály az idősebb és fiatalabb tagok közötti vertikális kapcsolat. A fiatalabbaknak engedelmességgel és megbecsüléssel kellett viseltetniük az idősebbek iránt, és tiszteletteljesen kellett beszélniük, ha megszólítottak egy idősebbet.
Az apa töltötte be a ''család feje'' szerepet, ő volt a családi élet középpontja. A család fejének hatalmát és tekintélyét alátámasztották a társadalmi normák és a konfuciánus doktrínák. A család fejének három fő joga és kötelessége volt: képviselni a családot a társadalomban, ellenőrizi a családtagokat, és felügyelni a családi vagyont. Az ő joga és kötelessége volt az ősök tiszteletének gyakorlása is. Az őstisztelet az elsőszülött fiú kötelezettsége is volt egyben. Ebből a szempontból a koreai család a tradicionális társadalomban tipikusan patriarchális volt. "A patriarchális társadalmat olyan társadalmi berendezkedésként szokták definiálni, ahol a férfiak a társadalmi hierarchiában a nők felett helyezkednek el, és dominálják, illetve kihasználják őket. Ebben a rendszerben a család tagjainak jogai a férfi családfői jogainak alárendeltek. A családtagok a családfő ellenőrzése és felügyelete mellett vesznek részt a családi termelésben, családfenntartásban." (Park 2001:48) A patriarchális család fontos szabálya a családtagok elkülönülése nemek szerint. Bár a nő alárendelt szerepet töltött be a patriarchális családban, de családi szerepének betöltéséhez elkülönült jogai voltak. Ez megjelent a ház térhasználatában is. Egy tipikus tradicionális házban két elkülönült szoba volt, egy a középpontban és egy a periférián. A középponti helyiségben lakott a háziasszony, a másikban pedig a családfő.
A confucianizmus a Choson-dinasztia alatta írt Négy Rítus könyvére helyezte a hangsúlyt, amely a kötelező rítusokat írja elő (Lee 1997:36). E rítusok közé tartozik a beavatási rítus, a házasság, a temetés és az ősök tisztelete. Az egyes rítusok általában eltérő jegyeket viseltek földrajzi megjelenéstől függően, továbbá az egyes családok között is különbségek lehettek. Minden olyan ember, aki nem követte pontosan a könyv előírásait, az állami törvények alapján büntetésre számíthatott. Ílymódon a rítusok gyakorlása a konfuciánus etika és morális filozófia gyakorlati alapjait adta.
A négyféle rítus közül az ősök tisztelete volt a legfontosabb. A gazdagabb családoknál egy ősi szentély állt a ház mögött. Az ős szent szelencéjét mindig leszármazottjai készítették el. A szegényebb családoknál ezeket a szoba egyik polcán tartották. Az ősökkel kapcsolatos rítusok betartásának azért is volt nagy szerepe, mert úgy gondolták, az őstisztelet összefüggésben áll a gyermekáldással. Az ősök egyben a család saját istenei is voltak, akik biztosították a családi jólétet és a család fennmaradását, folytonosságát. A társadalom legalapvetőbb egysége a család volt. (A család kiemelt szerepéről a japán társadalomban Mohácsi hasonlóan ír. Mohácsi 1999:11)
A rituális szertartások gyakorlása a legfontosabb kiváltsága volt az egyenes ági leszármazott, elsőszülött fiúnak. A második fiú ill. a még fiatalabbak házasság után elhagyták a szülői házat és saját családot alapítottak. A legidősebb fiúnak viszont a feleségével együtt a szülőkkel kellett maradni, gondoskodni kellett róluk, és gyakorolniuk kellett a ház mögötti szentélyben "lakó" ősök iránti tisztelet rítusait. Így tartották fenn a család folytonosságát. A fiúk házassága után a központi család egy magasabb társadalmi státuszba emelkedett, mint a tőle leszármazott kis családok. A központi család maradt az ősök helye, és a családi rítusok színhelye. A kisebb családoknak az első generáció haláláig nincs őse. Addig is a kisebb család fejének kötelessége résztvenni a központi családi házban végzett rituális szolgálatban. (Eunhee 2001:6)
A kiscsaládnak önálló háztartása van és mind gazdaságilag, mind társadalmilag független a központi családtól, de továbbra is kapcsolatban áll a központi családdal a rítusok által, mely erkölcsi függőségben tartja. Ez a fajta morális függőség fennmarad mindaddig, amíg a leszármazott család el nem éri a három generációs távolságot a kiinduló családtól. Ezt a fajta patrilineáris kapcsolatot a koreai szakirodalom 'small lineage''-nak (''sojong''-nak) hívja (Lee 1997:37). Amikor a családok ''rövid ágai'' egy közösségben élnek, az egy nagycsaládi struktúrát alakít ki, ahol minden tag segíti egymást, és befolyással vannak egymás életére. Ez az oka annak, hogy a tradicionális koreai társadalmat kiterjedt családnak nevezi a szakirodalom, még akkor is, ha alapjaiban nukleáris családokból tevődik össze.
Egy ágnak természetesen lehetett több al-ágazata. A legfontosabb követelmény ezeknél az ágaknál a közös ősök tisztelete és a szentélyek ápolása, rítusok elvégzése volt.
A Choson-dinasztia idején tehát a legfontosabb társadalmi szervezet a lineage (egyensági) leszármazási struktúra volt, mely szorosan összefonódott az ősök imádásával. Ígyhát az őstisztelet a tradicionális koreai társadalomban nem ''csak'' egy vallási forma volt, hanem egyben a legfőbb társadalmi esemény is. Az effajta egyenesági társadalmi berendezkedésnek nagy kihatása volt magára a családi életre is , hiszen az egyes családok tagjai egy ilyen közösségben sokkal közelebb álltak egymáshoz, mint egy nukleáris családokból álló közösségben.
A konfuciánus ideológia szerint tehát az alapvető társadalmi irányelvek: a nemek szerinti szegregáció, a kor szerinti hierarchia, a családi egység, a leszármazás folytonossága és az őstisztelet voltak. (Hasonló elvek érvényesültek a szintén konfuciánus japán családoknál is. Mohácsi 1999: 12)

8.2. A modern család jellemzői

A korábban kifejtett - a gazdasági és politikai életben bekövetkezett - változások az értékrendben is jelentős módosulásokat hoztak. A háború utánra átalakult a korábbi társadalmi berendezkedés, elhalványult a családfő valamint az idősebb generáció hatalma. A következőkben rátérek ezen változások bemutatására.
"A kötelező katonai szolgálat után a fiatal fiúk nem akarnak visszatérni az unalmas vidéki élethez, inkább a városban keresnek állást". (Kim 1966:37) A diákok is inkább a városban keresnek munkát tanulmányaik befejeztével. Így alakult Kim élete is. Már az egyetem alatt felköltözött Szöulba, és már tanulmányai idején elkezdett dolgozni annál a divatcégnél, ahol ma is kalaptervezőként dolgozik. "Nem tervezem, hogy visszaköltözzek szülőfalumba. Az én szakmámban csak Szöulban kapni munkát. Otthon nem tudnék mit kezdeni magammal. Igaz, itt egyedül élek, de hétvégeken gyakran hazalátogatok. Ilyenkor nemcsak szüleimet, hanem húgomat is meglátogatom, aki otthon ment férjhez." - mesélte. A nagymértékű városiasodás következménye, hogy a vidéki családok között már nemigen találni olyat, amelynek ne lenne olyan fiatal családtagja, aki ne hagyta volna ott családját (Choi 1982:34). Az én adatközlőim szülei is mind vidékiek voltak. "Ha jó egyetemre akartál járni, a mi időnkben Szöul volt a legjobb lehetőség. Manapság már a fiatalok mennek külföldre, de nálunk ez még nem volt. Ezért is jöttünk ide lakni. De nem csak a tanulás miatt jöttem Szöulba. Itt a munkalehetőségek is összehasonlíthatatlanok a vidékiekkel" - Eum úr szerint. A tipikus családi struktúra 3 generációs: nagyszülők, szülők és gyerekek élnek egy fedél alatt. Bár Rani mesélt olyan barátairól, akik ma is így élnek a városban, de azoknál, akikkel én találkoztam, sehol nem volt ez jellemző. Sőt, éppen az általam vizsgált generáció még specifikusabb helyzetben van: szüleik vidéken élnek, azért nem laknak velük, a gyerekek (mármint ahol voltak) már kirepültek. Azonban Rani szerint (akinek - mint megismertem - igen nagy élettapasztalata és kiterjedt baráti köre volt, ezért tartottam nagyon fontosnak az ő beszámolóit), "azok a fiúk, akik otthagyták szüleiket, és találtak munkát a városban, egy idő után hívják szüleiket is, hogy éljenek velük. De az idősebb szülők nem tudnak alkalmazkodni a városi élethez, inkább ragaszkodnak a vidéki élethez, ahol ott vannak a barátaik, ott van a földjük, a munkájuk, amit egész életükben végeztek." Azonban az egyik szülő halála után gyakori, hogy az egyedül maradt szülő mégiscsak gyermekéhez költözik a nagyvárosba. (Lee 1997:39) Ezt az együttlakást azonban nem nagyon preferálják, mert mégiscsak kényelmetlen az anyósnak a mennyel egy háztartásban - egy viszonylag kis, városi lakásban - élni. (Eunhee 2001:8).
Ez a folyamat lehetőséget teremtett a fiataloknak, hogy magasabb szintű oktatásban is részesüljenek, mint az idősebb generáció. (Adatközlőim is már magasabb végzettséggel rendelkeznek, mint szüleik, továbbá Rani és a Park család gyermekei már nem is hazájukban, hanem Amerikában tanulnak tovább). Ennek következtében az idősebbek tapasztalatai is elveszítik jelentőségüket, és nem tudják fenntartani korábbi presztízsüket és hatalmukat. Szép lassan eltűnnek a korábbi nagycsaládokra jellemző, idősebbeket tisztelő etikai normák, ugyanúgy, mint a korábban jellemző egyenesági struktúra is elveszíti jelentőségét. A nagyvárosokban már ezeket nem tartják: a nukleáris család válik elterjedté a nyugati modellhez hasonlóan. (A nagycsaládok nukleáris egységekre bomlása figyelhető meg a japán városiasodás következtében is. Mohácsi 1999:20)
A vidékről érkezett fiatalok a városban találják meg jövendőbelijüket. Így alakult az élete mindegyik adatközlőmnek is. Kim még ugyan nem talált magának párt, de arra a kérdésemre, hogy hol szeretne családot alapítani, gyors és határozott választ kaptam: "Hol máshol, mint itt, Szöulban?". Úgy tűnt számomra, hogy ez nem is kérdés, hogy a városba felköltőzök a városban alapítanak új családot. A másik jellemző tendencia, ami egyértelműen kirajzolódott előttem, a családtagok számának csökkenése. Ennek számos oka van. Úgy gondolom, a legfőbb oka az idő hiánya. A szülők nem tudnak elég időt tölteni gyerekeikkel: Rani férje már reggel nyolckor nem volt otthon, és csak a vacsoránál láttuk újra, Park úr az egész napját gyárában tölti, az otthoni teendőket teljes egészében feleségére bízza, Shin-ék csak hétvégén értek rá velünk találkozni, mert annyi dolguk van hétköznap. Felmerült bennem a kérdés: ilyen rohanás mellett hogy lehet több gyereket felnevelni? Egyértelmű tehát, hogy a korábbi kiterjedt családok miért szűnnek meg. A városban élő családoknál - a nyugati családokhoz hasonlóan - két, maximum három gyereket vállalnak. További probléma a magas taníttatási költségek kérdése. A szülők igyekeznek gyerekeiket a legjobb iskolákba iratni, manapság már külföldre is küldeni, mert ez lesz a belépő a felnőtt életbe, alap a munkakezdéshez.
Minthogy általában a legidősebb fiú is elköltözik a házasság után otthonról, ez igencsak gyengíti a korábban jelenlévő család ''biztonsági'' funkcióját. Sőt, manapság már az sem ritka, hogy házasodás előtt elköltöznek a fiatalok. De ez inkább a vidékről feljött diákokra jellemző.
A legtöbb városi ember különböző vidéki régiókból érkezett. Nemcsak nagymértékű heterogenitás, hanem a lakók rövid városi története is nehézzé teszik az egységes városi közösség kialakulását. Az elidegenedést fokozza a reggeltől estig tartó munka, mely egy alapvető, állandó munkavággyal párosul. Kimtől tudtuk meg, hogy a koreaiaknak évente öt nap szabadság jár. (Ez alól csak a tanárok kivételek.) Azonban ő ezt nem kevesellte. Épp vége volt öt napos szabadságának, mikor megismerkedtünk. "Jaj, már alig vártam, hogy visszamenjek dolgozni" - mondta. Kérdeztük, mivel töltötte az idejét: "TV-t néztem, számítógépeztem, néha esténként moziba mentem a barátaimmal" hangzott a válasz. Ahogy egyre többekkel megismerkedtünk, döbbentünk rá, hogy inkább ez a magatartás jellemző a koreaiakra, nem pedig az olyan kulturális érdeklődés, mint Rani-ra és barátnőjére. Adatközlőim, mind készségesek voltak, szívesen beszélgettek velünk, de csak esténként. Mert a nap nagy részét munkával töltötték. Nagyon kis szabadidejüket pedig pihenésre szánják, családjukkal töltik. Utazni, kirándulni se gyakran mennek. "Öt nap alatt hová tudnánk utazni?" kérdezte Kim. De beszélgetéseinkből kiderült, ő nem is nagyon vágyik utazásra. Még saját hazáját sem ismeri igazán. Több hetes kintlétünk után úgy tűnt számomra, mintha én már jobban ismerném Koreát, mint ő. Napközben a városban járkáltunk, vagy kisebb kirándulásokat tettünk a környező városokba falvakba. Kim még a Szöultól 50 km-re fekvő turistaparadicsomot sem ismerte, amit még "HÉV" is összeköt a fővárossal! Kim annak ellenére, hogy családja - még - nincs, kevés szabadidejét is inkább gépe előtt töltötte.
Az elszigetelődés, individualizáció miatt nem tud kialakulni olyan városi kultúra, amely irányítani tudna egy közösségi életet, iránymutatást adna a városban felnőtt fiataloknak. De "azok is, akik fiatalon áramlottak a városba - tehát otthon még a hagyományos értékek között nevelkedtek - a városba érve felszabadulnak a vidéken maradt családi felügyelet alól, és még ahhoz is túl elfoglaltak, hogy azokkal a rokonaikkal tartsák a kapcsolatot, akikkel ugyanabban a városban élnek." (Lee 1997:42) Ezzel összefüggésben megfigyelhető a szomszédoktól való elszigetelődés. Bár a városi élet következtében az emberek nagyon közel laknak egymáshoz (szinte az egész városra a lakótelepi jellegű, magas tömbházak jellemzőek), az emberek mégis jelentősen elszigetelődnek. A városi családok könnyedén váltanak lakóhelyet attól függően, hol van munkaerő-kereslet, hol nagyobb a jövedelem, megfelelőbb az iskola a gyerekeknek. Raniék is korábban a város belső részében laktak. Onnan könnyebb volt munkába járni, és a gyerekeket egyszerűbb volt iskolába vinni. "Ma már megengedhetjük magunknak, hogy itt lakjunk, a gyerekek úgyis önállóak". Ezért költöztek ki a városszéli kertes házba. (Meg kell jegyeznem, hogy ez sem egy európai szeme elé tárulkozó kertes házat jelent. A ház három kis hálószobából, egy egészen kicsi konyhából és nappaliból áll. Kertje is éppen hogy van.) Az embereknek nincs elég idejük kapcsolatot kialakítani szomszédaikkal. A városi családoknak nagyon sok ''fizikai'' szomszédja van, de igen kevés a "valódi"' szomszéd, akik társadalmi értelemben is azok. (A japán városi vonatkozású irodalomban is találunk utalást erre a jelenségre, ahol különbséget tesznek a "lokalitás" és a "szomszédság" között. Mohácsi 2002:2)

8.3. Családi életmód - ami változott

A modernizációs folyamat során nemcsak a családok látható életmódjában történt változás, hanem a családi élet rejtettebb felében is. A városokban a férj mint a kenyérkereső, idejének és energiájának nagy részét a munkának szenteli. Otthonról korán reggel megy el, és késő este érkezik meg. Nincs ideje, hogy betöltse a családfő szerepét, se arra, hogy betöltse a férj vagy az apa szerepét. Ez eredményezi azt, hogy a feleségnek kell átvenni a családfő szerepét. Többnyire ő vesz részt (ő ''képviseli'' a családot) a társas összejöveteleken, ő intézi a hivatali- és bankügyeket, ő végzi a bevásárlást. Ő gondoskodik a háztartásról. Ő kezeli a családi vagyont, figyel a családtagokra. A gyerekek elsősorban az anyai szigortól, gondoskodástól függenek. A Park családnál és Raniéknál is teljes mértékben az anyára hárult a gyereknevelés.
A szülők szerepe mintha felcserélődött volna. Ma már az anya szerepe nem merül ki a jóságos, óvó-védő szerepben. Muszáj gondoskodni minden nap gyermekeiről, nevelni, fegyelmezni őket. Ha az apának végre jut egy kis ideje a gyerekekre, azt nem neveléssel tölti. Ezért volt csak este lehetőségünk nekünk is, hogy a családfőkkel beszéljünk.
Adatközlőim szerint (ez elsősorban Rani és Sook véleményét takarja, de személyesen is megtapasztalhattuk a Park családnál) ennek az életvitelnek köszönhetően a szülők két jellegzetes típusa figyelhető meg: "az egyik túlságosan is óvni akarja gyermekét, a másik éppen ellenkezőleg, túl nagy szabadságot biztosít számára." Az első esetben az anya kizárólag a gyerekeinek szenteli magát. Igyekszik mindig a legjobb ételt, ruhát stb. adni nekik, beleszól az iskolai problémákba, néha még a barátok kiválasztásába is. Ezek elsősorban azok az anyák akik nem dolgoznak, hanem teljes idejüket a gyerekeknek szentelik (Chung 1970:234). Azok a szülők, akik túl nagy szabadságot hagynak a gyerekeknek, általában a szegényebb családokból kerülnek ki. Általában alacsony iskolai végzettségűek, és kevés idejük van a gyerekeikkel foglalkozni... Ebben az esetben a gyerekeknek "nagyon keményen meg kell küzdeniük azért, hogy jobb életszínvonalra tehessenek szert" mondta Kim, akinek szülei bár nem városiak, de a szegényebbek közé tartoznak. Kim többször is mesélte, milyen nehéz volt neki itt a városban. Még ma is keményen dolgozik a folyamatos jobblétért. "Szeretnék ebből a lyukból egyszer elköltözni végre". Az áhított lakás pedig egy olyan - számomra lakótelepi - lakás, amilyenben a Park család vagy Shinék laknak. Meglepődve kérdeztük, miért akar egy ilyen tömbházban lakni, ahelyett, hogy a zöldbe vágyódna: "Azért, mert ezek új, jó anyagból épül házak" válaszolta. Rá kellett döbbennem, hogy a célok itt egészen mások, mint egy európai számára. Míg én egy nagy kertes házra vágynék, neki elég egy kis lakás az új épületben, mert az új és jó. Nem is vágyik nagy lakásra. Minek az neki? Nem divat a fényűzés.
A tradicionális családokhoz képest a mai családokban az egyik központi kérdés a gyerekek taníttatása. Az iskolai végzettség a későbbi elhelyezkedés és a társadalmi mobilitás alapja. Ez hasonlóan hangsúlyos a japán neveltetésnél is (Mohácsi 1999:24). A tanulás nagymértékben kihat a család életére is. Ahhoz, hogy valaki jó tanuló legyen, igen sokat kell tanulni. Fiatal barátom mesélte, hogy Koreában a tanulás az egész napot kitöltő folyamat. "Gimnazista koromban egy bentlakásos iskolában laktam. Reggel hatkor keltünk, és hétig tanultunk. A reggeli után kezdődtek az órák, amik délután 5-ig tartottak. Közben persze azért volt egy órás ebédszünet. 5-től 6-ig szabadfoglalkozás volt, este pedig írtuk a házi feladatot. Másnap kezdődött minden elölről." Gondoltam annak ellenére, hogy ilyen szigorúság jellemezte a középiskolát, ma már, mint egyetemista, élvezi a diákéveit, akárcsak én. Főleg, hogy egy esti sörözgetés mellett beszélgettünk minderről. Válasza azonban teljesen meglepett: "a diákok alig pár órát alszanak, tanulással töltik napjuk és éjszakájuk nagy részét is. Ahhoz, hogy jó tanuló legyek, én is ezt teszem. Múlt héten például három éjszaka is csak négy órát aludtam, annyi tennivalóm volt. Vizsgaidőszakban alig szoktam aludni, már megszoktam. Este szoktunk elmenni sörözni a barátokkal, az kikapcsol, és energiát ad". Valójában az egész család életmódja alkalmazkodik a diákokhoz. A családi kapcsolatokat mindez egészen szétzilálja: a szülők keményen dolgoznak, a gyerekek pedig rengeteget tanulnak.

8.4. Konfuciánus hagyományok a mai koreai családokban

Annak ellenére, hogy a társadalmi intézményrendszerben hatalmas és hihetetlen gyors változások következtek be, az új jelenségeknek számos olyan aspektusa van, mely kapcsolódik a múltbeli tradicionális társadalmi normákhoz, értékekhez. Ha jobban megvizsgáljuk egy család életét, kirajzolódnak a szülők és gyerekek közötti intimebb kapcsolatok, még akkor is, ha külön élnek. (Nem véletlen, hogy - mint azt már korábban említettem - az egyik szülő halálakor általában a másik szülő odaköltözik gyermekéhez.)
Amennyiben a szülők vidéken élnek, a gyerekek "rendszeresen küldenek haza pénzt, és rendszeresen hazalátogatnak, az ünnepek alkalmával legalábbis mindenképp" - mesélte Kim. "Én majdnem minden hétvégén hazalátogatok. Az ünnepeket pedig mindig otthon töltöm." A vidéki szülők pedig a házi készítményeiket küldik a nagyvárosiaknak, és ők is meglátogatják néha különböző helyeken élő gyermekeiket.
Ebből a szempontból a hagyományos családi struktúra nem tűnt el, de földrajzilag kitágult, némileg módosult. Míg a klasszikus családi struktúrában három vagy négy generáció élt együtt egy házban, addig a modern családban a felnőtt vagy iskoláskorú gyerekek külön költöznek a szülőktől, de a fent vázolt bensőséges kapcsolat továbbra is fennmarad.
Más szempontból a családi összetétel is megváltozott. Míg a hagyományos családban az első fiú kötelessége volt a családról való gondoskodás, mára már ez eltűnt. A családnak nem csak fennmaradnia kell, hanem jólétben is kell élnie. A jólét a patrilineális családnál csupán második fő irányelv volt. Ma már ez került az előtérbe, erre helyezik a fő hangsúlyt. A képzettség jelenti a társadalmi ranglétrán való előbbre jutást. A szülők megtesznek mindent, hogy gyermekeiket minél jobb helyen tudják taníttatni, és a szülők keményen dolgoznak a családjukért, családjuk jólétéért.
Az őstisztelő rítusok területén egy érdekes jelenség tapasztalható a városi családoknál. "A fiatal párok nem gyakorolják a rítusokat a városi bérelt lakásukban, ahol eléggé szegényesek is a feltételek ehhez, de ha saját házba tudnak költözni, akkor igen. Így volt nálunk is, azaz Raniéknál. (Természetesen sok helyen teljesen eltűnt ez a rítus, főleg a keresztény családoknál.) A rítus lényege az ősökről való megemlékezésen túl az, hogy a család összegyűljön, és együtt lehessen legalább az ünnepi alkalmakkor.
A modern társadalom másik érdekes jelensége az egyre hatalmasabb költségű esküvő. Az idő haladtával az esküvők egyre költségesebbek, pazarlóak, a házasságkötési ceremónia általában egy drága házasságkötő teremben zajlik, ahol a menyasszony és a vőlegény gyönyörű ruhát viselnek. Hasonló tendencia figyelhető meg a japán esküvőknél is (Mohácsi 1999:23).
A szülők iránti tekintélytisztelet a temetési szertarásokban is megnyilvánul. A múltban viszonylag meghatározott volt a sír díszítése, az elhunyt társadalmi státusza szerint, de manapság már nincs határ. "A pénz az egyetlen határ. A gazdagabbak olyan díszítéseket alkalmaznak, mintha csak egy királyt temetnének" Sook szerint.

8.5. A tradicionális koreai rítusok a mai városi családoknál

A koreai családok életét az évszázadok során kialakult rítusok határozták meg, melyek - átalakult formában - de többségükben még ma is jelen vannak.
Ezek között található meg az a négy rítus is, melyeket a konfucianizmus kiemelt: beavatási szertartás, esküvő, temetés, ősök tisztelete. A négy rítus mindegyike azt hangsúlyozza, hogy az egyén az élete során elérte a soron következő szintet. A koreaiak életében ezen túl is több rítus létezik. Ezek összességét nevezik "life circle" -nek. "Az ember különböző társadalmi pozíciókat foglal el, ahogy az életben előrehalad" - mondja a koreai hagyomány. A gyerekek felnőnek, felnőtté válnak. Összeházasodnak és saját családot alapítanak. Megöregszenek, és életük utolsó szakaszában gyermekeik támaszát igénylik.
A modernizáció során az egyes rítusok jelentősen átalakultak. Az indusztrializáció következtében a fiatalok nagy része a városokba áramlott, így nem tudták megfigyelni, hogyan végzik szüleik a tradicionális rítusokat, nem tudták megtanulni az ünnepek menetét. Továbbá elfoglalt, rohanó életükben se idejük, se helyük nincs arra, hogy ezeket gyakorolják a hagyományoknak megfelelően.
Ebben a fejezetben a koreai ember életéhez kapcsolódó rítusokat tárgyalom. A rítus teljes leírására nem törekszem, hiszen jelen dolgozatnak nem is ez a célja. Célom inkább az, hogy az előző fejezethez hasonlóan végigvezessem az olvasót a több évszázadra visszanyúló rítusokon, és rávilágítsak arra, többségük mennyire elevenen él ma is, még akkor is, ha kisebb vagy jelentősebb változásokon mentek keresztül. A bemutatott változások is - a dolgozat témájához igazodva - a jelenlegi városi életre vonatkoznak. Az adatközlőkkel folytatott beszélgetésekből kiderült, a vidékiek jobban kötődnek a tradicionális elemekhez, de erről pontos információkat nem tudtak adni, hiszen ők sem ismerik már annyira a vidéki életet, és én is csak a városi kultúrát vizsgáltam. (A következőkben ismertetett rítusokon személyesen nem volt alkalmam résztvenni, de a közös beszélgetésekből, elővett fényképekből igen sokat megtudtam. Ez alapján állítottam össze a fejezet.)

Imádság a gyermekáldásért (Gija)
A koreai családban a családi folytonosság fenntartása végett, igen fontos volt a fiú gyermekáldás. Ezért a nők külön imádságokat tartottak. A rítusnak rengeteg változata volt az adott földrajzi területtől, családtól függően. Ma már ezt a szokást nem gyakorolják az asszonyok. (A koreai társadalomban, ahol nem az egyén, hanem a család volt az alapegység, a gyermekáldás nagyon fontos volt, hisz a család számára ez jelentette a folytonosság fenntartását, valamint a család megélhetését is, hiszen még egy dolgozó kezet adott.)

Az első születésnap
Az első születésnap megünneplése a mai napig jelentős ünnep. A hagyományos mód szerint a gyermek egyik közelálló rokona korán reggel ajándékot és ételt vitt a házi istennek. A nap folyamán összegyűlik az egész család, akiket gazdagon megterített asztallal várnak. Az asztal mellé, a szőnyegre ültetik a gyermeket. A rengeteg étel között több szimbolikus jelentéssel bíró étel is megtalálható. Van, amelyik az intelligenciát, okosságot szimbolizálja, a másik a magas termetet… A gyermeknek is aktív szerepe van: a rokonok ajándékokkal halmozzák el, melyet a gyerek elé tesznek. Amelyik játékot az ünnepelt először felveszi, az határozza meg jövőbeli foglalkozását is: pl. ha egy ecsetet vesz fel, akkor író lesz, ha egy játéknyilat, akkor katona.
Az ünnepség ma is igen hasonlóan zajlik, csak a reggeli, háziistennek való áldozás marad el. A család ugyanúgy összegyűlik, mindenki felveszi a tradicionális öltözékét, a hanbok-ot. Az asztal is hasonlóképpen van megterítve. Az egyes ételeknek azonban már nem tulajdonítanak jelentőséget. A gyermekek ma is sok ajándékot kapnak.
Rani elbeszélése szerint az elmúlt századok során azért is volt nagy jelentősége ennek az ünnepnek, mert a rossz higiéniai körülmények miatt viszonylag magas volt a gyerekhalandóság. Akinek már meg tudták ünnepelni az első születésnapját, az a baba már nagy valószínűséggel életben maradt.

Felnőtté avatás (Gwanrye)
Hasonlóan az elsőhöz, ez a rítus is kihalt mára. Amikor egy fiatal elérte a 15 éves kort, akkor került sor a felnőtté avatására. Azzal, hogy a gyermekkorból a felnőttkorba került, kezdetét vette önálló társadalmi élete, elérte az ehhez szükséges érettségi szintet. A koreai társadalomban egy fiú a közösség valós tagjává csak ekkor vált. Az ünnepre a családon kívűl vendégeket is hívtak. Az átváltozás jeleként a gyerekek hosszú haját lófarokba tekerték, és ráraktak egy kalapot. Azonban 1895-ben, az akkori modernizáció jegyében elrendelték, hogy minden férfinak le kell vágni a haját. Így nem maradt olyan, akinek elég hosszú lett volna a haja, hogy copfot lehessen belőle kötni. A fiatal és már beavatott férfiakat nem lehetett többé megkülönböztetni, s ezzel maga a rítus is eltűnt.

Esküvői szertartás (Honrye)
Korábban a házasság elsősorban a két család összekapcsolását, és nem két individuum egyesülését jelentette. A házassági szertartásnak szigorúan előírt menete volt. Az esküvőt a szülők rendezték, a fiatal párokat házasságközvetítő segítségével boronálták össze. A hagyományos ruhaviseleti színek: a sárga felsőrész és a zöld selyem szoknya, melyek az eget és a földet jelképezik. Az esküvői szertartással a házasulandók egyik társadalmi státusból egy következőbe lépnek, hiszen két család fonódik össze. (Régebben a menyasszony családot, klánt és lakhelyet, azaz falut is cserélt.) Minthogy a koreai társadalom alapegysége a család, házasodni, és saját családot alapítani a legfontosabb ünnep volt az élet során.
Az esküvő után 3 napot töltöttek a menyasszony családjánál, azután a fiú családjához, a fiú falujába költöznek. Ma már ez a látogatás rövidebbé vált. Az esküvő után most is meglátogatják mind a fiatal feleség, mind a fiatal férj szüleit, de nem maradnak napokig ott. Raniék is csak egy-egy napot töltöttek a szülőknél az esküvő után. Viszont ezzel a jelképes látogatással biztosítják a szülőket, hogy a jövőben is rendszeresen jönnek látogatóba, a családi kötelék fennmarad.
A mai esküvőket, hasonlóan a nyugati stílushoz, egy előre lefoglalt házasságkötő teremben tartják (ellentétben a hagyományosan a menyasszony házának udvarában megrendezettel), ahová az egész rokonság befér, akik manapság már az ország egész területéről, sőt nem ritkán külföldről is érkeznek. A menyasszony a nálunk is megszokott stílusú menyasszonyi ruhát viseli, a vőlegény pedig öltönyt. Ez a viselet azonban csak az elmúlt egy-két évtizedben terjedt el. A mai középkorúaknál (mint ahogyan az Raniéknál is történt), egy sajátos esküvői keverék ceremóniát tartottak. Náluk az esküvő még két részből állt: az első rész erősen kötődött a tradicionális elemekhez, bár a helyszíne már a nagyvárosi házasságkötő terem volt. A ceremónia menete azonban nagy vonalaiban követte a tradicionálist. A családnak csak szűkebb köre vett részt az esküvő első, tradicionális részén, és a hagyományos öltözéket, a hanbok-t viselték. Ezután a meghittebb ceremónia után került sor a váltásra. A másik nagyobb teremben már gyülekezett a rokonság, a házasulandók pedig felöltötték a nyugati stílusú ruhákat, és elkezdődhetett a nagyszabású, nyugati stílusú esküvő. A mai fiatalok (ahogy Eum úr lányánál is történt) azonban már egyre inkább elhagyják az esküvői ceremónia első, hagyományos felét, és már csak a nagyszabású második részre koncentrálnak. A mai esküvőket már a ceremóniamester bonyolítja le. Régebben ez a szülők feladat volt, akik általában a fiatalok véleményét sem kérték ki e tekintetben. A tradicionális társadalomban a fiataloknak nem volt egyéni szabadságuk a párválasztásban. Általában a fiatalok nem is ismerték egymást az esküvő előtt, a szülők választották ki a jegyeseket. A fiatalok ma már maguk választanak pát, azonban szüleik véleményét, engedélyét ma is kikérik az esküvő előtt. (A szülői tisztelet ma is jelen van.)A modern esküvők már csak azért is hamar népszerűek lettek, mert itt az ifjú pár van a középpontban, szervezheti, irányíthatja saját esküvőjét. A nyugati típusú esküvők költségei hatalmas mérteket öltenek, összehasonlítva a korábbiakkal. (Hasonló tendenciák jellemzőek Japánra is. Mohácsi 1999:23)

60. születésnap (Hwegap)
A 60. születésnap máig az egyik legnagyobb ünnep, mely a kínai horoszkóp 60-as körén alapul. (3-as számú melléklet) A 60. évvel a keleti állathoroszkóp szerint az ember bejárta életének egy teljes körét, és visszatér az első életévéhez. Így a Hwegap egy új kör kezdetét jelképezi.
Az ünnepelt számára gyerekei hatalmas összejövetelt rendeznek. Az első születésnaphoz hasonlóan meghívják a rokonokat, szomszédokat, és változatos ételeket szolgálnak fel. Az ünnepelt fiai és lányai felköszöntik az ünnepeltet. A beszédek után pedig előkerülnek a hangszerek, megkezdődik a tánc, játék.
Az ünnep lényegében ma is így zajlik. Rani édesapjának nemrégiben megrendezett születésnapján kb. 100 meghívott volt. De elbeszélése szerint nem ritka a kétszáz fős ünneplés sem. A beszédet is az ünnepelt egyik gyermeke mondja, a zene és a tánc ma is nélkülözhetetlen eleme a mulatságnak. Csak a tradicionális viselet tűnt el, s felváltották a kényelmesebb nyugati típusú ruhák, melyekben könnyebb a mozgás.
Az ünnepség ebéd körül kezdődik. A meghívottak egy hatalmas, gazdagon megterített asztal köré sereglenek. Az ünnepelt az asztalfőn ül házastársával. A legidősebb fiú egy csésze rízsbort (ez a koreai nemzeti ital) ad nekik. A rízsbor ajándékozásánál a fiú jó egészséget és hosszú életet kíván szeretett szüleinek, gratulál az ünnepi alkalomhoz, majd a többi, fiatalabb gyerek is követi. Amennyiben az ünnepelt szülei is élnek, ők is hasonlóképpen cselekszenek. (Az alacsony átlagéletkor miatt régebben ez is titka volt.)

Temetési szertartás (Sangrye)
Az odaadó gyermeki tisztelet a szülők halála után is fennmarad. Egy családtag halálával felbomlik a családon belüli harmónia és összhang. Ezért is számított kiemelten fontos rítusnak a temetési szertartás illetve az őstisztelet, mellyel az elhunyt hiányát igyekeztek tompítani.
A rítusok közül ez az, amelyik legkevésbé változott az előzőekkel összevetve. A hagyományokhoz hasonlóan sokan ma is az elhunyt szobájában végzik a szertartást. Azonban a temetkezéssel kapcsolatos ügyeket ma már nem a család, hanem inkább az ezzel megbízott temetkezési vállalat végzi. A temetési szertartás pontos menetének három fő lépése volt: a test eltemetése, elvégezni az ősöknek járó megemlékező szertartást, és gyászolni az elhunytat. Ma már a középső lépés legtöbbször elmarad. A szigorú gyász is csak három napig tart.
Új elemek is bekerültek a nagyvárosi rítusokba. Egyik ilyen jellegzetesség, hogy a gyászoló ház egy lámpást helyez ki az ablakba a gyász idejére. A másik nagy változás, hogy míg vidéken ma is viselik a tradicionális temetkezési ruhákat, addig a városban már a tíz-húsz éve a nyugati típusú fekete gyászruhát viselik. Az egyre nagyobb mértékben elterjedő kereszténység következtében a temetkezési szertartások is a keresztény vallás szerint zajlanak. Új elemként került be a szertartásba a virrasztás is, azaz hogy a legfőbb gyászolót a rokonok egész éjszakai jelenlétükkel próbálják átsegíteni a legnehezebb pillanatokon. Így egy viszonylag zajosabb, vidámabb légkört teremtenek, hogy eltereljék figyelmét.

Ősök tisztelete (Jerye)
A szertartás célja a halott lelkének kiengesztelése. Ma már a városi fiatalok a vidéki nagycsaládokra jellemző rítusokat képtelenek maguk levezetni azért, mert többségük idegenektől bérelt lakásban lakik a nagyvárosokban. Az elmúlt években újra szokássá vált megtartása. Ebben fontos szerepe van annak, hogy a közeli családtagok viszonylag ritkán találkoznak, sokszor más településekre költöznek, de hogyha ugyanabban a városban is laknak, túlságosan elfoglaltak. A szülőkkel is legtöbbször csak a születésnapok alkalmával ünnepelnek együtt. Ezen ünnep alkalmával viszont a széles családi kör összejön. Az ősök ünnepét, a hagyományokhoz méltóan a legidősebb testvér hívja össze. Ma már a hagyományoktól eltérően a nők és férfiak nem különülnek el. Raniéknál a legutóbbi alkalomkor együtt nézték a tévét, viccelődtek, közösen fogyasztották el az ünnepi menüt (melyben ma már új elemek is megtalálhatóak a hagyományos ételek mellett, pl. banán). Az apa az este folyamán néhány szép szót mond az ősök tiszteletének megőrzéséről. Így - habár már jóval kisebb mértékben - az ünnep ma is tanító jellegű a fiatalok számára.

9. Konklúzió

Konfucianizmus egy olyan magasan fejlett filozófia, mely az emberi viselkedés alapvető szabályait határozza meg. Ez volt a legfontosabb erkölcsi irányelv a tradicionális családi életben és vallási rítusokban. Egyben volt etika, filozófia és vallás. Két fő irányelve volt: a hierarchikus berendezkedés az idősebbek és a fiatalabbak között, valamint a nemek közötti elkülönülés.
Ezek az irányelvek egyben társadalmi irányelvek is voltak. A családok azért végezték a rítusokat az előírt módon, hogy tanítsák gyerekeiket és hogy azonosuljanak az őseikkel. A modernizáció és az iparosodás nagy változásokat eredményezett a koreai családokban: (pl.: kisebb családi méret, válások számának növekedése, szomszédoktól való elszigetelődés, nukleáris egységekre bomlás, széleskörű iskolázottság, saját párválasztás, női munkavállalás növekedése…)Változás látható a családon belüli szerepek terén is. A családfő szerepét hagyományosan a férfi, míg a mai családoknál mindinkább a nő tölti be. Az apa hatalma és privilégiumai régebben megkérdőjelezhetetlenek voltak. Ezek szintén átalakultak, elhalványultak mára. A gyermekek szülők iránti kötelezettségei is átalakultak egy kölcsönösségen alapuló kapcsolattá. Lényegében a korábban jellemző vertikális berendezkedés horizontálissá alakult át.
A családban bekövetkezett strukturális változások egyik fő oka a gyerek taníttatásának fontossága. A szülők mindent megtesznek annak érdekében, hogy gyermekük minél jobb iskolába kerüljön be, hiszen a megfelelő végzettség biztosítja a kényelmes életet a jövőben. Régen a továbbtanulás a felsőbb osztályok kiváltsága volt, de a modern társadalomban ez már nem érvényes. A konfuciánus társadalom is igen nagyra becsülte a tanult embert, a magasabb és jobb iskolai végzettséget, ugyanúgy mint ma.
A tanulás fontossága és a fejlődés iránti erős motiváció, mely ma oly nagyon jellemző, egyenesen visszavezethető a konfuciánus hagyományokra. Valamint ugyanúgy, mint régen, a fiatalok erkölcsi felelősséget éreznek családjuk iránt. A család központi szerepe mind a múltban, mind a jelen társadalomban központi jelentőségű. A nagy különbség azonban a két társadalmi berendezkedés között, hogy míg a múltban elsősorban az ősök tiszteletére helyezték a hangsúlyt, ma már inkább a gyerekek kapnak elsődleges szerepet, így a múlt helyett a család jövője kerül előtérbe.
Az elbeszélésekből látható, hogy Koreában az élet számtalan területén megőrizték a hagyományos rítusokat még a városi körülmények között is. A négy ősi szertartás közül lényegében csak egy tűnt el, a többi, bár többé-kevésbé módosított formában, de máig fennmaradt. A városba áramlás következtében a legtöbbeknek már nincs módjuk arra, hogy a hagyományos rítusokat eredeti közegükben kövessék figyelemmel, ezért lehetséges, hogy sok hagyományos elem fokozatosan eltűnik az ünnepekből. A rítusok egyszerűsödnek és modernizálódnak a városi család életviteléhez idomulva. A rítusokban történt változások összefüggésben vannak a családokban történt változásokkal is, ha szemügyre vesszük a nyugati stílusú esküvőket, vagy akár a többit, ahol a nemi elkülönülés már egyáltalán nem jelenik meg, és jellegükben is inkább a nukleáris családokra épülnek. Ílymódon, bár a rítusok formája változik a társadalmi változásokkal párhuzamosan, az alapvető értékek megmaradnak. Természetes, hogy új elemek épülnek be, alkalmazkodva a megújuló környezethez. A tradicionális jegyek fellelhetőek a modern társalom életében is.
A családi értékek és ideológiák változásának mértéke nem tudta követni a családi struktúrában bekövetkezett változásokat. Az iskolákban, a munkahelyeken és egyéb szervezetekben a mindennapok részévé válnak az iparosodott társadalmakra jellemző modern értékek: függetlenség, szabadság. A családi keretek között azonban a hagyományos értékrend (szülői tisztelet, gyermeki alázat, ünnepek jelentősége) továbbra is hangsúlyos, a családi erényeket továbbra is tisztelik. A társadalmi változások sebessége sok helyen ellentmondást okoz a hagyományos családi értékrend és az átalakuló családi élet között.
A modernizáció számos hatást gyakorolt a társadalmi berendezkedésre és a viselkedési szokásokra. De az alapvető családi struktúra és értékrend mindmáig fennmaradt. A modernizáció neve alatt a koreai családok jelenleg a nyugatiasodás és a tradíció kereszteződésében állnak. (A város már inkább az előbbi, a vidék még inkább az utóbbi)
Habár maga a konfucianizmus ma már igen kevéssé van jelen a koreai társadalomban, filozófiai, erkölcsi alapja széleskörben elterjedt, jópár eleme beépült a mai társadalmi viselkedésbe is, meghatározva ezzel a mindennapokat.

10. Irodalomjegyzék

Borsányi László
1988 A megfigyelési technikák az antropológiai terepmunkában.
Ethnographia 90 (3): 415-419

Buntrock, Dana
2002 Without Modernity: Japan's Challenging Modernization.
University of Illinois at Chicago

Cho Myung-Rae
1999 Flexible Sociality and the Postmodernity of Seoul.
Korea Journal, Autumn (39)3:122-143

Choi Ho-chin
1967 The Process of Industrial Modernization in Korea.
Journal of Social Sciences and Humanities 26:1-33

Choi Jai-seok
1982 Study of Modern Family.
Seoul, Iljisa

Chung Chai-Sik
2001 Korea, Religious Tradition and Globalization.
Institute for Modern Korean Studies, Yonsei University

Chung Byung-Ho
2001 Changes in Korean Family Structure and Conflicts of Ideology and Practice in Early
Socialization.
Korea Journal, Winter (41) 4:123-143

Chung Choong-ryang
1970 A Study of the Life of Housewives in Urban Middle Class Families.
Nonchong 16:233-286

Chung Gene-Woong
2001 Elders in the Family and the Strain of the Discourse of Filial Piety.
Korea Journal, Winter (41) 4:144-159

Crane, Paul S.
1978 Korean patterns.
Seoul: Royal Asiatic Society, Korea Branch

Drjenovszky Zsófia
2001 A budapesti muszlimok alkalmazkodási stratégiái.
Budapest, ELTE Kulturális Antropológia tanszék, kézirat, alapozós dolgozat

Erikson, H.E.
1975 Life History and the Historical Moment.
New York: Norton

Eunhee Kim Yi
2001 Mothers and Sons in Modern Korea.
Korea Journal, Winter (41) 4:5-27

Ha Seong-Kyu
1999 Urban Growth and Housing Development in Korea: A Critical Overview.
Korea Journal, Autumn (39)3:63-95

Ha Tae-Hung
1972 Legends and History of the Three Kingdoms of Ancient Korea.
Seoul: Yonsei University Press

Kim Choong Soon
2000 Anthropological Studies of Korea by Westerners.
Institute for Modern Korean Studies, Yonsei University

Kim Doo-hyon
1969 A Study of Korean Family System.
Seoul National University Press

Kim Song-Chul
2001 "Weekend Couples" among Korean Professionals: An Ethnography of Living Apart
of Weekdays.
Korea Journal, Winter (41) 4:28-47

Kim Tae-hwan
1966 Migration from the Farm as a Social Mobility.
Korean Journal of Sociology 2:35-41

Kim Won Bae
1999 Developmentalism and Beyond: Reflections on Korean Cities.
Korea Journal, Autumn (39)3:5-35

Kim Yong-Woong.
1999 Industrialization and Urbanization
Korea Journal, Autumn (39)3:35-63

Lee Kwang-kyu
1975 A study of the Korean Family Structure.
Seoul, Iljisa

Lee Kwang-kyu
1997 Korean family and kinship.
Seoul: Jipmoondang Publishing Company

Mayer László
1994 A Koreai Köztársaság (Dél-Korea) gazdasága és gazdaságpolitikája.
Szeged: JATE Press

Mohácsi Gergely
1999 A japán család: kulturális rendszer és társadalmi intézmény.
Budapest, ELTE Kulturális Antropológia Tanszék, kézirat, szigorlati dolgozat

Mohácsi Gergely
2002 Nagyvárosi modernitások. A japán város antropológiai értelmezései/képei.
kézirat

Osváth Gábor
1995 Koreai nyelv és kultúra: tanulmányok a kultúraközi kommunikáció tárgyköréből.
Budapest: Külkereskedelmi Főiskola

Park Boo Jin
2001 Patriarchy in Korean Society.
Korea Journal, Winter (41) 4:48-73

Pekka Junkkala - Nina Saaskilahti.
1999 Útkereszteződésben - a város téretnológiai elemzése.
Jyvaskyla: Atena Kustannus Oy

Pénzes István
1961 Barangolás Hajnalországban.
Budapest: Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó

Vansina, J.
1965 Oral Tradition.
Chicago: Aldine Publishing Co.

Weber, Max
1995 A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme.
Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó

Williams, R. W.
1967 Field Methods in the Study of Culture.
New York: Holt Rinhart and Winston

Yi Tae-Jin
1999 Seoul at the Beginning of the 20th Century: Urban Development Based on Western
Models.
Korea Journal, Autumn (39)3:95-122

Yung Chung
1992 Korea in a Turbulent Word.
Seoul: The Sejong Institute